Category Archives: Bírósági határozatok gyűjteménye

A Kúria
Jogegységi Panasz Tanácsa

3/2023. jogegységi határozat
(Jpe.IV.60.028/2022/11. szám)

A mezőgazdasági igazgatási szerv által lefolytatott földárverési eljárásban hozott döntés ellen igénybevehető jogorvoslatról

A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a Kúria K.II. számú tanácsának előzetes döntéshozatali indítványa alapján lefolytatott jogegységi eljárásban meghozta a következő

jogegységi határozatot:

1.A mezőgazdasági igazgatási szerv földárverési eljárása nem tartozik a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) hatálya alá, ezért eljárásával szemben a Vht. szerinti jogorvoslat általában nem vehető igénybe.

2. Ha a végrehajtó elmulasztja értesíteni a föld árverezése érdekében általa megkeresett mezőgazdasági igazgatási szervet arról, hogy nem állnak fenn az árverés feltételei, akkor az arra jogosult végrehajtási kifogást terjeszthet elő a végrehajtó jogsértő intézkedése vagy mulasztása ellen. A kifogásról a végrehajtást foganatosító bíróság dönt polgári nemperes eljárásban.
3. A mezőgazdasági igazgatási szerv árverési eljárásának – így különösen az árverés kitűzése, az árverési hirdetmény közzététele, továbbá az árverés lefolytatása és az árverési jegyzőkönyvben foglalt döntések – jogszerűsége közigazgatási perben vitatható. A közigazgatási perben kell levonni annak jogi következményeit is, ha a végrehajtást foganatosító bíróság a végrehajtási kifogás alapján megállapította a végrehajtó jogsértő mulasztását.

Indokolás

I.

[1] A Kúria előtt Kfv.II.37.642/2021. számon folyamatban lévő közigazgatási perben az eljáró tanács (a továbbiakban: indítványozó tanács) a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdés b) pontja és 33. § (1) bekezdés b) pontja alapján előzetes döntéshozatali indítványt terjesztett elő a jogegység érdekében, mert el kíván térni a mező- és erdőgazdasági hasznosítású földek végrehajtási, felszámolási vagy önkormányzati adósságrendezési eljárás keretében árverés útján történő értékesítésének szabályairól szóló 191/2014. (VII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 191/2014. Korm. r.) 1. § (1) bekezdésének értelmezésén alapuló kúriai gyakorlattól, így különösen a Kúria Kfv.VI.37.696/2018/5. számú, Kfv.III.37.122/2016/5. számú, Kfv.II.37.717/2019/10. számú és a Kfv.II.37.575/2021/6. számú határozataitól.

[2] Az indítványozó tanács előtt folyamatban lévő ügy tényállása szerint a végrehajtó megkeresése alapján az alperesi mezőgazdasági igazgatási szerv árverési hirdetményben árverésre kitűzte az I. rendű felperes tulajdonát képező külterületi ingatlant. Ezt követően az I. rendű felperes az V. rendű felperesi érdekelt részére megfizette a tartozását, ezért az V. rendű felperesi érdekelt kérte a végrehajtótól a végrehajtási eljárás megszüntetését és az ingatlanárverés törlését. Tekintettel arra, hogy a végrehajtó a 191/2014. Korm. r. 14. §-ának (1) bekezdésében előírt kötelezettségét megsértve az árverés kezdetéig nem tájékoztatta a mezőgazdasági igazgatási szervet arról, hogy az V. rendű érdekelt követelése megtérült, ezért a mezőgazdasági igazgatási szerv az árverést lefolytatta. A mezőgazdasági igazgatási szerv a CS-02/H01/0149-9/2020. számú árverési jegyzőkönyvben foglalt 1. számú határozatában megállapította az ingatlanra lefolytatott árverésen felajánlott legmagasabb vételi ajánlatot, a 2. számú határozatában pedig megállapította az árverési vevő személyét. A jogorvoslati tájékoztatás szerint a döntés a közléssel végleges és végrehajtható, ellene közigazgatási úton további jogorvoslatnak helye nincs. Az érdekelt a döntés ellen jogsérelemre hivatkozással közigazgatási pert indíthat.

[3] A határozatok ellen előterjesztett keresetet az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével elutasította. Indokolásában a 191/2014. Korm. r. 14. § (1) bekezdésére, a Vht. 141. § (1) bekezdésére, valamint a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Földforgalmi tv.) 35. § (1) bekezdésére hivatkozással leszögezte, hogy az árverés lefolytatásának szabályait nem a Vht., hanem a 191/2014. Korm. r. tartalmazza. A végrehajtó bejelentésének hiányában az árverés lefolytatása jogszerű volt, az árverési jegyzőkönyv és a jegyzőkönyv szerinti határozatok nem jogsértők.

[4] A felperesek a jogorvoslathoz való alapjoguk sérelmére hivatkozással terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet. Előadták, hogy az irányadó jogszabályok nem teszik lehetővé az árverési jegyzőkönyvben foglalt határozatokkal szembeni fellebbezést, ezért indítottak közigazgatási pert azok megsemmisítése iránt. Hivatkoztak a Civilisztikai Kollégiumvezetők 2019. április 16. napján tartott országos tanácskozásának 10. számú állásfoglalására (a továbbiakban: CKOT állásfoglalás), amelynek értelmében az árverésen hozott döntés az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) szabályai szerint fellebbezéssel támadható, a Vht. szerinti végrehajtási kifogás kizárólag a végrehajtó (és nem más szerv) intézkedése ellen terjeszthető elő.

[5] Az indítványozó tanács álláspontja szerint az ügyben felmerült elvi jelentőségű jogkérdés az, hogy a földárverési eljárás során a mezőgazdasági igazgatási szerv hatósági vagy végrehajtói hatáskörben jár-e el, és hogy a határozata ellen milyen jogorvoslat vehető igénybe. Ha ugyanis a mezőgazdasági igazgatási szerv végrehajtói minőségben vesz részt a földárverési eljárásban, akkor a Vht.-ban biztosított jogorvoslat áll rendelkezésre, és végső soron polgári (nem)peres eljárásban kell határozni az ügyben. Ha viszont a mezőgazdasági igazgatási szerv közigazgatási hatósági hatáskörben jár el, akkor az általa foganatosított intézkedések jogszerűségét közigazgatási perben kell felülvizsgálni a CKOT állásfoglalás és a 191/2014. Korm. r. alapján. Ez utóbbi esetben korlátozottabban érvényesül a jogorvoslat, mert az árverést megelőző végrehajtói mulasztások egyes jogkövetkezményeit nem lehet érvényesíteni. Míg más vagyontárgyak esetében a végrehajtó mulasztása miatt az árverés – az ellene benyújtott jogorvoslat folytán – megsemmisíthető, addig a legértékesebb vagyon, a termőföld esetében ezt a jogkövetkezményt nem lehet a közigazgatási perben alkalmazni.

[6] Kiemelte, hogy sem a Földforgalmi tv., sem a 191/2014. Korm. r. nem határoz meg jogorvoslati szabályokat a földárverési eljárás speciális jellege ellenére. Megítélése szerint a kúriai gyakorlat a 191/2014. Korm. r. 1. § (1) bekezdésének téves értelmezésén alapul, mert a mezőgazdasági igazgatási szerv a termőföld árverése során nem közigazgatási hatósági hatáskörben jár el, hanem kvázi végrehajtóként vesz részt az eljárásban. Ezt az álláspontot támasztja alá a Földfogalmi tv. 35. § (1) bekezdése és a 191/2014. Korm. r. 1. § (1) bekezdése, amennyiben végrehajtási feladatkör ellátásáról rendelkeznek, és ettől elkülönítik az árverést követő földszerzés jóváhagyására vonatkozó hatósági eljárást.

[7] Hangsúlyozta, hogy a mezőgazdasági igazgatási szerv árverési eljárása hatósági ügynek nem tekinthető, és az Ákr. alkalmazását sem a Földforgalmi tv., sem a 191/2014. Korm. r. nem írja elő. Tekintettel arra, hogy a mezőgazdasági igazgatási szerv nem közigazgatási hatósági hatáskörben, hanem végrehajtói feladatkörben jár el az árverés során, a határozatot nem a közigazgatási jog által szabályozottan hozza, így a termőföld-árverés kitűzése és az árverésen hozott jegyzőkönyv nem tekinthető közigazgatási cselekménynek, ezért ezek közigazgatási jogvita tárgya sem lehetnek.

[8] Mivel a mezőgazdasági igazgatási szerv speciális végrehajtási hatáskörben folytatja le az árverési eljárást, ezért az árverés egésze, így az árverési jegyzőkönyv ellen sem közigazgatási peres úton, hanem a Vht.-ban szabályozottak szerint végrehajtási kifogással lehet élni a Vht. 217. § (1) bekezdése alapján. Csak ebben az eljárásban nyílik lehetőség a végrehajtási eljárás szabályainak megsértése, így a végrehajtó mulasztása esetén az árverési jegyzőkönyv megsemmisítésére. Következtetése szerint ezért a CKOT egyébként sem kötelező erejű állásfoglalása nem irányadó.

[9] Megjegyezte, hogy ha a mezőgazdasági igazgatási szerv árveréssel kapcsolatos eljárásával szemben közigazgatási pert kell lefolytatni, akkor jogalkotói mulasztás állhat fenn a jogorvoslati jog korlátozott érvényesülése miatt. Az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 25. §-a és 46. §-a értelmében azonban erre bírói kezdeményezés nem irányulhat.

[10] Az indítványozó tanács az előtte folyamatban lévő eljárást a Bszi. 32. § (2) bekezdése értelmében felfüggesztette a jogegységi eljárás befejezéséig.

II.

[11] A legfőbb ügyész a Bszi. 37. § (2) bekezdése alapján tett nyilatkozatában rögzítette, hogy a mezőgazdasági igazgatási szerv egységesen szabályozott árverési eljárása beékelődik az eltérő szabályok szerint folyó bírósági végrehajtási, felszámolási, illetve adósságrendezési eljárásba. A 191/2014. Korm. r. rendelkezéseiből kétséget kizáró módon megállapítható, hogy az abban szabályozott eljárás nem tartozik a polgári nemperes eljárások közé, ugyanakkor a jogalkotó nem határozta meg, hogy milyen típusú eljárás az árverési eljárás.

[12] A 191/2014. Korm. r. 1. § (1) bekezdése és a Földforgalmi tv. 35. §-a alapján megállapította, hogy a mezőgazdasági igazgatási szervnek a földszerzést jóváhagyó hatásköre elkülönül az árverés kitűzése, a hirdetmény közzététele és az árverés lefolytatása iránti jogkörétől. A 191/2014. Korm. r. szerinti földárverési eljárás rendelkezik olyan jogi jellemzőkkel, amely egyes vonásaiban megegyezik a hatósági ügy jellemzőivel, mint például a 11. § (2) bekezdés szerinti határozathozatal, azonban a normaszöveg szerinti adatok és döntések határozattal való „megállapítása” nem feleltethető meg maradéktalanul az Ákr. terminológiájának. Emellett a 191/2014. Korm. r.-ben meghatározott további eljárási jellemzők nem hatósági jellegűek, ilyen például az árverési előleg megfizetésével kapcsolatos tevékenysége. A földművelésügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Hatásköri Korm. r.) 42. § (4) bekezdés f) pontja és 43. § (3) bekezdése azt erősíti, hogy a földárverési egyes részcselekmények körében a mezőgazdasági igazgatási szerv nem hatósági, hanem igazgatási hatáskörben jár el. Mindezért a jogalkalmazáshoz szükséges bizonyossággal nem állapítható meg a földárverési eljárás Ákr. hatálya alá tartozása.

[13] Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a 191/2014. Korm. r. 13. § (1) bekezdés a) pontja az árverési jegyzőkönyvben foglalt döntéssel kapcsolatban megindított jogorvoslati, illetve döntés-felülvizsgálati eljárásról szól anélkül, hogy a jogorvoslat eljárási rendjét meghatározná. A döntés ellen tehát a jogalkotó jogorvoslatot kíván biztosítani, amely alatt a jelenlegi közigazgatási bírói gyakorlatnak megfelelően közigazgatási jogorvoslatot kell érteni.

[14] A szabályozási hiányosság és az ellentmondások jogértelmezéssel nem oldhatók fel, ezért nem foglalható el kétséget kizáró álláspont abban a kérdésben, hogy a mezőgazdasági igazgatási szerv a földárverés során milyen – igazgatási vagy hatósági – hatáskörben jár el.

[15] Bizonytalan az eljárás hatósági jellege azért is, mert a 191/2014. Korm. r. szerinti árverés nem azonos jogkövetkezménnyel bír a hatálya alá tartozó egyes eljárásokban. Hatósági árveréssel a szerző eredeti módon szerez tulajdont, ahogy a Vht. szerinti végrehajtási eljárásban végzett ingatlan-árverés és a 191/2014. Korm. r. hatálya alá tartozó végrehajtási eljárás keretében lefolytatott termőföldárverés esetén. Ezzel szemben a 191/2014. Korm. r. szerinti felszámolási vagy önkormányzati adósságrendezési eljárásban a mezőgazdasági igazgatási szerv eljárása nem eredményezi a hatóság által jóváhagyott nyertes licitáló vagy elővásárlásra jogosult tulajdonjog-szerzését, mert a szerződést külön kell megkötni (származékos tulajdonszerzés), mégpedig a tovább folytatódó felszámolási, illetve adósságrendezési eljárásban. Mindez alapjaiban kérdőjelezi meg az árverési eljárás hatósági jogi jellegét.

[16] Végső következtetéseként leszögezte, hogy a Vht. 225. §-a értelmében a 191/2014. Korm. r. alapján eljáró szervek nem tartoznak a Vht. hatálya alá, ezért eljárásukkal szemben a Vht. szerinti végrehajtási kifogás, illetve a Vht. 220. §-a szerinti jogorvoslati eljárásrendre utalás sem hivatkozható. A mezőgazdasági igazgatási szerv eljárását megelőző, a végrehajtó eljárásában mulasztással vagy aktív magatartással elkövetett jogsértés nem orvosolható a 191/2014. Korm. r. alapján. A végrehajtói mulasztás ugyanis nem eredményezi a mezőgazdasági igazgatási szerv jogszabálysértő eljárását, a mezőgazdasági igazgatási szerv ellen indított közigazgatási jogorvoslat nem alkalmas a megkereső végrehajtó szerv cselekményének vagy mulasztásának orvoslására.

III.

[17] A Kúria eddigi joggyakorlata szerint a mezőgazdasági igazgatási szerv földárverési eljárásban hozott határozata közigazgatási perben támadható, és ennek keretében a mezőgazdasági igazgatási szervet megkereső végrehajtó eljárásának jogszerűsége nem vizsgálható. A Kfv.VI.37.696/2018/5. számú ítéletében kimondta, hogy a végrehajtó eljárásának szabályait a Vht. tartalmazza, amely magában foglalja a végrehajtással kapcsolatos jogorvoslati lehetőségeket is. A végrehajtási eljárás jogszerűségét a mezőgazdasági igazgatási szerv nem vizsgálhatja, esetleges jogsértő jellegének jogi következményeit az árverési eljárás során nem vonhatja le (Indokolás [27]). A Kfv.III.37.122/2016/5. számú ítéletében a Kúria a mezőgazdasági igazgatási szerv termőföldárverési eljárásának jogszerűségét a 191/2014. Korm. r. és a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) alapján vizsgálta. A Kúria a Kfv.II.37.717/2019/10. számú és a Kfv.II.37.575/2021/6. számú ítéleteiben ugyancsak a mezőgazdasági igazgatási szerv földárverési eljárásának jogszerűségét vizsgálta, egyebek mellett a Földforgalmi tv., valamint a 191/2014. Korm. r. alapján. A Kúria a Kfv.VII.37.377/2022/6. számú ítéletében a mezőgazdasági igazgatási szervet hatóságnak tekintette, eljárására az Ákr. szabályait alkalmazhatónak tartotta. Kimondta, hogy az árverés megtartásának akadálya esetén követendő eljárásra vonatkozó szabályok [191/2014. Korm. r. 14. §] sem explicit, sem implicit módon nem zárják ki az árverés eredményeként hozott jogszabálysértő döntés ellen a törvény szerint igénybe vehető jogorvoslat lehetőségét, így azt sem, hogy a hatóság e döntését – ha annak feltételei fennállnak – saját hatáskörben módosítsa vagy visszavonja (Ákr. 120. §).

[18] A Kúria hivatkozott ítéleteit közzétették a Bírósági Határozatok Gyűjteményében (a továbbiakban: BHGY).

[19] Az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdése értelmében a Kúria biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét, a bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hoz.

[20] A Kúria nem csak ítélkező tevékenységet lát el, fontos alkotmányos feladata a jogegységesítés is. Széttartó joggyakorlat esetén a jog kiszámíthatatlan, önkényes ítélkezésre ad lehetőséget. Ilyenkor sérül a jogbiztonság, ezáltal a jogállamiság alkotmányos követelménye is. A jogbiztonság kritériumát elsősorban a jogalkotásnál kell érvényre juttatni, ennek során számos garanciális elvárásnak, mint például a normavilágosság elvének kell megfelelni. A bíró feladata, hogy a jogszabály elvont rendelkezését értelmezze és az egyedi jogvitában alkalmazza. A jogszabály tehát a konkrét élethelyzetre hozott bírói döntésben kel életre, az általános norma az egyedi esetre való konkretizálása révén fejti ki hatását. Alapvető elvárás, hogy egy adott jogszabálynak a különböző bíróságok azonos tartalmat tulajdonítsanak, ugyanannak a jogszabálynak ugyanolyan tények, körülmények mellett nem lehet kétféle értelme. A jogegység biztosítása, ezáltal a jogbiztonság garantálása ezért nemcsak a jogalkotó szervek, hanem a bíróságok feladata is. Ebben a Kúria kiemelt szerepet kapott.

[21] Az egységes és következetes jogértelmezés a jogállamiság részét képező jogbiztonság fontos garanciája. Stabilitást, kiszámíthatóságot biztosít, és ezáltal csökkenti az önkényes döntéshozatal lehetőségét. A körülmények időközben változhatnak, amelynek következtében kétségek támadhatnak a korábbi, akár huzamosabb ideje fennálló egységes jogértelmezés helyességében. Előfordulhat az is, hogy a jogszabály alkalmazása óta eltelt időszakban szerzett tapasztalatok alapján meghaladottnak tűnik a joggyakorlat, de felmerülhet, hogy az eredetileg kialakított jogértelmezés eleve téves volt. A Kúria jogegységesítő alkotmányos feladatát akkor teljesíti, ha ilyen esetben a jogi normát ismételten megvizsgálja és szükség szerint – eltérve korábbi álláspontjától – újraértelmezi azt.

[22] Önmagában tehát az, hogy a BHGY-ban közzétett egységes kúriai gyakorlat szerint a mezőgazdasági igazgatási szerv földárverés során hozott határozata közigazgatási perben támadható, amely perben a végrehajtó eljárásának jogszerűsége nem vitatható, még nem akadálya annak, hogy a Jogegységi Panasz Tanács érdemben vizsgálja az indítványt és indokolt esetben a korábbitól eltérő kötelező jogértelmezést adjon.

[23] Az Alaptörvény 28. cikke szerint a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. A jogszabályok céljának megállapítása során elsősorban a jogszabály preambulumát, illetve a jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló javaslat indokolását kell figyelembe venni. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelemzésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.

[24] Az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdése értelmében a bírák függetlenek, és csak a törvényeknek vannak alárendelve. A bírói határozatnak tehát jogszabály(ok)on kell alapulnia, a bírói függetlenség korlátja annyi, hogy a bíró nem dönthet önkényesen, nem változtathatja meg a jogszabály tartalmát. Sérül a jogegység, ezáltal a jogbiztonság követelménye, ha a bírói döntés a hatályos jog értelmét a jog céljával, társadalmi rendeltetésével ellentétesen határozza meg. Az Alkotmánybíróság a 3130/2022. (IV. 1.) AB határozatában (Indokolás [25]) a jogbiztonság követelményével összefüggésben leszögezte, hogy egy szabályozás felülírása, kitágítása a bíróságok részéről már nem jogértelmezési, hanem contra legem jogalkalmazási – tulajdonképpen jogalkotási – tevékenységet jelent, ami felveti a bíróságok törvényeknek való alávetettsége elvének a sérelmét. Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint a „jogállamiság elvéből, követelményéből az is következik, hogy a jogértelmezés nem válhat a jogalkalmazó szerv önkényes, szubjektív döntésének eszközévé. Ellenkező esetben sérülne a jogbiztonság követelménye, a jogalkalmazó szervek döntéseire vonatkozó kiszámíthatósági és előreláthatósági elvárás” {3026/2015. (II. 9.) AB határozat, Indokolás [27]}. A contra legem jogalkalmazás akkor önkényes, alkotmányellenes is egyben (contra constitutionem), ha a bíróság az Alaptörvény 28. cikkében foglalt jogértelmezési szabályokat kifejezetten figyelmen kívül hagyja {23/2018. (XII. 28.) AB határozat, Indokolás [28]}.

[25] A fentiek szerint a Kúria a jogegységesítő tevékenysége során az alkotmányos követelményeknek megfelelően köteles a jogszabályt értelmezni, a jogi norma tartalmát jogértelmezéssel nem bővítheti ki, nem változtathatja meg.

IV.

[26] Az indítványhoz kapcsolódó releváns jogszabályi rendelkezések a következők.

[27] A 191/2014. Korm. r. 1. § (1) bekezdése szerint, ha végrehajtási, felszámolási vagy önkormányzati adósságrendezési eljárásban mező- és erdőgazdasági hasznosítású föld (a továbbiakban: föld) értékesítése iránt kell intézkedni, a végrehajtó, a felszámoló, vagy a pénzügyi gondnok (a továbbiakban együtt: megkereső) az értékesítés feltételeinek bekövetkeztétől számított 60 napon belül az árverés kitűzése, az árverési vagy értékesítési hirdetmény (a továbbiakban együtt: árverési hirdetmény) közzététele, továbbá az árverés vagy értékesítés (a továbbiakban együtt: árverés) lefolytatása érdekében megkeresi a föld fekvése szerint illetékes mezőgazdasági igazgatási szervként végrehajtási, felszámolási és önkormányzati adósságrendezési feladatkörében eljáró vármegyei kormányhivatalt (a továbbiakban: mezőgazdasági igazgatási szerv). A 2. § (1) bekezdése értelmében a megkeresés alapján a mezőgazdasági igazgatási szerv a megkeresés kézhezvételétől számított 45 napon belül az árverést árverési hirdetménnyel tűzi ki. A 11. § (1) bekezdése kimondja, hogy a kikiáltó az árverésről jegyzőkönyvet (a továbbiakban: árverési jegyzőkönyv) vesz fel, amely magában foglaltan tartalmazza az árverésen hozott döntéseket. A 11. § (2) bekezdése szerint az árverésen hozott döntéseket a mezőgazdasági igazgatási szerv határozattal állapítja meg.

[28] A 191/2014. Korm. r. 12. § (2) bekezdése értelmében a földszerzést jóváhagyó hatósági hatáskörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal a Földforgalmi tv. 35. § (5) bekezdése szerinti döntését a végleges árverési jegyzőkönyv és egyéb okiratok alapján hozza meg.

[29] A 191/2014. Korm. r. 13. § (1) bekezdés a) pontja alapján, ha az árverési jegyzőkönyvbe foglalt döntés ellen jogorvoslattal nem élnek, vagy valamennyi azzal kapcsolatban megindított jogorvoslati, illetve döntés-felülvizsgálati eljárás befejeződik, a mezőgazdasági igazgatási szerv haladéktalanul felhívja az árverési vevőt, hogy a teljes vételárat utalja át.

[30] A 191/2014. Korm. r. 14. § (1) bekezdése szerint, ha az adós a tartozását megfizette, vagy más egyéb okból nem állnak fenn a föld árverésének feltételei, a megkereső köteles ennek tényéről haladéktalanul, rövid úton értesíteni a mezőgazdasági igazgatási szervet. A (2) bekezdés kimondja, hogy ha az (1) bekezdés szerinti értesítés legkésőbb az árverés megkezdéséig beérkezik, a mezőgazdasági igazgatási szerv az eljárást megszünteti; az értesítés kézhezvétele után az árverést kitűzni és megtartani nem lehet. Az eljárás megszüntetésének van helye akkor is, ha az értesítés az árverés lefolytatása során, de még az árverési vevő személyét megállapító döntés meghozatala előtt érkezik meg.

[31] A Hatásköri Korm. r. 42. § (4) bekezdés f) pontja értelmében a Kormány mezőgazdasági igazgatási szervként a földművelésügyi igazgatási hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatalt jelöli ki a Fölforgalmi tv. 35. § (1) bekezdése tekintetében.

[32] A Földforgalmi tv. 35. § (1) bekezdése szerint a végrehajtási, felszámolási vagy önkormányzati adósságrendezési eljárás keretében árverés vagy pályáztatás útján (a továbbiakban együtt: árverés) történő földtulajdonjog-szerzés esetén a végrehajtó, a felszámoló, illetve a pénzügyi gondnok megkeresésére az árverést a mezőgazdasági igazgatási szerv folytatja le az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározottak szerint.

V.

[33] A Jogegységi Panasz Tanács az indítványban megfogalmazott kérdéssel kapcsolatban a következőkre alapozta döntését.

[34] Az ingatlanvégrehajtás, köztük az ingatlanárverés szabályait a Vht. tartalmazza, és a Vht. meghatározza a végrehajtás foganatosításával kapcsolatos jogorvoslatok rendjét is. A mezőgazdasági föld árverése azonban nem tartozik a Vht. hatálya alá, az árverés lefolytatását a Földforgalmi tv. 35. § (1) bekezdése a mezőgazdasági igazgatási szerv hatáskörébe utalta azzal, hogy ennek során a 191/2014. Korm. r. szabályait kell alkalmaznia. A Vht. szerinti végrehajtási eljárás tehát a végrehajtó megkeresése után a mezőgazdasági igazgatási szerv 191/2014. Korm. r. szerinti árverési eljárásával folytatódik, majd az árverést követően a Vht. által szabályozott nemperes eljárással zárul.

[35] Sem a Földforgalmi tv., sem a 191/2014. Korm. r. nem határozza meg a mezőgazdasági igazgatási szerv által lefolytatott árverési eljárás jellegét, típusát. Míg a 191/2014. Korm. r. 12. § (2) bekezdése egyértelműen kimondja, hogy a mezőgazdasági igazgatási szerv a földszerzés jóváhagyása iránti eljárásban hatósági hatáskört gyakorol, addig az 1. § (1) bekezdése hatáskörről nem, csupán végrehajtási feladatkörről rendelkezik. A 13. § (1) bekezdés a) pontja az árverési jegyzőkönyvbe foglalt döntés elleni jogorvoslatról, illetve döntés-felülvizsgálatról szól ugyan, de sem a döntés fajtáját, sem a jogorvoslat vagy döntés-felülvizsgálat mibenlétét, eljárási rendjét nem definiálja.

[36] Az Alaptörvény 28. cikke a bíróságok számára kötelező értelmezési előírást ad arra az esetre, ha a jogszabály tartalma, lényege kétséges, nem egyértelmű. A jogalkalmazónak ilyenkor teleológiai értelmezéssel a jogalkotói célt kell feltárnia, meg kell határoznia, hogy mit akart elérni a jogalkotó a jogi norma megalkotásával.

[37] A szubjektív teleológiai értelmezéshez általában a törvény címét, preambulumát, illetve a miniszteri indokolást vesszük alapul. A mezőgazdasági igazgatási szerv földárverési eljárásnak típusára, az általa gyakorolt hatáskör végrehajtási vagy hatósági jellegére nézve a Földforgalmi tv. preambuluma és indokolása nem ad eligazítást, a 191/2014. Korm. r.-nek pedig nincs se preambuluma, se indokolása.

[38] Az objektív teleologikus értelmezés során a jogalkalmazónak a normaszövegből kell a jogszabály célját, társadalmi rendeltetését kikeresnie, és az Alaptörvénnyel való összhang biztosítása érdekében annak azt az értelmezését kell választania, amelyik objektíve megfeleltethető a józan észnek, a közjónak, illetve az erkölcsi, gazdaságossági szempontoknak. Az ingatlan-végrehajtás, ennek keretében az ingatlan árverés útján történő értékesítése alapvetően a végrehajtó hatáskörébe tartozik, eljárásának szabályait a Vht. határozza meg. A földárverést azonban a jogalkotó kivette a végrehajtói eljárások köréből, és annak ellenére helyezte át ezt a mezőgazdasági igazgatási szerv hatáskörébe, hogy a földárverés az ingatlan-végrehajtás részcselekményét képezi. A mezőgazdasági igazgatási szerv a földárverést nem a Vht. szabályai, hanem a 191/2014. Korm. r. szabályai szerint folytatja le. A jogalkotó olyan szakigazgatási szervhez telepítette ezt a feladatot az általános ingatlan-végrehajtási szabályoktól eltérő szabályalkotással, amelyik kellő szakértelemmel rendelkezik a földforgalmi ügyek intézéséhez, képes az új birtokpolitikai elvek érvényesítésére. Mindebből azonban a mezőgazdasági igazgatási szerv eljárásának típusára, jellegére nézve egyértelmű következtetést nem lehet levonni.

[39] A fentiek szerint a Földforgalmi tv. és a 191/2014. Korm. r. alapján – a nyelvtani és a teleologikus jogértelmezés módszerével – nem állapítható meg, hogy a mezőgazdasági igazgatási szerv földárverési eljárása végrehajtói vagy közigazgatási hatósági eljárásnak minősül-e.

[40] Az Alaptörvény 28. cikke értelmében a jogszabályok értelmezésének fontos, de nem egyetlen forrása a teleologikus értelmezés, ezért szükséges a rendszertani jogértelmezés módszerével is megkísérelni a jogi norma tartalmának feltárását.

[41] A 191/2014. Korm. r. és a Földforgalmi tv. felhívott rendelkezéseiből megállapítható, hogy a mezőgazdasági igazgatási szerv különféle hatáskörben jár el, a földszerzés jóváhagyása iránti eljárásban hatósági hatáskört gyakorol, ahogy azt a 191/2014. Korm. r. 12. § (2) bekezdése egyértelműen meghatározta. A földárverési eljárás jellegéről azonban e jogszabályok nem rendelkeznek. A Hatásköri Korm. r. 42. § (4) bekezdés f) pontja a vármegyei kormányhivatalt mint földművelésügyi igazgatási hatáskörben eljáró szervet jelöli ki a földárverési eljárásra.

[42] A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 5:41. § (1) bekezdése szerint, aki a dolgot hatósági határozat vagy hatósági árverés útján jóhiszeműen szerzi meg, tulajdonossá válik tekintet nélkül arra, hogy korábban ki volt a tulajdonos. Aki tehát árverésen szerez tulajdonjogot, a dolog tulajdonjogát hatóság közreműködésével eredeti jogcímen szerzi meg. A 191/2014. Korm. r. 13. § (4) bekezdése értelmében azonban a felszámolási eljárásban a felszámoló, önkormányzati adósságrendezési eljárásban a pénzügyi gondnok köti meg az árverési vevővel a földtulajdon átruházására vonatkozó szerződést. Az (5) bekezdés szerint pedig végrehajtási eljárás esetén a mezőgazdasági igazgatási szerv intézkedik a tulajdonjog bejegyeztetése iránt az ingatlanügyi hatóság megkeresésével.

[43] A Ptk. és a 191/2014. Korm. r. rendelkezéseiből az következik, hogy végrehajtási eljárás esetén a földárverés alapján az árverési vevő a tulajdonjogot eredeti jogcímen szerzi meg, míg ha a földárverést felszámolási, vagy önkormányzati adósságrendezési eljárásban folytatják le, akkor a tulajdonszerzés már származékos. A mezőgazdasági igazgatási szerv végrehajtási eljáráshoz kapcsolódó földárverési eljárása ebből a szempontból hatósági jellegűnek minősül.

[44] Az alapul fekvő jogszabályok rendszertani értelmezése alapján annyi állapítható meg, hogy a mezőgazdasági igazgatási szerv földárverési eljárása olyan igazgatási eljárás, amely nem tartozik a polgári nemperes eljárások közé.

[45] A civilisztikai kollégiumvezetők szakmai testülete által elfogadott állásfoglalás a Bszi. 27/A. §-a alapján nem kötelező, ezért a Jogegységi Panasz Tanács nem vizsgálta a CKOT állásfoglalásban megfogalmazott véleményt.

VI.

[46] A Jogegysági Panasz Tanács álláspontja szerint az indítványozó tanács által felvázolt jogi helyzetben nem is az a fő kérdés, hogy a mezőgazdasági igazgatási szerv földárverési eljárása végrehajtási jellegű-e vagy hatósági, hanem az, hogy a mezőgazdasági igazgatási szerv földárverési eljárása során hozott jegyzőkönyvben foglalt határozata olyan végrehajtói intézkedés-e, amely ellen végrehajtási kifogással lehet élni, vagy pedig olyan közigazgatási jogvita tárgyát képező közigazgatási cselekménynek minősül, amely közigazgatási perben támadható.

[47] A Vht. 217. § (1) bekezdése értelmében a végrehajtó intézkedése, illetőleg intézkedésének elmulasztása ellen végrehajtási kifogást lehet előterjeszteni.

[48] Vht. 225. § (1) bekezdése szerint a végrehajtás elrendelését és foganatosítását – e törvényben megállapított szabályok szerint – a bíróság, illetve a közjegyző, továbbá a e törvényben meghatározott más szervek és személyek, így különösen a következők végzik:
a) az önálló bírósági végrehajtó,
b) –
c) az önálló bírósági végrehajtó-helyettes,
d) –
e) a végrehajtójelölt (e fejezetben a továbbiakban együtt: végrehajtó).

[49] A mezőgazdasági igazgatási szerv nem minősül sem végrehajtónak, sem a Vht. szerint közreműködő szervnek, így a végrehajtáshoz kapcsolódó földárverést végző mezőgazdasági igazgatási szerv nem tartozik a Vht. hatálya alá.

[50] A Vht. rendelkezése e tekintetben teljesen egyértelmű, a Vht. hatályát jogértelmezéssel kibővíteni nem lehet. A bíróságok jogalkalmazásuk során a jogszabály tartalmát nem írhatják felül, a Vht. hatályának a földárverést végző mezőgazdasági igazgatási szervre való kibővítése a törvény olyan kitágítását eredményezné, amely nem jogértelmezési, hanem contra legem jogalkalmazást jelentene. A jogértelmezés nem válhat a jogalkalmazó szerv önkényes döntésének eszközévé, ellenkező esetben sérülne a jogbiztonság követelménye.

[51] Mivel az árverést végző mezőgazdasági igazgatási szerv nem minősül végrehajtónak és eljárása nem tartozik a Vht. hatálya alá, ezért eljárásával szemben a Vht. szerinti jogorvoslatok, köztük a végrehajtási kifogás nem vehetők igénybe.

[52] A végrehajtó jogsértő intézkedése vagy mulasztása nem maradhat jogorvoslat nélkül. Ha a végrehajtó elmulasztja értesíteni a föld árverezése érdekében általa megkeresett mezőgazdasági igazgatási szervet arról, hogy nem állnak fenn az árverés feltételei, akkor az arra jogosult a Vht. 217. § (1) bekezdése szerinti végrehajtási kifogást terjeszthet elő a végrehajtó jogsértő intézkedése vagy mulasztása ellen. A kifogásról a végrehajtást foganatosító bíróság dönt polgári nemperes eljárásban.

[53] A közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 4. § (1) bekezdése szerint a közigazgatási jogvita tárgya a közigazgatási szerv közigazgatási jog által szabályozott, az azzal érintett jogalany jogi helyzetének megváltoztatására irányuló vagy azt eredményező (3) bekezdés szerinti cselekményének, vagy a cselekmény elmulasztásának (a továbbiakban együtt: közigazgatási tevékenység) jogszerűsége. A (3) bekezdés a) pontja értelmében közigazgatási cselekménynek minősül az egyedi döntés.

[54] Az Ákr. 114. § (1) bekezdés alapján az ügyfél a véglegessé vált döntés ellen közigazgatási pert indíthat.

[55] Az, hogy az Ákr. hatálya alá tartozó közigazgatási hatósági ügyben hozott döntéssel szemben közigazgatási per indítható, nem jelenti azt, hogy közigazgatási per csak az Ákr. szerinti döntéssel szemben kezdeményezhető. A Kp. a korábbiakhoz képest kibővítette a közigazgatási bíráskodás körét a közigazgatás működésével és a közigazgatási cselekményekkel szembeni hézagmentes jogvédelem biztosítása érdekében. A közigazgatási jogvitát a bíróság közigazgatási perben bírálja el, a közigazgatási jogvita tárgyát a Kp. 4. § (1) bekezdése határozza meg. Amennyiben az egyedi döntés megfelel a Kp. 4. § (1) bekezdésében meghatározott fogalomnak, akkor annak jogszerűsége közigazgatási perben támadható.

[56] A Kp. 4. § (1) bekezdése értelmében a közigazgatási jogvita tárgyát képző közigazgatási tevékenységnek három lényegi fogalmi eleme van: egyrészt a támadott cselekményt közigazgatási szerv végezte, másrészt a közigazgatási cselekményt közigazgatási jog szabályozza, harmadrészt a cselekmény joghatást vált ki, vagy legalább azt célozza.

[57] A Hatásköri Korm. r. 42. § (4) bekezdés f) pontjában kijelölt mezőgazdasági igazgatási szerv a kormányhivatal, amely a kormány általános hatáskörű területi kormányzati igazgatási szerve, azaz közigazgatási szerv.

[58] A vitatott közigazgatási cselekmény a mezőgazdasági igazgatási szerv jegyzőkönyvben foglalt határozata. A földárverési eljárás szabályait a Földforgalmi tv. és a 191/2014. Korm. r. adják. Ezek tartalmaznak közigazgatási és polgári jogi szabályokat is, de figyelemmel arra, hogy a Hatásköri Korm. r. 42. § (4) bekezdés f) pontja földművelésügyi igazgatási hatáskörben eljáró szervként rendelkezik a mezőgazdasági igazgatási szervről, a földárverési eljárás szabályai inkább minősülnek közigazgatási jogi szabályoknak, mint polgári jogi rendelkezéseknek. Ezt erősíti, hogy a mezőgazdasági igazgatási szerv döntése joghoz kötött, a közigazgatási eljárásokra jellemző jegyzőkönyvet vesz fel, határozatot hoz, továbbá hogy a magánjogi jogalanyokkal szemben hatalmi pozícióban, nem mellérendeltségi viszonyban van.

[59] A mezőgazdasági igazgatási szerv földárverési eljárásában felvett jegyzőkönyvben foglalt, felajánlott legmagasabb vételi ajánlatot, valamint az árverési vevő személyét megállapító határozatok mint közigazgatási cselekmények olyan egyedi döntések, amelyek az I. rendű felperesre (is) fejtenek ki joghatást, tulajdonjogi helyzetét megváltoztatják.

[60] A fentiek szerint a Kp. 4. § (1) bekezdésében meghatározott mindhárom fogalmi elem teljesült, ezért a mezőgazdasági igazgatási szerv földárverési eljárásának – így az árverési jegyzőkönyvben foglalt döntéseknek és az azokhoz szorosan kapcsolódó árverés kitűzésének, az árverési hirdetmény közzétételének, továbbá az árverés lefolytatásának – jogszerűsége közigazgatási perben támadható.

[61] Tekintettel arra, hogy a Vht. 217. § (1) bekezdése alapján a végrehajtó intézkedésével, illetőleg intézkedésének elmulasztásával szemben végrehajtási kifogás vehető igénybe, a mezőgazdasági igazgatási szerv döntése ellen indított közigazgatási perben a végrehajtó intézkedésének vagy mulasztásának jogszerűsége nem vitatható. A közigazgatási bíróság nem dönthet olyan kérdésben, amely a polgári ügyekben eljáró bíróság hatáskörébe tartozik, így nem foglalhat állást arról, hogy az adós a tartozását megfizette-e, és ezért vagy más egyéb okból fennállnak-e vagy sem a föld árverésének feltételei, illetve, hogy ezekre figyelemmel a 191/2014. Korm. r. 14. § (1) bekezdését megsértve mulasztott-e a végrehajtó. A közigazgatási perben a mezőgazdasági igazgatási szerv eljárásának jogszerűsége vizsgálható, a végrehajtó intézkedésének elmulasztása közvetlenül nem eredményezi a mezőgazdasági igazgatási szerv jogsértő eljárását.

[62] Ha valakinek nincs tartozása, akkor vele szemben végrehajtást foganatosítani nem lehet, a végrehajtás alá vont ingatlana nem árverezhető el, az árverési eljárást meg kell szüntetni. Az árverés akadályát képezi tehát, ha az adós a tartozását megfizette. Ez a jogi tény független attól, hogy a végrehajtó eleget tett-e a 191/2014. Korm. r. 14. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettségének. Ha a mezőgazdasági igazgatási szerv az árverést megelőzően nem értesül arról, hogy az adós a tartozását megfizette, akkor ő bár nem hibázott, döntése mégis jogsértő lehet, a jogsértést pedig orvosolni kell. A közigazgatási perben kell levonni annak jogi következményeit, ha a végrehajtást foganatosító bíróság a végrehajtási kifogás alapján megállapította a végrehajtó jogsértő mulasztását. A polgári nemperes eljárás eredményére tekintettel juthat arra a közigazgatási bíróság, hogy a mezőgazdasági igazgatási szerv eljárása, döntése törvénysértő volt. Ez esetben az árverés nem azért törvénysértő, mert a végrehajtó elmulasztotta az értesítési kötelezettségét, hanem azért, mert akkor már az adósnak nem volt tartozása.

