Category Archives: Főoldalon megjelenő hírek

FELHÍVÁS: önkéntes közérdekű tevékenység ellátására

FELHÍVÁS

Egyesületi önkéntes közérdekű tevékenység ellátására

A 2018-ban létrejött Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület hiánypótló jelleggel a hazai közigazgatási jog és azon belül is a közigazgatási eljárási jog kutatását, a vonatkozó jogalkalmazás segítését és fejlesztését tekinti alapvető céljának.

Az Egyesületünk egy olyan elhivatott csapat kezdeményezésére jött létre, akik már eddig is elkötelezettek voltak a közigazgatási eljárásjog kutatása, elemzése, megfelelő gyakorlati alkalmazása iránt. Ennek megfelelően alapító tagjaink között egyetemi oktatók, kutatók, gyakorlati szakemberek foglalnak helyet.

Az Egyesületünk célja a közigazgatási szakemberek tevékenységének gyakorlati és elméleti támogatása, a közigazgatási szakemberállomány jogalkalmazási tevékenységének fejlesztése, és a közigazgatás különböző területein tevékenykedők együttműködésének a támogatása.

E célkitűzések mentén az Egyesület egy olyan szakmai fórum létrehozását tűzte ki célul, amely lehetőséget biztosít a hazai hatósági és egyéb közigazgatási eljárási jogalkalmazásban munkálkodó gyakorlati szakemberek, illetve a tudomány képviselői számára, hogy megvitathassák a közigazgatási eljárásjogi, különösen a közigazgatási hatósági jog egyes szabályozási kérdéseit, áttekinthetik és közösen megoldhatják azokat a felmerülő gyakorlati problémákat, amelyek egy-egy jogszabály-módosítás alkalmával módszertani problémákat okoznak a jogalkalmazásban.

Az Egyesület szervezeti keretei között lehetőség nyílik továbbá arra, hogy a tagok közösen készüljenek fel a mindenkori közigazgatási eljárásjogi változásokra, az Egyesület által felvetett témakörökben tudományos és szakmai vitákat, konferenciákat tartsanak és egyéb rendezvényeken vegyenek részt.

A megfogalmazott célok elérése érdekében Egyesületünk kiterjedt szakmai tevékenységet kíván folytatni: nyomon kívánja követni a közigazgatási eljárásjog kurrens és a gyakorlati jogalkalmazás tekintetében releváns témáit és igyekszik minderről tájékoztatni a közigazgatási eljárásjog iránt érdeklődőket.

Az érdeklődők bővebb információkat honlapunkon találhatnak (www.keje.hu).

Az Egyesület 2019-ben számos szakmai programot tervez: konferenciákat, workshopokat, versenyeket, amelyek megszervezéséhez önkénteseket keresünk a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005. évi LXXXVIII. törvény előírásai szerint.

A közérdekű önkéntes tevékenység önkéntes jogviszony keretében végezhető, amely a fogadó szervezet és az önkéntes között megkötött önkéntes szerződéssel jön létre. Az Egyesület számára végzett önkéntes tevékenységért díjazás nem jár.

Jelentkezni a keje@keje.hu e-mail címre küldött szakmai életrajzzal lehet 2019. március 1. napjáig.

Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület

Állásfoglalás az eljárás megszüntetése és a hiánypótlás vonatkozásában

A Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület Állásfoglalása

az eljárás megszüntetése és a hiánypótlás vonatkozásában

A Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület (a továbbiakban: KEJE vagy Egyesület) célja a közigazgatási szakemberek tevékenységének gyakorlati és elméleti támogatása, a közigazgatási szakemberállomány jogalkalmazási tevékenységének fejlesztése, és a közigazgatás különböző területein tevékenykedők együttműködésének a támogatása.

E célkitűzések mentén az Egyesület egy olyan szakmai fórum létrehozását tűzte ki célul, amely lehetőséget biztosít a hazai hatósági és egyéb közigazgatási eljárási jogalkalmazásban munkálkodó gyakorlati szakemberek, illetve a tudomány képviselői számára, hogy megvitathassák a közigazgatási eljárásjogi, különösen a közigazgatási hatósági jog egyes szabályozási kérdéseit, áttekinthetik és közösen megoldhatják azokat a felmerülő gyakorlati problémákat, amelyek egy-egy jogszabály-módosítás alkalmával módszertani problémákat okoznak a jogalkalmazásban.

Ennek keretében az Egyesület a hozzá érkező szakmai kérdéseket a legjobb tudása szerint igyekszik megválaszolni. Az Egyesület állásfoglalása semmilyen kötőerővel nem rendelkezik, az a tagok cizellált egyéni véleményét tükrözi.

1. A kérdésben szereplő tényállás

„A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) lehetővé tette az eljárás megszüntetését a hiánypótlás nem teljesítését követően, azonban az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) erre már nem biztosít lehetőséget.

A hatóságok többsége a hiánypótlást egyfajta nyilatkozattételnek tekinti és megszünteti a hiánypótlás elmaradása esetén is az eljárást, amely értelmezésünk szerint nem megfelelő megoldás, hiszen a két eszköznek más-más a célja.

Azt az elvet képviseljük, hogy kizárólag a nyilatkozattétel elmaradására lehet eljárást megszüntetni.

Ezért áthidaló megoldásként a hiánypótlással egyidejűleg nyilatkozattételre is felhívjuk az ügyfeleket – ahol lehetséges –, így a hiánypótlás és azzal együtt a nyilatkozattétel elmaradása eredményezi az eljárás megszüntetését.

Amennyiben azonban csak hiánypótlásra történt meg a felhívás, úgy az eljárás megszüntetésének nincs helye, csak a kérelem elutasításának arra hivatkozással, hogy az eljárás hivatalból nem folytatható és a tényállás tisztázására tett kísérletek meghiúsultak, ami igencsak aggályos lehet, hogy egy másodfokú eljárásban vagy a közigazgatási bíróság előtt mennyire állja meg a helyét, figyelemmel arra, hogy a kérelem azért lett elutasítva, mert a tényállás nem tisztázott.

Önök hogyan értelmezik az Ákr. ezen szakaszait, milyen megoldást tudnának javasolni esetünkben?”

 

2. Az Egyesület álláspontja

Az eljárás megszüntetése hiánypótlás elmaradása esetén

A tényállásban hivatkozott Ket. szakasz ekképp rendelkezett:

31. § […]

(2) A hatóság az eljárást megszüntetheti, ha az ügyfél a kérelmére indult eljárásban a hiánypótlásra való felhívásnak nem tett eleget, és az erre megállapított határidő meghosszabbítását sem kérte, illetve nyilatkozattételének elmaradása megakadályozta a tényállás tisztázását.

Következésképpen a hatóság mérlegelési jogkörében megszüntethette az eljárást, amennyiben az alábbi konjunktív feltételek fennálltak: az eljárás kérelemre indult, az ügyfél a hiánypótlásra való felhívásnak nem tett eleget, nem kérte a megállapított hiánypótlási határidő meghosszabbítását, továbbá a nyilatkozattételének elmaradása megakadályozta a tényállás tisztázását.

A Ket. vitatható kötőszóhasználatából fakadóan nem teljesen egyértelmű az „illetve” kötőszót követő tagmondat jelentéstartalma, ugyanakkor a nyilatkozattétel elmaradása összefüggésben áll a hiánypótlásra való felhívással, amiből következik, hogy a Ket. nyilatkozattételként értékeli a hiánypótlásra való felhívásra benyújtott hiánypótlást.

Az Ákr. 44. §-a értelmében:

ha a kérelem a jogszabályban foglalt követelményeknek

a) nem felel meg, vagy

b) megfelel, de a tényállás tisztázása során felmerült új adatra tekintettel az szükséges,

az eljáró hatóság határidő megjelölésével, a mulasztás jogkövetkezményeire történő figyelmeztetés mellett, ha törvény vagy kormányrendelet másként nem rendelkezik egy ízben hiánypótlásra hívja fel a kérelmezőt.

Ezzel összefüggésben az Ákr. 47. § alapján:

(1) a hatóság az eljárást megszünteti, ha

[…]

b) a kérelmező ügyfél a hatóság felhívására nem nyilatkozik, és ennek hiányában a kérelem nem bírálható el, és az eljárást hivatalból nem folytatja,

[…]

Ennek értelmében a hatóság az eljárást abban az esetben szünteti meg, ha a kérelmező ügyfél a hatóság felhívására nem nyilatkozik és a nyilatkozat hiányában a kérelem nem bírálható el és az eljárást hivatalból nem folytatja. A hiánypótlásról szóló 44. § értelmében „[…] az eljáró hatóság […] egy ízben hiánypótlásra hívja fel a kérelmezőt.” A hiánypótlásra történő felhívás szűkebb tartalommal bíró fogalom, mint a nyilatkozattételre történő felhívás, ugyanakkor e – „a többen benne foglaltatik a kevesebb” – jogelv alapján a hiánypótlásra történő felhívás – éppen az említett jogelv következtében – egyúttal nyilatkozattételre történő felhívásként is értékelendő, következésképpen a hiánypótlási felhívásra benyújtott ügyféli „válasz” nyilatkozatnak minősül.

