Category Archives: Bírósági határozatok gyűjteménye

A Kúria Bpkf.II.1.271/2023/3. számú végzése elleni alkotmányjogi panasz (perújítási indítványt elutasító határozat elleni fellebbezés joga)

Összefoglaló

Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúria Bpkf.II.1.271/2023/3. számú végzése, valamint a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (Be.) 645. § (2) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az eljárás alapjául szolgáló büntetőügyben az indítványozó jogi képviselője perújítási indítványt nyújtott be a jogerős marasztaló ítélettel szemben. A Győri Ítélőtábla a védő által előterjesztett perújítási indítványt elutasította. A végzés ellen az indítványozó nyújtott be fellebbezést, amelyet az ítélőtábla mint nem jogosulttól származó fellebbezést elutasított. A Kúria Bpkf.II.1.271/2023/3. számú végzésével az ítélőtábla végzését helybenhagyta. Az indítványozó álláspontja szerint a Kúria támadott végzése a jogos érdekét sértő bírói döntéssel szembeni jogorvoslathoz való jogát korlátozta, valamint a Be. sérelmezett rendelkezése azzal, hogy csak a perújítási indítványt benyújtó személynek biztosítja a perújítási indítvány elutasítása miatti fellebbezés lehetőségét, sérti a jogorvoslathoz való jogot. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy az ügyben az indítványozó mint az eljárás terheltje nem volt elzárva attól a jogosultságának gyakorlásától, hogy perújítási indítványt terjesszen elő. A Be. alapján a terhelt fellebbezési jogával személyesen jogosult élni, ezen jogát nem csupán védője útján gyakorolhatja. A védő és a terhelt is a büntetőeljárás önálló alanya, ezért a Be. mind a védőt, mind a terheltet önálló jogosultsággal ruházza fel a perújítási indítvány benyújtására, illetve az azt elutasító bírói döntés elleni fellebbezés benyújtására is. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Kúria támadott végzésében kifejtett jogértelmezés sem okozta a jogorvoslathoz való jog sérelmét, ezért az indítványozó panaszát elutasította.

Forrás:

https://alkotmanybirosag.hu/ugyadatlap/?id=03FCCF11E25E89C4C1258B64005AE10C

A Debreceni Törvényszék 1.Pkf.20.823/2023/2. számú végzése elleni alkotmányjogi panasz (kapcsolattartás pótlása, személyes okmányok átadása)

Összefoglaló

Az Alkotmánybíróság elutasította a Debreceni Törvényszék 1.Pkf.20.823/2023/2. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az eljárás alapjául szolgáló ügyben az indítványozó és a kérelmezett édesanya kapcsolatából született gyermekek vonatkozásában kérelmezte a bíróságtól az indítványozó a kapcsolattartásra vonatkozó határozat végrehajtását. Kérte a kérelmezett kötelezését egyrészről a meghatározott időszakos és rendszeres kapcsolattartás pótlásának biztosítására, másrészről arra, hogy a kapcsolattartás során a gyermekek átadásakor az indítványozónak adja át a gyermekek személyes okmányait. Az elsőfokú bíróság elrendelte a kapcsolattartást szabályozó rendelkezések végrehajtását, és felhívta a kérelmezett édesanyát, hogy a kapcsolattartások kezdetén a gyermekek okmányait is adja át az indítványozónak, a kapcsolattartás pótlása iránti kérelmet ugyanakkor elutasította. Az indítványozó fellebbezésében kérte az elsőfokú végzés megváltoztatását és a kapcsolattartás pótlásának elrendelését. A másodfokú bíróság az elsőfokú végzést helybenhagyta. Az indítványozó álláspontja szerint az eljáró bíróságok döntései sértik az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésében foglalt magán- és családi élethez, kapcsolattartáshoz fűződő jogot, illetve ellentétesek a XVI. cikk (1) bekezdésével. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy a gyermek és a különélő szülő közötti kapcsolattartást szükségképpen zavarja a gyermek személyazonosító okmányainak hiánya, ez azonban még nem adhat okot a megzavart kapcsolattartás automatikus pótlására. A Debreceni Járásbíróság végzésében részletesen számba vette a kapcsolattartás pótlása körében az Alkotmánybíróság irányadó döntéseiből fakadó szempontokat, vagyis felismerte az ügy alapjogi relevanciáját. A Debreceni Törvényszék végzésében rögzítette, hogy a Debreceni Járásbíróság végzésében foglalt indokolással egyetért. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában maga sem adott elő olyan kivételes körülményt, melyet az eljáró bíróságok az indítványozó kérelmének elbírálása során nyilvánvalóan, indokolás nélkül figyelmen kívül hagytak volna. Ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt elutasította. A határozathoz Hörcherné Marosi Ildikó alkotmánybíró párhuzamos indokolást fűzött.

Forrás:

https://alkotmanybirosag.hu/ugyadatlap/?id=75B411DF00771DF8C1258A35005AF530

Siklós Város Önkormányzat képviselőtestületének az egyes helyi adókról szóló 27/1995. (XII. 22.) önkormányzati rendelete 11. § (6) bekezdés d) pontjának „50.000 m2-ig 150 Ft/m2, az 50.000 m2 feletti részre 50 Ft/m2” szövegrésze elleni bírói kezdeményezés (helyi adók, önkormányzat adómegállapítási joga)