[63] A fentiek alapján a Jogegységi Panasz Tanács megállapította, hogy az indítvány szerinti jogkérdés, azaz a mezőgazdasági igazgatási szerv árverési határozatával szemben igénybe vehető jogorvoslat tekintetében a Kúria közigazgatási joggyakorlata összhangban van a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekkel, ezért a Kúriának a BHGY-ben közzétett egységes jogértelmezésétől való eltérés nem indokolt.

VII.

[64] A kifejtettekre figyelemmel a Jogegységi Panasz Tanács a Bszi. 24. § (1) bekezdés c) pontja, 25. §-a, 32. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a 34. §-a alapján – az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében – a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.

[65] A Jogegységi Panasz Tanács a határozatát Bszi. 42. § (1) bekezdése szerint a Magyar Közlönyben, a BHGY-ben, a bíróságok központi internetes honlapján és a Kúria honlapján közzéteszi. A jogegységi határozat a bíróságokra a Magyar Közlönyben történő közzététel időpontjától kötelező.

Budapest, 2023. március 20.

Dr. Patyi András s.k. a tanács elnöke,
Dr. Vitál-Eigner Beáta s.k. előadó bíró,
Dr. Varga Zs. András s.k. bíró,
Böszörményiné dr. Kovács Katalin s.k. bíró,
Dr. Farkas Katalin s.k. bíró,
Dr. Gimesi Ágnes Zsuzsanna s.k. bíró,
Dr. Gyarmathy Judit s.k. bíró,
Dr. Kalas Tibor s.k. bíró,
Dr. Magyarfalvi Katalin s.k. bíró,
Dr. Patyi András s.k. a tanács elnöke az aláírásban akadályozott Dr. Márton Gizella bíró helyett,
Molnár Ferencné dr. s.k. bíró,
Dr. Mudráné dr. Láng Erzsébet s.k. bíró,
Dr. Orosz Árpád s.k. bíró,
Dr. Puskás Péter s.k. bíró,
Salamonné dr. Piltz Judit s.k. bíró,
Dr. Simonné dr. Gombos Katalin s.k. bíró,
Dr. Somogyi Gábor s.k. bíró,
Dr. Suba Ildikó s.k. bíró,
Dr. Stark Marianna s.k. bíró,
Dr. Szabó Klára s.k. bíró,
Dr. Tóth Kincső s.k. bíró

Forrás: https://www.kuria-birosag.hu/hu/joghat/32023-jeh-jpeiv60028202211-szam

A Kúria
Jogegységi Panasz Tanácsa

2/2023. Jogegységi határozat
(Jpe.IV.60.036/2022/11. szám)

a Földforgalmi törvényben rögzített „közvetlen megelőző” minősítés megítéléséről

A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a Kúria jogegységi feladatokért felelős elnökhelyettese által kezdeményezett jogegységi eljárásban, a 2023. február 20. napján megtartott ülésén, meghozta a következő

jogegységi határozatot:

A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 46. § (1) bekezdés a) pontjában és 47. § (1) bekezdésében foglalt, az előhaszonbérleti jogosultság alapját képező „közvetlen megelőző” minősítés megítélésénél a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett Kfv.III.37.328/2016/7. és Kfv.III.37.301/2017/4. számú határozatok nem hivatkozhatók kötelező erejű határozatként.

Indokolás

I.

[1] A Kúria jogegységi feladatokért felelős elnökhelyettese a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdés a) pontja, valamint 33. § (1) bekezdés a) pontja alapján előzetes döntéshozatali indítványt terjesztett elő a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Földforgalmi tv.) 46. § (1) bekezdés a) pontjában és 47. § (1) bekezdésében foglalt előhaszonbérleti jogosultság alapját képező „közvetlen megelőző” minősítés értelmezésével kapcsolatban.

[2] Az indítványát arra alapozta, hogy nem egységes a joggyakorlat a Földforgalmi tv. 45. § (1) bekezdése, a 46. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a 46. § (4) bekezdés szerinti „volt haszonbérlő” meghatározásához használt „közvetlen megelőző” kifejezés – amely a volt részesművelő és a volt feles bérlő meghatározására is kiterjed – értelmezésében. Az eltérés indoka az Alkotmánybíróság 3353/2021. (VII. 28.) AB határozatában (a továbbiakban: AB határozat) megállapított alkotmányos követelmény.

[3] Az indítványozó érvelése szerint az AB határozat ellenére sem mellőzhető a Kúria meghozott és a Bírósági Határozatok Gyűjteményében (a továbbiakban: BHGY) közzétett határozataiban foglalt jogértelmezés. A korábbi és az alkotmányos követelményt érvényre juttató megfelelő jogértelmezés közti ellentmondás feloldására ugyanakkor nem az Alkotmánybíróság, hanem kizárólag a Kúria jogosult. Ezt támasztják alá a Bszi. 32. § (1) bekezdés a) és b) pontjai, miszerint jogegységi eljárásnak van helye, ha az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében jogegységi határozat meghozatala, korábbi jogegységi határozat megváltoztatása vagy hatályon kívül helyezése szükséges, továbbá, ha a Kúria valamely ítélkező tanácsa jogkérdésben el kíván térni a Kúria közzétett határozatától.

[4] Az AB határozat meghozatalát megelőző kúriai gyakorlat az alábbi tényállás mellett értelmezte a „volt haszonbérlő” meghatározásához használt „közvetlen megelőző” fogalmat. A haszonbérbe vevő felperessel kötött haszonbérleti szerződés jóval azelőtt megszűnt, hogy vele az új haszonbérleti szerződésre vonatkozó ajánlatot közölték, valamint az elfogadó nyilatkozatát a Földforgalmi tv. 46. § (1) bekezdés a) pontjára hivatkozással megtette. A Kúria jogértelmezése szerint a felperest volt haszonbérlőként akkor illette meg az előhaszonbérleti jog, ha a haszonbérleti ajánlat közlésének napján, illetve az ajánlat közlésének napját megelőző napon haszonbérlőnek minősült, a haszonbérleti jogviszonya fennállt. Az ajánlat közlését „közvetlenül megelőző” 3 évben fennálló vagy fennállt haszonbérlet követelménye a szerződéses jogviszony és az ajánlat időpontjának megszakítatlanságára utalt. A Kúria álláspontja szerint a jogalkotó nem kívánt időbeli korlátozás nélkül előhaszonbérleti jogot biztosítani. Előfordulhat ugyanis, hogy a haszonbérleti szerződés lejárta után a tulajdonos használja a földet, majd később úgy dönt, hogy mégis haszonbérleti szerződést köt. Ez az időtartam azonban a földhasználat folyamatosságát megszakítja, amiért a felperes nem minősülhetett „volt haszonbérlőnek” (Kfv.III.37.328/2016/7., Kfv.III.37.301/2017/4.).

[5] Az Alkotmánybíróság a „volt haszonbérlő” meghatározásához használt „közvetlen megelőző” fogalmát a kúriai joggyakorlathoz képest eltérően értelmezte. Az AB határozat alapjául szolgáló ügy tényállása szerint a felperes haszonbérleti szerződése fennállt, amikor a haszonbérbeadók és egy haszonbérlő között létrejött új haszonbérleti szerződés tekintetében az elfogadó nyilatkozatát megtette. Az alperes azonban a szerződés jóváhagyását rajta kívül álló – ugyanakkor a szerződő felek számára felróható, tartalmi mulasztásra visszavezethető – okok miatt megtagadta. A haszonbérbeadók és a haszonbérlő ismét szerződést kötöttek, amelyre a felperes, mint korábbi haszonbérlő a törvényes határidőn belül elfogadó nyilatkozatot tett. Az alperes határozata szerint, a felperes az ismételten megkötött haszonbérleti szerződés vonatkozásában a Földforgalmi tv. 46. § (1) bekezdés a) pontjára alapított elfogadó nyilatkozatot nem tehetett. A felperes földhasználati jogosultsága megszűnt, ezért a felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a haszonbérleti ajánlat közlését közvetlenül megelőző legalább három éven keresztül folyamatosan haszonbérelte a földet.

[6] A felperes keresete folytán indult közigazgatási perben a másodfokú bíróság bírói kezdeményezéssel fordult az Alkotmánybírósághoz, amelyben kérte a Földforgalmi tv. 47. § (1) bekezdése „közvetlenül” szövegrész alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését. Érvelése szerint az ügyben fennálló tényállás mellett a vitatott jogszabályhely Kúria által kimunkált jogértelmezése szembekerül a volt haszonbérlő ranghelybeli elsőbbségével. A korábbi haszonbérlő ranghelybeli elsőbbsége csak akkor tud érvényesülni, ha az új haszonbérleti szerződés megkötésére olyan formában kerül sor, hogy a volt haszonbérlő legkésőbb az ajánlat közlése előtt egy nappal, illetve az elfogadó nyilatkozat megtételekor jogosult a földhasználatra. Az ilyen jogértelmezés nem teszi lehetővé az olyan okok, körülmények figyelembevételét, amelyek a volt haszonbérlő akaratán kívül, tőle függetlenül vezethettek a haszonbérleti jogviszony megszűnéséhez. Az ilyen körülmények kialakulását nemcsak a szerződő felek mulasztása, hanem visszaélésszerű magatartásuk is okozhatja.

[7] Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből eredő alkotmányos követelményt állapított meg, amelynek az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 46. § (3) bekezdése alapján, a Földforgalmi tv. 46. § (1) bekezdés a) pontja és 47. § (1) bekezdés alkalmazásának meg kell felelnie. A Földforgalmi tv. 47. § (1) bekezdése „közvetlenül” szövegrésze alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.

[8] Az Alkotmánybíróság szerint az a kategorikus értelmezés, amely szerint a volt haszonbérlőt kizárólag akkor illeti meg az előhaszonbérleti jog, ha a haszonbérbeadó még a szerződés időtartama alatt újabb szerződést köt, a nyelvtani értelmezés módszere alapján elfogadható, de bizonyos körülmények között nyilvánvaló ellentétbe kerül a jogintézmény céljával. A jogalkotó ugyanis a gazdálkodás folytatását kívánta biztosítani azáltal, hogy a földterület volt haszonbérlőjének első ranghelyen biztosította az előhaszonbérleti jogosultság gyakorlását. Az Alkotmánybíróság szerint a kúriai jogértelmezés lehetőséget ad arra, hogy a haszonbérbeadó kijátssza a „volt haszonbérlőt” megillető előhaszonbérleti jogosultságra vonatkozó szabályokat. Ha ugyanis a szerződés lejártával bármilyen rövid időre a tulajdonos maga használja a termőföldet, úgy megszakítja a „volt haszonbérlő” lehetséges használatának folytonosságát.

[9] A megállapított alkotmányos követelmény értelmében a volt haszonbérlőt a haszonbérleti jogviszonya jogszerű megszűnését követően is megilleti az előhaszonbérleti jog akkor, ha azt már a megelőző haszonbérleti jogviszonya idején is jogszerűen gyakorolta, de a joggyakorlása rajta kívül álló, neki fel nem róható okból nem vezetett eredményre. Ellentétes lenne ugyanis a jogi szabályozás céljának megfelelő, kiszámítható jogalkalmazás követelményével, ha a volt haszonbérlő rangsorbéli elsősége neki fel nem róható, tőle független körülmények kialakulása esetén elveszhetne, amely fel nem róható körülményt a haszonbérbeadó és harmadik személy mulasztása vagy akár visszaélésszerű magatartása is okozhatja. A Földforgalmi tv. kérdéses rendelkezésének az alkotmányos követelménynek megfelelő értelmezése alapján a haszonbérlő tehát rajta kívül álló okok, tőle független körülmények következtében nem veszítheti el volt haszonbérlői státuszát. Különösen nem vezethet ilyen eredményre szerződésének adminisztratív okból történő ideiglenes megszűnése, tekintet nélkül arra, hogy volt-e egyáltalán rajta kívül olyan személy, aki a köztes időszakban a földet haszonbérelte. Az alkotmányos követelmény megállapítása ugyanakkor nem érinti a vonatkozó törvényi rendelkezésekben előírt egyéb feltételek teljesítését.

[10] A Kúria „közvetlen megelőző” kifejezést értelmező gyakorlata az alkotmányos követelmény érvényre juttatása érdekében – jogegységi eljárás lefolytatása nélkül – megváltozott, és a földhasználat folyamatossága körében további szempontokat értékelt az alábbiak szerint.

[11] A Kúria a Kfv.III.38.193/2021/6. számú közzétett határozatában kifejtette, a Földforgalmi tv. 46. § (1) bekezdés a) pontját a törvény céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezve megállapítható, hogy a „volt haszonbérlői” minőség a „közvetlen megelőző” időbeli kapcsolat megszakadása esetén nem automatikusan áll fenn. Az alkotmányos követelménnyel összhangban vizsgálni kell, hogy a haszonbérlő joggyakorlása rajta kívül álló, neki fel nem róható, tőle független körülmények folytán szűnt-e meg. A korábbi haszonbérlő felperes joggyakorlása azért szakadt meg, mert a haszonbérbeadónak nem sikerült vele megegyeznie a haszonbérleti szerződés módosításában. Ilyen tényállás mellett pedig nem lehetett megállapítani, hogy a felperes joggyakorlása rajta kívül álló, neki fel nem róható okból nem vezetett eredményre.

[12] A Kfv.III.38.178/2021/8. számú közzé nem tett határozatában, a szerződés megszűnése vizsgálata körében a Kúria úgy foglalt állást, hogy összhangban az AB határozatban foglalt alkotmányos követelménnyel, a volt haszonbérlő fogalma nem kizárólag a nyelvtani értelmezésre alapítottan vizsgálandó. Nem vezet ezért a „volt haszonbérlői” minőség elvesztéséhez az, ha a földhasználat folyamatossága közvetlenül az új haszonbérleti ajánlat közlését megelőzően, a közlési folyamatra vonatkozó jogszabályi határidők alatt, a közlés teljesítése érdekében előírt ügyintézés eredményeként szűnt meg. Az ilyen adminisztratív körülménynek kizárólag a földhasználat időbelisége tekintetében van jelentősége, de a földhasználat folyamatosságát – figyelemmel az AB határozatra – tartalmilag nem érinti.

[13] A Kfv.III.38.178/2021/8. számú határozathoz hasonlóan a Kfv.I.38.181/2021/10. számú és a Kfv.VI.38.179/2021/8. számú közzétett határozataiban a Kúria megerősítette: akkor lehet megalapozott következtetést levonni a „volt haszonbérlői” minőség fennállása tárgyában, ha a bíróság vizsgálja a közzétételi idő, mint adminisztratív ok kihatását a földhasználat tartalmi folyamatosságára.

[14] A Kfv.VII.37.482/2022/2. számú – még közzé nem tett határozat – a fentiekhez képest sajátos megoldást képvisel. Ebben a Kúria kifejtette, hogy a „volt haszonbérlő” fogalmának a Kúria gyakorlatában megjelenő nyelvtani értelmezését az AB határozatban megállapított alkotmányos követelmény újabb, korábban a bíróságok által nem vizsgált szempontokkal árnyalta. A korábbi kúriai határozatokat továbbra is követhetőnek tartja azzal, hogy ha a volt haszonbérlő rajta kívül álló, neki fel nem róható okra hivatkozik az előhaszonbérleti joga fennállása körében, akkor ezt vizsgálni kell. A Földforgalmi tv. 46. § (1) bekezdés a) pontja és 47. § (1) bekezdése alkalmazásakor a nyelvtani értelmezés az AB határozatban megjelenő szempontokkal együtt vezet helyes következtetésre. A „közvetlenül megelőző” időbeli kapcsolat megszűnése esetén sem automatikusan áll fenn a volt haszonbérlő előhaszonbérleti joga, ehhez az alkotmányos követelményben foglalt szempontok értékelése szükséges.

[15] A fentiekre tekintettel az indítványozó abban a kérdésben kérte a Jogegységi Panasz Tanács állásfoglalását, hogy mely szempontok figyelembevételével kell a Földforgalmi tv. 47. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott feltételeket minősíteni, különös tekintettel „a haszonbérleti szerződés közlését közvetlenül megelőző legalább 3 éven keresztül” -re vonatkozó fordulatra.

[16] A jogegységi eljárás alatt az Alkotmánybíróság IV/1386/2022. számú, 2022. október 4. napján kelt határozatában a Kúria Kfv.III.38.193/2021/6. számú ítéletét és a Pécsi Törvényszék 6.K.700.804/2021/12. számú ítéletét, valamint a Baranya Megyei Kormányhivatal 596242-4/2020. számú határozatát megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság ebben a döntésében a korábbi AB határozatban rögzített alkotmányos követelmény érvényesülését vizsgálta az alapul fekvő, a korábbi tényállásoktól részben eltérő tényállási elemeket mutató előhaszonbérleti jog érvényesítésével összefüggő jogvitában. Az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy az eljárt bíróságok bár hivatkozták a korábban megállapított alkotmányos követelményt, azonban annak tartalmi alkalmazása az ügyben nem volt megfelelő, így a bírói ítéletek alaptörvény-ellenesek, mivel sértik az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz való jogot.

[17] A jogegységi eljárás alatt a jogalkotó kihirdette az egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2022. évi LXVII törvényt. (a továbbiakban: Módtv.) A Földforgalmi tv. 2023. január 1-jétől hatályos 47. § (1a) és (1b) bekezdései az alkotmányos követelményben foglaltakat törvényi szintre emelték és egyúttal meghatározták az előhaszonbérleti joggyakorlás korlátait is.

II.

[18] A Földforgalmi tv. 2020. június 30. napjáig hatályos rendelkezései:

46. § (1) Az erdőnek nem minősülő föld haszonbérbe adása esetén az alábbi sorrendben előhaszonbérleti jog illeti meg:

a) a volt haszonbérlő olyan földművest, illetve mezőgazdasági termelőszervezetet, aki helyben lakónak minősül, illetve amely helybeli illetőségűnek minősül, vagy akinek a lakóhelye, illetve akinek, vagy amelynek a mezőgazdasági üzemközpontja legalább 3 éve azon a településen van, amelynek közigazgatási határa a haszonbérlet tárgyát képező föld fekvése szerinti település közigazgatási határától közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton legfeljebb 20 km távolságra van,

47. § (1) A 45. § (1) bekezdés a) pontja, a 46. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a 46. § (4) bekezdés szerinti volt haszonbérlőnek az a természetes személy, illetve mezőgazdasági termelőszervezet minősül, aki, illetve amely a haszonbérleti ajánlat tárgyát képező földet a haszonbérleti ajánlat közlését közvetlenül megelőző legalább 3 éven keresztül haszonbérli vagy haszonbérelte, feltéve, hogy a haszonbérleti szerződés nem a felek egyoldalú felmondása vagy kölcsönös megállapodása miatt szűnt meg, illetve a föld kényszerhasznosításba adására sem került sor a haszonbérlet szerződés fennállásának időtartama alatt.

(2) A földön volt részesművelőt, illetve a volt feles bérlőt is a 45. § (1) bekezdés a) pontja, a 46. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a 46. § (4) bekezdése szerinti előhaszonbérleti jog illeti meg, ha az (1) bekezdésben meghatározott feltételek fennállnak. A volt részesművelő, illetve a volt feles bérlő esetében az (1) bekezdést azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a legalább 3 éven keresztül haszonbérelt föld alatt az olyan földet kell érteni, amelyet a részesművelő, illetve a feles bérlő legalább 3 éven keresztül a részesművelési, illetve a feles bérleti szerződés alapján használt.

[19] A Földforgalmi tv. 2020. július 1. napjától hatályos rendelkezései:

47. § (1) A 45. § (1) bekezdése, a 46. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a 46. § (4) bekezdés szerinti volt haszonbérlőnek az a természetes személy, illetve mezőgazdasági termelőszervezet minősül, aki, illetve amely a haszonbérleti szerződés tárgyát képező földet a haszonbérleti szerződés közlését közvetlenül megelőző legalább 3 éven keresztül haszonbérli vagy haszonbérelte, feltéve, hogy a haszonbérleti szerződés nem a felek egyoldalú felmondása vagy kölcsönös megállapodása miatt szűnt meg, illetve a föld kényszerhasznosításba adására sem került sor a haszonbérlet szerződés fennállásának időtartama alatt.

(2) A földön volt részesművelőt, illetve a volt feles bérlőt is a 45. § (1) bekezdése, a 46. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a 46. § (4) bekezdése szerinti előhaszonbérleti jog illeti meg, ha az (1) bekezdésben meghatározott feltételek fennállnak. A volt részesművelő, illetve a volt feles bérlő esetében az (1) bekezdést azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a legalább 3 éven keresztül haszonbérelt föld alatt az olyan földet kell érteni, amelyet a részesművelő, illetve a feles bérlő legalább 3 éven keresztül a részesművelési, illetve a feles bérleti szerződés alapján használt.

[20] A Földforgalmi tv. 2023. január 1. napjától az alábbi (1a) és (1b) bekezdésekkel egészül ki:

47. § (1a) Az (1) bekezdés alkalmazásában nem áll fenn a közvetlenül megelőző használat követelménye, ha a földhasználatot a haszonbérleti szerződés közlését megelőzően legalább egy gazdasági év időtartamban a föld tulajdonosa vagy haszonélvezője bejegyzett földhasználóként gyakorolta.
48. § (1b) A volt haszonbérlőt a haszonbérleti jogviszonya jogszerű megszűnését követően is megilleti az előhaszonbérleti jog akkor, ha azt már a megelőző haszonbérleti jogviszonya idején is jogszerűen gyakorolta, de a joggyakorlása rajta kívül álló, neki fel nem róható okból nem vezetett eredményre. Az előhaszonbérleti jog a volt haszonbérlőt ebben az esetben csak akkor illeti meg, ha az előhaszonbérleti jogát – amint a joggyakorlás akadálya megszűnik – haladéktalanul gyakorolja. IV.

[21] A Legfőbb Ügyész nyilatkozatában kifejtette, hogy mely szempontok figyelembevételével kell a haszonbérleti szerződés (ajánlat) közlését „közvetlenül megelőző” kitételt értékelni. Véleménye szerint az AB határozatban megállapított alkotmányos követelmény a korábbi kúriai gyakorlat továbbfejlesztése, ezért a „közvetlen megelőző” szókapcsolat időbeli értelmezésétől eltekinteni nem lehet. A volt haszonbérlő előhaszonbérleti jogával akkor élhet, ha a földhasználati joggyakorlása folyamatos, vagyis a szerződés (ajánlat) közlése napján, illetve azt közvetlenül megelőzően fennállt. A folyamatos joggyakorlás megszakadása az alkotmányos követelmény alkalmazása esetén sem eredményezi az előhaszonbérleti jogosultság automatikus fennmaradását, ennek eldöntéséhez további szempontok vizsgálata szükséges. Az AB határozat több ilyen szempontot kiemel, így például a rajta kívül álló (objektív) vagy fel nem róható körülményt, más személy mulasztását vagy visszaélésszerű magatartását, a szerződés adminisztratív okból történő ideiglenes megszűnését. Véleménye szerint az eljáró bíróságnak a fenti szempontok vizsgálata és a bizonyítás során kiemelt figyelmet kell fordítania arra, hogy a bekövetkező körülmények és okok kinek a mulasztására vagy visszaélésszerű magatartására vezethető vissza (így például a haszonbérbeadó vagy harmadik személy).

V.

[22] A Jogegységi Panasz Tanács az indítványozó által feltett kérdésekben az alábbiak szerint foglalt állást.

[23] A bírói kezdeményezés folytán eljáró Alkotmánybíróság a Földforgalmi tv. 46. § (1) bekezdés a) pontja és 47. § (1) bekezdése vonatkozásában alkotmányos követelményt állapított meg, a 47. § (1) bekezdés „közvetlenül” szövegrésze alaptörvény-ellenességének megállapítására, megsemmisítésére és alkalmazásának kizárására irányuló bírói indítványt elutasította.

[24] Az Abtv. 46. § (3) bekezdése szerint a megállapított alkotmányos követelménynek a bírósági eljárásában alkalmazandó jogszabály alkalmazásának meg kell felelnie. Az alkotmányos követelmény megállapítása a jogalkalmazó jogértelmezését segíti annak érdekében, hogy a bírói döntés megfeleljen az Alaptörvény egészéből fakadó követelményeknek. Amikor az Alkotmánybíróság a lehetséges jogértelmezések közül kiválasztja az Alaptörvénnyel összhangban állót, akkor mindig olyat választ, amely már eleve benne rejlett a normában. Az alkotmányos követelmény tehát nem egy új szabályt fogalmaz meg, hanem követlenül és az Alaptörvény valamely rendelkezésén alapuló, a normában eleve benne rejlő helyes értelmezést tartalmazza. {25/2017. (X. 17.) AB határozat, Indokolás [22], 16/2021. (V. 13.) AB határozat, Indokolás [37]}

[25] Az Abtv. 39. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság döntése, így az abban foglalt alkotmányos követelmény mindenkire nézve kötelező. Az Alaptörvény 28. cikke kimondja, hogy a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Következésképpen a bíróságok az alkotmányos követelményt nem hagyhatják figyelmen kívül, illetve azt nem ronthatják le a bírói gyakorlatra történő hivatkozással sem. Az alkotmányos követelményt figyelmen kívül hagyó bíró döntés túllép a jogszabályi rendelkezésre vonatkozó értelmezési tartomány alkotmányos keretein, amelyet ezért az Alkotmánybíróság rendszerint megsemmisít {16/2021. (V. 13.) AB határozat, Indokolás [35]-[36]}.

[26] Az alkotmányos követelmény megállapítása a Kúria számára jogegységi feladatot is jelenthet, ha a Kúria korábban közzétett gyakorlatát is érinti. Az alkotmányos követelmény tartalmát össze kell vetni a BHGY-ban közzétett kúriai gyakorlat meghatározó elemeivel, és amennyiben eltérés mutatkozik, úgy a Bszi.-ben rendelkezésre álló jogegységi eszközök alkalmazásával kell a joggyakorlat és az alkotmányos követelmény összhangját megteremteni. A jogegységi eszközök alkalmazása ugyanakkor nem jelentheti semmilyen módon az alkotmányos követelmény tartalmának megváltoztatását vagy módosítását, figyelemmel az Abtv. 39. § (1) bekezdésére. Az alkotmányos követelmények tartalma, az érintett anyagi és eljárásjogi háttér, valamint nem utolsó sorban a jogvita kérelmében megjelölt keretei és ezen belül is az előadott konkrét kérelmek határozzák meg az alkotmányos követelmény tartalmának egyedi ügyek szintjén való érvényesítését. Mindezzel együtt sem mellőzhető az alkotmányos követelmény jogegységet érintő következményeinek a bírói gyakorlatot érintő rendezése.

[27] Az AB határozatban megállapított alkotmányos követelmény a Földforgalmi tv. 47. § (1) bekezdése „közvetlenül megelőző” szövegrészét értelmező korábbi kúriai joggyakorlatot megváltoztatta, kiegészítette. Ugyanakkor az alkotmányos követelmény megállapítását megelőzően közzétett kúriai határozatok továbbra is kötelezőek, az eljáró bíróságok kizárólag az azokban foglalt szigorú nyelvtani értelmezésre alapítottan hozzák meg döntéseiket, azt az eljáró bíróságok kötelesek követni.

[28] A Bszi. 32. § (1) bekezdés b) pontja és a 33. § (1) bekezdés b) pontja rögzítik, hogy amennyiben a Kúria valamely ítélkező tanácsa jogkérdésben el kíván térni a Kúria közzétett határozatától, jogegységi eljárást kell lefolytatni. A Bszi. 41/B. § (2) bekezdése értelmében, jogegységi panasznak van helye, ha a Kúria ítélkező tanácsa jogkérdésben jogegységi eljárás kezdeményezése nélkül úgy tér el a Kúria közzétett határozatától, hogy az eltérésre az alsóbb fokú bíróságok határozatában nem került sor. A Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérés nem minden esetben eredményezi a jogegység sérelmét. A jogegység fogalmát ugyan az egyes eljárási törvények nem definiálják, de a Bszi. rendelkezéseiből levonható az a következtetés, hogy a jogegység hiányát a korábbi döntéstől jogkérdésben való indokolatlan eltérés okozza. A jogegység követelménye tehát sohasem absztrakt, hanem mindig konkrét ügyekhez, jogértelmezéshez köthető, az csak meghatározott és megjelölt bírói döntések tekintetében merülhet fel (Jpe.I.60.002/2021/7., Jpe.I.60.005/2021/5., Jpe.II.60.027/2021/8.).

[29] A Bszi. 32. § (1) bekezdés a) pontja szerint jogegységi eljárásnak van helye, ha az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében jogegységi határozat meghozatala, korábban meghozott jogegységi határozat megváltoztatása vagy hatályon kívül helyezése szükséges. A Bszi. 41/D. § (5) bekezdése értelmében, ha a jogegységi panasz folytán eljáró Jogegységi Panasz Tanács a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérést megállapítja, akkor jogegységi határozat hatályú határozatot hoz, így attól az alsóbb fokú bíróságok még a megfelelő jogi indokolás esetén sem térhetnek el. Az indítvány szerint a Kúria gyakorlata a „közvetlenül megelőző” kifejezés értelmezése tárgyában jogegységi eljárás kezdeményezése nélkül egyértelműen megváltozott. A változás megjelenik a Kfv.I.38.181/2021/10. számú közzétett ítéletben, amelyhez hasonló jogértelmezést követnek a Kúria Kfv.VI.38.179/2021/8., Kfv.III.38.178/2021/8. valamint a Kfv.III.38.183/2021/8. számú közzé nem tett nem határozatai, míg sajátos megoldást képvisel a Kfv.VII.37.482/2022/2. számú közzé nem tett határozata.

[30] A Bszi. 33. § (1) bekezdés a) pontja kifejezetten előírja, hogy a Kúria elnöke, elnökhelyettese vagy kollégiumvezetője indítványára a jogegységi eljárást le kell folytatni. Az Abtv. 46. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az Alaptörvény szabályozásából eredő, és az Alaptörvény rendelkezéseit érvényre juttató alkotmányos követelménynek a bírósági eljárásban alkalmazandó jogszabály alkalmazásának meg kell felelnie. Az AB határozat a hivatkozott kúriai határozatok tényállásainak összevetése nélkül, általában állapított meg alkotmányos követelményt. Ezért a Jogegységi Panaszt Tanács feladata az is, hogy az AB határozatnak a kúriai joggyakorlatra gyakorolt hatását értékelje és a következtetéseket az egyedi ügyekre vonatkoztatva levonja.

[31] A Jogegységi Panasz Tanácsnak az alkotmányos követelmény bírói gyakorlatot érintő hatásai körében az eddig közzétett gyakorlat alkalmazhatóságáról kellett állást foglalnia.

[32] A BHGY-ban közzéteendő határozatok körét a Bszi. 163. § (1) bekezdése határozza meg. A Kúria által 2012. január 1-je után hozott és a BHGY-ban közzétett határozatoktól való eltérésre hivatkozással fellebbezés, felülvizsgálati kérelem és jogegységi panasz benyújtására van lehetőség [Bszi. 41/B. § (1)-(2) bekezdés, a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (Kp.) 99. § (1) bekezdés, 115. § (1) bekezdés]. A Kfv.III.37.328/2016/7. és Kfv.III.37.301/2017/4. számú határozatokat a Kúria 2012. január 1-je utána hozta és tette közzé a BHGY-ban, ezért azok kötelező erejű határozatként hivatkozhatók a bírósági eljárásokban.

[33] Az előzőek szerint az alkotmányos követelmény megállapítása a Kúria korábban közzétett gyakorlatát is érintette, annak módosítását eredményezte. Az Alkotmánybíróság döntését követően elsőként eljárt kúriai tanács hivatkozott az alkotmányos követelményből fakadó szempontokra és vizsgálta, hogy a korábbi haszonbérlő joggyakorlása rajta kívül álló, neki fel nem róható okból szűnt-e meg. A Kúria ezzel – jogegységi eljárás kezdeményezése nélkül –jogkérdésben eltért az alkotmányos követelményre nem reflektáló, közzétett Kfv.III.37.328/2016/7. és Kfv.III.37.301/2017/4. számú határozatoktól. Ugyanakkor, a Bszi. 32. § (1) bekezdés b) pontja alapján kezdeményezett jogegységi eljárásban az indokolt eltérés – figyelemmel a mindenkire kötelező alkotmányos követelményre – megállapítható lett volna, feloldva ezzel a korábbi határozatokhoz fűződő precedenshatást.

[34] A bírói kezdeményezés folytán eljárt Alkotmánybíróság az alkotmányos követelmény megállapításával nem oldotta fel a közzétett korábbi kúriai határozatokhoz kapcsolódó precedens-hatást, ilyen hatáskört az Alaptörvény, az Abtv. és a Bszi. nem telepít az Alkotmánybíróságra. Hatásköre arra korlátozódik, hogy a közzétett kúriai határozatokban foglalt egységes jogértelmezést mint a jogszabályi rendelkezés ténylegesen is érvényesülő tartalmát alkotmányossági szempontból vizsgálja, a támadott bírói döntés alaptörvény-ellenességét vagy alkotmányos követelményt állapítson meg {25/2013. (X. 4.) AB határozat, Indokolás [35], 34/2013. (XI. 22.) AB határozat, Indokolás [41]-[42]}.

[35] Az egymásnak ellentmondó határozatok közzététele a BHGY-ban bizonytalan helyzetet eredményezett a felek és az alsóbb fokú bíróságok számára, hiszen elvileg valamennyi közzétett kúriai határozatot követniük kellene, vagy azoktól csak a megfelelő indokok bemutatásával térhetnének el. Az alkotmányos követelményt alkalmazó kúriai jogértelmezés elfogadása szükségképpen a korábbi jogi állásponttól való eltérést eredményezi. A korábbi jogértelmezést követő bírói döntések pedig nemcsak a közzétett kúriai határozatokkal volnának ellentétesek, hanem felülírnák az alkotmányos követelményben foglaltakat is. A jogegységi eljárás ezért nem mellőzhető egyetlen esetben sem, amikor az Alkotmánybíróság által megállapított alkotmányos követelmény a korábbi egységes kúriai gyakorlaton változtat. Ugyanis ez az egyetlen olyan eljárás, amelyben a BHGY-ban közzétett kúriai határozatokhoz fűződő kötelező erő feloldható és a jogkérdésben indokolt eltérésről és a bíróságokra kötelező értelmezésről határozat hozható.

[36] Mivel az előzőek szerint az alkotmányos követelmény megállapítása a Kúria korábban közzétett gyakorlatát is érintette – annak módosulását eredményezve – így szükséges az érintett határozatok meghaladásának megjelölése, amelyet a BHGY-ben fel kell tüntetni.

[37] Az Alkotmánybíróság kijelölte a Földforgalmi tv. 47. § (1) és (2) bekezdéseiben a volt haszonbérlő meghatározásához használt „közvetlen megelőző” fogalom értelmezésének alkotmányos kereteit. A Kúria e feltételnek az alkotmányos követelménnyel összhangban történő értelmezésével egyetértett, az értelmezés szempontjait a jelen határozatában nem ismétli meg.

[38] A jogegységi eljárás alatt a jogalkotó 2023. január 1-jei hatállyal módosította a Földforgalmi tv. 47. §-át, kiegészítve az (1a) és (1b) bekezdésekkel. Ez a jogegységi eljárás szempontjából sajátos helyzetet eredményezett, mivel az indítvány nagyobb részére a jogszabály tételes szövege adott választ. A törvényi indokolás szerint, a jogszabály-módosítás az alkotmányos követelményekben foglaltakat törvényi erőre emelte, továbbá meghatározta a joggyakorlás korlátait is. Az (1b) bekezdés így akként rendelkezik, hogy az előhaszonbérleti jog a volt haszonbérlőt csak akkor illeti meg, ha az előhaszonbérleti jogát – amint a joggyakorlás akadálya megszűnik – haladéktalanul gyakorolja.

[39] Az alkotmányos követelmény tartalmi érvényre jutása az egyedi ügyekben eljáró bíróságok jogértelmezése alapján történik, annak nem feltétele, hogy a jogegységi határozat az alkotmányos követelményből fakadó egyes szempontokat külön is azonosítsa. Az indítvánnyal érintett jogszabályhelyek értelmezésére kötelező iránymutatást a jogegységi határozat egyébként sem adhatott, hiszen az időközben született jogszabály-módosítások a közvetlenül megelőző használat követelményére vonatkozó feltételeket törvényi szinten szabályozták. A Módtv. eltérő rendelkezése hiányában, 2023. január 1-jét – a hatálybalépés napját – követően indult ügyekben a hatóságok és bíróságok már a Földforgalmi tv. módosított 47. § (1a) és (1b) bekezdéseiben foglaltak szerint járnak el. A Jogegységi Panasz Tanács ugyanakkor a módosított jogszabályi rendelkezések egységes értelmezését elősegítő iránymutatást sem adhatott a jelen határozatában. Ennek oka, hogy a jogegység mindig a konkrét ügyekhez kapcsolódó fogalom és a Bszi. 32. § (1) bekezdése alapján lefolytatott jogegységi eljárás is az egyedi ügyekben meghozott határozatokat feltételez. Mindez nem zárja ki azt, hogy a Kúria a módosított jogszabályi rendelkezések vonatkozásában és a konkrét ügyek kapcsán jövőben felmerülő jogkérdésekben az egységes gyakorlatot kialakítsa (Jpe.IV.60.034/2022/5.).

[40] A Jogegységi Panasz Tanács az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása körében – figyelemmel elsősorban a jogszabályváltozásra – arra szorítkozott, hogy az alkotmányos követelmény megállapítása előtt hozott határozatok kötelező erejét feloldja. A Jogegységi Panasz Tanács megállapította továbbá, hogy a BHGY-t illetően is korrekcióra van szükség az indítvánnyal érintett gyakorlat körében. Ennek alapján arról rendelkezett, hogy a Kúria Kfv.III.37.328/2016/7. és Kfv.III.37.301/2017/4. számú határozatai a jövőben kötelező erejű határozatként nem hivatkozhatók.

VI.

[41] Az előbbiekre figyelemmel a Jogegységi Panasz Tanács az előzetes döntéshozatali indítvány és a Bszi. 32. § (1) bekezdés a) pontja alapján eljárva a rendelkező részben foglaltak szerint határozott a Bszi. 40. § (2) bekezdésének megfelelően.

[42] A Jogegységi Panasz Tanács a Bszi. 42. § (1) bekezdése alapján a jogegységi határozatot a Magyar Közlönyben, a BHGY-ben, a bíróságok központi internetes honlapján és a Kúria honlapján közzéteszi. A jogegységi határozat a bíróságokra a Magyar Közlönyben történő közzététel időpontjától kötelező.

Budapest, 2023. február 20.

Böszörményiné dr. Kovács Katalin s.k. a tanács elnöke,
Dr. Kalas Tibor s.k. előadó bíró,
Dr. Varga Zs. András s.k. bíró,
Dr. Patyi András s.k. bíró,
Dr. Farkas Katalin s.k. bíró,
Dr. Gyarmathy Judit s.k. bíró,
Böszörményiné dr. Kovács Katalin s.k. a tanács elnöke az aláírásban akadályozott Dr. Gimesi Ágnes Zsuzsanna bíró helyett,
Dr. Magyarfalvi Katalin s.k. bíró,
Dr. Márton Gizella s.k. bíró,
Molnár Ferencné dr. s.k. bíró,
Dr. Mudráné dr. Láng Erzsébet s.k. bíró,
Dr. Orosz Árpád s.k. bíró,
Dr. Puskás Péter s.k. bíró,
Salamonné dr. Piltz Judit s.k. bíró,
Dr. Simonné dr. Gombos Katalin s.k. bíró,
Dr. Somogyi Gábor s.k. bíró,
Dr. Suba Ildikó s.k. bíró,
Dr. Szabó Klára s.k. bíró,
Dr. Stark Marianna s.k. bíró,
Dr. Tóth Kincső s.k. bíró,
Dr. Vitál-Eigner Beáta s.k. bíró

Forrás: https://www.kuria-birosag.hu/hu/joghat/22023-jeh-jpeiv60036202211-szam

A Kúria
Jogegységi Panasz Tanácsa

5/2022. Jogegységi határozat

(Jpe.IV.60.024/2022/12. szám)

A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a Kúria K.VII. tanácsa által kezdeményezett jogegységi eljárásban, a 2022. november 28. napján megtartott ülésén, a „helyben lakó” fogalmának értelmezése és tényének igazolása tárgyában meghozta a következő

jogegységi határozatot:

1. A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 5. § 9. pontja szerinti „helyben lakó” fogalmának lényege az adott lakóhelyen való életvitelszerű tartózkodás, amelyet a vételi ajánlatot elfogadó nyilatkozathoz csatolt okirattal kell igazolni. A lakcímet igazoló hatósági igazolás (lakcímkártya) önmagában nem igazolja a helyben lakás tényét. Ez a törvényi feltétel – egyebek között – a jegyző által kiállított hatósági bizonyítvánnyal igazolható hitelt érdemlően.
2. Az igazolás adatával szemben – a közigazgatási vagy polgári perben – ellenbizonyításnak van helye, amelynek során a bíróság bármely alkalmas bizonyítási eszközt figyelembe vehet.
3. A Kúria K.VII. ítélkező tanácsa a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett Kfv.II.37.320/2016/4., Kfv.IV.37.041/2019/7. és Kfv.III.37.387/2021/6. számú határozatoktól eltérhet.

