A Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület országos rendezvénysorozatának első állomása – Miskolc

A Közigazgatási Eljárási Jogi Szakmai Napok 2019 országos rendezvénysorozat első állomása – Miskolc

A Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület által a Miskolci Egyetem közreműködésével 2019. március 28-án Miskolcon került megrendezésre „A Közigazgatási Eljárási Jogi Szakmai Napok 2019” címmel megvalósuló országos rendezvénysorozat első szakmai konferenciája.

A szakmai rendezvény lehetőséget biztosított a jogalkalmazóknak a 2018. január 1-jén hatályba lépett általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény rendelkezéseinek alkalmazásából adódó szakmai kérdések megvitatására. A konferencia a közigazgatási eljárásjog kutatása, elemzése és megfelelő gyakorlati alkalmazása iránt elkötelezett szakemberek által tartott szakmai előadások keretében a megjelent közel hatvan közigazgatási szakember jogalkalmazási tevékenységének gyakorlati és elméleti támogatását, valamint egy szakmai együttműködés kialakítását tűzte ki célul.

A konferenciát Prof. Dr. Torma András, a Miskolci Egyetem rektora, valamint Dr. habil. Boros Anita a Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület elnöke, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Lőrincz Lajos Közigazgatási Jogi Intézetének intézetvezetője nyitotta meg. Gondolataikkal felhívták a figyelmet a Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület által végzett, a hazai közigazgatási jog és a közigazgatási hatósági eljárásjog területére fókuszáló, hiánypótló jellegű kutatás fontosságára, mellyel az évi mintegy húsz millió ügyet intéző, főként magyar állampolgárok közigazgatási hatósági eljárási ügyeiben eljáró szakember jogalkalmazói munkáját segíti elő.

Dr. habil. Boros Anita szakmai előadásában bemutatta az Egyesület eddigi tevékenységét, illetve a jövőben várható szakmai programjait, továbbá szakmai előadásában az újonnan felállításra kerülő közigazgatási bíróságok és az Ákr. kapcsolatáról beszélt.

Dr. Oláh Csaba, a Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület titkára az Ákr. által bevezetett legfőbb változásokkal és a korábbi törvényhez képest, a jogalkotó által alkalmazott újításokkal kapcsolatban fejtette ki gondolatait.

A közigazgatási hatósági eljárási jog szabályozási kérdéseit taglaló előadások között elhangzottak a jegyzői tapasztalatokról Dr. Alakszai Zoltán, Miskolc Megyei Jogú Város jegyzője, valamint Dr. Agonás Lajos, a Borsodi Jegyzők Szakmai Egyesületének alelnöke számolt be a jelenlévőknek. A kormányhivatalok szemszögéből Dr. Gerőcs-Tóth Andrea, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal főigazgatója, valamint Dr. Stiber Vivien, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatalának hivatalvezetője fejtette ki meglátását. A katasztrófavédelem területén az Ákr. hatálybalépése óta jelentkező gyakorlati helyzetekkel kapcsolatosan dr. Balázsi Katalin, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kormánytisztviselője osztotta meg tapasztalatait.

A konferencia következő részében az Igazságügyi Minisztérium képviseletében Dr. Pátkai Nándor főosztályvezető az Ákr. jövőbeni várható módosításait mutatta be az érdeklődőknek. Ezt követően az Ákr. oktatásának kihívásairól a Miskolci Egyetem Közigazgatási Jogi Tanszékének tanszékvezető adjunktusa, Dr. Czékmann Zsolt értekezett.

A rendezvény szakmai konzultációval zárult, melynek keretében a jogszabály módosítás alkalmával kapcsolatosan felmerülő gyakorlati helyzetek, a jogalkalmazásban megjelenő módszertani problémák felvetése, valamint a megoldási javaslatok kerültek megvitatásra.

A szakmai napról készült videó megtekinthető itt: