Category Archives: Bírósági határozatok gyűjteménye

KÚRIA

4/2020. KJE jogegységi határozat

A Kúria Közigazgatási Jogegységi Tanácsa a Kúria Közigazgatási Kollégiumának vezetője által indítványozott, az építményadó tárgyának meghatározásakor alkalmazandó jogszabályi rendelkezésekről szóló jogegységi eljárásban meghozta a következő

j o g e g y s é g i h a t á r o z a t o t:

1. Az építményadó tárgyát a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Helyi adó tv.) alapján kell meghatározni, arra más jogszabály rendelkezései abban az esetben alkalmazandók, ha azt a Helyi adó tv. elrendeli.
2. Az épület, épületrész akkor tárgya az építményadónak, ha teljesülnek a Helyi adó tv. 11. § (1) bekezdésében és 14. § (1) bekezdésében foglalt feltételek. Az épületrész nem az önálló ingatlanként történő ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel válik az építményadó tárgyává.
3. Az épületrész önálló épületté alakítását követően az adó alapját annak ismeretében kell meghatározni, hogy megszűnt-e a kiegészítő helyiség jelleg.

Indokolás

I.

A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdés a) pontja és 33. § (1) bekezdés a) pontja alapján, az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében a Kúria Közigazgatási Kollégiumának kollégiumvezetője jogegységi eljárás lefolytatását indítványozta az építményadó tárgyának meghatározásánál releváns jogszabályi rendelkezések meghatározása, továbbá a tekintetben, hogy az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel utóbb önállóvá vált ingatlan helyi adókötelezettsége mi alapján keletkezik.

Az indítvány szerint a Kúria gyakorlata nem egységes a fenti kérdésekben, ebből adódóan hasonló tényállás és azonos jogkérdés mellett az eljáró kúriai ítélkező tanácsok eltérően foglaltak állást arról, hogy az ingatlannyilvántartásban „egyéb helyiség” megnevezéssel nyilvántartott ingatlanok a helyi adók vonatkozásában adótárgynak minősülnek-e. Az eljáró tanácsok döntései közti ellentét kiindulópontja az építmény és az épület fogalmainak eltérő értelmezése, illetve annak meghatározása, hogy más jogágba tartozó fogalom meghatározást figyelembe lehet-e venni a fogalmak értelmezésekor.

Az adótárgy meghatározása céljából alkalmazandó jogszabályi rendelkezések körét illetően az egyik álláspont szerint az építményadó tárgya a Helyi adó tv. szerinti lakás vagy nem lakás (funkciót betöltő) célját szolgáló épület. Tehát az építészetileg és a szó hétköznapi értelmében is használatos építmények közül – a Helyi adó tv. 11. § (1) bekezdése alapján – csak azok minősülnek adótárgynak, amelyek a Helyi adó tv. szerinti lakás vagy nem lakás funkciót töltik be, a törvény szóhasználatával élve ezek közül valamelyik „célt szolgálják”.

Ezen álláspont szerint, ha az adójogi jogszabályok valamely fogalom meghatározásáról nem rendelkeznek, akkor a más jogágba tartozó fogalommeghatározást figyelembe kell venni. Ugyan az álláspontot tükröző ítélet expressis verbis nem tartalmaz az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) és az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK) rendelkezéseire való utalást az építmény, épület, helyiség fogalmakat illetően, ugyanakkor burkoltan elismeri azok alkalmazhatóságát. Az álláspont szerint az építésügyi fogalommeghatározások mellőzésének abban az esetben van helye építményadó-ügyben, amennyiben az adójogi jogszabályok meghatározzák az adott fogalom tartalmát. Amennyiben azonban azt az adójogi rendelkezések nem rendezik, a más jogágba tartozó fogalommeghatározás nem maradhat figyelmen kívül. Ezt az álláspontot tükrözi a Kfv.I.35.395/2019/13. számú ítélet.

A másik álláspont szerint az adózási jogviszonyokban az adott adókötelezettséget előíró jogszabályban meghatározott fogalmak az irányadók. Más jogszabályban definiált fogalmak csak abban az esetben vehetők figyelembe, amennyiben erre az adónemet szabályozó jogszabály rendelkezést nem tartalmaz, és más jogszabály alkalmazására e jogszabály lehetőséget biztosít. A Helyi adó tv. 52. § 5. pontjában foglalt, Étv.-re történő utalás kizárólag az építmény fogalmának használatában nyilvánul meg. A Helyi adó tv. az épület értelmező rendelkezései körében az épület definícióját saját meghatározása mellett nem veszi át az Étv.-ből, így tartalommal való megtöltésekor sem lép ki a Helyi adó tv. rendszeréből. Ezen érvelés annak tulajdonított elvi jelentőséget, hogy az építményadó tárgya tekintetében alapvetően a Helyi adó tv. 52. § 5. pontja szerinti épület fogalom rendelkezései az irányadók, és abban az esetben van lehetőség más jogszabályban – az Étv. – foglaltak figyelembevételére, amennyiben erre a Helyi adó tv. kifejezetten lehetőséget biztosít.

Az álláspont szerint továbbá az ingatlant az adótárgynak minősüléshez nem kell besorolni a lakás vagy nem lakás céljára szolgáló épületek körébe. A Helyi adó tv. rendelkezéseiből ez a következtetés ugyanis nem vonható le, ezt csak akkor kell vizsgálni, ha az adóalany vitatja, hogy az épület lakás vagy nem lakáscélú ingatlan. A Helyi adó tv. szabályozási logikájából az következik, hogy e két kategóriába a Helyi adó tv. szabályozási tárgya alá tartozó mindenfajta építmény besorolható.

Ez az okfejtés jelenik meg a Kfv.I.35.252/2020/5. számú, a Kfv.I.35.234/2020/5. számú és a Kfv.I.35.256/2020/5. számú végzésekben.

Az indítványozó kifejtette, hogy az eljáró tanácsok abban is eltérő következtetésre jutottak, hogy az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel utóbb önállóvá vált ingatlanok mi alapján válhatnak építményadó-kötelessé, az adókötelezettség keletkezésére a Helyi adó tv. 14. §-ának rendelkezéseit hogyan kell alkalmazni.

Az egyik tanács a Helyi adó tv. 14. §-ában foglalt rendelkezések közül az ingatlan fizikai állapotában bekövetkezett változásnak és az új engedélyek hiányának tulajdonított jelentőséget. A tárgyi ingatlan (padlás) az ingatlan-nyilvántartásban utóbb önálló ingatlanként került bejegyzésre. Ebből adódóan, mivel a Helyi adó tv. fogalomrendszerén belül korábban adóterhet nem viselő építészeti egység (padlás) önálló ingatlan lett, adójogi helyzetét a Helyi adó tv. 14. § (2) bekezdése alapján kell megítélni. A társasházi padlástér fizikai állapotában az önálló ingatlankénti bejegyzést követően változás nem következett be, használatbavételi-, fennmaradási engedélyezés, tényleges használatbavétel, építészeti munka hatósági tudomásulvétele sem történt, ezért a beépítetlen, közművekkel, padlózattal, födémmel nem rendelkező egykori padlástér nem vált adóköteles vagyontárggyá. Az álláspont a Kfv.I.35.395/2019/13. számú ítéletben jelenik meg.

A másik ítélkező tanács végzéseiben – arra tekintettel, hogy az épület már rendelkezik használatbavételi engedéllyel – az új használatbavételi engedély irrelevanciájára hivatkozott és azt írta elő az új határozat meghozatalához kiindulópontnak, hogy a társasház, amelynek korábban a perben érintett ingatlan (padlás) a kiegészítő helyiségét képezte, már rendelkezett használatbavételi engedéllyel, ezért az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként való feltüntetését követően – adókötelezettség keletkezésénél – ismételten nem volt szüksége használatba vételi engedélyre. Ugyanezen résztanács a Kfv.I.35.234/2020/5. számú és a Kfv.I.35.256/2020/5. számú végzéseiben utalva a Kfv.V.35.274/2014/9. számú ítélet indoklására hangsúlyozta, hogy az az építmény, amely egyszer már engedélyt kapott, az engedély jogerőre emelkedését követő év első napjától építményadó kötelessé válik, függetlenül attól, hogy funkcióját később megváltoztatják-e vagy sem, illetve később kap-e további építési, használatbavételi-, vagy fennmaradási engedélyt.

Mindezek alapján az indítványozó kezdeményezte, hogy a jogegységi tanács az alábbi kérdésekben foglaljon állást:

1. Az építményadó tárgyát mely jogszabályi rendelkezések alapján kell meghatározni?
2. Az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel utóbb önállóvá vált ingatlan milyen feltételek teljesülése esetén válik építményadó-kötelessé?

II.

A jogegységi indítvány érdemében a legfőbb ügyész a 2020. október 19. napján kelt P.KvFK. 8135/2020. számú nyilatkozatában kifejtette, hogy az építményadó tárgyát a Helyi adó tv. rendelkezései alapján kell meghatározni, illetve az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel utóbb önállóvá vált ingatlan akkor válik építményadó-kötelessé, ha arra nézve teljesülnek az építményadó tárgyát meghatározó, Helyi adó tv. 11. § (l) bekezdésében foglalt rendelkezések.

A felmerült jogalkalmazási kérdések megválaszolásánál a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 4. §-át figyelembe véve abból kell kiindulni, hogy ha egy tárgykört törvény szabályoz, az alapvető jogintézményeket és a szabályozási cél megvalósulásával összefüggő lényeges garanciákat a tárgykört szabályozó törvény tartalmazza. Az építményadóra vonatkozó alapvető szabályokat a Helyi adó tv. állapítja meg. Az 52. § megállapítja azoknak a fogalmaknak a tartalmát, amelyek a Helyi adó tv. alkalmazásában jelentőséggel bírnak. Az építményadó Helyi adó tv. 11. § (1) bekezdésében meghatározott tárgyát a Helyi adó tv. 52. § 5. és 6. pontjában foglalt értelmező rendelkezések alapulvételével kell megállapítani. A lakás és a nem lakás célú épület Helyi adó tv. 52. § 8. és 11. pontja által meghatározott fogalmaiból következik, hogy az építményadó kötelezettség minden épületnek és épületrésznek minősülő építményre kiterjed. A lakás, illetve a nem lakás funkció vizsgálata nem eredményezi az adótárgyak körének szűkülését, mivel az épületek és épületrészek vagy az egyik, vagy a másik funkció alá sorolhatók be.

Tekintettel arra, hogy az adó tárgya az „épület” és az e fogalomhoz kapcsolódóan meghatározott épületrész, a Helyi adó tv. 11. § (1) bekezdésének alkalmazása során nincs szükség arra, hogy az adóhatóság a 11. § (3) bekezdésében, vagy az 52. § 6. pontjában említett „helyiség” fogalmat más jogág rendelkezései alapján értelmezze. Az OTÉK 1. számú melléklete 48. pontjában, vagy a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 91/A. § 7. és 11-12. pontjában foglalt „helyiség” fogalmak az említett jogszabályok alkalmazási körében irányadók, vagy akkor, ha más jogszabály az alkalmazásukat kifejezetten előírja. A Helyi adó tv. ilyen előírást nem tartalmaz.

Az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel utóbb önállóvá vált ingatlanok adókötelezettségének keletkezésével összefüggésben kifejtette, hogy a Helyi adó tv. 14. § (1) bekezdése az új építmény létesítéséhez kötődve állapítja meg az adókötelezettség keletkezésének időpontját. Az adómegállapítás jogalapját azonban a Helyi adó tv. 11. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek szerint kell vizsgálni. Az építményt, mint adótárgyat terhelő adókötelezettség a Helyi adó tv. 14. § (3) bekezdése értelmében az építmény megszűnéséig (a megszűnés évének utolsó napjáig) fennáll, ezért a létesítés és a megszűnés közötti időben bekövetkezett adókötelezettséget érintő változást — az épületen belül új ingatlan kialakítását — a Helyi adó tv. 14. § (2) bekezdése alapján kell értékelni.

A Helyi adó tv. 42/C. § (1) bekezdésével összhangban álló, az önkormányzati adóhatóságok által rendszeresíthető bevallási, bejelentési nyomtatványok tartalmáról szóló 35/2008. (XII. 31.) PM rendelet 1. mellékletéből egyértelműen kitűnik, hogy az adózónak az építményadóra vonatkozó adatbejelentési kötelezettséget helyrajzi számonként külön-külön kell teljesíteni, így az építményadó kötelezettséget is helyrajzi számonként önállóan kell vizsgálni. Amennyiben a már fennálló építményben ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel új önálló ingatlan keletkezik, az építményadó kötelezettség szempontjából annak van jelentősége, hogy az önállóvá vált ingatlan tekintetében fennállnak-e az adótárgy Helyi adó tv. 11. § (1) bekezdésében foglalt ismérvei. A Helyi adó tv. 14. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezéseknek akkor lehet jelentősége, ha az ingatlan-nyilvántartási bejegyzést követően az új ingatlant terhelő építményadó kötelezettség nem keletkezik, de egy későbbi időpontban olyan változás következik be, amely adókötelezettséget eredményez.

III.

A Bszi. 33. § (1) bekezdés a) pontja szerint jogegységi eljárást kell lefolytatni, ha azt a Kúria kollégiumvezetője indítványozza, ezért a Bszi. 38. §-a alapján a Kúria Jogegységi Tanácsa ülést tartott.

IV.

A jogegységi tanács az indítványozó által feltett kérdésekben az alábbiak szerint foglalt állást.

1. Az építményadó tárgyának meghatározásánál releváns jogszabályi rendelkezések meghatározása.

Annak a kérdésnek az eldöntésénél, hogy az ingatlannyilvántartásban „egyéb helyiség” megnevezéssel nyilvántartott ingatlanok a helyi adók vonatkozásában adótárgynak minősülnek-e, vagyis az építményadó tárgyának meghatározásánál, a releváns jogszabályi rendelkezések azonosítása alapvető jelentőségű.

Az Alkotmánybíróság 2/2016. (II. 8.) AB határozata 51. pontjában megállapította, hogy „…a nullum crimen sine lege elvét figyelembe véve, a jogbiztonság követelményének érvényre juttatása…” szükséges. Eszerint vizsgálandó, hogy az adójog mint közjogi szabályrendszer esetében mennyiben korlátozódik az adótényállási elemek (adótárgy) meghatározása pénzügyi szabályra, illetve mennyiben elfogadható a pénzügyi szabály (illetékjogi előírás) keretszabályként, amelynek lényeges tartalmát más jogterület (építésügy) rendelkezései határozhatják meg.