A hiánypótlásra az Ákr. értelmében két esetben van lehetőség: a) egyrészt, ha a kérelem a jogszabályban foglalt követelményeknek nem felel meg; b) másrészt, ha a kérelem a jogszabályban foglalt követelményeknek megfelel, de a tényállás tisztázása során felmerült új adatra tekintettel szükséges. Következésképpen mindkét esetkör a kérelemhez kapcsolódik; vagy annak nem jogszabályi követelményeknek megfelelően benyújtott volta okán, vagy éppen a benyújtott kérelemmel kapcsolatosan felmerült új adatra tekintettel a tényállás tisztázása érdekében.

Megjegyzendő, hogy az Ákr. szóhasználatából következik, hogy hiánypótlásra nem csupán a kérelmező ügyfél hívható fel, hanem a kérelmező is, mely tágabb kategóriát jelent. Az Ákr. 35. §-a szerint ugyanis „(1) A kérelem az ügyfél olyan nyilatkozata, amellyel hatósági eljárás lefolytatását, illetve a hatóság döntését kéri jogának vagy jogos érdekének érvényesítése érdekében. […] (4) E § rendelkezéseit az eljárás megindítására irányuló kérelmen kívüli egyéb, az eljárás valamennyi résztvevőjének az eljárással összefüggő kérelmeire is megfelelően alkalmazni kell.

Emlékeztetünk arra is, hogy az Ákr. külön fejezetben szabályozza a kiskorú, a cselekvőképtelen és a cselekvőképességében részlegesen korlátozott nagykorú, valamint a fogyatékossággal élő személyek által tett nyilatkozatok feltételeit (Ákr. 29. §).

Az eljárás megszüntetésére vonatkozó 47. § (1) bekezdésének b) pontja kizárólag a kérelmező ügyfél vonatkozásában teremt lehetőséget az eljárás megszüntetésére a fentiekben meghatározott esetben. Kiemelendő továbbá, hogy az Ákr. törvényjavaslatához fűzött miniszteri indokolás értelmében „a kérelmet benyújtó ügyfél esetén, amennyiben megtagadja a nyilatkozattételt, és ennek hiányában nem lehet eldönteni az ügyet, úgy az eljárást meg kell szüntetni. A megszüntetési ok tehát nem vonatkozik azon ügyfelek nyilatkozataira, akik nem mint kérelmezők szerepelnek az eljárásban. Az ő esetükben egyéb eszközöket kell választania a hatóságnak – például eljárási bírság –, hogy ösztönözzék őket az együttműködésre.

Az Ákr. a Ket. szabályaihoz képest számos ponton átalakítja az ügyfél nyilatkozatára vonatkozó rendelkezéseket; megnöveli annak súlyát, szerepét, amely egyúttal nagyobb felelősséget is ró az ügyfelekre, mert bizonyos esetekben a nyilatkozat – az azzal ellentétes bizonyítékok hiányában – elsődleges bizonyítási eszközzé válhat.

Ellentétben a Ket.-tel (amely ezt csak az irat tekintetében engedi meg), az Ákr. általános jelleggel lehetővé teszi – amennyiben jogszabály nem zárja ki ennek lehetőségét –, hogy a bizonyítékot az ügyfél nyilatkozatával pótolhassa, amennyiben annak beszerzése nem lehetséges (Ákr. 64. § (1) bek.). Ilyen esetben azonban az ügyfelet figyelmeztetni kell a valótlan tartalmú nyilatkozattétel jogkövetkezményeire is.

Az Egyesület álláspontja, hogy az ügyfél az eljárás során bármikor nyilatkozatot, észrevételt tehet, sőt azt akár meg is tagadhatja, viszont kérelemre induló eljárásban ennek következményeivel számolnia kell. Ezt fejezi ki az Ákr. 5. § (1) bekezdése, amelynek értelmében a nyilatkozattétel lehetőség. A hatóság tényfeltárási kötelezettsége körében bizonyítása a szabad bizonyítás elvére és a bizonyítékok szabad mérlegelésére épül. Ennek körében a hatóság maga választja meg a bizonyítás eszközeit és azokat szabadon mérlegelve hozza meg döntését. Hangsúlyozzuk, hogy az alapelvek érvényre juttatása az eljárás minden résztvevőjének kötelezettsége. Az Ákr. 5. § (2) bekezdése kimondja, hogy „a közigazgatási hatóság az ügyfél és az eljárás egyéb résztvevője számára biztosítja, hogy jogaikról és kötelezettségeikről tudomást szerezzenek, és előmozdítja az ügyféli jogok gyakorlását”. Amennyiben a kérelem hiányos vagy a tényállás tisztázása ezt indokolja, a hatóság intézkedésével olyan megoldást kell találnia, amely kifejezi és érvényre juttatja az ügyféli jogok és érdekek minél szélesebb körben történő érvényre juttatását. Ehhez kapcsolódóan lényeges szerep jut a konkrét ügyben a hatóság mérlegelésének, valamint döntéseinek a fokozatosság figyelembevételével való meghozatalának, ami a közigazgatási jogviszonyokban a bizalmi elv erősödését, tágabb értelemben pedig a jogbiztonságot szolgálja.

Állásfoglalás a döntés módosítása elkésett fellebbezés, valamint a másodfokú hatóságra irányadó ügyintézési határidő és a függő hatályú döntés vonatkozásában

A Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület Állásfoglalása

a döntés módosítása elkésett fellebbezés, valamint a másodfokú hatóságra irányadó ügyintézési határidő és a függő hatályú döntés vonatkozásában

A Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület (a továbbiakban: KEJE vagy Egyesület) célja a közigazgatási szakemberek tevékenységének gyakorlati és elméleti támogatása, a közigazgatási szakemberállomány jogalkalmazási tevékenységének fejlesztése, és a közigazgatás különböző területein tevékenykedők együttműködésének a támogatása.

E célkitűzések mentén az Egyesület egy olyan szakmai fórum létrehozását tűzte ki célul, amely lehetőséget biztosít a hazai hatósági és egyéb közigazgatási eljárási jogalkalmazásban munkálkodó gyakorlati szakemberek, illetve a tudomány képviselői számára, hogy megvitathassák a közigazgatási eljárásjogi, különösen a közigazgatási hatósági jog egyes szabályozási kérdéseit, áttekinthetik és közösen megoldhatják azokat a felmerülő gyakorlati problémákat, amelyek egy-egy jogszabály-módosítás alkalmával módszertani problémákat okoznak a jogalkalmazásban.

Ennek keretében az Egyesület a hozzá érkező szakmai kérdéseket a legjobb tudása szerint igyekszik megválaszolni. Az Egyesület állásfoglalása semmilyen kötőerővel nem rendelkezik, az a tagok cizellált egyéni véleményét tükrözi.

1. A kérdésben szereplő tényállás

a) A döntés módosítása elkésett fellebbezés alapján

Ahogyan azt korábbi állásfoglalásukban megerősítették, az elkésett fellebbezés visszautasítása az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) szabályozási rendszerében a másodfokú hatóság hatáskörébe tartozik. A napokban azzal a jogalkalmazási kérdéssel szembesültünk, hogy a fellebbezés elkésettsége esetén az elsőfokú hatóság módosíthatja-e – nem saját hatáskörben, hanem – a fellebbezésre tekintettel, az Ákr. 119. § (3) bekezdése alapján a döntését, ha az ügyfél fellebbezésében foglaltakkal maradéktalanul egyet ért, és erre tekintettel megállapítja, hogy a fellebbezéssel támadott döntése jogszabálysértő?

Véleményünk szerint több megoldási lehetőség is kínálkozik jelen ügyben, kérdéses azonban számunkra, hogy mindegyik megfelel-e az eljárásjogi szabályoknak, illetve az Ákr. szellemének:

  1. Az Ákr. szövegének leginkább megfelelő eljárás álláspontunk szerint az lenne, ha az elsőfokú hatóság – függetlenül attól, hogy a fellebbezésben foglaltakkal egyet ért – a fellebbezést felterjesztené a másodfokú hatósághoz. A másodfokú hatóság a fellebbezést – elkésettsége okán – visszautasítja; majd az ügyirat első fokra való visszaérkezését követően az elsőfokú hatóság módosítja a döntését az Ákr. 120. § (1) bekezdése alapján, saját hatáskörben. Ez az eljárás elhúzódásához vezethet, ami különösen annak fényében indokolatlannak látszik, hogy az elsőfokú hatóság már az elkésett fellebbezés felterjesztésekor tudja, hogy a döntését mindenképpen módosítani fogja.
  2. Mivel jelen esetben a fellebbezés nem az ügy érdemére kiható, hanem eljárásjogi tartalmat hordoz, ezért nem tartjuk kizártnak, hogy az elsőfokú hatóság a fellebbezési eljárástól függetlenül – az Ákr. 120. § (1) bekezdése alapján, saját hatáskörben – módosítsa a döntését. Amennyiben a másodfokú hatóság egyben felügyeleti jogkör gyakorlására is jogosult, ez magában hordozza annak a veszélyét, hogy egyébként érzékelve az elsőfokú döntés anyagi jogszabályt sértő jellegét, a fellebbezés visszautasításával egyidejűleg felügyeleti eljárást indít, és az Ákr. 121. § (2) bekezdése alapján maga orvosolja az elsőfokú döntés hibáját, és megváltoztatja azt. Ebben az esetben előállhat olyan helyzet, hogy mindkét hatóság „rendbe teszi” anyagi jogilag az elsőfokú döntést, az így keletkező két döntés azonban eljárásjogilag egy abszurd helyzetet idéz elő, amit ismételten rendezni szükséges. Ez az anomália elkerülhető azzal, ha az elsőfokú hatóság – az Ákr. 120. § (1) bekezdése alapján – a döntést már a fellebbezés felterjesztése előtt módosítja, és erről a fellebbezés felterjesztésében tájékoztatja a másodfokú hatóságot. Ezzel a megoldással anyagi jogilag a lehető legrövidebb időn belül nyugvópontra juthat az ügy, másrészt eljárásjogilag is meg fog felelni az Ákr. rendelkezéseinek, mert párhuzamosan a másodfokú hatóság döntést fog hozni a fellebbezés visszautasításáról. (Ugyanakkor bármilyen csekély is a valószínűsége, mégsem zárható ki a lehetőségek közül, hogy a másodfokú hatóság a fellebbezés elbírálása során arra az álláspontra jut, hogy a fellebbezés nem késett el.)
  3. A harmadik lehetőség álláspontunk szerint az lenne, ha az elsőfokú hatóság – függetlenül attól, hogy érzékeli a fellebbezés elkésettségét – nem terjesztené fel a másodfokú hatóság részére a fellebbezést, hanem (mivel a fellebbezésben foglaltakkal maradéktalanul egyet ért) azt módosítaná, de nem saját hatáskörben, hanem az Ákr. 119. § (1) bekezdése alapján. Ezzel az opcióval egyrészt az ügy megoldása során elkerülhető az 1-2. pont szerinti – a bürokráciát növelő – hivatalbóli eljárások megindítása, mert az elsőfokú hatóság anyagi jogilag a 119. § szerinti eljárásban rendezi az ügyet. Másrészt az ügyintézés idejét tekintve is ez a leggyorsabb megoldás, és mint ilyen ez szolgálja leginkább az ügyfél érdekeit. A jogalkotó az Ákr. megszületése során – a törvény indokolásában is megjelenítve – arra az álláspontra jutott, hogy az alapelveknek – azok elvi jellegén túl – normatív tartalmat kíván tulajdonítani, amelyek közvetlenül végrehajthatóak. Ezt figyelembe véve, az ügyféli jogok gyakorlását a hatóság úgy tudja a leginkább előmozdítani, ha a fellebbezés elkésettsége ellenére az elsőfokú döntést ő maga módosítja, és a fellebbezést nem terjeszti fel a másodfokú hatósághoz.

Kérdésünk tehát, hogy az elsőfokú hatóság módosíthatja-e a döntését a fellebbezésre tekintettel akkor, ha a fellebbezés elkésett. Vagy az Ákr. 119. § (1) bekezdését lényegében úgy kell értelmezni, hogy „Ha a – határidőben benyújtott – fellebbezés alapján a hatóság megállapítja, hogy döntése jogszabályt sért, azt módosítja vagy visszavonja.”?

b) A másodfokú hatóságra irányadó ügyintézési határidő és a függő hatályú döntés

Az Ákr. 111. §-a szerint a jogorvoslati eljárásban e törvény rendelkezéseit az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. Az Ákr. 9. fejezete sem az ügyintézési határidő (illetve ezzel összefüggésben a sommás és teljes eljárás), sem a függő hatályú döntés vonatkozásában nem rendelkezik az általános szabályoktól való eltérésről. Ugyanakkor egyes esetekben akár az Ákr. 50. §-ának, akár 41-43. §-ának az alkalmazásakor aggályokat vethet fel azok alkalmazása; különösen igaz ez a függő hatályú döntésre.

Kérdésünk, hogy

  • értelmezhető-e a másodfokú eljárásban a sommás eljárás jogintézménye?
  • az előző kérdésre adott választól függően a másodfokú eljárásban az ügyintézési határidő mindig 60 nap, avagy másodfokon is lehet-e 8 napos az ügyintézési határidő?
  • ki kell-e adni – a feltételek fennállása esetén – másodfokon is függő hatályú döntést?

 

2. Az Egyesület álláspontja

a) A döntés módosítása elkésett fellebbezés alapján

Az Ákr. 120. § (1) bekezdése értelmében:

ha a hatóság megállapítja, hogy a másodfokú hatóság, a felügyeleti szerv vagy a közigazgatási bíróság által el nem bírált döntése jogszabályt sért, a döntését annak közlésétől számított egy éven belül, legfeljebb egy ízben módosítja vagy visszavonja.

Az idézett törvényhely szószerinti értelmezése nem zárja ki azt, hogy a folyamatban lévő fellebbezési eljárásban is alkalmazható legyen a döntés saját hatáskörben történő módosítás jogintézménye. Azonban ez számos, az ügyfelek érdekeit is sértő, s egyúttal átláthatatlan – ezáltal jogbizonytalanságot eredményező – helyzethez vezethet.

Példaként említhető olyan eset, amikor egyidejűleg létezik egy nem végleges elsőfokú határozat, egy módosított elsőfokú határozat – amellyel szemben egyébként ugyanolyan jogorvoslat nyílik meg, mint az eredeti határozat esetén –, és a folyamatban lévő fellebbezési eljárásban potenciálisan születhet egy, az igazolási kérelmet visszautasító, tehát önálló jogorvoslattal támadható végzés, illetve akár egy másodfokú döntés is. Ha elfogadná az elsőfokú hatóság módosítását a másodfok, úgy egy megszüntető végzés, amennyiben nem, úgy kérdés, hogy felügyeleti jogkörben, vagy fellebbezés alapján járna el. Összegezve, a jogalkalmazás számára sem, és az ügyfelek számára sem eredményezne átlátható helyzetet az ilyen típusú eljárás, amely végső soron a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét eredményezné.

Szintén fontos kiemelni, hogy az elsőfokú hatóságnak nincs mérlegelési lehetősége abban, hogy a fellebbezést felterjeszti-e a másodfok számára, hiszen a másodfokú hatóságnak van hatásköre dönteni mind a fellebbezési kérelem, mind pedig az igazolási kérelem tárgyában.

A felmerült problémával kapcsolatban, analógiaként a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény 83. §-a szerinti, a jogsérelem közigazgatási úton való orvoslása kiemelendő. E jogintézmény lényege, hogy a döntést hozó szerv vagy felügyeleti szerv a közigazgatási per alatt módosítja vagy semmisíti meg a döntését azzal a céllal, hogy a keresetlevélben nevesített jogsérelmet orvosolja. Azonban ez a hivatalbóli jogorvoslat nem előzi meg az ügyfél kérelmére indult közigazgatási pert. A felperesnek nyilatkoznia kell arról, hogy a közigazgatási szerv orvoslását elfogadja-e vagy kereseti kérelmét az új döntésre is kiterjeszti. Ennek elvi alapját az képezi, hogy a hatóság hivatalbóli eszközökkel ne tudja elzárni az ügyfelet a kérelemre induló jogorvoslatoktól a támadott döntés visszavonásával vagy módosításával (végső soron, ne vonja el a bíróság döntési jogkörét).

Az Ákr. IX. fejezetében a jogorvoslati eszközöket a jogalkotó ugyan nem fokozatosságuk sorrendjében helyezte el, az ott meghatározott „sorrendet” azonban mégsem lehet figyelmen kívül hagyni a kérdés megítélésekor. Az ügyfél rendelkezési jogát szem előtt tartva a kérelemre induló jogorvoslati eljárások szerepelnek a lista tetején (közigazgatási per, fellebbezés), ezeket „kiegészíti” a döntést hozó szerv általi módosítás vagy megsemmisítés. Kifejezve, hogy ezen jogintézmények alkalmazására – nem kizárólagosan, de – tipikusan és elsősorban a jogorvoslati kérelemre tekintettel szokott sor kerülni. A hivatalbóli jogorvoslatok alkalmazására rendkívüli esetekben kerül sor, elsősorban az objektív jogvédelem (közérdek) biztosítása érdekében. Az Ákr. szabályozási rendszerében a hivatalbóli eljárások célja az esetleges jogrendszerbeli anomáliák, kirívó jogszabálysértések kezelése.

Az Ákr. említett 120. § (1) bekezdése végső határidőt – főszabályként egy év – jelöl a döntés módosítására vagy visszavonására nézve, kezdő nap hiányában döntés esetén annak meghozatala tekintendő annak az időpontnak, amelytől a hivatalbóli jogorvoslati eljárásnak helye van. A döntés saját hatáskörben történő módosítására, visszavonására irányuló eljárás megindításának tekintetében az Ákr. időbeliségre nem tartalmaz rendelkezést. Azonban amennyiben van lehetőség fellebbezésre, a döntés véglegessé válása olyan előfeltétel lehet, amelynek teljesülnie kell az említett, hivatalbóli jogorvoslati eljárás megindulásához.