Összefoglaló

Az Alkotmánybíróság elutasította a Siklós Város Önkormányzata Képviselő- testületének az egyes helyi adókról szóló 27/1995. (XII. 22.) önkormányzati rendelete (Ör.) 11. § (6) bekezdés d) pontjának 2019. január 1-jétől 2024. december 31-ig hatályban volt „50.000 m2-ig 150 Ft/m2, az 50.000 m2 feletti részre 50 Ft/m2” fordulata alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló bírói indítványt. Az eljárás alapjául szolgáló ügyben a perbeli alperes kormányhivatal helyi adóügyben hozott határozata ellen a felperesek keresetet nyújtottak be, valamint indítványozták azt is, hogy a bíróság az eljárás felfüggesztése mellett kezdeményezze az Alkotmánybíróság eljárását. A bíróság álláspontja szerint a támadott jogszabályi rendelkezés sérti a felpereseknek az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való jogát, illetve a XXX. cikk (1) szerinti közteherviselés elvét, mert a jogszabályi rendelkezés alkalmazása azt eredményezné, hogy a felperesek nagyjából öt év leforgása alatt az ingatlanuk értékének megfelelő összeget fizetnének meg helyi adó formájában. Az eljáró bíró kifejtette, hogy ez az adómérték súlyosan aránytalan, és konfiskáló adónak minősül. Az eljáró bíró továbbá hivatkozott az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésében foglalt törvény előtti egyenlőség követelményére is, ugyanis álláspontja szerint a felperesi tulajdonosok a támadott jogszabályi rendelkezés alkalmazásával aránytalanul nagyobb közteher fizetésére kötelezettek, mint a többi adóalany. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy a tulajdonhoz való jog közteherviselési kötelezettségben jelentkező korlátozása akkor válik alkotmányjogi értelemben aggályossá, amikor a fizetési kötelezettség egyértelműen túlterjeszkedik az arányos mértéken. Az Alkotmánybíróság töretlen gyakorlata értelmében a 20%-os arányt el nem érő adóterhelés jellemzően nem veti fel a súlyos aránytalanság kételyét területalapú telekadó esetében. Az Alkotmánybíróság nem tudott ebben az ügyben olyan körülményt, illetve sajátosságot azonosítani a bírói indítvány alapján, amely egyfelől alkotmányjogilag értékelhető lett volna, másfelől azt támasztotta volna alá az Alaptörvényre visszavezethető módon, hogy az adóterhelés súlyosan aránytalannak lenne tekinthető, annak ellenére, hogy a számszerűsített arány átlagosan 20% alatti az elévülési ciklusban. Mindezekre tekintettel nem volt megállapítható, hogy az Ör. adómértékének sérelmezett fordulata súlyosan aránytalan lett volna, ezért az indítványt az Alkotmánybíróság elutasította. Az ügy előadó alkotmánybírója Hörcherné Marosi Ildikó alkotmánybíró volt.

Forrás:

https://alkotmanybirosag.hu/ugyadatlap/?id=EFBE270B8E9A1AD6C1258C4900619402

A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 197. § (26) bekezdése elleni bírói kezdeményezés (közbeszerzési ügy, hivatalbóli kezdeményezés határideje)

Összefoglaló

Az Alkotmánybíróság elutasította a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 197. § (26) bekezdésének a „valamint az ezen rendelkezések hatálybalépését megelőzően megvalósult jogsértések miatt kezdeményezett jogorvoslati eljárásokra is alkalmazni kell, ha a hivatalbóli kezdeményező az ilyen jogsértésekről az ezen rendelkezések hatálybalépése után szerzett tudomást” szövegrésze alaptörvény-ellenességének megállapítására és alkalmazásának kizárására irányuló bírói kezdeményezést. A bírói kezdeményezés alapjául szolgáló ügyben a felperesi építési vállalkozás közbeszerzési eljárás nyertes ajánlattevőjeként az ajánlatkérővel kivitelezési szerződést kötött. A Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság (KHKD) mint alperes szerződés-ellenőrzési eljárás keretében jogsértést állapított meg és bírságot szabott ki. A felperes keresetet nyújtott be az alperes határozata ellen. Az indítványozó bíró álláspontja szerint hátrányos visszaható hatályú jogalkotásról van szó, mert a Közbeszerzési Hatóság elnöke a KHKD eljárását a szerződés-ellenőrzési eljárást lezáró jegyzőkönyv közléséhez képest a 80. napon kezdeményezte. A közbeszerzési eljárás megindításakor hatályos rendelkezések alapján viszont erre 60 napos határidő állt a rendelkezésére, ezáltal a bírói kezdeményezésben támadott rendelkezés visszamenőleges hatállyal teszi lehetővé a hatálybalépését megelőző jogsértések szankcionálását a KHKD számára, ami sérti az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését és a visszaható hatályú jogalkotás tilalmába ütközik. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy a támadott jogszabályi rendelkezés egyértelműen rögzíti, hogy a Kbt. módosításáról szóló 2023. évi XVI. törvénnyel (Mód7. tv.) bevezetett új szabály a Mód7. tv. hatálybalépését megelőzően megvalósult jogsértések esetében csak akkor alkalmazható, ha a tudomásszerzésre a Mód7. tv. hatálybalépését követően került sor, így nem nyitja újra a már lejárt határidőt, és kizárja a hatálybalépésekor már megnyílt eljárásindítási határidő meghosszabbodását is. Ezért az Alkotmánybíróság nem találta megalapozottnak a visszaható hatály tilalmának megsértésére alapított érvelést, és a bírói kezdeményezést elutasította. Az ügy előadó alkotmánybírója Juhász Miklós alkotmánybíró volt.

Forrás:

https://alkotmanybirosag.hu/ugyadatlap/?id=7AB59FEE5801A267C1258C5300613C96

A Kúria Kfv.I.37.601/2022/3. számú végzése elleni alkotmányjogi panasz (külföldön kötött házasság magyarországi anyakönyvezése bejegyzett élettársi kapcsolatként)

Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség áll fenn amiatt, hogy a jogalkotó nem tette lehetővé az azonos nemű párok által külföldön kötött házasság Magyarországon bejegyzett élettársi közösségként való elismerését. Az Alkotmánybíróság ezért felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2025. október 31-ig tegyen eleget. Az Alkotmánybírósághoz két hasonló tartalmú indítvány érkezett a külföldön, azonos nemű személyek által kötött házasság Magyarországon bejegyzett élettársi kapcsolatként (BÉK) történő elismerésével összefüggésben. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyek lényege szerint az indítványozók egy magyar és egy vele azonos nemű külföldi állampolgár külföldön kötött házasságuk BÉK-ként történő magyarországi anyakönyvezését kérték. Azt kifogásolták, hogy az Alaptörvényben elismert alapjogaikat sérti a magyar hatóságok és bíróságok azon jogértelmezése, amely megtagadja a külföldön azonos neműek által kötött házasság BÉK-ként való anyakönyvezését. Az Alkotmánybíróság – hangsúlyozva a házasság intézményének történeti és alaptörvényi jelentőségét – megerősítette azt a 2021-ben tett megállapítását, amely szerint a BÉK egy, a magyar jog szerint az élettársi kapcsolaton kívüli, funkciójában és joghatásaiban a házassággal nem azonos, de ahhoz hasonló, kizárólag az azonos nemű párok által létesíthető társkapcsolati forma. A testület az érdemi vizsgálata során arra a következtetésre jutott, hogy bár az azonos nemű párok nem tarthatnak igényt kapcsolatuk házasság formájában történő elismerésére, azonban az emberi méltósághoz való jog (Alaptörvény II. cikke) valamint a magánszféra védelméhez való jog (Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdés) alapján jogosultak arra, hogy kapcsolatuk BÉK formájában jogi elismerést nyerhessen. Ez a hatályos szabályok szerint jelenleg nem biztosított azoknak az azonos nemű pároknak, akik külföldön házasságot kötöttek. E tekintetben tehát hiányos a jogi szabályozás. Az Alkotmánybíróság ennek alapján hivatalból eljárva megállapította, hogy a jogalkotó az Alaptörvény II. cikkével és VI. cikk (1) bekezdésével összefüggésben mulasztással előidézett alaptörvény-ellenességet okozott azáltal, hogy nem alkotta meg azokat a szabályokat, amelyek lehetővé tennék az azonos nemű párok által külföldön kötött házasság kérelemre BÉK-ként való elismerését és anyakönyvezését, amely az azonos nemű párok számára a magyar jogrendben – házasság hiányában – alkotmányosan és törvényesen is elérhető és biztosított. Az Alkotmánybíróság egyebekben a támadott bírósági határozatok alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére vonatkozó indítványokat elutasította, illetve az eljárást részben – az egyik alkotmányjogi panasz visszavonására tekintettel – megszüntette. Az ügyben egyébiránt az Alkotmánybíróság öttagú tanácsa személyes meghallgatást is tartott az indítványozók jogi képviselőjének, a Külgazdasági és Külügyminisztérium képviselőjének, valamint az Igazságügyi Minisztérium képviselőjének részvételével. Az ügy előadó alkotmánybírója Hörcherné Marosi Ildikó volt. A határozathoz párhuzamos indokolást Horváth Attila alkotmánybíró, különvéleményt Handó Tünde, Márki Zoltán és Patyi András alkotmánybírák fűztek.

Forrás:

https://alkotmanybirosag.hu/ugyadatlap/?id=55DF2C37C3DEEB4BC125893900605C0C

A Kúria végrehajtási záradékkal ellátható közjegyzői okiratba foglalt követelés elévüléséről szóló 9/2023. (Jpe.IV.60.038/2023/12. számú) jogegységi határozata ellen benyújtott alkotmányjogi panasz (végrehajtás megszüntetése)

Összefoglaló

Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúria 9/2023. JEH számú jogegységi határozata alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az eljárás alapjául szolgáló ügyben az indítványozó Kft. mint adós kölcsönszerződéseket kötött. A hitelező a kölcsönszerződéseket felmondta, és nyilatkozatával felszólította az indítványozót arra, hogy a szerződésekből eredő tartozását (a perbeli követeléseket) nyolc napon belül fizesse meg. A perbeli követelések jogosultja egymást követő engedményezések eredményeként az alperes lett. Az alperes kérelme alapján az indítványozó ellen végrehajtási eljárás indult, amely eljárás megszüntetését az indítványozó sikertelenül kísérelte meg. Az indítványozó a végrehajtás megszüntetése iránt keresetet nyújtott be, amelyet az elsőfokú bíróság elutasított. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Az indítványozó szerint a jogegységi határozat azért sérti az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése szerinti visszaható hatályú jogalkotás tilalmát, mert már azokban az ügyekben is alkalmazni kell, amelyek a jogegységi határozat meghozatala előtt indultak. A jogbiztonság megsértését jelenti az is, hogy a jogegységi határozat eredményeként a végrehajtási záradékkal ellátható okiratokba foglalt kötelezettségek gyakorlatilag sohasem évülnek el, mert az elévülés egy egyszerű írásbeli felszólítással megszakítható. Az indítványozó szerint azért sérül az Alaptörvény C) cikk (1) bekezdése, mert a Kúria túllépte az Alaptörvényben rögzített felhatalmazást és „a törvényalkotás talajára tévedt”. Az indítványozó álláspontja szerint sérül még a tulajdonhoz való joga, valamint a törvény előtti egyenlőség és a diszkrimináció tilalma, ami végső soron a tisztességes bírói eljáráshoz való jogot is sérti. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy egy jogegységi határozat mindig az értelmezett norma eleve adott tartalmát határozza meg, így nem lehet szó visszaható hatályú szabályozásról. A Kúria a jogegységi határozat elfogadásával az alkalmazandó jogszabályi rendelkezések által meghatározott értelmezési tartomány keretein belül maradva, az Alaptörvény 28. cikkével összhangban határozta meg az irányadó jogszabályok helyes (és egyben a bíróságokra nézve kötelező) értelmezését. Az Alkotmánybíróság szerint az indítványozó által megjelölt „adósi csoportok” nem képeznek homogén csoportot, másrészt a jogegységi határozatban képviselt jogértelmezés nem a személyek megváltoztathatatlan tulajdonsága szerint tesz különbséget, ezért a jogegyenlőség elvének sérelme, illetve hátrányos különbségtétel nem volt megállapítható. A követelés elévülésének megszakításáról szóló rendelkezések egységes értelmezésére kiadott jogegységi határozat tekintetében az Alkotmánybíróság megállapította, hogy mivel ezek eljárási szabályokat fogalmaznak meg, az ilyen eljárási jellegű jogosultságok és az Alaptörvény tulajdonhoz való jogot megfogalmazó bekezdése között értékelhető alkotmányjogi összefüggés nem állapítható meg. Ezért az Alkotmánybíróság a 9/2023. Jogegységi határozattal szemben előterjesztett alkotmányjogi panaszt elutasította. Az ügy előadó alkotmánybírója Patyi András alkotmánybíró volt. A határozathoz Juhász Miklós alkotmánybíró párhuzamos indokolást, Horváth Attila alkotmánybíró különvéleményt fűzött.