A releváns jogszabályi rendelkezés alkalmazhatóságára irányadó a Magyarország Gazdasági Stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 29. § (1) bekezdése, amely fizetési kötelezettség előírását kizárólag törvényi vagy – annak felhatalmazása alapján – önkormányzati rendeleti formában teszi lehetővé.

Az Alkotmánybíróság a 14/B/2001. AB határozatában kimondta, hogy az Alkotmány nem határozza meg a közteher fogalmát, nem rendelkezik arról, hogy az állam milyen jogcímen vethet ki adót, csak azt a követelményt állítja, hogy azok feleljenek meg az alanyi kötelezettek jövedelmi és vagyoni viszonyainak. Ezért a törvényalkotó az Alkotmány felhatalmazása és említett követelménye alapján a Helyi adó tv.-ben állapíthatta meg a helyi adók fajtáit, a helyi adók tárgyait és alanyait. Erre tekintettel tehát a Helyi adó tv. az Alkotmány 70/I. §-a alapján lehetővé tehette a vagyoni viszonyokhoz igazodóan vagyoni típusú adók bevezetését és az adó tárgyaként megjelölhette az ingatlantulajdont és az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogot.

A Helyi adó tv. 2. §-a szerint az önkormányzat adómegállapítási joga az e törvényben meghatározott adóalanyokra és adótárgyakra terjed ki.

A Helyi adó tv. 6. § e) pontja értelmében az önkormányzat adómegállapítási joga arra terjed ki, hogy e törvény és az adózás rendjéről szóló törvény, valamint az adóigazgatási rendtartásról szóló törvény keretei között az adózás részletes szabályait meghatározza.

A Helyi adó tv. második részének elején „Az egyes adókra vonatkozó különös rendelkezések” cím alatt rögzíti a jogalkotó, hogy „Az egyes adók az általános rendelkezések (első rész) figyelembevételével és a II-VII. fejezet rendelkezései szerint vezethetők be”.

A Helyi adó tv. második részéhez fűzött indokolása szerint „Az általános rendelkezések kötelező (normatív) jellegével szemben az egyes adókra vonatkozó különös szabályokat az önkormányzati képviselőtestület – a törvény által behatárolt körben – a helyi sajátosságok figyelembevételével alkalmazhatja, illetőleg érvényesítheti a saját rendeletében meghatározott feltételekkel.”

A Helyi adó tv. 43. § (1) bekezdése szerint az adóval és az önkormányzat költségvetése javára más jogszabályban megállapított minden adóval kapcsolatos eljárásban az e törvényben és az adózás rendjéről szóló törvényben foglaltakat – a (2)-(4) bekezdésben meghatározott eltérésekkel – kell alkalmazni. A (2) bekezdés értelmében az önkormányzat az adóelőleg- és az adófizetés esedékességére vonatkozóan az adózás rendjéről szóló törvényben foglaltaktól, továbbá a 41. §-ban szabályozottaktól eltérően rendelkezhet, ha ezzel az adóalany számára válik kedvezőbbé kötelezettségének teljesítése.

A Helyi adó tv. 43. §-ához fűzött jogalkotói indokolás leszögezi, hogy „A Javaslat e rendelkezései a helyi adók bevezetésével kapcsolatban – eljárási szempontból részben deklaratív tartalmú, részben az önkormányzatnak további szabályozási – felhatalmazást adó szabályokat állapítanak meg. Rögzíti a Javaslat, hogy a helyi adót, továbbá az önkormányzat költségvetése javára más jogszabályban megállapított minden adót érintő eljárásban az adózás egységes rendjéről szóló külön törvényben megállapított szabályok az irányadók. (…)

(…) a rendszer működőképessé tétele érdekében – az előre nem szabályozható esetekre is felkészülve – szükséges a helyi adókról, illetőleg az adózás rendjéről szóló külön törvénytől eltérő szabályok megalkotásának lehetővé tétele. Ezt a kört a törvény garanciális okokból is taxatíve rögzíti.”

Az adózási jogviszonyokban az adott adókötelezettséget előíró jogszabályban meghatározott fogalmak az irányadók. A helyi adók esetében a sajátos szabályozás abban mutatkozik meg, hogy a Helyi adó tv. általános rendelkezései kötelező (normatív) jellegűek, ezzel szemben az egyes adókra vonatkozó különös szabályokat az önkormányzati képviselőtestület a helyi sajátosságok figyelembevételével alkothatja meg, de a törvény által taxatív módon behatárolt körben. A helyi adóra vonatkozó jogi szabályozás tehát sajátos, alapvetően a Helyi adó tv. rendelkezéseire épül, de a Helyi adó tv. utalása alapján az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) és az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Air.) rendelkezésein is alapul, a helyi szempontokat érvényesítő taxatív körben meghatározott önkormányzati rendeletek szabályaival kiegészülve.

A Helyi adó tv. 11. § (1) bekezdése meghatározza az adókötelezettség tárgyát akként, hogy adóköteles az önkormányzat illetékességi területén lévő építmények közül a lakás és a nem lakás céljára szolgáló épület, épületrész (a továbbiakban együtt: építmény). A 11. § (3) bekezdése szerint az adókötelezettség az építmény valamennyi helyiségére kiterjed, annak rendeltetésétől, illetőleg hasznosításától függetlenül.

A Helyi adó tv. 52. §-a szerint e törvény alkalmazásában:

5. épület: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény szerinti olyan építmény vagy annak azon része, amely a környező külső tértől szerkezeti elemekkel részben vagy egészben mesterségesen kialakított, elválasztott teret alkot és ezzel az állandó vagy időszakos tartózkodás, illetve használat feltételeit biztosítja, ideértve az olyan önálló létesítményt is, amely részben vagy teljes belmagasságával a környező csatlakozó terepszint alatt van;

Az épületrész a Helyi adó tv. 52. § 6. pontja szerint az épület önálló rendeltetésű, a szabadból vagy az épület közös közlekedőjéből nyíló önálló bejárattal ellátott helyisége vagy helyiség-csoportja, amely a 8., a 20., a 45. és 47. pontokban foglaltak szerint azzal felel meg lakásnak, üdülőnek, kereskedelmi egységnek, egyéb nem lakás céljára szolgáló épületnek, hogy az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként nem szerepel.

Az épület tehát a Helyi adó tv. 52. § 5. pontja, az épületrész a Helyi adó tv. 52.§ 6. pontja alapján lesz a 11.§ (1) bekezdése szerint építmény. A Helyi adó tv. az épület fogalmánál utal az Étv-re.

A Helyi adó tv. tehát önálló rendszerben szabályoz, 2. §-ában kifejezetten kimondja, hogy az e törvényben meghatározott adótárgyakra terjed ki a törvény hatálya. A Helyi adó tv. további – fentebb idézett – rendelkezései szintén arra vezetnek, hogy a helyi adók kapcsán a Helyi adó tv. rendelkezései kötelezően alkalmazandók, a Helyi adó tv. mellett más jogszabály alkalmazására csak a Helyi adó tv. kifejezett rendelkezése esetében van mód. Ilyen általános érvénnyel történő utalást a Helyi adó tv. kizárólag az Art. és az Air. kapcsán mond ki, illetve egyéb kérdésekben pedig a Helyi adó tv. az egyes speciális szabályai között rögzít utaló rendelkezéseket. Jelesül a Helyi adó tv. 52. § 5. pontjában az épület fogalmánál kifejezetten utal a Helyi adó tv. az Étv. építmény fogalmára, következésképpen az Étv. 2. § 8. pontjában meghatározott építmény fogalma az adótárgy megítélése szempontjából relevanciával bír, ugyanakkor ezen túlmenően az Étv., az OTÉK illetve bármely más jogszabály további rendelkezései a Helyi adó tv. kifejezett utalása hiányában nem vehetők figyelembe.

Mindezért, tekintettel arra, hogy az adó tárgya az „épület” és az e fogalomhoz kapcsolódóan meghatározott „épületrész”, a Helyi adó tv. 11. § (1) bekezdésének alkalmazása során nincs szükség, illetve Helyi adó tv.-beli felhatalmazás hiányában lehetőség sem arra, hogy a 11. § (3) bekezdésében, vagy az 52. § 6. pontjában említett „helyiség” fogalmat más jogág rendelkezései alapján lehessen értelmezni. A Helyi adó tv. ugyanis egyértelműen és aggálymentesen rendelkezik arról, hogy az adótárgy tekintetében kizárólag a Helyi adó tv. rendelkezései az irányadók, következésképpen más jogszabály rendelkezése csak a Helyi adó tv. kifejezett utalása alapján vehető figyelembe.

2. Az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel utóbb önállóvá vált ingatlan milyen feltételek teljesülése esetén válik építményadó-kötelessé?

Amennyiben a már fennálló építményben ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel új önálló ingatlan keletkezik, akkor az építményadó kötelezettség szempontjából annak van jelentősége, hogy az önállóvá vált építmény tekintetében fennállnak-e az adótárgy Helyi adó tv. 11. § (l) bekezdésében foglalt ismérvei. Az építményadó tárgyának való minősülés körében ugyanis nem bír relevanciával az épület „lakás” vagy „nem lakás céljára szolgáló” minősége. Főszabály szerint minden, a Helyi adó tv. 11. § (1) bekezdésében említett „építmény” adóköteles, függetlenül attól, hogy azt az adóhatóságnak külön valamely kategóriába be kellene sorolnia.

A Helyi adó tv. 14. § (1) bekezdése szerint az adókötelezettség a használatbavételi, illetőleg a fennmaradási engedély jogerőre emelkedését vagy véglegessé válását vagy a használatbavétel tudomásulvételét vagy az egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvány kiadását követő év első napján keletkezik. Az engedély nélkül épült vagy anélkül használatba vett építmény esetén az adókötelezettség a tényleges használatbavételt követő év első napján keletkezik. A 14. § (2) bekezdése alapján pedig az adókötelezettséget érintő változást (így különösen a hasznos alapterület módosulását, az építmény átminősítését) a következő év első napjától kell figyelembe venni.

A Helyi adó tv. 14. § (1) bekezdése határozza meg tehát az adókötelezettség keletkezésének időpontját. Az adókötelezettség a hatósági döntés (határozat) keltéhez kötődik.

Az adómegállapítás jogalapját a Helyi adó tv. 11. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek szerint kell vizsgálni és az építmény tárgya az építményadónak, amennyiben megfelel a Helyi adó tv. 52. § 5. pontja szerinti definíció további elemeinek – a környező külső tértől szerkezeti elemekkel részben vagy egészben mesterségesen kialakított, elválasztott teret alkot és az állandó vagy időszakos tartózkodás, illetve használat feltételei biztosítottak – is. Az építmény a Helyi adó tv. 14. § (1) bekezdése szerinti időponttól adótárgy, tehát az engedélyező hatósági döntés (határozat) keltétől (az adókötelezettség keletkezése).

Az épületrész e feltételek teljesülése esetén és nem az önálló ingatlanként történő ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel válik az építményadó tárgyává. Ha pedig egy építmény már rendelkezett használatbavételi engedéllyel, majd annak valamely része utóbb önállóvá vált, az önállóvá váló épületnek vagy épületrésznek az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként való feltüntetését követően – az adókötelezettség keletkezésénél – ismételten már nincs szüksége használatbavételi engedélyre, ez a körülmény az adókötelezettség fennállását nem befolyásolja. Tehát az az építmény, amely egyszer már engedélyt kapott, az engedély jogerőre emelkedését követő év első napjától építményadó kötelessé válik, függetlenül attól, hogy funkcióját később megváltoztatják-e vagy sem, illetve később kap-e további építési, használatbavételi-, vagy fennmaradási engedélyt.

3. Ha megvalósulnak a Helyi adó tv. 11. § (1) bekezdésében foglalt feltételek (a Helyi adó tv. 14. § (1) bekezdése szerinti időponttól) és a jelen jogegységi eljárással érintett döntések tényállásában szereplő épületrészek (padlások, tetőterek, melyek az ingatlannyilvántartásban „egyéb helyiség” megnevezéssel vannak nyilvántartva) tárgyai az építményadónak, akkor további kérdésként merül fel a gyakorlatban, hogy azok után milyen feltételek bekövetkezése esetén (tehát mikortól) terheli az adóalanyokat adófizetési kötelezettség.

A Helyi adó tv. 15. §-a szerint az adó alapja az önkormányzat döntésétől függően:

a) az építmény m2-ben számított hasznos alapterülete, vagy

b) az építmény korrigált forgalmi értéke.

52. § E törvény alkalmazásában:
53. hasznos alapterület: a teljes alapterületnek olyan része, ahol a belmagasság – a padlószint (járófelület) és az afelett levő épületszerkezet (födém, tetőszerkezet) vagy álmennyezet közti távolság – legalább 1,90 m. A teljes alapterületbe a lakáshoz, üdülőhöz tartozó kiegészítő helyiségek, melléképületek, melléképületrészek kivételével valamennyi helyiség összegzett alapterülete, valamint a többszintes lakrészek belső lépcsőjének egy szinten számított vízszintes vetülete is beletartozik. Az építményhez tartozó fedett és három oldalról zárt külső tartózkodók (lodzsa, fedett és oldalt zárt erkélyek), és a fedett terasz, tornác alapterületének 50%-a tartozik a teljes alapterületbe. A lakások esetében a pinceszinten (a csatlakozó terepszint alatt) kialakított helyiségek alapterületének 70%-át kell a teljes alapterületbe számítani;
54. kiegészítő helyiség: a lakáshoz, üdülőhöz tartozó, jellegénél és kialakításánál fogva csak tárolásra alkalmas padlás, pince, ide nem értve a gépjárműtárolót;

Mindaddig, amíg az építményadó tárgyának minősülő épületrész – pl. egy padlás – jellegénél és kialakításánál fogva csak tárolásra alkalmas, adótárgynak minősül ugyan, azonban adóterhet nem visel. Ha azonban az a kialakítás következtében – jellegénél fogva – már nem csak tárolásra alkalmas, vagyis a kiegészítő helyiség jellegét elveszíti, úgy az építmény azon túlmenően, hogy az építményadó tárgyát képezi, adóterhet is visel. E tények feltárása az adott épületrész vonatkozásában az önkormányzati adóhatóság tényállástisztázási kötelezettsége körébe tartozik.

V.

A Kúria Jogegységi Tanácsa a jogegységi indítvány alapján eljárva a Bszi. 32. § (1) bekezdés a) pontjára tekintettel a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.

A jogegységi tanács a Bszi. 42. § (1) bekezdését alkalmazva a határozatát a Magyar Közlönyben, a Bírósági Határozatok Gyűjteményében, a központi honlapon és a Kúria honlapján közzéteszi.