Jogalkotói és rendszertani értelmezés alapján a kérelemre induló jogorvoslati eljárások szolgálnak az esetleges jogszabálysértő döntések elsősorbani orvoslására. A fellebbezési eljárásban a másodfokú szerv számára minden lehetőség a rendelkezésre áll, hogy a jogszabálysértést felderítse és véglegesen orvosolja. A felterjesztési határidő alatt lefolytatható döntés-módosítási eljárásban például a tényállástisztázás tekintetében korlátozottabbak a lehetőségek. Az elsőfokú – döntést hozó – hatóság ugyanakkor nem vonhatja el a másodfokú szerv hatáskörét azzal, hogy nem várja meg, míg az érdemben eldönti az ügyet.

A fokozatosság jogszabályi rögzítése nélkül is, az ügyfél rendelkezési joga általánosságban megelőzi a hivatalbóliságot, ezzel ellentétes értelmezés esetében a döntés saját hatáskörben történő módosítása, visszavonása iránt indított eljárás kiüresítené az ügyfél fellebbezési jogát.

Az Egyesület álláspontja szerint tehát a helyes, illetve az ügyfelek érdekeit is figyelembe vevő jogalkalmazói gyakorlat, amely az eljárás hatékonyságát és a költségtakarékosságot is elősegíti az, ha az elsőfokú hatóság elkésett fellebbezés esetén is, az Ákr. rendelkezéseinek megfelelően felterjeszti a másodfoknak a fellebbezést, illetve az igazolási kérelmet, és kifejti álláspontját a másodfokú hatóságnak, akinek lehetősége van a jogszerű döntést meghozni. Amennyiben a másodfokú hatóság elutasítja az igazolási kérelmet, úgy már lehetőség van az Ákr. 120. §-a alapján az elsőfokú hatóságnak saját döntését módosítani, visszavonni.

b) A másodfokú hatóságra irányadó ügyintézési határidő és a függő hatályú döntés

Tekintettel az Ákr. 111. §-ára – azaz, hogy a „[…] jogorvoslati eljárásban e törvény rendelkezéseit az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.” – a másodfokú hatóságra (speciális jogszabályi előírás hiányában) az általános ügyintézési határidőket kell alkalmazni azzal, hogy az egyes eljárás típusok vonatkozásában természetesen érvényesülnie kell az Ákr. 40-41. §-ban foglaltaknak. Következésképpen az automatikus döntéshozatali eljárásra vonatkozó 24 órás határidő alatt kell meghoznia a másodfokú hatóságnak a döntést, amennyiben i) azt törvény vagy kormányrendelet megengedi, ii) a hatóság részére a kérelem benyújtásakor minden adat rendelkezésére áll, iii) a döntés meghozatala mérlegelést nem igényel, és iv) nincs ellenérdekű ügyfél; míg 8 nap alatt hozandó meg a döntés amennyiben i) a hiánytalanul előterjesztett kérelem és mellékletei, valamint a hatóság rendelkezésére álló adatok alapján a tényállás tisztázott és ii) nincs ellenérdekű ügyfél. Megjegyzendő, hogy az alap (első) fokú eljárás típusától független a másodfokú eljárás abban az értelemben, hogy például egy teljes eljárásban lefolytatott alap (első) fokú eljárás esetén is van lehetőség sommás eljárásban elbírálni a jogorvoslatot, amennyiben a sommás eljárásra vonatkozó törvényi feltételek fennállnak (ez természetesen fordítva is igaz).

Az Ákr. 43. §-ában szabályozott függő hatályú döntés csak és kizárólag az alap (első) fokú eljárás esetében bír relevanciával, tekintettel a jogintézmény természetére. Mindemellett az Ákr. 43. § (1) bekezdése értelmében: „[a] hatóság – az e §-ban meghatározottak szerint – az eljárás megindításától számított nyolc napon belül függő hatályú döntést hoz.” Az »eljárás« szó alapvetően az alap (első) fokú eljárásra utal, tekintettel azon tényre, hogy az Ákr. a jogorvoslati eljárás esetén az egyes jogorvoslati jogintézményekkel együtt használja az »eljárás« kifejezést; továbbá a függő hatályú döntés az alap (első) fokú eljárás megindításához kötődik.

Alternatív vitarendezés: mediáció (közvetítés) a közigazgatásban

Alternatív vitarendezés: mediáció (közvetítés) a közigazgatásban

Régóta bizonyosság, hogy az alternatív vitarendezési módszerek és ezen belül a mediáció (közvetítés) alkalmazhatónak bizonyulnak közjogi, hatósági jogviszonyokban is (pl.: versenyfelügyeleti-, médiafelügyeleti és hírközlési eljárások, gyámhatósági eljárások, stb.).

A szakirodalmi és gyakorlati példák, valamint a nemzetközi eredmények is igazolják, hogy a mediációnak, (magyar jogi szóhasználattal: közvetítésnek) nagy szerepe lehet a problémás ügyek hatékonyabb, szélesebb konszenzuson alapuló rendezésében a felek egyirányú, kölcsönös érdekei megteremtésének köszönhetően. Emellett a közvetítés előnye a módszer viszonylagos gyorsasága, a felek rendelkezési jogának kiterjesztése, valamint a közigazgatási tevékenység során a kevésbé képviselt szempontoknak is hangsúlyosabban figyelmet szentelő döntéshozatal. Fontos tényező a közigazgatás szerepének újraértelmezése okán az a szociológiai szempontból is jelentős helyzet, hogy a közjogi eljárásban érintett fél nem áll azonos szinten az eljárás másik pólusán álló féllel, ami egyébként is sajátos jogvédelmi eszközök és garanciák biztosítását és alkalmazását teszi szükségessé a közjogi eljárásokban. Ennek a nehezen áthidalható érdekellentétnek a feloldásában segíthet a közvetítés. Azokban a közjogi hatósági eljárásokban, ahol már alkalmazást nyertek a mediatív, közvetítő jellegű technikák, a módszer bevált és igazolhatóan működik, tartalmát tekintve pedig magasabb értékűvé, könnyebben követhetőbbé, ügyfélközpontúvá teszik az eljárások lefolyását és azok végső rendezését. Éppen ezért ösztönzőleg hat és kívánatos is más eljárástípusokban is a bevezetése. A mediáció alapvető célja, hogy a felek megtalálják a megoldást a közöttük fennálló konfliktus rendezésére az általuk meghatározott módon, amely a jövőben is fenntartható lesz.

Az Európai Unióban a polgári és kereskedelmi ügyekben végzett közvetítés egyes szempontjairól szóló Európai Parlament és a Tanács 2008/52/EK irányelve vezette be a mediációt, amely polgári és kereskedelmi ügyekben keretet biztosít a határon átnyúló közvetítéshez. Az irányelv 2008 májusa óta hatályos és előírja, hogy az európai tagállamok (Dánia kivételével), hogyan vezessék be a szükséges törvényi, rendeleti és közigazgatási intézkedéseket. Bár a rendelkezés csak a határon átnyúló vitákra vonatkozik, nem korlátozza a tagállamokat, hogy olyan törvényeket hozzanak, amelyek lefedik mind a határon átnyúló, mind a nemzeti közvetítői eljárásokat.

Magyarországon a közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény szabályozza a mediációt, amely 2003. március 17. napján lépett hatályba. A törvény értelmében a közvetítés olyan sajátos permegelőző, konfliktuskezelő, vitarendező eljárás, melynek célja a vitában érdekelt felek kölcsönös megegyezése alapján – a vitában nem érintett, harmadik személy (közvetítő) bevonása mellett – a felek közötti vita rendezésének megoldását tartalmazó írásbeli megállapodás létrehozása. A közvetítő feladata, hogy a közvetítés során pártatlanul közreműködjön a felek közötti vitát lezáró megállapodás létrehozásában. Közvetítői eljárásra akkor van lehetőség, ha abban a felek kölcsönösen megállapodnak és azt a törvény nem zárja ki. A közvetítői eljárásban létrejött megállapodás nem érinti a feleknek azt a jogát, hogy a vitás ügyben igényüket bírósági vagy választottbírósági eljárás keretében érvényesítsék. A törvény által szabályozott közvetítői tevékenység körébe nem tartozik bele a külön törvényben szabályozott más közvetítői vagy békéltetői eljárás, továbbá a választottbírósági eljárás során lefolytatandó közvetítés.

A mediáció és a bírósági eljárás között fennálló különbség leginkább az eljárási szabályok, célok, következmények közötti eltérésben mutatkozik meg. Magyarországon 2008 óta van lehetőség az átjárásra a polgári per és a közvetítői eljárás között. A bíróság a per bármely szakaszában megkísérelheti, hogy a felek a jogvitát vagy annak egy részét egyezséggel rendezzék. Ennek lehetőségéről a bíró tájékoztatja a természetes személy feleket. 2012 júliusában teremtették meg a törvényi alapját a bírósági közvetítésnek, amelyet az ország bíróságain folyamatosan és fokozatosan vezettek be.

