Egyed István 1886. július 11-én született Budapesten, édesapja rendőrkapitány, testvére grafikusművész volt. 1908-ban jogtudományi, majd 1909-ben – királyi kitüntetéssel –államtudományi doktori oklevelet szerzett a Budapesti Tudományegyetemen.
Jogi életútját a bíróságon kezdte, ahol gyakornok, törvényszéki, majd kúriai jegyző is volt. Bírói (szak)vizsgája után al-, törvényszéki, majd később ítélőtáblai bíró lett. Dolgozott az Igazságügyi Minisztérium Törvényelőkészítő Osztályán, 1922-től pedig magántanárként önkormányzati igazgatást, valamint ipari közigazgatási jogot tanított.
A József Nádor Műszaki és Gazdasági Egyetemen a közigazgatási jog nyilvános rendes tanára és a Közgazdaságtudományi Kar dékánja címet is birtokolta. A Szent István Akadémia rendes tagja, később elnöke, majd a Szent István Társulat elnöke lett, illetve a Magyar Jogászegylet titkári tisztségét is betöltötte, valamint az Actio Catholica Országos Elnökségének is tagja volt.
A delegáció pénzügyi hatásköre című dolgozatáért 1907-ben egyetemi pályadíjjal tüntették ki, amely az egyetemi hallgatói szorgalmát fémjelzi.
A közigazgatási eljárási joggal összefüggésben a közigazgatási eljárás mozzanatairól, a közigazgatási fellebbvitelről, fórumrendszerről, a határozatok jogerejéről, a végrehajtásról, a kihágási bíráskodásról, a közigazgatási ügyvitelről, valamint a közigazgatás nyelvéről fogalmazott meg gondolatokat. A határozatok tekintetében a közérthetőség mellett érvelt.
A szovjet érában a megszállás következményeként gyakorlatilag negligálták a professzor azon nézeteit, amelyek a hatalommegosztásról, alkotmányosságról, alkotmánybíróságról, Szent Korona-tanról, vármegyéről és a „korábbi” közjogi berendezkedésről szóltak.
Főbb művei közé tartozik: A közigazgatási bíróság és a közigazgatási hatóság hatásköri összeütközései (Jogtudományi Közlöny, 1909); A polgári per nyilvánossága (Jogállam, 1915); A hatásköri bíróság gyakorlata az első tíz évben (Jogállam, 1918); Közigazgatási reform (Jogállam, 1923); Iparjog (monográfia, Budapest, 1925); A közigazgatási képzés reformja (Városi Szemle, 1927); Vármegyei önkormányzat (monográfia, Budapest, 1929); Budapest önkormányzata (monográfia, Budapest, 1935); Szent István államalkotása (Magyar Jogászegyleti Értekezések, Budapest, 1938); A Szent Korona-eszme története (Katholikus Szemle, 1941); A mi alkotmányunk (monográfia, Budapest, 1943); A magyar közigazgatás demokratikus reformja (Városi Szemle, 1945); A magyar közigazgatási jog alaptanai (monográfia, Budapest, 1947).
Jelentős közjogi törvényjavaslatok előadójaként az alkotmányosság helyreállításáról szóló törvény (1920), a választási bíráskodás reformjáról szóló törvény (1925), valamint a felsőházi reformról szóló törvény (1926) is az ő nevéhez kötődik.
A mi alkotmányunk című munkájában tetten érhető közjogi, közigazgatási jogi munkássága az ezeréves (történeti) alkotmányunk védelmét szolgálja. Állaspontja szerint a magyar alkotmány folyamatosan fejlődött, de bizonyos alapelvei megmaradtak, így – többek között – a jogfolytonos történelmi jelleg. A gondolat összhangban áll az Alaptörvényben lefektetettekkel, amely szerint a rendelkezéseit történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni. Érdeklődési körébe tartozott továbbá a Szent Korona-tan is.
1966. július 14-én, nyolcvanéves korában hunyt el.
Forrás:
- Koi Gyula (2016): Egyed István élete és munkái, Budapest, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Államtudományi Műhelytanulmányok, 2016. évi 12. szám 2-4.
- Koi Gyula – Patyi András (2017): A közigazgatás jósága egyéni életünk elsőrangú követelménye – Bevezető tanulmány és értékelés Egyed István A magyar közigazgatási jog alaptanai című munkájának újabb kiadásához, Budapest, Nemzeti Közszolgálati Egyetem.
- Egyed István – Koi Gyula – Patyi András (2017): A Magyar Közigazgatási Jog Alaptanai. Budapest, Dialóg Campus Kiadó.
- Torma András (2016): Egyed István életműve: minta a mai közjogászok számára, Budapest, PRO PUBLICO BONO – Magyar Közigazgatás, 2016/4, 4–16.