Közigazgatási Eljárási Jogi Közlemények
Főszerkesztői köszöntő
A Közigazgatási Eljárási Jogi Közlemények a közigazgatási szakemberek tevékenységének elméleti és gyakorlati támogatására vállalkozó, a közigazgatásban tevékenykedők jogalkalmazási munkájának fejlesztésében, ismereteik szélesítésében aktívan tevékenykedő Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület elektronikus, szakmai-tudományos folyóirata.
A közigazgatási eljárásjog kutatása, elemzése, megfelelő gyakorlati alkalmazása iránt elkötelezett szakemberek kezdeményezése folytán megalapított folyóirat azzal a céllal jött létre, hogy többek között közigazgatási eljárási jogi témájú kérdések elemzésével, feldolgozásával foglalkozó cikkeket, az egyes kutatási eredményeket bemutató tanulmányokat, illetve a gyakorlati tapasztalatokat is ismertető közleményeket, szakcikkeket, valamint különböző, a szakterületet érintő kérdések kapcsán az Egyesület által megfogalmazott szakmai állásfoglalásokat jelentessen meg. Mindemellett különböző rovatok keretében tájékoztatást kíván nyújtani az Egyesület által szervezett szakmai rendezvényekről, versenyekről, a közigazgatási eljárási jog területét érintő hírekről és eseményekről.
Reményeink szerint a folyóiratban publikált, a vizsgált kérdéskörre fókuszáló, elméleti és gyakorlati ismereteket, tapasztalatokat felvázoló írások, a közigazgatási eljárási jog általános és szakigazgatási ágazataira irányuló, különböző szegmenseket vizsgáló tanulmányok további gondolkodásra késztetik az állam- és jogtudományok művelőit, valamint a közigazgatás-tudományi diskurzus élénkítését szolgálják.
Ennek szellemében várja folyóiratunk a további tudományos gondolatok kifejtését.