A Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának a földforgalmi ügyek egyes kérdéseiről szóló 2/2018. (IX.17.) KMK véleményének megtekintéséhez kattintson IDE
Author Archives: szeszter22@gmail.com
A Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára a közigazgatási ügyintézést egyszerűsítő, egységesítő és elektronizáló fejlesztéseket jelentett be 2018. szeptember hó 25. napján, Zalaegerszegen. Az államtitkár utalt rá, hogy e fejlesztések eredményeképpen a kormányhivatali struktúrán belül intézhető 2500 ügytípus közül 700 megszüntethető vagy legalább egyszerűsíthető. A közel hatmilliárd forintos uniós forrásból megvalósuló zalai fejlesztési projekt során egy olyan tudástár kerül kialakításra, amely alapul szolgálhat a többi kormányhivatal ügyintézési rendszerének egyszerűsítésére és elektronizálására is
A Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület Állásfoglalása
az elkésett és visszavont fellebbezés elbírálásához kapcsolódó eljárási cselekményekről
A Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület (a továbbiakban: KEJE vagy Egyesület) célja a közigazgatási szakemberek tevékenységének gyakorlati és elméleti támogatása, a közigazgatási szakemberállomány jogalkalmazási tevékenységének fejlesztése, és a közigazgatás különböző területein tevékenykedők együttműködésének a támogatása.
E célkitűzések mentén az Egyesület egy olyan szakmai fórum létrehozását tűzte ki célul, amely lehetőséget biztosít a hazai hatósági és egyéb közigazgatási eljárási jogalkalmazásban munkálkodó gyakorlati szakemberek, illetve a tudomány képviselői számára, hogy megvitathassák a közigazgatási eljárásjogi, különösen a közigazgatási hatósági jog egyes szabályozási kérdéseit, áttekinthetik és közösen megoldhatják azokat a felmerülő gyakorlati problémákat, amelyek egy-egy jogszabály-módosítás alkalmával módszertani problémákat okoznak a jogalkalmazásban.
Ennek keretében az Egyesület a hozzá érkező szakmai kérdéseket a legjobb tudása szerint igyekszik megválaszolni. Az Egyesület állásfoglalása semmilyen kötőerővel nem rendelkezik, az a tagok cizellált egyéni véleményét tükrözi.
- A kérdésben szereplő tényállás
- Milyen döntést kell hozni abban az esetben, ha a kérelem visszautasítása esetén a fellebbezés alapján a másodfokú hatóság megállapítja, hogy az elsőfokú döntés jogszabálysértő, és a kérelmet el kellett volna bírálni (az eljárást le kell folytatni)?
A visszautasító végzés jogszerűtlensége esetén, a végzést megsemmisíteni és új eljárás lefolytatására utasítani nem lehet, mert nincs szó új ügyfél bevonásáról.
A végzést megsemmisíteni sem lehet, mert a megsemmisítés következtében maradna egy elbírálatlan kérelem, azonban új eljárásra utasítás hiányában az elsőfokú hatóságnak nincs eljárási kötelezettsége. Nem mellékesen a megsemmisítésre akkor kerülhet sor, ha olyan súlyos eljárásjogi jogsértés történt, ami csak a megsemmisítéssel orvosolható. Kérelemre indult eljárásban visszautasítás esetén ez nem járható út.
A fentiekre figyelemmel az elsőfokú végzés megváltoztatása jöhet figyelembe. E körben szerintem arra nincs lehetőség, hogy a másodfokú hatóság maga folytassa le az eljárást és hozzon érdemi döntést, mert ezzel elvonná az elsőfokú hatóság hatáskörét, amelyik az ügy érdemében eleve nem hozott döntést.
A megváltoztatás során lehetséges megoldásként csak az elsőfokú hatóság eljárás folytatására utasítása marad (pl.: a Kormányhivatal a végzést megváltoztatja, és az elsőfokú hatóságot az eljárás folytatására utasítja). Ez ebben a formában nem következik az Ákr.-ből, de más megoldás nem kínálkozik.
- További kérdés, hogy a végzéssel szemben milyen jogorvoslat lehetséges. Az Ákr. 116. § (3) bekezdése nem sorolja fel az önálló fellebbezéssel támadható döntések között a megváltoztató végzést, ezért a 114. § (1) bekezdése alapján közigazgatási per nem indítható a végzéssel szemben. A végzés a 112. § alapján az elsőfokú hatóság által lefolytatott eljárásban hozott határozattal, vagy eljárást megszüntető végzéssel szembeni jogorvoslatban lesz támadható.
- Az Egyesület álláspontja
- a) Az elsőfokú hatóság által hozott kérelmet visszautasító végzés jogszerűtlenségének kimondása esetén a másodfokú hatóság cselekvési lehetőségeinek vizsgálata
Az Ákr. 119. § (1) bekezdése értelmében az elsőfokú hatóságnak lehetősége van az általa hozott hibás döntést megváltoztatni vagy visszavonni, amennyiben észleli a döntése ellen benyújtott fellebbezés alapján, hogy az jogszabályt sért („[h]a a fellebbezés alapján a hatóság megállapítja, hogy döntése jogszabályt sért, azt módosítja vagy visszavonja”). Amennyiben az elsőfokú hatóság a fellebbezési határidő lejártáig nem vonja vissza döntését vagy azt a fellebbezésnek megfelelően nem javítja, egészíti ki, úgy az ügy összes iratával köteles a jogszabályban kijelölt másodfokú hatósághoz felterjeszteni (vö.: Ákr. 119. § (3) bekezdés: „[h]a a hatóság a megtámadott döntést nem vonja vissza, illetve a fellebbezésnek megfelelően azt nem módosítja, javítja vagy egészíti ki, a fellebbezést a hatóság az ügy összes iratával, a fellebbezési határidő leteltét követően felterjeszti a – jogszabályban kijelölt – másodfokú hatósághoz”).
Tekintettel arra, hogy a tényállás alapján az elsőfokú hatóság „önkorrekcióval” nem élt, a másodfokú hatóság az Ákr. 119. § (5) bekezdése alapján az elsőfokú hatóság döntését helybenhagyja vagy – érdeksérelem vagy jogszabálysértés esetén – megváltoztatja vagy megsemmisíti („[a] másodfokú hatóság a döntést helybenhagyja, a fellebbezésben hivatkozott érdeksérelem miatt, vagy jogszabálysértés esetén azt megváltoztatja vagy megsemmisíti”). Következésképpen amennyiben az elsőfokú hatóság döntése jogszabálysértő, úgy a másodfokú hatóság az elsőfokú hatóság döntését megváltoztatja vagy megsemmisíti.
