Állásfoglalás párhuzamos első- és másodfokú eljárás esetén a felfüggesztés szabályainak alkalmazása vonatkozásában
I. A Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesülethez beérkezett állásfoglalás kérés
Az elsőfokú szociális igazgatási eljárás keretén belül (rendszeres pénzellátás felülvizsgálata) a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban: Szoctv.) 17. §-a alapján ügyfelünket, a jogosulatlanul és rosszhiszeműen felvett pénzbeli szociális ellátás visszafizetésére köteleztük, valamint ezzel egyidejűleg megszüntetésre került a pénzellátáshoz való jogosultsága.
Ügyfelünk az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (továbbiakban: Ákr.) szerinti jogorvoslati jogával élve, törvényes határidőn belül, fellebbezéssel élt fenti határozatunk megváltoztatása és a részére megállapított visszafizetendő ellátás méltányosságból történő elengedése okán.
Fellebbezését az Ákr. 119. § (3) bekezdése alapján a fellebbezési határidő lejártát követően felterjesztettük a másodfokú szociális hatóság részére.
A fentiek alapján az alábbi eljárásjogi dilemmában kérném a megtisztelő szakmai állásfoglalásukat:
Abban az esetben, ha az ügyfél fellebbezésében nem csupán a megszüntetett ellátásra való jogosultsága visszaállítását kérte, hanem ezzel egyidejűleg a részére határozatunkban megállapított jogosulatlanul és rosszhiszeműen felvett pénzbeli szociális ellátás visszafizetése méltányosságból történő mellőzését is kérelmezte, akkor az első fokú szociális igazgatási hatóság gyakorolhatja-e az Szoctv. 17. § (4)-(4a) bekezdései szerinti méltányossági jogkörét?
Ha az elsőfokú hatóság az Szoctv. szerinti méltányossági jogkörét, a felterjesztett döntésére vonatkozó kérelem kapcsán, hatásköre hiányában nem gyakorolhatja az Ákr. 117. § (1) bekezdése okán, abban az esetben az elsőfokú szociális igazgatási hatóság az Ákr. 48. §-a szerint felfüggesztheti-e eljárását jogszabályszerűen a II. fokú hatóság döntésének közléséig?
Az elsőfokú szociális igazgatási hatóság elbírálhatja-e (a másodfokú szociális igazgatási hatóság döntésének közlése előtt) az általa felterjesztett fellebbezésben foglalt méltányossági kérelmet tartalma alapján, ha az Ákr. 117. § (1) bekezdése szerint az első fokú szociális igazgatási hatóság döntése végrehajtására halasztó hatály van érvényben?
Abban az esetben, ha az első fokú szociális igazgatási hatóság részére nem lehetséges a méltányossági kérelem alapján indult eljárás jogszabályszerű felfüggesztése az Ákr. és a vonatkozó ágazati törvény (Szoctv.) rendelkezései szerint, valamint a fellebbezés felterjesztése okán a másodfokú szociális igazgatási hatóság részére átruházott hatásköre miatt sem gyakorolhatja méltányossági jogkörét, milyen törvényes eljárásjogi megoldást javasolnának Önök az ügyfél méltányossági kérelmének jogszerű elbírálása érdekében?
II. A Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület álláspontja
A megküldött jogeset alapján megállapítható, hogy az elsőfokú hatóság egyidejűleg döntött egy szociális pénzbeli ellátás megszüntetéséről, illetve a jogosulatlanul felvett ellátás visszafizetéséről.
Az ügyfél mindkét kérdésben beadvánnyal élt:
- jogorvoslati kérelme az ellátásnak a jövőre vonatkozó megszüntetésére vonatkozik,
- méltányossági kérelme pedig az eddig jogosulatlan ellátás elengedésére.
A jogorvoslati kérelemre az elsőfokú hatóság helyesen járt el a fellebbezés és az iratok felterjesztésével, hiszen azt saját hatáskörben nem kívánta elbírálni.
A méltányossági kérelem vonatkozásában (függetlenül, hogy a hatóság egy vagy két döntésben rendezte az ellátás megszüntetését és a visszafizetésre kötelezést, és függetlenül attól is, hogy az ügyfél a kérelmeit egyben nyújtotta be) az első fokú hatóság kötelessége eljárni a Szoctv. 17. §-a alapján. Nincs helye a méltányossági eljárás felfüggesztésének az Ákr. alapján, ugyanis az Ákr. 48. § (1) bekezdése értelmében „[a] hatóság felfüggeszti az eljárást, ha a) az előkérdés bíróság hatáskörébe tartozik, vagy b) az ügyben külföldi szervet kell megkeresni. Mindemellett az Ákr. 48. § (2) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik: „[t]örvény lehetővé teheti az eljárás felfüggesztését, ha az előkérdés más szerv hatáskörébe tartozik, vagy ugyanannak a hatóságnak az adott üggyel szorosan összefüggő más hatósági döntése nélkül megalapozottan nem dönthető el.”