Forrás:

https://alkotmanybirosag.hu/ugyadatlap/?id=C56C698990383AA6C1258C2000604031

A Kúria Kfv.V.35.009/2024/9. számú ítélete ellen benyújtott alkotmányjogi panasz (adóügy, késedelmi pótlék jogalapjának és összegszerűségének vitatása)

Összefoglaló

Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.V.35.009/2024/9. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az eljárás alapjául szolgáló ügyben a jogi személy indítványozónál bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett az adóhatóság, a 2014–2015 közötti időszakra vonatkozóan. Az ellenőrzés a régi adózás rendjéről szóló törvény (Art.) hatálya alatt indult és annak hatálya alatt zárult le, a feltárt jogsértések 2014–2015 során következtek be. Az ellenőrzések során az adóhatóság 2019 és 2020 évre vonatkozóan késedelmi pótlékot számított fel. Az indítványozó a késedelmi pótlék törlésére irányuló kérelmét az elsőfokú adóhatóság elutasította, megállapítva, hogy az új Art. alapján arra jogszerűen került sor. Az indítványozó fellebbezése folytán a másodfokú adóhatóság az elsőfokú döntést helybenhagyta. Az indítványozó a határozat ellen keresetet nyújtott be arra hivatkozva, hogy az adójogi tényállás megvalósulására a régi Art. hatálya alatt került sor, ezért a késedelmi pótlékot is a régi Art. szabályai szerint kellett volna felszámítani. A Fővárosi Törvényszék az indítványozó keresetét elutasította, a Kúria az alkotmányjogi panaszban sérelmezett ítéletével a Fővárosi Törvényszék ítéletét hatályában fenntartotta. Az indítványozó álláspontja szerint a Kúria a visszaható hatályú jogalkalmazás tilalmába ütköző döntést hozott, és jogértelmezése sérti a jogalanyok jogbiztonsághoz kapcsolódó elvárásait és a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelméhez vezethet. A visszamenőleges jogalkalmazás eredményeképpen továbbá az adóhatóság és a Kúria az indítványozónak a már megszerzett tulajdonába beavatkozva hozott a tulajdonhoz való jogát sértő döntést. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy az Alkotmánybíróság irányadó gyakorlata szerint valamely ügyben alkalmazandó jogszabály megállapítása a rendes bíróság hatásköre. Az indítványozó alkotmányjogi panaszban foglalt sérelmeit az eljáró bíróság alaposan, az Alaptörvény indítványozó által hivatkozott rendelkezései, valamint az irányadó alkotmánybírósági gyakorlat fényében vizsgálta, döntését részletesen, alkotmányjogi érvelést is felvonultató módon megindokolta. Az elsőfokú bíróság és a Kúria az ügy alapjogi jelentőségét felismerve, az Alaptörvény hivatkozott rendelkezéseit figyelembe véve döntötték el a felmerült vitás jogkérdést. Ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt elutasította. Az ügy előadó alkotmánybírója Patyi András alkotmánybíró volt.

Határozat

Forrás:

https://alkotmanybirosag.hu/ugyadatlap/?id=E1C135E38C11408CC1258C280061A21F

A Kúria Közigazgatási Kollégiuma a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 27. § (1) bekezdése alapján a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi kérdésekről szóló 74/2020. (III.31.) Korm. rendeletben a veszélyhelyzet idejére meghatározott, a közigazgatási perekre vonatkozó határidő számítás egyes kérdéseiről az egységes ítélkezési gyakorlat előmozdítása érdekében a következő kollégiumi véleményt alkotja:

1. A 2020. március 15. és április 15. napja között lejáró eljárási határidők 2020. április 30. napjáig meghosszabbodnak. Az eljárás félbeszakadása esetén a határidő számítására eltérő szabályok vonatkoznak.

2. A keresetindítási határidő a veszélyhelyzet miatt nem hosszabbodik meg.

3. Ha az eljárási cselekmény lefolytatása olyan személyes közreműködést igényel, amely a veszélyhelyzet miatt nem foganatosítható, az eljárási cselekmény akadályának elhárultáig vagy a veszélyhelyzet megszűnéséig tartó időszak a határidőkbe nem számít bele.

4. A 2020. március 11. napjának 15 órájától 2020. március 15. napjának 15 órájáig lejárt határidők esetében az általánostól eltérő határidő számításra kerülhet sor.

* * *

A veszélyhelyzet alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló 74/2020. (III. 31.) Korm. rendelet (Veir.) különleges szabályokat tartalmaz a határidőkre és azok számítására vonatkozóan. E rendelkezéseknek a közigazgatási perekben való egységes értelmezése  érdekében a Kúria Közigazgatási Kollégiumának álláspontja szükséges.

1. A Kormány a 40/2020.(III.11.) Korm. rendelettel hirdette ki a veszélyhelyzetet, amely aznap 15 órakor lépett hatályba. A 45/2020.(III.14.) Korm. rendelet 1.§-a ítélkezési szünetet rendelt el, azonban a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 148. §-ában szabályozott ítélkezési szünethez hasonló rendelkezést nem tartalmazott.
Az ítélkezési szünetre és a Veir. hatályba lépését követő 15. napig terjedő időszakban (azaz 2020. március 15. és április 15-e között) lejáró határidők tekintetében a Veir. 97.§ (2) bekezdése ad jogalkalmazási segítséget. E szerint az előbb említett időszakban lejárt határidők meghosszabbodnak a Veir. hatályba lépésétől számított 30. napig (azaz április 30-áig). A Veir. 35.§-a szerint, ha a Veir. másként nem rendelkezik, a veszélyhelyzet a határidők folyását nem érinti, azaz ha a Veir. nem tartalmaz speciális rendelkezéseket, akkor a határidők nem nyugszanak.
Kivételt képez ezen értelmezés alól, ha a bíróság az eljárás félbeszakadását állapította meg, mert akkor arra továbbra is a Pp.-nek az eljárás félbeszakadására vonatkozó, 119.§-120.§-ában foglalt rendelkezései alkalmazandók, illetve a Veir. 97.§ (3) bekezdése. Utóbbi rendelkezés szerint, ha a közigazgatási peres és nemperes eljárásokban, továbbá az egyéb közigazgatási bírósági eljárásokban a 45/2020. (III. 14.) Korm. rendelet szerinti rendkívüli ítélkezési szünet elrendelésére hivatkozással az eljárás félbeszakadását állapították meg, az eljárás félbeszakadása megszűnik a Veir. hatálybalépésével a 97.§ (3) bekezdése alapján. A Veir. hatálybalépését követően a félbeszakadásról az e rendeletben foglalt eltérésekkel alkalmazott törvényi rendelkezések szerint hozható döntés.
A Veir. 97.§ (2) bekezdésének a határidő-számításánál való alkalmazásáról indokolt esetben a feleket – különös figyelemmel a jogi képviselő nélkül eljáró felekre – tájékoztatni kell. A Veir. 97. § (2) bekezdése körében az üzemszünet idejét figyelmen kívül kell hagyni. A jogerősítő végzésekben indokolt rögzíteni annak tényét, hogy a jogerő időpontját a bíróság a Veir. 97. § (2) bekezdése alapján állapította meg.