Az Ákr. 119. § (5)-(6) bekezdésében foglalt szabályozás kialakításánál a jogalkotói cél az volt, hogy lehetőség szerint fellebbezés esetén a másodfokú hatóság hozza meg a végleges döntést, ezért hiányzik az új eljárásra utasítás lehetősége a fellebbezésnek helyt adó döntési lehetőségek közül. Ezzel kívánja az Ákr. szabályozása megakadályozni, hogy ún. „jo-jo” effektusként az ügyfél ügye az első- és másodfok között ingázzon. Ez alól az Ákr. 123. § (1) bekezdése tesz kivételt, de csak szükség esetén, mivel például hatáskör hiányában hozott döntés esetén az új eljárásnak fogalmilag nem lehet helye.
Kérelmet visszautasító és eljárást megszüntető végzés – melyek a hatóság érdemi döntés helyett hozott végzései – esetén megváltoztatására nincs lehetősége a másodfokú hatóságnak, hisz ezekben az esetekben csak hatáskörét túllépve tudna eljárni (a másodfokú hatóságnak magának kéne lefolytatnia azt az eljárást, amit egyébként az elsőfokú hatóságnak kellett volna, de jogszabálysértése okán nem tett meg).
A kérelmet visszautasító végzéssel szembeni fellebbezés esetén a másodfokú hatóságnak arról kell döntenie, hogy az elsőfokú hatóság döntése – azaz a visszautasítás – jogszerű volt-e, amennyiben nem, úgy a megváltoztatásnak azért sem lehet helye, mert a kérelem befogadásáról és a hatósági eljárás lefolytatásáról nem kell külön döntést hoznia az elsőfokú hatóságnak. Az Ákr. 119. § (6) bekezdés alkalmazásának és az ügyfél kérelméről való döntésnek ez esetben azért nincs helye, mivel a fellebbezés tárgya nem a visszautasított kérelem, hanem a visszautasítás ténye volt. Az Ákr. a 116. § (2) és (3) bekezdésében szétválasztja a határozatokkal és a végzésekkel szembeni fellebbezéseket, aminek az oka, hogy a fellebbezés mindig az elsőfokú hatóság döntéséhez, nem pedig a kérelemhez vagy az ügyhöz kötött. Következésképpen a másodfokú szerv egy végzésben meghozott döntést nem változtathat meg úgy, hogy határozatnak minősíti át, mivel az önálló fellebbezéssel támadható végzések köre csak eljárási cselekményekre vonatkoznak, nem az ügy érdemére.
A semmisség jogintézménye nem keverendő a másodfokú hatóság fellebbezés során jogszabálysértés vagy érdeksérelem esetén hozandó megsemmisítő döntésével. A semmisségi okokat az Ákr. taxatíve felsorolja a 123. § (1) bekezdésben. Az ott meghatározott esetekben a másodfokú hatóságnak nincs mérlegelési joga, hivatalból köteles a döntést megsemmisíteni, annak semmissége okán. A fellebbezés alapján történő megsemmisítés a hatóságnak opcionális lehetősége a megváltoztatás mellett (természetesen jogszabályi keretek között és a hatásköri szabályoknak megfelelően). Megjegyzendő továbbá, hogy nem a másodfokú hatóság mérlegelési körébe tartozik annak eldöntése, hogy mely esetek minősülnek az Ákr. 123. § (1) bekezdés h) pontja szerinti súlyos eljárási jogszabálysértésnek. Ezen semmisségi okokat az egyes ágazati törvények határozzák meg. A kérelmet visszautasító végzés esetén sem az Ákr. 123. §-a szerinti semmisségről, sem már lefolytatott eljárásról nem beszélhetünk. Azonban néhány esetben, ahogy a kérelmet visszautasító végzések esetén is, a döntés megváltoztatása fogalmilag kizárt.
Következésképpen, ha az elsőfokú hatóság kérelmet visszautasító végzése jogszabályt sért, úgy a másodfokú hatóságnak az elsőfokú hatóság végzését – kasszációs jogkörében – meg kell semmisítenie. Az Ákr. szövegéből nem következik, hogy a megsemmisítő döntés során a másodfokú hatóság esetlegesen új eljárásra is kötelezheti az elsőfokú hatóságot, így a törvény szövegét követve erre a másodfokú hatóságnak nincs lehetősége. A megsemmisítő döntéssel a másodfokú hatóság az elsőfokú hatóságot nem utasíthatja új eljárásra (erre nincs is szükség, hisz nem új eljárás lefolytatása, hanem a jogszabálysértés folytán le nem folytatott eljárás megindítása szükséges), ugyanakkor a le nem folytatott eljárás lefolytatására kötelezheti. Az új eljárásra utasításra azért sincs szükség, mivel a megsemmisítés jogkövetkezményeként a visszautasító végzés hiányában az eljárás visszakerül a kérelem a hatósághoz történő beérkezésének szakaszába, ekkor pedig fennáll az Ákr. 15. § (1) bekezdése szerinti eljárási kötelezettsége az elsőfokú hatóságnak.
- b) Végzéssel szembeni jogorvoslati lehetőség(ek)
Az Ákr. 112. §-a alapján „[a] hatóság végzése ellen önálló jogorvoslatnak akkor van helye, ha azt törvény megengedi, egyéb esetben a végzés elleni jogorvoslati jog a határozat, ennek hiányában az eljárást megszüntető végzés ellen igénybe vehető jogorvoslat keretében gyakorolható.” Azaz az Ákr. 116. § (3) bekezdésében felsorolt önálló fellebbezéssel megtámadható végzések mellett ágazati törvény, ágazati eljárásban határozhat meg egyéb esetköröket. Azon végzések, melyek önálló fellebbezéséről sem az Ákr., sem pedig ágazati törvény nem rendelkezik csak és kizárólag az érdemi határozat másodfokú hatósághoz történő fellebbezés keretében támadhatók (amennyiben a fellebbezést jogszabály nem zárja ki), vagy szintén az érdemi határozat keretében indítható a végzés ellen közigazgatási per; tehát ez esetekben a végzés, sem a másodfokú hatóság előtt fellebbezéssel, sem pedig bíróság előtt közigazgatási perrel nem támadható.
Az önállóan fellebbezhető végzés (például a kérelmet visszautasító végzés) esetén, amennyiben a másodfokú hatóság azt az Ákr. 119. § (5) bekezdése alapján helybenhagyja vagy – érdeksérelem vagy jogszabálysértés esetén – megváltoztatja vagy megsemmisíti, úgy az ügyfél ellene közigazgatási pert indíthat az Ákr. 114. §-a alapján. Következésképpen a másodfokú hatóság, elsőfokú hatóság végzést helybenhagyó, végzést megváltoztató vagy végzést megsemmisítő végzése csak közigazgatási perben támadható.