A jogegységi tanács a kifejtett indokok folytán az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdése, a Bszi. 24. § (1) bekezdés c) pontja, 25. §-a, valamint 40. § (1)-(2) bekezdése alapján a bíróságok jogalkalmazása egységének biztosítása érdekében a rendelkező részben foglaltak szerint határozott és a határozatát a Bszi. 42. § (1) bekezdése szerint a Magyar Közlönyben, a bíróságok központi internetes honlapján és a Kúria honlapján közzéteszi.

Budapest, 2020. november 5.

Dr. Darák Péter s.k.
a jogegységi tanács elnöke

Dr. Demjén Péter s.k.
előadó bíró

Dr. Heinemann Csilla s.k.
bíró

Huszárné dr. Oláh Éva s.k.
bíró

Dr. Kurucz Krisztina s.k.
tanácselnök

Dr. Sperka Kálmán s.k.
tanácselnök

Dr. Stefancsik Márta s.k.
bíró

Forrás: https://www.kuria-birosag.hu/hu/joghat/42020-szamu-kje-hatarozat

KÚRIA

1/2020.KJE

A Kúria Kfv.II.37.894/2014/13. számú határozatától való eltérés megengedéséről

A Kúria Közigazgatási Jogegységi Tanácsa a Kúria K.II. tanácsa által indítványozott jogegységi eljárásban Budapesten, 2020. július 6-án megtartott ülésen meghozta a következő

jogegységi határozatot:

A Jogegységi Tanács megállapítja, hogy a Kúria ítélkező tanácsa a Kúria Kfv.II.37.894/2014/13. számú határozatától eltérhet.

Indokolás

I.

2020. március 20. napján a Kúria K.II. tanácsa a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdése b/pontja alapján jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat meghozatalát indítványozta a 2015.évi K. 27. számú közigazgatási elvi határozattól való eltérés érdekében.
      A jogegységi indítvány szerint a Kúria a Kfv.II.37.894/2014/13. számú ítéletében, amely BH.2015/7/K.27. szám alatt elvi határozatként is közzétételre került (a továbbiakban: határozat) azt mondta ki, hogy az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról szóló 2004/38/EK Európai Parlamenti és Tanácsi irányelv (a továbbiakban: Irányelv) 37. cikke folytán a hazai szabályozás alapján a közjegyző – mint hatóság – által a felek nyilatkozata szerint nyilvántartott élettársi kapcsolat a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény (a továbbiakban: Szmtv.) 2. § b) pont bj) alpontja szerinti hatóság előtt regisztrált élettársi kapcsolattal azonos. Rögzítette továbbá, hogy az Szmtv. hatályának elismerése nem zárja ki, hogy a hatóság az élettársi kapcsolat valós tartalmát érdemben vizsgálja. E döntés meghozatalakor az eljárt tanács arra jutott, hogy az Szmtv. családtag fogalma által megkívánt azon feltétel, hogy családtag a magyar állampolgár azon élettársa, aki a magyar hatóság előtt regisztrált élettársi kapcsolatot létesít, teljesül azzal, ha az ilyen élettársi kapcsolatot az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásában (a továbbiakban: Nyilvántartás) regisztrálják, függetlenül attól, hogy ez a regisztráció elkülönül a bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi XXIX. törvény (a továbbiakban: Bét.) hatálya alá tartozó élettársi kapcsolattól. Ezt a jogértelmezést erősítette meg a Kúria a Kfv.II.37.607/2015/5. számú ítéletében.
      A Kfv.II.37.117/2019. számú ügyben ismét felmerült a kérdés, hogy a Nyilvántartásba bejegyzett élettársi kapcsolatban élő felperesnek kell-e többletfeltételeket (lásd Szmtv. 8. § (1) bekezdés a) pont) igazolnia ahhoz, hogy családtagként történő tartózkodását az idegenrendészeti hatóság elfogadja vagy elegendő a Nyilvántartásba való regisztráció és az egy évnél rövidebb együttélés ahhoz, hogy családtagnak minősüljön. Az elsőfokú bíróság a kúriai gyakorlatot követve hozta meg hatályon kívül helyező döntését, amely ellen az alperesi hatóság nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Ebben arra hivatkozott, hogy a kúriai döntések meghozatalát követően (2016. és 2017. évben is) módosult a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény végrehajtásáról szóló 113/2007. (V.24.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 27. § (3) bekezdése, amely egyértelműen az Szmtv. 8. § (1) bekezdés a) pontjához tartozóan szabályozza mint benyújtandó igazolást a Nyilvántartásba vételről szóló közjegyzői határozatot. Az alperes álláspontja szerint e módosítás azt a jogalkotói szándékot tükrözi – szemben az Szmtv. 2. § b) pont bj) alpontjával és a közjegyzői nemperes eljárás szabályaival –, hogy a Nyilvántartásban regisztrált kapcsolatban magyar állampolgárral élő személy nem családtag, őt csak többletfeltétel teljesülése mellett, a hatóság mérlegelésétől függően lehet ilyenként elismerni.
      Ez a végrehajtási szabályváltozás az Irányelv 37. cikkével azonos jogértelmezés felé való elmozdulást teszi/teheti indokolttá, amely azonban önmagában és jogegységi eljárás nélkül nem elegendő a határozattól eltérő döntés meghozatalára. Ugyanis a jogszabályi hierarchiára tekintettel mellőzni lehetne a Vhr. szabályát, ha az lenne megállapítható, hogy az a törvényi szintű szabályozással ellentétes. Ennek ellenére és az Alaptörvény 28. cikke alapján mégis az a következtetés vonható le, hogy a jogalkotó a Vhr. szabállyal egyértelműsíteni törekedett ezt a kérdést, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni, még akkor sem, ha ezt az Szmtv. 2. § b) pont bj) alpont módosításával egyszerűen megtehette volna.

II.

A jogegységi indítvány érdemében a Legfőbb Ügyész a 2020. április 29-én kelt P.KvFK.3092/2020. számú nyilatkozatában kifejtette, hogy a magyar szabályozás nem ismer olyan élettársi kapcsolatot, amely az Irányelv 2. cikk 2. pont b) alpontja szerinti családtagi minőséget megalapozná, mert ugyan az azonos neműek anyakönyvvezető által bejegyzett élettársi kapcsolatához több jogot fűz, mint az akár egyező, akár különnemű felek közjegyző által Nyilvántartásba vett élettársi kapcsolatához, de a felsoroltak egyikét sem tekinti egyenértékűnek a házasság jogintézményével. Ennek oka, hogy az Alaptörvény L. cikk (1) bekezdése szerint a családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony, kiemelt alaptörvényi védelmet ezért csak a házasság élvez. Az Irányelv 37. cikke azonban lehetővé teszi, hogy a tagállami szabályozás az érintettekre nézve az Irányelvben foglaltaknál kedvezőbb szabályokat állapítson meg. Ezzel a felhatalmazással élve társít az Szmtv. 2. § b) pont bj) alpontja a magyar vagy az Európai Unió más tagállamainak hatósága által regisztrált – házassággal nem egyenértékű – élettársi kapcsolathoz is családtagi státuszt.
Az Szmtv. nem az Alaptörvény szerinti család fogalmát „használja”, hanem értelmező rendelkezései között az Irányelvhez igazodóan „saját” családtag fogalmat vezet be. Ezt egyértelműen kifejezésre juttatja az Szmtv. 2. §-ának felvezető része, amely szerint a törvényi definíció csak az Szmtv. alkalmazása során irányadó.
Miután az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény több rendelkezése alátámasztja, hogy a közjegyző eljárása hatósági szintű eljárás, a bíróság eljárásával azonos hatályú, továbbá a 36/E. § (2) bekezdése szerint a felek Nyilvántartásba vett nyilatkozata igazolja az élettársi kapcsolatot, a szóban forgó Nyilvántartásba bejegyzett élettársi kapcsolat is kielégíti az Szmtv. 2. § b) pont bj) alpontban meghatározott törvényi követelményeket, és erre tekintettel családtagi státuszt eredményez, akár csak a Bét. szerinti bejegyzett élettársi kapcsolat.
Az előzőek szerinti jogértelmezésnek nem mond ellent az sem, hogy a Vhr. 27. § (3) bekezdése kizárólag az Szmtv. 8. § (1) bekezdés a) pontjához kötötten nevesíti a Nyilvántartásba történő bejegyzésről szóló határozatot, mint kötelezően igénybe veendő bizonyítási eszközt. E jogszabályhely ugyanis csak azt az esetkört rendezi, amikor az Szmtv. 2. § b) pont bj) alpontjában foglaltakon túl is valamely személy családtagnak minősíthető a tartózkodás szempontjából. Ezen túlmenően, ha az élettársi kapcsolat családtagi státuszt keletkeztető jogviszony, mint ahogy erről az Szmtv. 2. § b) pont bj) alpontja rendelkezik, az erről vezetett közhiteles nyilvántartás hatóság általi figyelembevétele külön előírás nélkül is magától értetődő.
Az Alaptörvényben rögzített jogszabályi hierarchia nem teszi lehetővé, hogy a Vhr., mint alacsonyabb szintű jogszabály „lerontsa” az Szmtv., mint magasabb szintű jogszabály rendelkezését. Ha tehát az Szmtv. a közjegyző által vezetett Nyilvántartásba bejegyzett élettársi kapcsolathoz családtagi minőséget kapcsol, akkor a Vhr.-t nem lehet úgy értelmezni, hogy az említett törvényi előírás érvényesülését a Vhr. bármilyen módon korlátozza.
Az előzőek szerinti jogértelmezés nem zárja ki, hogy a hatóság – a tényállás-tisztázási kötelezettségének eleget téve, megelőzendő az esetleges visszaéléseket – a Nyilatkozatban szereplő élettársi kapcsolat valós tartalmát érdemben vizsgálja.
Összességében a határozat – akár csak a Kfv.II.37.607/2015/5. számú határozat – az Szmtv. és a Vhr. 2018. december 31-ig hatályos előírásaival és a jogalkotói célkitűzéssel összhangban álló, helytálló jogértelmezést fogalmazott meg. Az attól való eltérés – vagyis annak kimondása, hogy a közjegyző által vezetett Nyilvántartásban szereplő élettársi kapcsolat az Szmtv. 2. § b) pont bj) alpontja szerinti családtagi minősítést nem keletkeztet – meghaladja a jogértelmezés kereteit.
A Legfőbb Ügyész megjegyezte, hogy az indítványban felvetett jogértelmezési kérdés a 2018. december 31-ét követően indult ügyekben nem merül fel, mert az Szmtv. 2. § b) pont, bj) alpontja 2019. január 1-jétől hatálytalan.

III.

Miután a Kúria ítélkező tanácsa a határozattól el kívánt térni, a Bszi. 32. § (1) bekezdés b) pontja szerinti okból jogegységi határozat meghozatala indokolt.
A Kúria ezért a jogegységi indítvány elbírálása végett a Bszi. 38. §-a szerinti ülést tartott, amelyen a Legfőbb Ügyész képviselője az írásbeli nyilatkozatában foglaltakat fenntartotta.

IV.

A kezdeményezett jogegységi eljárásban a Kúria Közigazgatási Jogegységi Tanácsa az alábbi álláspontra helyezkedett.
A Jogegységi Tanács elsődlegesen hangsúlyozza, a jogegységi indítvány 2020. március 20-án került lajstromozásra, ezért a Bszi. ebben az időpontban hatályos rendelkezései irányadók az eljárás során.
A Bszi. 2020. április 1. napjától hatályba lépő, az elvi bírósági határozat jogintézményét is érintő változásait a jogegységi tanács kizárólag a jogszabályi fogalom-használat körében alkalmazta.

A Bszi. 32. § (1) bekezdése b/ pontja szerinti jogegységi eljárás tárgya sajátos, a jogegységi eljárások fő típusától eltér. A Bszi. ezen rendelkezése szerinti indítvány esetében a jogegységi tanácsnak a korábbi határozattól való eltérés lehetőségét és a határozat kötőerejének kérdését kell elsődlegesen vizsgálat tárgyává tenni. A jogegységi döntés ebben az esetben az eltérés lehetőségére , indokoltságára vonatkozik, ugyanakkor az eltéréssel érintett ügyben az alapul vett jog értelmezését a közigazgatási per eldöntésére nézve az indítványozó tanácsnak kell elvégeznie.

A határozat meghozatalának alapjául szolgáló releváns jogszabályhelyek a következők:
Az Szmtv. 2. § b) pont bj) alpontja értelmében e törvény alkalmazásában családtag: a magyar állampolgár harmadik országbeli állampolgár élettársa, amennyiben magyar hatóság vagy az Európai Unió más tagállamának hatósága előtt regisztrált élettársi kapcsolatot létesített.
Az Szmtv. 8. § (1) bekezdése szerint az eljáró hatóság engedélyezheti annak a személynek a családtagként történő tartózkodását, aki a) a magyar állampolgár eltartottja, vagy vele legalább egy éve egy háztartásban él, illetve akiről súlyos egészségügyi okból a magyar állampolgár személyesen gondoskodik, b) – abban az országban, ahonnan érkeznek – a 6. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeket teljesítő EGT-állampolgár eltartottja volt, vagy vele egy háztartásban élt, illetve akiről súlyos egészségügyi okból az EGT-állampolgár személyesen gondoskodik. A 8. § (2) bekezdése alapján az (1) bekezdésben foglalt személy tartózkodási joga megszűnik, ha az életközösség már nem áll fenn. A 8. § (3) bekezdése rögzíti, az (1) bekezdésben meghatározott személy jogszerű tartózkodása alatt a családtag jogállásával rendelkezik, azzal a kivétellel, hogy tartózkodási jogát e jogcímen nem tartja meg a) a magyar állampolgár halála vagy állampolgárságának megszűnése esetén, b) az EGT-állampolgár halála, tartózkodási jogának megszűnése esetén, ha az EGT-állampolgár a tartózkodási jogának gyakorlásával felhagyott.
A Vhr. 27. § (1) bekezdése kimondja, aki a Tv. 8. § (1) bekezdése alapján kéri a tartózkodás engedélyezését, a) okirattal köteles igazolni, hogy tartási vagy életjáradéki szerződés, illetve külön törvényben meghatározott tartási kötelezettség vagy a 25. § (1) bekezdése szerinti eltartási nyilatkozat alapján magyar állampolgár eltartottja, illetőleg jogszabály vagy szerződés alapján az EGT-állampolgár a tartására köteles; b) a kezelőorvos által kiállított igazolással köteles igazolni, hogy súlyos egészségügyi okból az EGT-állampolgár, illetőleg a magyar állampolgár személyes ápolására szorul; c) arra hivatkozva, hogy – abban az országban ahonnan érkeznek – az EGT-állampolgárral egy háztartásban élt, köteles ezt okirattal – különösen az erről kiállított hatósági bizonyítvánnyal – vagy egyéb hitelt érdemlő módon igazolni. A 27. § (2) bekezdése értelmében a regionális igazgatóság a személyi adat- és lakcímnyilvántartásból adatot igényel arra vonatkozóan, hogy a kérelmezőnek legalább egy éve a magyar állampolgár lakóhelyével vagy a tartózkodási helyével azonos-e a lakóhelye vagy a tartózkodási helye.
A határozat meghozatalát követően, 2016. július 1-jén lépett hatályba a Kfv.II.37.117/2019. számú perben alkalmazandó Vhr. 27. § (3) bekezdése, amelynek az ügyben irányadó szövege kimondja, az eljáró hatóság az (1) és (2) bekezdésekben foglaltakon túl a Tv. 8. § (1) bekezdés a) pontja alapján előterjesztett tartózkodási kártya kiadására irányuló kérelem elbírálása során értékeli az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába történő bejegyzésről szóló határozatot is.