2. A közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) a 39.§ (1) bekezdésében szabályozza a keresetindítási határidőt, amely a 37.§ (1) bekezdésében írtak alapján a közigazgatási per megindítására vonatkozó, nem eljárási határidő. A Kp. 39. § (4) bekezdése szerint a keresetlevél benyújtására nyitva álló határidőt az ítélkezési szünet nem érinti.
Alapvető kérdés, hogy Veir. 97.§ (2) bekezdését, amely közigazgatási peres és nemperes eljárásokban érvényesülő „határidő” meghosszabbításáról szól, a keresetindításra vonatkozóan miként kell értelmezni.
A Veir. 97. § (2) bekezdésének célja az volt, hogy az eljárási határidőknek a rendkívüli ítélkezési szünetben, illetve a veszélyhelyzet alatt való alkalmazását illetően felmerülő esetleges bizonytalanságokat megszüntesse. A közigazgatási per megindításának határideje tekintetében – az ítélkezési szünet miatt – bizonytalanság a Kp. 39. § (4) bekezdése miatt nem merülhetett fel, így nem is indokolt, hogy a felek további határidőt kapjanak. A keresetindítási határidőre veszélyhelyzet alatti elmulasztásának igazolására is alkalmazandó ugyanakkor a Veir. 1. §-a, így tehát a veszélyhelyzetre hivatkozással hónapok múlva is igazolási kérelem lesz előterjeszthető, mert a Kp. 36.§ (1) bekezdés g) pontja szerint alkalmazandó Pp. 151.§ (1) bekezdésében meghatározott határidőbe a veszélyhelyzet időtartama nem számít bele.
Figyelemmel tehát arra, hogy a 45/2020.(III.14.) Korm. rendelettel elrendelt ítélkezési szünet keresetindításra vonatkozó rendelkezése a Kp. 39.§ (4) bekezdése alapján a közigazgatási perekben jogértelmezési nehézséget nem okozott – ugyanakkor a mulasztás kimentésére a felperesnek hosszabb határidő állt rendelkezésére – ezért a Veir. 97.§ (2) bekezdése a keresetindítási határidő számítását nem érinti. Lényeges, hogy a Veir. az ágazati szabályokban foglalt keresetindítási határidőkre nem vonatkozik, így e keresetindítási határidőkre vonatkozó megengedő értelmezés fel sem merülhet. A Kp.-ban és az ágazati szabályokban található keresetindítási határidő tekintetében eltérő értelmezés nem indokolt.

3. A Veir. 35.§-ában foglaltakhoz képest külön szabályt tartalmaz a 41.§ (3) bekezdése arra az esetre, ha a személyes közreműködést igénylő eljárási cselekmény szükséges lenne ugyan a közigazgatási perben, de annak végrehajtása akadályozott. Ha a közigazgatási perben a személyes közreműködést igénylő eljárási cselekményre nincs lehetőség és már nincs más, egyéb teendő a perben, akkor a személyes közreműködést igénylő eljárási cselekmény foganatosítása akadályának megszűnéséig vagy a veszélyhelyzet megszűnéséig tartó időszak az eljárási határidőkbe nem számít bele. Minderről a feleket tájékoztatni kell.

4. A Veir. 97.§ (6) bekezdése a 2020. március 11. napjának 15 órája (veszélyhelyzet kihirdetése) és a 2020. március 31. napjának 15 órája (Veir. hatályba lépése)  között lejárt határidők esetében is alkalmazni rendeli a Veir. szabályait, ha a (2)-(5) bekezdés eltérően nem rendelkezik. Ez egy generális szabály, amely valamennyi bírósági eljárásra (polgári, büntető, közigazgatási és egyéb eljárásokra) vonatkozik. Értelemszerűen a közigazgatási ügyek esetében ezt a rendelkezést a Veir. 97.§ (2) bekezdésével összevetve kell értelmezni.
Figyelemmel arra, hogy a közigazgatási perekre, a közigazgatási nemperes és egyéb közigazgatási eljárásokra a Veir. 97.§ (2) bekezdése 2020. március 15. napjának 15 órájától április 15-ig lejáró határidők tekintetében sajátos szabályokat alkot (azok meghosszabbodnak április 30-ig), a Veir. 97.§ (6) bekezdése – miután a (2) bekezdés rendelkezéseit nem írhatja felül – valójában a 2020. március 11. napjának 15 órájától március 15. napja 15 órájáig terjedő időszakra vonatkozik. A Veir. 97.§ (6) bekezdése az 1.§, a 35.§, a 41.§ (3) bekezdése szerinti határidő-számításra vonatkozhat és olyan helyzetet teremt, mintha a veszélyhelyzet kihirdetésekor már léteztek volna ezek a speciális eljárási szabályok. Ez annyit tesz, hogy a kézbesítési kifogás előterjesztése, mulasztás igazolása véghatáridejének ezen időszakra eső lejárta nyerhet halasztást, egyéb tekintetben a határidők folyása nem érintett. Amennyiben az érintett időszakban egy adott ügyben már nem volt lehetőség további bizonyításra, eljárási cselekmények foganatosítására, és már csak az akadályozott személyes közreműködést igénylő eljárási cselekmény miatt kell a tárgyalást későbbre kitűzni, a kieső idő a határidőkbe nem számít bele. A Veir. 97.§ (2) bekezdésében foglalt határidőszámítás a 2020. március 11. napjának 15 órájától március 15. napjának 15 órájáig terjedő időszakra nem vonatkozik, hiszen a (2) bekezdés pontosan megadja azt az időintervallumot, amire eső lejárt határidők április 30. napjáig meghosszabbodnak.