Nem szükséges sem a helybenhagyó, sem a megváltoztató, sem pedig a megsemmisítő végzést az Ákr. 116. § (3) bekezdésében felsorolni, mint önállóan fellebbezhető végzések, hisz azokat csak a másodfokú hatóság vagy a felügyeleti szerv jogosult kibocsátani, ami ellen nincs helye további fellebbezésnek, így viszont közigazgatási per indítható ellenük, hisz „[f]ellebbezéssel támadható döntés esetén közigazgatási per akkor indítható, ha az arra jogosultak valamelyike fellebbezett és a fellebbezést elbírálták.”
Sem a megfellebbezett és másodfokú hatóság által elbírált határozat, sem pedig a megfellebbezett és másodfokú hatóság által elbírált önállóan fellebbezhető végzés nem fellebbezhető, azaz nincs lehetőség harmad vagy negyedfokra. A megfellebbezett határozat vagy megfellebbezett önálló fellebbezéssel megtámadható végzés csak és kizárólag közigazgatási perben támadható meg az ügyfél részéről.
Budapest, 2018 október 15.
Dr. habil Boros Anita s.k.
elnök
A Kúria Kfv.II.37.070/2016/7. számú ítéletének alaptörvény-ellenességét állapította meg az Alkotmánybíróság, így megsemmisítette a döntést, mely sértette a tisztességes hatósági eljáráshoz való jogot.
Az Alkotmánybíróság IV/957/2017. határozatának értelmében:
„Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben a felülvizsgálati ítéletben megállapított tényállás szerint az indítványozó részére a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Metrológiai Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) engedélyezte az indítványozó által bemutatott pénztárgép forgalmazását. Utóbb a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elektronikus levélben arról tájékoztatta a Hatóságot, hogy a pénztárgépen a típusvizsgálatra bemutatott modellhez képest – a forgalmazó hirdetései szerint – olyan funkcionalitást tettek lehetővé, amely felveti az illegális működési mód lehetőségét. A forgalmazó ugyanis a honlapján „számítógéppel is összeköthető” eszközként hirdette a berendezést. A Hatóság felszólította az indítványozót, hogy a felhasználók megtévesztésére alkalmas tájékoztatást távolítsa el a honlapjáról vagy egyéb helyen megjelent hirdetéseiből. Egyúttal végzésével elrendelte a perbeli pénztárgép etalon-példányának lefoglalását, és felhívta az indítványozót e példány átadására. Az indítványozó az etalon-pénztárgépet a Hatóságnak át is adta. Ezt követően a Hatóság szakértőt rendelt ki annak vizsgálatára, hogy a típusvizsgálatra beadott dokumentáció és a pénztárgép etalon-példányának vizsgálata alapján megállapítható-e, hogy a pénztárgép megfelel a jogszabályi követelményeknek. Megvalósíthatónak bizonyul-e a pénztárgép számítógéppel való összekötése, és a két eszköz közötti kommunikáció. Választ várt a Hatóság arra, hogy a forgalmazó meg nem engedett funkcióval rendelkező pénztárgépet forgalmaz-e, vagy a meg nem engedett funkciók kialakításában közreműködik-e. […] A rendelkezésére álló határidőn belül elkészített szakvélemény azt tartalmazta, hogy a vizsgálat jogsértést nem tárt fel. A szakértő nyilatkozott arról is, hogy ugyanazon gyártó másik típusú pénztárgépénél új körülmények merültek fel, és bár a két pénztárgép-típusban alkalmazott hardverek elvileg azonosak, a másik pénztárgép szerviz-üzemmódban minimális PC-kommunikációra hajlandó volt, míg a perbeli pénztárgépnél ugyanez nem volt kimutatható. A két pénztárgép közötti különbség okának felderítése további vizsgálatot igényelt. A szakértő a Hatóság hivatalos helyiségében bemutatta mindkét pénztárgépen a feltárt informatikai biztonságot érintő hiányosságokat, amelyről emlékeztető készült. A perbeli pénztárgép tekintetében is megállapítást nyert, hogy abba is ugyanolyan módon be lehet avatkozni, mint a másik pénztárgépbe. […] A Hatóság a pénztárgép forgalmazási engedélyét ezt követően határozatával visszavonta. Az indítványozó az elsőfokú határozattal szemben fellebbezést nyújtott be, melyhez magánszakértői véleményt is csatolt. A kezelési utasítások és a pénztárgép tesztelése alapján kialakított vélemény szerint a pénztárgép jogsértő működése nem állapítható meg. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Jogi Főosztálya (a továbbiakban: Hivatal) mint másodfokú szerv az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozata indokolásában megállapította, hogy a szakértői vélemény és annak kiegészítése a jogszabálysértést alátámasztotta, ezért a forgalmazási engedély visszavonására jogszerűen került sor. […] Az indítványozó a másodfokú határozatot keresettel támadta meg. Az elsőfokú bíróság az indítványozó keresetének helyt adott, és a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezésével a Hatóságot új eljárásra kötelezte. A bíróság súlyos eljárási szabálysértésnek minősítette, hogy a hivatalból indult eljárásban a Hatóság az eljárás megindításáról az indítványozót a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) előírása ellenére nem értesítette. Az indítványozót mint ügyfelet már az elsőfokú eljárásban megillette az iratbetekintés joga, ezért már az elsőfokú határozat meghozatala előtt a felperessel meg kellett volna ismertetni az eljárás során keletkezett szakvéleményt és az annak részét képező naplófájlokat. Ehhez képest a szakértői véleményt csak az elsőfokú határozat kézhezvételét követően kapta meg, így az elsőfokú eljárásban nem élhetett észrevételezési, nyilatkozattételi jogával, mely a jogorvoslathoz való jogát is korlátozta. A Hatóság mulasztásával megsértette a bizonyítékok megismeréséhez és az iratbetekintéshez való jogot, valamint az észrevételezési jogot is. Mindezek az ügy érdemére kihatottak. Eljárási jogsértésként értékelte az elsőfokú bíróság azt, hogy a szakértő a szakvéleményét erre vonatkozó végzés nélkül egészítette ki, túllépte a kirendelő végzésben foglalt feladatkörét, amikor olyan körülményeket értékelt, olyan módszerrel, amelyre a kirendelő végzés nem terjedt ki. A bíróság szerint példátlan, hogy a szakértő nem szolgáltatta vissza a vizsgálat tárgyát képező pénztárgépet és dokumentumokat, hanem azokat további utasítás nélkül tanulmányozta, és így adott kiegészítő véleményt. E szakvéleményt emiatt a hatóság nem fogadhatta volna el döntése alapjául. Az alapszakvélemény nem állapított meg jogsértést az indítványozó terhére, ezért nem volt indokolt a kiegészítő szakvélemény elkészítése. […] A jogerős elsőfokú ítélettel szemben a Hivatal terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, mely alapján a Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az indítványozó keresetét elutasította. A kúriai ítélet indokolása szerint az eljárás megindításáról való értesítést, a bizonyítékok rendelkezésre bocsátását a Hatóság a Ket. rendelkezéseibe ütköző módon elmulasztotta, ugyanakkor ezeket az eljárási jogsértéseket nem tekintette az ügy érdemére kihatónak. […] A szakértői véleménnyel kapcsolatban a Kúria arra a következtetésre jutott, hogy a szakértő kirendelés alapján járt el, a kirendelésben írt feladatkörét nem lépte túl, attól nem tért el. A szakértői vélemény kiegészítését a tényállás tisztázása is indokolta, mely a Hatóság kötelezettsége, és a szakértő jelzése alapján folytatható volt, ahhoz nem kellett újabb kirendelésről szóló végzés meghozatala. […] Az indítványozó az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésébe és XXVIII. cikk (1) bekezdésébe ütközőnek találta a kúriai ítéletet a következő okok miatt. Egyrészt az elsőfokú hatóság a két egymásnak ellentmondó szakvélemény közül – amelyekből egyet jogellenesen, a Hatóság külön felhívása nélkül készített el a szakértő – az engedély visszavonását megalapozó szakvéleményre alapította határozatát anélkül, hogy a döntés indokolásában kitért volna arra, miért ezt a szakvéleményt tekintette mérvadónak. Másrészt, az indítványozó a szakvéleményt az elsőfokú eljárásban nem ismerhette meg, nem is volt tudomása arról, hogy kiegészítő szakvélemény született. Harmadrészt, a szakértői vélemény nem az eljárás tárgyát képező gép tekintetében vetette fel aggályait, hanem egy másik gép vonatkozásában. Negyedrészt, a szakértő eljárása jogellenes volt: többszöri próbálkozásra, külső számítástechnikai közrehatással jogsértő állapotot állított elő a gépben. Ötödrészt, az elsőfokú hatóság megtagadta a szakértő eljárása során készített naplófájlok elektronikus formában való kiadását, melynek okai nem tisztázottak. A papír alapon átadott naplófájlok hiányosak. Végül, ha a pénztárgép valóban hibás lett volna, akkor a hiba kiküszöbölésére az eljárásban határidő biztosításával fel kellett volna szólítani az indítványozót. Erre azonban – jogellenesen – nem került sor. Részletes indokolásában az indítványozó azt is sérelmezte, hogy a kiegészítő vélemény nem a Hatóság által feltett kérdésekre adott választ, mert kirendelő végzés híján ilyenek nem is voltak, a szakértő az eredeti kirendelő végzésétől eltért. Továbbá, a magánszakértői vélemény értékelésének elmaradása a tényállás feltárásának hiányosságaira utal. […] Az alkotmányjogi panasz megalapozott. A konkrét eljárás egészének és körülményeinek figyelembe vétele alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy sérült az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes hatósági eljáráshoz való jog. Az eljárás megindításáról való döntés, valamint a bizonyítékok ügyféllel való ismertetésének elmaradása olyan eljárási szabálysértések, amelyek kihatnak az ügy érdemére. A tisztességes eljáráshoz való jog alapján az egyes eljárási garanciák olyan értéket jelentenek, amelyek megszegése vagy be nem tartása kihat az ügy érdemére, az ügy kimenetelétől függetlenül. A tisztességes eljáráshoz való jog sérelme úgy is bekövetkezhet, hogy nem áll fenn oksági kapcsolat a lényeges eljárási szabálysértés és az ügy konkrét kimenetele között, azonban az ügyféli jogok érvényesíthetősége olyan sérelmet szenved, amely az eljárás egészét és körülményeit figyelembe véve eléri az alaptörvény-ellenesség szintjét. A konkrét esetben az eljárás megindításáról való értesítés, valamint a bizonyítékok ismertetésének elmaradása olyan eljárási szabálysértésnek minősülnek, amelyek érdemben kihatnak – az eljárás kimenetelétől függetlenül – az alapvető ügyféli jogok (pl. az indítványozási, észrevételezési, valamint a jogorvoslati jog) gyakorolhatóságára, ezáltal sérül a tisztességes eljáráshoz való jog. A másodfokú eljárás adott esetben – a teljes felülbírálati jogkörből adódóan is – korrigálhatja az elsőfokú eljárás hibáit, tévedéseit, azonban ez nem minden hiba esetén tehető meg. A konkrét esetben a másodfokú eljárásban fogalmilag kizárt az értesítés elmaradásának korrigálása. A bizonyítékok ismertetésének elmaradása utólag korrigálható abban a tekintetben, hogy utólag is van lehetőség azok megismertetésére az ügyféllel, azonban azok a kapcsolódó ügyféli jogosultságok (az indítványozási, észrevételezési jog), nem pótolhatóak a másodfokú eljárásban. A bizonyítással kapcsolatos indítványozási és észrevételezési jog éppen azt teszi lehetővé, hogy már az elsőfokú eljárásban ütköztetni lehessen az álláspontokat. Ha ez a bizonyítékok ügyféllel való megismertetésének elmaradása miatt nem történik meg az elsőfokú eljárásban, a másodfokú eljárásban ugyan van rá lehetőség a teljes felülbírálat okán, azonban a másodfokú döntés ellen már nem lehet jogorvoslatot előterjeszteni, így a bizonyítással kapcsolatos érvelés sem kifogásolható. Az elsőfokú döntés elleni jogorvoslat pedig az alapvető eljárási jogok korlátozása miatt fogalmilag nem lehet teljes körű. Az ügyféli jogok csorbulása emellett a jogorvoslatok számának növekedésével is jár, amely a tisztességes eljáráshoz való jog immanens részét képező ésszerű időn belül történő elbírálás követelménye ellen hat. Mindezekre tekintettel jelen ügyben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Kúria Kfv.II.37.070/2016/7. számú ítélete sérti az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes hatósági eljáráshoz való jogot, ezért azt megsemmisíti. […]”
A tárgyban benyújtott alkotmányjogi panasz az alábbi linken érhető el:
Az Alkotmánybíróság tárgybeli határozatát az alábbi linken érhető el:
https://alkotmanybirosag.hu/uploads/2018/10/sz_iv_957_2017.pdf
Valló József
Közigazgatási (eljárás)jogász. Magyary Zoltán tanítványa, „a Magyary-iskola jogi irányzatának – a közigazgatási eljárásjog modern szakirodalmának kifejlesztése révén – a legkiválóbb képviselője” (Szaniszló József). Évtizedeken át a pénzügyi igazgatás területén, a Pénzügyminisztérium nemzetközi osztályán, illetve a Pénzintézeti Központban dolgozott. Az egyetlen Magyary-tanítvány, aki habilitált és egyetemi magántanári kinevezést kapott.