Nagy áttörés, különösen a közigazgatás hazai fejlesztésének, átláthatóvá tételének, hatékonyságának növelése mellett a közigazgatási gyakorlat, illetve a közigazgatási tevékenységekre vonatkozó szabályozás tekintetében, hogy a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény hatálybalépésével, 2018. január 01. napjától kezdődően a közigazgatási perekben is lehetőség nyílik a közvetítői eljárás igénybevételére. Ennek jelentősége többek között az is, hogy a hatósági döntés és az annak meghozatalát célzó eljárás hangsúlyosabban és közvetlenebb módon figyelembe veheti az ügyfél vagy az egyéb érdekelt felek szempontjait, így jelentős befolyással lehet a döntés ügyfél általi elfogadására, önkéntes végrehajtására, amely másfelől a minden eljárásjogi szabályozás fontos eleme és kifejezett célja.

 

Az alábbi linken olvashatóak a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon sikeresen lezárult közigazgatási közvetítői eljárásról szóló bírósági szakemberek által megfogalmazott vélemények: https://www.jogiforum.hu/hirek/40013

A jogorvoslathoz való jog alkotmányos védelmének újabb vívmánya az Alkotmánybíróság 25/2018. (XII. 28.) AB határozata alapján

A 25/2018. (XII. 28.) AB határozat közigazgatási jogi vonatkozású összefoglalása.

A jogorvoslathoz való jog az ügyfél kezében az egyik legmarkánsabb eszköz jogainak védelme érdekében. Ezért különösen fontos, hogy egy adott szabályozásban oly módon legyen rögzítve, hogy képes legyen betölteni a neki szánt jogvédelmi funkciót. Először annak a meghatározása szükséges, hogy mikor mondhatjuk el azt, hogy a jogorvoslathoz való jog megfelelő módon érvényesül és betölti a neki szánt szerepet. Ezzel összefüggésben az Alkotmánybíróság több nagy jelentőségű döntésében is általános követelményt állított fel a jogorvoslatokkal kapcsolatosan. Ennek értelmében a jogorvoslathoz való jogot az azt megtestesítő konkrét jogorvoslat akkor juttatja érvényre, ha az a ténylegesség és hatékonyság követelményeinek megfelel. Erre tekintettel mondta ki az Alkotmánybíróság korábban, hogy minden jogorvoslat lényegi eleme a jogorvoslás lehetősége, vagyis, hogy a jogorvoslat fogalmilag és szubsztanciálisan tartalmazza a jogsérelem orvosolhatóságát. Ezen követelménnyel összefüggésben az Alkotmánybíróság több alkalommal is részletesen foglalkozott a kérdéssel, melynek során felállított egy kritériumrendszert, amely pontos megállapításokat tartalmaz, és amelyek lényege, hogy az eljárási szabályoknak biztosítaniuk kell, hogy a jogorvoslat útján bármilyen irányból bekövetkező jogsérelem valóban és érdemben orvosolható legyen.

A most ismertetésre kerülő AB határozat a jogorvoslathoz való jog érdemi gyakorlásának hatékonyságával kapcsolatban felmerült aggályokra ad nagy jelentőségű választ, melyet a közigazgatás alkotmányos jogvédelmének újabb vívmányaként könyvelhetünk el.

A 25/2018. (XII. 28.) AB határozat legfontosabb közigazgatási jogi vonatkozású részei a következőkben foglalhatók össze.

Az Alkotmánybíróság teljes ülése jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló bírói kezdeményezés tárgyában megállapította, hogy a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 77. § (2) bekezdése alaptörvény-ellenes, ezért azt megsemmisítette. A megsemmisített rendelkezés az Alkotmánybíróság megsemmisítéséről szóló határozatának a hivatalos lapban való közzétételét követő napon (2018. december 29.) a hatályát vesztette, továbbá a megsemmisített rendelkezés a Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt 11.K.27.109/2018. sorszám alatt, illetve a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt 2.K.27.519/2018. sorszám alatt, valamint a folyamatban lévő más ügyekben nem alkalmazható.

Az Alkotmánybíróság e határozata a Magyar Közlöny 2018. évi 215. számában, 2018. december 28. napján jelent meg.

Indokolás

I.

[1] 1. A Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság […] bírói kezdeményezéssel fordult az Alkotmánybírósághoz, melyben a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) 77. § (2) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését, valamint e jogszabályi rendelkezés alkalmazásának kizárását kérte a bíróság előtt folyamatban lévő ügyben. Álláspontja szerint a támadott rendelkezés ellentétes az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes bírósági eljáráshoz, illetve a XXVIII. cikk (7) bekezdése szerinti jogorvoslathoz való alapvető joggal. Az indítványozó bíró hivatkozott továbbá az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes hatósági eljáráshoz való jog sérelmére is, azonban ezt alátámasztó érvet a beadvány nem tartalmaz. […]

[2] 1.1. Az alapul fekvő ügyben a felperes társadalombiztosítási támogatással nem rendelhető allopátiás gyógyszer árához méltányossági támogatás iránti kérelmet nyújtott be a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő Ártámogatási Főosztályához, mely a felperes kérelmét elutasította. A felperes kereseti kérelmet terjesztett elő az alperessel szemben, amelyben érdemben támadta az alperes határozatát, hivatkozva arra is, hogy a szóban forgó – kezelőorvosa által feltétlenül indokoltnak tartott – immunterápiás kezelésben még nem részesült, így ez az egyetlen esély, hogy életben maradhasson. A felperes keresetében az alperes határozatával kapcsolatosan fennálló semmisségi okra nem hivatkozott. Az alperes a kereseti kérelem elutasítását kérte. […]

[…]

[5] 1.3. Az előterjesztő bíró […] érvelése alapján a hatékony jogvédelem követelményét az Ebtv. 77. § (2) bekezdésében foglaltak nem elégítik ki, ugyanis a bíróság kizárólag a semmisségi okok fennálltát vizsgálhatja, miközben a méltányosságból adható gyógyszerár-támogatás feltételeinek fennállását, illetve azt, hogy a hatóság megfelelően alkalmazta-e a kérelem elbírálásával kapcsolatos vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket – különös tekintettel az Ebtv. végrehajtásáról rendelkező 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ebtv. Vhr.) 11/E. §-ára – nem érintheti. Ilyen jogszabályi feltételek mellett a közigazgatási per – mint a közigazgatási jogvitákban való döntés terepe – formálissá válik, a bíróságnak – amennyiben a felperes hivatkozik rá – kizárólag az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 123. § (1) bekezdésében megjelölt semmisségi okokat szabad vizsgálnia. Amennyiben a felperes nem hivatkozik semmisségi okra, vagy okokra, akkor a keresetet el kell utasítani. […]

[6] Az indítványozó bíró érvelése szerint a jogorvoslathoz való jog terjedelmét a támadott jogszabályhely “meglehetősen szűkre szabja”, ráadásul éppen olyan személyek esetében, akiknek a társadalombiztosítási támogatással nem rendelhető, de kezelésük szempontjából elengedhetetlen gyógyszerek megvásárlásához nincs elegendő forrásuk, és ezért élnek a méltányossági támogatás iránti kérelem lehetőségével. […] A hatóságok számára biztosított mérlegelési, méltányossági jogkörnek bírói kontroll alatt kell állniuk, de ez a követelmény jelen esetben nem teljesül, mivel a jogalkotó alkotmányos indok nélkül korlátozza a méltányossági gyógyszerár-támogatást igénylő személyek hatékony jogorvoslathoz fűződő jogát. […] A jogorvoslat Ebtv. 77. § (2) bekezdése szerinti biztosítása alkotmányosan nem indokolható, nem felel meg a hatékony, érdemi jogorvoslat és az érdemi felülbírálat alkotmányos követelményének.

[7] Az indítványozó bíró végezetül rámutatott arra is, hogy a jogorvoslathoz való jog korlátozása nem tekinthető arányosnak sem, hiszen az érintett személyek nem élhetnek érdemi jogorvoslattal a gyógyszerár-támogatási kérelmüket elutasító hatósági döntésekkel szemben, ugyanakkor számukra kiemelkedősen fontos lehet az, hogy bizonyos, társadalombiztosítási támogatással nem rendelkező gyógyszerek árához támogatást kapjanak az államtól, megkönnyítve ezzel betegségük kezelését és megváltozott élethelyzetüket.

[8] 2. A Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság […] ugyancsak bírói kezdeményezéssel fordult az Alkotmánybírósághoz, melyben – az […] ismertetett bírói indítvánnyal megegyezően – szintén az Ebtv. 77. § (2) bekezdése alaptörvény-elleneségének megállapítását és megsemmisítését, valamint a jogszabály alkalmazásának kizárását kezdeményezte a bíróság előtt folyamatban lévő ügyben. Álláspontja szerint is a támadott rendelkezés ellentétes az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes bírósági eljáráshoz, illetve a XXVIII. cikk (7) bekezdése szerinti jogorvoslathoz való alapvető joggal.

[9] 2.1. Az alapul fekvő ügyben az alperes közigazgatási szerv jogalap nélkül felvett rokkantsági ellátás visszafizetésére kötelezte határozatában a felperest. A felperes – az alperes felhívására – kérelmet terjesztett elő a teljes tartozás méltányosságból történő elengedése iránt, amelyet az alperes határozatával elutasított, egyúttal tájékoztatta a felperest arról is – hivatkozva az Ebtv. 77. §-ának (2) bekezdésére –, hogy a határozat ellen fellebbezésnek helye nincs, azonban semmisségre hivatkozással bírósági felülvizsgálat kérhető. A felperes keresetében ezen határozat megváltoztatását és a teljes tartozása elengedését, míg az alperes védiratában a kereset elutasítását kérte.