2016. július 1-jétől változott az Szmtv. 2. § b) pont bj) alpontjának szövege is, amely szerint e törvény alkalmazásában családtag: a magyar állampolgár élettársa, amennyiben a magyar hatóság vagy az Európai Unió más tagállamának hatósága előtt regisztrált élettársi kapcsolatot létesített. A jogszabályhely változása a jogegységi indítvány elbírálása körében irreleváns. Az Szmtv. 8. § (1)-(3) bekezdései az elvi határozat meghozatalához képest változatlanok maradtak.
      A Kúria Jogegységi Tanácsa rámutat, hogy a határozat alapjául szolgáló jogszabályi környezet 2016. július 1-jét követően a Vhr. 27. § (3) bekezdésének beiktatásával megváltozott, amelyre tekintettel a Kfv.II.37.894/2014. számú ügy és a Kfv.II.37.117/2019. számú ügy jogi helyzete eltér egymástól. Az alapul vett, alkalmazandó közigazgatási anyagi jogszabály lényeges változása a Kúria ítélkező tanácsa számára lehetőséget teremt a korábban közzétett határozattól való eltérésre, a jogszabály módosulása a közzétett kúriai határozat kötőerejét megszünteti.
      A megváltozott alkalmazandó jogra figyelemmel a Kúria Kfv.II.37.894/2014/13. számú határozatától való eltérés lehetősége fennáll, amelyre tekintettel a Jogegységi Tanács arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Kúria ítélkező tanácsa a korábban közzétett határozattól eltérhet.

V.

A Kúria jogegységi tanácsa a jogegységi indítvány alapján eljárva a Bszi. 32. § (1) bekezdés b) pontja szerinti okból a rendelkező részben foglaltaknak megfelelően határozott.
A jogegységi tanács a Bszi. 42. § (1) bekezdését alkalmazva határozatát a Magyar Közlönyben, a központi honlapon és a Kúria honlapján közzéteszi.

Budapest, 2020. július 6.

Dr. Kalas Tibor s.k.
a jogegységi tanács elnöke

Dr. Sugár Tamás s.k.
előadó bíró

Dr. Bögös Fruzsina s.k.
bíró

Dr. Kiss Árpád Lajos s.k.
bíró

Dr. Balogh Zsolt s.k.
bíró

Forrás: https://www.kuria-birosag.hu/hu/joghat/12020-szamu-kje-hatarozat

KÚRIA

2/2021. KJE

A Kúria Közigazgatási Jogegységi Tanácsa a Kúria Kfv.IV. tanácsa által kezdeményezett jogegységi eljárásban, 2021. január 21. napján megtartott ülésen, meghozta a következő

jogegységi határozatot:

1. A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 2020. július 1. napját megelőzően hatályos 23. § (1) bekezdés c) pont cc) alpontja alapján a mezőgazdasági igazgatási szerv – akkor is ha a szerződés kifüggesztésének időtartama alatt elfogadó nyilatkozat nem érkezik, azaz más elővásárlásra jogosult nincs – megtagadja az adásvételi szerződés jóváhagyását, ha a vevő elővásárlási jogosultságára vonatkozó nyilatkozatából nem állapítható meg az elővásárlási jogosultság jogalapja, vagy az, hogy az elővásárlási jog mely törvényen alapul, illetve az elővásárlási jog nem a megjelölt törvényen, vagy a földforgalmi törvényben meghatározott sorrend szerinti ranghelyen alapul.
2. A Kúria Közigazgatási Jogegységi Tanácsa megállapítja, hogy a Kúria ítélkező tanácsa – az indítványnak megfelelően – a Kúria Kfv.37.673/2016/4. számú közzétett határozatától eltérhet.
3. A Kúria Közigazgatási Jogegységi Tanácsa a jogegységi határozatot a Magyar Közlönyben közzéteszi.

Indokolás

I.

[1] A Kúria Közigazgatási Kollégiuma Kfv.IV. tanácsa a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdés b) pontja és 33. § (1) bekezdése alapján az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében jogegységi indítványt terjesztett elő a Kfv.IV.38.265/2019. számú földforgalmi ügyben, mert az ítélkező tanács el kíván térni a Kúria Kfv.III.37.673/2016/4. számú – közzétett – határozatától.

[2] Az indítványozó előadta, a Kúria Kfv.III.37.673/2016/4. számú határozata a Bírósági Határozatok Gyűjteményében 2012. január 1. napját követően közzétett határozat, a jogegységi eljárásra az ítélkezési gyakorlat egységesítése érdekében van szükség, különösen, hogy a Kfv.III.37.673/2016/4. számú határozat ellentétes a szintén közzétett Kfv.III.37.681/2016/10. számú döntéssel. A Kúria Kfv.IV. számú ítélkező tanácsa ez utóbbit kívánja követni, amely egyúttal azt eredményezi, hogy döntése ellentétes lesz a Kfv.III.37.673/2016/4. számú döntéssel.

[3] A Kúria ítélkező tanácsa a Bszi. 32. (2) bekezdése alapján a jogegységi eljárás indítványozása mellett a jogegységi határozat meghozataláig az eljárását a Kfv.IV.38.265/2019. számú ügyben felfüggesztette.

II.

[4] A perben nem álló eladó és a felperes, mint vevő 2018. május 17. napján adásvételi szerződést kötöttek szántó művelési ágú ingatlanra. Az adásvétellel érintett ingatlan a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Földforgalmi törvény) hatálya alá tartozik. Az adásvételi szerződésben a felek rögzítették, hogy a felperes elővásárlásra jogosult, az elővásárlási jogát a Földforgalmi törvény 18. § (3) bekezdés d) pontjára alapította, mint helyben lakó földműves. A szerződés kifüggesztésének időtartama alatt elfogadó nyilatkozat nem érkezett. Az alperes a 2018. szeptember 18. napján kelt 572.838/3/2018. számú határozatával a szerződés jóváhagyását megtagadta. Rögzítette, hogy a felperes által megjelölt elővásárlási jogosultságból nem lehet megállapítani, hogy milyen ranghelyen kívánt élni az elővásárlási jogával, mivel a Földforgalmi törvény 18. § (3) bekezdése csupán egy meghatározott elővásárlási jogosultságot tartalmaz (annak d) pontja nincs). Hivatkozva a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény (a továbbiakban: Fétv.) 13. § (3) bekezdésére hangsúlyozta, hogy a vevőnek is pontosan rögzíteni kell az elővásárlási jog jogalapját, valamint pontosan meg kell jelölni a jogszabályban meghatározott elővásárlási jog sorrend szerinti ranghelyét. Állította, hogy a szerződés 26. pontja ennek a követelménynek nem felel meg. Kiemelte továbbá, hogy a helyben lakónak minősülő földműves elővásárlási jogosultságot a Földforgalmi törvény 18. § (1) bekezdés d) pontja tartalmazza, amennyiben a felperes helyben lakó földművesként kívánja megvásárolni az ingatlant, akkor erre a törvényhelyre kellett volna hivatkoznia. Álláspontja szerint a tévesen megjelölt ranghely alkalmas lehet az elővásárlásra jogosultak megtévesztésére, egy alaptalanul megjelölt elővásárlásra jogosulti pozíció távol tarthatja az arra jogosultakat az elővásárlási joguk gyakorlásától, ezért a szerződés jóváhagyását a Földforgalmi törvény 23. § (1) bekezdés c) pontjának cc) alpontjára alapítva megtagadta.

[5] Az alperesi határozat jogszerűségének vizsgálatára irányuló felperesi keresetet az elsőfokú bíróság – a határozatban foglalt érvelés elfogadása mellett – elutasította. A felperes fellebbezése alapján eljárt Fővárosi Törvényszék (továbbiakban: Törvényszék) az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, az alperes 2018. szeptember 18. napján kelt 572.838/3/2018. számú határozatát megsemmisítette és az alperest új határozat hozatalára kötelezte. A másodfokú bíróság – többek között – megállapította, hogy a perben a felek nem vitatták, hogy a felperes az adásvételi szerződésben az elővásárlási jogosultság jogalapját nem a Földforgalmi törvényben meghatározott rangsornak megfelelően jelölte meg, ezen tévedés jogkövetkezményének levonása tekintetében azonban a felek jogi álláspontja alapvetően eltért. A Törvényszék – többek között – hivatkozott a Kúria Kfv.III.37.673/2016/4. számú határozatában foglalt azon jogi álláspontra, amely szerint a Földforgalmi törvény 23. § (1) bekezdésére figyelemmel a vevő vonatkozásában csak az a) és a b) pontok alapján van helye a szerződés jóváhagyása megtagadásának, míg a c) pontban foglalt rendelkezések kizárólag az elfogadó jognyilatkozatot benyújtó elővásárlásra jogosultakra alkalmazandók, ezért az alperes határozatát törvénysértőnek találta.

[6] A Törvényszék döntésével szemben az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Az alperes szintén kúriai gyakorlatra, a Kúria Kfv.III.37.681/2016/10. számú határozatára hivatkozott. E kúriai döntés szerint a Földforgalmi törvény szankcionálja az elfogadó nyilatkozatot benyújtó személyt, és a megtagadás jogkövetkezményét írja elő, ha az elővásárlási jog nem a megjelölt törvényen, vagy a törvényben meghatározott sorrend szerinti ranghelyen alapul. Nem történhet ez másként a szerződés szerinti vevő esetében sem, az ő szerződéses jognyilatkozata értékelésekor. Az alperes kiemelte a Kfv.III.37.681/2016/10. számú határozatból, hogy amennyiben a szerződés szerinti vevő elővásárlási ranghelyre vonatkozó nyilatkozata nem helyes, úgy nem lehet a szerződést az ő vonatkozásában jóváhagyni. A törvény ily módon szankcionálja a ranghely téves meghatározását. A fenti határozat elvi lényege szerint a mezőgazdasági szakigazgatási szervnek az elővásárlási jogosultság fennállását azonos szempontok alapján kell vizsgálnia, a szerződés szerinti vevő és az elfogadó jognyilatkozatot benyújtó személyek vonatkozásában is.

III.

[7] Az ítélkező tanács a Bszi. 32. § (1) bekezdés b) pontja alapján indítványozta jogegységi eljárás lefolytatását abban a kérdésben, hogy vizsgálhatja-e a mezőgazdasági igazgatási szerv a szerződés szerinti vevő elővásárlási jogra történő hivatkozásának helyességét – abban az esetben is, ha szerződés kifüggesztésének időtartama alatt elfogadó nyilatkozat nem érkezett, azaz más elővásárlásra jogosult nincs – a Földforgalmi törvény 2019. január 11. napját megelőzően hatályos és jelen ügyben alkalmazandó 23. § (1) bekezdésc) pont cc) alpontja alapján, ha a szerződés szerinti vevő az adásvételi szerződésben elővásárlási jogára vonatkozó olyan nyilatkozatot tesz, amelyből nem állapítható meg az elővásárlási jogosultság jogalapja, vagy az, hogy az elővásárlási jog mely törvényen alapul, illetve az elővásárlási jog nem a megjelölt törvényen, vagy a törvényben meghatározott sorrend szerinti ranghelyen alapul, vagy amelyből nem lehet megállapítani, hogy milyen ranghelyen kíván élni elővásárlási jogával.

[8] Egyúttal az ítélkező tanács – kifejtett álláspontjának elfogadása mellett – kérte annak engedélyezését, hogy a Kúria Kfv.III.37.673/2016/4. számú határozatától eltérjen.

IV.

[9] A Földforgalmi törvény jelen ügyben alkalmazandó – 2019. január 11. napját megelőzően – hatályos rendelkezései:

18. § (1) A föld eladása esetén az alábbi sorrendben elővásárlási jog illeti meg:

a) az államot a Nemzeti Földalapról szóló törvényben meghatározott földbirtok-politikai irányelvek érvényesítése céljából, valamint közfoglalkoztatás, illetve más közérdekű cél megvalósítása érdekében;

b) a földet használó olyan földművest,

ba) aki helyben lakó szomszédnak minősül,

bb) aki helyben lakónak minősül, vagy

bc) akinek a lakóhelye vagy a mezőgazdasági üzemközpontja legalább 3 éve azon a településen van, amelynek közigazgatási határa az adás-vétel tárgyát képező föld fekvése szerinti település közigazgatási határától közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton legfeljebb 20 km távolságra van;

c) az olyan földművest, aki helyben lakó szomszédnak minősül;

d) az olyan földművest, aki helyben lakónak minősül;

e) az olyan földművest, akinek a lakóhelye vagy a mezőgazdasági üzemközpontja legalább 3 éve azon a településen van, amelynek közigazgatási határa az adás-vétel tárgyát képező föld fekvése szerinti település közigazgatási határától közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton legfeljebb 20 km távolságra van.

(2) Az (1) bekezdés c)-e) pontjában meghatározott földművest – az elővásárlásra jogosultak sorrendjében – megelőzi

a) a szántó, rét, legelő (gyep), vagy fásított terület művelési ágban nyilvántartott föld eladása esetén az a földműves, aki a föld fekvése szerinti településen az elővásárlási joga gyakorlását megelőzően legalább 1 éve állattartó telepet üzemeltet, és a tulajdonszerzésének a célja az állattartáshoz szükséges takarmány-előállítás biztosítása;

b) a szántó, kert, szőlő, gyümölcsös művelési ágban nyilvántartott föld eladása esetén az a földműves, aki számára a tulajdonszerzés célja földrajzi árujelzéssel, továbbá eredetmegjelöléssel ellátott termék előállítása és feldolgozása, vagy ökológiai gazdálkodás folytatása.

(3) A közös tulajdonban álló föld esetében a tulajdonostárs tulajdoni hányadának harmadik személy javára történő eladása esetében az (1) bekezdés b)-e) pontjában, valamint a (2) bekezdésben meghatározott földműveseket – az elővásárlásra jogosultak sorrendjében – megelőzi a földműves tulajdonostárs.