Francia tanulmányútja eredményeit monográfiában foglalta össze: „A service public eszméje a mai francia közigazgatási jogban” (1940). 1941-ben megjelent „A hatályos jogszabályok összegyűjtése c. munkája, amely a Magyar Közigazgatástudományi Intézet által végzett jogszabályrendezés eredményeit tartalmazta.
Közigazgatási eljárásjog területén maradandót alkotott, fő művei: Közigazgatási eljárás (1937) és Törvénytervezet az általános közigazgatási rendtartásról (1942), amely az Ákr. megalkotása során mintául szolgálta a jogalkotó számára.
A „Törvénytervezet az általános közigazgatási rendtartásról” annak eredménye, hogy Szitás Jenő, akkori minisztériumi osztályvezető 1939-ben kiadott tervezete nyomán Magyary Zoltán felkérte Vallót egy – arra tekintettel levő – „kompromisszumos” tervezet elkészítésére.
A törvénytervezet, amely néhol eltért a „Közigazgatási eljárás” c. művében kifejtettektől, részletes indokolást is tartalmazott. Szamel Lajos egyébként tudományos szempontból a „Közigazgatási eljárás” c. művét „számottevően nagyobb értékűnek” minősítette a törvénytervezetnél.
Valló (eljárásjogi) vizsgálódásai során arra a következtetésre jutott, hogy a közigazgatási eljárásjog szabályozása mindenképpen szükséges. A megalkotandó eljárási kódexet másodlagos jogforrásként képzelte a lex specialis derogat legi generali elve alapján. Kutatásai főként az alapeljárás jogintézményeire terjedtek ki, különösen fontosnak ítélte az ügyfél jogainak a védelmét és az eljárás gyors lefolytatásának követelményét.
Felhasznált irodalom:
Szamel Lajos: A magyar közigazgatástudomány. MTA, Budapest 1970.
Szaniszló József: A Magyary-iskola és háború utáni sorsa. ELTE, Budapest 1993.
Koi Gyula: A közigazgatás-tudományi nézetek fejlődése. NKE, Budapest 2014.
Dr. habil. Fábián Adrián
Dr. Ivancsics Imre
A Pécsi Tudományegyetem egykori rektorhelyettese, az Állam- és Jogtudományi Kar volt dékánja, a Közigazgatási Jogi Tanszék vezetője 1938. április 14.-én született a Győr-Moson-Sopron Megyei Petőházán földműves családban. Középiskolába Sopronba, a Berzsenyi Dániel Gimnáziumba járt. Jogi tanulmányait 1956-ban kezdte meg. 1960-ban szerzett jogi diplomát a Pécsi Tudományegyetemen, és itt is kezdte meg pályafutását egyetemi tanársegédként. 1965-ben egyetemi adjunktusként, 1979-től pedig docensként dolgozott ugyanitt. 1999-től három évig vezette a Kart dékánként.
Közel hat évtizedet szentelt hivatásának. Több kutatási területe is volt a közigazgatáson belül, de leginkább a helyi önkormányzati igazgatás érdekelte, és kiemelten foglalkozott utolsó aktív éveiben az általános közigazgatási eljárással is. Oktatási tevékenységét mérhetetlen felkészültség, pontosság és alázat jellemezte. Mindenki számára az elsőként szembe tűnő szigora mellett végtelenül humánus, szeretettel és élettel teli személyiség volt. Dr. Kiss László alkotmánybíró, volt kollégája így fogalmazott: „Nincs senki azok közül, akik kapcsolatba kerültek vele, hogy ne tartanák talpig becsületes, korrekt embernek, beleértve ebbe azokat a valahai hallgatóit is, akik ezrével estek szigora áldozatául”.
Munkáját számos alkalommal ismerték el: Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1971); Kiváló Munkáért (1980); Pro Universitate (1980); Baranya Megyei Közgyűlés Tudományos és Felsőoktatási Díja (1993); Iskolateremtő mestertanár (1997); Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje (1998); Comitatus Nívódíj (1998); Magyar Közigazgatásért Díj (2001); Magyar Felsőoktatásért Díj (2007); Deák Ferenc-díj (2007).
Jugoszláviába és Angliában is volt hosszabb tanulmányúton.
Közéleti tevékenysége sokrétű volt. Elnöke volt a „Jövő Közigazgatásáért Alapítványnak”, társelnöke volt az Európai Jogakadémia Regionális és Önkormányzati Tanácsának, tagja volt a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályozását előkészítő Kodifikációs Bizottságnak, a Kormány által létrehozott Társadalmi Tudományos tanácsadó Testületnek, az Országos Választási Bizottságnak és a Közjogi Szemle szerkesztőségének.
Tudományos munkái, írásai meghaladják a kétszázat. Több munkája külföldön is megjelent. Szerzője és társszerzője volt több egyetemi tankönyvnek, jegyzetnek.
Hosszantartó betegség után 2018. március 15.-én halt meg életének 80. évében. Betegsége alatt is, élete utolsó pillanatáig dolgozott. Halálával a magyar közigazgatási jog egyik legjelentősebb egyéniségét veszítette el a közigazgatási szakma. 2018. április 14.-én, születésnapján kísértük el utolsó útjára.
dr. Laza Margit
Szamel Lajos
Egyetemi tanár, az állam- és jogtudományok doktora, a közigazgatás tudomány hazai és nemzetközileg is jegyzett tudósa.
Iskoláit, beleértve a jogi egyetemet is Budapesten végezte. A háború előtt a modern közigazgatás apostolaként elhíresült Magyary Zoltán professzor előadásait is hallgatta a pesti egyetemen. Nem volt a híres Magyary-iskola tagja, de könnyen azonosult törekvéseikkel.Rövid vállalati jogászi tevékenység után 1948-tól Beér János professzor, a budapesti jogi egyetem államjogi tanszéke vezetőjének tanársegédjeként kezdte meg oktatói pályáját. A külügyi Akadémiám (később Külügyi Főiskola) alkotmányjogot, a Közgazdaságtudományi Egyetemen közigazgatási jogot adott elő. 1950 szeptemberében került másodállásban a pécsi egyetem jogi karára, 1952-ig a Belügyminisztérium Törvényelőkészítő Osztályán dolgozott. 1952-től a pécsi jogi kar alkotmányjogi tanszékének vezetője, 1956-tól az államigazgatási jogi tanszékvezetője nyugdíjba vonulásáig, 1987-ig. Ars poetica-ja – amelyet minden évfolyamnak elmondott –: „Tisztelt kollégák, jól jegyezzék meg, nincs kicsi és nagy törvénysértés. Csak törvénysértés van. A törvényesség ugyanis atmoszférikus jelenség vagy van, vagy nincs. Ezért a törvénysértéssel szemben nem szabad engedményt tenni.”