Indokolás

I.

[1] A Kúria K. VII. ítélkező tanácsa (a továbbiakban: Indítványozó) a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdés b) pontja, valamint 33. § (1) bekezdés b) pontja alapján előzetes döntéshozatali indítványt terjesztett elő az előtte folyamatban lévő Kfv.VII.37.257/2022. számú földforgalmi ügyben, mert jogkérdésben el kíván térni a Bírósági Határozatok Gyűjteményében (a továbbiakban: BHGY) közzétett határozatoktól.

[2] A Kfv.VII.37.257/2022. számú ügy tényállása szerint a felperes és a perben nem álló eladók négy ingatlant érintő adásvételi szerződést kötöttek. A felperes az adásvételi szerződésben az elővásárlási jogát a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Földforgalmi tv.) 18. § (1) bekezdés e) pontjára alapította. Az adásvételi szerződés közzétételét követően az alperesi érdekelt elfogadó jognyilatkozatot tett; az elővásárlási jogosultságát a Földforgalmi tv. 18. § (1) bekezdés d) pontjára, illetve c) pontjára alapította. A helyben lakás tényének igazolására a lakcímkártyáját csatolta.

[3] Az alperes a 2021. március 18. napján kelt 572.244-4/2021. számú, keresettel támadott határozatával az adásvételi szerződést az eladók és az alperesi érdekelt között hagyta jóvá. Az országos személyiadat- és lakcímnyilvántartó rendszerből megállapította, hogy az alperesi érdekelt a perbeli ingatlanok közül egy ingatlan vonatkozásában olyan földműves, aki a Földforgalmi tv. 18. § (1) bekezdés c) pontja alapján helyben lakó szomszédnak, míg három ingatlan tekintetében a 18. § (1) bekezdés d) pontja alapján helyben lakó földművesnek minősül.

[4] Az elsőfokú közigazgatási bíróság a felperes keresetét elutasította. Kifejtette, hogy az alperesi érdekelt a közigazgatási eljárásban a lakcímkártyáját csatolta, annak adatait az alperes a közhiteles személyiadat- és lakcímnyilvántartás alapján ellenőrizte. Álláspontja szerint a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 78. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 265. § (1) bekezdése alapján a felperes köteles bizonyítani, hogy az alperesi érdekelt életvitelszerűen nem a bejelentett lakcímen lakik. Az indokolásában a Kúria Kfv.II.37.320/2016/4. és Kfv.III.37.387/2021/6. számú – a BHGY-ben közzétett – ítéleteiben foglalt jogi álláspontra hivatkozott; a felperes által megjelölt polgári jogi tárgyú határozatokat nem vette figyelembe. Az elsőfokú bíróság szerint a felperes a perben nem bizonyította, hogy az alperesi érdekelt életvitelszerűen nem a bejelentett lakcímen élt a szerződés megkötését megelőző három évben. A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet.

[5] Az Indítványozó az előzetes döntéshozatali indítványban kifejtette: nem egységes a jogértelmezés abban a kérdésben, hogy az elővásárlási jogosultságot megalapozó helyben lakás tényét milyen módon kell igazolni.

[6] Az egyik jogi álláspont szerint elegendő az elővásárlásra jogosult helyben lakásról tett nyilatkozata, amelyet a hatóság a közhiteles lakcímnyilvántartás adatai alapján ellenőrizhet. A mellette felhozott érvek a következők. A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény (a továbbiakban: Fétv.) 29. § (1) bekezdés g) pontja a mezőgazdasági igazgatási szerv számára szűk mozgásteret biztosít a jogügylet hatósági jóváhagyása iránti eljárásban. A hatóság a helyben lakás ellenőrzése körében a lakcímnyilvántartás adataira támaszkodhat, és azt tényként kell kezelnie; nem vizsgálhatja, hogy az elővásárlásra jogosult ténylegesen hol lakik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ellenérdekű fél a perben ne tehetné vitássá, hogy a fél nem a bejelentett lakcímén lakik életvitelszerűen (Kfv.II.37.320/2016/4., Kfv.IV.37.041/2019/7.).

[7] A másik jogi álláspont szerint nem elegendő a helyben lakásról tett nyilatkozat, hanem annak alátámasztására az adásvételi szerződéshez csatolni kell az elővásárlási jogosultságot bizonyító okiratot; e körben azonban elegendő lakcímkártyát mellékelni. Ennek elmulasztását a hatóság a nyilvántartási adatok beszerzésével nem pótolhatja, hanem a szerződés jóváhagyását a szerződéses vevővel meg kell tagadnia (Kfv.III.37.387/2021/6.).

[8] A harmadik – a szerződés hatálytalanságának megállapítása iránti polgári perben irányadó – jogértelmezés szerint a helyben lakás tényének bizonyításához nem elegendő csatolni a lakcímkártyát, mivel az nem az életvitelszerű, hanem csak a bejelentett lakóhelyet igazolja. Ezért e tény igazolására a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló 262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 32. § (6) bekezdés d) pont da) alpontja szerinti, a jegyző által kiállított hatósági bizonyítvány vagy más, a helyben lakást hitelt érdemlő módon igazoló okirat fogadható el. Az igazolás elmaradása a hatálytalanságból eredő igény érvényesítése iránti perben utóbb nem pótolható; a hiányos jognyilatkozatot a Földforgalmi tv. 21. § (9) bekezdése alapján úgy kell tekinteni, mintha a fél az elővásárlási jogát nem gyakorolta volna (Pfv.VI.22.445/2017/23., Pfv.VI.21.768/2018/6., Pfv.VI.20.183/2019/5., Pfv.VI.20.424/2019/9.).

[9] Az Indítványozó szerint bármelyik fenti jogértelmezés elfogadása a másik két jogi állásponttól való eltérést eredményezné.

II.

[10] A Földforgalmi törvény ebben az ügyben alkalmazandó – 2021. december 24. napját megelőzően hatályos – rendelkezései:

5. § E törvény alkalmazásában
6. helyben lakó: az a természetes személy, akinek az életvitelszerű lakóhelye legalább 3 éve azon a településen van, amelynek közigazgatási területén az adás-vételi, a csere, illetve a haszonbérleti szerződés tárgyát képező föld fekszik;
7. helyben lakó szomszéd:

a) aki helyben lakó és a tulajdonában vagy használatában lévő föld szomszédos az adásvételi, a csere vagy a haszonbérleti szerződés tárgyát képező földdel, vagy

b) akinek az életvitelszerű lakóhelye legalább 3 éve azon a településen van, mely szomszédos az adásvételi, a csere vagy a haszonbérleti szerződés tárgyát képező föld fekvése szerinti településsel, és a tulajdonában vagy használatában lévő, a lakóhelye szerinti településen fekvő földje szomszédos az adásvételi, a csere vagy a haszonbérleti szerződés tárgyát képező földdel.

21. § (5) Az elfogadó jognyilatkozatot legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. Az elfogadó jognyilatkozatban meg kell jelölni az elővásárlási jogosultság jogalapját, továbbá ha az elővásárlási jog törvényen alapul, akkor az elfogadó jognyilatkozatban azt is meg kell jelölni, hogy az elővásárlásra jogosult mely törvényen és az ott meghatározott sorrend melyik ranghelyén gyakorolja az elővásárlási jogát. Az elfogadó jognyilatkozatnak tartalmaznia kell a 13-15. §-ban foglalt jogosultsági feltételként előírt nyilatkozatokat. Az elfogadó jognyilatkozathoz csatolni kell az elővásárlási jogosultságot bizonyító okiratokat is.

(9) A (3)-(7) bekezdésben foglaltak megsértése esetén az elővásárlási jognyilatkozatot olyannak kell tekinteni, mintha az elővásárlási jogát az arra jogosult nem gyakorolta volna.

[11] A Fétv. jelen ügyben alkalmazandó – 2021. június 4. napját megelőzően hatályos –rendelkezései:

17. § (1) Az adásvételi szerződésnek az elővásárlásra jogosultakkal a Földforgalmi törvény 21. § (1) bekezdésében meghatározott módon történő közlése során a szerződést négy eredeti példányban kell benyújtani a föld fekvése szerint illetékes települési önkormányzat (a fővárosban a fővárosi kerületi önkormányzat) jegyzőjéhez (a továbbiakban: jegyző), amelyek közül egy példánynak a Földforgalmi törvény 8. §-a szerinti, és a Földforgalmi törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott biztonsági kellékekkel rendelkező papíralapú okmányon (a továbbiakban: biztonsági okmány) kiállítottnak kell lennie. Az adásvételi szerződéshez csatolni kell az elővásárlási jogosultságot bizonyító okiratokat.

[12] A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Nytv.) jelen ügyben alkalmazandó – 2021. június 3. napját megelőzően hatályos – rendelkezései:

26. § (1) A Magyarország területén élő, e törvény hatálya alá tartozó polgár [4. § (1) bekezdés] köteles beköltözés vagy kiköltözés után három munkanapon belül lakóhelyének, illetve tartózkodási helyének címét nyilvántartásba vétel céljából bejelenteni (a továbbiakban együtt: lakcímbejelentés).

[13] A Korm. rendelet polgári ügyekben hivatkozott – 2021. december 31. napját megelőzően hatályos – rendelkezései:

32. § (6) Az árverésen árverezőként az vehet részt, aki

d) a 29. § (3) bekezdés szerinti helyben lakást

da) a lakóhely tekintetében a jegyző által kiállított, az életvitelszerű ott lakást bizonyító hatósági bizonyítvánnyal igazolja.

III.

[14] Az Indítványozó álláspontja szerint az Nytv. 5. § (2) és (3) bekezdéseiben használt lakóhely elsősorban egy igazgatási kategória: azt a lakást vagy szállást jelöli, amely a polgárnak az állammal, továbbá más személyekkel való hivatalos kapcsolattartására, valamint lakóhelyhez kötött jogai és kötelezettségei megalapozásául szolgál. A tartózkodási hely elsősorban szintén igazgatási kategória, de inkább tényhelyzetet határoz meg, mivel három hónapnál hosszabb valóságos ott-tartózkodást foglal magában.

[15] A Földforgalmi tv. 5. §-ában használt „helyben lakó” és „helyben lakó szomszéd” fogalmak azonban nem igazgatási kategóriák, hanem egyértelműen tényhelyzetre vonatkoznak. Ezt támasztja alá a Földforgalmi tv. 5. §-ához fűzött jogalkotói indokolás, miszerint a „helyben lakó fogalma szűkítésre kerül arra a személyre, akinek az életvitelszerű lakóhelye (vagyis nem csupán a bejelentett) legalább 3 éve azon a településen van, amelynek közigazgatási területén az adás-vételi, a csere, illetve a haszonbérleti szerződés tárgyát képező a föld fekszik”. Hasonlóképpen, a „helyben lakó szomszéd” fogalma sem a lakás-szomszédságra, hanem a tulajdonban vagy használatban álló szomszédos földre vonatkozik.

[16] Mivel a „helyben lakó” fogalom nem nyilvántartási állapotot, hanem a megszerezni kívánt földre vonatkozó valós, tartós kapcsolatot jelöl, igazolása sem korlátozódhat a lakcímkártya vagy a lakcímnyilvántartás adataira, már a hatóság előtti eljárásban sem.

IV.

[17] A legfőbb ügyész a nyilatkozatában úgy foglalt állást, hogy a Földforgalmi tv. 5. § 9. pontja szerinti „helyben lakó” fogalmának lényege az életvitelszerű tartózkodás, ami azt jelenti, hogy a bejelentett lakás a személy otthona: azt használja ténylegesen, a napi elfoglaltságait követően ide tér vissza. Utalt arra, hogy a Földforgalmi tv. 21. § (5) bekezdése alapján a helyben lakás feltételét az elfogadó jognyilatkozathoz csatolt okirattal kell bizonyítani. Az Nytv. végrehajtásáról szóló 146/1993. (X. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 29. § (1) bekezdése értelmében a lakcímet és annak változását be kell jelenteni, amelyről a járási hivatal hatósági igazolványt állít ki. Álláspontja szerint a lakcímkártya a bejelentett lakcímet igazolja, az életvitelszerű ottlakás igazolására nem alkalmas, ezért annak további bizonyítása szükséges.

[18] Kiemelte, hogy a jogalkotó ugyan nem határozta meg a bizonyításra felhasználható okiratok körét, ez nem jelenti azt, hogy az elővásárlási jogosultságot nem kell igazolni. Álláspontja szerint a Korm. rendelet 32. § (6) bekezdés d) pont da) alpontja alapján a jegyző által kiállított hatósági bizonyítvány alkalmas az életvitelszerű ottlakás igazolására, ugyanakkor nem kizárt más olyan okirat becsatolása sem, amely az életvitelszerűség tényét a döntéshozatalhoz alkalmas módon legalább valószínűsíti. Végül utalt arra, hogy a megfelelő okiratot a Fétv. 17. § (2) bekezdése szerinti vevő és az is köteles csatolni, aki az elővásárlási jogosultságát a Földforgalmi tv. 5. § 10. pontjában foglalt „helyben lakó szomszéd” feltételére alapítja.

[19] Az alperes fenntartotta azt az álláspontját, hogy az elővásárlási jogosultságot megalapozó helyben lakás tényének igazolására elegendő a jogosult erre vonatkozó nyilatkozata, amelyet a hatóság a lakcímnyilvántartás adatai alapján ellenőrizhet. Nyilatkozatában azzal érvelt, hogy a hatályos jogszabályok értelmében a közhiteles lakcímnyilvántartó rendszer adatai tartalmazzák a polgárok lakcímadatait, és a hatóság a jóváhagyási eljárásban e közhiteles rendszerből meríti az elővásárlási jogosultság ellenőrzéséhez szükséges adatokat.

V.

[20] A Jogegységi Panasz Tanács az Indítványozó által feltett kérdésekben az alábbiak szerint foglalt állást.

[21] A Jogegységi Panasz Tanácsnak először abban a kérdésben kellett döntenie, hogy mi a jelentéstartalma – lényege – a Földforgalmi tv. 5. § 9. pontjában írt „helyben lakó” fogalmának.

[22] Magyarország Alaptörvényének (a továbbiakban: Alaptörvény) 28. cikke értelmében a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. A jogszabályok céljának megállapítása során elsősorban a jogszabály preambulumát, illetve a jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló javaslat indokolását kell figyelembe venni. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.

[23] A Földforgalmi tv. 5. §-ához fűzött jogalkotói indokolás szerint az értelmező rendelkezések között csak a törvény által alkalmazott fogalmak meghatározása szükséges. Ilyen a helyben lakó fogalma, amely „szűkítésre kerül arra a személyre, akinek az életvitelszerű lakóhelye (vagyis nem csupán a bejelentett) legalább 3 éve azon a településen van, amelynek közigazgatási területén az adás-vételi, a csere, illetve a haszonbérleti szerződés tárgyát képező föld fekszik”. Az életvitelszerű lakóhely azt a többletkövetelményt juttatja kifejezésre, hogy a személy ténylegesen a nyilvántartó hatóság felé bejelentett lakcímen él. Amíg tehát az életvitelszerű ottlakás valós tényeket, körülményeket, vagyis egy tényállapotot tükröz, addig a bejelentett lakóhely egy nyilvántartási állapotot jelöl. Az Nytv. 26. § (1) bekezdése szerint a Magyarország területén élő, e törvény hatálya alá tartozó polgár köteles a beköltözés vagy kiköltözés után három munkanapon belül lakóhelyének címét nyilvántartásba vétel céljából bejelenteni. E rendelkezésből azonban nem következik, hogy a Földforgalmi tv. alkalmazásában, a releváns 3 éves időszakban az elővásárlásra jogosult személy megszakítás nélkül, folyamatosan a bejelentett lakcímén él.

[24] A Jogegységi Panasz Tanács ezt követően azt a kérdést vizsgálta, hogy az elővásárlási jogosultságot megalapozó helyben lakás tényét milyen módon kell igazolni. A Földforgalmi tv. és a Fétv. sem határozza meg az elővásárlási jog fennállását igazoló okiratokat. Ebből következően minden olyan okirat alkalmas lehet e követelmény igazolására, amely hitelt érdemlően tanúsítja, hogy az elővásárlási jogára hivatkozó személy a meghatározott időszakban életvitelszerűen a bejelentett lakcímen élt. Ilyen okirat különösen a Korm. rendelet 32. § (6) bekezdés d) pont da) alpontja szerinti, a jegyző által kiállított hatósági bizonyítvány.

[25] A lakcímkártya mint a lakcímet igazoló hatósági igazolás – vita esetén – a lakcím meghatározása körében fontos bizonyítási eszköz, de önmagában nem alkalmas a helyben lakás hitelt érdemlő igazolására. A Vhr. 16. §-a alapján a hatósági igazolvány célja a polgár tájékoztatása a bejelentett lakcíméről annak érdekében, hogy azt a törvényben előírt kötelezettsége teljesítéséhez közhitelűen igazolhassa. A lakcímkártya a (2) bekezdésben meghatározott adatokat tartalmazza, úgymint személyes adatok, lakcím, kiállítás kelte és a kiállító hatóság megnevezése. Ezek az adatok viszont önmagukban nem tükrözik az elővásárlásra jogosult és a megszerezni kívánt föld közötti tényleges kapcsolatot, mivel az igazolvány kiállítására – amint ez az Nytv. 2022. január 1-jétől hatályos 26/A. § (1) és (2) bekezdésének egybevetett tartalmából is kitűnik – nem e célból kerül sor.

[26] A Jogegységi Panasz Tanács harmadsorban vizsgálta az életvitelszerű ott lakást igazoló okirat – köztük kiemelten a Korm. rendelet szerinti hatósági bizonyítvány – eljárásjogi összefüggéseit. Az elővásárlásra jogosult mindenekelőtt arra köteles, hogy a Földforgalmi tv. 21. §-ában foglalt alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő elfogadó nyilatkozatát a (3) bekezdésben meghatározott 60 napos jogvesztő határidőben megtegye, és ahhoz az elővásárlási jogosultságát igazoló okiratot csatolja. Ebből következően, ha az elővásárlásra jogosult a helyben lakását a jegyző által kiállított hatósági bizonyítvánnyal kívánja igazolni, azt az ajánlatot elfogadó nyilatkozatához az előzőekben írt határidőben köteles csatolni. Az ügyben eljáró mezőgazdasági igazgatási szerv mint hatóság hiánypótlást csak rendkívül szűk körben, a Fétv. 34. § (1)-(4) bekezdései szerint rendelhet el, ezért a fenti határidőn belül sem jogosult felhívni az elővásárlási jogosultat arra, hogy – példának okáért – az elmaradt hatósági bizonyítványt csatolja. A hiányzó okirati igazolás pótlására a határidő jogvesztő jellegére tekintettel egy későbbi per során sincsen lehetőség. A Földforgalmi tv. 21. §-ában foglalt követelmények megsértése, így a hatósági bizonyítvány csatolásának elmulasztása azzal a következménnyel jár, hogy a (9) bekezdés alapján úgy kell tekinteni, mintha az arra jogosult nem gyakorolta volna az elővásárlási jogát.

[27] A helyben lakás tényének hatósági bizonyítvánnyal történő igazolása sem jelenti azt, hogy a mezőgazdasági igazgatási szerv határozata ellen indult közigazgatási perben vagy az adásvételi szerződés hatálytalanságának megállapítására irányuló polgári perben a fél ne tehetné vitássá az elővásárlási jogára hivatkozó természetes személy életvitelszerű helyben lakását az érintett településen. A jegyző által kiállított hatósági bizonyítvány a Pp. 323. §-a szerint közokirat, amellyel szemben ellenbizonyításnak van helye. Erre – a Pp. 265. § (1) bekezdése szerint – az a fél köteles, akinek érdekében áll az ellenbizonyítás, vagyis annak bizonyítása, hogy az elővásárlási jogával élő természetes személy nem a bejelentett lakcímen él életvitelszerűen.

[28] A fentiek alapján a Jogegységi Panasz Tanács arra a következtetésre jutott, hogy a Földforgalmi tv. 5. § 9. pontja szerinti – és ugyanígy az e § 10. pontjában foglalt – helyben lakó fogalmát az Alaptörvény 28. cikkével összhangban, a jogszabály céljára és a jogalkotói indokolásra figyelemmel úgy kell értelmezni, hogy a természetes személy életvitelszerűen él a bejelentett lakcímen. Következésképpen, a helyen lakás bizonyítására a lakcímkártya önmagában nem alkalmas, az életvitelszerű ott lakás a perben vita tárgyává tehető.

[29] A Kúria ettől eltérő tartalmú határozatai a továbbiakban nem hivatkozhatók kötelező erejűként.

VI.

[30] Az előbbiekre figyelemmel a Jogegységi Panasz Tanács az előzetes döntéshozatali indítvány és a Bszi. 32. § (1) bekezdés b) pontja alapján eljárva a rendelkező részben foglaltak szerint határozott a Bszi. 40. § (2) bekezdésének megfelelően.

[31] A Jogegységi Panasz Tanács a Bszi. 41. § (1) bekezdése alapján a jogegységi határozatot a Magyar Közlönyben, a Bírósági Határozatok Gyűjteményében, a bíróságok központi internetes honlapján és a Kúria honlapján közzé teszi. A jogegységi határozat a bíróságokra a Magyar Közlönyben történő közzététel időpontjától kötelező.

Budapest, 2022. november 28.

Dr. Patyi András s.k. a tanács elnöke,
Dr. Kalas Tibor s.k. előadó bíró,
Dr. Orosz Árpád s.k. előadó bíró,
Dr. Varga Zs. András s.k. bíró,
Böszörményiné dr. Kovács Katalin s.k. bíró,
Dr. Farkas Katalin s.k. bíró,
Dr. Gyarmathy Judit s.k. bíró,
Dr. Gimesi Ágnes Zsuzsanna s.k. bíró,
Dr. Magyarfalvi Katalin s.k. bíró,
Dr. Márton Gizella s.k. bíró,
Molnár Ferencné dr. s.k. bíró,
Dr. Mudráné dr. Láng Erzsébet s.k. bíró,
Dr. Puskás Péter s.k. bíró,
Salamonné dr. Piltz Judit s.k. bíró,
Dr. Simonné dr. Gombos Katalin s.k. bíró,
Dr. Somogyi Gábor s.k. bíró,
Dr. Suba Ildikó s.k. bíró,
Dr. Szabó Klára s.k. bíró,
Dr. Stark Marianna s.k. bíró,
Dr. Tóth Kincső s.k. bíró

Forrás: https://www.kuria-birosag.hu/hu/joghat/52022-jeh-jpeiv60024202212-szam

KÚRIA

2/2022. Közigazgatási jogegységi határozat

A Kúria Közigazgatási Jogegységi Tanácsa a Kúria K.V. tanácsa által kezdeményezett jogegységi eljárásban a 2022. április 11-én megtartott ülésen meghozta a következő

jogegységi határozatot:

1. Az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2013. október 9-i 952/2013/EU rendelet 119. cikke szerinti vámelengedési eljárásban a bizalomvédelem elvének megfelelően a vámhatóság hibája miatt a vám akkor engedhető el, ha a jóhiszemű ügyfél a hasonló szakmai tapasztalattal rendelkező kereskedőktől elvárható gondossággal a vámhatóság hibáját – annak jellegére figyelemmel – nem észlelhette.
2. A hiba észlelhetőségét nem lehet azon az alapon kizárni, hogy az ügyfél maga is tévedésben volt.
3. A Kúria Közigazgatási Jogegységi Tanácsa megállapítja, hogy a Kúria ítélkező tanácsa a Kfv.35.131/2021/6. számú közzétett határozattól eltérhet.
4. A Kúria Közigazgatási Jogegységi Tanácsa a jogegységi határozatot a Magyar Közlönyben közzéteszi.

Indokolás

I.

[1] A Kúria Közigazgatási Kollégiumának K.V. tanácsa a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdés b) pontja alapján az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében jogegységi indítványt terjesztett elő a Kfv.35.043/2021. számú vámügyben, mert az ítélkező tanács el kíván térni a Kúria Kfv.35.131/2021/6. számú, a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett ítéletétől.

[2] A Kúria ítélkező tanácsa a Bszi. 32. § (2) bekezdésére alapítottan a jogegységi eljárás indítványozása mellett a jogegységi határozat meghozataláig felfüggesztette az eljárását.

II.

[3] Az Európai Unió az egyes acéltermékek behozatalára vonatkozó ideiglenes védintézkedések bevezetéséről szóló 2018/1013 bizottsági végrehajtási rendelettel 2018. július 19-i hatállyal ideiglenes, majd az egyes acéltermékek behozatalára vonatkozó végleges védintézkedések bevezetéséről szóló 2019/159 bizottsági végrehajtási rendelettel 2019. február 2-i hatállyal végleges védintézkedést vezetett be. Ennek értelmében egyebek mellett korlátozta a 7213914900 vámtarifaszám alá tartozó acéltermékek Európai Unión kívülről történő behozatalát és vámkontingenst nyitott azzal, hogy az abból nem részesülő behozatalokra 25%-os mértékű kiegészítő vám fizetését írta elő.

[4] A Kúria K.V. tanácsának ügyében a közvetlen vámjogi képviselő közreműködésével eljáró felperes a 2018. augusztus 26-2018. december 3. közötti időszakban – tehát az ideiglenes, majd végleges védintézkedés bevezetését követően – 15 alkalommal a fenti vámtarifaszám alá tartozó nem uniós acéltermékek szabad forgalomba bocsátását kezdeményezte oly módon, hogy a vámáru-nyilatkozatokon 100-as preferencia kódot jelölt meg, vagyis vámkontingenst nem vett igénybe.

[5] Az elsőfokú vámhatóság határozataiban az árukat szabad forgalomba bocsátotta, az általános forgalmi adót előírta, de a vámáru-nyilatkozatoknak megfelelő 25%-os kiegészítő vámot nem szabta ki.

[6] A felperes 2018. december 20-án a fenti ügyletek vonatkozásában a vámáru-nyilatkozatok módosítása iránt terjesztett elő kérelmet, amelyben a 120-as preferencia kód megjelölésével vámkontingenst kért. Az elsőfokú vámhatóság a vámkontingens igénylését elindította, majd az Európai Unió Bizottsága illetékes vámszerve döntésének kézhezvételét követően a 2019. június 17-én hozott határozataiban a felperes terhére általános forgalmi adót és kiegészítő vámot szabott ki. Miután a vámkontingens 2018. december 27-én kimerült, a felperes abból 113 kg áru erejéig részesült, a további árumennyiségre kiegészítő vámot kellett kivetni.

[7] A felperes a fizetési határidő lejárta előtt, 2019. június 27-én a kiegészítő vám elengedése iránti kérelmet terjesztett elő az elsőfokú vámhatósághoz az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2013. október 9-i 952/2013/EU rendeletének (a továbbiakban: Uniós Vámkódex) 119. cikk (1) bekezdésére hivatkozással. Az elsőfokú vámhatóság határozataival a felperes kérelmét elutasította, az alperes határozataival az elsőfokú határozatokat helybenhagyta. Az alperesi indokolás szerint ugyan az elsőfokú vámhatóság hibájából történt a fizetendő összegnél alacsonyabb vámtartozásról szóló eredeti közlés és a felperes jóhiszemű volt, de az elengedés további konjunktív feltétele nem valósult meg, mert a felperes a vámhatóság hibáját észszerűen észrevehette.

[8] Az elsőfokú bíróság az ügyek egyesítését követően jogerős ítéletében az alperesi határozatok jogszerűségének vizsgálatára irányuló kereseteket elutasította. Az indokolásban megállapította, hogy az Uniós Vámkódex 119. cikk (1) bekezdésének második feltétele nem áll fenn, mivel a felperesnek, illetve a megbízásából eljárt közvetlen vámjogi képviselőnek a hatóság hibáját észre kellett volna vennie, mint ahogyan azt a későbbiekben magától észlelte is. Az eredeti határozatok nem a vámkontingensből való részesedést biztosító 120-as referencia kódot tartalmazták, hanem a vámfizetési kötelezettséget jelző 100-as kódot. A felperes és közvetlen vámjogi képviselője kellő körültekintés mellett így már ezen határozatok kézhezvételekor észlelhették volna, hogy a felperes nem részesült a vámkontingensből. Az Uniós Vámkódex 119. cikke nem nevesíti azt az esetet, amikor a vámhatóság hibája mellett az ügyfél is hibázik, mint jelen ügyben a felperes, amikor elmulasztotta bejelenteni a vámkontingens iránti igényét. A felperes vámelengedési kérelme a fentiek okán is alaptalan.

[9] Az elsőfokú ítélettel szemben a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Álláspontja szerint nem várható el az ügyféltől a hiba észlelése, amikor a hatóság sem veszi észre azt, hogy sorozatosan hibás határozatokat ad ki. Abból, hogy a felperes közvetlen vámjogi képviselőt vett igénybe, nem következik az, hogy a hibát észszerűen észre kellett volna vennie. Az ügyféltől nem lehet nagyobb körültekintést követelni, mint amilyet a hatóság tanúsított. A felperes megalapozottan bízhatott abban, hogy a vámhatóság a szükséges eljárásokat lefolytatta, a társaság részesült a vámkontingensben és ennek eredményeként nem került kiszabásra kiegészítő vám. Önmagában az a tény, hogy a vámhatóság elvégezte a vámkezelést, olyan körülmény, ami kizárta a felperes számára a hatósági hiba felismerését. Az ítéletből nem állapítható meg az a szempontrendszer, amely alapján a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a felperesnek a hatósági hibát észre kellett volna vennie.

III.

[10] A Kúria K.I. tanácsa – túlnyomórészt azonos tényállás, továbbá az alkalmazott anyagi jogszabály egyezősége és a jogértelmezés szempontjából releváns tények lényegi hasonlósága mellett meghozott – Kfv.35.131/2021/6. számú ítéletében a keresetet elutasító elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, a támadott másodfokú határozatot megsemmisítette és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte.

[11] Osztotta azt a felperesi álláspontot, hogy az elsőfokú bíróság tévesen nem tulajdonított jelentőséget a vámeljárás során elkövetett vámhatósági hibának, hanem azt csupán az Uniós Vámkódex 119. cikke alkalmazásának egyik feltételeként kezelte, de nem elemezte annak lényegi jelentőségét. Márpedig az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: EUB) állandó ítélkezési gyakorlata szerint az olyan hibák alapozzák meg az utólagos vámbeszedés mellőzéséhez fűződő jogot, amelyek a hatáskörrel rendelkező hatóságok tevőleges magatartására vezethetők vissza (C-409/10. számú döntés 54. pontja, C-173/06. számú döntés 31. pontja).

[12] Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az illetékes vámhatóságok által elkövetett hiba észlelhetőségét a hiba jellege, az érintett piaci szakmai szereplők szakmai tapasztalata és az általuk tanúsított gondosság figyelembevételével kell megítélni (C-499/03.P. számú döntés 47. pontja).

[13] A vámhatósági hiba észlelhetőségét a felperes oldaláról arra tekintettel kell elbírálni, hogy a felperes a határozatok kézhezvételekor abban a tudatban volt, hogy a vámkezelést preferencia és vámkontingens igénylése alapján kérte, ezért a nulla forint kiegészítő vámot tartalmazó határozatra figyelemmel a hiba észlelése részéről okszerűen nem volt elvárható. A Kúria a vámhatóság oldalán fellépő hibát azért tartotta meghatározónak, mert jogszerű eljárás esetén a vámkiszabásra figyelemmel a felperes is időben felismerhette volna a vámáru-nyilatkozatok hibáját és időben élhetett volna a kontingens igénybevételével. Ugyanakkor a vámhatóság hangsúlyos tévedése megfosztotta a felperest a hibás vámáru nyilatkozatok korrigálásától. A vámhatósági hibát nem a hatóság, hanem a felperes megbízásából eljáró közvetlen vámjogi képviselő fedte fel.

[14] A hiba észlelésekor nem annak volt jelentősége, hogy a határozatok milyen terjedelműek, mennyire áttekinthetőek, hanem annak, hogy a felperes abban a feltételezésben volt, hogy a vámárú-nyilatkozatokban igényelt preferenciát és kontingenst. A megküldött határozatok alapján a felperes téves feltevésben volt, észszerűen a hibát nem ismerhette fel. Önmagában az a tény, hogy a felperesnek több vámkezelés során hat határozatot bocsátanak ki, amelyek mindegyike megerősíti, hogy a beadott adatok alapján ráfizetési kötelezettsége nem keletkezik, bizonyítja a probléma összetett, könnyen nem felismerhető jellegét. Ezért nem tulajdonított kiemelt jelentőséget a Kúria annak, hogy a felperes nevében egy tapasztalt vámjogi képviselő járt el, mivel a hibát alapvetően nem az ő eljárása, hanem a vámhatóság gondatlan magatartása okozta.

[15] Tévesen értékelte az elsőfokú bíróság a vámhatóság oldalán fellépő hibát, azt helytelenül nem tekintette meghatározó tényezőnek, és az észlelhetőségét a határozatok egyszerűségének, áttekinthetőségének vizsgálatára szűkítette.

[16] Az új eljárásra a Kúria előírta, hogy a felperes vámelengedési kérelmét az alperes az Uniós Vámkódex 119. cikkében írt feltételek fennállása miatt köteles teljesíteni.

IV.

[17] A K.V. tanács a Bszi. 32. § (1) bekezdés b) pontjára alapítottan indítványozta jogegységi eljárás lefolytatását abban a kérdésben, hogy a Kfv.35.131/2021/6. számú kúriai ítélet [29]-[32] bekezdéseiben foglalt jogértelmezéstől azzal a tartalommal térhessen el, hogy egyrészt a vámelengedési eljárásban a vámelengedés iránti kérelem elbírálásakor a vámhatóság hibájának észlelhetőségét nem a mulasztó adózó egyedi tudattartalmához, hanem az érintett piaci szereplők általános tapasztalatához kell mérni, másrészt a bizalomvédelem elve alapján a hiba észlelhetőségét nem lehet azon az alapon kizárni, hogy az adózó maga is tévedésben volt a vámáru-nyilatkozat előterjesztésekor.

[18] Egyúttal az ítélkező tanács kérte annak engedélyezését, hogy eltérjen a Kúria Kfv.35.131/2021/6. számú határozatától.

[19] A jogegységi indítvány indokolása szerint az ügyben eldöntendő jogkérdés az, hogy a felperes gondatlansága – elmulasztotta a kontingensből való részesedés igénylését – az észszerű észlelhetőség szempontjából értékelhető-e a javára. Ugyanis a K.I. kúriai tanács ítéletének indokolásában abból indult ki, hogy a felperes preferencia-megjelölést illetően elkövetett tévedése a vámelengedés szempontjából észlelhetőséget kizáró, illetve befolyásoló körülmény. Azt is meg kell válaszolni továbbá, hogy az adós oldalán felmerült hiba a vámhatóság hibájának észszerű felismerhetőségét a vámelengedésre vonatkozó szabályok szerint befolyásolhatja-e.

[20] Utóbbi kérdésre adandó válasz attól függ, hogy általában az adóstól való elvárhatóságot, vagy az adott ügy adósától való elvárhatóságot kell értékelnie a hatóságnak, illetve a bíróságnak.

[21] Az EUB ítélkezési gyakorlata szerint az illetékes vámhatóságok által elkövetett hiba észlelhetőségét a hiba jellege, az érintett piaci szereplők szakmai tapasztalata és az általuk tanúsított gondosság figyelembevételével kell megítélni. Fontos körülmény, hogy a vámhatóság elindította a kontingens-igényt, de az kimerült, ezért kellett a vámot kiszabni, nem pedig azért, mert a hatóság nem adott helyt a felperes mulasztása korrigálásaként benyújtott kérelmének. A vámfizetés elmaradása tehát először a vámhatóság hibájából állt elő, utóbb azonban már a kontingens kimerülése miatt nem volt elvégezhető vámmentesen a vámkezelés.

[22] Az Uniós Vámkódex a vámhatósági hiba észlelhetőségének hiányát szabja az elengedés feltételéül. Ennek következtében a vámhatóság és a bíróság nem azt vizsgálja, hogy a vámhatóság észlelte-e a saját hibáját, hanem azt, hogy azt az importőr – jelen esetben a felperes – észlelhette-e. Utóbbi körben az észlelhetőséget nem a hatóság szakértelméhez, hanem az érintett piaci szereplők általános tapasztalatához kell mérni.

[23] A jogegységi indítványt előterjesztő tanács szerint a felperes objektíve észlelhette, hogy nem szabták ki a 25%-os kiegészítő vámot. A védintézkedés bevezetését mint acélimportőrnek ismernie kellett, a szabályozás a vámáru-nyilatkozatok benyújtása előtt lépett hatályba, az megismerhető és viszonylag egyszerű volt. Nem írható a felperes javára a saját gondatlansága, ugyanis az észszerű észlelhetőséget az adott ügy tényei alapján, azonban nem a gondatlanul eljáró adós szemszögéből, hanem az acéláru importőrökkel szemben támasztható általános, észszerűen elvárható észlelhetőség szempontjából – az EUB megfogalmazása szerint, „az érintett piaci szereplők szakmai tapasztalata alapján” – kell megítélni. Ezért a Kúria irányadó gyakorlata nem tartható, mert az a felperes gondatlanságát az észlelhetőség akadályaként értékelte. Mivel az elengedés előfeltétele, hogy a hatóság hibázzon, az észlelhetőség szempontjából nem értékelhető a felperes javára a hatósági hiba.

[24] A jogos bizalom védelmének elvével kapcsolatban sem osztotta az ítélkező tanács a másik tanács ítéletében foglaltakat, ugyanis a vámhatóság hibájából való elengedés mint jogintézmény a bizalomvédelem elvén alapul, amelyre figyelemmel maga az Uniós Vámkódex rögzíti az elengedés feltételeit. Ezek fennálltát szigorúan kell értelmezni, így ezen szabályok értelmezésekor további érvként a bizalomvédelem alapelve nem alkalmazható olyan eredménnyel, hogy az Uniós Vámkódexben írt feltételek hiánya ellenére tegye lehetővé a vám elengedését (C-348/89. számú ítélet 19. és 23. pontja, C-173/06. számú ítélet 31. pontja).

V.

[25] A Legfőbb Ügyész véleményében kiemelte, hogy a hatályos szabályozással való tartalmi hasonlóság, valamint az Uniós Vámkódex 286. cikk (1) és (3) bekezdései alapján a Kúria mindkét tanácsa irányadónak tekinti a vámhatóság hibájára alapított vám elengedése, illetve visszafizetése vonatkozásában az EUB által kialakított több évtizedes gyakorlatot. Ezekre a közzétett ítélet részben hivatkozik, a jogegységi indítvány pedig azokat szélesebb körben, részletesen ismerteti.

[26] Az Európai Unió a bevezetett védintézkedésekkel korlátozta az acéltermékek közösségi behozatalát, amely intézkedést felmérés előzte meg. 2018 márciusában a Bizottság 26 acéltermék-kategória behozatalára vonatkozó védintézkedési vizsgálat megindításáról szóló értesítést tett közzé az Európai Unió Hivatalos Lapjában. A kontingensre és a védővámra vonatkozó információ az Európai Uniós hivatalos váminformációkat tartalmazó honlapján magyar nyelven is elérhető volt. Az Európai Unió területén így az acéltermékeket importáló vállalkozásokat nem érte, nem érhette váratlanul a szabályozás. Az érintett piaci szereplők – kellő gondosság mellett – tisztában lehettek a vámkontingens megnyitásával, annak igénylése feltételeivel és azzal, hogy a vámkontingensből nem részesülő behozatalokra 25% mértékű kiegészítő vám kivetése került bevezetésre.

[27] Az irányadó EUB döntésekben foglaltak alapján az a jogértelmezés fogadható el, amely szerint a vámelengedési eljárásban nem értékelhető a felperes javára a saját gondatlansága. Az Uniós Vámkódex 119. cikke által megkövetelt feltételt, az észszerű észlelhetőséget nem a gondatlanul eljáró felperes szempontjából, az egyéni tudattartalmától függően kell megítélni. Ha a piaci szereplő gondatlanul nem igényelt a kontingensből, a 0% vámkiszabásra tekintettel kialakulhatott ugyan az a téves feltevése, hogy a vámkezelést preferencia és vámkontingens alapján kérte. A saját gondatlanságára alapozott feltevés azonban nem alapozza meg a vámelengedéshez szükséges tevőleges hatósági hiba megállapíthatóságát. Az EUB által folytatott gyakorlat szerint a hatósági hiba észszerű észlelhetőségét az érintett piaci szereplők általános tapasztalatához kell mérni: az acélipari piacon a huzamosabb ideje jelenlévő importőrnek mindenekelőtt igényelni kell a vámkontingensből, ennek elmulasztása, illetve a kontingens kimerülése esetén kiegészítő vámot kell fizetni. A szabályozás az acélipari importőrök által megismerhető és az összetett megítélésű szabályozáshoz képest egyszerű volt: amennyiben vámkontingens iránti kérelmet nem nyújtanak be, vagy a vámkontingens kimerült, 25% mértékű vámot kell fizetni meghatározott acéltermékek Európai Unión kívül történő behozatala esetén.