[10] 2.2. Az indítvány indokolása szerint – az […] ismertetett indítványban foglaltakkal egyezően – a támadott szabályozás csak formálisan biztosítja a jogorvoslatot, a közigazgatási perben nincs lehetőség az érdemi jogorvoslatra, ezért a hatékony jogvédelem nem biztosított. A támadott szabályozás továbbá alkotmányosan nem indokolható és nem tekinthető arányosnak sem.

[11] 3. Az Alkotmánybíróság a két ügyet a tartalmi egyezésre – az indítványozók azonos jogszabályhely megsemmisítésének kérése azonos indoklás alapján – tekintettel egyesítette.

 

II.

[12] 1. Az Alaptörvény érintett rendelkezései:

“XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.

[…]

(7) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely jogát vagy jogos érdekét sérti.”

[13] 2. Az Ebtv. érintett rendelkezése:

“77. § (2) A méltányossági jogkörben hozott döntés ellen fellebbezésnek nincs helye, és azt kizárólag semmisségre hivatkozva lehet megtámadni”

III.

[14] A bírói kezdeményezések megalapozottak.

[15] 1. Az Alkotmánybíróság előzőleg megvizsgálta, hogy a beadvány megfelel-e a törvényben előírt feltételeknek. […] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány az Abtv. 25. §-ában és 52. §-ában előírt feltételeknek eleget tesz […] A bírói kezdeményezés szerint a felperes kereseti kérelmére tekintettel a támadott jogszabályt az eljárásban alkalmazni kell, a norma részleges vagy teljes alaptörvény-ellenessége esetén annak hiánya más döntéshez vezethet a konkrét ügyben, az eljárás felfüggesztése megtörtént, és az indítvány határozott kérelmet tartalmaz, azaz a beadvány érdemi elbírálásra alkalmas.

[16] 2. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt emlékeztet rá, hogy a 14/2018. (IX. 27.) AB határozatában (a továbbiakban: Abh.) már foglalkozott és állást foglalt az egyfokú közigazgatási eljárásban, méltányossági jogkör gyakorlása eredményeképpen meghozott közigazgatási határozat bíróság előtti megtámadhatóságának – jelen ügyben sérelmezett megoldással azonos – korlátozása, azaz a semmisségi okokra történő hivatkozásra való szűkítése Alaptörvénynek való megfelelése kérdésében. […] Tekintettel a két ügy között kétségkívül fennálló tárgyazonosságra, az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a jelen ügy elbírálásánál irányadónak kell tekinteni a vizsgálat eredményeként meghozott döntés mellett az Abh. meghozatala során figyelembe vett és idézett hivatkozásokat, illetve az Abh.-ban szereplő megállapításokat, következtetéseket, így a határozat indokolását is. […]

[17] “Az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése alanyi jogot keletkeztet a jogorvoslat igénybevételére mindenki számára, aki a döntés folytán jogát vagy jogos érdekét sértve érzi.” […] Az Alkotmánybíróság gyakorlata számos követelményt határozott meg, amelynek meg kell felelnie a jogorvoslati rendszernek. E követelmények vonatkozásában az Alkotmánybíróság gyakorlata az Alkotmány alatt és az Alaptörvény hatályba lépését követően is következetes volt. A jogorvoslat egyik elemeként az érdemi, ügydöntő döntések tekintetében a más szervhez vagy ugyanazon szervezeten belüli magasabb fórumhoz fordulás lehetőségének biztosítását rögzítette […], melyhez a közigazgatási döntések vonatkozásában társult a bírói út rendelkezésre állásának követelménye is. […] Minden jogorvoslat lényegi, immanens eleme a jogorvoslás lehetősége, vagyis a jogorvoslat fogalmilag és szubsztanciálisan tartalmazza a jogsérelem orvosolhatóságát. […] Az érdemi, ügydöntő döntések fogalma értelmezésekor a döntés tárgya és a személyre gyakorolt hatása a meghatározó, vagyis az, hogy az érintett helyzetét, jogait a döntés lényegesen befolyásolta-e. […] A jogorvoslat ténylegességének követelménye, vagyis az, hogy a jogorvoslati fórum képes legyen a jogsérelem orvoslására két elemet foglal magában: egyrészt, hogy a jogorvoslati fórumrendszer igénybevételét nem gátolják-e jogszabályi előírások, másrészt, hogy milyen a jogorvoslat terjedelme, azaz teljes körűsége, illetve korlátozottsága. […] Feltétlen követelmény, hogy az eljáró fórum az eljárási szabályok által meghatározott keretek között a jogorvoslati eljárást lefolytassa és a jogorvoslati kérelemben írtakat a jogszabályban foglaltak szerint érdemben megvizsgálja. […] E körben hangsúlyozottan jelen vannak az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében meghatározott tisztességes bírósági eljárás követelményei. […] Az Alkotmánybíróság – korábbi alkotmánybírósági határozatokra hivatkozva – rámutatott arra, hogy a tisztességes eljáráshoz fűződő jog körébe tartozik a hatékony bírói jogvédelem követelménye, amely szerint a jogi szabályozással szemben alkotmányos igény, hogy a perbe vitt jogokról a bíróság érdemben dönthessen. Önmagában a bírói út igénybevételének formális biztosítása ugyanis nem elegendő az eljárási garanciák teljesedéséhez. […] A tisztességes eljárás követelménye tehát magában foglalja a hatékony bírói jogvédelem igényét is. A tisztességes eljárás alkotmányos követelményrendszerét kielégítő hatékony bírói jogvédelem pedig attól függ, hogy az eljárási szabályok értelmében a bíróság mit vizsgálhat felül. […]

Az Alkotmánybíróság […] a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata tekintetében megállapította, hogy a modern magyar közigazgatási bíráskodást létrehozó jogforrás, a magyar királyi közigazgatási bíróságról szóló 1896. évi XXVI. törvénycikk történeti alkotmányunk egyik vívmánya. […] Történeti alkotmányunk vívmányaira és a hivatkozott döntésre alapozva az Alkotmánybíróság megerősítette, hogy a közigazgatási határozatok törvényességének bírói felülvizsgálata alkotmányosan nem korlátozódhat a jogszerűség pusztán formális szempontok szerinti, az eljárási szabályok betartására korlátozódó vizsgálatára. A közigazgatási ügyben eljáró bíróság nincs kötve a közigazgatási határozatban megállapított tényálláshoz, és a jogszerűség szempontjából felülbírálhatja – sőt, felül kell bírálnia – a közigazgatási szerv mérlegelését is. Döntése során figyelemmel kell lennie az Alaptörvény XXVIII. cikkére, vagyis azt kell feltételeznie, hogy a jogszabályok a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak. […]

[18] 3. A fentiekre figyelemmel az Alkotmánybíróság jelen ügyben is a következőket vizsgálta: alkotmányjogi értelemben érdemi tárgykörre vonatkozik-e a hatóság határozata, hatékony jogvédelmet jelenthetne-e az érdemi jogorvoslat biztosítása, illetve – ha szükséges – azt kellett megvizsgálni, hogy az alapvető jog korlátozására alkotmányos indokkal került-e sor, és az arányosnak tekinthető-e.

[19] 3.1. A méltányosságból adható gyógyszerár-támogatás kérelemre induló hatósági eljárás eredményeként meghozott határozattal állapítható meg, amely döntés a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) szerinti közigazgatási cselekménynek minősül, ezért közigazgatási per tárgya lehet. Az ártámogatás megállapítása vagy annak elutasítása az ügyfél hatékony gyógykezelésének, végső soron megélhetésének befolyásolása okán alkotmányjogilag érdemi döntésnek minősül. Hasonlóképpen, a jogalap nélkül felvett rokkantsági ellátás visszafizetésének teljes vagy részbeni elengedése iránti kérelem tárgyában is érdemi döntést hoz a hatóság. […]

[20] 3.2. Az Abh.-ban az Alkotmánybíróság rámutatott arra is, hogy […] “a közigazgatási jogalkalmazás során hozott határozatok tekintetében az eljárásjog intézményrendszerének a jogállamiságból fakadó mindkét követelmény, a közigazgatási határozatok törvényessége és a jogbiztonság követelményének érvényesülését egyaránt biztosítania kell. […] Az Alkotmánybíróság már többször nyomatékosította, hogy a közigazgatás törvény alá rendeltségét jogállami követelménynek tekinti, amelyet a közigazgatási határozatok törvényességi ellenőrzése folytán a bíróságoknak kell biztosítaniuk. […]

Az eljárás során elkövetett jogsértés anyagi jogi vagy eljárásjogi lehet. […] Az anyagi jogi hiba a jogorvoslati eljárás eredményeként rendszerint orvosolható, ilyenkor a döntés képes jogi hatás kiváltására, az eljárási hibák közül ugyanakkor egyes hibák olyan súlyosnak minősülnek, ami miatt elkerülhetetlen a törvénysértő döntés megsemmisítése, mert a hiba nem orvosolható – ezeket az ún. abszolút eljárási hibákat sorolja fel semmisségi okként az Ákr. 123. §-a. A semmis döntések jogi hatás kiváltására képtelenek.