1954-ben védte meg az államigazgatási jogorvoslatokról szóló kandidátusi értekezését.
Az 1950-es évek elején látott hozzá az államigazgatás jogi intézményeinek szisztematikus feldolgozásához. Tanulmányai jelentek meg az államigazgatási jogviszonyokról, az államigazgatási aktusokról, az államigazgatási dolgozók fegyelmi és kártérítési felelősségéről. Első monográfiája 1957-ben jelent meg „Az államigazgatás törvényességének jogi biztosítékai” címmel, amely új fejezetet nyitotta hazai közigazgatás-tudományban. 1961-ben jelent meg Bihari Ottó professzorral közös munkájuk: „A tanácsokról”. Ezt követően 1963-ban egy évtizedes kutatómunka összegzése és eredményeként jelent meg újabb monográfiája: „Az államigazgatás vezetésének jogi alapproblémái”, majd további monográfiák követték: „Az államigazgatás-tudomány irányai a Német Szövetségi Köztársaságban” (1973), „A magyar közigazgatás-tudomány” (1977). 1969-ben jelent meg „A közélet tisztaságáról” című könyve. Az 1980-as években visszatért korábbi kutatási területéhez, az államigazgatási felelősségi rendszerhez. Több nagy tanulmánya jelent meg, amelyek közül kiemelkedik „Az államigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősség elméleti és gyakorlati kérdései” (1986) és „Az államigazgatás felelősségi rendszere” (1986.)
Az 1980-as évek második felében az alkotmányozás körébe tartozó problémák foglalkoztatták, amelynek egymás után jelentek meg nagyobb lélegzetű munkái a jogforrási rendszer alkotmányjogi szabályozásáról (1987), az állampolgári szabadságjogokról (1987), a bíráskodás állami szervezeti rendszeren belüli helyéről (1988), „A rendőrségi jog szabályozásának alapelvei” (1990), az állampolgársági jog reformjáról (1991) és a „Jogállamiság – szociális jogállamiság – rendészet” (1992).
A tudományos közéletnek élete végéig aktív résztvevője volt. Az 1963-ban Pécsett megrendezett és általa szervezet Nemzetközi Symposiumon tartott bevezető előadásában különböző kiindulópontokat választva arra következtetésre jutott, hogy „az államigazgatás-tudománynak túl kell lépnie az államigazgatási jogtudományon”. (A Symposium hatását jelzi, hogy a Nemzetközi Közigazgatástudományi Intézet folyóirata az 1994. évi 3. számában a tanácskozásról némi túlzással azt írta, hogy a „közigazgatástudomány reneszánszának kezdetét jelzi a szocialista országokban”.) Számos tudományos szervezetnek volt tagja, illetve tisztségviselője. Részt vett a tanácstörvények tervezeteinek kidolgozásában, a kisajátításról szóló törvény előkészítésben. Meghatározó szerepet vállalt az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvény elméleti megalapozásában, majd tagja volt a kodifikációs bizottságnak. Éveken keresztül vezetett tényfeltáró kutatásokat a településim és területi igazgatás körében.
Munkásságát több mint húsz könyv (nagyobb részük monográfia), több mint ötven jegyzet és tankönyv, száznál több tanulmány fémjelzi.
1994-ben megkapta a Magyar Tudományos Akadémia „Eötvös József Koszorú” kitüntetését.
dr. Gyergyák Ferenc
Magyary Zoltán
Magyary Zoltán a két világháború közötti korszak magyar polgári közigazgatás-tudományának legnagyobb hatású képviselője Tatán született, 1888-ban. A fővárosi piarista gimnáziumban folytatott középiskolai tanulmányok után a Budapesti Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán szerzett diplomát.
Tudományos munkásságához kitűnő alapot szolgáltattak a közigazgatás felső szintjén szerzett több évtizedes szakmai tapasztalatok. 1910 és 30 között a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumtisztviselőjeként a tárca számos ügykörében szerzett szakmai jártasságot. 1925-től a Tudománypolitikai Ügyosztály vezetőjeként feladatkörében foglalkozik a magyar és külföldi tudományos kapcsolatokkal, a hazai tudományos társulások ügyeivel, közgyűjteményekkel. 1927-től feladatköre tovább bővül a tudománypolitika és a felsőoktatás ügyeivel, e szerepkörében végzett tevékenységét jól illusztrálja, hogy elismerten fontos szerepet játszik a modern magyar tudománypolitika megalapozásában. Elnökhelyettese lesz az Országos Gyakorlati Közigazgatási Vizsgabizottságnak.
1918-tól meghívott előadó a Budapesti Tudományegyetemen (1921-től Pázmány Péter Tudományegyetem). Közigazgatási és pénzügyi jogot oktat, 1927-ben magántanári habilitációt szerez. 1930-tól tanszékvezető egyetemi tanár. Az egyetem szervezetére támaszkodva 1931-ben létrehozza a Magyar Közigazgatástudományi Intézetet, melynek igazgatója lesz. Az 1937-38. tanévben dékán. Intézete adja ki 1938-1944 között a Közigazgatástudománycímű szakmai folyóiratot. A róla elnevezett szellemi műhely, a Magyary-iskolajelentősen hozzájárul a közigazgatás-tudomány fejlődéséhez, e körben külön kiemelendőek a közigazgatási eljárásjog kodifikációjának elméleti megalapozásával összefüggésben megjelent publikációk és a Valló József által közzétett törvénytervezet.
1931-ben gróf Bethlen István miniszterelnök a magyar közigazgatás racionalizálásának kormánybiztosává nevezte ki. Erről a tisztségéről egy év után lemond, mert úgy érzékeli, hogy nagyralátó, komplex reformtervei megvalósításához nem szerezhető meg a szükséges politikai támogatás. 1936-38-ban munkatársaival és tanítványaival a tatai járás szervezetének és működésének tudományos vizsgálatát végzi, megállapításai gyakorlati megvalósítása érdekében népfőiskolát szervez a tatai járásban, megalapozandó a lakosság érdekeit hatékonyan szolgáló tatai településfejlesztési modell és mintajárás létrehozását.
Tudományos teljesítménye nemzetközileg is széleskörű elismerésnek örvend, több külföldi tanulmányúton vett részt (Németország, Olaszország, Amerikai Egyesült Államok, Szovjet-Ororszország), tapasztalatait felhasználta saját magyar közigazgatási modelljének kialakításához. Angol, francia, német és orosz nyelven publikál, az 1923-, 1933-as és az 1936-os Nemzetközi Közigazgatás-tudományi Kongresszusokaktív résztvevője, melyeken előadást, illetve főreferátumot tart. Ez utóbbi elismeréséül a kongresszus a brüsszeli Institut Intrnational des Sciences Administrativesalelnökévé választotta.
Tudományos nézeteire a klasszikus(pl. porosz) közigazgatás-tudományi iskolákmellett különösen Max Weberművei, valamint az amerikai szervezéstudomány, Frederick Taylorés a scientific managementgyakoroltak meghatározó befolyást. A közigazgatást egységes, komplex rendszernek tekintette, mellyel szemben a legfontosabb követelményként a hatékonyságot és az eredményességet állította. Tudományos megállapításai jórészt ma is érvényesek, és jó alapot szolgáltatnak a közigazgatás-korszerűsítési törekvéseknek (Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program).
Példátlan tudományos és szakmai karrierje drámai módon fejeződött be 1945. márciusában, amikor a Tata melletti Héreg-pusztán az átvonuló szovjet csapatok atrocitásainak következtében feleségével, dr. Techert Margit filozófussal önkezükkel vetettek véget életüknek.
Főbb művei:
A magyar tudománypolitika alapvetése. Bp. 1927.
A magyar közigazgatás racionalizálása: A m. kir. Miniszterelnök Úr elé terjesztett javaslat. Bp. 1930.
A magyar tudományos nagyüzem megszervezése. Pécs. 1931.
A magyar közigazgatás tükre. Bp. 1932.
Amerikai államélet. A közigazgatás útja az Északamerikai Egyesült Államokban. Bp. 1934.
A közigazgatás legfőbb vezetése szervezési szempontból. Bp. 1936
A közigazgatás és az emberek. Ténymegállapító tanulmány a Tati Járás közigazgatásáról.(Kiss Istvánnal közösen) Bp. 1939.
Magyar közigazgatás. Bp. 1942.
dr. Józsa Fábián
Boér Elek id.
Boér Elek 1872. november 26-án látta meg a napvilágot Maroscsapón. Felesége Gyárfás Róza. 1898-ban közös gyermekük született, ifj. Boér Elek, aki édesapjához hasonlóan jogtudósként ismert.
1893 és 1897 között végezte jogi tanulmányait a kolozsvári, a bécsi és a berlini tudományegyetemeken. 1898-ban vette át doktori oklevelét a Kolozsvári egyetemen, majd még ebben az évben Kolozsváron ügyvédi vizsgát tett. 1898 és 1900 között Erzsébetvárosban ügyvédként tevékenykedett. 1900 és 1908 között pedig Kis-Küküllő vármegye szolgabírója, főszolgabírója és tb. főjegyzőjeként dolgozott.
1906-ban magántanári képesítést szerzett közigazgatási jogból és ezt követően 1908-ig a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem magántanáraként tevékenykedett, majd 1910-ben egyetemi tanár lett a kolozsvári egyetemen. Itt 1921-1922 között a Közigazgatási és Pénzügyi Jogi Tanszék vezetője, az 1918-1919-es években pedig a Jog- és Államtudományi Kar dékánja lett. Kutatási területe elsősorban a törvényhatósági önkormányzatok és a közigazgatósági bíróságok szervezeti és működési kérdéseire, illetve hatáskörének kiterjesztésére terjedt ki.
A tudományos munka mellett a gyakorlati jogi munkát is magas fokon művelte, először a szegedi (1921–1922), majd a Budapesti Közigazgatási Bíróság bírája (1926–1940), tanácselnöke (1940– 1943), végül másodelnöke (1943–1944) volt.
A Washingtonban felállított hármas vegyes döntőbíróságnál Magyarország képviselője volt 1926–1931 között. Mindezek mellett országgyűlési képviselő, a Felsőház tagja 1943–1944 között.
Fiával együtt 1951-ben kitelepítették őket Újfehértóra, nem bírta sokáig a megpróbáltatásokat és 1952-ben tragikus körülmények között elhunyt.
Főbb művei:
A porosz község-, kör-, tartomány- és a közéjük ékelt közigazgatási kerületek szervezete. Tanulmány a kormányzati politika köréből. (Kolozsvár, 1898)
A közigazgatási bíráskodás céljáról, tárgyköréről és szervezetéről. Tanulmány a közigazgatási jog köréből. 1–2. rész. (Budapest, 1903; 2. kiadás Közigazgatási bíráskodás címmel Budapest, 1907)
Magyar közigazgatási jog. Általános rész. (Budapest, 1908)
Törvényhatósági önkormányzatunk és közigazgatási bíróságunk hatáskörének kiterjesztése. (Magyar jogászegyleti értekezések. 282. Budapest, 1908)
A törvényhatósági alkalmazottak elleni fegyelmi eljárás két lényeges hibájáról. (Jogállam, 1910)
A közigazgatási intézkedések jogereje. (Bp., 1910)
Beszéde az erdélyi református Kálvin Szövetség közgyűlésén. (Kolozsvár, 1912)
Magyar közigazgatási és pénzügyi jog. 1. köt. Általános rész. (Budapest, 1912)
Die Verwaltungsgerichtsbarkeit im Königreich Ungarn. (Verwaltungsarchiv, 1914)
dr. Váczi Péter PhD.
Kilényi Géza
Kilényi Géza 1936. május 11-én, Gyulán született. 1954-ben érettségizett, majd felvételt nyert az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karára, ahol 1958-ban szerezte meg egyetemi jogi végzettségét. Ezt követően két évig segédügyész volt, majd a Legfőbb Ügyészség ügyészévé vált. Az 1960-as évek óta rendkívüli fontosságú kodifikációs munkákban vett részt -a kisebb megszakításokat leszámítva -folyamatosan. 1968-ban az állam- és jogtudományok kandidátusává avatták. 1973-ban az ügyészi pályáját elhagyva, elkötelezte magát a közjog átfogó területének tudományos művelése és aktív alakítása iránt. Így a pályakezdés időszaka és az ügyészségi évei után, 1973-1985 között először az Államigazgatási Szervezési Intézet tudományos igazgató-helyettesi pozícióját töltötte be, majd 1981-től az Intézet vezetőjévé nevezték ki. 1968-ban az állam- és jogtudományok kandidátusává avatták. Tudományos munkásságának eredményeképpen az 1978. évben a Magyar Tudományos Akadémia doktori címét elnyerve az MTA doktorává vált. MTA-s pályafutása itt nem ért véget, hiszen emellett 1986-ban kinevezték a Magyar Tudományos Akadémia Államtudományi Kutatások Programirodájának igazgatójává. Ebben a pozícióban többek között az új alkotmány megalapozását szolgáló kutatások irányítását is végezte. 1984-ben az Alkotmányjogi Tanács tagja lett, 1988-ban pedig Kulcsár Kálmánakkori igazságügy-miniszter helyettesévé nevezték ki. Neve összefonódott a magyarországi Alkotmánybíróság megszületésével, így 1989-ben az első Alkotmánybíróság tagja lett, tisztségét kilencéves mandátumának lejártáig, 1998-ig viselte. 2000-ben egészségügyi miniszteri biztossá nevezték ki, a posztot 2001-ig töltötte be. 2003–2004 között a Köztársasági Etikai Tanács tagja volt. Mindezek mellett széleskörű szakmai közéleti tevékenységet is ellátott az Országos Környezet- és Természetvédelmi Tanácsnak, a Magyar Jogász Egylet Tudományos Bizottságának tagjaként, továbbá a Közigazgatási Kodifikációs Bizottság elnökeként.