[28] A bizalomvédelem elvével összefüggésben kiemelendő, hogy az EUB gyakorlata szerint az elengedés során a feltételeket szigorúan kell értelmezni, ami az illetékes hatóság tevőleges, a hibát önmagában előidéző magatartását és a megfizetésért felelős személy általi észlelhetetlenségét feltételezi. Ez pedig jelen esetben nem rögzíthető, mert a felperes eredetileg elmulasztotta a kontingens igénybevételére irányuló kérelem előterjesztését, de utóbb felismerte és pótolta mulasztását, eközben azonban a vámkiszabás objektív feltétele, a kontingens kimerülése bekövetkezett.

[29] A felvetett jogkérdésekre a Legfőbb Ügyész az alábbi választ adta. A vámelengedési eljárásban a vámelengedés iránti kérelem elbírálásakor a vámhatóság hibájának észlelhetőségét nem a mulasztó adózó egyedi tudattartalmához, hanem az érintett piaci szereplők általános tapasztalatához kell mérni. A bizalomvédelem elve alapján a hiba észlelhetőségét nem lehet azon az alapon kizárni, hogy az adózó maga is tévedésben volt a vámáru-nyilatkozat előterjesztésekor.

VI.

[30] Az Uniós Vámkódex 119. cikke „Az illetékes hatóság által elkövetett hibák” körében a következőket tartalmazza:

(1) A 116. cikk (1) bekezdésének második albekezdésében és a 117., 118. és 120. cikkben említetteken kívüli esetekben a behozatali vagy kiviteli vám összegét vissza kell fizetni vagy el kell engedni, ha az illetékes hatóságok hibájából a vámtartozásról szóló eredeti közlésnek megfelelő összeg alacsonyabb volt a fizetendő összegnél, feltéve, hogy a következő feltételek teljesülnek:

a) az adós észszerűen nem vehette észre a hibát; és
b) az adós jóhiszeműen járt el.

(2) Ha a 117. cikk (2) bekezdésében megállapított feltételek nem teljesülnek, a visszafizetést vagy elengedést meg kell adni, ha az árukra a vámhatóság hibájából nem alkalmazták a csökkentett vagy nulla vámtételt, és a szabad forgalomba bocsátásra vonatkozó vámárunyilatkozat, amelyhez a csökkentett vagy nulla vámtétel alkalmazásához szükséges minden okmányt csatoltak, tartalmazott minden adatot.

(3) Amikor az árukra vonatkozó preferenciális elbánást igazgatási együttműködés alapján adják meg, amelyben részt vesznek az Unió vámterületén kívüli ország vagy terület hatóságai, az azon hatóságok által kiadott igazolás, amennyiben az helytelennek bizonyul, olyan hibának minősül, amelyről az (1) bekezdés a) pontjának értelmében nem tételezhető fel, hogy észre kellett volna venni.

A helytelen igazolás kiadása azonban nem jelent hibát, ha az igazolás a tények exportőr általi helytelen bemutatásán alapul, kivéve, ha nyilvánvaló, hogy a kiadó hatóságoknak tudomásuk volt vagy tudomásuknak kellett lennie arról, hogy az áru nem felel meg a preferenciális elbánásra jogosító feltételeknek.

Az adós jóhiszeműnek tekintendő, ha bizonyítani tudja, hogy az érintett kereskedelmi műveletek időtartama alatt kellő figyelmet fordított arra, hogy a preferenciális elbánás valamennyi feltétele teljesüljön.

Az adós nem hivatkozhat jóhiszeműségre, ha a Bizottság az Európai Unió Hivatalos Lapjában közleményt jelentetett meg, amelyben kijelenti, hogy kétségek merültek fel a preferenciális rendelkezéseknek a kedvezményezett ország vagy terület részéről történő alkalmazásának helyességével kapcsolatban.

VII.

[31] Az Uniós Vámkódex 119. cikkének értelmezését az EUB nem végezte el. Ugyanakkor több döntést hozott a vámfizetési kötelezettséggel járó vámeljárás alá vont árukra vonatkozó behozatali, vagy kiviteli vámok utólagos beszedéséről szóló 1697/79/EGK tanácsi rendelet (a továbbiakban: EGK tanácsi rendelet) 5. cikk (2) bekezdése, valamint a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, a Tanács 1992. október 12-i, 2913/92/EGK rendelet ( a továbbiakban: Közösségi Vámkódex) 220. cikk (2) bekezdésének értelmezéséről, amely jogszabályhelyek tartalmi azonosságot mutatnak az Uniós Vámkódex 119. cikkével.

[32] Az EGK tanácsi rendelet 5. cikk (2) bekezdése előírja, hogy az illetékes hatóságok eltekinthetnek az olyan behozatali vagy kiviteli vámok utólagos beszedésétől, amelyeket az illetékes hatóságok által elkövetett olyan hiba miatt nem szedtek be, amelyet a kötelezett észszerűen nem ismerhetett volna fel, miközben a kötelezett jóhiszeműen járt el, és a vámáru-nyilatkozata tekintetében betartotta a hatályos rendelkezésekben előírt valamennyi rendelkezést.

[33] Az EUB az EGK tanácsi rendelet 5. cikk (2) bekezdését értelmezte – egyebek mellett – a C-161/88. számú (Binder ügy), a C-348/89. számú (Mecanarte ügy), a C-187/91. számú (Belovo ügy), a C-153/94. és C-204/94. számú (Faroe-Seafood ügy), valamint a C-370/96. számú (Corita AVE ügy) döntéseiben.

[34] A Közösségi Vámkódex 220. cikk (2) bekezdés b) pontja értelmében a 217. cikk (1) bekezdésének második és harmadik albekezdésében említett esetek kivételével nem történik utólagos könyvelésbe vétel, ha a jogszabály szerint járó vámösszeget a vámhatóság hibájából nem vették könyvelésbe, amit a jóhiszeműen eljáró, a vámáru-nyilatkozatra vonatkozó hatályos jogszabályokban megállapított rendelkezéseket teljesítő, megfizetésért felelős személy nem észlelhetett.

[35] Az EUB a Közösségi Vámkódex 220. cikk (2) bekezdés b) pontjának értelmezését végezte el a C-499/03.P. számú (Biegi ügy), a C-173/06. számú (Agrover ügy) és a C-409/10. számú (Afasia ügy) döntéseiben.

VIII.

[36] A Bszi. 32. § (1) bekezdés b) pontjában írtaknak a jogegységi indítvány megfelel, mert a Kúriának van egy olyan közzétett határozata, amelytől az ítélkező tanács el kíván térni.

[37] A Jogegységi Tanács elsődlegesen az alábbiakat hangsúlyozza. A közigazgatási hatóságok rendeltetése a normatív szabályok érvényesítése. Törvénysértő magatartás esetén az ügyfél felelőssége rendszerint objektív. Kivételesen a jogszabály előírhatja a tudattartalom valamilyen mértékű figyelembevételét, ha a jóhiszeműség, az általános gondosság (elvárhatóság) vagy a szándékosság, személyes gondosság vizsgálata szükséges. A hatóságok vonatkozásában ilyen különbségtétel egyáltalán nincs. Hibás hatósági eljárás megvalósulásakor a hatóság közjogi felelősségét általában önmagában a jogellenes magatartása kiváltja. A jogbiztonság elve a közjogban objektív elvárhatósági mércét feltételez. Az ügyfél szempontjából a közigazgatás átlátható és kiszámítható működése akkor valósul meg, ha nem az ügyfélnek kell viselnie a hatóság tévedésének következményeit, feltéve, hogy teljesíti a vele szemben támasztott elvárhatósági mércét. Az általános elvárhatóság helyett az egyedi elvárhatóság megkövetelése az ügyféllel szemben szigorúbb lenne, az elvárást magasabb szintre helyezné, ami megnehezítené a jóhiszeműen szerzett jogainak érvényesítését. Jelen jogegységi eljárás alapját képező ügyekben a hatóság és az ügyfél egyaránt mulasztott. Vizsgálni kellett, hogy a hatóság mulasztása önmagában kizárja-e az ügyfél mulasztása körülményeinek vizsgálatát, vagy sem. Ha nem, akkor milyen ismérvek alapján, milyen felelősségi mérce szerint kell vizsgálni az ügyfél hibáját, illetve figyelembe vehető-e és milyen súllyal a hatóság hibája.

IX.

[38] A K.I. tanács jogi érvelésének alapja az, hogy az elsőfokú bíróság tévesen nem tulajdonított jelentőséget a vámeljárás során elkövetett vámhatósági hibának, hanem azt az Uniós Vámkódex 119. cikke alkalmazásának egyik feltételeként kezelte, de nem elemezte annak lényegi jelentőségét (ítélet [28]). A tanács a vámhatóság oldalán fellépő hibát azért tartotta meghatározónak, mert jogszerű eljárás esetén a vámkiszabásra figyelemmel a felperes időben felismerhette volna a vámáru-nyilatkozatok hibáját és még időben élhetett volna a kontingens igénybevételével. Ez a vámhatóság oldalán fennálló hangsúlyos tévedés viszont megfosztotta a felperest a hibás vámáru-nyilatkozatok korrigálásától (ítélet [30]).

[39] A K.I. tanács tehát az Uniós Vámkódex 119. cikk (1) bekezdését akként alkalmazta, hogy a hatósági hiba észszerű felperesi észlelhetősége mint második konjunktív feltétel vizsgálatát nem önállóan, hanem az első konjunktív feltétellel, vagyis a hatósági hibával, annak tartalmi jellegzetességeivel, továbbá következményeivel együtt végezte el, és így vont le jogi következtetést.

[40] A fentieket meghaladóan a K.I. tanács kiemelten értékelte a felperes azon nyilatkozatát, hogy a hatósági határozatok kézhezvételekor abban a tudatban volt, hogy a vámkezelést preferencia és vámkontingens igénylése alapján kérte. Ebből a tanács azt a következtetést vonta le, hogy a nulla forint vámot tartalmazó határozatra figyelemmel a hatósági hiba észlelése a felperestől okszerűen nem volt elvárható (ítélet [30]). A hiba észlelésekor nem annak volt jelentősége, hogy a határozatok milyen terjedelműek, mennyire áttekinthetőek, hanem annak, hogy a felperes abban a feltételezésben volt, hogy a vámáru-nyilatkozatokon igényelt preferenciát és kontingenst (ítélet [31]).

[41] Az indítványozó K.V. tanács az Uniós Vámkódex 119. cikk (1) bekezdésének alkalmazása körében a második konjunktív feltétel teljesülése vonatkozásában annak önálló – a vámhatósági hiba jellegétől független – vizsgálatát tartja szükségesnek. Továbbá a vámhatóság hibájának észlelhetősége tekintetében nem tartja értékelendőnek a vámelengedést kérő személy – jelen esetben a felperes – egyedi tudattartalmát, hanem az érintett piaci szereplők általános tapasztalatának tulajdonít jelentőséget. Az indítványozó tanács rámutatott, hogy a bizalomvédelem elve alapján a hatósági hiba észlelhetőségét nem lehet azon az alapon kizárni, hogy a felperes maga is tévedésben volt a vámáru-nyilatkozatok előterjesztésekor.

X.

[42] A Jogegységi Tanács rámutat, az EUB a vám elengedése körében több döntésében értelmezte az Uniós Vámkódex 119. cikk (1) bekezdésével tartalmilag azonos EGK tanácsi rendelet 5. cikk (2) bekezdését és a Közösségi Vámkódex 220. cikk (2) bekezdését. Az elengedés konjunktív feltételeinek egymáshoz való viszonyát, ezen belül az illetékes vámhatóság által elkövetett hiba és annak ügyfél általi észlelhetősége összefüggését, a két feltétel egymásra hatását az EUB vizsgálta.

[43] Az EUB több ítéletében elemezte a vámelengedést kérő ügyfél hibája fennállása vizsgálatának szempontjait, rögzítve az erre irányadó elveket (Mecarante ügy, Faroe-Seafood ügy, Afasia ügy). Azonban nem hozott döntést abban, hogy egyfelől ki lehet-e zárni a hatósági hiba észlelhetőségét azon az alapon, hogy az ügyfél maga is tévedésben volt a vámáru-nyilatkozata előterjesztésekor, másfelől az ügyfél gondatlansága – elmulasztotta a kontingensből való részesedés igénylését – az észszerű észlelhetőség szempontjából miként értékelendő.

[44] Az EUB döntéseiben meghatározta, hogy a vámhatóság által elkövetett hiba ügyfél általi észlelhetősége körében – Uniós Vámkódex 119. cikk (1) bekezdés a) pont – melyek a figyelembe veendő szempontok. Ezek között három szempontot azonosított, amelyek a következők: a vámhatósági hiba jellege, az érintett piaci szereplő(k) szakmai tapasztalata és az általa (általuk) tanúsított gondosság (Belovo ügy 17., Faroe-Seafood ügy 99., Biegi ügy 47., Agrover ügy 32. pontjai).

[45] A hiba jellege vonatkozásában az EUB kifejtette, azt a szóban forgó szabályozás összetettsége vagy éppen ellenkezőleg, annak kellőképpen egyszerű volta és azon idő alapján kell megítélni, ameddig a hatóság hibája fennállt (Belovo ügy 18., Faroe-Seafood ügy 100., Biegi ügy 48., Agrover ügy 32.pontjai).

[46] A fentiekből következően a vámhatósági hiba jellege (természete) a vámelengedést kérő személy általi észlelhetőség megítélése során – az EUB döntéseiből levezethetően – jelentőséggel bír, vagyis a K.I. tanács azt helyesen vonta a jogvita elbírálásakor az értékelési körébe.

XI.

[47] Az érintett piaci szereplő(k) tapasztalatával, mint a hiba észlelhetőségénél vizsgálandó egyik szemponttal az EUB több ítéletében foglalkozott. (Binder ügy 22., Belovo ügy 19., Faroe- Seafood ügy 102., 104., Biegi ügy 55.pontjai).

[48] Ezek szerint a kereskedő szakmai tapasztalata körében a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az érintett kereskedő olyan kereskedő-e, akinek tevékenysége alapvetően import- és exportműveletekből áll, és hogy rendelkezett-e már bizonyos tapasztalattal a szóban forgó áru kereskedelmével, különösen, hogy a múltban végzett-e olyan hasonló ügyleteket, amelyek esetében az adóelőlegeket helyesen számították ki.

[49] Egy import-export műveletekkel foglalkozó társaság nem támaszthat jogos elvárást az alkalmazandó vámtételre vonatkozóan abból a tényből, hogy létezik egy bizottsági javaslat, amelyben ez a vámtétel szerepel, és abból a tényből, hogy azt egy nemzeti tarifakézikönyvbe foglalták. Ezért nem tűnik észszerűtlennek elvárni, hogy ez a kereskedő az irányadó hivatásos lapok olvasása révén tájékozódjon az általa végzett műveletekre alkalmazandó közösségi vámról.

[50] Az érintett piaci szereplőknek a szóban forgó termékek kereskedelme terén szerzett tapasztalatát nem lehet figyelembe venni akkor, ha a hibát a legmagasabb szintű nemzeti hatóságok követték el és azt csak több hetes késéssel javították ki a piaci szereplők kezdeményezésére. Ezért az érintett társaságoknak nem vethető a szemére, hogy nem tettek eleget az őket terhelő gondossági kötelezettségnek azzal, hogy az importműveletek lebonyolítása előtt írásban nem fordultak az illetékes hatóságokhoz.

[51] A Jogegységi Tanács megítélése szerint – az EUB döntéseinek hivatkozott pontjait is értékelve – a hatóság hibája nem zárja ki az ügyféli mulasztás körülményeinek vizsgálatát, továbbá a vámhatóság hibájának észlelhetőségét nem a vámelengedést kérő ügyfél egyedi tudattartalmához kell mérni, hanem az érintett kereskedő(k) szakmai tapasztalatához és az általa (általuk) tanúsított gondosság mértékéhez, figyelemmel a hiba jellegére.

[52] A fentiekből következően a vámhatóság hibája miatt a vám akkor engedhető el, ha a jóhiszemű ügyfél a hasonló szakmai tapasztalattal rendelkező kereskedőktől elvárható gondossággal a vámhatóság hibáját – annak jellegére figyelemmel – nem észlelhette.

XII.

[53] Az EUB a bizalomvédelem elvével kapcsolatos álláspontját számos döntésében kifejtette, így többek között a Mecanarte ügy 19., 23. és az Agrover ügy ítéletének 31. pontjában.

[54] Eszerint az EGK tanácsi rendelet 5. cikkének (2) bekezdése a kötelezett azon jogos elvárásának védelmét szolgálja, hogy a vámok beszedéséről vagy a vámok beszedésének megtagadásáról szóló határozat alapjául szolgáló valamennyi információ és szempont helyes legyen. A kötelezett jogos elvárásai csak akkor élvezik ezt a védelmet, ha az illetékes hatóságok maguk teremtették meg a kötelezett elvárásainak alapját. Ezért a vámok utólagos beszedésének elengedésére való jogosultságot csak az olyan hibák keletkeztetik, amelyek az illetékes hatóságok tevékenységének tulajdoníthatók, és azokat a kötelezett észszerűen nem ismerhetett fel.

[55] A Közösségi Vámkódex 220. cikk (2) bekezdés b) pontjának az a célja, hogy védelmezze a megfizetésért felelős személynek a vám beszedéséről vagy annak mellőzéséről szóló határozat alapjául szolgáló valamennyi körülmény megalapozottságába vetett jogos bizalmát. Azonban a megfizetésért felelős személy jogos bizalma kizárólag akkor méltó az e rendelkezés által biztosított védelemre, ha maguk az illetékes hatóságok adtak alapot erre a bizalomra. Tehát csak olyan hibák alapozzák meg az utólagos vámbeszedés mellőzéséhez fűződő jogot, amelyek az illetékes hatóságok tevőleges magatartására vezethetők vissza, és a megfizetésért felelős személy azokat észszerűen nem észlelhette.

[56] A K.I. tanács ítéletének [28] bekezdésében idézte az Agrover ügy ítéletének 31. pontját. Ezen túl a bizalomvédelem elvéhez kapcsolódóan az ítélete megállapítást nem tartalmaz ebben a körben. Döntése [30]-[31] bekezdésében a vámhatósági hiba adózó általi észlelhetősége megítélésénél a vámhatóság hibáját és az adózó mulasztását a K.I. tanács a tényállás mérlegelése során különböző súllyal vette figyelembe.

[57] A Jogegységi Tanács rámutat, az idézett EUB döntésekből is levezethetően a bizalomvédelem elvének alkalmazása nem jelenti azt, hogy az ügyfél gondatlansága – vagyis, hogy elmulasztotta a kontingensből való részesedés igénylését – a vámhatósági hiba észlelhetősége körében a javára értékelhető. A hiba észlelhetőségét nem lehet azon az alapon kizárni, hogy az ügyfél maga is tévedésben volt.

XIII.

[58] A Jogegységi Tanács hangsúlyozza, a jogegységi határozatban – az indítványban meghatározott körben – a vámelengedésre vonatkozó általános megállapítások kerültek rögzítésre, amelyek lehetőséget biztosítanak a K.I. tanács konkrét ügyben hozott határozatától való eltérésre.

[59] A Kúria Közigazgatási Jogegységi Tanácsa a jogegységi indítvány és a Bszi. 32. § (1) bekezdés b) pontjára alapítottan eljárva a rendelkező részben foglaltak szerint határozott a Bszi. 40. § (2) bekezdésének megfelelően.

[60] A Jogegységi Tanács a Bszi. 42. § (1) bekezdését alkalmazva a jogegységi határozatot a Magyar Közlönyben, a Bírósági Határozatok Gyűjteményében, a bíróságok központi internetes honlapján és a Kúria honlapján közzéteszi.

[61] A jogegységi határozat a bíróságokra a Magyar Közlönyben történő közzététel időpontjától kötelező.

Budapest, 2022. április 11.

Dr. Varga Zs. András s.k. a Jogegységi Tanács elnöke
Dr. Sugár Tamás s.k. előadó bíró
Dr. Darák Péter s.k. bíró
Dr. Hajnal Péter s.k. bíró
Dr. Heinemann Csilla s.k. bíró
Dr. Kurucz Krisztina s.k. bíró
Dr. Stefancsik Márta s.k. bíró

Forrás: https://www.kuria-birosag.hu/hu/joghat/22022-szamu-kje-hatarozat

A Kúria
Jogegységi Panasz Tanácsa

2/2023. Jogegységi határozat
(Jpe.IV.60.036/2022/11. szám)

a Földforgalmi törvényben rögzített „közvetlen megelőző” minősítés megítéléséről

A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a Kúria jogegységi feladatokért felelős elnökhelyettese által kezdeményezett jogegységi eljárásban, a 2023. február 20. napján megtartott ülésén, meghozta a következő

jogegységi határozatot:

A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 46. § (1) bekezdés a) pontjában és 47. § (1) bekezdésében foglalt, az előhaszonbérleti jogosultság alapját képező „közvetlen megelőző” minősítés megítélésénél a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett Kfv.III.37.328/2016/7. és Kfv.III.37.301/2017/4. számú határozatok nem hivatkozhatók kötelező erejű határozatként.

Indokolás

I.

[1] A Kúria jogegységi feladatokért felelős elnökhelyettese a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdés a) pontja, valamint 33. § (1) bekezdés a) pontja alapján előzetes döntéshozatali indítványt terjesztett elő a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Földforgalmi tv.) 46. § (1) bekezdés a) pontjában és 47. § (1) bekezdésében foglalt előhaszonbérleti jogosultság alapját képező „közvetlen megelőző” minősítés értelmezésével kapcsolatban.

[2] Az indítványát arra alapozta, hogy nem egységes a joggyakorlat a Földforgalmi tv. 45. § (1) bekezdése, a 46. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a 46. § (4) bekezdés szerinti „volt haszonbérlő” meghatározásához használt „közvetlen megelőző” kifejezés – amely a volt részesművelő és a volt feles bérlő meghatározására is kiterjed – értelmezésében. Az eltérés indoka az Alkotmánybíróság 3353/2021. (VII. 28.) AB határozatában (a továbbiakban: AB határozat) megállapított alkotmányos követelmény.

[3] Az indítványozó érvelése szerint az AB határozat ellenére sem mellőzhető a Kúria meghozott és a Bírósági Határozatok Gyűjteményében (a továbbiakban: BHGY) közzétett határozataiban foglalt jogértelmezés. A korábbi és az alkotmányos követelményt érvényre juttató megfelelő jogértelmezés közti ellentmondás feloldására ugyanakkor nem az Alkotmánybíróság, hanem kizárólag a Kúria jogosult. Ezt támasztják alá a Bszi. 32. § (1) bekezdés a) és b) pontjai, miszerint jogegységi eljárásnak van helye, ha az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében jogegységi határozat meghozatala, korábbi jogegységi határozat megváltoztatása vagy hatályon kívül helyezése szükséges, továbbá, ha a Kúria valamely ítélkező tanácsa jogkérdésben el kíván térni a Kúria közzétett határozatától.

[4] Az AB határozat meghozatalát megelőző kúriai gyakorlat az alábbi tényállás mellett értelmezte a „volt haszonbérlő” meghatározásához használt „közvetlen megelőző” fogalmat. A haszonbérbe vevő felperessel kötött haszonbérleti szerződés jóval azelőtt megszűnt, hogy vele az új haszonbérleti szerződésre vonatkozó ajánlatot közölték, valamint az elfogadó nyilatkozatát a Földforgalmi tv. 46. § (1) bekezdés a) pontjára hivatkozással megtette. A Kúria jogértelmezése szerint a felperest volt haszonbérlőként akkor illette meg az előhaszonbérleti jog, ha a haszonbérleti ajánlat közlésének napján, illetve az ajánlat közlésének napját megelőző napon haszonbérlőnek minősült, a haszonbérleti jogviszonya fennállt. Az ajánlat közlését „közvetlenül megelőző” 3 évben fennálló vagy fennállt haszonbérlet követelménye a szerződéses jogviszony és az ajánlat időpontjának megszakítatlanságára utalt. A Kúria álláspontja szerint a jogalkotó nem kívánt időbeli korlátozás nélkül előhaszonbérleti jogot biztosítani. Előfordulhat ugyanis, hogy a haszonbérleti szerződés lejárta után a tulajdonos használja a földet, majd később úgy dönt, hogy mégis haszonbérleti szerződést köt. Ez az időtartam azonban a földhasználat folyamatosságát megszakítja, amiért a felperes nem minősülhetett „volt haszonbérlőnek” (Kfv.III.37.328/2016/7., Kfv.III.37.301/2017/4.).

[5] Az Alkotmánybíróság a „volt haszonbérlő” meghatározásához használt „közvetlen megelőző” fogalmát a kúriai joggyakorlathoz képest eltérően értelmezte. Az AB határozat alapjául szolgáló ügy tényállása szerint a felperes haszonbérleti szerződése fennállt, amikor a haszonbérbeadók és egy haszonbérlő között létrejött új haszonbérleti szerződés tekintetében az elfogadó nyilatkozatát megtette. Az alperes azonban a szerződés jóváhagyását rajta kívül álló – ugyanakkor a szerződő felek számára felróható, tartalmi mulasztásra visszavezethető – okok miatt megtagadta. A haszonbérbeadók és a haszonbérlő ismét szerződést kötöttek, amelyre a felperes, mint korábbi haszonbérlő a törvényes határidőn belül elfogadó nyilatkozatot tett. Az alperes határozata szerint, a felperes az ismételten megkötött haszonbérleti szerződés vonatkozásában a Földforgalmi tv. 46. § (1) bekezdés a) pontjára alapított elfogadó nyilatkozatot nem tehetett. A felperes földhasználati jogosultsága megszűnt, ezért a felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a haszonbérleti ajánlat közlését közvetlenül megelőző legalább három éven keresztül folyamatosan haszonbérelte a földet.

[6] A felperes keresete folytán indult közigazgatási perben a másodfokú bíróság bírói kezdeményezéssel fordult az Alkotmánybírósághoz, amelyben kérte a Földforgalmi tv. 47. § (1) bekezdése „közvetlenül” szövegrész alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését. Érvelése szerint az ügyben fennálló tényállás mellett a vitatott jogszabályhely Kúria által kimunkált jogértelmezése szembekerül a volt haszonbérlő ranghelybeli elsőbbségével. A korábbi haszonbérlő ranghelybeli elsőbbsége csak akkor tud érvényesülni, ha az új haszonbérleti szerződés megkötésére olyan formában kerül sor, hogy a volt haszonbérlő legkésőbb az ajánlat közlése előtt egy nappal, illetve az elfogadó nyilatkozat megtételekor jogosult a földhasználatra. Az ilyen jogértelmezés nem teszi lehetővé az olyan okok, körülmények figyelembevételét, amelyek a volt haszonbérlő akaratán kívül, tőle függetlenül vezethettek a haszonbérleti jogviszony megszűnéséhez. Az ilyen körülmények kialakulását nemcsak a szerződő felek mulasztása, hanem visszaélésszerű magatartásuk is okozhatja.

[7] Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből eredő alkotmányos követelményt állapított meg, amelynek az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 46. § (3) bekezdése alapján, a Földforgalmi tv. 46. § (1) bekezdés a) pontja és 47. § (1) bekezdés alkalmazásának meg kell felelnie. A Földforgalmi tv. 47. § (1) bekezdése „közvetlenül” szövegrésze alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.

[8] Az Alkotmánybíróság szerint az a kategorikus értelmezés, amely szerint a volt haszonbérlőt kizárólag akkor illeti meg az előhaszonbérleti jog, ha a haszonbérbeadó még a szerződés időtartama alatt újabb szerződést köt, a nyelvtani értelmezés módszere alapján elfogadható, de bizonyos körülmények között nyilvánvaló ellentétbe kerül a jogintézmény céljával. A jogalkotó ugyanis a gazdálkodás folytatását kívánta biztosítani azáltal, hogy a földterület volt haszonbérlőjének első ranghelyen biztosította az előhaszonbérleti jogosultság gyakorlását. Az Alkotmánybíróság szerint a kúriai jogértelmezés lehetőséget ad arra, hogy a haszonbérbeadó kijátssza a „volt haszonbérlőt” megillető előhaszonbérleti jogosultságra vonatkozó szabályokat. Ha ugyanis a szerződés lejártával bármilyen rövid időre a tulajdonos maga használja a termőföldet, úgy megszakítja a „volt haszonbérlő” lehetséges használatának folytonosságát.

[9] A megállapított alkotmányos követelmény értelmében a volt haszonbérlőt a haszonbérleti jogviszonya jogszerű megszűnését követően is megilleti az előhaszonbérleti jog akkor, ha azt már a megelőző haszonbérleti jogviszonya idején is jogszerűen gyakorolta, de a joggyakorlása rajta kívül álló, neki fel nem róható okból nem vezetett eredményre. Ellentétes lenne ugyanis a jogi szabályozás céljának megfelelő, kiszámítható jogalkalmazás követelményével, ha a volt haszonbérlő rangsorbéli elsősége neki fel nem róható, tőle független körülmények kialakulása esetén elveszhetne, amely fel nem róható körülményt a haszonbérbeadó és harmadik személy mulasztása vagy akár visszaélésszerű magatartása is okozhatja. A Földforgalmi tv. kérdéses rendelkezésének az alkotmányos követelménynek megfelelő értelmezése alapján a haszonbérlő tehát rajta kívül álló okok, tőle független körülmények következtében nem veszítheti el volt haszonbérlői státuszát. Különösen nem vezethet ilyen eredményre szerződésének adminisztratív okból történő ideiglenes megszűnése, tekintet nélkül arra, hogy volt-e egyáltalán rajta kívül olyan személy, aki a köztes időszakban a földet haszonbérelte. Az alkotmányos követelmény megállapítása ugyanakkor nem érinti a vonatkozó törvényi rendelkezésekben előírt egyéb feltételek teljesítését.

[10] A Kúria „közvetlen megelőző” kifejezést értelmező gyakorlata az alkotmányos követelmény érvényre juttatása érdekében – jogegységi eljárás lefolytatása nélkül – megváltozott, és a földhasználat folyamatossága körében további szempontokat értékelt az alábbiak szerint.

[11] A Kúria a Kfv.III.38.193/2021/6. számú közzétett határozatában kifejtette, a Földforgalmi tv. 46. § (1) bekezdés a) pontját a törvény céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezve megállapítható, hogy a „volt haszonbérlői” minőség a „közvetlen megelőző” időbeli kapcsolat megszakadása esetén nem automatikusan áll fenn. Az alkotmányos követelménnyel összhangban vizsgálni kell, hogy a haszonbérlő joggyakorlása rajta kívül álló, neki fel nem róható, tőle független körülmények folytán szűnt-e meg. A korábbi haszonbérlő felperes joggyakorlása azért szakadt meg, mert a haszonbérbeadónak nem sikerült vele megegyeznie a haszonbérleti szerződés módosításában. Ilyen tényállás mellett pedig nem lehetett megállapítani, hogy a felperes joggyakorlása rajta kívül álló, neki fel nem róható okból nem vezetett eredményre.

[12] A Kfv.III.38.178/2021/8. számú közzé nem tett határozatában, a szerződés megszűnése vizsgálata körében a Kúria úgy foglalt állást, hogy összhangban az AB határozatban foglalt alkotmányos követelménnyel, a volt haszonbérlő fogalma nem kizárólag a nyelvtani értelmezésre alapítottan vizsgálandó. Nem vezet ezért a „volt haszonbérlői” minőség elvesztéséhez az, ha a földhasználat folyamatossága közvetlenül az új haszonbérleti ajánlat közlését megelőzően, a közlési folyamatra vonatkozó jogszabályi határidők alatt, a közlés teljesítése érdekében előírt ügyintézés eredményeként szűnt meg. Az ilyen adminisztratív körülménynek kizárólag a földhasználat időbelisége tekintetében van jelentősége, de a földhasználat folyamatosságát – figyelemmel az AB határozatra – tartalmilag nem érinti.

[13] A Kfv.III.38.178/2021/8. számú határozathoz hasonlóan a Kfv.I.38.181/2021/10. számú és a Kfv.VI.38.179/2021/8. számú közzétett határozataiban a Kúria megerősítette: akkor lehet megalapozott következtetést levonni a „volt haszonbérlői” minőség fennállása tárgyában, ha a bíróság vizsgálja a közzétételi idő, mint adminisztratív ok kihatását a földhasználat tartalmi folyamatosságára.

[14] A Kfv.VII.37.482/2022/2. számú – még közzé nem tett határozat – a fentiekhez képest sajátos megoldást képvisel. Ebben a Kúria kifejtette, hogy a „volt haszonbérlő” fogalmának a Kúria gyakorlatában megjelenő nyelvtani értelmezését az AB határozatban megállapított alkotmányos követelmény újabb, korábban a bíróságok által nem vizsgált szempontokkal árnyalta. A korábbi kúriai határozatokat továbbra is követhetőnek tartja azzal, hogy ha a volt haszonbérlő rajta kívül álló, neki fel nem róható okra hivatkozik az előhaszonbérleti joga fennállása körében, akkor ezt vizsgálni kell. A Földforgalmi tv. 46. § (1) bekezdés a) pontja és 47. § (1) bekezdése alkalmazásakor a nyelvtani értelmezés az AB határozatban megjelenő szempontokkal együtt vezet helyes következtetésre. A „közvetlenül megelőző” időbeli kapcsolat megszűnése esetén sem automatikusan áll fenn a volt haszonbérlő előhaszonbérleti joga, ehhez az alkotmányos követelményben foglalt szempontok értékelése szükséges.

[15] A fentiekre tekintettel az indítványozó abban a kérdésben kérte a Jogegységi Panasz Tanács állásfoglalását, hogy mely szempontok figyelembevételével kell a Földforgalmi tv. 47. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott feltételeket minősíteni, különös tekintettel „a haszonbérleti szerződés közlését közvetlenül megelőző legalább 3 éven keresztül” -re vonatkozó fordulatra.

[16] A jogegységi eljárás alatt az Alkotmánybíróság IV/1386/2022. számú, 2022. október 4. napján kelt határozatában a Kúria Kfv.III.38.193/2021/6. számú ítéletét és a Pécsi Törvényszék 6.K.700.804/2021/12. számú ítéletét, valamint a Baranya Megyei Kormányhivatal 596242-4/2020. számú határozatát megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság ebben a döntésében a korábbi AB határozatban rögzített alkotmányos követelmény érvényesülését vizsgálta az alapul fekvő, a korábbi tényállásoktól részben eltérő tényállási elemeket mutató előhaszonbérleti jog érvényesítésével összefüggő jogvitában. Az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy az eljárt bíróságok bár hivatkozták a korábban megállapított alkotmányos követelményt, azonban annak tartalmi alkalmazása az ügyben nem volt megfelelő, így a bírói ítéletek alaptörvény-ellenesek, mivel sértik az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz való jogot.

[17] A jogegységi eljárás alatt a jogalkotó kihirdette az egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2022. évi LXVII törvényt. (a továbbiakban: Módtv.) A Földforgalmi tv. 2023. január 1-jétől hatályos 47. § (1a) és (1b) bekezdései az alkotmányos követelményben foglaltakat törvényi szintre emelték és egyúttal meghatározták az előhaszonbérleti joggyakorlás korlátait is.

II.

[18] A Földforgalmi tv. 2020. június 30. napjáig hatályos rendelkezései:

46. § (1) Az erdőnek nem minősülő föld haszonbérbe adása esetén az alábbi sorrendben előhaszonbérleti jog illeti meg:

a) a volt haszonbérlő olyan földművest, illetve mezőgazdasági termelőszervezetet, aki helyben lakónak minősül, illetve amely helybeli illetőségűnek minősül, vagy akinek a lakóhelye, illetve akinek, vagy amelynek a mezőgazdasági üzemközpontja legalább 3 éve azon a településen van, amelynek közigazgatási határa a haszonbérlet tárgyát képező föld fekvése szerinti település közigazgatási határától közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton legfeljebb 20 km távolságra van,

47. § (1) A 45. § (1) bekezdés a) pontja, a 46. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a 46. § (4) bekezdés szerinti volt haszonbérlőnek az a természetes személy, illetve mezőgazdasági termelőszervezet minősül, aki, illetve amely a haszonbérleti ajánlat tárgyát képező földet a haszonbérleti ajánlat közlését közvetlenül megelőző legalább 3 éven keresztül haszonbérli vagy haszonbérelte, feltéve, hogy a haszonbérleti szerződés nem a felek egyoldalú felmondása vagy kölcsönös megállapodása miatt szűnt meg, illetve a föld kényszerhasznosításba adására sem került sor a haszonbérlet szerződés fennállásának időtartama alatt.

(2) A földön volt részesművelőt, illetve a volt feles bérlőt is a 45. § (1) bekezdés a) pontja, a 46. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a 46. § (4) bekezdése szerinti előhaszonbérleti jog illeti meg, ha az (1) bekezdésben meghatározott feltételek fennállnak. A volt részesművelő, illetve a volt feles bérlő esetében az (1) bekezdést azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a legalább 3 éven keresztül haszonbérelt föld alatt az olyan földet kell érteni, amelyet a részesművelő, illetve a feles bérlő legalább 3 éven keresztül a részesművelési, illetve a feles bérleti szerződés alapján használt.

[19] A Földforgalmi tv. 2020. július 1. napjától hatályos rendelkezései:

47. § (1) A 45. § (1) bekezdése, a 46. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a 46. § (4) bekezdés szerinti volt haszonbérlőnek az a természetes személy, illetve mezőgazdasági termelőszervezet minősül, aki, illetve amely a haszonbérleti szerződés tárgyát képező földet a haszonbérleti szerződés közlését közvetlenül megelőző legalább 3 éven keresztül haszonbérli vagy haszonbérelte, feltéve, hogy a haszonbérleti szerződés nem a felek egyoldalú felmondása vagy kölcsönös megállapodása miatt szűnt meg, illetve a föld kényszerhasznosításba adására sem került sor a haszonbérlet szerződés fennállásának időtartama alatt.

(2) A földön volt részesművelőt, illetve a volt feles bérlőt is a 45. § (1) bekezdése, a 46. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a 46. § (4) bekezdése szerinti előhaszonbérleti jog illeti meg, ha az (1) bekezdésben meghatározott feltételek fennállnak. A volt részesművelő, illetve a volt feles bérlő esetében az (1) bekezdést azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a legalább 3 éven keresztül haszonbérelt föld alatt az olyan földet kell érteni, amelyet a részesművelő, illetve a feles bérlő legalább 3 éven keresztül a részesművelési, illetve a feles bérleti szerződés alapján használt.

[20] A Földforgalmi tv. 2023. január 1. napjától az alábbi (1a) és (1b) bekezdésekkel egészül ki:

47. § (1a) Az (1) bekezdés alkalmazásában nem áll fenn a közvetlenül megelőző használat követelménye, ha a földhasználatot a haszonbérleti szerződés közlését megelőzően legalább egy gazdasági év időtartamban a föld tulajdonosa vagy haszonélvezője bejegyzett földhasználóként gyakorolta.
48. § (1b) A volt haszonbérlőt a haszonbérleti jogviszonya jogszerű megszűnését követően is megilleti az előhaszonbérleti jog akkor, ha azt már a megelőző haszonbérleti jogviszonya idején is jogszerűen gyakorolta, de a joggyakorlása rajta kívül álló, neki fel nem róható okból nem vezetett eredményre. Az előhaszonbérleti jog a volt haszonbérlőt ebben az esetben csak akkor illeti meg, ha az előhaszonbérleti jogát – amint a joggyakorlás akadálya megszűnik – haladéktalanul gyakorolja. IV.

[21] A Legfőbb Ügyész nyilatkozatában kifejtette, hogy mely szempontok figyelembevételével kell a haszonbérleti szerződés (ajánlat) közlését „közvetlenül megelőző” kitételt értékelni. Véleménye szerint az AB határozatban megállapított alkotmányos követelmény a korábbi kúriai gyakorlat továbbfejlesztése, ezért a „közvetlen megelőző” szókapcsolat időbeli értelmezésétől eltekinteni nem lehet. A volt haszonbérlő előhaszonbérleti jogával akkor élhet, ha a földhasználati joggyakorlása folyamatos, vagyis a szerződés (ajánlat) közlése napján, illetve azt közvetlenül megelőzően fennállt. A folyamatos joggyakorlás megszakadása az alkotmányos követelmény alkalmazása esetén sem eredményezi az előhaszonbérleti jogosultság automatikus fennmaradását, ennek eldöntéséhez további szempontok vizsgálata szükséges. Az AB határozat több ilyen szempontot kiemel, így például a rajta kívül álló (objektív) vagy fel nem róható körülményt, más személy mulasztását vagy visszaélésszerű magatartását, a szerződés adminisztratív okból történő ideiglenes megszűnését. Véleménye szerint az eljáró bíróságnak a fenti szempontok vizsgálata és a bizonyítás során kiemelt figyelmet kell fordítania arra, hogy a bekövetkező körülmények és okok kinek a mulasztására vagy visszaélésszerű magatartására vezethető vissza (így például a haszonbérbeadó vagy harmadik személy).

V.

[22] A Jogegységi Panasz Tanács az indítványozó által feltett kérdésekben az alábbiak szerint foglalt állást.

[23] A bírói kezdeményezés folytán eljáró Alkotmánybíróság a Földforgalmi tv. 46. § (1) bekezdés a) pontja és 47. § (1) bekezdése vonatkozásában alkotmányos követelményt állapított meg, a 47. § (1) bekezdés „közvetlenül” szövegrésze alaptörvény-ellenességének megállapítására, megsemmisítésére és alkalmazásának kizárására irányuló bírói indítványt elutasította.