21. § (5) Az elfogadó jognyilatkozatot legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. Az elfogadó jognyilatkozatban meg kell jelölni az elővásárlási jogosultság jogalapját, továbbá ha az elővásárlási jog törvényen alapul, akkor azt is, hogy az elővásárlásra jogosult mely törvényen és az ott meghatározott sorrend melyik ranghelyén gyakorolja az elővásárlási jogát. Az elfogadó jognyilatkozatnak tartalmaznia kell a 13-15. §-ban foglalt esetekben az ott előírt nyilatkozatokat is, ennek hiányában azokat a 13-15. §-ban előírt alakszerűségi előírásoknak megfelelően a jognyilatkozathoz csatolni kell. Az elfogadó jognyilatkozathoz – az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározottak szerint – csatolni kell az elővásárlási jogosultságot bizonyító okiratokat is.

(9) A (3)-(7) bekezdésben foglaltak megsértése esetén az elővásárlási jognyilatkozatot olyannak kell tekinteni, mintha az elővásárlási jogát az arra jogosult nem gyakorolta volna.

23. § (1) A mezőgazdasági igazgatási szerv a részére jóváhagyás céljából megküldött okiratok közül az adás-vételi szerződést és az elfogadó jognyilatkozatokat először – kizárólag azok tartalma és alaki kellékei alapján – az érvényességi és hatályosulási feltételeknek való megfelelőség szempontjából vizsgálja meg, illetve ellenőrzi. A mezőgazdasági igazgatási szerv az okiratok beérkezésétől számított 15 napon belül döntést hoz az adás-vételi szerződés jóváhagyásának a megtagadásáról, ha megállapítja, hogy

c) pont cc) alpont

• az elővásárlásra jogosulttól származik, de nem állapítható meg belőle az elővásárlási jogosultság jogalapja, vagy az, hogy az elővásárlási jog mely törvényen alapul, illetve az elővásárlási jog nem a megjelölt törvényen, vagy a törvényben meghatározott sorrend szerinti ranghelyen alapul.

1. § (2) A helyi földbizottság az adás-vételi szerződést a köztudomású tények és legjobb ismeretei alapján, különösen a következő szempontok szerint értékeli:

a) az adás-vételi szerződés alkalmas-e a tulajdonszerzési korlátozás megkerülésére;

b) megállapítható-e, hogy a felek már e törvény hatálybalépése előtt megállapodtak a tulajdonjog átruházásában, de az adás-vételi szerződést csak a jelen eljárás keretében léptetnék egyikük nyilatkozatával, illetve harmadik személy jognyilatkozatának megtételével hatályba;

c) az adás-vételi szerződés jóváhagyása esetén az adás-vételi szerződés szerinti vevő, illetve a jegyzék szerinti, az első helyen álló elővásárlásra jogosult, vagy ha több elővásárlásra jogosult áll az első helyen, akkor valamennyi első helyen álló elvásárlásra jogosult

ca) alkalmas-e az adás-vételi szerződés és a 13. §-ban, illetve a 15. §-ban meghatározott kötelezettségvállalások teljesítésére,

cb) elnyer-e olyan jogi helyzetet, amelynek révén a jövőben az elővásárlási jogát visszaélésszerűen gyakorolhatja, vagy

cc) indokolható gazdasági szükséglet nélkül, felhalmozási célból szerezné meg a föld tulajdonjogát;

d) az ellenérték a föld forgalmi értékével arányban áll-e, s ha nem, az aránytalansággal a vevő elővásárlásra jogosultat tartott távol az elővásárlási jogának gyakorlásától.

25. § (1) A helyi földbizottság a 24. § (2) bekezdése szerinti értékelést köteles azonos szempontok szerint, a jegyzékben szereplő összes elővásárlásra jogosult, és az adás-vételi szerződés szerinti vevő vonatkozásában elvégezni.
26. § A mezőgazdasági igazgatási szervre is irányadó a 25. § (1) bekezdésében foglalt előírás.

Fétv. 13. § (3) Az adás-vételi szerződésben rögzíteni kell azt is, hogy a vevő elővásárlásra jogosult-e. E jogosultság fennállása esetén meg kell jelölni a szerződésben azt is, hogy a jogosultság mely törvényen, és az ott meghatározott sorrend mely ranghelyén áll fenn. A szerződésen alapuló elővásárlási jog esetén ennek tényét kell rögzíteni az adás-vételi szerződésben.

V.

[10] A Kúria ítélkező tanácsának álláspontja szerint (ellentétesen a Kfv.III.37.673/2016/4. számú határozatban foglaltakkal) a Földforgalmi tv. 28. §-a – és az azon keresztül érvényesülő 25. §-a – alapján a mezőgazdasági igazgatási szervnek a vizsgálatot azonos szempontok alapján kell elvégeznie, a szerződés szerinti vevő és az elfogadó nyilatkozatot benyújtó személyek vonatkozásában is, így azonos szempontok alapján kell őket értékelni. A Földforgalmi törvényben az elővásárlási jog intézménye a törvénybe foglalt birtokpolitikai preferenciák érvényre jutását szolgálja. Az elővásárlási nyilatkozatnak tehát attól függetlenül, hogy azt a vevő vagy más elővásárlásra jogosult teszi meg, pontosnak és egyértelműnek kell lennie, a vevő esetében a Fétv. 13. § (3) bekezdése szerint tartalmaznia kell a jogalap pontos jogszabályhelyre utalással történő megjelölését.

[11] A Földforgalmi törvénynek a Kfv.III.37.673/2016/4. számú határozatban foglaltak szerinti értelmezése esetében amennyiben a vevő nem megfelelően jelöli meg az elővásárlási jogának jogalapját, vagy egyébként pontatlan nyilatkozatot tesz, úgy ahhoz nem fűződne a megtagadás jogkövetkezménye, míg az elővásárlásra jogosult esetében a Földforgalmi törvény szankcionálja az elfogadó nyilatkozatot benyújtó személyt, és erre az esetre a megtagadás jogkövetkezményét írja elő. Ebből következően a szerző fél nyilatkozati hibájának a jogkövetkezménye attól függene, hogy a szerződésbe vevőként, vagy elővásárlásra jogosultként lépne be, mely indokolatlan megkülönböztetés sem a Földforgalmi törvény szabályaiból, céljaiból, sem egyéb jogszabályból nem vezethető le.

[12] A Kúria ítélkező tanácsa utal arra, hogy a kifejtett álláspontjától való eltérés azzal a következménnyel járhat, hogy a vevő által megjelölt elővásárlási jog annak valóságtartalmától függetlenül a megjelölttől gyengébb elővásárlási joggal rendelkező elővásárlásra jogosultakat távol tarthat az elővásárlási nyilatkozatuk megtételétől, ami visszaélésszerű és a Földforgalmi törvény céljaival ellentétes – vevői – joggyakorlást tenne lehetővé.

VI.

[13] A Legfőbb Ügyész véleményében idézte a Bszi. 32. § (1) bekezdés b) pontját, hivatkozott a 2019. évi CXXVII. törvény indokolására, a Velencei Bizottság CDL-AD(2010)004 alapjelentésére, ennek keretében arra, hogy az egyedi ügyekben hozott döntésekkel elért jogegységesítő hatás a preferált, ugyanakkor a jogegységi panasz intézményének bevezetése megszünteti az egymással ellentétes eseti döntések közötti ellentmondás feloldását korábban célzó elvi határozat, elvi döntés kiadásának lehetőségét, módosítja a jogegységi eljárásra vonatkozó szabályokat. Álláspontja szerint az indítvány szerinti esetre – amikor két ellentétes döntés is közzétételre került – nincs iránymutatás a hatályos szabályokban. Ezért felvetette, hogy elsődlegesen abban a kérdésben kell állást foglalni, hogy lehet-e a Bszi. 32. § (1) bekezdés b) pontjára utalással jogegységi eljárást indítványozni, ha az ítélkező tanács ugyan el akar térni egy közzétett döntéstől, de van olyan közzétett döntés, amelyet azonban követni tud. Utalt rá, hogy az indítvány is hivatkozik a kialakult ellentétes gyakorlatra, azonban mégsem a Bszi. 32. § (1) bekezdés a) pontján alapul a jogegységi eljárás, s ilyen okból az ítélkező tanács elnöke nem is jogosult az indítványt előterjeszteni. Végkövetkeztetése szerint a Bszi. 40. § (3) bekezdése alapján a jogegységi határozat meghozatala mellőzésének van helye.

[14] Az érdemi állásfoglalás körében – a releváns jogszabályi rendelkezések felsorakoztatása után – kifejtette, hogy a Földforgalmi tv. szerinti jóváhagyási eljárás több szakaszra bontható, amelynek során kétszer – a 23. § (1) bekezdés és a 27. § (1) bekezdése alapján – is értékelésre kerül a szerződés és az elővásárlásra jogosult elfogadó nyilatkozata. A Földforgalmi tv. 23. §-a szerinti vizsgálat az okirat tartalmi és alaki kellékei alapján, az érvényességi és hatályosulási feltételeknek való megfelelésre irányul. Álláspontja szerint a 23. § (1) bekezdése kifejezetten és direkt módon az elfogadó nyilatkozatra vonatkozó vizsgálatot írja elő. A Fétv. 13. § (3) bekezdése alapján a szerződésbe foglalt elővásárlási ranghely megjelölés véleménye szerint a Földforgalmi tv. 23. § (1) bekezdése alapján nem vizsgálható, különösen, hogy a vevő a saját szerződése tekintetében értelemszerűen nem tehet elfogadó nyilatkozatot, saját szerződése vonatkozásában elővásárlási jogosultsága kizárt. Álláspontja szerint az ellentétes jogértelmezés a Földforgalmi tv. 23. § (1) bekezdés c) pont cc) alpont kiterjesztő értelmezését jelentené, még a Földforgalmi tv. 25. § és 28. §-a alapján és analógia útján alkalmazott „azonos szempontú értékelés” elvének követése mellett is. Az azonos szempontú értékelést jelen ügyben kizártnak tekintette, egyrészt, mert a vevő nem tesz és nem is tehet elfogadó nyilatkozatot, másrészt azért, mert a vizsgált esetben elfogadó nyilatkozatot tevő személy hiányában kizárólag egy kontraktus, a szerződés értelmezésére kerülhet sor. Érvelése szerint a Földforgalmi tv. 21. § (9) bekezdés és 23. § (1) bekezdése c) pontja csak az elfogadó nyilatkozat hibájához fűz jogkövetkezményt, az adásvételi szerződéshez nem. Sem a Földforgalmi tv., sem a Fétv. szerint nem vezet önmagában érvénytelenségre az elővásárlási jogcím téves megjelölése, mert ennek jogkövetkezményeit az elővásárlásra jogosultak rangsorának felállításánál kell a hatóságnak figyelembe venni. Jelen ügyben nincs elfogadó nyilatkozatot tevő személy, magának a szerződéses nyilatkozatnak nincs relevanciája, a szerződés érvényes létrejöttének nem kelléke a hibátlan elővásárlási ranghely megjelölése. Az elővásárlási ranghelyre vonatkozó nyilatkozat elfogadó nyilatkozatként történő értékelése és erre vonatkozó szempontok szerinti vizsgálata kizárt. A tévesen megjelölés elővásárlási jogcím megjelölésének több elővásárlásra jogosult esetén az a következménye, hogy úgy kell tekinteni, mintha a vevő az elővásárlási jogával kapcsolatban nem tett volna nyilatkozatot, vagyis figyelmen kívül kell hagyni. A téves, hibás nyilatkozatnak nincs jelentősége, ha elfogadó nyilatkozat nem érkezik.

[15] Összefoglalva a felvetett jogkérdésre az volt a válasza, hogy a Földforgalmi tv. 2019. január 11. napját megelőzően hatályos 23. § (1) bekezdés c) pontja alapján a mezőgazdasági igazgatási szerv a szerződés szerinti vevő elővásárlási jogra történő hivatkozásának helyességét nem vizsgálhatja abban az esetben, ha a szerződés kifüggesztésének időtartama alatt elfogadó nyilatkozat nem érkezett, azaz más elővásárlásra jogosult nincs.

VII.

[16] A Jogegységi Tanács elsődlegesen azt vizsgálta, hogy a jelen ügyben fennállnak-e a jogegységi eljárás kezdeményezésének és lefolytatásának feltételei, mivel a Legfőbb Ügyész a Bszi. 40. § (3) bekezdése alapján a jogegységi határozat meghozatalának mellőzésére tett indítványt.

[17] A Bszi. 40. § (3) bekezdése alapján a jogegységi tanács az indítványnak nem ad helyt és a jogegységi határozat meghozatalát mellőzi, ha jogegységi határozat meghozatala nem szükséges.

[18] A Jogegységi Tanács álláspontja szerint a jogegységi határozat meghozatalának mellőzésére nincs lehetőség, az indítványról érdemben kell dönteni.

[19] A jogegységi indítvány a Bszi. 32. § (1) bekezdés b) pontja szerinti feltételnek a Kfv.IV. ítélkező tanács indítványa megfelel, mert van a Kúriának egy olyan közzétett határozata, amelytől az ítélkező tanács el kíván térni. E feltételt nem rontja le és nem teszi semmissé az a tény, hogy van olyan közzétett kúriai határozat is, amelyet az adott ítélkező tanács követni tud. Nem zárja ki a Bszi. 32. § (1) bekezdés b) pontja szerinti kezdeményezés lehetőségét az, hogy a Bszi. 32. § (1) bekezdés a) pontja alapján is helye lehetne jelen ügyben a jogegységi eljárásnak – ebben az esetben más személy lenne jogosult az indítvány előterjesztésére –, hiszen mindegyik jogegységi eljárásnak az az alapvető célja, hogy az egységes ítélkezési gyakorlatot megteremtse.

[20] Az indítványozással kapcsolatos álláspont kialakításánál azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a Bszi. módosításával egy új és erős eszköz került bevezetésre a jogegység biztosítása érdekében. Ha az ítélkező tanács nem követi a közzétett kúriai döntést és eredményesen nem is kezdeményez jogegységi eljárást a Bszi. 32. § (1) bekezdés b) pontja alapján, akkor megteremti a jogegységi panasz feltételét.

[21] Elöljáróban rögzíti a Jogegységi Tanács, hogy az ítélkező tanács az ügyében alkalmazandó 2019. január 11. napja előtt hatályos rendelkezések értelmezését kérte, de a Földforgalmi tv. 23. § (1) bekezdését 2020. július 1. napjával módosította a termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló földrészletek tulajdonjogának rendezéséről és egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2020. évi XL. törvény 86. § (1) bekezdése, emiatt a megadott jogértelmezés a 2020. július 1. napja előtt hatályos rendelkezésekre vonatkozik.