Kilényi Géza egyetemi tanárként is maradandót tudott alkotni, hiszen az 1995-ben megalakult Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán tanszékvezető volt, majd 2000-2006 között intézetvezető egyetemi tanárként tevékenykedett. 2006-ban professor emeritusszá avatták. 2008-tól az MTA Közigazgatás-tudományi Bizottságának elnökségét töltötte be.
A kétezres évek elején az eljárási kodifikációt előkészítő Kodifikációs Bizottság elnökeként tevékenykedett, azonban végül nem az általa kidolgozott, az 1957-es, illetve az azt módosító 1981-es alapokon nyugvó eljárásjogi kódex került elfogadásra. Haláláig a közigazgatási eljárási jogi tárgyú viták, konferenciák, doktori eljárások állandó résztvevője volt. Olyan ismert és elismert közigazgatási és alkotmányjogi szakértők szakmai mentora volt, mint Koltay András, Trócsányi László, Boros Anita vagy Hajas Barnabás.
Kutatási területei közé tartozott a közigazgatási eljárásjog és az alkotmányjog. Tudományos munkásságát 1999-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje csillaggal, 2009-ben az MTA Akadémiai Díjával, 2014-ben pedig Deák Ferenc-díjjal ismerték el.
Állásfoglalásai, szaktudományos írásai, de alkotmánybíróként írt különvéleményei is megkerülhetetlen tekintéllyé teszik a magyar jogtudomány számára.
Hivatalos tudományos fokozata alapján az állam- és jogtudományok doktora volt, a magyar nyelven kívül még a francia, illetve az orosz nyelvet beszélte anyanyelvi szinten.
A magyar jogtudomány és közélet kimagasló egyénisége 2016. december 14-én, életének 80. évében Budapesten hunyt el.
Kilényi Géza közel húsz önálló monográfia szerzője, ezek közül fő művei közé tartoznak az 1964-ben megjelent „Az ügyész jogköre az államigazgatási eljárásban”, az 1970-ben kiadott „Az államigazgatási eljárás alapelvei”, „Az eredményesség, a gyorsaság, az egyszerűség elve”, továbbá az 1979-es „A környezetvédelmi jog elméleti alapjai” címmel megjelent monográfiái.
A közigazgatási eljárásjog kiemelkedő alakja az első közigazgatási eljárási törvény hatályba lépésétől kezdve támogatta írásaival a közigazgatási eljárási jogot alkalmazók munkáját. Számos kommentárt írt társszerzőként és önállóan is:
Dudás Ferenc – Kilényi Géza – Madarász Gabriella – Petrik Ferenc – Tamás András – Zsuffa István: Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény módosításáról és egységes szövegéről alkotott 1981. évi I. törvény alkalmazásához. (könyvformátumú kommentár.) A kézirat lezárva 1995. július 31. HVG-ORAC Lap – és Könyvkiadó Kft., Budapest, 1995. 355 p.
Fonyó Gyula – Kilényi Géza – Vida István – Zsuffa István: Az eljárási törvényről. Kézikönyv az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény.Táncsics Kiadó, Budapest, 1981. 183.
Kilényi Géza – Vida István – Zsuffa István: Az államigazgatási eljárási törvény magyarázata.Szerkesztette Fonyó Gyula. Lezárva: 1968. június 1. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1968. 556 p. Ismertetés: Állam és Igazgatás, 1987. évi 9. szám, 845-857.
Kilényi Géza (szerk. és lekt.): A közigazgatási eljárási törvény kommentárja.Írták: Bende-Szabó Gábor – Farkas Imre – Harsányi Zsolt – Ivanics Imre – Kilényi Géza – Puss Lajos – Szittner Károly. (Könyv formátumú kommentár. 1. és 2., átdolgozott kiadás.) KJK-KERSZÜV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2005. 519 p.
Kilényi Géza (szerk.): A közigazgatási eljárási törvény végrehajtási kormányrendeletei és magyarázatuk. Kiegészítés a közigazgatási eljárási törvény kommentárjához.Írták: Bende-Szabó Gábor – Kilényi Géza – Szittner Károly. KJK-KERSZÜV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2005. 72 p.
Kilényi Géza: A közigazgatási eljárásjog átfogó tudományos elemzése. Magyar Közigazgatás, 2000. évi 3. szám, 129-156.
Kilényi Géza: A közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény szabályozási koncepciója. Magyar Közigazgatás, 2002. évi 1. szám, 1-24.
Petrik Ferenc (szerk.): A közigazgatási eljárás szabályai – Kommentár a gyakorlat számára. Írták: Darák Péter – Dudás Ferenc – Kilényi Géza – Kovács László – Kozma György – Lomnici Zoltán – Madarász Gabriella – Patyi András – Petrik Ferenc – Tamás András. (Cserélhető lapos formátumú kommentár. 1. és 2., átdolgozott kiadás.) HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2005.
Mindemellett további ötven könyvet, könyvrészletet szerzett társszerzőkkel. Kiemelendő az eddig nem említett szerkesztői, kiadói, lektori munkái közül a rendszerváltás körüli időből a „State and Law” című francia nyelvű könyvsorozat főszerkesztőjeként végzett tevékenysége, illetve az „Alkotmányjogi Füzetek” című magyar nyelvű sorozat főszerkesztői munkássága.
Kilényi Géza rendszeres szerzője volt az Állam és Igazgatás, a Belügyi Szemle, a Jog és Társadalom, a Jogtudományi Közlöny, a Magyar Jog, a Magyar Közigazgatás, a Magyar Tudomány, a Társadalmi Szemle, a Valóság és a Világosság című folyóiratoknak, amelyekben több mint 100 cikket publikált.
2018-ban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a tudós emlékének tiszteletére létrehozta a Kilényi Géza Egyetemi Kutatóműhelyet, melynek első kutatása az állami eljárások racionalizálásának alapkérdései címet viseli.