[24] Az Abtv. 46. § (3) bekezdése szerint a megállapított alkotmányos követelménynek a bírósági eljárásában alkalmazandó jogszabály alkalmazásának meg kell felelnie. Az alkotmányos követelmény megállapítása a jogalkalmazó jogértelmezését segíti annak érdekében, hogy a bírói döntés megfeleljen az Alaptörvény egészéből fakadó követelményeknek. Amikor az Alkotmánybíróság a lehetséges jogértelmezések közül kiválasztja az Alaptörvénnyel összhangban állót, akkor mindig olyat választ, amely már eleve benne rejlett a normában. Az alkotmányos követelmény tehát nem egy új szabályt fogalmaz meg, hanem követlenül és az Alaptörvény valamely rendelkezésén alapuló, a normában eleve benne rejlő helyes értelmezést tartalmazza. {25/2017. (X. 17.) AB határozat, Indokolás [22], 16/2021. (V. 13.) AB határozat, Indokolás [37]}

[25] Az Abtv. 39. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság döntése, így az abban foglalt alkotmányos követelmény mindenkire nézve kötelező. Az Alaptörvény 28. cikke kimondja, hogy a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Következésképpen a bíróságok az alkotmányos követelményt nem hagyhatják figyelmen kívül, illetve azt nem ronthatják le a bírói gyakorlatra történő hivatkozással sem. Az alkotmányos követelményt figyelmen kívül hagyó bíró döntés túllép a jogszabályi rendelkezésre vonatkozó értelmezési tartomány alkotmányos keretein, amelyet ezért az Alkotmánybíróság rendszerint megsemmisít {16/2021. (V. 13.) AB határozat, Indokolás [35]-[36]}.

[26] Az alkotmányos követelmény megállapítása a Kúria számára jogegységi feladatot is jelenthet, ha a Kúria korábban közzétett gyakorlatát is érinti. Az alkotmányos követelmény tartalmát össze kell vetni a BHGY-ban közzétett kúriai gyakorlat meghatározó elemeivel, és amennyiben eltérés mutatkozik, úgy a Bszi.-ben rendelkezésre álló jogegységi eszközök alkalmazásával kell a joggyakorlat és az alkotmányos követelmény összhangját megteremteni. A jogegységi eszközök alkalmazása ugyanakkor nem jelentheti semmilyen módon az alkotmányos követelmény tartalmának megváltoztatását vagy módosítását, figyelemmel az Abtv. 39. § (1) bekezdésére. Az alkotmányos követelmények tartalma, az érintett anyagi és eljárásjogi háttér, valamint nem utolsó sorban a jogvita kérelmében megjelölt keretei és ezen belül is az előadott konkrét kérelmek határozzák meg az alkotmányos követelmény tartalmának egyedi ügyek szintjén való érvényesítését. Mindezzel együtt sem mellőzhető az alkotmányos követelmény jogegységet érintő következményeinek a bírói gyakorlatot érintő rendezése.

[27] Az AB határozatban megállapított alkotmányos követelmény a Földforgalmi tv. 47. § (1) bekezdése „közvetlenül megelőző” szövegrészét értelmező korábbi kúriai joggyakorlatot megváltoztatta, kiegészítette. Ugyanakkor az alkotmányos követelmény megállapítását megelőzően közzétett kúriai határozatok továbbra is kötelezőek, az eljáró bíróságok kizárólag az azokban foglalt szigorú nyelvtani értelmezésre alapítottan hozzák meg döntéseiket, azt az eljáró bíróságok kötelesek követni.

[28] A Bszi. 32. § (1) bekezdés b) pontja és a 33. § (1) bekezdés b) pontja rögzítik, hogy amennyiben a Kúria valamely ítélkező tanácsa jogkérdésben el kíván térni a Kúria közzétett határozatától, jogegységi eljárást kell lefolytatni. A Bszi. 41/B. § (2) bekezdése értelmében, jogegységi panasznak van helye, ha a Kúria ítélkező tanácsa jogkérdésben jogegységi eljárás kezdeményezése nélkül úgy tér el a Kúria közzétett határozatától, hogy az eltérésre az alsóbb fokú bíróságok határozatában nem került sor. A Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérés nem minden esetben eredményezi a jogegység sérelmét. A jogegység fogalmát ugyan az egyes eljárási törvények nem definiálják, de a Bszi. rendelkezéseiből levonható az a következtetés, hogy a jogegység hiányát a korábbi döntéstől jogkérdésben való indokolatlan eltérés okozza. A jogegység követelménye tehát sohasem absztrakt, hanem mindig konkrét ügyekhez, jogértelmezéshez köthető, az csak meghatározott és megjelölt bírói döntések tekintetében merülhet fel (Jpe.I.60.002/2021/7., Jpe.I.60.005/2021/5., Jpe.II.60.027/2021/8.).

[29] A Bszi. 32. § (1) bekezdés a) pontja szerint jogegységi eljárásnak van helye, ha az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében jogegységi határozat meghozatala, korábban meghozott jogegységi határozat megváltoztatása vagy hatályon kívül helyezése szükséges. A Bszi. 41/D. § (5) bekezdése értelmében, ha a jogegységi panasz folytán eljáró Jogegységi Panasz Tanács a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérést megállapítja, akkor jogegységi határozat hatályú határozatot hoz, így attól az alsóbb fokú bíróságok még a megfelelő jogi indokolás esetén sem térhetnek el. Az indítvány szerint a Kúria gyakorlata a „közvetlenül megelőző” kifejezés értelmezése tárgyában jogegységi eljárás kezdeményezése nélkül egyértelműen megváltozott. A változás megjelenik a Kfv.I.38.181/2021/10. számú közzétett ítéletben, amelyhez hasonló jogértelmezést követnek a Kúria Kfv.VI.38.179/2021/8., Kfv.III.38.178/2021/8. valamint a Kfv.III.38.183/2021/8. számú közzé nem tett nem határozatai, míg sajátos megoldást képvisel a Kfv.VII.37.482/2022/2. számú közzé nem tett határozata.

[30] A Bszi. 33. § (1) bekezdés a) pontja kifejezetten előírja, hogy a Kúria elnöke, elnökhelyettese vagy kollégiumvezetője indítványára a jogegységi eljárást le kell folytatni. Az Abtv. 46. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az Alaptörvény szabályozásából eredő, és az Alaptörvény rendelkezéseit érvényre juttató alkotmányos követelménynek a bírósági eljárásban alkalmazandó jogszabály alkalmazásának meg kell felelnie. Az AB határozat a hivatkozott kúriai határozatok tényállásainak összevetése nélkül, általában állapított meg alkotmányos követelményt. Ezért a Jogegységi Panaszt Tanács feladata az is, hogy az AB határozatnak a kúriai joggyakorlatra gyakorolt hatását értékelje és a következtetéseket az egyedi ügyekre vonatkoztatva levonja.

[31] A Jogegységi Panasz Tanácsnak az alkotmányos követelmény bírói gyakorlatot érintő hatásai körében az eddig közzétett gyakorlat alkalmazhatóságáról kellett állást foglalnia.

[32] A BHGY-ban közzéteendő határozatok körét a Bszi. 163. § (1) bekezdése határozza meg. A Kúria által 2012. január 1-je után hozott és a BHGY-ban közzétett határozatoktól való eltérésre hivatkozással fellebbezés, felülvizsgálati kérelem és jogegységi panasz benyújtására van lehetőség [Bszi. 41/B. § (1)-(2) bekezdés, a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (Kp.) 99. § (1) bekezdés, 115. § (1) bekezdés]. A Kfv.III.37.328/2016/7. és Kfv.III.37.301/2017/4. számú határozatokat a Kúria 2012. január 1-je utána hozta és tette közzé a BHGY-ban, ezért azok kötelező erejű határozatként hivatkozhatók a bírósági eljárásokban.

[33] Az előzőek szerint az alkotmányos követelmény megállapítása a Kúria korábban közzétett gyakorlatát is érintette, annak módosítását eredményezte. Az Alkotmánybíróság döntését követően elsőként eljárt kúriai tanács hivatkozott az alkotmányos követelményből fakadó szempontokra és vizsgálta, hogy a korábbi haszonbérlő joggyakorlása rajta kívül álló, neki fel nem róható okból szűnt-e meg. A Kúria ezzel – jogegységi eljárás kezdeményezése nélkül –jogkérdésben eltért az alkotmányos követelményre nem reflektáló, közzétett Kfv.III.37.328/2016/7. és Kfv.III.37.301/2017/4. számú határozatoktól. Ugyanakkor, a Bszi. 32. § (1) bekezdés b) pontja alapján kezdeményezett jogegységi eljárásban az indokolt eltérés – figyelemmel a mindenkire kötelező alkotmányos követelményre – megállapítható lett volna, feloldva ezzel a korábbi határozatokhoz fűződő precedenshatást.

[34] A bírói kezdeményezés folytán eljárt Alkotmánybíróság az alkotmányos követelmény megállapításával nem oldotta fel a közzétett korábbi kúriai határozatokhoz kapcsolódó precedens-hatást, ilyen hatáskört az Alaptörvény, az Abtv. és a Bszi. nem telepít az Alkotmánybíróságra. Hatásköre arra korlátozódik, hogy a közzétett kúriai határozatokban foglalt egységes jogértelmezést mint a jogszabályi rendelkezés ténylegesen is érvényesülő tartalmát alkotmányossági szempontból vizsgálja, a támadott bírói döntés alaptörvény-ellenességét vagy alkotmányos követelményt állapítson meg {25/2013. (X. 4.) AB határozat, Indokolás [35], 34/2013. (XI. 22.) AB határozat, Indokolás [41]-[42]}.

[35] Az egymásnak ellentmondó határozatok közzététele a BHGY-ban bizonytalan helyzetet eredményezett a felek és az alsóbb fokú bíróságok számára, hiszen elvileg valamennyi közzétett kúriai határozatot követniük kellene, vagy azoktól csak a megfelelő indokok bemutatásával térhetnének el. Az alkotmányos követelményt alkalmazó kúriai jogértelmezés elfogadása szükségképpen a korábbi jogi állásponttól való eltérést eredményezi. A korábbi jogértelmezést követő bírói döntések pedig nemcsak a közzétett kúriai határozatokkal volnának ellentétesek, hanem felülírnák az alkotmányos követelményben foglaltakat is. A jogegységi eljárás ezért nem mellőzhető egyetlen esetben sem, amikor az Alkotmánybíróság által megállapított alkotmányos követelmény a korábbi egységes kúriai gyakorlaton változtat. Ugyanis ez az egyetlen olyan eljárás, amelyben a BHGY-ban közzétett kúriai határozatokhoz fűződő kötelező erő feloldható és a jogkérdésben indokolt eltérésről és a bíróságokra kötelező értelmezésről határozat hozható.

[36] Mivel az előzőek szerint az alkotmányos követelmény megállapítása a Kúria korábban közzétett gyakorlatát is érintette – annak módosulását eredményezve – így szükséges az érintett határozatok meghaladásának megjelölése, amelyet a BHGY-ben fel kell tüntetni.

[37] Az Alkotmánybíróság kijelölte a Földforgalmi tv. 47. § (1) és (2) bekezdéseiben a volt haszonbérlő meghatározásához használt „közvetlen megelőző” fogalom értelmezésének alkotmányos kereteit. A Kúria e feltételnek az alkotmányos követelménnyel összhangban történő értelmezésével egyetértett, az értelmezés szempontjait a jelen határozatában nem ismétli meg.

[38] A jogegységi eljárás alatt a jogalkotó 2023. január 1-jei hatállyal módosította a Földforgalmi tv. 47. §-át, kiegészítve az (1a) és (1b) bekezdésekkel. Ez a jogegységi eljárás szempontjából sajátos helyzetet eredményezett, mivel az indítvány nagyobb részére a jogszabály tételes szövege adott választ. A törvényi indokolás szerint, a jogszabály-módosítás az alkotmányos követelményekben foglaltakat törvényi erőre emelte, továbbá meghatározta a joggyakorlás korlátait is. Az (1b) bekezdés így akként rendelkezik, hogy az előhaszonbérleti jog a volt haszonbérlőt csak akkor illeti meg, ha az előhaszonbérleti jogát – amint a joggyakorlás akadálya megszűnik – haladéktalanul gyakorolja.

[39] Az alkotmányos követelmény tartalmi érvényre jutása az egyedi ügyekben eljáró bíróságok jogértelmezése alapján történik, annak nem feltétele, hogy a jogegységi határozat az alkotmányos követelményből fakadó egyes szempontokat külön is azonosítsa. Az indítvánnyal érintett jogszabályhelyek értelmezésére kötelező iránymutatást a jogegységi határozat egyébként sem adhatott, hiszen az időközben született jogszabály-módosítások a közvetlenül megelőző használat követelményére vonatkozó feltételeket törvényi szinten szabályozták. A Módtv. eltérő rendelkezése hiányában, 2023. január 1-jét – a hatálybalépés napját – követően indult ügyekben a hatóságok és bíróságok már a Földforgalmi tv. módosított 47. § (1a) és (1b) bekezdéseiben foglaltak szerint járnak el. A Jogegységi Panasz Tanács ugyanakkor a módosított jogszabályi rendelkezések egységes értelmezését elősegítő iránymutatást sem adhatott a jelen határozatában. Ennek oka, hogy a jogegység mindig a konkrét ügyekhez kapcsolódó fogalom és a Bszi. 32. § (1) bekezdése alapján lefolytatott jogegységi eljárás is az egyedi ügyekben meghozott határozatokat feltételez. Mindez nem zárja ki azt, hogy a Kúria a módosított jogszabályi rendelkezések vonatkozásában és a konkrét ügyek kapcsán jövőben felmerülő jogkérdésekben az egységes gyakorlatot kialakítsa (Jpe.IV.60.034/2022/5.).

[40] A Jogegységi Panasz Tanács az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása körében – figyelemmel elsősorban a jogszabályváltozásra – arra szorítkozott, hogy az alkotmányos követelmény megállapítása előtt hozott határozatok kötelező erejét feloldja. A Jogegységi Panasz Tanács megállapította továbbá, hogy a BHGY-t illetően is korrekcióra van szükség az indítvánnyal érintett gyakorlat körében. Ennek alapján arról rendelkezett, hogy a Kúria Kfv.III.37.328/2016/7. és Kfv.III.37.301/2017/4. számú határozatai a jövőben kötelező erejű határozatként nem hivatkozhatók.

VI.

[41] Az előbbiekre figyelemmel a Jogegységi Panasz Tanács az előzetes döntéshozatali indítvány és a Bszi. 32. § (1) bekezdés a) pontja alapján eljárva a rendelkező részben foglaltak szerint határozott a Bszi. 40. § (2) bekezdésének megfelelően.

[42] A Jogegységi Panasz Tanács a Bszi. 42. § (1) bekezdése alapján a jogegységi határozatot a Magyar Közlönyben, a BHGY-ben, a bíróságok központi internetes honlapján és a Kúria honlapján közzéteszi. A jogegységi határozat a bíróságokra a Magyar Közlönyben történő közzététel időpontjától kötelező.

Budapest, 2023. február 20.

Böszörményiné dr. Kovács Katalin s.k. a tanács elnöke,
Dr. Kalas Tibor s.k. előadó bíró,
Dr. Varga Zs. András s.k. bíró,
Dr. Patyi András s.k. bíró,
Dr. Farkas Katalin s.k. bíró,
Dr. Gyarmathy Judit s.k. bíró,
Böszörményiné dr. Kovács Katalin s.k. a tanács elnöke az aláírásban akadályozott Dr. Gimesi Ágnes Zsuzsanna bíró helyett,
Dr. Magyarfalvi Katalin s.k. bíró,
Dr. Márton Gizella s.k. bíró,
Molnár Ferencné dr. s.k. bíró,
Dr. Mudráné dr. Láng Erzsébet s.k. bíró,
Dr. Orosz Árpád s.k. bíró,
Dr. Puskás Péter s.k. bíró,
Salamonné dr. Piltz Judit s.k. bíró,
Dr. Simonné dr. Gombos Katalin s.k. bíró,
Dr. Somogyi Gábor s.k. bíró,
Dr. Suba Ildikó s.k. bíró,
Dr. Szabó Klára s.k. bíró,
Dr. Stark Marianna s.k. bíró,
Dr. Tóth Kincső s.k. bíró,
Dr. Vitál-Eigner Beáta s.k. bíró

Forrás: https://www.kuria-birosag.hu/hu/joghat/22023-jeh-jpeiv60036202211-szam

KÚRIA

1/2022. Közigazgatási jogegységi határozat

A Kúria Közigazgatási Jogegységi Tanácsa a Kúria ítélkező tanácsa által a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 32. § (1) bekezdés b) pontja alapján indítványozott jogegységi eljárásban meghozta a következő

jogegységi határozatot:

A közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény 128. § (2) bekezdésében és a (3) bekezdés e) pontjában megjelölt mulasztás orvoslását célzó eljárást kifejezetten biztosító jogszabályi rendelkezés hiányában a mulasztási per megindításának nem előfeltétele, hogy az ügyfél az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény 15. § (2) bekezdése és 113. § (2) bekezdés b) pontja alapján felügyeleti eljárást kezdeményezzen vagy a felügyeleti szervhez forduljon. A felügyeleti eljárás kezdeményezése vagy a felügyeleti szervhez fordulás hiánya miatt a keresetlevél a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény 48. § (1) bekezdés e) pontja alapján nem utasítható vissza.

Indokolás

I.

[1] A Kúria mint másodfokú bíróság ítélkező tanácsa (a továbbiakban: indítványozó) a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdés b) pontja alapján jogegységi eljárást kezdeményezett az előtte végzés elleni fellebbezés elbírálása miatt folyamatban lévő Kpkf.40.844/2021. számú, építésfelügyeleti ügyben indult mulasztási perben, mivel el kívánt térni a Kúria Kpkf.40.429/2020/2. és a Kpkf.40.326/2021/2. számú, a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett határozataitól.

[2] Az indítványozó előtt folyamatban lévő ügy tényállása szerint a személyesen eljáró társasházi ingatlan tulajdonos felperes 2019. július 29. napján panasszal élt a kerületi önkormányzat jegyzőjénél, melyben előadta, hogy a szomszédos ingatlan bérlője a településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (OTÉK) 70. § (8) bekezdésébe ütköző módon a társasház légaknájában helyezte el az általa bérelt lakásba szereltetett klímaberendezés kültéri egységét. Kérte a panaszában foglaltak kivizsgálását és a szükséges intézkedések megtételét a veszélyhelyzet megszüntetése érdekében.

[3] A jegyző a 2019. augusztus 8. napján kelt végzésével a felperes építésügyi hatósági intézkedés iránti kérelme ügyében megállapította hatáskörének és illetékességének hiányát, és az ügyet áttette az alpereshez mint a felperes kérelme tárgyában hatáskörrel és illetékességgel rendelkező építésfelügyeleti hatósághoz.

[4] A felperes a 2020. március 18. napján kelt keresetlevelével mulasztási pert indított a kormányhivatal kerületi hivatala alperes ellen. Keresetlevelében sérelmezte, hogy a panasza alapján az alperes az eljárást nem folytatta le, panaszát nem vizsgálta ki. Nyilatkozata szerint az alperes mulasztásának orvoslása érdekében a keresetlevele előterjesztését megelőzően más eljárást nem kezdeményezett.

[5] Az elsőfokú bíróság végzésével a keresetlevelet a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 48. § (1) bekezdésének e) pontja alapján visszautasította. Indokolása szerint a felperes a mulasztási per megindítását megelőzően az alperes felügyeleti szervéhez az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 15. § (2) bekezdésében foglaltak alapján semmilyen kérelemmel nem fordult, azaz anélkül indított mulasztási pert, hogy a közigazgatási jogorvoslati jogát kimerítette volna. A felperes az elsőfokú végzéssel szemben fellebbezést terjesztett elő.

[6] Az indítványozó megjelölte azokat a kúriai határozatokat, amelyek a mulasztási per megindításának feltételeként a féltől a felügyeleti szervhez fordulást követelték meg.

[7] A Kúria Kpkf.40.429/2020/2. számú végzése szerint: „A felperes a fellebbezésében arra helyesen hivatkozott, hogy az Ákr. 113. §-a hivatalból induló jogorvoslati eljárások körében szabályozza a felügyeleti eljárást [113. § (2) bekezdés b) pont], ez azonban nem jelenti azt, hogy a felperesnek nem kellett az Ákr. 15. § (2) bekezdésében szereplő, a hatóság eljárási kötelezettségét biztosító rendelkezés érvényesülése érdekében a Kp. 128. § (2) bekezdésében és (3) bekezdés e) pontjában meghatározott eljárást kezdeményeznie. A jelen mulasztási per kapcsán azonban nem az Ákr. 121. §-át kellett alkalmazni, hanem az Ákr. 15. § (2) bekezdését. Az eljárási kötelezettség megsértése esetén a mulasztó hatóság eljárásra utasítása értelemszerűen csak akkor történhet meg, ha a felügyeleti szerv az eljárási kötelezettség megsértéséről bármilyen módon tudomást szerez. A sérelmet szenvedőtől ebben a körben egy aktív magatartás várható el, amely több módon is megvalósulhat” {[23]-[24]}. „A 2020. február 24-ét követő időszakban a kereset benyújtásáig felügyeleti szervvel az alperesi jogelőd és az alperes is rendelkezett, ezért a mulasztást szenvedő felperes – a Kp. 128. § (2) bekezdés és (3) bekezdés e) pontjának helyes értelmezése mellett – köteles lett volna a mulasztás orvoslását szolgáló eljárást elindítani. A jogi képviselővel eljáró felperes bármilyen formában megtehette volna a bejelentését az alperesi jogelőd felé, kizárólagosan a hivatkozásának kellett volna az Ákr. 15. § (2) bekezdésében írtaknak megfelelnie” {[27]}.

[8] A Kúria a Kpkf.40.326/2021/2. számú végzésével az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. Az elsőfokú végzés szerint a mulasztás orvoslása érdekében a felperesnek felügyeleti eljárást kellett volna kezdeményeznie a Miniszterelnökséget vezető miniszternél, azonban ennek a kötelezettségének nem tett eleget, így a felperes anélkül indított pert, hogy a vitatott tevékenységgel szemben jogszabály által biztosított közigazgatási jogorvoslatot kimerítette volna, illetve a pert megelőzően más közigazgatási eljárást kezdeményezett volna [6]. A Kpkf.40.326/2021/2. számú végzés már, mint megszilárdult gyakorlatra utal az indokolás [13] bekezdésben: „Miként a Kúria a Kfv.37.517/2020/7. számú végzése [26], [27] pontjaiban rámutatott, a Kp. 128. §-a részletezi a keresetlevél tartalmi kellékeit: ’A felsoroltakat azért kell megjelölni, hogy a perindítás feltételeinek fennállását a bíróság ellenőrizni tudja, hiszen csak akkor tud megfelelő és hatékony jogvédelmet biztosítani. A keresetlevél alapján állapítható meg, hogy egyáltalán felmerülhet-e az adott ügyben a mulasztás vagy sem. A mulasztási per a közigazgatási szerv jogszabályi kötelezettségének teljesítése kikényszerítésének végső eszköze. A mulasztást ugyanis elsősorban a közigazgatási szervezetrendszeren belül kell orvosolni. Az érintettnek ezért először a mulasztó közigazgatási szervnél kell kezdeményezni a kötelezettség teljesítését, majd ennek eredménytelensége esetén a jogorvoslati szervhez kell fordulni. Ha a mulasztó közigazgatási szervnek nincs jogorvoslati szerve, vagy maga a jogorvoslati szerv mulaszt, akkor lehet a mulasztási pert megindítani.’”

[9] Az indítványozó álláspontja szerint az a jogértelmezés, amely szerint a mulasztási pert csak akkor lehet megindítani, ha a felperes a perindítás előtt a jogorvoslati szervnél felügyeleti eljárást kezdeményezett, vagy ahogy a Kpkf.40.429/2020/2. számú végzés fogalmazott – a felperes „bármilyen módon”, „bármilyen formában” a felügyeleti szerv tudomására hozta a közigazgatási szerv közigazgatási cselekmény megvalósítására vonatkozó mulasztását, ellentétes az Ákr. 113. § (2) bekezdés b) pontjával és a Kp. 128. § (2) bekezdésével, valamint kiüresíti, ezáltal sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésébe foglalt bírósághoz fordulás jogát és a XXVIII. cikk (7) bekezdésébe foglalt jogorvoslathoz való jogot.

[10] Az indítványozó ítélkező tanács a fentiektől el kíván térni, mivel álláspontja szerint a mulasztási per megindításának nem feltétele, hogy a fél felügyeleti eljárást kezdeményezzen, vagy „bármilyen módon”, „bármilyen formában” a felügyeleti szerv tudomására hozza a közigazgatási szerv közigazgatási cselekmény megvalósítására vonatkozó mulasztását.

[11] Az indítványozó az Ákr. jogorvoslati rendszerét illetően kiemelte, hogy az Ákr. 113. §-a a jogorvoslati eljárásokat kérelemre és hivatalból induló jogorvoslati eljárásokra bontja. Az Ákr. 113. § (2) bekezdés alapján a felügyeleti eljárás hivatalból induló eljárás, a fél hiába fordul a felügyeleti szervhez, az nem keletkeztet eljárási kényszert. A hivatalból induló eljárás megindítása a hatóság döntésétől függ, a fél jogorvoslati jogának gyakorlása elé nem állítható olyan korlát (kötelezettség), hogy jelezze a hatóságnál a hivatalból induló felügyeleti eljárás lehetőségét. Az Ákr. 15. § (2) bekezdése lehetővé teszi, hogy a felügyeleti szerv a hatóságot az eljárás lefolytatására utasítsa. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a fél csak akkor indíthat mulasztási pert, ha a felügyeleti szerv utasítása ellenére nem tesz eleget eljárási kötelezettségének a hatóság. Az Ákr. 15. §-a nem az ügyfél, hanem – ahogy a címében is szerepel – a hatóság eljárási kötelezettségét szabályozza. A mulasztási per megindítása viszont az ügyfél bírósághoz forduláshoz és jogorvoslathoz való alapjogát közvetlenül érinti.

[12] Az indítványozó hangsúlyozta, a Kpkf.40.429/2020/2. számú és a Kpkf.40.326/2021/2. számú döntések követése amellett, hogy az ügyféli jogokat közvetlenül sérti, nagyfokú jogbizonytalanságot eredményez. Nincs olyan törvényi rendelkezés, amely szerint, ha a mulasztást az ügyintézési határidőn belül a közigazgatási szerv nem orvosolta, úgy a félnek a hivatalból eljáró „jogorvoslati szervhez kell fordulni”. Ez a jogértelmezés lényegében bírói jogalkotás, aminek következménye: a fél teljes bizonytalanságban marad, hogy mikor és milyen formában kell a jogorvoslati szervhez fordulni, a „bármilyen” forma nyilván nem követhető a gyakorlatban. A Kp. 128. § (2) bekezdése mulasztási per megindítására határidőt ír elő. Míg ez a határidő egzakt abban az esetben, ha a fél igazolja, hogy kezdeményezte a mulasztás orvoslását és igazolja, hogy megjelölte az orvoslására szolgáló eljárási cselekményt [Kp. 128. § (3) bekezdés e) pont], addig formalizált jogorvoslati lehetőség hiányában a jogorvoslati szervhez fordulás kötelezővé tételével a határidő számítása bizonytalanná válik.

[13] Az indítvány szerint a Kp. 128. § (2) bekezdés rendelkezésében az egyik meghatározó fogalom a mulasztás orvoslását szolgáló közigazgatási eljárás. Ilyen közigazgatási eljárás jelenleg nincsen. Ezek hiányában pedig nem lehet megelőző eljárást számon kérni a félen. Ez egyébként összhangban van a Kp. 128. § (4) bekezdésével, amely szerint nincs helye a keresetlevél visszautasításának, ha a jogorvoslati szerv a mulasztás orvoslására jogszabályban meghatározott eljárási kötelezettségének nem tett eleget. Tehát mivel a mulasztás orvoslását szolgáló közigazgatási eljárás nincs, annak hiányát nem lehet a fél terhére értékelni.

[14] Az indítvány alapján a Jogegységi Tanácsnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a Kp. 128. § (2) bekezdése értelmezhető-e úgy, hogy amennyiben az ügyfél kérelmére a közigazgatási szerv a közigazgatási cselekmény megvalósítására vonatkozó, jogszabályban meghatározott eljárási kötelezettségének az irányadó elintézési határidőn belül nem tesz eleget, úgy a mulasztási per megindításának előfeltétele-e az Ákr. 15. § (2) bekezdése és 113. § (2) bekezdés b) pontja alapján, hogy az ügyfél kezdeményezze felügyeleti szerv eljárását vagy a felügyeleti szervhez forduljon.

II.

[15] A legfőbb ügyész a jogegységi indítványra úgy nyilatkozott, hogy az Ákr. 15. § (2) bekezdésében és az Ákr. 113. § (2) bekezdésének b) pontjában foglalt rendelkezések nem teremtenek jogalapot annak kimondásához, hogy a közigazgatási per indítását meg kell előznie a felügyeleti szerv eljárása kezdeményezésének, mivel a felügyeleti eljárás hivatalból és nem kérelemre induló eljárás, így annak megindulása nem az ügyfél akaratának függvénye. Jelenleg egyáltalán nincsen olyan közigazgatáson belüli jogorvoslati eljárás, amely megfelelne a Kp. 128. § (2) bekezdése szerinti, a mulasztás orvoslását szolgáló közigazgatási eljárás fogalmának. Ennek hiányában – az ügyfél jogorvoslati jogának védelme is azt kívánja meg –, nem lehet a megelőző eljárást számon kérni a félen. Következésképpen a mulasztási per megindításának nem előfeltétele, hogy a fél felügyeleti eljárást kezdeményezzen vagy bármilyen más módon a hivatalból eljáró közigazgatási jogorvoslati szerv tudomására hozza a mulasztás pótlásának elmaradását. A felügyeleti eljárás kezdeményezésének elmaradására hivatkozással a Kp. 48. § (1) bekezdésének e) pontja alapján nincs helye a keresetlevél visszautasításának.

III.

[16] Az alkalmazandó jogszabályok:

Ákr. 15. § [Az eljárási kötelezettség]
(1) A hatóság a hatáskörébe tartozó ügyben az illetékességi területén, vagy kijelölés alapján köteles eljárni.
(2) A hatóság – a jogszerű hallgatás esetét kivéve – eljárási kötelességének az ügyintézési határidőn belül nem tesz eleget, a jogszabályban meghatározott felügyeleti szerve az eljárás lefolytatására utasítja. Ha nincs felügyeleti szerv, vagy az nem intézkedik, az eljárás lefolytatására a közigazgatási perben eljáró bíróság (a továbbiakban: közigazgatási bíróság) kötelezi a hatóságot.

Ákr. 113. § [Jogorvoslati eljárások]
(1) Kérelemre induló jogorvoslati eljárások
a) a közigazgatási per,
b) a fellebbezési eljárás.
(2) Hivatalból induló jogorvoslati eljárások
a) a döntés módosítása vagy visszavonása a hatóság saját hatáskörében,
b) a felügyeleti eljárás,
c) az ügyészségről szóló törvény szerinti ügyészi felhívás és fellépés nyomán indított eljárás.

Kp. 127. § [A mulasztási per alapja és eljárási szabályai]
A közigazgatási szerv közigazgatási cselekmény megvalósítására vonatkozó, jogszabályban rögzített kötelezettségének elmulasztása (a továbbiakban: mulasztás) miatti perben e törvénynek az egyszerűsített perre vonatkozó szabályait az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

Kp. 128. § [Perindítás]
(1) A mulasztási per megindítására jogosult
a) az ügyfél, illetve az, akinek jogát a mulasztás közvetlenül érinti,
b) a köztestület feletti törvényességi ellenőrzési jogkörén kívül eljáró ügyészség, továbbá a helyi, illetve a nemzetiségi önkormányzat felett törvényességi felügyeletet gyakorló szerv, ha a felhívásában megállapított határidő eredménytelenül telt el.
(2) A keresetlevelet a mulasztás orvoslását szolgáló közigazgatási eljárás eredménytelenségéről való tudomásszerzéstől vagy a jogorvoslati szerv mulasztása esetén az intézkedésére nyitva álló határidő elteltétől számított kilencven napon belül, de legkésőbb a közigazgatási cselekmény megvalósítására irányadó határidő leteltétől számított egy éven belül kell a bíróságnál benyújtani. Jogorvoslati szerv hiányában a keresetlevelet a közigazgatási cselekmény megvalósítására nyitva álló határidő leteltétől számított egy éven belül kell a bíróságnál benyújtani.
(3) A keresetlevél az általános követelményeken túlmenően tartalmazza
a) annak megjelölését, hogy a felperes mikor, milyen ügyben fordult a közigazgatási szervhez,
b) a mulasztó közigazgatási szerv azon eljárási cselekményeinek megjelölését, amelyekre a felperes tudomása szerint sor került,
c) a közigazgatási szerv eljárási, határozathozatali vagy feladatellátási kötelezettségét megalapozó jogszabályok és körülmények megjelölését,
d) a mulasztás megállapíthatóságának okait, és
e) a mulasztás orvoslását szolgáló eljárás kezdeményezésére való utalást és a mulasztás orvoslását szolgáló eljárás azon eljárási cselekményének megjelölését, amely a kérelmező tudomására jutott.

IV.

[17] A Jogegységi Tanács az indítványozó által feltett kérdésben az alábbiak szerint foglalt állást.

[18] A közigazgatási hatóság mulasztása/hallgatása miatti eljárásra kötelezésnek több évtizedes bírói gyakorlata van, ezért az indítványban feltett kérdés megválaszolásához szükségessé vált a jogintézmény történeti fejlődésének áttekintése. Az 1981-ben megalkotott 1957. évi IV. törvény módosításáról és egységes szövegéről szóló 1981. évi I. törvény (a továbbiakban: Áe.), majd az azt felváltó, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) hatálya alatt kialakult bírói gyakorlat az eljárásra kötelezés iránti nemperes eljárásokban az ügyféltől a felügyeleti szerv eljárásának kezdeményezését követelte meg az eljárásra kötelezés iránti eljárás megindításának feltételeként. A 2005. november 1-jén hatályba lépett, a közigazgatási nemperes eljárások szabályait tartalmazó a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról és az egyes közigazgatási nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról szóló 2005. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Knptv.) 2. § (2) bekezdés c) pontja alapján az eljárásra kötelezés iránti kérelemben ki kellett térni arra, hogy a hatáskörrel rendelkező illetékes közigazgatási hatóságnak van-e felügyeleti (törvényességi felügyeletét ellátó) szerve, az ügyfél a hatóság eljárás lefolytatására kötelezése érdekében fordult-e ehhez a szervhez, és kérelme alapján milyen intézkedésre került sor. Az eljárásra kötelezés iránti nemperes eljárás megindítása említett feltételének jogszabályi alapja az Áe. 4. § (1) bekezdésében és a Ket. 2005. november 1-jétől 2009. szeptember 30-ig hatályban volt 20. § (1) bekezdésében, majd a 2009. október 1-jétől hatályba lépett jogszabálymódosítás folytán a Ket. hatályon kívül helyezéséig hatályban volt Ket. 20. § (2) bekezdésében lényegileg azonos volt, nevezetesen, hogy a közigazgatási szerv a hatáskörébe tartozó ügyben az illetékességi területén köteles eljárni. Ha e kötelességének nem tesz eleget, erre a felettes szerve – kérelemre vagy hivatalból – utasítja. Ha a kérelmező az eljárás lefolytatására kötelezés iránti kérelme benyújtását megelőzően nem fordult a felügyeleti szervhez az eljárás lefolytatására kötelezés érdekében az a kérelemnek a Knptv. 4. §-a alapján alkalmazandó a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: rPp.) 332/A. § b) pontja szerinti érdemi vizsgálat nélküli elutasításához vezetett.

[19] A 2018. január 1-jén hatályba lépett Ákr. és Kp. az addig kialakult eljárási szabályokat, mind közigazgatási hatósági, mind bírósági szinten jelentősen átalakította. Az elsőfokon hozott közigazgatási hatósági határozat általános (rendes) jogorvoslati eszköze ettől kezdődően a közigazgatási per. Ez az általános jogorvoslati szerep érvényesül a hatóság mulasztása esetén is. A közigazgatási szerv mulasztásával/hallgatásával szembeni Knptv. szerinti bírói nemperes eljárás a hatósági ügyekben megszűnt, helyette a közigazgatási szerv hatósági ügyekben, valamint más közigazgatási ügyekben való hallgatására, mulasztására is egységesen a Kp. XXII. fejezetében szereplő szabályokat kell alkalmazni. A Kp. alapján a mulasztási pert kezdeményező keresetlevélben – a mulasztás egyértelmű azonosíthatósága érdekében – a felperesnek részletes információt kell adni arról, hogy mikor és milyen ügyben fordult a közigazgatási szervhez, milyen eljárási cselekményekre került sor, milyen jogszabályok írják elő a szerv eljárási, határozathozatali vagy feladatellátási kötelezettségeit, miből állapítható meg a mulasztás, és mit tett felperes a mulasztás orvoslása érdekében. Ezeknek az adatoknak a hiánya a keresetlevél visszautasítását eredményezheti.

[20] A Kp. 128. §-ához fűzött indokolásában megjelenő jogalkotói cél szerint, ha a mulasztó szerv felett másik közigazgatási szerv irányítási vagy felügyeleti jogkörrel rendelkezik, akkor először e szerv útján kell megkísérelni a mulasztás orvoslását.

[21] A mulasztási perekben mára kialakult és egységesnek tekinthető kúriai joggyakorlat – az indítványozó által megjelölteken kívül például a Kpkf.39.198/2020/2., Kpkf.39.841/2020/2. (BH2021. 30.), Kfv.37.517/2020/7., Kpkf.39.305/2021/2., Kpkf.39.012/2021/3., Kf.39.060/2021/7., Kpkf.39.514/2021/2., Kpkf.40.005/2021/2., Kf.39.410/2021/4., Kpkf.39.992/2021/2., Kpkf.40.773/2021/2. számú határozat – az Áe. és a Ket. talaján kialakult gyakorlatot az Ákr. és a Kp. hatályba lépését követően is alkalmazhatónak tartotta, és a Kp. 128. § (2) bekezdésében és a 128. § (3) bekezdés e) pontjában foglalt rendelkezések alapján – a jogalkotói céllal összhangban –, a mulasztási per megindításának feltételként követelte meg a féltől a mulasztás orvoslása érdekében a felügyeleti szerv eljárásának kezdeményezését.

[22] A jogalkotói célra is figyelemmel a Kp. szabályozásából látszólag az következik, hogy a mulasztási per megindításának feltétele a felügyeleti eljárás kezdeményezése. A Kp. egyes szabályait azonban nem lehet önmagukban értelmezni. A Kp. 128. § (2) bekezdésben és a 128. § (3) bekezdés e) pontjában foglalt perelőfeltétel tartalmát az Ákr. rendelkezései adják meg. A Kp. szerinti perelőfeltételnek a közigazgatási hatósági eljárási szabályokban is le kell képeződnie. Az indítvánnyal érintett Kpkf.40.429/2020/2. számú határozat az Ákr. 15. § (2) bekezdése szerinti eljárást a Kp. 128. § (2) bekezdés első fordulatában és a (3) bekezdés e) pontjában szereplő „mulasztás orvoslását szolgáló közigazgatási eljárás”-ként azonosította.

[23] A történeti áttekintés alapján látható, hogy a felügyeleti szervnek a mulasztás orvoslása érdekében történő eljárása körében az Ákr. az Áe. és a Ket. rendelkezéseihez képest jelentős és lényeges változást hozott. A kérelemre történő felügyeleti szervhez fordulás lehetőségét ugyanis – az Áe. 4. § (1) bekezdésében és a Ket. 20. § (1), majd a (2) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel ellentétben – az Ákr. 15. § (2) bekezdése nem tartalmazza. Az Ákr. II. fejezetében az Alapvető rendelkezések cím alatt szereplő Ákr. 15. § (2) bekezdés és az első mondata arról rendelkezik, hogy hallgatás/mulasztás esetén a jogszabályban meghatározott felügyeleti szerv utasítja a mulasztó hatóságot az eljárás lefolytatására. Az e §-hoz fűzött indokolás szerint e rendelkezés alapján a felügyeleti szerv a mulasztás orvoslása érdekében ad utasítást az eljárás lefolytatására, nem pedig a felügyeleti eljárás keretében jár el. Az Ákr. 15. § (2) bekezdéséből azonban semmilyen módon nem következik, hogy a mulasztás orvoslására szolgáló felügyeleti eljárás az ügyfél részéről kérelemre igénybe vehető lenne, még kevésbé azt, hogy az ügyfél köteles lenne ezt kérni, míg ez az Áe. és a Ket. rendelkezései alapján egyértelmű volt. Következésképpen, ha a felügyeleti szerv eljárásának kezdeményezését az ügyfél kezdeményezi, az nem teremt eljárási kényszert a felügyeleti szerv számára, azaz ügyfél számára nem biztosított a felügyeleti szerv eljárása kezdeményezésének joga.