A hivatkozott (1) bekezdés egyértelműen nem alkalmazható. A (2) bekezdés pedig akkor lehetne alkalmazható, hogy az ott lévő „törvény lehetővé teheti” feltétel az adott ügyben alkalmazandó másik ágazati törvény alapján fennállna, azonban ez itt nem állapítható meg.
Ha a járási hivatal a hatáskörébe tartozó szociális ellátás megtérítését rendeli el, a megtérítés összegét, illetve pénzegyenértékét és a kamat összegét – amennyiben annak megfizetése a kötelezett megélhetését súlyosan veszélyeztetné – méltányosságból a) csökkentheti vagy elengedheti, ha a visszafizetésre kötelezett személy családjának egy főre jutó havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének két és félszeresét, b) részletekben fizettetheti meg. [vö. Szoctv. 17. § (4) bekezdés]
A fellebbezéssel érintett döntés egy olyan pénzellátás megszüntetésére irányul, amelyet az ügyfél jogosulatlanul – akár jó-, akár rosszhiszeműen – vett igénybe. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy a pénzellátás megszüntetésére irányuló döntés hatálya nem a döntés kiadmányozásának vagy közlésének, hanem annak dátumától számítódik, amikortól az ügyfél – körülményei megváltozását követően – az ellátást jogosulatlanul vette igénybe. Tehát, a hatóság e döntését visszamenőleges hatállyal, azzal a nappal hozza meg, amikortól az ügyfélnek járó ellátást egyébként is meg kellett volna szüntetni (pl. munkaviszonya létesítésének napjától). A jogosulatlanul igénybe vett ellátás összegét is ezen időintervallumra, tehát a jogosultság megszűnésétől a döntés meghozataláig terjedő időszakra tekintettel kell visszafizetni, figyelemmel természetesen a Szoctv. 17. § (3) bekezdésében foglalt szubjektív és objektív határidőkre.
Tekintettel arra, hogy a méltányossági kérelmet az elsőfokú hatóságnak kell elbírálnia, e hatóságnak a fenti oksági kapcsolatot figyelembe véve kell – kizárólag a méltányossági kérelmet elbíráló – döntését meghoznia. A kérelem elbírálásának, egyáltalán benyújtásának előfeltétele – ti. végleges és végrehajtható döntés mondja ki, hogy az ellátást az ügyfél jogosulatlanul vette igénybe – itt azonban hiányzik. Az Ákr. szabályozása szerint a hatóság a kérelmet visszautasítja, ha az eljárás megindításának jogszabályban meghatározott feltétele hiányzik, és e törvény ahhoz más jogkövetkezményt nem fűz [vö. Ákr. 46. § (1) bekezdés a) pont].
Összegezve az elsőfokú hatóságnak a jogosultság kérdésében hozott döntése nem végleges és – mivel azt az ügyfél megfellebbezte – nem is végrehajtható, ezért az ezen a döntésen alapuló pénzellátás visszafizetésére kötelezés sem lehet az. Mivel pedig e kérdés elbírálása még nyitott, a döntés nem végrehajtható, az ügyfél részéről visszafizetési kötelezettség nem állhat fenn. Amennyiben pedig az ügyfélnek e kötelezettsége még nem áll fenn, úgy méltányossági kérelme az eljárás e szakaszában nem értelmezhető, így a méltányossági kérelmét az Ákr. 46. § (1) bek. a) pontjában foglaltak szerint kell visszautasítani azzal, hogy a méltányossági kérelmet megalapozó feltétel (ti. az azt megalapozó döntés) hiányzik. Ez esetben az elsőfokú hatóságnak a méltányossági kérelem tárgyában a kérelmet 8 napon belül, végzés formájában kell visszautasítania [vö. Ákr. 46. § (1) bekezdés a) pontja, 50. § (6) bekezdése, valamint 80. § (1) bekezdése]. Az ügyfélnek a jogosultság tárgyában hozott végleges és végrehajtható döntésig visszafizetési kötelezettsége nem áll fenn.
Így a másodfokú jogorvoslati eljárásnak és az elsőfokú méltányossági eljárásnak egymással párhuzamosan kell folyamatban lennie, hiszen a méltányossági kérelem egy, a megszüntetés előtti összegre vonatkozó újabb elsőfokú eljárás, amire tekintettel az első fokú hatóság eljárási kötelezettsége az Ákr. 15.§-a alapján a kérelem megérkezésétől kezdődően beállt.
