Állásfoglalás a hiánypótlás kérdéséről a hatósági eljárás vonatkozásában
1. A kérdésben szereplő tényállás
A kérelmező ügyfél 2019. évben indított egy kút fennmaradási engedéllyel kapcsolatos ügyet. A kérelmező ügyfél talajvízre szűrőzött kutak fennmaradási engedélyével is foglalkozik. A jegyző eljárása a kérelmező ügyfél szerint a II. fokú hatóság végzése alapján sorozatosan jogsértő volt.
Az eljárás megindításakor még szükséges volt az erre jogosult szakember (101/2007. KvVM. rend. 13.§-ban megjelölt végzettség) a szakmai dokumentum aláírásához. A 2020. január 1-jén hatályba lépő vonatkozó jogszabályváltozás következtében 2020. január 1-től már nem kell szakembernek aláírnia az ásott kutak dokumentumait.
A felmerült ügyben a 2020. évben megkapott hiánypótlásról a szakember aláírását hiányolják, de a jogszabályváltozás következtében arra már nincsen szükség.
A kérdés az, hogy ha ezen ügyre az eljárás megindítása időpontjában lévő szabályozás vonatkozik, akkor szükséges-e a szakember aláírása, vagy a jelenleg érvényes szabályzó alapján akár a tulajdonos is alá írhatná a dokumentumot.
2. A Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület Igazságügyi Minisztériummal egyeztetett álláspontja
Mindenekelőtt kiemelendő, hogy a jogszabályok szabályozási átmenetére – időbeli alkalmazhatóságára – nem az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 143. §-a az elsődlegesen irányadó norma, azaz nem ebből kell kiindulni, hanem a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) szabályozási átmenetre vonatkozó rendelkezéseiből. Ez azért is igaz, mivel a megkeresésben említett ügyben nem a hiánypótlás Ákr.-ben említett szabálya változott meg, hanem az Ákr.-t kitöltő, kiegészítő jogszabályi rendelkezés.
Megjegyzendő, hogy az Ákr. 2. § (1) bekezdésében foglalt jogszerűség elve szerint: A közigazgatási hatóság (a továbbiakban: hatóság) jogszabály felhatalmazása alapján, hatáskörét a jogszabály keretei között, rendeltetésszerűen gyakorolva jár el. Ebből következően a hatóság az eljárása során alapelvi követelményként veszi figyelembe az alkalmazandó jogot, attól nem térhet el, ami feltételezi a hatóság részéről az eljárása során alkalmazandó jogi környezet folyamatos figyelemmel kísérését, vizsgálatát.
Azt tehát, hogy a hatályba lépett rendelkezéseket mikortól szükséges alkalmazni, főszabály szerint a Jat. 15. §-a határozza meg. A Jat. 15. §-a a jogelméleti szempontból általánosnak tekintett szabályozási átmenetet kodifikálja főszabályként. A Jat. 15. § (1) bekezdése szerint a jogszabályi rendelkezést – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a hatálybalépését követően keletkezett tényekre és jogviszonyokra, valamint a megkezdett eljárási cselekményekre kell alkalmazni. Emellett a Jat. 15. § (2) bekezdése értelmében, a jogszabályi rendelkezést – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a hatálya alatt keletkezett tényekre és jogviszonyokra, valamint megkezdett eljárási cselekményekre a jogszabályi rendelkezés hatályvesztését követően is alkalmazni kell.
A Jat. tehát – az anyagi jogi szabályok alkalmazása mellett – az eljárásjogi normák esetében is előírja a továbbhatást, továbbá előírja, hogy az eljárási szabályok változása nem érinti az adott eljárás során már végrehajtott eljárási cselekmények, eljárási döntések hatályát, azaz az új eljárási szabályokat a hatálybalépésüket követően megkezdett eljárási cselekményekre kell alkalmazni.