[24] Az indítványozó által feltett kérdés megválaszolásához vizsgálni kellett továbbá, hogy az Ákr. 15. § (2) bekezdésén kívül van-e az Ákr.-ben olyan rendelkezés, amely alapján a mulasztás orvoslására szolgáló eljárás kérelemre igénybe vehető lenne az ügyfél számára. Az Ákr. a felügyeleti eljárást hivatalból induló jogorvoslati eljárásként szabályozza, ebből következően az ügyfél hiába fordul a felügyeleti szervhez, az nem keletkeztet eljárási kényszert. Az Ákr. 121. § (1) bekezdése szerint a felügyeleti eljárást a felügyeleti szerv jogszabálysértés esetén sem köteles lefolytatni – „hivatalból megvizsgálhatja” –, vagyis a szabad mérlegelés (teljes diszkréció) folytán bizonyosan nem hatékony jogorvoslati eszköz. Jelentősége van annak is, hogy a felügyeleti eljárás Ákr. 121. §-ában írt szabályai lényegében azonosak a korábban hatályban volt Áe. 71. §-ának és a Ket. 115. §-ának szabályaival. Az Áe. 4. § (1) bekezdésében és a Ket. 20. § (1) bekezdésében, majd a (2) bekezdésében foglalt, mulasztás orvoslására szolgáló rendelkezések tehát a törvényhozó akaratából úgy kerültek ki a jogrendszerből, hogy a felügyeleti eljárás általános szabályai lényegében változatlanok maradtak. Egy rendelkezés hatályon kívül helyezését követően a hatályban maradó szabályok nem értelmezhetők úgy, hogy ennek eredménye ugyanaz legyen, mintha a korábbi szabály még mindig hatályban lenne. Ez ugyanis észszerűtlen eredményhez vezetne, mert azt jelentené, hogy a hatályon kívül helyező jogalkotói döntésnek nincs jelentősége. Márpedig az Alaptörvény 28. cikke értelmében a bíróságoknak a jogszabályok értelmezése során feltételezniük kell, hogy a jogszabályok észszerű célt szolgának.

[25] A fentiek alapján a Kúria Jogegységi Tanácsa megállapította, hogy az indítványozó tanács előtti ügyben, az egyfokú eljárásban nem volt kérelemre igénybe vehető olyan jogorvoslati lehetőség, amely megfelelne a Kp. 128. § (2) bekezdése szerinti, a mulasztás orvoslását szolgáló közigazgatási eljárás fogalmának.

[26] Az a jogértelmezés, amely megkövetelte az ügyféltől, hogy a mulasztási per megindítása előtt forduljon a hivatalból eljáró felügyeleti (jogorvoslati) szervhez, ha a mulasztást a közigazgatási szerv az ügyintézési határidőn belül nem orvosolta, túllépi a jogértelmezés alkotmányos kereteit, meg nem engedett bírói jogalkotás, mivel a perindítást az ügyfél terhére a jogszabályokból nem következő feltételhez köti. Ennek az a következménye, hogy a fél bizonytalan helyzetbe kerül. A mulasztás folytán értelemszerűen a követendő jogorvoslati kioktatása sem történik meg, ezért nem lehet hitelt érdemlő tudomása arról, hogy mikor és milyen formában kellene a per megindítása előtt felügyeleti (jogorvoslati) szervhez fordulnia. Arról sem kell tudomással bírnia, hogy a mulasztó közigazgatási szervnek van-e felügyeleti szerve, és ha van, pontosan melyik az. A meg nem engedett jogértelmezés eredményeként a mulasztási per megindítására nyitva álló határidő számítása is bizonytalanná válik. A Kp. 128. § (2) bekezdése mulasztási per megindítására határidőt ír elő. Míg ez a határidő egzakt abban az esetben, ha a fél igazolja, hogy kezdeményezte a mulasztás orvoslását és igazolja, hogy megjelölte az orvoslására szolgáló eljárási cselekményt [Kp. 128. § (3) bekezdés e) pont], addig formalizált jogorvoslati lehetőség hiányában a felügyeleti (jogorvoslati) szervhez fordulás kötelezővé tételével a határidő kezdete nem egyértelmű.

[27] Az Alaptörvény 28. cikke szerint a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban kell értelmezni. A jogalkotói céllal összhangban történő értelmezés sem vezethet azonban a jogszabályok szövegével ellentétes eredményre. Ellenkező esetben a jogrendszer megkettőződne, általánosan kötelező magatartási szabályt nemcsak az Alaptörvény és jogszabályok, hanem a törvényekhez fűzött miniszteri indokolás is tartalmazna. Az indokolásnak ilyen hatása nincs. A jogalkotói célt hordozó indokolás közvetlenül csak arra a törvényre vonatkozik, amelyhez kapcsolták, más törvényre csak közvetetten alkalmazható. Jelen esetben a Kp.-hez fűzött indokolás nincs és nem is lehet tekintettel az Ákr. szabályozására, amelyből viszont hiányzik a Kp. 128. §-ához fűzött indokolással összhangba hozható szabály. A Kp. eredeti szövegéhez fűzött indokolás arra sincs, mert nem lehet figyelemmel, hogy az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szóló 2019. évi CXXVII. törvény a közigazgatási hatósági eljárok jogorvoslati rendszerét tovább egyszerűsítette, mivel a fellebbezés lehetőségét az Ákr. eredeti szövegéhez képest is szűkítette. Következésképpen nem lehet a mulasztási per megindításának feltételként olyan követelményt támasztani, amelynek igénybevételét jogszabály nem biztosítja a fél számára. Az ilyen jogértelmezés végső soron a fél Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésébe foglalt bírósághoz fordulása jogának és XXVIII. cikk (7) bekezdésébe foglalt jogorvoslathoz való jogának elvesztését eredményezi.

[28] A hatályos Ákr. alapján egyáltalán nincs a közigazgatási hatósági eljárásban igénybe vehető olyan felügyeleti (jogorvoslati) eljárás, amely megfelelne a Kp. 128. § (2) bekezdése szerinti, a mulasztás orvoslását szolgáló közigazgatási eljárás fogalmának. Olyan feltétel pedig nem támasztható a féllel szemben, amelyet a jogszabályi keretek között nem tud teljesíteni. Ez az értelmezés természetesen nem akadálya a felügyeleti szerv intézkedésének, ha az ügyfél a mulasztást bejelenti, csak a bejelentés elmaradásának pergátló hatását zárja ki.

[29] A kifejtettek alapján a Kúria Jogegységi Tanácsa úgy döntött, hogy a Kp. 128. § (2) bekezdésében és a (3) bekezdés e) pontjában megjelölt mulasztás orvoslását célzó eljárást kifejezetten biztosító jogszabályi rendelkezés hiányában a mulasztási per megindításának nem előfeltétele, hogy az ügyfél az Ákr. 15. § (2) bekezdése és 113. § (2) bekezdés b) pontja alapján felügyeleti eljárást kezdeményezzen vagy a felügyeleti szervhez forduljon. A felügyeleti eljárás kezdeményezése vagy a felügyeleti szervhez fordulás hiánya miatt a keresetlevél a Kp. 48. § (1) bekezdés e) pontja alapján nem utasítható vissza.

[30] A Jogegységi Tanács megállapította továbbá, hogy a III. pontban kifejtettek alapján a felsorolt határozatok – és bármely más, hasonló tartalmú határozat – a jövőben kötelező erejűként nem hivatkozhatók.

V.

[31] Az előzőekre figyelemmel a Kúria Jogegységi Tanácsa a Bszi. 40. § (1)-(2) bekezdései alapján – a bíróságok jogalkalmazása egységének az Alaptörvény 25. cikk (2) bekezdésében előírt biztosítása érdekében – az egységes bírósági jogalkalmazás biztosítása érdekében a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.

[32] A Jogegységi Tanács a határozatát a Bszi. 42. § (1) bekezdése szerint a Magyar Közlönyben, a Bírósági Határozatok Gyűjteményében, a bíróságok központi internetes honlapján és a Kúria honlapján közzéteszi.

[33] A jogegységi határozat a bíróságokra a Magyar Közlönyben történő közzététel időpontjától kötelező.

Budapest, 2022. január 21.

Dr. Varga Zs. András s.k. a jogegységi tanács elnöke
Dr. Rák-Fekete Edina s.k. előadó bíró
Dr. Balogh Zsolt s.k. bíró
Dr. Patyi András s.k. bíró
Dr. Márton Gizella s.k. bíró
Dr. Magyarfalvi Katalin s.k. bíró
Dr. Hajnal Péter s.k. bíró

Forrás: https://www.kuria-birosag.hu/hu/joghat/12022-szamu-kje-hatarozat

A Kúria
Jogegységi Panasz Tanácsa

6/2023. Jogegységi határozat
(Jpe.IV.60.052/2022/13. szám)

A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a Kúria K.V. tanácsának egyesített előzetes döntéshozatali indítványai alapján lefolytatott jogegységi eljárásban meghozta a következő

jogegységi határozatot:

1. Nem tagadható meg az adóalanynak az adószám törlését megelőző időszakra vonatkozó általános forgalmi adó levonáshoz való jogának gyakorlása, ha az adószámát az éves számviteli beszámolója letétbe helyezésének és elektronikus közzétételének elmulasztása miatt törölték, majd e mulasztás pótlását követően azt ismételten megállapították, feltéve, hogy teljesülnek az ezen adólevonáshoz való jog anyagi jogi követelményei, és ha ezen adóalany nem csalárd módon vagy visszaélésszerűen járt el a célból, hogy e jogban részesülhessen.
2. A Kúria K.V. számú ítélkező tanácsa a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett Kfv.35.184/2020/6., Kfv.35.186/2020/6. és Kfv.35.182/2020/6. számú határozataitól eltérhet.
3. A Kúria Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett Kfv.35.184/2020/6., Kfv.35.186/2020/6., Kfv.35.182/2020/6. számú és hasonló tartalmú határozatai a továbbiakban kötelező erejűként nem hivatkozhatók.

Indokolás

I.

[1] A Kúria előtt Kfv.V.35.361/2022. és Kfv.V.35.362/2022. számon folyamatban lévő közigazgatási perekben az eljáró tanács (a továbbiakban: Indítványozó tanács) a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdés b) pontja alapján előzetes döntéshozatali indítványt terjesztett elő a jogegység érdekében, mert jogkérdésben el kíván térni a Kúria – az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 2015. január 1. és 2017. december 31. között hatályos 137. § (3) bekezdésének azonos értelmezésén alapuló – Kfv.35.184/2020/6., Kfv.35.186/2020/6. és Kfv.35.182/2020/6. számú, a Bírósági Határozatok Gyűjteményében (a továbbiakban: BHGY) közzétett határozataitól.

[2] Az Indítványozó tanács az előtte folyamatban lévő eljárásokat a Bszi. 32. § (2) bekezdése szerint felfüggesztette a jogegységi eljárás befejezéséig.

II.

[3] Az Indítványozó tanács előtt folyamatban lévő felülvizsgálati eljárások tényállása szerint a felperes adószámát az adóhatóság 2015. április 8. napjával jogerősen törölte, miután felhívások és mulasztási bírságok kiszabását követően sem tett eleget a 2013. évre vonatkozó elektronikus beszámoló letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének. A felperes a mulasztását 2015. június 10. napján pótolta, ezért az adóhatóság az adószámát és közösségi adószámát e napi hatállyal ismételten megállapította.

[4] A felperes az adóhatósághoz 2016. december 22. napján benyújtott kérelmében elsődlegesen a 2014. július-2015. szeptember 30. időszakra a bevallásaiban szerepeltetett, de nem érvényesített, összesen 75.889.000 Ft, másodlagosan – amennyiben az adószám törlésének időszakára eső általános forgalmi adó (a továbbiakban: áfa) levonás nem érvényesíthető – 58.613.000 Ft, harmadlagosan pedig a 2014. december 31-ig terjedő időszakra vonatkozó 33.398.000 Ft levonható áfa jóváírását vagy visszafizetését kérte.

[5] Az elsőfokú adóhatóság a felperes kérelmét bevallási időszakonként külön-külön, összesen öt határozattal elutasította, a felperes fellebbezése folytán eljárt alperes az elsőfokú határozatokat helybenhagyta.

[6] A felperes az elutasító határozatokkal szemben közigazgatási pereket indított. Az elsőfokú bíróság jogerős ítéleteivel a kereseteket – lényegében azonos indokkal – elutasította. Érvelése szerint az adószám és közösségi adószám ismételt megállapításáról szóló döntést követően kívánt a felperes az adószáma törlését megelőző időszakra vonatkozóan adólevonási jogot érvényesíteni. Az adóhatóságnak ezért az adószám jogerős törlésének elrendelésekor, azaz a 2015. január 1. napjától hatályos speciális anyagi jogszabályt, az Áfa tv. 137. § (3) bekezdését kellett alkalmaznia, amely az adószám törlése mint jogkövetkezményt keletkeztető jogi tényre figyelemmel írja elő az adólevonási jog elenyészését. Hangsúlyozta, hogy nem az adólevonási jog keletkezése, hanem az adószám törlése időpontjának van jelentősége, így a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) 15. § (1) bekezdésének a) pontja értelmében – kifejezett átmeneti szabály hiányában – a 2015. január 1. napját követően jogerősen elrendelt adószámtörlés jogkövetkezményeit nem a 2014. december 31-ig hatályos szabályok szerint kell megállapítani. Kiemelte, hogy a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló, 2006. november 28-i 2006/112/EK tanácsi irányelv (a továbbiakban: Héa-irányelv) 167., 168., 176. és 177. cikkében rögzített szabályok nem zárják ki, a 250-252. cikkek pedig lehetővé teszik, hogy a tagállamok az adólevonási jog elenyészése vonatkozásában speciális szabályokat alkossanak, a bevallásra, a bevallás időszakaira, a határidőkre szabályokat állapítsanak meg. A felperes nem volt elzárva hiánytalan tartalmú, számszakilag helytálló, feldolgozásra alkalmas bevallás benyújtásával az adólevonási jog gyakorlásától, és nem volt megállapítható kettős adóbeszedés az adóhatóság részéről. Az adólevonás jogával az adóalanynak nem kötelező élni, az csak egy lehetőség számára.

[7] A felperes felülvizsgálati kérelmeiben a jogerős ítéletek hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte.

[8] A Kúria a 2014. július hónapra vonatkozóan a Kfv.35.184/2020/6. számú ítéletével, a 2014. augusztus tekintetében a Kfv.35.186/2020/6. ítéletével, míg a 2014. szeptember hónapra nézve a Kfv.35.182/2020/6. számú ítéletével az elsőfokú ítéleteket hatályában fenntartotta.

[9] A Kúria ezen, a BHGY-ben közzétett ítéleteiben – azonos indokolással – nem tartotta teljesíthetőnek a felperes levonható adó érvényesítésére előterjesztett kérelmét. A Héa-irányelv előírásaiból és az azon alapuló magyar jogi szabályozásból azt vonta le, hogy adólevonási jog főszabály szerint nem korlátozható, és e jog a teljesített ügyleteket terhelő előzetesen felszámított adó teljes összege tekintetében azonnal érvényesül. A levonási jogot elsődlegesen ugyanazon időszak alatt kell gyakorolni, mint amelynek során e jog keletkezett, azaz akkor, amikor az adófizetési kötelezettség keletkezett. Ezen általános elvi tételekből azonban még nem következik, hogy a felperes adólevonási joga az irányadó Áfa tv. 137. § (3) bekezdése folytán ne enyészett volna el. Önmagában az irányelvi és törvényi levonási jog szabályozásából automatikusan, bevallás benyújtása nélkül a levonási jog nem érvényesül, amint azt a Héa-irányelv 250. cikk (1) bekezdése is előírja. Ha pedig az adólevonási jog érvényesítése a bevallás benyújtásával nem történt meg az adószám törlését elrendelő határozat véglegessé válását megelőző időpontig, akkor utóbb, az említett tilalomra figyelemmel, már az adózó nem gyakorolhatja a levonási jogát. A felperes az adólevonási jogát bevallás benyújtásával gyakorolta ugyan, de miután a bevallása lényegi hibában szenvedett és azt a felperes többszöri felhívás ellenére sem javította, az feldolgozhatatlan volt. A bevallás kijavítására már csak az adószám törlését követően, annak ismételt visszaállítása után került sor, amikor viszont az adóhatóságnak már figyelembe kellett vennie az Áfa tv. 2015. január 1. napjától hatályos rendelkezését, az adólevonási jog elenyészésére vonatkozóan. A korábban benyújtott bevallás az adószám törlését követően nem önellenőrizhető, nem javítható, továbbá bevallással még le nem fedett időszakra bevallás már nem adható be abból a célból, hogy az elenyészett adólevonási jogot mégis gyakorolni lehessen. A jogvita elbírálása szempontjából nem mérvadó, hogy a felperes adószámát milyen súlyú adminisztrációs hiba miatt törölték, mert az Áfa tv. az adószám törléséhez, mint jogkövetkezményt keletkeztető jogi tényre figyelemmel zárja ki az adólevonási jog gyakorlását. Az ítéletek elvi tartalma szerint önmagában az irányelvi és a törvényi levonási jog szabályozásából automatikusan, bevallás benyújtása nélkül a levonási jog nem érvényesül.

[10] Az Alkotmánybíróság a 3069/2021. (II. 24.) AB határozatában (a továbbiakban: AB határozat) a felperesnek a Kúria Kfv.35.182/2020/6. számú, a Kfv.35.184/2020/6. számú és a Kfv.35.186/2020/6. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszát elutasította. Az Alkotmánybíróság a visszaható hatályú jogalkalmazás tilalma szempontjából értékelte a Kúria döntéseit és megállapította, hogy azok nem ellentétesek az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével, mert tiszteletben tartották a hátrányt okozó visszaható hatályú jogalkalmazás tilalmát és a bizalomvédelem elvét [AB határozat 58. pont].

III.

[11] Az Indítványozó tanács előtt folyamatban lévő felülvizsgálati eljárások alapját a felperesnek a 2014. október 1-31. közötti és a 2015. I. negyedéves bevallási időszakra vonatkozó kérelmei képezik. Az alperes a 2019. június 3. napján kelt 2234736851 számú határozatával, továbbá a 2019. június 3. napján kelt 2234736752 számú határozatával az elsőfokú elutasító határozatokat helybenhagyta. Indokolása szerint a felperes 2014. október hónapra feldolgozásra alkalmas áfa-bevallását, illetve 2015. I. negyedévre vonatkozó helyesbített áfa-bevallását az adószáma törlését, majd ismételt megállapítását követően nyújtotta be, az Áfa tv. 2015. január 1. napjától hatályos 137. § (3) bekezdése értelmében azonban a felperesnek elenyészett az adószám törlése előtti időszakra vonatkozó adólevonási joga.

[12] Az elsőfokú bíróság jogerős ítéleteivel a határozatokat támadó felperesi kereseteket – a többi bevallási időszakra vonatkozó ítéleteivel lényegében azonos indokkal – elutasította.

[13] A felperes felülvizsgálati kérelmeiben a jogerős ítéletek hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítéletek sértik a Héa-irányelv 167., 168., 176. és 177. cikkeit, az Áfa tv. 55. § (1) bekezdését, 56. §-át, 119. § (1) bekezdését és 137. §-át, illetve a Kfv.V.35.361/2022. számú ügy esetében a Jat. 15. § (1) és (2) bekezdéseit is, továbbá ellentétesek az Alaptörvény 28. cikkével, az adósemlegesség elvével. Hivatkozott az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) C-80/11. és C-142/11. számú Mahagében és Dávid ügyben hozott ítéletére. Előadta, hogy a Héa-irányelvben foglalt adólevonás korlátozására vonatkozó rendelkezések nem bővíthetők. Folyamatosan működő gazdasági társaság adólevonási jogának Áfa tv. 137. §-a alapján történő megtagadása egyrészt ellentétes a Héa-irányelv rendelkezéseivel, másrészt a visszaható hatályú jogalkalmazás tilalmába is ütközik, mivel az adólevonási joga a gazdasági esemény teljesítésének időpontjában keletkezett.

[14] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmeiben a jogerős ítéletek hatályában való fenntartását kérte.

[15] A Kfv.I.35.173/2020. számú felülvizsgálati eljárásban az Indítványozó tanács által az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 267. cikke szerint előterjesztett előzetes döntéshozatali kezdeményezés alapján az EUB a C-188/21. számú, Megatherm‑Csillaghegy végzésében (a továbbiakban: C-188/21. számú végzés) kimondta, hogy „A 2010. július 13-i 2010/45/EU tanácsi irányelvvel módosított, a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló, 2006. november 28-i 2006/112/EK tanácsi irányelv 63., 167. és 168., 178–180., 182. és 273. cikkét, valamint a hozzáadottérték-adó (a továbbiakban: héa) semlegességének elvét és az arányosság elvét úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti intézkedés, amelynek értelmében azon adóalanytól, akinek az adószámát az éves számviteli beszámolója letétbe helyezésének és elektronikus közzétételének elmulasztása miatt törölték, majd e mulasztás pótlását követően ismételten megállapították, még akkor is megvonják az e törlést megelőző időszakban előzetesen felszámított héa levonásához való jogot, ha teljesülnek az ezen adólevonáshoz való jog anyagi jogi követelményei, és ha ezen adóalany nem csalárd módon vagy visszaélésszerűen járt el a célból, hogy e jogban részesülhessen.”

IV.

[16] Az Indítványozó tanács szerint a Kúria Kfv.35.182/2020/6., Kfv.35.184/2020/6. és Kfv.35.186/2020/6. számú ítéleteiben megtestesülő közzétett gyakorlata nem tartható fenn, tekintettel arra, hogy az EUB kimondta, az adóhatóság és a Kúria által alkalmazott Áfa tv. 137. § (3) bekezdése ellentétes (volt) a közösségi (uniós) joggal.

[17] A Kúria közzétett határozataiban perdöntő jelentőséget tulajdonított annak, hogy a felperes az adólevonási jog keletkezésének időpontjára vonatkozóan benyújtott bevallásai hibásak voltak, és az adóhatóság értesítései ellenére azokat csak az adószám törlését (2015. április 8.) követően javította. Az Indítványozó tanács álláspontja szerint az adólevonási jog érvényesítése ugyan bevalláshoz kötött, azonban olyan bevallás benyújtására, amellyel a levonási jogot érvényesíti, az adózónak 5 éves elévülési időn belül van lehetősége. Az adólevonási jog elévülési időn belül történő érvényesíthetőségét korlátozza az Áfa tv. perbeli időszakban alkalmazandó 137. § (3) bekezdése.

[18] Az Indítványozó tanács utalt arra is, hogy az egyes adótörvények módosításáról szóló 2020. évi CXVIII. törvény módosította az Áfa tv. 137. §-át, így a 2020. november 27-től hatályos rendelkezések értelmében az adószámnak a törlését követő visszaállítása esetén az adólevonási jog elenyészése mint hátrányos jogkövetkezmény nem következik be. A folyamatban lévő felülvizsgálati eljárásokban ugyanakkor – ilyen tartalmú átmeneti rendelkezés hiányában – a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 85. § (2) bekezdése értelmében nincs törvényes lehetőség az Áfa tv. módosított 137. §-ának figyelembevételére, a perben alkalmazandó Áfa tv. 137. § (3) bekezdése pedig ellentétes az uniós joggal.

[19] Álláspontja szerint az AB határozat nem érinti az indítvány teljesíthetőségét, tekintettel arra, hogy a felülvizsgálati kérelem alapján a visszamenőleges hatályú jogalkalmazás hiányában, illetve hiánya ellenére is dönteni kell az Áfa tv. 137. § (3) bekezdésének felülvizsgálati eljárásokban való alkalmazhatóságáról.

VI.

[20] A legfőbb ügyész a Bszi. 37. § (2) bekezdése alapján tett nyilatkozatában – a Héa-irányelv, a C-188/21. számú végzés, valamint AB határozat elemzése alapján – leszögezte, hogy sem a közzétett kúriai döntések, sem az Alkotmánybíróság nem értékelte az Áfa tv. 137. § (3) bekezdésének második mondata Héa-irányelvnek való megfelelését, csak az azon alapuló jogalkalmazás visszaható hatályát vizsgálta. Ez utóbb hozott EUB döntés megállapítása szerint azonban maga a jogszabályhely nem egyeztethető össze a Héa-irányelvvel. Az Indítványozó tanács az EUB jogértelmezéséhez kötve van, ezért a felülvizsgálati eljárásokban ennek megfelelően, az Áfa. tv. 137. § (3) bekezdésének második mondata figyelmen kívül hagyásával kell döntést hoznia, amely szükségképpen eltér a felhívott, közzétett kúriai határozatoktól.

VII.

A felperes nyilatkozatában kifejtett álláspontja szerint indokolt az eltérés a Kúria BHGY-ben közzétett határozataitól, ellenkező esetben az Indítványozó tanácsnak olyan határozatot kellene hoznia, amely ellentétes a Héa-irányelvvel és a C-188/21. számú végzéssel is.

VIII.

[21] A Jogegységi Panasz Tanács a következőkre alapozta döntését.

[22] Az Áfa tv. 2015. január 1. és 2017. december 31. közötti időszakban hatályos 137. § (3) bekezdése így rendelkezett: „Abban az esetben, ha az állami adóhatóság – az Art. rendelkezései alapján – az adóalany adószámának felfüggesztését úgy szünteti meg, hogy egyúttal törli az adóalany adószámát, az adóalany adólevonási joga az adószám törlését elrendelő határozat jogerőre emelkedésének napjával elenyészik. Elenyészik az adóalany adólevonási joga az adószám törlését elrendelő határozat jogerőre emelkedésének napjával abban az esetben is, ha az adóhatóság az adóalany adószámát annak felfüggesztése nélkül törli.”

[23] Az Áfa tv. 2018. január 1-jétől hatályos 137. §‑a szerint: „Ha az állami adó‑ és vámhatóság az adóalany adószámát törli, az adóalany adólevonási joga az adószám törlését elrendelő határozat véglegessé válásának napjával elenyészik”.

[24] Az Áfa tv. 2020. november 27-től hatályos 137. § (2) bekezdése szerint „Nem áll be az (1) bekezdés szerinti joghatás, ha az adóalany kérelemére az adószámának törlését követően az állami adó- és vámhatóság az adószámot ismételten megállapítja.”

[25] A Héa-irányelv 63. cikke értelmében az adóztatandó tényállás akkor valósul meg és az adófizetési kötelezettség abban az időpontban keletkezik, amikor a termékértékesítés vagy a szolgáltatásnyújtás teljesítése megtörténik. A 167. cikk kimondja, hogy az adózónak az adólevonás joga abban az időpontban keletkezik, amikor a levonható adó megfizetési kötelezettsége keletkezik.

[26] A Héa-irányelv 178. cikke alapján az adóalanynak adólevonási joga gyakorlásához az alábbi feltételeket kell teljesítenie:
a) a 168. cikk a) pontjában említett, termékértékesítéshez vagy szolgáltatásnyújtáshoz kapcsolódó adólevonáshoz a XI. cím 3. fejezete 3–6. szakaszának megfelelően kiállított számlával kell rendelkeznie;
b) a 168. cikk b) pontjában említett, termékértékesítésnek vagy szolgáltatásnyújtásnak minősülő tevékenységhez kapcsolódó adólevonáshoz az egyes tagállamok által előírt alaki követelményeknek kell megfelelnie.

[27] A Héa-irányelv 179. cikke szerint az adó levonását az adóalany összesítve végzi, úgy, hogy az adott adómegállapítási időszakban fizetendő összes adó összegéből levonja azt a héa‑összeget, amelyre nézve ugyanazon időszak alatt keletkezett adólevonási joga, amelyet a 178. cikk értelmében gyakorol. A tagállamok azonban megkövetelhetik, hogy a 12. cikkben említett eseti ügyleteket lebonyolító adóalanyok adólevonási jogukat csak az értékesítés időpontjában gyakorolják.

[28] A Héa-irányelv 180. cikke értelmében: a tagállamok engedélyezhetik az adóalany számára, hogy – amennyiben ez nem történt meg – később éljen a 178. és 179. cikk szerinti adólevonási jogával. Az irányelv 182. cikke szerint a 180. cikk alkalmazására vonatkozó feltételeket és részletes szabályokat a tagállamok állapítják meg.

[29] A Héa-irányelv 250. cikkének (1) bekezdése alapján minden adóalanynak héa‑bevallást kell benyújtania, amely tartalmaz minden olyan adatot, amely a fizetendő adó, valamint az érvényesítendő adólevonás összegének megállapításához szükséges, beleértve – amennyiben ez az adóalap megállapításához szükséges – az adó és a levonások alapjául szolgáló ügyletek összértékét, továbbá az adómentes ügyletek értékét is.

[30] A Héa-irányelv 273. cikke szerint a tagállamok megállapíthatnak más kötelezettségeket is, amelyeket szükségesnek ítélnek a héa pontos behajtása és az adócsalás megakadályozása érdekében, arra a követelményre is figyelemmel, hogy az adóalanyok által teljesített belföldi és tagállamok közötti ügyleteket egyenlő bánásmódban kell részesíteni, és feltéve, hogy az ilyen kötelezettségek nem támasztanak a tagállamok közötti kereskedelemben a határátlépéssel összefüggő alaki követelményeket. E lehetőséget nem lehet a 3. fejezetben meghatározott kötelezettségeket meghaladó további számlázási kötelezettségek előírására felhasználni.

[31] A C-188/21. számú végzés [34] bekezdésében az EUB megállapította, hogy a Héa-irányelv 167. és azt követő cikkeiben foglalt adólevonási jog a héa mechanizmusának szerves részét képezi, és főszabály szerint nem korlátozható. E jog a teljesített ügyleteket terhelő előzetesen felszámított adó teljes összege tekintetében azonnal érvényesül. Az adólevonások rendszerének az a célja, hogy a vállalkozót teljes egészében mentesítse valamennyi gazdasági tevékenysége keretében fizetendő vagy megfizetett héa terhe alól, és a közös héa-rendszer valamennyi gazdasági tevékenység adóterhét illetően biztosítsa a semlegességet, függetlenül azok céljától és eredményétől, feltéve, hogy az említett tevékenységek főszabály szerint maguk is adókötelesek.

[32] A héa-levonási jognak ugyanakkor feltétele mind az anyagi, mind az alaki követelmények vagy feltételek tiszteletben tartása [35]. Az EUB azonban kiemelte, hivatkozva korábbi ítélkezési gyakorlatára (többek között a C-358/20. sz. Promexor Trade ítéletre), az adósemlegesség alapvető elve megköveteli, hogy az előzetesen felszámított héa levonása lehetséges legyen, ha az anyagi jogi követelmények teljesülnek, még ha egyes alaki követelményeknek nem is tesznek eleget az adóalanyok. Következésképpen, amennyiben az érintett adóhatóság rendelkezik az annak megállapításához szükséges adatokkal, hogy az anyagi jogi követelmények teljesültek-e, nem tagadhatja meg a levonáshoz való jog elismerését [38].

[33] Az EUB álláspontja szerint, amennyiben megállapítást nyer, hogy teljesülnek az adóalany adószámának törlését megelőző időszakban megfizetett héa levonásához való jogot megalapozó anyagi jogi követelmények, valamint, hogy nem csalárd módon vagy visszaélésszerűen hivatkoztak e jogra, ezen adóalany jogosult a héa-levonási jog azt követően való érvényesítésére, hogy a törlést eredményező alaki mulasztások pótlása következtében ez utóbbi adószáma ismételten megállapításra kerül [47].

[34] Az Áfa tv. 137. §‑ának (3) bekezdésével összefüggésben az EUB megállapította, hogy e rendelkezés alapján az adóalany adószámának a számviteli beszámoló letétbe helyezésére és elektronikus közzétételére vonatkozóan őt terhelő kötelezettség elmulasztása miatt való törlése már önmagában az e törlést megelőző időszakban előzetesen felszámított Héa levonásához való joga végleges megvonását eredményezi, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata. Így, amennyiben e mulasztás pótlását követően ezen adóalany adószáma ismételten megállapításra kerül, az adóalany már akkor sem jogosult e jog érvényesítésére, ha megállapítást nyer, hogy az annak igénybevételéhez előírt anyagi jogi feltételek teljesülnek, és hogy e jogot nem csalárd módon vagy visszaélésszerűen gyakorolták [48].

[35] Az EUB kiemelte, hogy bár a Héa-irányelv 273. cikkének megfelelően a tagállamok intézkedéseket, így például a héa-levonási jog gyakorlására vonatkozó alaki feltételek be nem tartása esetén alkalmazandó szankciókat fogadhatnak el az adó helyes megállapítása és az adókijátszás elkerülése érdekében, ezen intézkedések nem haladhatják meg az e célok eléréséhez szükséges mértéket, és nem veszélyeztethetik a héa semlegességét [51]. A héa-levonási jog teljes egészében való megtagadásában álló szankció aránytalannak tűnik, amennyiben sem adócsalás elkövetése, sem az állami költségvetés sérelme nem bizonyítható. Az, hogy az alaki követelmények megsértését a héa-levonási jog megtagadásával szankcionálják anélkül, hogy figyelembe vennék az anyagi jogi követelményeket, meghaladja az adó pontos beszedésének biztosításához szükséges mértéket [53].

[36] Mindezek alapján az EUB megállapította, hogy „A 2010. július 13-i 2010/45/EU tanácsi irányelvvel módosított, a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló, 2006. november 28-i 2006/112/EK tanácsi irányelv 63., 167. és 168., 178–180., 182. és 273. cikkét, valamint a héa semlegességének elvét és az arányosság elvét úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti intézkedés, amelynek értelmében azon adóalanytól, akinek az adószámát az éves számviteli beszámolója letétbe helyezésének és elektronikus közzétételének elmulasztása miatt törölték, majd e mulasztás pótlását követően ismételten megállapították, még akkor is megvonják az e törlést megelőző időszakban előzetesen felszámított Héa levonásához való jogot, ha teljesülnek az ezen adólevonáshoz való jog anyagi jogi követelményei, és ha ezen adóalany nem csalárd módon vagy visszaélésszerűen járt el a célból, hogy e jogban részesülhessen” [57].

IX.

[37] Az előzetes döntéshozatali eljárás biztosítja, hogy az uniós normának egyetlen egységes értelme legyen az egész Európai Unióban.

[38] Az EUB ítélkezési gyakorlata szerint az EUB EUMSZ 267. cikke alapján hozott döntése kötelező arra a tagállami bíróságra, amely előtt az ügy, amellyel kapcsolatban az EUB határozata született, folyamatban van (lásd többek között a 29/68. számú Milch-, Fett- und Eierkontor GmbH kontra Hauptzollamt Saarbrücken ügyben hozott ítélet 2. pontját), továbbá – az EUB ítélkezési gyakorlatából (283/81. számú CILFIT és C-561/19. számú Consorzio ügyekben hozott ítéletek) levezethetően – minden hasonló ügyben, ugyanazon jogkérdésben döntést hozó más tagállami bíróságokra is.

[39] Az EUB tehát nem a tagállami bíróság előtti ügyet dönti el, azonban indokolással ellátott határozata vagy végzése kötőerővel bír, a tagállami bíróság az előtte folyamatban lévő jogvita elbírálásakor köteles az EUB által adott értelmezést követni. Amint arra a Kúria a Kfv. 37.975/2016/7. számú döntésében is rámutatott, az előzetes döntéshozatali eljárásban az EUB által hozott döntésben adott iránymutatás a további eljárásra irányadó.

[40] Ezt erősíti az EUB eljárási szabályzata is, amely szerint a tagállami bíróságnak annak megítélésére van lehetősége, hogy az előzetes döntés kellő felvilágosítást nyújt-e az ügy eldöntése szempontjából releváns uniós jog értelmezéséhez, ha nem, akkor nem a döntésben kifejtettek mellőzésére, hanem újból az EUB-hoz fordulásra van jogosultsága [EUB 2012. szeptember 25-i, egységes szerkezetbe foglalt eljárási szabályzata 104. cikk (2) bekezdés].

[41] A BHGY-ben közzétett döntések azon alapulnak, a Héa-irányelv lehetőséget ad a tagállamoknak arra, hogy az áfa levonási jog gyakorlásával kapcsolatos egyes kötelezettségek megszegése esetére szankciókat alkalmazzanak, ezért nem ellentétes a Héa-irányelvvel az Áfa tv. 2015. január 1-jétől hatályos 137. § (3) bekezdése. Az EUB ítélkezési gyakorlata szerint azonban az adólevonási jog főszabály szerint nem korlátozható. Az adósemlegesség elve megköveteli, hogy az előzetesen felszámított héa (áfa) az anyagi jogi követelmények teljesülése esetén még akkor is levonható legyen, ha az adózó egyes alaki követelményeket nem is teljesít. Az adólevonási jog gyakorlását jogszerűen ezért csak akkor lehet megtagadni, ha az alaki követelmények megsértése miatt nem lehet egyértelműen bizonyítani az anyagi jogi követelményeknek való megfelelést sem. Az EUB megállapította, a levonási jog Áfa tv. 2015. január 1-jétől hatályos 137. § (3) bekezdése szerinti egészében való megtagadása aránytalan szankció akkor, amikor sem az adócsalás elkövetése, sem az állami költségvetés sérelme nem bizonyítható.

[42] A C-188/21. számú végzésből következően az Áfa tv. 2015. január 1. és 2017. december 31. között hatályos 137. § (3) bekezdése ellentétes az uniós joggal. A tagállami bíróságok ezért kötelesek eltekinteni a nemzeti jogszabályok uniós joggal ellentétes rendelkezéseinek alkalmazásától (106/77. sz. Simmenthal ügyben hozott ítélet).

[43] A Kúria BHGY-ben közzétett döntései jogszerűnek minősítették az adólevonási jog szankciós jellegű elenyészését tekintet nélkül arra, hogy a felperes adószámát milyen súlyú adminisztrációs hiba miatt törölték, mert az Áfa tv. az adószám törléséhez, mint jogkövetkezményt keletkeztető jogi tényre figyelemmel zárja ki az adólevonási jog gyakorlását.

[44] A Jogegységi Panasz Tanács megítélése szerint azonban az EUB döntésében foglalt értelmezéstől eltérő jogértelmezésre, illetve az Áfa tv. 2015. január 1-jétő hatályos 137. § (3) bekezdésének alkalmazására nincs lehetőség.

[45] Az Alkotmánybíróság a felperes alkotmányjogi panasza alapján járt el, melynek során a visszaható hatályú jogalkalmazás tilalma szempontjából és nem a Héa-irányelvnek való megfelelés szempontjából vizsgálta a Kúria közzétett döntéseit, illetve az Áfa tv. 137. § (3) bekezdését, ezért az AB határozat nem akadálya az EUB döntésben kifejtett jogértelmezés követésének.

[46] Mindezek alapján a Jogegységi Panasz Tanács megállapította, hogy az Áfa tv. 2015. január 1. és 2017. december 31. között hatályos 137. § (3) bekezdésén alapuló kúriai ítélkezési gyakorlat nem tartható fenn, azoktól jogkérdésben az Indítványozó tanács eltérhet.

[47] A Kúria EUB döntésében foglalt értelmezéstől eltérő tartalmú határozatai a továbbiakban nem hivatkozhatók kötelező erejűként.

IX.

[48] A Kúria a Bszi. 40. § (1) és (2) bekezdése alapján a bíróságok jogalkalmazása egységének biztosítása érdekében a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.

[49] A jogegységi határozatot a Bszi. 42. § (1) bekezdésének megfelelően a Magyar Közlönyben, a BHGY-ben, a bíróságok központi internetes honlapján és a Kúria honlapján közzé kell tenni.

[50] A jogegységi határozat a bíróságokra a Magyar Közlönyben történő közzététel időpontjától kötelező.

Budapest, 2023. június 12.

Dr. Varga Zs. András s.k. a tanács elnöke,
Dr. Vitál-Eigner Beáta s.k. előadó bíró,
Dr. Patyi András s.k. bíró,
Böszörményiné dr. Kovács Katalin s.k. bíró,
Dr. Farkas Katalin s.k. bíró,
Dr. Gyarmathy Judit s.k. bíró,
Dr. Kalas Tibor s.k. bíró,
Dr. Magyarfalvi Katalin s.k. bíró,
Molnár Ferencné dr. s.k. bíró,
Dr. Mudráné dr. Láng Erzsébet s.k. bíró,
Dr. Orosz Árpád s.k. bíró,
Dr. Puskás Péter s.k. bíró,
Dr. Varga Zs. András s.k. a tanács elnöke az aláírásban akadályozott Salamonné dr. Piltz Judit bíró helyett,
Dr. Simonné dr. Gombos Katalin s.k. bíró,
Dr. Somogyi Gábor s.k. bíró,
Dr. Suba Ildikó s.k. bíró,
Dr. Stark Marianna s.k. bíró,
Dr. Szabó Klára s.k. bíró,
Dr. Tóth Kincső s.k. bíró

Forrás: https://www.kuria-birosag.hu/hu/joghat/62023-jeh-jpeiv60052202213-szam

A Kúria
Jogegységi Panasz Tanácsa

7/2023. Jogegységi határozat

(Jpe.IV.60.024/2023/10. szám)

a felülvizsgálati kérelemnek a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében való befogadásáról

A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a Kúria K.VII. tanácsa előzetes döntéshozatali indítványa alapján „a felülvizsgálati kérelemnek a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében való befogadása” tárgyában meghozta a következő

jogegységi határozatot:

A közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjának első fordulata alapján, a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében a felülvizsgálati kérelem befogadására – általánosságban – akkor kerülhet sor, ha a jogerős ítélet olyan elvi jelentőségű jogkérdést vet fel, amellyel kapcsolatban a Kúria még nem foglalt állást, feltéve hogy a jogértelmezést igénylő elvi jelentőségű jogkérdésben a bírói gyakorlat nem egységes, vagy a joggyakorlattól eltérő bírói döntés megismétlődésének, ezáltal a jogegység megbomlásának a veszélye áll fenn.
A Kúria K.VII. ítélkező tanácsa a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett Kfv.37.162/2023/2. és Kfv.37.172/2023/2. számú határozatok indokolásainak [14] bekezdésében foglalt jogértelmezéstől eltérhet, azok a továbbiakban kötelező erejűként nem hivatkozhatók.
Indokolás

I.

