Közigazgatási Eljárási Jogi Online Szakmai Konferencia

Az innováció és a közigazgatás – szinergiák és kölcsönhatások

A Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület 2023. december 1-én Az innováció és a közigazgatás – szinergiák és kölcsönhatások címmel szervezett online szakmai konferenciát.

A rendezvényt Prof. Dr. Boros Anita Elnök Asszony köszöntője nyitotta meg, ahol üdvözölte a résztvevőket és a szakmai előadókat. Továbbá felhívta a figyelmet az előadók és a résztvevők számára is, a konferencián elhangzott témában való publikációs lehetőségre a Közigazgatási Eljárási Jogi Közlemények következő számába.

A rendezvény levezető elnöke Professor Emeritus Imre Miklós Úr volt.

Az első előadást a korábbi Technológiai és Ipari Minisztérium minisztere Prof. Dr. Palkovics László tartotta, aki jelenleg többek között a Széchenyi István Egyetem kuratóriumának elnöke. Az előadásában az innovációk társadalmi, gazdasági hatásait mutatta be a résztvevőknek és ismertette a jelenlegi, hazai, magas szintű innovációs programokat.

A konferenciát Prof. Dr. Boros Anita folytatta, előadásában elemezte a közigazgatási innovációk jellemzőit a nemzetközi kutatások tükrében.

A rendezvény második felét az MBH Bank design kutatásvezetője, Boros Norbert kezdte meg, bemutatta az ügyfél elégedettség mérésének lehetőségeit a magán és a közszférában egyaránt.

A következő előadást az innováció területéről elismert független szakértő Pomázi Gyula tartotta. Prezentációjának fókuszában az államigazgatási eszközök álltak, melyeknek köszönhetően segítséget kaphatunk az innovációk sikeres megvalósításaiban.

A konferencia utolsó előadását Tóth Miklós, a Mesterséges Intelligencia Koalíció szakmai vezetője tartotta. Az MI szerepéről tartott értekezésében, bemutatta az MI szemszögéből a közigazgatás fejlesztési lehetőségeit. A konferenciát Imre Miklós Professzor Úr zárta, megköszönte a jelenlévők részvételét, kiemelte az innovációs lehetőségek jelentőségeit, végül megköszönte az Egyesület szakmai hozzájárulását a konferencia sikeres megszervezéséhez.