Amennyiben a másodfokú hatóság, felügyeleti szerv vagy bíróság által elbírált és ily módon végrehajtható döntés azt állapítja meg, hogy az ügyfél mindvégig jogosult volt az ellátásra és azt az elsőfokú hatóság jogszerűtlenül szüntette meg, úgy az első fokú hatóságnak a korábbi méltányossági kérelemmel összefüggően teendője nincs, hiszen az akkor is okafogyottá vált volna, ha egyébként a kérelmet az elsőfokú hatóság valamilyen okból nem utasítja vissza, az ügyfelet joghátrány ezzel kapcsolatban nem érte.
Amennyiben viszont a későbbi végleges döntés értelmében az ügyfél valóban jogosulatlanul vette fel az ellátást, visszafizetési kötelezettsége feléled. Ez esetben az elsőfokú hatóságnak hivatalból kell eljárást indítania az ügyféllel szemben az Ákr. 104. § (1) bekezdésében foglaltak szerint a jogosulatlanul felvett ellátás visszafizetése céljából. E hivatalból indított eljárásban a döntés meghozatalát követően pedig az ügyfél már alappal nyújthatja be (ismételt) méltányossági kérelmét, melyet az elsőfokú hatóság az Ákr. és a Szoctv. vonatkozó rendelkezései alapján lesz köteles érdemben elbírálni.
Joggal merül fel a kérdés, hogy ha a méltányossági kérelemnek a hatóság helyt ad vagy éppen elutasítja, ugyanakkor a másodfokú hatóság az elsőfokú hatóság ellátás megszüntetésére vonatkozó döntését (vagy a döntés ezzel érintett rendelkezését) megváltoztatja vagy megsemmisíti, akkor előállhat az a helyzet, hogy egy visszaállított ellátásra vonatkozó méltányossági visszafizetést rendező/elutasító döntés van hatályban.
Álláspontunk szerint a kettő kérelem nem választható el ily módon egymástól. Az elsőfokú hatóságnak kettő döntése született ugyan, de a második döntése (ti. a jogosulatlanul felvett pénzellátás visszafizetése) szervesen következik az első döntésből (a pénzellátásra való jogosultság hiányának visszamenőleges megállapítása). A jogosulatlanul felvett pénzellátás méltányosságból történő elengedése azt feltételezi, a pénzellátás visszafizetésének kötelezettségét végleges és végrehajtható döntés mondja ki, tehát magát a pénzellátást jogosulatlanul vette fel az ügyfél. Amíg ilyen döntés nincs, addig a fellebbezésnek – figyelemmel az Ákr. 117. § (1) bekezdésére is – a döntés végrehajtása (bizonyos, a jelen ügyben azonban nem releváns kivételektől eltekintve) halasztó hatálya van, tehát a jogosultság hiányát megállapító döntés nem végleges és nem is végrehajtható. Amennyiben pedig az alapdöntés nem végrehajtható, úgy az e döntésre épülő, jogosulatlanul felvett pénzellátás visszakövetelésére sincs mód, a visszafizetési kötelezettség nem értelmezhető.
Ezek alapján az alábbi két lehetőséget látjuk jogi szempontból elfogadhatónak:
- A méltányossági kérelmet el kell bírálni (ezt a másodfokú hatóság hatáskör hiányában nem fogja megtenni), amire szintén biztosított a jogorvoslat lehetősége. Ha ezzel az ügyfél nem él és az jogerős lesz, és eközben a másodfokú hatóság is meghozza az elsőfokú hatóság döntésével ellentétes határozatát, akkor az elsőfokú hatóság az Ákr. 120.§-a alapján visszavonhatja döntését, és a méltányossági kérelemre Ákr. 47.§ (1) bek. c) pontja alapján megszünteti eljárását. Az Ákr. 120. §-a az alábbiak szerint rendelkezik a döntés módosítása vagy visszavonása tárgyában: ha a hatóság megállapítja, hogy a másodfokú hatóság, a felügyeleti szerv vagy a közigazgatási bíróság által el nem bírált döntése jogszabályt sért, a döntését annak közlésétől számított egy éven belül, legfeljebb egy ízben módosítja vagy visszavonja.
- Ügyfélbarát eljárásnak véljük, ha az ügyfelet tájékoztatjuk jelen jogi helyzetről, egyben tájékoztatjuk arról is, hogy lehetősége van az Ákr. 49.§ (1) bekezdése alapján kérni az általa indított eljárás szünetelését, így elkerülhető, hogy a másodfokú döntés ismeretében számára kedvezőtlen, vagy később az elsőfokú döntéssel esetleg össze nem egyeztethető döntés szülessen.