[1] A Kúria K.VII. ítélkező tanácsa (a továbbiakban: Indítványozó) a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdés b) pontja, valamint 33. § (1) bekezdés b) pontja alapján előzetes döntéshozatali indítványt terjesztett elő az előtte folyamatban lévő Kfv.37.217/2023. számú ügyben, mert jogkérdésben el kíván térni a Bírósági Határozatok Gyűjteményében (a továbbiakban: BHGY) közzétett Kfv.37.162/2023/2. és Kfv.37.172/2023/2. számú határozatoktól.

[2] Az Indítványozó a Bszi. 32. § (2) bekezdésére alapítottan a jogegységi eljárás indítványozása mellett a jogegységi határozat meghozataláig az eljárását felfüggesztette.

[3] Az Indítványozó kérte, hogy a Jogegységi Panasz Tanács döntsön abban a kérdésben, hogy „a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpont első fordulata (a joggyakorlat egységének biztosítása) – általánosságban – mely esetekben indokolhatja a felülvizsgálati kérelem befogadását”.

II.

[4] A Kfv.37.217/2023. számú ügy tényállása szerint az alperes végzésével – az elsőfokú idegenrendészeti hatóság végzését helybenhagyva – a felperes tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmét érdemi vizsgálat nélkül elutasította.

[5] A felperes az alperes határozata ellen közigazgatási pert indított. A Fővárosi Törvényszék mint elsőfokú bíróság a 2023. január 31-én kelt 31.K.704.243/2022/10. számú jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította.

[6] Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amelyben elsődlegesen a jogerős ítélet megváltoztatásával a közigazgatási cselekmény megsemmisítését, és a közigazgatási szerv új eljárás lefolytatására kötelezését, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte. A felülvizsgálati kérelem befogadhatósága körében a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa), ab) és ad) alpontjaira hivatkozott. Az aa) alponthoz kapcsolódóan előadta, hogy azonos tényállás mellett, szó szerint egyező hatósági határozatok megtámadása iránt indított perekben az elsőfokú bíróság négy esetben a határozatokat megsemmisítette (31.K.703.901/2022., 29.K.704.329/2022., 48.K.704.532/2022., 7.K.704.550/2022.), míg négy esetben a kereseteket elutasította (31.K.704.243/2022., 13.K.704.335/2022., 13.K.704.450/2022., 31.K.704.529/2022.). A felperes édesapjának 29.K.704.329/2022. számon folyamatban volt ügye is az alperes pervesztességével zárult. A felperes álláspontja szerint alapvető eltérések mutatkoznak az egyes tanácsok jogértelmezésében a belföldi kérelmezés megítélése kapcsán a jelenlegi oroszországi helyzetre is tekintettel.

[7] Az Indítványozó a Kfv.37.217/2023. szám alatt folyamatban lévő felülvizsgálati eljárásban észlelte, hogy a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott nyolc ügy közül eddig két további ügyben érkezett felülvizsgálati kérelem a Kúriához: az egyik a felperes édesanyja 13.K.704.335/2022. számon folyamatban volt ügyében, a másik a 13.K.704.450/2022. számon folyamatban volt ügyben. A felpereseket a Kfv.37.217/2023. szám alatt folyamatban lévő felülvizsgálati eljárásban is eljáró jogi képviselő képviselte, aki a felülvizsgálati kérelmek befogadhatósága körében ezekben az ügyekben is hivatkozott a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjára azzal, hogy az elsőfokú bíróság gyakorlata nem egységes. A Kúria az előbbi ügyben a 2023. április 5-én kelt Kfv.37.162/2023/2., a másikban az ugyanaznap hozott Kfv.37.172/2023/2. számú végzésével a felperesek felülvizsgálati kérelmeinek befogadását megtagadta.

[8] A Kfv.37.162/2023/2. és a Kfv.37.172/2023/2. számú határozatok indokolásainak [14] bekezdésében kifejtett jogi álláspont szerint a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpont első fordulata (a joggyakorlat egységének biztosítása) – általánosságban – két esetben indokolhatja a felülvizsgálati kérelem befogadását: a támadott jogerős ítélet olyan elvi jogkérdést vet fel, amelyben a Kúria még nem foglalt állást (azaz vizsgálható alsóbb fokú joggyakorlat nem is szükséges), vagy a Kúria joggyakorlata nem egységes (vagyis az alsóbb fokú bíróságok joggyakorlatának egysége irreleváns).

III.

[9] Az Indítványozó megítélése szerint követni szükséges azt a korábbi, általa és a Kúria több más tanácsa által folytatott gyakorlatot, amely szerint a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja alapján, a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében a felülvizsgálati kérelem befogadására – általánosságban – akkor kerülhet sor, ha a jogerős ítélet olyan elvi jelentőségű jogkérdést vet fel, amellyel kapcsolatban a Kúria még nem foglalt állást, feltéve, hogy a jogértelmezést igénylő elvi jelentőségű jogkérdésben a bírói gyakorlat nem egységes, vagy a joggyakorlattól eltérő bírói döntés megismétlődésének, ezáltal a jogegység megbomlásának a veszélye áll fenn {Kfv.38.087/2021/2., indokolás [8]; Kfv.37.207/2023/2., indokolás [16]; Kfv.37.196/2023/2., indokolás [13]; Kfv.45.025/2023/2., indokolás [12]; Kfv.35.042/2023/3., indokolás [13]; Kfv.45.283/2022/5., indokolás [10]; Kfv.37.825/2022/2., indokolás [15]; Kfv.37.029/2023/4., indokolás [10]}.

[10] Érvelése szerint a felülvizsgálati kérelem Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpont első fordulata alapján történő befogadásához önmagában – hacsak a Kúria az ügy valamely speciális körülményére tekintettel nem látja indokoltnak – nem elegendő az, hogy a Kúria egy adott jogkérdésben még nem foglalt állást. Az is szükséges – tette hozzá –, hogy a fél olyan eltérő bírói döntéseket mutasson be, amelyek arra világítanának rá, hogy a bírói gyakorlat széttartó lenne, annak egysége – ellentétes jogértelmezés miatt – a támadott jogerős ítélet folytán sérült, vagy ennek veszélye fenyeget {Kfv.37.077/2023/2., indokolás [16]; Kfv.37.187/2023/2., indokolás [14]}.

[11] Álláspontja szerint a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében a felülvizsgálati kérelem akkor fogadható be, sőt, akkor be kell fogadni, ha az adott jogkérdésben eltérő és egyidejűleg élő bírósági határozatok léteznek. Kiemelte, hogy amíg az alsóbb fokú bíróságok döntöttek a felmerült jogkérdésben és döntéseik között nincs eltérés abban a tekintetben, hogy az egyes jogszabályokat miként kell értelmezni, illetve alkalmazni, addig a joggyakorlat egységének biztosítása nem kívánja meg feltétlenül a Kúria iránymutatását {Kfv.37.127/2023/2., indokolás [17], [21], Kfv.37.137/2023/2., indokolás [6], [9]}. Hozzátette: akkor azonban, ha az így kialakult gyakorlat jogszabálysértő vagy ellentétes az Alkotmánybíróság, az Európai Unió Bírósága kötelező értelmezésével, illetve az Emberi Jogok Európai Bíróságának figyelembe veendő gyakorlatával, a felülvizsgálati kérelem befogadása indokolt.

[12] Az Indítványozó több korábbi határozatában is rámutatott továbbá arra, hogy egyfelől a Kp. 118. § (1) a) pont aa) alpont első fordulatára, másfelől a b) pontra történő hivatkozás rendszerint kizárják egymást {Kfv.37.317/2022/2., indokolás [9]; Kfv.37.387/2022/2., indokolás [12]; Kfv.37.497/2022/2., indokolás [17]}. Okfejtése szerint ez abból a fentebb bemutatott alapvetésből következik, hogy a befogadás az a) pont aa) alpont első fordulata (a joggyakorlat egységének biztosítása) alapján csak abban az esetben indokolt, ha az adott jogkérdésben a Kúria közzétett ítélkezési gyakorlatában korábban még nem foglalt állást. Ha ugyanis már van az adott kérdésben kúriai gyakorlat, akkor csak a Kp. 118. § (1) bekezdés b) pontja (a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérés) alapján történő befogadás jöhet szóba.

[13] Az Indítványozó utalt arra, hogy a Kfv.37.162/2023/2. és a Kfv.37.172/2023/2. számú határozatokban a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpont első fordulata alapján történő befogadás általános indokai kapcsán kifejtett jogi állásponttal nem ért egyet, a korábbi határozataiban kifejtett jogi álláspontját fenntartja, különös tekintettel arra is, hogy meggyőződése szerint a Kúria csak ez utóbbi értelmezés elfogadása esetén tudja betölteni alkotmányos szerepét, biztosítani a bíróságok jogalkalmazásának egységét [Alaptörvény 25. cikk (2) bekezdés].

IV.

[14] Az alapul szolgáló eljárás felperese nyilatkozatában kifejtette, hogy osztja az Indítványozónak azt a meggyőződését, amely szerint a Kúria csak akkor tudja betölteni alkotmányos szerepét, biztosítani a bíróságok jogalkalmazásának egységét [Alaptörvény 25. cikk (2) bekezdés], amennyiben az alsóbb fokú bíróságok gyakorlatának eltéréseit is relevánsnak tekinti. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy nyolc, teljesen analóg ügyben született négy-négy ellenkező tartalmú ítélet, a joggyakorlat egysége tehát jelenleg nyilvánvalóan nem állapítható meg. Érvelése szerint ezt fokozza az a körülmény, hogy az alperes pernyertességével zárult négy ügyből kettőben a Kúria úgy döntött, hogy a felülvizsgálati kérelem nem befogadható, két másik ügyben pedig ezzel ellentétes álláspontra helyezkedett, ami miatt felperes édesanyja ügyében alapvetően eltérő eredménnyel zárult az eljárás, mint a felperes ügyében, ami miatt a felperes édesanyja nem jogosult ideiglenes tartózkodási igazolásra, a felperes pedig igen.

[15] Kiemelte, hogy a joggyakorlat egységének hiánya azt a fenntarthatatlan helyzetet eredményezte, hogy egy kiskorú gyermeknek és szüleinek teljesen eltérő státusza alakult ki tartózkodási jogosultság szempontjából. Ilyen körülmények között álláspontja szerint a közigazgatási hatósági határozatok bírósági felülvizsgálata ebben a körben hatékony, érdemi jogvédelemnek nem tekinthető, és ezt részben a joggyakorlat egységessének hiánya okozza.

[16] Hangsúlyozta továbbá, hogy a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja nem tartalmaz olyan szűkítő feltételt, amely alapján a Kúriának csak azt kellene vizsgálnia, hogy a Kúria saját joggyakorlata egységes-e. A Kúria Kfv.37.162/2023. és Kfv.37.172/2023. számú ügyekben ítélkező tanácsa tehát a jogszabályból le nem vezethető szűkítő feltételt alkalmaz a gyakorlata során, contra legem jogalkalmazást valósítva meg ezzel.

[17] Egyetértett az Indítványozónak azzal az észrevételével, miszerint a Kúria joggyakorlatával kapcsolatban előterjesztett felülvizsgálati kérelem befogadhatósága nem a Kp. 118. § (1) bekezdése a) pontjának aa) pontja, hanem a Kp. 118. § (1) bekezdésének b) pontja alapján ítélhető meg.

[18] Az alapul szolgáló eljárás alperese nyilatkozatában kifejtette, hogy osztja a Fővárosi Törvényszék 31.K.704.243/2022/10. számú ítéletében és a Kúria Kfv.37.740/2015/5. számú ítéletében foglaltakat. Egyebekben az alperes a jogegységi eljárás tárgyára, a felülvizsgálati kérelem befogadhatóságára vonatkozóan észrevételt nem terjesztett elő.

V.

[19] A legfőbb ügyész a Bszi. 37. § (2) bekezdése szerint tett nyilatkozatában kifejtette, hogy a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja első fordulatának értelmezésével kapcsolatban megállapítható, hogy a felülvizsgálati kérelemnek a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében történő befogadására – általánosságban – akkor kerülhet sor, ha a jogerős ítélet olyan elvi jelentőségű kérdést vet fel, amellyel kapcsolatban a Kúria még nem foglalt állást, másrészt e jogkérdésben a bírói gyakorlat nem egységes, vagy a joggyakorlattól eltérő bírói döntés megismétlődésének, ezáltal a jogegység megbomlásának a veszélye áll fenn.

[20] A fentiek alapján úgy foglalt állást, hogy a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjának első fordulatára alapított felülvizsgálati kérelem befogadhatóságához egyaránt teljesülni kell annak a feltételnek, hogy felvetett jogkérdésben a Kúria még nem foglalt állást és – ellentétben a Kfv.37.162/2023/2., illetve Kfv.37.172/2023/2. számú közzétett kúriai döntések indokolásában foglaltakkal – elengedhetetlen annak a releváns körülménynek a vizsgálata is, hogy a kérelemben felvetett elvi jelentőségű jogkérdésben eltérő vagy egységes az alsóbb fokú bíróságok gyakorlata.

VI.

[21] A Jogegységi Panasz Tanács mindenekelőtt rámutat, hogy az előzetes döntéshozatali indítvány alapján kizárólag az az eljárásjogi kérdés képezte a jogegységi eljárás tárgyát, hogy a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjának első fordulata alapján, a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében általánosságban mikor kerülhet sor a felülvizsgálati kérelem befogadására. A Jogegységi Panasz Tanács álláspontja az indítványban meghatározott elvi jogkérdéssel kapcsolatban a következő:

[22] A Kp. 118. § (1) bekezdése értelmében a Kúria a felülvizsgálati kérelmet akkor fogadja be, ha

a) az ügy érdemére kiható jogszabálysértés vizsgálata
aa) a joggyakorlat egységének vagy továbbfejlesztésének biztosítása,
ab) a felvetett jogkérdés különleges súlya, illetve társadalmi jelentősége,
ac) az Európai Unió Bírósága előzetes döntéshozatali eljárásának szükségessége,
ad) a kérelmező alapvető eljárási jogának valószínűsíthető sérelme, vagy az ügy érdemére kiható egyéb eljárási szabályszegés, illetve
b) a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérés

miatt indokolt.

[23] A Kp. 117. § (4) bekezdése szerint a felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni a kérelem befogadhatóságának okát, azonban annak fennállását bizonyítani és azt – a 118. § (1) bekezdés a) pont ad) alpontja szerinti ok kivételével – indokolni nem kell. A 118. § (1) bekezdés b) pontja szerinti ok esetében meg kell jelölni azt a közzétett kúriai határozatot és annak azt a részét, amelytől a felülvizsgálni kért határozat jogkérdésben eltér. A fél által megjelölt befogadhatósági okhoz a bíróság nincs kötve.

[24] A jogállamiság mint az Alaptörvény B) cikkének (1) bekezdésében deklarált alkotmányos alapelv magában foglalja a jogbiztonság követelményét, amelynek egyik fő sarokköve a jogegység, vagyis a jog egységes értelmezése és alkalmazása, az egységes ítélkezési gyakorlat. Amint arra az Alkotmánybíróság rámutatott: „Az egységes és kiszámítható bírói gyakorlat igénye a jogállamiság, a jogbiztonság és a jogegység követelményének hármasa mellett a törvény előtti egyenlőség alapelvéből is következik.” [13/2013. (VI. 17.) AB határozat] [25] A bíróságok jogalkalmazásának egyégét az Alaptörvény 25. cikkének (3) bekezdése értelmében a Kúria biztosítja, amelynek keretében a bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hoz. A jogegységesítésnek ugyanakkor az elsődleges, a jogegységi eljárást időben is megelőző eszköze a felülvizsgálati eljárás. A jogegységi panasz eljárás bevezetésével és az azzal egyidőben módosított felülvizsgálati eljárási szabályozással ugyanis a jogalkotó célja kifejezetten az volt, hogy az ugyanabban a jogkérdésben jelentkező eltérő jogértelmezés problémáit a konkrét ügyekkel összefüggésben, az érintett felek kérelmére, az ő részvételükkel zajló eljárásban, elsősorban a felülvizsgálati eljárásban tárja fel és oldja meg a Kúria. Ennek keretében az alsóbb fokú bíróságok által kialakított – adott esetben a Kúriáétól eltérő – jogértelmezését a Kúria az arra jogosult kérelmére induló felülvizsgálati eljárásban értékeli. (Jpe.IV.60.034/2022/5.)

[26] Mindennek a jogszabályi alapját a közigazgatási perek esetében a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjának első fordulata és a 118. § (1) bekezdés b) pontja jelenti, amely rendelkezések értelmében a felülvizsgálati kérelmet a Kúria akkor fogadja be, ha az ügy érdemére kiható jogszabálysértés vizsgálata a joggyakorlat egységének biztosítása [Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpont első fordulata], vagy a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérés miatt indokolt [Kp. 118. § (1) bekezdés b) pont].

[27] Ahogyan azt a Kp. indokolása is rögzíti, a széttartó, kiszámíthatatlan joggyakorlat sérti a jogbiztonságot és a peres felek tisztességes eljáráshoz való jogát. Ezért szükséges eljárásjogi eszközökkel biztosítani annak lehetőségét, hogy e feladatának a Kúria eleget tudjon tenni, és valóban következetes gyakorlatot alakíthasson ki. Biztosítani kell a peres feleknek annak lehetőségét, hogy ha a jogerős döntés jogkérdésben eltér a Kúria közzétett határozatától, azt a Kúria elé tudják vinni, ezért számukra az ilyen esetekre jogorvoslati lehetőséget kell biztosítani. A Kp. 118. § (1) bekezdés b) pontja tehát arra az esetre nyitja meg a felülvizsgálat lehetőségét, ha a Kúria valamely jogkérdésben a BHGY-ban közzétett határozatában már állást foglalt, és a felülvizsgálati kérelemmel támadott határozat ettől eltért.

[28] Az egységes ítélkezési gyakorlat biztosításának igénye ugyanakkor olyan elvi jelentőségű – vagyis az ügy érdemére kiható, a döntés alapjául szolgáló jogszabály értelmezésével összefüggő – jogkérdésben is felmerülhet, amelyben a Kúria korábban még nem foglalt állást. Önmagában viszont ez a körülmény – hacsak a Kúria az ügy valamely speciális körülményére tekintettel nem látja indokoltnak – nem elegendő a felülvizsgálati kérelem befogadásához, hiszen amíg az alsóbb fokú bíróságok a felmerült jogkérdésben döntenek és a döntéseik között nincs eltérés az egyes jogszabályok értelmezése és alkalmazása kapcsán, addig a joggyakorlat egységének biztosítása nem kívánja meg feltétlenül a Kúria iránymutatását. (Kfv.37.127/2023/2., Kfv.37.137/2023/2.)

[29] Amennyiben viszont valamely elvi jelentőségű jogkérdésben a bírói gyakorlat nem egységes, az alsóbb fokú bíróságok gyakorlata széttartó, vagy a joggyakorlattól eltérő bírói döntés megismétlődésének, ezáltal a jogegység megbomlásának a veszélye fennáll, a Kúriának mint a jogegység letéteményesének a felülvizsgálati eljárás keretei között van lehetősége alkotmányos kötelessége teljesítésére, az egységes és következetes joggyakorlat megteremtésére. Ennek biztosítására szolgál a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjának első fordulata, amely a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében teszi lehetővé a felülvizsgálati kérelem befogadását.

[30] A határozatok közötti, jogkérdésben való ellentmondás esetén tehát a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjának első fordulatára vagy a Kp. 118. § (1) bekezdés b) pontjára lehet hivatkozni a felülvizsgálati kérelemben: mindkét befogadási ok a jog egységét hivatott biztosítani. A felülvizsgálati kérelmek e két befogadási oka között az a különbség, hogy míg az utóbbi esetében a Kúria által közzétett határozattól áll fenn jogkérdésben való eltérés, addig az előbbi esetében az eltérés kettő vagy több, alsóbb fokú bíróságok által hozott határozat között fedezhető fel.

[31] Mindezekre tekintettel a Jogegységi Panasz Tanács arra a megállapításra jutott, hogy helyes és a Kúria alkotmányos szerepének betöltését megfelelően biztosítja az Indítványozó és több más tanács eddigi következetes gyakorlata, amely szerint a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében a felülvizsgálati kérelmet akkor kell befogadni, ha a jogerős ítélet olyan elvi jelentőségű jogkérdést vet fel, amellyel kapcsolatban a Kúria még nem foglalt állást, feltéve, hogy az adott jogkérdés mikénti megítélésében a bírói gyakorlat nem egységes, vagy a joggyakorlattól eltérő bírói döntés megismétlődésének, ezáltal a jogegység megbomlásának a veszélye áll fenn. A Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjának első fordulatára való hivatkozás esetén tehát konjunktív feltételként kell vizsgálni egyrészről azt, hogy az adott elvi jelentőségű jogkérdésben a Kúria BHGY-ban közzétett határozatában korábban már állást foglalt-e, másrészről pedig azt, hogy a felvetett jogkérdésben vannak-e olyan eltérő bírói döntések, amelyek arra világítanak rá, hogy a bírói gyakorlat széttartó lenne, annak egysége – ellentétes jogértelmezés miatt – a támadott jogerős ítélet folytán sérült vagy ennek veszélye áll fenn. (Kfv.45.283/2022/5., Kfv.45.292/2022/4., Kfv.37.077/2023/2., Kfv.37.187/2023/2.)

[32] A Jogegységi Panasz Tanács az indítványban megjelölt határozatok kapcsán rámutat arra, hogy azok a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpont első fordulatának értelmezését tekintve abban egyezően foglalnak állást, hogy a befogadás egyik feltétele, hogy a felvetett elvi jelentőségű jogkérdésben a Kúria még nem foglalt állást. Eltérés abban a tekintetben mutatkozott, hogy – amennyiben a Kúria az adott jogkérdésben még nem foglalt állást – további feltételként kell-e vizsgálni, hogy vannak-e az alsóbb fokú bíróságoknak az adott jogkérdésben eltérő határozatai.

[33] Az eltéréssel érintett határozatok esetén a Kúriának van kialakult gyakorlata a felvetett jogkérdésben, így a konkrét ügyekben a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjának első fordulatára alapított befogadásnak nem volt helye. Azonban a befogadást megtagadó végzések indokolásainak [14] bekezdése tartalmazza azt a megállapítást is, hogy „a felülvizsgálati kérelem joggyakorlat egységének biztosítása érdekében való befogadása körében a Kúriának azt kell vizsgálnia, hogy a támadott jogerős ítélet felvet-e olyan elvi jogkérdést, amelyben a Kúria még nem foglalt állást vagy a Kúria joggyakorlata egységes-e, nem pedig azt, hogy a támadott jogerős ítélet mennyiben van összhangban az elsőfokú bíróság más ítéleteivel”.

[34] Mivel a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpont első fordulata szerinti befogadás során vizsgálandó feltételek kapcsán a jogegységi határozat [28]-[31] bekezdésében kifejtettektől eltérő értelmezésre adhat alapot az érintett határozatok [14] bekezdésében foglalt az a megállapítás, amely szerint a befogadás során nem azt kell vizsgálni, hogy „a támadott jogerős ítélet mennyiben van összhangban az elsőfokú bíróság más ítéleteivel”, így az érintett határozatok [14] bekezdésében foglaltak nem tarthatók fenn.

[35] A Kúria ettől eltérő tartalmú határozatai a továbbiakban nem hivatkozhatók kötelező erejűként.

VII.

[36] A kifejtett indokokra figyelemmel a Kúria a Bszi. 24. § (1) bekezdés c) pontja, 25. §-a, valamint 40. § (1) és (2) bekezdése alapján a bíróságok jogalkalmazása egységének biztosítása [Magyarország Alaptörvénye 25. cikk (3) bekezdés] érdekében, a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.

[37] A jogegységi határozatot a Bszi. 42. § (1) bekezdése szerint a Magyar Közlönyben, a BHGY-ban, a bíróságok központi internetes honlapján és a Kúria honlapján közzé kell tenni. A jogegységi határozat a bíróságokra a Magyar Közlönyben történő közzététel időpontjától kötelező. Ettől az időponttól kezdve a Kúria Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett Kfv.37.162/2023/2. és Kfv.37.172/2023/2. számú határozatai indokolásainak [14] bekezdésében foglalt és bármely más hasonló jogértelmezés kötelező erejűként nem hivatkozható.

Budapest, 2023. június 26.

Dr. Patyi András s.k. a tanács elnöke,
Dr. Gyarmathy Judit s.k. előadó bíró,
Dr. Varga Zs. András s.k. bíró,
Böszörményiné dr. Kovács Katalin s.k. bíró,
Dr. Farkas Katalin s.k. bíró,
Dr. Kalas Tibor s.k. bíró,
Dr. Gimesi Ágnes Zsuzsanna s.k. bíró,
Dr. Magyarfalvi Katalin s.k. bíró,
Dr. Márton Gizella s.k. bíró,
Molnár Ferencné dr. s.k. bíró,
Dr. Mudráné dr. Láng Erzsébet s.k. bíró,
Dr. Puskás Péter s.k. bíró,
Salamonné dr. Piltz Judit s.k. bíró,
Dr. Patyi András s.k. a tanács elnöke az
aláírásban akadályozott Dr. Simonné dr. Gombos Katalin bíró helyett,
Dr. Somogyi Gábor s.k. bíró,
Dr. Suba Ildikó s.k. bíró,
Dr. Szabó Klára s.k. bíró,
Dr. Stark Marianna s.k. bíró,
Dr. Tóth Kincső s.k. bíró,
Dr. Vitál-Eigner Beáta s.k. bíró

Dr. Tóth Kincső bíró többségi határozattól eltérő álláspontja

[38] A Jpe.IV.60.024/2023. számú jogegységi ügyben elkészült és az előadó bíró által 2023. július 3. napjával véglegesített és ezen a napon 9 óra 17 perckor megküldött határozat (továbbiakban: Határozat) kapcsán a KÜSZ 32. § (3) bekezdésében foglalt határidőben az alábbi eltérő álláspontot képviselő véleményt fogalmazom meg.

I.

[39] A Határozat a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (továbbiakban: Kp.) 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjának első fordulatát értelmezi, azaz azt, hogy a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében – általánosságban – mikor kerülhet sor a felülvizsgálati kérelem befogadására.

[40] Kimondja a Határozat 1. pontja, hogy

„A közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjának első fordulata alapján, a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében a felülvizsgálati kérelem befogadására – általánosságban – akkor kerülhet sor, ha a jogerős ítélet olyan elvi jelentőségű jogkérdést vet fel, amellyel kapcsolatban a Kúria még nem foglalt állást, feltéve hogy a jogértelmezést igénylő elvi jelentőségű jogkérdésben a bírói gyakorlat nem egységes, vagy a joggyakorlattól eltérő bírói döntés megismétlődésének, ezáltal a jogegység megbomlásának a veszélye áll fenn.”

[41] A Határozat 1. pontjában írt elvi tétel két feltétel együttes teljesülését követeli meg a felülvizsgálati kérelem befogadásához:

• a Kúria még nem foglalt állást a jogkérdésben és
• a jogkérdésben nincs egységes gyakorlat/joggyakorlattól eltérő bírói döntés megismétlődésének áll fenn a veszélye

[42] Ez az elvi tétel önmagában helyes, amelynek kimondására egy olyan ügy kapcsán lenne indok, amely ezt az értelmezést nem követi.

[43] Általánosságban kijelenthető, hogy a vizsgált két felülvizsgálati kérelem megtagadásáról szóló határozat szempontjából az elvi tétel nem tartalmaz nóvumot, tekintve, hogy ezt a befogadási elvet maradéktalanul követi a Kfv.37.162/2023/2. és Kfv.37.172/2023/2. számú végzés.

[44] Mindez jól levezethető abból, hogy a két végzés indokolásának [13] bekezdése végig elemzi, bemutatja, hogy idegenrendészeti ügyekben (a méltányossági kérelem előterjesztésével kapcsolatosan) mi a Kúria kialakult és egységes gyakorlata. S erre utal vissza a [14] bekezdés is, amelyet nem lehet szövegkörnyezetből kiragadva értelmezni.

[45] Szövegkörnyezetéből kiragadott (bármely) mondat értelme minden esetben sérül és téves következtetések levonására adhat alapot.

[46] A [14] bekezdés első mondata is az elvi tételre utal, s mivel van egységes kúriai gyakorlat, ezért vonja le a második mondatban azt a következtetést az eljáró tanács, hogy az egyedi ügyekben hozott ítéleteknek nincs jelentősége a felülvizsgálati kérelem befogadása szempontjából. [Itt kell megjegyezni, hogy minden idegenrendészeti ügyben ítélkező közigazgatási bíró jól tudja, hogy – ahogy a jogegységi eljárásban előterjesztett észrevételemben is felvázoltam – a méltányossági kérelmezés során kiemelkedő jelentősége van a kérelmező által megjelölt egyedi körülményeknek, azaz a kérelem tartalmának, és ezekben az ügyekben nagyon egyedi döntések meghozatalára kerül sor. Emiatt teljesen jogszerűen és nem jogegységet megbontó módon alakulhat ki az elsőfokú bíróság előtti eljárásban az a helyzet, hogy látszólag ugyanolyan ügyekben („idegenrendészeti méltányossági ügyek”) eltérő döntéseket hoznak a bíróság tanácsai a kúriai útmutatások követése mellett. Az eltérő tartalmú ítéletek nem eltérő jogértelmezésből, hanem eltérő tényekből fakadnak. Ez a helyzet csupán azt mutatja, hogy minden kérelmezőnek sajátosak a személyes körülményei, eltérőek a hivatkozásai és az is, hogy azokból mit tud igazolni, valószínűsíteni. Eltérő tények eltérő ítéleti következtetésekre vezethetnek.]

II.

[47] Fentieken túlmenően a Határozat lényegi tartalmát érintően az alábbi megállapítások tehetők:

[48] A Határozat [8] bekezdése tévesen rögzíti a Kfv.37.162/2023/2. és Kfv.37.172/2023/2. sz. határozatok elvi tartalmát.

[49] Az indokolás [8] pontja azt rögzíti, mintha e végzések szerint a felülvizsgálati kérelem a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében akkor lenne befogadható, ha

a) a Kúria az adott jogkérdésben nincs gyakorlata, vagy
b) a Kúriának az adott jogkérdésben van gyakorlata, de az nem egységes (és ilyen esetben irreleváns az elsőfok bíróságok széttartó gyakorlata).

[50] Ezzel szemben a végzések azt mondják ki, hogy a joggyakorlat egységének biztosítása körében a befogadásnál azt kell vizsgálni, hogy „a támadott jogerős ítélet felvet-e olyan elvi jogkérdést, amelyben a Kúria még nem foglalt állást, vagy a Kúria joggyakorlata egységes-e, nem pedig azt, hogy a támadott jogerős ítélet mennyiben van összhangban az elsőfokú bíróság más ítéleteivel.” ([14] pont).

[51] A végzések tehát azt rögzítik, hogy a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében való befogadás csak akkor merülhet fel (és így a „feltéve” fordulat utáni konjunktív feltételek vizsgálatára is csak akkor van szükség), ha az adott jogkérdésben a Kúria még nem foglalt állást. A megtagadó végzések a Határozatban foglalt elvi tételt követik, az attól való eltérés nem áll fenn.

[52] A Határozat tényállásbeli tévedése abból ered, hogy az csak a végzések indokolása [14] pontját idézi kontextusból kiragadva, holott az indokolás [13] pontjában bemutatásra kerül, hogy a felmerült jogkérdésben – a Harmtv. 17/A. § (1) bekezdés a) pont szerinti kivételes méltánylást érdemlő körülmény fogalmának értelmezése – a Kúria már állást foglalt közzétett határozataiban és ez a kúriai gyakorlat teljesen egységes. A konkrét ügyben tehát az egységes kúriai joggyakorlatra figyelemmel a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti befogadási ok körében nem volt relevanciája az elsőfokú bíróság más ügyekben hozott, esetlegesen téves, vagy eltérő tényállás miatt eltérő jogi következtetést tartalmazó ítéleteinek. Az indokolás [14] pontjának utolsó mondata tehát a konkrét ügyre vonatkozik, így azt a [13] bekezdésben idézett egységes kúriai gyakorlattal együtt kell értelmezni, és nem általában és önmagában minősül elvi tételnek.

[53] Más ügyekben a Kúria más tanácsai – köztük az Indítványozó tanács is – úgy foglaltak állást, hogy a Harmtv. 17/A. § (1) bekezdés a) pontjának értelmezése mint elvi jelentőségű jogkérdés kapcsán a kúriai gyakorlat egységes (Kfv.37.017/2023/2.; Kfv.37.057/2023/2.; Kfv.37.596/2022/2.; Kfv.37.029/2023/4.; Kfv.37.008/2023/2.; Kfv.37.148/2023/2.).

[54] Az Indítványozó érveléséből implicite azonban az tűnik ki, hogy nem a Harmtv. 17/A. § (1) bekezdés a) pont értelmezését, hanem az Oroszországra vonatkozó országinformációk értékelésének mikéntjét tartja elvi jelentőségű jogkérdésnek. Erről azonban a megtagadó végzések egyáltalán nem szólnak, mivel ez nem volt és nem is lehetett a felülvizsgálati eljárás tárgya. Ezek ugyanis ténykérdések, és sem a Jogegységi Tanácsnak, sem a Kúriának nem feladata a tények megállapítása.

[55] Az elvi jelentőségű jogkérdés az volt, hogy a kivételes méltánylást érdemlő okként figyelembe vehető körülményeknek, tényeknek milyen általános vizsgálati elveknek, szempontoknak kell megfelelnie, ebben pedig kiterjedt és egységes kúriai gyakorlat állt rendelkezésre.

[56] A megtagadó végzésekből következik az is, hogy ha a Kúria gyakorlata a felmerülő jogkérdésben egységes, akkor – és így jelen esetben is – az alsóbb fokú bíróságok ettől eltérő (esetlegesen téves) határozatait a Kp. 118. § (1) bekezdés b) pontjára (és nem az aa) alpontra) hivatkozással lehet támadni, és az ilyen felülvizsgálati kérelmet ezen ok alapján kell befogadni. Ezen elv csak implicite tűnik ki a végzésekből, mivel a felperes a befogadás körében a b) pontra nem hivatkozott. Egyébként ezt az álláspontot maga az Indítványozó is osztja, amikor azzal érvel, hogy „a befogadás az a) pont aa) alpont első fordulata (…) alapján csak abban az esetben indokolt, ha az adott jogkérdésben a Kúria közzétett ítélkezési gyakorlatában korábban még nem foglalt állást. Ha ugyanis már van az adott kérdésben kúriai gyakorlat, akkor csak a Kp. 118. § (1) bekezdés b) pontja (…) alapján történő befogadás jöhet szóba.”

[57] [Megjegyzendő, hogy a Határozat rendelkező része azt eredményezi, hogy azon ügyek felperesei, akik felülvizsgálati kérelmeinek befogadását a K.II. tanács megtagadta, továbbra is eltérő helyzetben lesznek az Indítványozó előtti ügy felpereséhez képest, amennyiben az Indítványozó a tényeket felülmérlegelve eltérő álláspontra jut. Ilyen módon a Határozat továbbra sem biztosítja a jogegységet abban az értelemben, ahogy azt az Indítványozó igényli.] [58] A Határozat [32] bekezdése tévesen tartalmazza, hogy „eltérés abban a tekintetben mutatkozott, hogy – amennyiben a Kúria az adott jogkérdésben még nem foglalt állást – további feltételként kell-e vizsgálni, hogy vannak-e az alsóbb fokú bíróságoknak az adott jogkérdésben eltérő határozatai”. Ez a kérdés ugyanis a Kfv.37.162/2023/2. és Kfv.37.172/2023/2. számú végzésekben fel sem merülhetett, mivel az eljáró tanács azonosította a meglévő, egységes kúriai gyakorlatot. Ahogy fentebb bemutattam, a [14] bekezdésnek más volt a valós értelme. A meglévő kúriai gyakorlat azonosítását követően jutott arra az ítélkező tanács, a konkrét felülvizsgálati kérelemre válaszolva, hogy az egyedi ügyekben hozott (eltérő) ítéleteknek nincs jelentősége a felülvizsgálati kérelem befogadása körében, mert van egy egységes kúriai gyakorlat. Emiatt a Határozat [33] bekezdésének érvelése is téves, amely alapvetően a mondatokra szétbontott értelmezés következménye.

[59] A Határozat [35] bekezdése ellentétes a rendelkező rész 2. pontjában foglaltakkal, mert a rendelkező rész 2. pontja csak a [14] bekezdésektől való eltérést engedi és azok (azaz a két bekezdés) kötelező erejűként hivatkozását zárja ki.

[60] Összefoglalva:

Ebben az ügyben elsődlegesen az kifogásolható, hogy szövegkörnyezetéből kiragadva kerül értelmezésre a két kúriai végzés jogi érvelésének két mondata. Szövegkörnyezetéből kiragadott (bármely) mondat értelme minden esetben sérül és téves következtetések levonására adhat alapot.

[61] Érdemben az üggyel kapcsolatban állítható, hogy a Határozat rendelkező részének 1. pontja – elvi szinten – helyes, de a 2. pontja téves, mivel az ott hivatkozott megtagadó végzések az 1. pont szerinti elvi tartalommal nem ellentétesek, a mellőzni rendelt [14] bekezdések szövegkörnyezetükből történő kiszakítása a végzés teljes jogi érvelésének téves értelmezését eredményezik. A Határozat összességében azt a látszatot kelti, mintha a két kúriai döntés ellentétes lenne az elvi tétellel, ami pedig nem igaz.

[62] A támadott végzések tartalma a Határozat rendelkező részének 1. pontjával egyezően az, hogy a felmerült konkrét jogkérdésben a Kúriának van gyakorlata, amely ráadásul egységes, így a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjának első fordulata nem indokolja a befogadást. Mindebből következik, hogy nem áll fenn jogegységi helyzet, így a Bszi. 40. § (1) bekezdése szerint jogegységi határozat meghozatalát mellőző végzést kellett volna hozni.

[63] A Határozat [32], [33] bekezdése hibás érvelést tartalmaz, [35] bekezdése pedig ellentétes a rendelkező rész 2. pontjában a tanács tagjai által elfogadott állásponttal.

Budapest, 2023. július 6.

Dr. Tóth Kincső s.k.

bíró

Dr. Márton Gizella bíró többségi határozattól eltérő álláspontja

[64] Az előzetes döntéshozatali indítvánnyal érintett Kfv.37.162/2023/2. és Kfv.37.172/2023/2. végzések a [13] bekezdésekben bemutatták a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti befogadás vizsgálatához, hogy a Kúriának az adott ügyekben alkalmazandó, a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Harmtv.) 17/A. § (1) bekezdés a) pontja, és (2) bekezdése szerinti kivételes méltánylást érdemlő körülmény fogalmának értelmezése körében a kúriai gyakorlat egységes. A végzések [14] bekezdései azt tartalmazzák, hogy a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontra alapított befogadás körében a Kúriának azt kell vizsgálnia, hogy a „támadott jogerős ítélet felvet-e olyan elvi jogkérdést, amelyben a Kúria még nem foglalt állást, vagy a Kúria joggyakorlata egységes-e, nem pedig azt, hogy a támadott jogerős ítélet mennyiben van összhangban az elsőfokú bíróság más ítéleteivel. Erre figyelemmel a felperes által hivatkozott, az elsőfokú bíróság más tanácsai által más egyedi ügyekben hozott ítéleteknek a felükvizsgálati kérelem befogadása szempontjából jogi relevanciájuk nem volt.”

[65] A Jpe.IV.60.024/2023. ügyben véglegesített határozat 1. pontja úgy fogalmaz, hogy „A közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjának első fordulata alapján, a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében a felülvizsgálati kérelem befogadására – általánosságban – akkor kerülhet sor, ha a jogerős ítélet olyan elvi jelentőségű jogkérdést vet fel, amellyel kapcsolatban a Kúria még nem foglalt állást, feltéve, hogy a jogértelmezést igénylő elvi jelentőségű jogkérdésben a bírói gyakorlat nem egységes, vagy a joggyakorlattól eltérő bírói döntés megismétlődésének, ezáltal a jogegység megbomlásának a veszélye áll fenn.”

[66] A Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja konjunktív feltételeket fogalmaz meg, kíván meg a befogadáshoz. Ennek a befogadási oknak az alkalmazását tekintve álláspontom szerint nem volt jogegységi helyzet: e pont [az a) pont aa) alpont első fordulata] alkalmazásának az előfeltétele – azaz az, hogy a jogkérdésben Kúria még nem foglalt állást – az adott ügyekben nem állt fenn. Az érintett határozatok [13] bekezdései éppen azt mutatták be, hogy a kúriai gyakorlat egységes, azaz a Kúria az adott jogkérdésben már állást foglalt. Ha a konjunktív feltételek közül az előfeltétel nem áll fenn, már nem vizsgálandó az a további feltétel, hogy hogy a jogértelmezést igénylő elvi jelentőségű jogkérdésben a bírói gyakorlat nem egységes, vagy a joggyakorlattól eltérő bírói döntés megismétlődésének, ezáltal a jogegység megbomlásának a veszélye áll fenn. Ennek az értelmezésnek felel meg az a [14] bekezdésekben írt az a megállapítás, hogy „nem azt kell vizsgálni, hogy a támadott jogerős ítélet mennyiben van összhangban az elsőfokú bíróság más ítéleteivel”.