A Kp. a hibás közigazgatási cselekményhez kapcsolódó jogkövetkezmények – a hiba jellegéből következő – három fajtáját különbözeti meg: megsemmisítés, hatályon kívül helyezés, megváltoztatás (90. §, 92. §).

[…] Feltétlen megsemmisítési ok a semmisség, az érvénytelenség, illetve a közigazgatási cselekmény nem létező jellege. A semmisség az Ákr. 123. §-ában meghatározottakat foglalja magában, a közigazgatási cselekmény érvénytelensége valamely, jogszabályban meghatározott okból állhat be, míg a nem létező döntés valamely lényeges alaki hiányosság miatt tekintendő ilyennek. Feltétlen megsemmisítési ok ezek mellett a jogalap téves megválasztása, illetve a bírósági eljárásban nem orvosolható lényeges eljárási jogsértés fennállása. […]

Mindezekkel ellentétesen a támadott rendelkezés szűkíti a vizsgálható hibák és az alkalmazható jogkövetkezmények körét. Gyakorlatilag csak a fórumhibák és a Kp. révén a nem létezőség körében a súlyos alaki hibák vizsgálhatók, az ügy érdeme, a megállapított tényállás és az anyagi jogi feltételek fennállása és értelmezése, illetve az eljárási szabályok betartása – lévén ezek megsértését sem az Ákr., sem a Tny. nem nevesíti semmisségi okként – nem. A bírói felülvizsgálat semmisségre korlátozása valójában jogorvoslat nélkül hagyja a relatív eljárási szabálytalanságokat és az anyagi jogi hibákat. Ez egyszersmind magával vonja azt is, hogy az eljárási szabályok kvázi ajánlásokká degradálódnak, hiszen megsértésüknek nincs szankciója. Hasonlóképpen nincs következménye az anyagi jogi rendelkezések téves értelmezésének, félretételének sem. Mindez az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése szerinti jogorvoslathoz való jog, illetve a XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes bírósági eljáráshoz való jogból együttesen levezetett azon követelmények jelentős korlátozását jelenti, melyek megkövetelik a jogorvoslat ténylegességét, érdemi jellegét.” […]

[21] 3.3. Az alapjogkorlátozás vizsgálata körében következő lépésként az Alkotmánybíróságnak annak indokoltságát, illetve arányosságát kellett vizsgálnia, és e tekintetben is irányadónak tekinti jelen ügyben is ezzel kapcsolatosan az Abh.-ban foglaltakat: “Az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése rögzíti az alkotmányos alapjogkorlátozás kritériumait. Eszerint alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.

A korlátozás indokoltsága vizsgálatához figyelembe kell venni azt, hogy a támadott rendelkezésben felsorolt esetek nem alanyi jogon biztosított ellátások, hanem kivételesen, méltányossági jogkör alkalmazásával megállapítható juttatások. A méltányossági jogkörnek pedig egyedi jellemzői vannak. […]

Tekintettel a közigazgatás joghoz kötöttségének elvére, a méltányossági jogkör gyakorlásához is mindig szükséges valamilyen jogszabályi felhatalmazottság léte, vagyis kell egy normatív rendelkezés, ami megteremti e jogkört a közigazgatási szerv számára (jogalkotói méltányosság). Felhatalmazás nélküli méltányosság gyakorlása nem megengedett. […] A jogszabály által biztosított mérlegelési és méltányossági jogkör jogalkalmazói gyakorlása pedig bírósági kontroll alatt áll.” […]

[22] Ennek megfelelően, az Ebtv. 77. § (2) bekezdésében említett esetek közül a tartozás mérséklése, elengedése, fizetési kedvezmény engedélyezése feltételeit a törvény 72. § (1) bekezdése, míg a méltányosságból adható gyógyszerártámogatás engedélyezésének részletes szabályait az Ebtv. 26-26/C. §-ai, illetve az Ebtv. Vhr. 11/D-11/E §-ai tartalmazzák az Ebtv. 83. § (2) bekezdése felhatalmazása alapján.

[…]

[24] Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a méltányossági jogkör gyakorlására alapított közigazgatási döntés sajátos jellege indokolhatja, hogy az ilyen ügyekben a Kp. kizárja a közigazgatási határozat bíróság általi megváltoztatásának a lehetőségét, azonban ez nem vonja feltétlenül maga után az érdemi vizsgálat lehetőségének a jelen ügyben vizsgált jogszabályhely tartalma szerinti kizárását is. A formálissá tett jogorvoslat – különös tekintettel a méltányossági gyógyszerár-támogatásban való részesítés feltételeinek a kimerítő, taxatív módon történő meghatározására, tekintettel továbbá a helyenként bonyolult orvos-szakmai és közgazdasági megítélésű kérdések együttes mérlegelését igénylő jogszabályi feltételek teljes körű meglétére is kiterjedő komplex vizsgálat szükségességére – a kérelem elbírálására irányuló jogalkalmazás eredményeként megvalósuló jogszabálysértések bekövetkezésének reális lehetősége miatt mindazonáltal nem indokolható e sajátos jelleggel. “A közigazgatás joghoz kötöttsége olyan abszolút követelmény, amiből egyenesen következik annak számonkérhetősége, hatósági eljárások esetén bíróság általi vizsgálata. A méltányosság ugyan széleskörű mérlegelést tesz lehetővé a hatóság számára, de ez nem jelentheti azt, hogy annak vizsgálata, hogy a jogszabályi keretek között maradt-e ez a mérlegelés, vagy sem, bírósági kontroll nélkül maradhat”. […]

[25] Mindezek alapján – illetve figyelemmel arra, hogy az Ebtv. 77. § (2) bekezdésében szabályozott, de a jelen indítvánnyal nem támadott más ügyekben keletkezett, egyfokú közigazgatási eljárásban, méltányossági jogkör gyakorlása eredményeként meghozott közigazgatási határozatok bíróság előtti megtámadhatóságának korlátozására is igazak a fent írtak – az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Ebtv. 77. § (2) bekezdése szükségtelenül korlátozza az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való jogot, illetve a XXVIII. cikk (1) bekezdésében biztosított tisztességes bírósági eljáráshoz való jogot, így a korlátozás arányosságának vizsgálata az Alkotmánybíróság megítélése szerint fel sem merült. Az Alkotmánybíróság ezért az Ebtv. 77. § (2) bekezdésének egészét megsemmisítette és a folyamatban lévő ügyekben alkalmazásának kizárásáról döntött.

[…]

Alkotmánybírósági ügyszám: III/1518/2018.

Az Ákr. módosításainak összefoglalása

Az Ákr. módosításáról

Elmúlt egy éve, hogy 2018. január 1. napján hatályba lépett az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.), amely a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvényt (Ket.) váltotta fel. Az új kódex új alapokra helyezte az eljárási szabályozást és a közigazgatási jogalkalmazók számára is a hosszú évek során rögzült, megszokott eljárási rend helyébe jelentős újításokat hozott.

A 2018. év komoly mérföldkő a jogalkalmazók életében azért is, mert valamennyi eljárási kódex megújult. 2018. január 1. napjával lépett hatályba az említett Ákr. mellett a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.), a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (Kp.), és 2018. július 1. napján a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (Be.) is.

Figyelemmel arra, hogy az Ákr. rövid ideje van csak hatályban, annak gyakorlati alkalmazhatósága egyelőre nehezen ítélhető meg. Azáltal viszont, hogy az eljárási kodifikációs eredményeknek köszönhetően az Ákr. közvetlen hatással van a bírósági rendszerre is, fontos kijelenteni és szem előtt tartani, hogy a hatékony bírósági felülvizsgálat és az azt megelőző közigazgatási eljárás megfelelőségének alapvető feltétele a stabilitás. Ezt tükrözi annak a ténye is, hogy az Ákr. a hatályba lépése előtti módosításokat, kiegészítéseket leszámítva, valójában két kisebb, technikai jellegű, jogalkalmazást segítő változtatáson esett át 2018. év folyamán. Ezek a következők voltak.

  1. A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCVII. törvény (a továbbiakban: Be. csomag) a jogrendszer koherenciájának megteremtése érdekében közel 170 törvényt módosított az új Be. új, illetve megváltozott tartalmú vagy elnevezésű jogintézményeire tekintettel. A Be. csomagban azon technikai módosítások elvégzésére, amelyek sarkalatos törvényi rendelkezéseket érintenek, nem került sor. Az új Be. hatálybalépésével azonban elengedhetetlenné vált ezen technikai változások átvezetése is az érintett rendelkezésekben. Ennek megfelelően 2018. július 01. napjától kezdődően az Ákr. Jogorvoslat című IX. Fejezetének A semmisség általános szabályairól szóló szakaszában
  • 123. § (1) bekezdés d) pontjában az „ítélet megállapította, vagy ilyen ítélet” szövegrész helyébe az „ügydöntő határozat megállapította, vagy ilyen határozat” szöveg és
  • 123. § (1) bekezdés e) pontjában az „ügyész a vádemelést elhalasztotta” szövegrész helyébe az „ügyészség feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott” szöveg lépett.

A módosítás indoka egyfelől, az új büntetőeljárási törvénynek a határozatok jogerejéről, véglegességéről és ennek tanúsításáról szóló rendelkezései. Másfelől a hatályos új Be. kódexben a „vádemelés elhalasztása” néven ismert jogintézmény „feltételes ügyészi felfüggesztés” új elnevezést kapott.

2. A közigazgatási szabályszegések szankcióinak átmeneti szabályairól, valamint a közigazgatási eljárásjog reformjával összefüggésben egyes törvények módosításáról és egyes jogszabályok hatályon kívül helyezéséről szóló 2017. évi CLXXIX. törvény egyrészről az Ákr. és a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes jogszabályi módosításokat is tartalmazza. E módosítások alapvető célja az, hogy az Ákr. 8. § (3) bekezdéséből fakadó követelményeknek eleget tudjon tenni minden ágazat, és a szükséges eljárási szabályokat miniszteri rendeletnél magasabb szintű jogforrásban tudják elhelyezni.

A módosító törvény másrészről az Ákr. és Kp. hatálybalépéséhez kapcsolódó jogrendszeri felülvizsgálat során azonosított, kiüresedett törvények és törvényerejű rendeletek technikai deregulálását is, valamint az Ákr. és Kp. hatálybalépéséhez kapcsolódó jogrendszeri felülvizsgálat során azonosított, az elmúlt évtizedek jogfejlődését nem követő törvényi szintű rendelkezések technikai módosítását is elvégzi. Ennek megfelelően 2019. január 01. napjától kezdődően az Ákr. Alapelvek és a törvény hatálya című I. Fejezetének az Általános és különös eljárási szabályok viszonyát szabályozó szakaszában a 8. § (3) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép:

  • „(3) Miniszteri rendelet kivételével jogszabály e törvény szabályaival összhangban álló, kiegészítő eljárási rendelkezéseket állapíthat meg.”

Az Ákr. megalkotásának egyik fontos célja volt, hogy a közigazgatási eljárást általános jelleggel szabályozó kódexből kikerüljenek az anyagi jogi rendelkezések, így többek között a közigazgatási bírságolásra vonatkozó szabályozás is. Ezeket az előírásokat önálló jogszabályban, a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló 2017. évi CXXV. törvényben (Szankció tv.) helyezte el a jogalkotó. A törvény eredetileg 2018. január 1. napján a Ket. hatályon kívül helyezését követően lépett volna hatályba, azonban hatálybalépését a jogalkotó 2020. január 1. napjában jelölte meg. Az átmeneti időszak során így az idézett módosító törvényt kell alkalmazni a közigazgatási bírságolás során, amely számos egyéb módosító rendelkezést is tartalmaz.

3. Fentiek mellett 2019. január 4. napjától kezdődően módosulnak az Ákr. Záró rendelkezések című XII. Fejezetének a Kormány számára adott felhatalmazásokról szóló 139. § b) pontjában kapott felhatalmazás alapján az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről szóló 531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet egyes rendelkezései is.

 

 

Hibásan kiadmányozott NAV határozatokat semmisítettek meg a közigazgatási és munkaügyi bíróságok

Hibásan kiadmányozott NAV határozatokat semmisítettek meg a közigazgatási és munkaügyi bíróságok

A közigazgatási és munkaügyi bíróságok számtalan jogerős NAV határozatot semmisítették meg a határozatok kiadmányozásának szabályszerűtlensége okán, aminek eredményeképpen az adóhatóságok új eljárás keretében kötelesek immár szabályos formában meghozni határozataikat.

Nyitott kérdés maradt ugyanakkor, hogy az egyes adóhatóságoknak van-e lehetősége változatlan tartalommal határozatba foglalni az eredeti adómegállapítást, a megsemmisített határozatok miatti új eljárások folytán. Problémát okoz ugyanis, hogy az adómegállapításra ötéves elévülés idő vonatkozik, mely meglehetősen rövidnek bizonyul, hisz a hibásan kiadmányozott határozat feletti pereskedés és az új adóhatósági eljárás hosszadalmassága okán, az új adóhatósági határozat meghozatalának ideje számos esetben meghaladhatja az öt éves elévülési határidőt.

A NAV álláspontja alapján a határozatok – határidőben történő – újboli meghozatalának nincs akadálya, tekintettel azon tény(ek)re, hogy a bírósági eljárás időtartama alatt az elévülési idő nyugszik, továbbá pedig az adóhatósági eljárás – a bíróság általi új eljárásra utasítás okán – további 6 vagy 12 hónappal meghosszabbodhat. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy egy adóhatósági határozat semmisségét okozó hiba – tekintettel annak fajsúlyosságára – nem eredményezheti az elévülési idő évekkel történő meghosszabbodását.

Deloitte Legal adóperes ügyvédjének tájékoztatása alapján a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság szóban kihirdetett ítélete alapján az adómegállapításra nyitva álló elévülési idő – a semmis határozat esetében – nem nyugszik és nem is hosszabbodik meg.

Forrás: https://www2.deloitte.com/hu/hu/pages/jog/articles/hibasan-kiadmanyozott-nav-megallapitas.html

A Kúria elnökének beszámolója az Országgyűlés Igazságügyi Bizottság előtt

A Kúria elnökének beszámolója az Országgyűlés Igazságügyi Bizottság előtt

A Kúria elnöke 2018. november 20-án az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága előtt számolt be a Kúria jogegység biztosítása és önkormányzati normakontroll körében – 2017-ben – elvégzett tevékenységéről.

A legfőbb bírói fórum elnöke kiemelte, hogy a felkészülés igénye vezette a 2017-es évet. Megjegyezte, hogy a Kúria tevékenységének jelentős része arra irányult, hogy értelmezést adjanak az új eljárásjogi és perrendtartási kódexeknek, valamint szakmailag előkészítsék azok alkalmazását.

A legfőbb bírói fórum elnöke – a Kúria önkormányzati normakontroll körében elvégzett tevékenysége kapcsán – kifejtette, hogy 45 a tárgykörbe tartozó ügy került 2017-ben a Kúria elé, melyekből 39 esetben érdemi döntés született. Ezzel összefüggésben a települési adó kivetésének témakörében hozott határozatok jelentőségét emelte ki a Kúria elnöke.

Az új közigazgatási bírósági rendszer felállításával kapcsolatban a Kúria elnöke kifejtette, hogy a szervezeti elkülönülés előnyös lehet a szakmai munka szempontjából. A modell hatékony működésének szemléltetése érdekében a legfőbb bírói fórum elnöke magyar történelmi, illetve nyugat-európai, valamint lengyel és cseh példákat említett. Hangsúlyozta továbbá, hogy a Kúria a folyamatos ítélkezés biztosítását támogatja. Mindemellett az átmeneti időszak kapcsán várható nehézségekre is felhívta a figyelmet (pl.: felsőbírósági igazságügyi alkalmazotti kör létrehozásának kihívásai).

A bizottsági tagok ezen túlmenően a joggyakorlatnak új irányt szabó kúriai döntésekről a jogos védelem, az uzsora bűncselekmények és a fogyasztóvédelem tárgykörében kérdezték a Kúria elnökét, valamint a felek bíró pártatlanságával összefüggésben felmerülő aggályaik kapcsán meglévő jogi lehetőségeiről.

A bizottsági tagok a Kúria elnökének 2017. évi beszámolójának elfogadását egyhangúlag, azaz tizenegy igen szavazattal, támogatták.

 

Forrás:

http://kuria-birosag.hu/hu/sajto/darak-peter-felkeszules-igenye-vezette-tavalyi-evet

 

Már érzékelhetők a közigazgatási perrendtartás új szabályainak kedvező hatásai

Az OBH tájékoztatása alapján, az új – közigazgatási perrendtartást szabályozó (2017. évi I. törvény) – eljárási törvény kedvező hatásai már tetten érhetők az ügyteher kapcsán. 2018. I. félévében a közigazgatási perek száma 21%-al, míg a nemperes ügyek száma 48%-al volt alacsonyabb a 2017. I. félévhez képest.

  2017. évi I. félév 2018. évi 1. félév
közigazgatási perek 13 500 10 500
nemperes ügyek 3 783 1 971

A bíróságokhoz érkező ügyek túlnyomó (háromnegyed) része korábban is peres ügy volt, 2018. I. félévére ugyanakkor ez a szám tovább emelkedett (négyötöd). Ennek okaként megjelölhető az egyszerűsített per jogintézményének (Kp. XXI. fejezet) bevezetése, melynek eredményeképpen egyszerűbb 2018 január hó 1. napjától egyes – korábban nemperes – ügyekben az egyszerűsített per szabályai szerint eljárni. Mindezzel egyidejűleg megjelentek az elsőfokú közigazgatási ügyek (685 ügy), melyekből 428 ügyben már döntés is született.

Az OBH 2018. I. félévi ügyforgalmi elemzése az alábbi linken keresztül érhető el: https://birosag.hu/sites/default/files/reszletes_elemzes_2018._i._felev_birosagi_ugyforgalmarol_0.pdf

Forrás: https://birosag.hu/media/aktualis/kozigazgatasi-perrendtartas-uj-szabalyainak-kedvezo-hatasai-mar-eszlelhetoek-az