Forrás:

https://kuria-birosag.hu/hu/kollvel/12020iv23-kk-velemeny-kozigazgatasi-perekben-veszelyhelyzetben-ervenyesulo-hataridok

A Kúria Közigazgatási Kollégiuma a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 27. § (1) bekezdése alapján a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény 80. §-ának értelmezéséről, az egységes ítélkezési gyakorlat előmozdítása érdekében a következő kollégiumi véleményt alkotta:

A közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény 80. § (1) bekezdése szerint a bíróság a közigazgatási perben a megelőző eljárásban kirendelt igazságügyi szakértő alkalmazásától akkor tekinthet el, ha a felperes az igazságügyi szakértő szakvéleményének aggályosságát sikerrel valószínűsíti.

* * *

A közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 80. § (1) bekezdése rendelkezik a megelőző eljárásban kirendelt igazságügyi szakértő alkalmazásáról, amely alapján a perben ugyanazon szakkérdés tárgyában szakértőként elsősorban a megelőző eljárásban kirendelt igazságügyi szakértő alkalmazandó. A (3) bekezdés szerint a megelőző eljárásban kirendelt igazságügyi szakértő alkalmazását követően ugyanazon szakkérdés vonatkozásában magánszakértő vagy más eljárásban kirendelt szakértő alkalmazásának nincs helye. A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) és a Kp. szabályainak együttes alkalmazása értelmében az aggályos szakvélemény esetében, ha annak oka a szakértő által adott felvilágosítás után sem volt megszüntethető, a felek a perben új szakértő kirendelését indítványozhatják.

A bírói gyakorlatot – az alkotmánybírósági normakontroll kezdeményezésből is láthatóan – megosztja a Kp. fenti rendelkezéseinek értelmezése. Emiatt szükséges a Kp. 80. § (1) bekezdésének kúriai értelmezése a megelőző eljárásban részt vett szakértő helyzetéről és esetlegesen újabb szakértő kirendelésének feltételeiről.

A gyakorlat elsősorban azokban a közigazgatási jogvitákban veti fel a megelőző eljárásban beszerzett szakvélemény kérdését, ahol a közigazgatási szerv részéről kötelező a szakértő igénybevétele.

Az 1952. évi Pp. XX. fejezete alapján a közigazgatási perekben olyan bírói gyakorlat alakult ki, amely a közigazgatási eljárás során érintett szakkérdést a perben új igazságügyi szakértői bizonyítás keretében vizsgálta. Ezt követően a közigazgatási eljárás során beszerzett, illetve a perben kirendelt szakértő által benyújtott szakvélemények összevetése, ütköztetése révén döntött a bíróság a szakkérdésről, s ennek nyomán az arra alapított közigazgatási határozatról és a perbe vitt kereseti kérelemről.

A Kp. új szabályozása alapján a bíróságnak – a jogszabály megfogalmazása szerint –  „elsősorban” kell alkalmaznia a megelőző eljárásban eljárt szakértőt. Ugyanakkor a jogszabályi terminológia eltérésre is elvi lehetőséget ad, mivel a megelőző eljárásban részt vett szakértő alkalmazása nem kizárólagos. A megváltozott szabályozás jogalkotói indokolása szerint az ésszerű idő követelményének érvényesülését biztosítja az, hogy a kirendelésre – a polgári perrendtartás szabályainak alkalmazásával – csak abban az esetben kerül sor, ha az például a szakvélemény kiegészítése vagy az ellentmondások feloldásának megkísérlése miatt indokolt.

A gyakorlat azt mutatja, hogy a közigazgatási jogvita a Kp. szerinti perekben is a megelőző eljárásban beszerzett szakértői vélemény érdemi vitatását jelenti.

Ezért, ha a felperes a bíróság megítélése szerint alappal hivatkozik a közigazgatási jogvitában arra, hogy a hatósági eljárásban eljárt szakértő szakvéleménye aggályos, új szakértő kirendelésére kerülhet sor. Erre a perben többféle eljárási lehetőség áll rendelkezésre. Általában a megelőző eljárásban kirendelt szakértő véleményének vizsgálatára kerülhet sor a felperes által előterjesztett bizonyítékok alapján a Pp. 316. § szerint, figyelemmel a 317. §. rendelkezéseire is. Ennek eredményeképpen dönthet a bíróság újabb szakértő alkalmazásának szükségességéről. Kivételesen azonban a megelőző eljárásban beszerzett szakértői véleménnyel kapcsolatos eljárás mellőzhető, ha a felperes által szolgáltatott bizonyítékok alapján a szakértői vélemény aggályos volta egyértelműen megállapítható.

A bíróság tehát felperesi valószínűsítés esetén a közigazgatási eljárásban kirendelt szakértőtől eltérő igazságügyi szakértőt rendelhet ki, és a közigazgatási eljárás során vizsgált szakkérdést a perben egy új, a felektől és a megelőző eljárástól független igazságügyi szakértő kirendelése útján vizsgálhatja.

A szakkérdéssel érintett közigazgatási jogvitákban a hatósági eljárásban a beszerzett szakvéleményben foglalt megállapításon alapul maga a támadott közigazgatási cselekmény, melynek anyagi jogi megfelelőségét a bíróság annak függvényében tudja érdemben megvizsgálni, hogy a szakkérdésben mennyiben megalapozott a vélemény. A Kp. 80.§ (1). bekezdésének megfogalmazása alapján adott a törvényi lehetőség a megelőző közigazgatási eljárásban kirendelt szakértő helyett új szakértő kirendelésére. Nem kizárólagos lehetőség az, hogy a perben csak a közigazgatási eljárásban kirendelt szakértő – esetlegesen pontosított, kiegészített – szakvéleményére alapítottan kell a bíróságnak a felülvizsgálatot elvégeznie.

A bizonyító fél tehát a Kp. hivatkozott szabálya alapján nincs elzárva attól, hogy vitassa a megelőző eljárásban kirendelt szakvélemény tartalmát, a Pp. 317. § (1) bekezdés d) pontja alapján pedig a bírónak a pervezetés keretében fel kell hívnia a fél figyelmét, ha a kirendelt szakvélemény aggályosságát (Pp. 316. § (1) bekezdés) észleli. Amennyiben pedig az aggályossági okot nem sikerül kiküszöbölni, a mögöttesen alkalmazandó Pp. szabályai alapján a bíróság eleget tesz a bizonyító fél új szakértő kirendelésére irányuló indítványának.

Az Alkotmánybíróság 5/2020. (I. 29.) határozatában foglaltak alapján a Pp. szabályai a szakértői bizonyítás három módját különböztetik meg: a magánszakértő, a más eljárásban már alkalmazott szakértő, valamint a bíróság által kirendelt szakértő esetét. E szakértői bizonyítási módoktól meg kell különböztetni a Kp. 80. (1) bekezdésében nevesített megelőző eljárásban kirendelt szakértő alkalmazásának esetét.