[67] A [14] bekezdésekben megfogalmazott jogértelmezés ezért nem tér el a Jpe.IV.60.024/2023. ügyben véglegesített határozat 1. pontjában megfogalmazott értelmezéstől, amelynek tartalmát a Jpe. határozat [8] bekezdése félreértve, tévesen idézi. E téves értelmezés folytán hozott döntést a Jogegységi Panasz Tanács olyan kérdésben, amelyben a döntéshozatal nem volt indokolt. Az érintett kúriai határozatok nem azt mondták ki, hogy a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja első fordulata esetében azt kellene vizsgálni, hogy a kúriai joggyakorlat nem egységes, hanem azt, hogy a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében azt kell vizsgálni, hogy a felvetett jogkérdésben állást foglalt-e már a Kúria (mert, ha még nem foglalt állást, akkor jöhet szóba a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja első fordulata és a további konjunktív feltétel vizsgálata), illetve azt, hogy a Kúria joggyakorlata egységes-e (azaz, ha van kúriai joggyakorlat, akkor már a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja első fordulatának alkalmazásához az előfeltétel hiányzik).

[68] A Kúria egységes joggyakorlatával szemben esetlegesen széttartó elsőfokú bírósági gyakorlat esetében a befogadásnak nem a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja szerint lehet helye, hanem esetlegesen a Kp. 118. § (1) bekezdés b) pontja alapján, ha kúriai határozatokkal való ellentétes döntés hozatala, mint feltétel fennáll.

[69] Dr. Tóth Kincső többségi határozattól eltérő álláspontjával egyetértek.

Budapest, 2023. július 8.

Dr. Márton Gizella s.k.
bíró

Forrás: https://www.kuria-birosag.hu/hu/joghat/72023-jeh-jpeiv60024202310-szam

KÚRIA

3/2020.KJE

A Kúria Közigazgatási Jogegységi Tanácsa a Kúria elnöke által kezdeményezett, a termőföld kisajátítása esetén a haszonbérlőnek járó kártalanítás kérdéséről szóló jogegységi eljárásban meghozta a következő

jogegységi határozatot:

Termőföld kisajátítása esetén a kisajátítási eljárásban a haszonbérlőnek kártalanítás közvetlenül nem állapítható meg.

Indokolás

I.

A Kúria elnöke a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdés a) pontja, illetve 33. § (1) bekezdés a) pontja alapján az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében jogegységi indítványt terjesztett elő a termőföld kisajátítása esetén a haszonbérlőnek járó kártalanítás kérdésében.

Az indítványozó álláspontja szerint a Kúria gyakorlata nem egységes abban a tekintetben, hogy a kisajátítási kártalanítás az érintett ingatlan haszonbérlőjét közvetlenül megilleti-e.

Az indítvány szerint a Kfv.VI. tanács egységes ítélkezési gyakorlatot folytatott (Kfv.VI.37.387/2016/9., Kfv.VI.37.720/2018/6. számú ítéletek) a tekintetben, hogy a kisajátítási kártalanítás szempontjából az ingatlanon fennálló jog jogosultja alatt az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogosultat kell érteni, és az ingatlan tulajdonosával kötött haszonbérleti megállapodás alapján a haszonbérlőt kártalanítás közvetlenül nem illeti meg. A Kfv.IV. tanács szerint (Kfv.IV.37.721/2018/6. számú ítélet) ugyanakkor a termőföldekre vonatkozó haszonbérlet, amelyet a földhasználati nyilvántartásba bejegyeztek, a dologi jogokkal egy tekintet alá eső, az ingatlanon fennálló olyan jognak minősül, amelynek megszűnése esetén a haszonbérlőnek is közvetlenül kártalanítás jár.

Az indítványozó szerint abban nem mutatkozik eltérés az eljáró tanácsok ítéletei között, hogy az ingatlant érintő haszonbérlet esetén a haszonbérlőt a kisajátítás következtében keletkezett kárai miatt „kompenzáció” illeti meg, az ítélkezési gyakorlat a vonatkozásban mutat eltérést, hogy a kisajátítási kártalanítás a haszonbérlőt közvetlenül, vagy a haszonbérlettel érintett ingatlan tulajdonosán keresztül, vele szemben érvényesíthető, a szerződéses viszonyból adódó elszámolás körébe tartozó jogosultságként illeti-e meg.

A Kfv.VI. tanács szerint az ingatlanon fennálló jogok alatt az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogokat kell érteni, és a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény (a továbbiakban: Kstv.) szóhasználata alapján a tulajdonjog elvonásán kívül az ingatlanon fennálló jog megszűnéséért jár kártalanítás. Mivel az ingatlan tulajdoni lapja nem tartalmazza a haszonbérletet, ezért a Kstv. fogalomrendszerében az nem minősül az ingatlanon fennálló jognak.

A Kfv.IV. tanács álláspontja alapján azonban az ingatlanon fennálló jog jogosultja nem azonos az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogosulttal. A vonatkozó jogszabályhelyek összevetése és értelmezése alapján a tanács arra a következtetésre jutott, hogy a termőföldre vonatkozó haszonbérlet, amelyet a földhasználati nyilvántartásba bejegyeztek, a dologi jogokkal egy tekintet alá eső, az ingatlanon fennálló olyan jognak minősül, amelynek megszűnése esetén kártalanítás jár.

A Kfv.IV. és a Kfv.VI. tanács a Kstv. indokolása alapján is eltérő következtetésre jutott. A Kfv.IV. tanács álláspontja szerint a törvényi indokolás egyértelműen azt a jogalkotói szándékot juttatja kifejezésre – sőt „expressis verbis” ki is mondja –, hogy a haszonbérleti jog megszűnése esetén kártalanítás jár, a Kfv.VI. tanács szerint azonban a Kstv. 9-21. §-ához fűzött, az indokolásnak a jogkérdés szempontjából releváns bekezdése arra az esetre vonatkozik, amikor a tulajdonos kártalanítására csereingatlannal kerül sor.

Mindkét eljáró tanács a jogértelmezése során figyelemmel volt a 15/2014. (V.13.) AB határozatra, amelyből a Kfv.IV. tanács azt hangsúlyozta, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlatában a tulajdonhoz való alkotmányos alapjog kiterjed nemcsak a polgári jogi értelemben vett tulajdonosok, hanem a vagyoni értékű jogok jogosultjainak védelmére is, míg a Kfv.VI. tanács azt emelte ki, hogy a haszonbérlő nem tulajdoni várományos, nem viseli egyedül a kárveszélyt, ezért jogi helyzete nem azonosítható a pénzügyi lízingbe vevővel.

Mindkét tanács a jogértelmezése során – bár eltérő következtetéssel –, de értékelte azt a tényt is, hogy a haszonbérlet az ingatlan-nyilvántartásban nem, de a földhasználati nyilvántartásban szerepel. A Kfv.IV. tanács arra a következtetésre jutott, hogy a haszonbérlet ugyan az ingatlan-nyilvántartásban nem szerepel, de a Kstv. nem tartalmazza azt a kitételt, hogy a jogosultságok csak akkor relevánsak a kártalanítás szempontjából, ha azokat az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték. A Kfv.VI. tanács álláspontja szerint a földhasználati nyilvántartás az ingatlan-nyilvántartás adataira épülő, de attól elkülönülő közhiteles hatósági nyilvántartás, ez azonban a Kstv. 9. § (1) bekezdése szempontjából jelentőséggel nem bír még akkor sem, ha azt is az ingatlanügyi hatóság vezeti.

Mindezek alapján az indítványozó kérte, hogy a jogegységi tanács foglaljon állást abban a kérdésben, hogy a termőföldre vonatkozó haszonbérlet az ingatlanon fennálló olyan jognak minősül-e, amelynek az ingatlan kisajátítása miatti megszűnése esetén a haszonbérlőnek a kisajátítási eljárásban közvetlenül megállapítandó kártalanítás jár.

II.

A Legfőbb Ügyész a jogegységi indítványra tett nyilatkozatában kifejtette, hogy a haszonbérlet a használati kötelmek egyik fajtája, amely relatív szerkezetű jogviszony. A kötelem megszűnése pedig csak elszámolási kötelezettséggel jár.

Hangsúlyozta azt is, hogy a haszonbérleti szerződés mindig kötelmi jogviszonyt eredményez, a jogviszony dologi hatályú ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére nincs lehetőség. Kiemelte, hogy a földhasználati nyilvántartás deklaratív hatályú, az pedig, hogy a termőföldre vonatkozó jogszabályok a haszonbérleti szerződéseken alapuló használat földhasználati nyilvántartásba vételének kötelezettségét írják elő, a kötelmi jogviszonyt nem teszi dologi hatályúvá.

A Legfőbb Ügyész rögzítette, hogy a Kstv. 8. § (3)-(10) bekezdései a tehermentes szerzés érdekében az egyes jogok, illetve jogviszonyok jogi sorsát rendezi, amely független a Kstv. 9. § (1) bekezdése alapján kártalanításra jogosultak körétől, azzal nem hozható összefüggésbe, mert ez utóbbi rendelkezés a kötelmi jogi jogátszállást biztosítja. Ingatlanon fennálló jognak kizárólag a korlátolt dologi jogok tekinthetők, mert a kötelmek nem eredményeznek abszolút szerkezetű jogviszonyt. Az ingatlanon csak a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben (a továbbiakban: Ptk.) nevesített használati jogok állnak fenn. A Kstv. 9. § (1) bekezdéséből tehát önmagában is az következik, hogy a haszonbérlőt közvetlenül nem illeti meg kártalanítás, hanem ez irányú igényét a vizsgált körben kizárólag a haszonbérbeadóval szemben érvényesítheti.

Kisajátítás esetén, ha ez csereingatlan hiánya miatt a haszonbérleti szerződés megszűnéséhez vezet, a haszonbérlőtől a tulajdonoshoz kerül vissza a használat és a hasznok szedésének joga. A kötelem megszűnése azonban sem a tulajdonosnál, sem pedig a haszonbérlőnél nem okoz vagyoni előnyt vagy hátrányt, mivel egyidejűleg szűnik meg a mindkét felet terhelő kötelezettség.

Összességében arra a következtetésre jutott, hogy a termőföldön fennálló haszonbérlet, amelyet a földhasználati nyilvántartásba bejegyeztek, a dologi jogokkal nem esik egy tekintet alá, és nem minősül az ingatlanon fennálló olyan jognak, amelynek megszűnése esetén a haszonbérlőnek kártalanítás jár. A haszonbérlő a kisajátítással keletkezett kárát a polgári jog általános szabályai szerint a tulajdonossal szemben érvényesítheti.

III.

A jogegységi tanács az indítványozó által feltett kérdésben az alábbiak szerint foglalt állást.

A Kstv. 9. § (1) bekezdése szerint a kisajátított ingatlan tulajdonosát a tulajdonjoga elvonásáért, az ingatlanon fennálló jog jogosultját pedig a joga megszűnéséért – a zálogjog és a végrehajtási jog jogosultja kivételével – teljes, azonnali és feltétlen kártalanítás illeti meg. A Kstv. 9. § (2) bekezdése alapján pedig a megszűnt jogokért járó kártalanítást az ingatlan tulajdonjoga elvonásáért járó kártalanításnál figyelembe kell venni.

A Kstv. 9-21. §-ához fűzött törvényi indokolás szerint: „A megszűnt idegen dologbeli jogokért és alkotmányos tulajdonvédelemben részesítendő más jogokért (ellenérték fejében szerzett vagyonkezelői jog, bérleti jog) pénzbeli kártalanítás jár. A megszűnt egyéb jogok (jelzálogjog, végrehajtási jog), valamint törölt tények miatt kártalanítás nem jár. Amennyiben a tulajdonos kártalanítására csereingatlannal kerül sor, a jogok, illetve terhek a csereingatlanra szállnak át, bizonyos – a törvény által két „kivételi körbe” sorolt – jog kivételével. A kisajátított ingatlanhoz, mint „szolgáló telekhez” kötött jogok (telki szolgalom, közérdekű használati jog, vezetékjog, szolgalom, illetve egyéb tulajdoni korlátozás), illetve a bérleti jog nem száll át a csereingatlanra, ha e jogok fennmaradása a közérdekű cél megvalósítását nem akadályozza. További rendelkezés szerint a bérleti, haszonbérleti, haszonélvezeti jogot és a használat jogát csak a jogosult kérésére kell a csereingatlanra átvinni. Amennyiben e jogok megszűnnek – a törvény szabályai szerint – kártalanítás jár.”

A Kstv. 9. § (1) bekezdése szerint a kisajátított ingatlan tulajdonosán kívül kártalanítás az ingatlanon fennálló jog jogosultját illeti meg, ezért a jogegységi tanácsnak mindenekelőtt abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy az ingatlanon fennálló jog jogosultjának mely alanyi kör tekinthető.

A jogegységi tanács elsőként a kisajátítás szempontjából tekintette át a haszonbérlő jogi helyzetét.

A polgári jogi értelemben vett tulajdonost fő szabályként megilleti a birtoklás, a használat és hasznosítás, valamint a rendelkezés joga. A tulajdonjog egyes részjogosítványainak viszonylagos önállósága van, ezek a tulajdonjogból kiszakíthatók, átengedhetők. A törvény által elismert, a mindenkori tulajdonossal szemben fennálló, önállósult részjogosítványokat az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: Inytv.) 16. §-a tartalmazza.

Az önállósult részjogosítványok egyik csoportját a használati jogok képezik. A használati jogok a birtoklás és a használat vagy hasznosítás jogát biztosítják más jogosult számára, amelyet a tulajdonos tűrni köteles.

A korlátolt dologi jogok sajátossága, hogy a dolog egy időben a tulajdonos mellett más személy érdekeit is szolgálja. A jogosultság dologi hatályú és abszolút szerkezetű, amely nemcsak a tulajdonossal, hanem bármely más harmadik személlyel szemben is védelmet jelent. A korlátolt dologi jogok zártkörűek, kizárólag a törvényben meghatározott és szabályozott dologi jogok alapíthatóak és – a bejegyzési elv alapján – jegyezhetőek be az ingatlan-nyilvántartásba. A dologi jogok zártkörűségének elvéből pedig az következik, hogy dologi jog csak az lehet, amit a jogi szabályozás ilyenként elismer és nevesít. Elismerés hiányában a taxációban nem szereplő egyéb jog csak kötelmi jogi jogviszonyban értelmezhető.

Abban az esetben, ha a kisajátított ingatlan tulajdonosát nem illeti meg korlátlanul a tulajdonjog – mert azon törvény által elismert, a mindenkori tulajdonossal szemben teherként fennálló, a tulajdonos változása esetén is fennmaradó jog van –, akkor a teljes kártalanítás alapelve úgy valósul meg, hogy azt a jogosítványaiban részben korlátozott tulajdonos és a tulajdonjogot korlátozó, az ingatlanon fennálló jog jogosultja együttesen kapja meg.

A haszonbérlő részére közvetlenül megállapítható kisajátítási kártalanítás kérdése a haszonbérlet jellege alapján dönthető el.

A Ptk. 6:349. § (1) bekezdése szerint haszonbérleti szerződés alapján a haszonbérlő hasznot hajtó dolog időleges használatára vagy hasznot hajtó jog gyakorlására és hasznainak szedésére jogosult, és köteles ennek fejében haszonbért fizetni. A jogviszony relatív szerkezetű, a szerződés csak a haszonbérbeadó és a haszonbérbe vevő közötti jogviszonyra terjed ki. A mező- és erdőgazdasági földekre vonatkozóan a haszonbérleti szerződésekre a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Fftv.) és e törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény (a továbbiakban: Fétv.) tartalmaz további szabályokat. A Fétv. 62. §-a alapján a kötelem bármilyen okból történő megszűnése esetére a haszonbérbeadó és a haszonbérlő egymás közti elszámolási kötelezettségét írja elő. A tulajdonos a kötelem megszűnésével nem önállósult tulajdonosi részjogosítványt szerez vissza. A haszonbérleti szerződés mindig kötelmi jogviszonyt eredményez, a jogviszony dologi hatályú ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére nincs lehetőség. Bár a földhasználati nyilvántartás a Fétv. 93. és 94. § (1) bekezdése alapján szintén közhiteles nyilvántartás, az abba való bejegyzések, eltérően az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésétől, csak deklaratív hatályúak, ezért a Kstv. 9. § (1) bekezdése szempontjából relevanciával nem bírnak.

A Kstv. 8. § (2) bekezdése szerint a kisajátítási határozatban rendelkezni kell az ingatlanra vonatkozóan más személyt megillető jogokról és az ingatlanra feljegyzett tényekről. Ezen alanyi kör azonban nem azonosítható a Kstv. 9. § (1) bekezdésben foglalt, szűkebb körben meghatározott, kizárólag „az ingatlanon fennálló jog” jogosulti körével. A Kstv. 9. § (1) bekezdése szerinti, ingatlanon fennálló jognak kizárólag az abszolút szerkezetű, korlátolt dologi jogok tekinthetők, az ingatlanon csak a Ptk.-ban nevesített dologi jogok állhatnak fenn. A haszonbérlet nem ingatlanon fennálló jog, hanem kizárólag a haszonbérlő és a tulajdonos között értelmezhető relatív jogviszony, amelyből az következik, hogy a haszonbérlőt az ingatlan kisajátítása esetén kompenzáció kizárólag az ingatlan tulajdonosával szemben illeti meg.

Ezt a megközelítést támasztja alá a Kstv. 8. §-ához, illetve 9-21. §-ához fűzött indokolása is, amely kimondja, hogy kártalanítás a dologi jogok, valamint az Alkotmánybíróság és az emberi jogi egyezmények alapján a tulajdonvédelemben [illetve 9-21. §-ához fűzött indokolás szerint alkotmányos tulajdonvédelemben] részesülő kötelmi jogok jogosultját illetik meg.

A jogegységi tanács figyelemmel a 15/2014. (V. 13.) AB határozatra is hangsúlyozza, hogy a haszonbérleti szerződés az ingatlan vonatkozásában tulajdoni várományt nem keletkeztet, ezért az alkotmányos tulajdonvédelem köre a haszonbérlőt megillető kompenzációra nem terjeszthető ki, e vonatkozásban párhuzam nem vonható.

A Kstv. 23. § (1) bekezdés d) pontja alapján a kisajátítási eljárásban a haszonbérlő ugyan ex lege ügyfélnek minősül, mindez azonban nem eredményezi, hogy a Kstv. 9. § (1) bekezdése szerint kártalanításra jogosult személy lenne. Az ügyféli minőség a jogviszony relatív szerkezete miatt nem alapozza meg a közvetlen kártalanítás lehetőségét.

A jogegységi tanács rögzíti, hogy az ingatlan kisajátítása miatt kárt nem csak a tulajdonos és az ingatlanon fennálló jog jogosultja szenvedhet el, kára lehet a haszonbérlőnek is. Az ő kára azonban a kisajátításhoz áttételesen, a tulajdonoson keresztül kapcsolódik. A haszonbérlő a tulajdonossal kötelmi jellegű jogviszonyban áll, s személyében nem a törvény által is elismert önállósult tulajdonosi részjogosítvány jogosultja.

Mindezek alapján a jogegységi tanács arra a következtetésre jutott, hogy a haszonbérlőt az ingatlan kisajátítása esetén, a kisajátítási eljárásban a jogviszony kötelmi jellege, relatív szerkezete miatt közvetlen kártalanítás nem illeti meg, az őt ért kár esetén a kötelmi jog szabályai szerint a tulajdonossal való elszámolásnak van helye.

IV.

A jogegységi tanács az Alaptörvény 25. cikk (2) bekezdése és a Bszi. 40. § (1) bekezdése alapján az egységes bírósági jogalkalmazás biztosítása érdekében a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.

A jogegységi tanács a jogegységi határozatot a Bszi. 42. § (1) bekezdése szerint közzéteszi a Magyar Közlönyben, a Bírósági Határozatok Gyűjteményében, a bíróságok központi honlapján és a Kúria honlapján.

Budapest, 2020. szeptember 7.

dr. Kalas Tibor s.k.
a jogegységi tanács elnöke

dr. Márton Gizella s.k.
előadó bíró

dr. Sperka Kálmán s.k.
bíró

dr. Hajnal Péter s.k.
bíró

dr. Balogh Zsolt s.k.
bíró

Huszárné dr. Oláh Éva s.k.
bíró

dr. Kurucz Krisztina s.k.
bíró

Forrás: https://www.kuria-birosag.hu/hu/joghat/32020-szamu-kje-hatarozat

KÚRIA

2/2020.KJE

A Kúria Közigazgatási Jogegységi Tanácsa a Kúria Közigazgatási Kollégiumának Kollégiumvezetője által indítványozott jogegységi eljárásban a Budapesten, 2020. szeptember 3. napján megtartott ülésen meghozta az alábbi

jogegységi határozatot:

Az országos illetékességgel eljáró közigazgatási szerv közigazgatási tevékenységének felülvizsgálata során a közigazgatási bíróság illetékességét (egyéb különös vagy kizárólagos illetékesség hiányában) a felperes lakóhelye, tartózkodási helye, székhelye alapítja meg.

Indokolás

I.

A Kúria Közigazgatási Kollégiumának Kollégiumvezetője 2020. június 20. napján a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdés a) pontja és a 33. § (1) bekezdés a) pontja alapján jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat meghozatalát indítványozta a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 13. § (1) bekezdése szerinti, 2020. április 1. napjától hatályos illetékességi szabályok alkalmazásának értelmezésére, országos illetékességű közigazgatási szerv eljárása esetén.

A jogegységi indítvány szerint a Kúria Kpkf.VI.39.105/2020/3., Kpkf.VI.39.148/2020/3., Kpkf.VI.39.167/2020/3., Kpkf.VI.39.168/2020/3., Kpkf.VI.39.169/2020/3. és Kpkf.VI.39.138/2020/2. számú végzéseiben kifejtett álláspontjai nem egységesek a tekintetben, hogy a másodfokon eljáró, országos illetékességű közigazgatási szerv döntésének felülvizsgálatakor a közigazgatási bíróság illetékességét a Kp. 13. § (1) bekezdés c) pontja alapján a felperes lakóhelye, tartózkodási helye, székhelye, avagy a Kp. 13. § (1) bekezdés e) pontja szerint az elsőfokú közigazgatási cselekmény megvalósulásának helye alapozza-e meg. Kifejtette, hogy a végzések egységesek a körben, hogy a Kp. 13. § (1) bekezdés c) pontja szerinti illetékességi szabály a többfokú eljárásokban is alkalmazható, továbbá, hogy az illetékességet az alperes és nem az elsőfokú szerv vonatkozásában kell vizsgálni, mert a jogvita tárgya a másodfokú szerv közigazgatási tevékenysége. Abban a kérdésben azonban, hogy amennyiben a másodfokon eljáró közigazgatási szerv országos illetékességű, akkor az megfeleltethető-e a Kp. 13. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott, több mint egy megyére kiterjedő illetékességgel eljáró közigazgatási szervnek, és ez alapján a közigazgatási bíróság illetékességét a Kp. 13. § (1) bekezdés c) vagy e) pontjai alapján kell-e megállapítani,a végzésekellentétes következtetésre jutottak. Kiemelte, hogy az eljárt fellebbezési tanácsok a meghozott végzésekben többfokú közigazgatási eljárás esetén sem tartották a Kp. 13. § (1) bekezdés e) pontja szerinti illetékességi okot kizárólagosnak, az eljárás többfokú jellege tehát önmagában nem zárja ki a Kp. 13. § (1) bekezdés c) pontja szerinti illetékességi szabály alkalmazását. Az eljárt tanácsok abban a kérdésben foglaltak eltérően állást, hogy az országos illetékességű közigazgatási szerv tevékenységének felülvizsgálata esetén alkalmazható-e a Kp. 13. § (1) bekezdés c) pontja szerinti illetékességi szabály. Az egyik álláspont szerint a másodfokon országos illetékességgel eljáró közigazgatási szerv közigazgatási tevékenységének bírósági felülvizsgálatakor a bíróság illetékességét a Kp. 13. § (1) bekezdésének c) pontja alapozza meg, mert az országos illetékességű közigazgatási szerv a több mint egy megyére kiterjedő illetékességű közigazgatási szervek közé sorolandó, mivel illetékessége több megyére terjed ki, amelyre figyelemmel a bíróság illetékességét a felperes lakóhelye, tartózkodási helye, illetőleg székhelye alapozza meg. A másik álláspont szerint azonban a több mint egy megyére kiterjedő illetékességgel eljáró közigazgatási szerv fogalmába az országos illetékességgel eljáró szerv nem értendő bele. E körben a Kpkf.VI.39.138/2020/2. számú végzés utalt a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 1. § (2) bekezdésére, a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény IV. fejezetére, továbbá a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvényre, és ennek alapján arra, hogy a központi igazgatás helyi-területi szerveiként a központi közigazgatási szerveknek dekoncentrált szervei működnek, amelyek különös hatáskörrel, területi (vagy helyi) szinten működnek. Ezen szervek lehetnek megyei szinten vagy regionális, illetve helyi szinten működő szervezetek is. A dekoncentrált szervek illetékességi területe lehet egy megyére vagy több megyére kiterjedő is. Az illetékesség kétféle: országos vagy területi illetékesség, az országos szinten megállapított illetékességet nem lehet megyére vagy több megyére kiterjedő illetékességként értelmezni, a kétféle illetékesség két külön fogalom, kétféle területi kiterjedésű illetékességet jelent. Az eljáró tanács álláspontja szerint a megyére, több megyére kiterjedő illetékesség csak a dekoncentrált szervekre értelmezhető, így a több mint egy megyére kiterjedő illetékességgel eljáró közigazgatási szerv alatt nem lehet az országos illetékességű szerveket érteni. A bíróság illetékességét ennek megfelelően az országos illetékességű közigazgatási szerv esetében a Kp. 13. § (1) bekezdés e) pontja szerinti általános illetékesség, vagyis a per tárgyává tett közigazgatási cselekmény, többfokú eljárásban megvalósított cselekmény esetén az elsőfokú közigazgatási cselekmény megvalósulásának helye alapozza meg.

II.

A legfőbb ügyész a jogegységi indítványra tett nyilatkozatában utalt a Kp. 4. § (7) bekezdés 1. pontjára, amely kizárólag a közigazgatási szerv fogalmát határozza meg, nem tartalmaz azonban arra vonatkozóan értelmező rendelkezést, hogy mely közigazgatási szervek minősülnek a Kp. alkalmazásában több mint egy megyére kiterjedő illetékességgel eljáró közigazgatási szervnek. Kifejtette, hogy az illetékesség alapvetően kétféle lehet: az ország egész területére vagy annak csak meghatározott területi egységére kiterjedő. Idézte az Alaptörvény 28. cikkét és a Kp. 13. §-ának 2020. április 1. napjától hatályos szövegéhez fűzött jogalkotói indokolást. Arra az álláspontra helyezkedett, hogy a több mint egy megyére kiterjedő illetékességű közigazgatási szerv fogalma – ezzel ellentétes, a fogalom tartalmát korlátozó kifejezett törvényi rendelkezés hiányában –, magában foglalja az országos illetékességgel eljáró közigazgatási szervet is, hiszen utóbbi illetékessége szükségszerűen egynél több megyére terjed ki, a törvényi szabályozás pedig kizárólag ezt a feltételt szabja meg a szóban forgó fogalom hatálya alá tartozás tekintetében. Ha tehát a jogalkotó az említett halmazt szűkíteni kívánta volna annak érdekében, hogy eltérő szabályok érvényesüljenek az országos illetékességű közigazgatási szervekre, akkor ezeket a közigazgatási szerveket kivette volna a Kp. 13. § (1) bekezdés c) pont szerinti illetékességi szabályok hatálya alól. Rámutatott arra, hogy a nyelvtani értelmezés is ugyanerre az eredményre vezet, mert a normaszöveg megfogalmazása a több mint egy megyére kiterjedő illetékességű közigazgatási szerv definícióját gyűjtőfogalomként használja, és ezen belül nem nevesíti külön az országos illetékességgel eljáró közigazgatási szervet. Kiemelte, hogy e fogalom-meghatározás az országos illetékességű szervet éppen úgy felöleli, mint az egy megye határait meghaladó, de az ország teljes területét nem lefedő (például regionális) illetékességű közigazgatási szervet. Érvelése szerint a jogi kategorizálás szempontjából ugyan különbség tehető az országos és a területi illetékesség között, azonban a Kp. 13. § (1) bekezdés c) pontja szerinti, a több mint egy megyére kiterjedő illetékességgel eljáró közigazgatási szerv fogalmába az országos illetékességű közigazgatási szerv is beleértendő, ezért a másodfokon eljáró országos illetékességű közigazgatási szerv döntésének bírósági felülvizsgálatakor – a Kp. 13. (1) bekezdés c) pontjára figyelemmel – a felperes lakóhelye, tartózkodási helye, székhelye alapozza meg a bíróság illetékességét. Emellett akként foglalt állást, hogy a Kp. 13. § (1) bekezdés e) pontja szerinti illetékességi ok fennállása esetén mindig az elsőfokú közigazgatási cselekmény megvalósulásának helye szerinti bíróság jár el a közigazgatási perben, akkor is, ha a támadott közigazgatási döntés másodfokon vált véglegessé és emiatt a másodfokon eljáró közigazgatási szerv az alperes.

III.

A Kp. illetékességi szabályait tartalmazó 13. §-ának rendelkezéseit a 2020. április 1. napjával hatályba lépett, az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szóló 2019. évi CXXVII. törvény 206. §-a állapította meg. A módosítás indoka a szervezetrendszer megváltozása, a közigazgatási eljárások egyfokúvá tétele volt. A módosító rendelkezéshez fűzött jogalkotói indokolás értelmében: „az illetékességi okok rendszerében továbbra is az általános illetékességi ok a tevékenység megvalósulásának helye. […] Az általános illetékességi okot megelőzi több különös illetékességi ok, hiszen szükséges bizonyos esetkörökre az egyenletes ügyeloszlás érdekében eltérő szabályokat alkotni. Így, ha más bíróság kizárólagos illetékessége megállapítva nincs, a perre az a bíróság illetékes, amelynek illetékességi területén ingatlanhoz kapcsolódó jog vagy kötelezettség, illetve ingatlanra vonatkozó jogviszony esetében az ingatlan fekszik, tevékenység bejelentése vagy engedélyezése esetében a tevékenység gyakorolásának helye, vagy tervezett helye található, az előbbi két esetkör kivételével a több mint egy megyére kiterjedő illetékességgel eljáró közigazgatási szerv közigazgatási tevékenysége esetében a felperes lakóhelye, tartózkodási helye, székhelye található. Mulasztás esetén különös illetékességi ok a mulasztó közigazgatási szerv székhelye. E különös illetékességi okok hiányában az illetékességet a per tárgyává tett közigazgatási cselekmény – többfokú eljárásban megvalósított cselekmény esetén az elsőfokú közigazgatási cselekmény – megvalósulásának a helye alapítja meg.”

A Kúria Kpkf.VI.39.105/2020/3., Kpkf.VI.39.148/2020/3., Kpkf.VI.39.167/2020/3., Kpkf.VI.39.168/2020/3., Kpkf.VI.39.169/2020/3., Kpkf.VI.39.138/2020/2. számú végzéseiben kifejtett álláspontjai egységesek a tekintetben, hogy a Kp. 13. § (1) bekezdés c) pontja szerinti illetékességi szabály a többfokú eljárásokra is alkalmazható, ahogyan abban sem mutatkozik eltérés a végzések között, hogy az illetékességi okot az alperes és nem az elsőfokú közigazgatási szerv vonatkozásában kell vizsgálni.

A jogegységi indítvány a körben látta szükségesnek az ítélkezési gyakorlat egységesítését, hogy a másodfokon eljáró, országos illetékességű közigazgatási szerv döntésének felülvizsgálatakor a közigazgatási bíróság illetékességét a Kp. 13. § (1) bekezdés c) pontja alapján a felperes lakóhelye, tartózkodási helye, székhelye, vagy a Kp. 13. § (1) bekezdés e) pontja szerint az elsőfokú közigazgatási cselekmény megvalósulásának helye alapján kell-e megállapítani. A jogegységi eljárás keretében eldöntendő kérdést tehát az képezte, hogy a másodfokon eljáró, országos illetékességű közigazgatási szerv tevékenységének felülvizsgálatakor alkalmazható-e a Kp. 13. § (1) bekezdés c) pontja szerinti különös illetékességi szabály, ezen belül, hogy az országos illetékességű közigazgatási szerv több mint egy megyére kiterjedő illetékességgel eljáró közigazgatási szervnek minősül-e a Kp. 13. § (1) bekezdésének c) pontjában.

A Kp. illetékességi szabályairól rendelkező 13. § (1) bekezdése akként épül fel, hogy az e) pont határozza meg az általános illetékességi okot, az ezen pont szerinti illetékességi ok alkalmazására csak a Kp. 13. § (1) bekezdés a)-d) pontjai szerinti különös illetékességi okok hiányában kerül sor. A Kp. 13. § (1) bekezdés c) pontja szerinti különös illetékességi ok az a) és a b) pontok hiányában alkalmazandó, és aszerint a perre az a bíróság illetékes, amelynek illetékességi területén a több mint egy megyére kiterjedő illetékességgel eljáró közigazgatási szerv közigazgatási tevékenysége esetében a felperes lakóhelye, tartózkodási helye, székhelye található.

A Kp. 4. § (7) bekezdés 1. pontja határozza meg a közigazgatási szerv fogalmát, azonban sem ezen rendelkezés, sem a Kp. egyéb rendelkezése nem határozza meg, hogy mit kell érteni a több mint egy megyére kiterjedő illetékességgel eljáró közigazgatási szerv fogalmán, így, hogy abba az országos illetékességgel eljáró közigazgatási szerv beleértendő-e.

Az Alaptörvény F) cikk (2) bekezdése szerint Magyarország területe fővárosra, megyékre, városokra és községekre tagozódik. A fővárosban és a városokban kerületek alakíthatók.

A Kp. 13. § (1) bekezdés c) pontja szerinti illetékességi oknál a jogalkotó a „több mint egy megyére kiterjedő” kifejezést használja, amiből az következik, hogy a jogalkotó ezen illetékességi ok esetében az Alaptörvény F) cikk (2) bekezdése szerinti területi egységekből (főváros, megyék, városok, községek, kerületek) a megyékhez igazította az illetékességet. A Kp. 13. § (1) bekezdés c) pontja szerinti szövegezésből („több mint egy megyére kiterjedő”) az a következtetés vonható le, hogy a jogalkotó illetékességi szempontból az egy megyére kiterjedő és a több, mint egy megyére kiterjedő illetékességgel eljáró közigazgatási szerveket különböztette meg. Egyéb, illetékesség szempontjából figyelembe vehető és veendő területi egységet a Kp. 13. § (1) bekezdés c) pontja nem tartalmaz.

Az országos illetékességgel eljáró közigazgatási szerv illetékességi területe az összes megyére és a fővárosra terjed ki, az országos illetékességű közigazgatási szerv illetékességi területe tehát több mint egy megyét foglal magában. A több mint egy megyére kiterjedő illetékességgel eljáró közigazgatási szerv, mint nagyobb halmaz magában foglalja az országos illetékességgel eljáró közigazgatási szervet is, figyelemmel arra is, hogy a Kp. ezzel ellentétes rendelkezést nem tartalmaz. A Kp. nem tartalmaz ugyanis olyan rendelkezést, amely szerint a több mint egy megyére kiterjedő illetékességgel eljáró közigazgatási szerv alatt az országos illetékességű közigazgatási szervet nem kell érteni, erre figyelemmel az összes megyét (és a fővárost) felölelő illetékesség a több mint egy megye illetékességi körébe esik. Erre tekintettel minden olyan közigazgatási tevékenység, amelyet olyan közigazgatási szerv foganatosított, amelynek illetékességi területe nem egy, hanem több megyére terjed ki, beleértve az országos illetékességgel eljáró közigazgatási szervet is, illetékesség szempontjából a Kp. 13. § (1) bekezdés c) pontja alá tartozik. Így az országos illetékességű, másodfokon eljáró közigazgatási szerv közigazgatási tevékenységének felülvizsgálata során az a bíróság rendelkezik illetékességgel (egyéb különös vagy kizárólagos illetékesség hiányában), ahol a felperes lakóhelye, tartózkodási helye, székhelye található.

A Kúria Kpkf.VI.39.138/2020/2. számú végzésében hivatkozott, a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény szintén nem használja a több mint egy megyére kiterjedő illetékességgel eljáró közigazgatási szerv fogalmát. Ezen jogszabály központi és területi jelleg szerint különíti el a kormányzati igazgatási szerveket (lásd 2. §), amely felosztás a kormányzati igazgatásban betöltött szerep, irányítás-felügyelet, feladatellátás szerinti tagozódást jelenti, nem pedig az a szerinti felosztást, hogy az ország mely területén látja el az adott közigazgatási szerv a közigazgatási feladatait. Ugyanez a megállapítás tehető a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvénnyel kapcsolatban. Megjegyzendő, hogy az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény sem használja a több mint egy megyére kiterjedő illetékesség fogalmát, mindamellett, hogy illetékességi szabályai nagy fokú hasonlóságot mutatnak a Kp. illetékességi szabályaival.

Sem jogszabályi rendelkezés, sem zárt logikai érvelés nem támasztja tehát alá, hogy a több mint egy megyére kiterjedő illetékességgel rendelkező közigazgatási szervek fogalma esetén – a Kp. utaló rendelkezésének hiányában – a központi és területi jelleghez igazodó, kormányzati igazgatási szabályozás legyen figyelembe veendő, arra is figyelemmel, hogy az illetékességi szabályok meghatározásakor a jogalkotó akarata nem lehet más, mint hogy egyszerűen és világosan értelmezhető szabályokat állapítson meg, elősegítve ezzel is az egységes jogalkalmazást. Mindez pedig a nyelvtani értelmezés szerinti jogalkalmazást erősíti.

A Kp. 13. §-ában foglalt illetékességi szabályokat módosító, az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szóló 2019. évi CXXVII. törvény 206. §-ához fűzött, fent idézett jogalkotói indokolás a módosítás okaként az egyenletes ügyelosztásra is kitért, rámutatva, hogy „az általános illetékességi okot megelőzi több különös illetékességi ok, hiszen szükséges bizonyos esetkörökre az egyenletes ügyeloszlás érdekében eltérő szabályokat alkotni”. A több mint egy megyére kiterjedő és az országos illetékességgel eljáró közigazgatási szerv fogalmának illetékességi szempontú vizsgálata során nem lehet különbséget tenni az egyfokú és a többfokú közigazgatási eljárásokat követő esetleges közigazgatási perekben alkalmazandó illetékességi szabályok között, a Kp. 13. §-ában található illetékességi szabályokat ugyanis egységesen kell értelmezni. Amennyiben az egyfokú közigazgatási eljárásban országos illetékességgel eljáró közigazgatási szervet úgy tekintjük, mint amelynek az illetékessége több mint egy megyére terjed ki, a közigazgatási bíróság illetékességét (egyéb különös vagy kizárólagos illetékesség hiányában) a Kp. 13. § (1) bekezdés c) pontja fogja megalapítani. Amennyiben azonban az egyfokú eljárásban országos illetékességgel eljáró közigazgatási szervet nem tekintjük úgy, mint amelynek illetékessége több mint egy megyére terjed ki, a közigazgatási perben az illetékességet (egyéb különös vagy kizárólagos illetékesség hiányában) a Kp. 13. § (1) bekezdés e) pontja fogja megalapítani. Tekintettel arra, hogy az országos illetékességgel eljáró közigazgatási szervek döntő többségének székhelye Budapesten található, mindez azt eredményezné, hogy a Kp. 13. § (3) és (4) bekezdései alapján amúgy is több kizárólagos illetékességgel rendelkező Fővárosi Törvényszék ügyterhe a többi közigazgatási kollégiummal rendelkező törvényszék ügyterhéhez képest aránytalanul megnövekedne, ami egyértelműen ellentétes az egyenletes ügyterhet megvalósítani kívánó jogalkotói céllal. Márpedig az Alaptörvény 28. cikkének első fordulata értelmében a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. A jogszabályok céljának megállapítása során elsősorban a jogszabály preambulumát, illetve a jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló javaslat indokolását kell figyelembe venni.

IV.

A fentiekre figyelemmel a Kúria Jogegységi Tanácsa a jogegységi indítvány alapján eljárva a Bszi. 40. § (1) és (2) bekezdései alapján a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.

A jogegységi tanács a határozatát a Bszi. 42. § (1) bekezdésére figyelemmel a Magyar Közlönyben, a központi honlapon és a Kúria honlapján közzéteszi.

Budapest, 2020. szeptember 3.

dr. Darák Péter s.k.
a jogegységi tanács elnöke

dr. Bögös Fruzsina s.k.
előadó bíró

dr. Fekete Ildikó s.k.
bíró

dr. Márton Gizella s.k.
bíró

dr. Mudráné dr. Láng Erzsébet
bíró

dr. Patyi András s.k.
bíró

dr. Sperka Kálmán s.k.
bíró

Forrás: https://www.kuria-birosag.hu/hu/joghat/22020-szamu-kje-hatarozat