[22] A Jogegységi Tanács a jogkérdés érdemi vizsgálata körében először áttekintette a szerződés szerinti vevőre és az elvásárlásra jogosult(ak) jogosultsági feltételeire és kötelezettségeire vonatkozó releváns törvényi előírásokat. Összességében az állapítható meg, hogy a vevő és az elővásárlásra jogosultak tekintetében – a jogalkotói célkitűzést követve – egyenlő elbánás érvényesül, mert lényegi tartalmukat tekintve azonos jogszabályi követelmények fogalmazódnak meg a jognyilatkozatok megtételével, tartalmával, formájával kapcsolatosan a Földforgalmi tv. 21. § (5) bekezdésében és a Fétv. 13. § (3) bekezdésében, így például mindegyiküknek azonos jogosultsági feltételeket (Földforgalmi tv. 13-15. §) kell teljesíteniük, s mindenkire érvényesek a földtulajdonnak és a birtokban tartható földnek a megengedett mértékére vonatkozó előírások (Földforgalmi tv. 16-17. §). Amennyiben fennáll, mind a vevő, mind az elővásárlásra jogosult köteles az elővásárlási jogosultságáról nyilatkozni, mely nyilatkozattétel kapcsán is azonos követelményeket kell teljesíteni.

[23] A Fétv. 13. § (3) bekezdése értelmében a vevőnek az adás-vételi szerződésben rögzíteni kell azt is, hogy elővásárlásra jogosult-e. E jogosultság fennállása esetén pedig meg kell jelölni a szerződésben azt is, hogy a jogosultság mely törvényen, és az ott meghatározott sorrend mely ranghelyén áll fenn. A szerződésen alapuló elővásárlási jog esetén ennek tényét kell rögzíteni az adás-vételi szerződésben. E törvényi kötelezettség kapcsán fontos rámutatni, hogy a vevő szerződési nyilatkozata a Földforgalmi tv. 18. §-a szerinti ranghely kialakítás szempontjából releváns, az az elővásárlásra jogosultak közötti sorrendre hat ki.

[24] A szerződéses vevő nyilatkozatának a Fétv. 13. § (3) bekezdése szerint pontosnak és a valóságnak megfelelőnek kell lennie, mert tartalmaznia kell, hogy van-e, s ha igen, mely törvényi rendelkezés, mely ranghelyén alapuló elővásárlási joga, illetve ha szerződésen alapul az elővásárlási jog, akkor erre a tényre kell utalni. A Fétv. 13. § (3) bekezdése alapján elvárás, hogy az elővásárlási jogosultságot megalapozó jogszabályt és a ranghelyet meghatározó rendelkezését pontosan jelöljék meg, amely mellett az esetleges szöveges megjelölésnek e jogszabályi rendelkezés szerinti ranghelyet kell tükröznie, vele összhangban kell állnia. E vevői nyilatkozat alapján döntheti el a további elővásárlási jogosult, hogy rendelkezik-e erősebb jogcímmel vagy sem, azaz sikerrel tud-e élni az elővásárlási jogával.

[25] Az elővásárlásra jogosultnak a Földforgalmi tv. 21. § (5) bekezdése értelmében a teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt elfogadó jognyilatkozatban meg kell jelölnie az elővásárlási jogosultság jogalapját, továbbá ha az elővásárlási jog törvényen alapul, akkor azt is, hogy az elővásárlásra jogosult mely törvényen és az ott meghatározott sorrend melyik ranghelyén gyakorolja az elővásárlási jogát. Az elfogadó jognyilatkozathoz – az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározottak szerint – csatolni kell az elővásárlási jogosultságot bizonyító okiratokat is.

[26] A Földforgalmi tv. 21. § (5) bekezdés és a Fétv. 13. § (3) bekezdés rendelkezéseinek azonos követelménye abból ered, hogy a vevő a szerződésben, az elővásárlási jogosult az elfogadó nyilatkozatban ugyanarról a kérdésről, az előváráslásra jogosultság jogalapjáról nyilatkozik, ez a nyilatkozatuk a Földforgalmi tv. 18. §-a szerinti, a jogalkotó által felállított birtokpolitikai preferenciákat tükröző rangsor kialakításánál bír jelentőséggel. A Földforgalmi tv. 18. §-a szerinti ranghelyek kiadnak egy törvényi sorrendet, amely azt mutatja, hogy a jogalkotó kit és milyen szempontok szerint támogat másokkal szemben a termőföldtulajdon megszerzésekor. Ezek a szabályok a vevő és az elővásárlásra jogosult(ak) közötti nyilvános, objektív feltételeken nyugvó versenyt biztosítják, átláthatóvá teszik a rendszert. Minden olyan esetben, amikor akár a vevő, akár az elővásárlásra jogosult nyilatkozatában a jogszabályhely pontatlanul, tévesen kerül megjelölése, vagy a jogszabályi és szöveges megjelölés között eltérés van, a nyilatkozat nem tekinthető egyértelműnek, nem alkalmas arra, hogy abból az elővásárlásra jogosultság jogalapja az átlátható szabályok szerint legyen megállapítható, ezáltal az objektív és helyes rangsor alakulhasson ki. Ezért ezeket az eseteket úgy kell tekinteni, mint amelyek nem felelnek meg a Földforgalmi tv. 21. § (5) bekezdés és a Fétv. 13. § (3) bekezdésében foglaltaknak.

[27] A Földforgalmi tv. 23. § (1) bekezdés c) pont cc) alpontjának a Kfv.III.37.673/2016/4. számú határozatban foglaltak szerinti értelmezése esetében amennyiben a vevő nem megfelelően jelöli meg az elővásárlási jogának jogalapját, vagy egyébként pontatlan nyilatkozatot tesz, úgy ahhoz nem fűződne a megtagadás jogkövetkezménye, míg az elővásárlásra jogosult esetében a Földforgalmi törvény szankcionálja az elfogadó nyilatkozatot benyújtó személyt, és erre az esetre a megtagadás jogkövetkezményét írja elő. Ebből következően a szerző fél nyilatkozati hibájának a jogkövetkezménye attól függene, hogy a szerződésbe vevőként, vagy elővásárlásra jogosultként lépne be, mely indokolatlan megkülönböztetés sem a Földforgalmi törvény szabályaiból, céljaiból, sem egyéb jogszabályból nem vezethető le.

[28] Az elővásárlási ranghely téves, hibás megjelölése torzít a versenyhelyzeten, indokolatlanul változtat a sorrenden, hamis információkkal más(oka)t visszatarthat attól, hogy egy adott szerződés vonatkozásában elfogadó nyilatkozatot tegyen(ek). Az ilyen vevői, elővásárlási jogosulti magatartás – önmagában – akadályozza a jogalkotói célok érvényesülését, nem szolgálja a nemzeti birtokpolitikai célkitűzéseket.

[29] Egyértelmű a szabályozási helyzet, amikor az elővásárlásra jogosult a Földforgalmi tv. 21. § (5) bekezdésében foglalt kötelezettségét megszegi, elővásárlási joga tekintetében tévesen, valótlanul nyilatkozik, mert ekkor a 21. § (9) bekezdése alapján úgy kell tekinteni, mintha ilyen nyilatkozatot nem tett volna. A kötelezettségekből fakadó azonos jogi helyzet és a jogalkotói cél sem engedheti, hogy a szerződéses vevő és az elővásárlásra jogosult hibás, téves jognyilatkozatának eltérőek legyenek a jogkövetkezményei. Megbontja a szereplők közötti egyensúlyt, ha a szerződéses vevő minden jogkövetkezmény nélkül tehet téves, vagy akár valótlan nyilatkozatot, vagy akár csalárd módon eljárva megtévesztheti az elővásárlási joggal rendelkezőket, őket a jogügylettől indokolatlanul távol tarthatja. Ezzel szemben az előváráslásra jogosultnak a nyilatkozata semmissége következményével kell számolnia, amely egyúttal azt is jelenti, hogy nem tud a szerződéses vevő helyébe lépni, a jogügylet megkötésének lehetőségétől elesik.

[30] A Jogegységi Tanács ezért áttekintette, hogy van-e olyan jogszabályi rendelkezés, amely a 21. § (9) bekezdéséhez hasonló jogkövetkezményt tartalmaz a vevő esetében, illetve azt is, hogy a mezőgazdasági igazgatási szerv számára milyen jogi eszköz áll rendelkezésre, ha azt észleli, hogy a vevő ranghelyre vonatkozó nyilatkozata téves, hibás.

[31] A Földforgalmi tv. és a Fétv. sem tartalmaz a vevő vonatkozásában olyan törvényi vélelmet mint amelyet az előváráslásra jogosult nyilatkozata kapcsán a 21. § (9) bekezdése rögzít.

[32] A Legfőbb Ügyész is utalt arra, hogy a Földforgalmi tv. szerinti jóváhagyási eljárás, amelynek keretében a szerződés és az elfogadó nyilatkozat vizsgálatára sor kerül, több szakaszra bontható. A Földforgalmi tv. 23. §-a és 27. §-a két külön szakaszban teszi lehetővé az adásvételi szerződés jóváhagyásának megtagadását. E rendelkezések közül egyedül a 23. § (1) bekezdése az, amely alapján meghozott jóváhagyást megtagadó döntés megfelelő szankciója lehet a vevői nyilatkozat hibájának.

[33] E rendelkezések mellett nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a Földforgalmi tv. 28. §-a a mezőgazdasági igazgatási szervre is irányadónak tekinti a 25. § (1) bekezdésében foglalt előírást. Ez a jogszabályi hely a helyi földbizottságot kötelezi arra, hogy az adásvételi szerződést és az elfogadó nyilatkozatokat a vevő és az elővásárlási jogosultak tekintetében azonos szempontok szerint vizsgálja. Ez az „azonos szempontú értékelés” elve, amelynek tehát át kell hatnia az egész jóváhagyási eljárást, illetve annak részét képező földbizottsági véleményezést.

[34] A vevő elővásárlási ranghely megjelölésére vonatkozó téves, hibás nyilatkozata a Földforgalmi tv. külön rendelkezése folytán nem minősül semmisnek, ezért a Földforgalmi tv. 60. § (3) bekezdése szerinti jogkövetkezmény, az egész szerződés érvénytelensége sem állapítható meg.

[35] Megvizsgálva a mezőgazdasági igazgatási szerv eljárására vonatkozó szabályokat a Jogegységi Tanács álláspontja az, hogy kizárólag a 23. § (1) bekezdés c) pont cc) alpontja szerinti jóváhagyás megtagadás az egyetlen olyan hatósági eszköz, amellyel megfelelően szankcionálni lehet a szerződéses vevő Fétv. 13. § (3) bekezdését sértő nyilatkozatát, s ez az az intézkedés, amely képes fenntartani a vevő és az elővásárlásra jogosultak jogi helyzete közötti egyensúlyt.

[36] Mindezek miatt a Jogegységi Tanács – az ítélkező tanács álláspontját elfogadva – a Kfv.III.37.681/2016/10. számú közzétett döntésben foglalt jogértelmezéssel értett egyet.

VIII.

[37] A Kúria Közigazgatási Jogegységi Tanácsa a jogegységi indítvány és a Bszi. 32. § (1) bekezdés b) pontja alapján eljárva a rendelkező részben foglaltak szerint határozott a Bszi. 40. § (2) bekezdésének megfelelően.

[38] A Jogegységi Tanács a Bszi. 42. § (1) bekezdése alapján a jogegységi határozatot a Magyar Közlönyben, a Bírósági Határozatok Gyűjteményében, a bíróságok központi internetes honlapján és a Kúria honlapján közzé teszi. A jogegységi határozat a bíróságokra a Magyar Közlönyben történő közzététel időpontjától kötelező.

Budapest, 2021. január 21.

Dr. Kalas Tibor s.k.
a jogegységi tanács elnöke

Dr. Figula Ildikó s.k.
bíró

Dr. Horváth Tamás s.k.
bíró

Dr. Kiss Árpád Lajos s.k.
bíró

Dr. Kovács András s.k.
bíró

Dr. Szilas Judit s.k.
bíró

Dr. Tóth Kincső s.k.
előadó bíró

Forrás: https://www.kuria-birosag.hu/hu/joghat/22021-szamu-kje-hatarozat

1/2021.KJE

A Kúria Közigazgatási Jogegységi Tanácsa a Kúria Elnöke által kezdeményezett, a mezőgazdasági termelőszövetkezet földhasználati joga megszűnése időpontjának és törlésének ingatlan-nyilvántartási eljárással összefüggő, valamint az egykori mezőgazdasági termelőszövetkezet ügyféli jogállása és kereshetőségi joga kérdéseiről szóló jogegységi eljárásban meghozta a következő

jogegységi határozatot:

I. A mezőgazdasági termelőszövetkezet földhasználati joga a részarány-földtulajdonnal érintett földrészletre vonatkozóan a törvény erejénél fogva szűnik meg.

II. Az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett földhasználati jog ingatlan-nyilvántartási hatóság által történő törlésére – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a földkiadás tárgyában meghozott jogerős határozat alapján a hatóság megkeresésére kerülhet sor.

III. A mezőgazdasági termelőszövetkezet közvetlen anyagi jogi érdekeltség hiányában a részarány-tulajdonosok tulajdonjoga ingatlan-nyilvántartásba történt bejegyzését elrendelő határozat vonatkozásában kereshetőségi joggal nem rendelkezik.

IV. A Kúria Jogegységi Tanácsa megállapítja, hogy a Kfv.37.475/2019/12. számú határozat a továbbiakban nem hivatkozható.

V. A Kúria a jogegységi határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

Indokolás

I.

[1] A Kúria Elnöke a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdés a) pontja és 33. § (1) bekezdés a) pontja alapján az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében jogegységi indítványt terjesztett elő az egykori mezőgazdasági termelőszövetkezet földhasználati jogának ingatlan-nyilvántartási szempontból történő megszűnése időpontjának, a földhasználati jog törlésével kapcsolatos ingatlan-nyilvántartási hatóság eljárásának, továbbá az egykori mezőgazdasági termelőszövetkezet ingatlan-nyilvántartási eljárásban fennálló ügyféli jogállásának és kereshetőségi jogának meghatározása érdekében

[2] Az indítványozó álláspontja szerint a közelmúltban több kúriai döntés született, a Kfv.IV.37.475/2019., Kfv.II.37.471/2019., Kfv.II.37.472/2019., Kfv.II.37.473/2019., Kfv.III.37.478/2019., Kfv.III.37.480/2019., Kfv.II.37.481/2019. és Kfv.II.37.483/2019. számú döntések, amelyek az ügy szempontjából releváns tényeket illetően azonosnak tekintendők. Az egyes tanácsok az azonos ténybeli alapból származó jogkérdések, így az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jog törvény erejénél fogva történő megszűnése esetén követendő eljárás, az egykori mezőgazdasági termelőszövetkezet földhasználati joga ingatlan-nyilvántartási szempontból történő megszűnésének időpontja, illetve az ingatlan-nyilvántartási eljárásban az egykori mezőgazdasági termelőszövetkezet kereshetőségi joga megítélésében egymástól eltértek.