A „megelőző eljárásban eljárt szakértő” és a „más eljárásban már alkalmazott szakértő” jogintézménye kapcsán utalni kell a Pp. 270. § (1) bekezdésére is, amely rendelkezés hatalmazza fel a bírót arra, hogy az előtte folyamatban lévő perben felhasználhassa a más eljárásban beszerzett bizonyítékokat, így a szakértői véleményt is. Eszerint, ha a polgári perben releváns tény más eljárásban, adott esetben egyéb büntető, polgári vagy közigazgatási perben már bizonyítást nyert, úgy annak megismétlésére nincs szükség: a tény hitelt érdemlő bizonyítéka megfelelő körülmények között felhasználható.

Az Alkotmánybíróság hivatkozott határozata szerint a Kp. 80. § (1) bekezdésében található „megelőző eljárás” fogalma ettől eltérő helyzetet jelöl: a közigazgatási ügyben nem csupán ugyanazon tény bizonyítási szükségessége köti össze a hatósági eljárást a közigazgatási perrel. A közigazgatási per jogorvoslati jellegű eljárás, amely a közigazgatási szervhez képest „más szerv”, vagyis a bíróság előtti folyik. Emellett pedig a per célja a közigazgatási jogvita tárgyának, a közigazgatási tevékenység jogszerűségének, törvényességének a felülvizsgálata (a kibocsátott aktushoz vezető eljárás és/vagy az aktusban megjelenő rendelkezés törvényessége), bizonyos esetekben a közigazgatási döntés korrekciója (az aktusban megjelenő rendelkezés megváltoztatása).

Az Alkotmánybíróság hivatkozott határozatában megállapította azt is, hogy a Kp. 80. § (1) bekezdése értelmében a hatósági eljárásban kirendelt szakértőre úgy kell tekinteni, mintha a kirendelésére a közigazgatási perben került volna sor.

A rendelkezésből két következtetés adódik: egyrészt a közigazgatási bíró kirendelő végzése révén a szakértő megőrzi ezen minőségét a perben, másrészt a Kp. „átvezető” jellegű 80. § (1) bekezdése nem rendelkezik a megelőző (hatósági) eljárásban keletkezett szakvélemény érinthetetlenségéről, avagy támadhatatlanságáról. Azzal éppen ellentétesen: a hatósági eljárásban benyújtott szakvélemény megalapozottsága, tartalma a felülvizsgált hatósági határozatba történt beépülését követően a közigazgatási perben is vitathatóvá válik. A Kp. 80. § (4) bekezdése értelmében ugyanis a megelőző eljárásban kirendelt szakértőre a Pp. kirendelt szakértőre vonatkozó szabályait kell alkalmazni (Pp. XXI. fejezet, 90. pontja).

A Kp. 80. § (1) bekezdés második mondatának „elsősorban” kitétele a bírói mérlegelés körébe utalja a megelőző eljárásban kirendelt szakértő által adott szakvélemény aggályosságának megítélését. A mérlegelés feltétele az, hogy a szakkérdéseben a felperes a korábbi szakértői álláspont helyességét kellő mélységben és megalapozottsággal aggályossá tudja tenni, s az ehhez szükséges bizonyítékokat is előterjeszti. Más megfogalmazásban ez azt jelenti, hogy a felperesnek kell olyan peranyagot szolgáltatnia, amely megalapozza új szakértő kirendelését.

Ennek során a felperesnek lényegében a Pp. 316. §-ának megfelelően kell eljárnia. Így a szakvélemény akkor aggályos, hahiányos, illetve nem tartalmazza a szakvélemény jogszabályban előírt kötelező tartalmi elemeit,homályos,önmagával, illetve a perbeli adatokkal ellentétes, vagyegyébként helyességéhez nyomatékos kétség fér.

Nem tekinthető ugyanakkor a felperes részéről a megelőző eljárásban beszerzett szakvélemény aggályossá tételének a szakvélemény szakmai adatok és bizonyítékok nélküli kritikája vagy a szakértő személyére, illetve a szakértői kompetencia hiányára vonatkozó – alá nem támasztott – eljárásjogi hivatkozás.

Amennyiben a felperes kellő hivatkozással a megelőző eljárásban beszerzett szakvélemény megalapozottságát nem tudja megkérdőjelezni, az azt alátámasztó peranyagot nem szolgáltatja, úgy a bíróság még a felperes ezt ellenző indítványa ellenére sem tekinthet el a megelőző eljárásban kirendelt szakértő alkalmazásától.

Forrás:

https://kuria-birosag.hu/hu/kollvel/32020-xi9-kk-velemeny-megelozo-eljarasban-kirendelt-igazsagugyi-szakerto-alkalmazasarol

A Kúria Közigazgatási Kollégiuma a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 27. § (1) bekezdése alapján a közigazgatási peres eljárás felfüggesztése körében az egységes ítélkezési gyakorlat előmozdítása érdekében a következő kollégiumi véleményt alkotta:

A közigazgatási jogvitákban az eljárás felfüggesztésének az ugyanabból vagy – ténybeli és jogi okból – összefüggő jogviszonyból indult büntetőeljárás jogerős befejezéséig általában nincs helye.

Kivételesen kerülhet sor az eljárás felfüggesztésére, amennyiben a közigazgatási ügyben eljáró bíróság az ügy összes körülményének figyelembevétele alapján úgy ítéli meg, hogy az ugyanabból vagy – ténybeli és jogi okból – összefüggő jogviszonyból indult büntetőeljárásban beszerzett bizonyítékok felhasználása a közigazgatási jogvitában szükséges és a közigazgatási ügyben eljáró bíróság kizárólag a büntető ügyben eljáró bíróság döntése alapján győződhet meg a bizonyítékok beszerzésének jogszerűségéről.

* * *

 A közigazgatási perek gyakorlatában rendszeresen felmerülő kérdés az ugyanabból vagy – ténybeli és jogi alapon – összefüggő jogviszonyból indult büntetőeljárás során beszerzett bizonyítékok felhasználása és ezzel összefüggésben az eljárás felfüggesztése. A bírói gyakorlat e kérdésekben nem egységes, korábban ilyen tartalmú jogegységet biztosító eszköz nem került alkalmazásra.

A közigazgatási peres eljárás és a büntetőeljárás – akár azonos történeti tényállás esetén is – eltérést mutatnak az alkalmazandó jog dogmatikája, az eljárás célja, alanya, tárgya, és az elbírálandó tényállási elemek tekintetében. Az ugyanabból vagy – ténybeli és jogi alapon – összefüggő jogviszonyból fakadóan indult párhuzamos eljárásokban is a közigazgatási ügyekben eljáró bíróság eltérő jogi keretek között vizsgálja ugyanazon cselekménysorozatot és a közigazgatási jogi tényállási elemek bizonyítottsága esetén tesz megállapítást a közigazgatási felelősség kérdésében. E lényeges jogi eltérésekre való tekintettel a bizonyítékok azonossága esetén is a közigazgatási, illetve büntetőjogi felelősség kérdésében a közigazgatási-, illetve büntetőeljárások eltérő megállapításokat eredményezhetnek, ezért főszabály szerint nem szükséges a közigazgatási ügyekben eljáró bíróságoknak bevárni a büntetőeljárás lezárását.

A közigazgatási bíróságok a büntetőeljárásban beszerzett bizonyítékokat a közigazgatási határozat bírói felülvizsgálata körében kizárólag jogi/tartalmi megfelelőségi szempontból vizsgálják, hogy azok okszerűen alkalmasak-e az alperesi határozat jogszerűségének megalapozására. Attól függetlenül, hogy ezek a bizonyítékok mely eljárásban lettek beszerezve – a párhuzamosan folyó büntetőeljárásban, avagy a közigazgatási perben –, azok önálló értékelésre alkalmasak lehetnek, így nem szükséges a közigazgatási eljárásnak a büntetőeljárás lezárásáig történő felfüggesztése.

Mindezen okokból kifolyólag a közigazgatási perben is felhasználható, de a büntetőeljárásban beszerzett bizonyítékok felhasználása önmagában nem ad alapot a közigazgatási per felfüggesztésére. Amennyiben mégis elengedhetetlen a büntető eljárás bizonyítékainak felhasználása, de a bizonyítékok beszerzésének jogszerűsége kapcsán további eljárásjogi aggályok merülnek fel, kivételesen sor kerülhet a per tárgyalásának felfüggesztésére abban az esetben, amennyiben a közigazgatási bíróság úgy ítéli meg, hogy a bizonyíték beszerzésének jogi minősítéséhez szükséges a büntetőeljárás jogerős befejezése.

A közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 78. §-ának bekezdései szabályozzák a bizonyítási eljárási szabályokat, rögzítve, hogy a bizonyításra a polgári perrendtartás szabályait kell alkalmazni a Kp. ezen fejezetében foglalt eltérésekkel. A jogszabályhely (4) bekezdése rögzíti, miszerint a megelőző eljárás idején fennálló, de a megelőző eljárásban nem értékelt tényre, körülményre a felperes vagy az érdekelt akkor hivatkozhat, ha azt a megelőző eljárásban a közigazgatási szerv arra való hivatkozása ellenére nem vette figyelembe, azt önhibáján kívül nem ismerte, illetve arra önhibáján kívül nem hivatkozott.

Az Európai Bíróság C-419/14. számú ítélete alkalmazza – azonban nem idézi – az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt egyezmény 8. Cikkét, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája 7., 8., 41., 48. és 52. Cikkeit, amelyek szempontjából elemzi a bizonyítékok közigazgatási eljárásban történő felhasználhatóságát. Az ítélet rámutatott arra, hogy a bizonyítékok megítélése szempontjából fontos jelentősége van a titkos információgyűjtés során begyűjtött bizonyítékok jogszerűségi felülvizsgálatának, azaz annak, hogy azok ilyen irányú vizsgálatát, mely bíróság, milyen eljárási rezsim alatt végezheti el. Az ítélet megállapítása szerint a titkos információgyűjtés során beszerzett bizonyítékok jogszerűségi felülvizsgálatát törvényi felhatalmazás alapján csak a büntető bíróság végezheti, ilyen jogosultsága a közigazgatási ügyekben eljáró bíróságoknak nincs, így a közigazgatási bíróság nem foglalhat állást érdemben a büntetőeljárásban foganatosított eljárási cselekmények jogszerűsége kérdésében.

A titkos adatgyűjtéssel kapcsolatban az Európai Unió Bírósága a C-419/14. számú ítélete kifejtette, miszerint az uniós jogot úgy kell értelmezni, hogy az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésének, az EUMSZ 325. cikknek és a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló, 2006. november 28-i 2006/112/EK tanácsi irányelv 2. cikkének, 250. cikke (1) bekezdésének és 273. cikkének alkalmazásában azzal nem ellentétes, ha az adóhatóság egy párhuzamosan folyó és még le nem zárt büntetőeljárás keretében (…) folytatott titkos adatgyűjtés során, például távközlési rendszerek útján való kommunikáció lehallgatásával és elektronikus levelek lefoglalásával beszerzett bizonyítékokat használhat fel, feltéve hogy e bizonyítékoknak az említett büntetőeljárás keretében való beszerzése és azoknak a közigazgatási eljárás keretében való felhasználása nem sérti az uniós jog által biztosított jogokat.

A magyar büntetőeljárás szabályai szerint a titkos információgyűjtés tekintetében a bizonyíték beszerzésének jogszerűsége tárgyában a büntetőeljárásban való felhasználhatóságról való döntést megelőzően is több bírói döntésre kerül sor, amelyek célja a beszerzés jogszerűségének biztosítása. Ennek megfelelően tehát, amennyiben a közigazgatási jogvitában a felperes a titkos információszerzéssel beszerzett bizonyítékok körében azok beszerzésének jogszerűségét vitatja, és a büntetőbíróság az Alapjogi Charta 52. Cikkének (1) bekezdésének megfelelő, nemzeti szabályozásban szereplő szempontok alapján dönt, úgy a közigazgatási bíróságnak azt kell vizsgálnia, hogy rendelkezésre állnak-e azok a bírói döntések, amelyek a beszerzés jogszerűségét hivatottak igazolni.

Forrás:

https://kuria-birosag.hu/hu/kollvel/42020-xi9-kk-velemeny-kozigazgatasi-peres-eljaras-felfuggeszteserol-bunteto-eljaras