Az eljárásjogi szabályok alkalmazandósága szempontjából fontos hangsúlyozni, hogy „eljárás” értelemszerűen egy több eljárási cselekményből álló folyamatot takar, amelyen belül főszabály szerint világosan elkülöníthető, hogy mely eljárási cselekmény (például hiánypótlás, tanú meghallgatása, szemle) mely időpontban kezdődik meg. Egyes eljárási szabályok, így például a hatásköri szabályozás, hatósági eljárásban az ügyintézési határidő vagy az eljárás eljárási okokból történő megszüntetésének kötelező esetei az egész eljárást érintő szabályok, és nem csupán eljáráson belül részcselekményt valósítanak meg.
A hiánypótlásra okot adó anyagi jogi szabály alkalmazhatóságára vonatkozóan tehát, elsősorban az azt módosító jogszabályban található átmeneti rendelkezés az irányadó, ennek hiányában pedig a Jat. 15. §-a irányadó. A hiánypótlás jogintézményének lényegét és célját egyébiránt az Ákr. 44.§-a határozza meg, aminek értelmében: „[h]a a kérelem a jogszabályban foglalt követelményeknek nem felel meg, az eljáró hatóság határidő megjelölésével, a mulasztás jogkövetkezményeire történő figyelmeztetés mellett – ha törvény vagy kormányrendelet másként nem rendelkezik – egy ízben hiánypótlásra hívja fel a kérelmezőt.”
Ha nincs eltérő szabályozási átmenetet rögzítő rendelkezés, úgy a Jat. alapján a folyamatban lévő eljárásban már nem lesz szükség a hiánypótlás esetén az érintett aláírására, hisz amennyiben a jogszabályban megfogalmazott követelmények az eljárás során változnak, úgy a megváltozott jogszabályi követelményeket szükséges figyelembe venni, feltéve, ha jogszabály másként nem rendelkezik, azaz a módosító rendelkezés nem zárja ki a folyamatban lévő ügyekre való alkalmazását.
Az Ákr. 43.§ (13) bekezdése szerint: „Ha [függő hatályú] döntés meghozatalának nincs helye, a hatóság az ügyet ez esetben is teljes eljárásban intézi el. A hatóság – szükség esetén – szakhatóságot keres meg, rendelkezik a [43. §] (7) bekezdés d) és e) pontjában meghatározottakról, a tényállás tisztázásához szükséges előre látható eljárási cselekményekről, hiánypótlásra hív fel, továbbá tájékoztatást ad a határidő túllépésének jogkövetkezményeiről.” Ezek alapján az Ákr. 43.§ (13) bekezdése arra az esetre vonatkozik, amikor a hatóság teljes eljárásban vizsgálja az ügyet, azaz tényállást kell tisztáznia. Ebben a körben van lehetősége arra, hogy hiánypótlást bocsásson ki, de a törvény szerint ezt csakis akkor teheti meg, ha az szükséges. Vagyis, ha korábban jogszabály valaminek az igazolását írta elő, de ezt a kötelességet egy másik jogszabály végül megszüntette, akkor a folyamatban lévő eljárásban megszűnt annak a korábbi ténynek a tisztázási kötelezettsége, azaz szükségtelen e körben az ügyféllel hiányt pótoltatni.
Következésképpen nincs helye olyan körülmény vagy tény vizsgálatának az eljárás során, amelyet az eljárás adott pillanatában, a döntés meghozataláig már nem ír elő, illetve a már így beszerzett bizonyítékot a hatóság a döntés meghozatalánál nem vehet figyelembe.
Az Ákr. 62.§ (2) bekezdése kimondja: A hatósági eljárásban minden olyan bizonyíték felhasználható, amely a tényállás tisztázására alkalmas. Nem használható fel bizonyítékként a hatóság által, jogszabálysértéssel megszerzett bizonyíték. Az Ákr. 62.§ (2) bekezdése a bizonyítás tényállás tisztázására való alkalmasságát írja elő.
Végezetül a bírói gyakorlat következetes álláspontja az, hogy a tényállás tisztázása a konkrét ügy jogilag releváns tényeinek, körülményeinek pontos megállapítását, feltárását jelenti.