II.

[3] A kérdés eldöntése szempontjából releváns tényállás szerint az ügyben érintett mezőgazdasági termelőszövetkezet (a továbbiakban: felperes) az 1992. augusztus 6. napján megtartott közgyűlésen a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény (a továbbiakban: Ámtv.) 3. § (1) bekezdése alapján rendelkezett a vagyona felosztásáról, a földalapok kijelölése és jóváhagyása jogerősen megtörtént. A földkiadási eljárás során a sorsolási jegyzőkönyvvel szemben előterjesztett kifogás alapján lefolytatott jogorvoslati eljárás eredményeként a felperes által indított perben az elsőfokú bíróság keresetet elutasító döntését a Kúria a 2018. november 7. napján kelt Kfv.VI.38.078/2017/9. számú ítéletével helybenhagyta. Leszögezte, hogy a sorsolással (megállapodással) érintett földterületek nem maradványterületek, a felperes mérlegében vagyonként nem szerepelnek, a területekre a felperesnek tulajdonjoga nincs, ebből következően a tulajdonost megillető jogosítványokat nem gyakorolhatja.

[4] A földkiadásra vonatkozó határozattal szemben a felperes által előterjesztett jogorvoslat alapján az elsőfokú bíróság keresetet elutasító döntését a Kúria 2020. január 21. napján kelt Kfv.IV.37.409/2019/5. számú ítéletében hatályában fenntartotta, így a földkiadási eljárás is jogerősen lezárult.

[5] A földkiadás tárgyában eljáró hatóság megkeresése alapján indult az ingatlan-nyilvántartási eljárás, amelynek során a földművelésügyi hatóság a sorsolási jegyzőkönyv és a földkiadási határozat alapján a részarány-tulajdonosok tulajdonjogának bejegyzését kérte. A fellebbezési eljárásban az alperes az elsőfokú hatóság részarány-tulajdonosok tulajdonjogának bejegyzésére és ezzel egyidejűleg a felperes földhasználati jogának törlésére vonatkozó határozatát helybenhagyta. Indokolásában rögzítette, hogy a megkeresés ingatlan-nyilvántartási szempontból az összes szükséges adatot tartalmazta, ezért az a bejegyzés alapjául szolgálhatott.

[6] A jogerős határozattal szemben előterjesztett kereset alapján indult közigazgatási perben – figyelemmel arra, hogy 44 határozatot érintően 44 külön per indult – az elsőfokú bíróság a 7.K.27.088/2018. számú ügyet a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 33. § (1) bekezdése alapján mintaperként bírálta el. A többi per a mintaperre tekintettel felfüggesztésre került. A mintaperben eljáró tanács az alperes határozatát megsemmisítette és alperest új eljárásra kötelezte annak előírásával, hogy a földkiadási határozat jogerőre emelkedésének, végrehajthatóságának tisztázását követően lehet dönteni a bejegyzés elrendeléséről, illetve annak időpontjáról. A mintaperben meghozott elsőfokú ítélettel szemben felülvizsgálati kérelem előterjesztésére nem került sor.

[7] A felfüggesztést követően folytatódott eljárásban az alperes a határozata indokolását a földkiadási határozat véglegessé válása, valamint erre figyelemmel a tulajdonjog bejegyzésének időpontja vonatkozásában módosította, mely módosított határozatra a felperes a keresetét kiterjesztette. Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. A részarány-tulajdonos tulajdonjogának bejegyzésére és a földhasználati jog törlésére vonatkozó rendelkezéseket külön vizsgálva, az előbbi döntés körében a kereset elutasítását a kereshetőségi jog hiányára alapította és érdemben nem vizsgálta. A földhasználati jog törlése esetén a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény (a továbbiakban: Fkbt.) 14. § (1)-(2) bekezdésében foglaltakat felhívva arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felperes földhasználati joga a jogszabály erejénél fogva megszűnt, ezért e jog törlésére jogszerűen került sor.

III.

[8] A felülvizsgálati eljárásban a Kúria tanácsai eltérő álláspontra helyezkedtek az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett földhasználati jog törvény erejénél fogva történő megszűnése esetén az ingatlan-nyilvántartási eljárás szempontjából történő megszűnés időpontja, illetőleg a mezőgazdasági termelőszövetkezet kereshetőségi joga tekintetében, figyelemmel a korábbi mintaperben meghozott döntésre.

[9] A földhasználati jog megszűnése időpontjával és az ingatlan-nyilvántartásból való törlésével összefüggésben az egyik álláspont szerint (Kfv.IV.37.475/2019/12.) e jog törlése és a részarány-tulajdonos tulajdonjogának bejegyzése időben egymástól szét nem választható eljárási cselekmények, így a földhasználati jog törlésére mindaddig nincs lehetőség, amíg az érintett tulajdoni hányadra vonatkozóan a tulajdonjog bejegyzése nem történik meg, figyelemmel arra is, hogy mindkét eljárási cselekmény ugyanazon okiraton, a megkereséshez csatolt földkiadási határozaton alapszik. Érvelésük szerint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 5:167. §-ra, az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: Inytv.) 6. §-ra és 26. § (1) bekezdésére figyelemmel a bejegyzett jog törlésére hivatalból akkor sem kerülhet sor, ha a földhasználati jog a jogszabály rendelkezése folytán szűnik meg.

[10] A másik álláspont szerint (Kfv.II.37.471/2019/11., Kfv.III.37.478/2019/12. és további 5 döntés) miután a mezőgazdasági termelőszövetkezet földhasználati joga az Fkbt. 14. §-a alapján megszűnt, ezért annak az ingatlan-nyilvántartásból való törlése pusztán deklaratív aktus, arra a részarány-tulajdonos tulajdonjogának bejegyzésétől függetlenül sor kerülhet. Miután a felperes nem vitatta, hogy a tagok földjeinek elkülönítése az Ámtv. 13. § (2) bekezdés a) pontja alapján megtörtént, és a földkiadásra sor került, így a releváns tények bekövetkeztével a földhasználati jog a törvény erejénél fogva megszűnt, annak az ingatlan-nyilvántartásból történő törlése nem konstitutív hatályú.

[11] Az ügyféli jogállással és a kereshetőségi joggal összefüggésben az egyik álláspont szerint (Kfv.IV.37.475/2019/13.) a felperes a földkiadási és az ingatlan-nyilvántartási eljárásban egyaránt ügyfélként vett részt, az ügy a jogát érintette, ezért az ügyféli jogállása elismerésére helyesen került sor. Az ügyféli jogosultságtól elkülönített kereshetőségi jog vizsgálata körében arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felperes közvetlen anyagi jogi érintettsége a 44 hasonló tárgyban folyamatban lévő per közül az első mintaperben már elismerést nyert, ezért ettől eltérő döntés meghozatalára az ezt követően lefolytatott közigazgatási peres eljárásban nem volt lehetőség (2/2004.KJE, EBD2016.K.21).

[12] Miután a kereshetőségi jogot a felperes által konkrétan megjelölt jogszabálysértésekhez kapcsolódóan szükséges vizsgálni, és a jogi érintettség a mintaperben hozott keresetnek helyt adó ítélettel már elismerést nyert, így utóbb az ettől eltérő döntés meghozatalára a Magyarország Alaptörvénye B) cikk (1) bekezdésében rögzített jogállam integráns részét képező jogbiztonság követelménye miatt csak abban az esetben kerülhet sor, ha a felek kérelmére vagy hivatalból lefolytatott bizonyítás alapján az ügy ténybeli és jogi alapja megváltozik. Érvelése szerint az elsőfokú bíróság indokolatlanul tette önálló vizsgálat tárgyává a földhasználati jog törlése és a részarány-tulajdonosok jogának bejegyzésére vonatkozó döntést annak ellenére, hogy azok szükségszerűen összefüggenek, mivel azok alapját ugyanazon hatósági határozat képezi.

[13] A másik álláspont szerint (Kfv.II.37.471/2019/11. és Kfv.III.37.478/2019/12. a további 5 ítélet) a mezőgazdasági termelőszövetkezet földhasználati jogának törlése és a tulajdonjog bejegyzése ugyan egy határozatba foglalt, de két egymástól jól elkülöníthető közigazgatási cselekmény, melynek elkülönített vizsgálatára sor kerülhetett. A termelőszövetkezet kereshetőségi joga a földhasználati jog törlése tekintetében fennáll, de a magánszemély tulajdonjoga bejegyzéséhez kapcsolódóan kereshetőségi joga nincs, ugyanis jogi érintettsége nem terjed ki arra, hogy az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett joga törlését követően kinek a tulajdonjoga és milyen feltételekkel kerül az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre.

[14] A kereshetőségi jog vizsgálatával és a mintaperben hozott döntéssel összefüggésben kifejtette, hogy a Kp. 33. § (2) bekezdéséből következően a mintaperben meghozott ítélet jogereje kizárólag akkor érvényesül, ha a mintaperben az adott kérdés konkrétan eldöntésre került, és arra a mintaítélet indokolása kitér, azaz arra vonatkozóan kifejezett döntést tartalmaz. Ennek hiányában a kereshetőségi jog hivatalból történő vizsgálatára vonatkozó töretlen bírói gyakorlatból (Kfv.IV.29.357/1996/6., Kfv.II.38.029/2018/3.) következően az ügyféli jogállás megléte nem eredményez a perben automatikus kereshetőségi jogot, azt minden esetben a bíróságnak hivatalból érdemben kell vizsgálnia és értékelnie.

IV.

[15] A Legfőbb Ügyész az ingatlan-nyilvántartási hatóságnak az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jog törvény erejénél fogva történő megszűnése esetén irányadó eljárása és a termelőszövetkezet földhasználati joga megszűnésének időpontja körében előterjesztett jogegységi indítványra tett nyilatkozatában kifejtette, hogy a termelőszövetkezet földhasználati jogának törvényi rendelkezésen alapuló megszűnése időben elválik ugyan a részarány-földtulajdonos tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzésétől, de az nem választható el attól, mivel nincs olyan külön eljárás, amely alapján a földhasználati jog külön, ettől függetlenül törölhető lenne. E körben utalt a Ptk. 5:167. §-ára, valamint az Inytv. 26. § (8) bekezdésében foglaltakra, hangsúlyozva, hogy a földkiadási határozat alapján a tulajdonjog bejegyzésével egyidejűleg kerül sor a földhasználati jog törlésére, ezért bár e jog megszűnése és annak ingatlan-nyilvántartási kivezetése elválik egymástól, a két rendelkezés egymással összefügg. Érvelése szerint ugyanakkor a tulajdonjog konstitutív hatályú keletkezésével szemben a földhasználati jog törlésének konstitutív hatálya nincs.

[16] A kereshetőségi jog körében az ügyfélképesség, perképesség és kereshetőségi jog elhatárolását követően a Kp. 16. § (1) bekezdésben és a 17. §-ban foglaltakra utalva kiemelte, hogy a kereshetőségi jog megállapításához elengedhetetlen annak vizsgálata, hogy az érvényesített anyagi joggal közvetlen érintettség áll-e fenn, amely az ügy tárgyával összefüggő konkrét és személyes érdekeltségi viszonyt feltételez. Álláspontja szerint a közigazgatási eljárásban a termelőszövetkezetet az ügyféli jogállás ugyan megillette, azonban a tulajdonjog bejegyzése körében kereshetőségi joggal már nem rendelkezik, mivel a tulajdonjog bejegyzéséről rendelkező döntéssel szemben jogmegóvási szükséglete nincs, hiányzik a vitában való anyagi jogi érdekeltsége. Ezen nem változtat az a körülmény sem, hogy az ingatlanügyi hatóság a döntését egy határozatba foglaltan hozta meg.

V.

[17] A Jogegységi Tanács az indítványozó által feltett kérdésekben az alábbiak szerint foglalt állást.

[18] A földhasználati jog megszűnésének időpontjára vonatkozóan az Fkbt. 14. §-a egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz. E szerint a volt mezőgazdasági termelőszövetkezet földhasználati joga a részarány-földtulajdon helyének meghatározása esetén a kijelöléssel megszűnik, és ezt követően a szövetkezetnek a gazdasági év végéig már csak haszonbérleti jogosítványai állnak fenn, míg a föld kiadása esetén a felek eltérő megállapodása hiányában a földhasználati jog legkésőbb a földkiadáskori gazdasági év végével szűnik meg. A földhasználati jog törvény erejénél fogva történő megszűnése és annak az ingatlan-nyilvántartásban történő átvezetése (törlése) időpontja nem azonos, az időben szükségképpen elválik egymástól.

[19] Az Inytv. 1. § (1a) bekezdése értelmében e törvény alkalmazása során a Ptk. Ötödik Könyvének Negyedik Részében meghatározott ingatlan-nyilvántartási rendelkezések, valamint az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) rendelkezései szerint – az e törvényben meghatározott eljárási szabályok figyelembevételével – kell eljárni. E rendelkezésből következően az ingatlan-nyilvántartási eljárásban a Ptk., illetve az Ákr. szabályait kizárólag az Inytv. eljárási szabályai mentén lehet és kell figyelembe venni. Az ingatlanügyi hatóság regisztratív eljárására az ingatlan-nyilvántartási törvény speciális rendelkezései irányadók, az egyéb eljárási szabályok csak mögöttes szabályként alkalmazhatók, melyet a Kúria az EBH2020.K.1. számú döntésében is kifejtett.

[20] A Ptk. 5:167. §-ban lefektetett okirati elv szerint az ingatlan-nyilvántartásba jog és jogilag jelentős tény bejegyzésére, feljegyzésére és adatok átvezetésére jogszabályban meghatározott okirat, továbbá bírósági vagy hatósági határozat alapján kerülhet sor. Az ingatlan-nyilvántartási hatóság eljárására irányadó Inytv. 26. § (1) bekezdés első fordulata akként rendelkezik, hogy az ingatlanhoz kapcsolódó jog vagy tény keletkezését, módosulását, illetve megszűnését kérelemre vagy megkeresés alapján kell az ingatlan-nyilvántartásba átvezetni.

[21] Jelen esetben a földkiadásra vonatkozó határozat tartalmazza a bejegyzéshez szükséges adatokat, közöttük a jogváltozás jogcímét és annak pontos meghatározását, hogy a korábbiakban a termelőszövetkezeti különlapon megjelölt tulajdoni hányad az adott részarány-tulajdonos esetén melyik helyrajzi számú földrészletben konkretizálódik. A földkiadási határozat az az okirat, amely alapján a jogváltozás az ingatlan-nyilvántartásban átvezethető. Az Inytv. 26. § (8) bekezdésében rögzítettek szerint az eljárt hatóság kötelezettsége, hogy megkeresésével a földkiadásra vonatkozó – az ingatlan adataiban bekövetkezett változást tartalmazó – döntését az ingatlanügyi hatóság részére megküldje a termőföld adataiban bekövetkezett változás átvezetése érdekében.

[22] A részarány-tulajdonos az ingatlan tulajdonjogát a Ptk 5:41. § alapján hatósági határozattal, eredeti szerzésmóddal szerzi meg, de a tulajdonjoga a bejegyzéssel – a 18/2010.KK véleményben foglaltakra figyelemmel a bejegyzési kérelem iktatásának időpontjára visszaható hatállyal – keletkezik, vagyis e rendelkezés konstitutív hatályú.

[23] A földkiadásra vonatkozó határozat alapján a földhasználati jog törlése és a részarány-földtulajdonos tulajdonjogának bejegyzése egyaránt a hatóság földkiadásra vonatkozó határozatán alapul, ezért az ingatlan-nyilvántartási eljárás lefolytatására eltérő törvényi felhatalmazás hiányában kizárólag a hatóság megkeresése alapján és a bejegyzésre alkalmas jogerős határozat megküldésével kerülhet sor.

[24] A 2020. július 1. napján hatályba lépett a termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló földrészletek tulajdonjogának rendezéséről és egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2020. évi XL. törvény (a továbbiakban: Tfftv.) 1. § (5) bekezdése az Inytv. 6. §-ban deklarált kérelemhez kötöttség, illetve a Ptk. 5:167. § -ába foglalt okirati elvet áttörve kivételesen rendelkezik az ingatlan-nyilvántartási hatóság hivatalbóli eljárásáról, amely azonban csak a Tfftv. 1. § (1)-(4) bekezdésben meghatározott feltételek szerinti termőföldekre vonatkozik. Ez esetben az ingatlanügyi hatóság hivatalból intézkedik az állam tulajdonjogának, valamint tulajdonosi joggyakorlónak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséről, továbbá az ingatlanra vonatkozóan bejegyzett jogok és tények, közöttük a földhasználati jog és jogosultja törléséről. Fontos rámutatni, hogy ez a rendelkezés csak az állam tulajdonába kerülő termőföldekre alkalmazható, ezért a részarány- tulajdonosok (magánszemélyek) földkiadás alapján történő tulajdonszerzése esetén az ingatlan-nyilvántartási hatóság csak a hatóság megkeresésére és a bejegyzésre alkalmas okirat alapján járhat el.

[25] Az ingatlan-nyilvántartási hatóságnak földkiadási határozatban foglaltak alapján szükségképpen a tulajdonjog bejegyzésével egy időben rendelkeznie kell a szövetkezet földhasználati jogának törléséről is. A szövetkezet földhasználati jog törlése azonban nem konstitutív hatályú, az Fkbt. 14. § (1)-(2) bekezdése alapján a termelőszövetkezet földhasználati joga a törvény erejénél fogva a korábbiakban (legkésőbb a földkiadáskori gazdasági év végével) már megszűnt, ezért a földhasználati jog törlésére vonatkozó bejegyzés deklaratív jellegű.

VI.

[26] Az ingatlan-nyilvántartási eljárásban a felperes ügyféli jogával összefüggésben az ügyben eljáró kúriai tanácsok egységes álláspontot foglaltak el abban a kérdésben, hogy a termelőszövetkezetnek az ügyféli jogosultsága az Ákr. 10. §-a alapján megállapítható. Eltérő volt az álláspontjuk azonban abban a kérdésben, hogy a kereshetőségi jog fennállását miként kell értelmezni és vizsgálni, amennyiben a bíróság az elsőfokú döntést megelőzően a mintaperben már ítéletet hozott, amelyben a kereshetőségi jogról (erre vonatkozó védirati hivatkozás hiányában, illetőleg hivatalból) nem foglalt állást és a keresetről érdemben döntött.

[27] A mintaperben az elsőfokú bíróság a felperes keresetét – amely a határozatot kizárólag eljárásjogi szempontból támadta – alaposnak találta és az alperes határozatát számára – új eljárást előírva – megsemmisítette. Az elsőfokú bíróság erre vonatkozó alperesi hivatkozás hiányában és hivatalból sem foglalt állást a kereshetőségi jogról, ekként erre vonatkozó álláspontot az ítélet indokolása egyáltalán nem tartalmaz.

[28] A kereshetőségi joggal összefüggésben az egyik álláspont (Kfv.IV.37.475/2019/12.) azt hangsúlyozta, hogy a mintaperben eljáró bíróság a felperes keresetét befogadta, azt érdemben tárgyalta, így a felperes kereshetőségi joga a keresetnek helyt adó ítélettel elismerést nyert. Álláspontja szerint bár a felperes az eredeti és módosított keresetében egyaránt kizárólag eljárási szabálysértésre hivatkozott, ez a hivatkozása a döntés egészére kihat, ezért ezen eljárásjogi hivatkozás egységesen értékelve megteremtette a jogi érdekeltséget, vagyis a kereshetőségi jogot (fenti ítélet [39] pont).

[29] A másik álláspont szerint a kereshetőségi jog megítélése szempontjából nem volt annak érdemi jelentősége, hogy a bíróság korábbiakban a mintaperben felperes keresetéről érdemben döntött, mert az elsőfokú bíróság a döntésében a kereshetőségi jogot érdemben nem vizsgálta, arról nem foglalt állást. Leszögezte, hogy a töretlen bírói gyakorlat szerint a közigazgatási perben a bíróságnak hivatalból kell vizsgálnia a felperes kereshetőségi jogát és az ügyféli jogállás nem eredményez automatikusan kereshetőségi jogot, valamint azt nem általánosságban, hanem a konkrét jogsértés mentén kell vizsgálni (Kfv.IV.29.357/1996/6., Kfv.II.38.029/2018./3.). Kiemelte, hogy a közigazgatási hatósági aktus megtámadhatóságához kapcsolódó igényérvényesítési jogosultság fennállásának megállapítása a jogvita érdemére tartozó kérdés, és igényérvényesítési jogosultság hiányában a kereset elutasításának van helye (Kfv.IV.38.039/2016/4.). Hivatkozott arra is, hogy a Kúria a Kfv.IV.37.287/2007/5. számú ítéletében kifejezetten a földhasználó mezőgazdasági szövetkezet kereshetőségi jogát a földkiadó bizottsági határozatok bírósági felülvizsgálatával összefüggésben vizsgálva azt állapította meg, hogy e körben a szövetkezetnek kereshetőségi joga nincs.

[30] A perindítási jog Kp. 17. § a) pontjából következően a közigazgatási tevékenységgel közvetlenül összefüggő jog vagy jogos érdek fennállását, az érvényesített anyagi joggal fennálló közvetlen érintettséget kívánja meg. Ezzel összefüggésben a bírói gyakorlat egységes abban, hogy ez az ügy tárgyával összefüggő konkrét, személyes érdekeltségi viszonyt feltételez, amely feltétel fennállását a kereshetőségi jog körében érdemben kell vizsgálni.

[31] A 2/2004. közigazgatási jogegységi határozat szerint a fél érintettsége a kereshetőségi jogban nyilvánul meg. A következetes bírói gyakorlat alapján ez, mint perindítási jogosultság a fél és a per tárgya közötti anyagi jogi kapcsolatra vonatkozik, vagyis arra, hogy a felperest az ellenérdekű féllel szemben megilleti-e, vagy konkrétan a felperest illeti-e meg a keresettel érvényesített jog (BH2020.208.1.). A kereshetőségi jog olyan igényérvényesítési jogosultság, amely így a perbeli alanyi jog és a felperes között egy közvetlen kapcsolatot, a felperes részéről egy olyan jogmegóvási szükségletet feltételez, amely a konkrétan meghatározott közigazgatási határozat (közigazgatási cselekmény) sérelmes volta miatt keletkezett.

[32] A keresetben megfogalmazott igény érvényesítéséhez fűződő közvetlen jogi érintettséget a felperesnek kell bizonyítania (Kfv.III.37.580/2019/13.). Egységes a kialakult ítélkezési gyakorlat abban is, hogy a bíróságnak a kereshetőségi jog fennállását hivatalból kell vizsgálnia (Kfv.IV.38.037/2016/4., Kfv.IV.38.057/2016/3., Kfv.IV.38.117/2016/5., Kfv.II.38.094/2017/5.)

[33] A Kp. 33. § (2) bekezdése értelmében a bíróság a felfüggesztett eljárásokat a mintaper eredménye szerint, tárgyaláson kívül bírálhatja el, ha azt állapítja meg, hogy azok a mintapertől sem jogi, sem ténybeli szempontból nem különböznek. A mintaper bizonyítási eredményének felhasználása nem akadálya további bizonyítás elrendelésének. E rendelkezések lehetőséget adnak arra, hogy a bíróság tény és jogbeli azonosság esetén a további pert a mintaper eredménye alapján tárgyaláson kívül bírálja el. Tény és jogbeli azonosság esetén ugyanis a mintaper eredménye a további perekben is irányadó, attól eltérni nem lehet. A mintaper kötőereje a bíróság által – kérelemre vagy hivatalból – tett érdemi megállapításokra, jogi következtetésekre korlátozódik.

[34] Megállapítható jelen esetben, hogy a bíróság a mintaperben hozott döntésében – erre irányuló kötelezettsége ellenére – hivatalból sem vizsgálta a termelőszövetkezetnek a részarány-tulajdonosok tulajdonjoga bejegyzéséhez kapcsolódó kereshetőségi jogát, emiatt erre vonatkozó megállapítást az ítélet egyáltalán nem tartalmazott. Miután a mintaper e kérdést egyáltalán nem érintette, erre vonatkozó jogi érvelést nem tartalmazott, és az alperes határozatának súlyos – az ügy érdemére kiható – eljárási szabálysértése okán az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte, az utóbbi perek kereshetőségi jogra vonatkozó döntésére nem hatott ki, ezért az utóbbi perben a kereshetőségi jog vizsgálatára sor kerülhetett.

[35] A Kúria a Kfv.IV.38.039/2016/4. számú ítélete [13] pontjában az EBRD2016.K.21. döntésre utalva kiemelte, hogy a kereshetőségi jog alapvetően anyagi jogi kérdés, a félnek a vitában való anyagi jogi érdekeltségére vonatkozik. A Kúria a Kfv.II.38.094/2017/5. számú döntésében elvi éllel szögezte le, hogy a keresetben állított, a határozathoz kapcsolódó jog, jogi érdek és az anyagi jogi jogsértés közötti közvetlen kapcsolat alapoz meg kereshetőségi jogot. Hasonlóan foglalt állást a Kúria a Kfv.III.37.580/2019/13. számú döntésében, amikor kifejtette, hogy a kereshetőségi jog egy, az anyagi jog alapján fennálló közvetlen jogi kapcsolatot feltételez a hatósági döntés és a felperes között.

[36] A fenti döntésekből következően alapvetően eljárásjogi jogsértést tartalmazó kereset esetén is vizsgálnia kell az anyagi jogi érdekeltség fennállását, ugyanis ennek hiányában a kereshetőségi jog megállapítására nem kerülhet sor. Ez alapján a felperes mezőgazdasági szövetkezet kereshetőségi jogát a perben érdemben kellett vizsgálni abból a szempontból, hogy van-e olyan anyagi jogi érintettsége a részarány-tulajdonos tulajdonjogának bejegyzésével összefüggésben, amely az anyagi jogi érdekeltségét (jogsérelmét) megalapozza.

[37] A felperes földhasználati joga a törvényben (Fkbt.) meghatározott – még az ingatlan-nyilvántartási eljárást megelőző – időpontban a jogszabály erejénél fogva szűnt meg. A részarány-tulajdonos tulajdonjoga a földkiadási hatósági határozat alapján eredeti szerzésmóddal jött létre, ezért az nem függ a mezőgazdasági termelőszövetkezet földhasználati jogától és az abból fakadó jogosítványoktól, tulajdonjogának terjedelme nem igazodik a felperest korábban megillető joghoz.

[38] A felperesnek az érintett termőföld ingatlanra vonatkozóan fennálló bármilyen jogosultsága hiányában a tulajdonjog bejegyzésére vonatkozó rendelkezés tekintetében nincs olyan jogmegóvási szükséglete, konkrétan a kereshetőségi jogban megnyilvánuló anyagi jogi érdekeltsége, amely a határozat e rendelkezése tekintetében a kereshetőségi jogát megalapozná. A kereshetőségi jog fennállását nem teremti meg az a körülmény sem, hogy a hatóság a tulajdonjog bejegyzésére és a földhasználati jog törlésére vonatkozó rendelkezéseket egyetlen döntésben hozta meg.

[39] Mindebből következően a felperes ügyféli jogállása az ingatlan-nyilvántartási eljárásban fennállt ugyan, de ez a tulajdonjog bejegyzésről rendelkező döntéssel szemben a kereshetőségi jogát nem teremthette meg.

VII.

[40] A fentiekre figyelemmel a Kúria Jogegységi Tanácsa a Bszi. 40. § (1) bekezdése alapján az egységes bírósági jogalkalmazás biztosítása érdekében a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.

[41] A Jogegységi Tanács a határozatát a Bszi. 42. § (1) bekezdése szerint a Magyar Közlönyben, a Bírósági Határozatok Gyűjteményében, a bíróságok központi honlapján és a Kúria honlapján közzéteszi.

Budapest, 2021. január 12.

Dr. Kalas Tibor s.k.
a jogegységi tanács elnöke

Dr. Szilas Judit s.k.
előadó bíró

Dr. Tóth Kincső s.k.
bíró

Dr. Fekete Ildikó s.k.
bíró

Dr. Sperka Kálmán s.k.
bíró

Dr. Balogh Zsolt s.k.
bíró

Dr. Figula Ildikó s.k.
bíró

Forrás: https://www.kuria-birosag.hu/hu/joghat/12021-szamu-kje-hatarozat

A Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának a földforgalmi ügyek egyes kérdéseiről szóló 2/2018. (IX.17.) KMK véleményének megtekintéséhez kattintson IDE

A Kúria Önkormányzati Tanácsának Köf.5.033/2017/4. számú határozatának megtekintéséhez kattintson IDE