Author Archives: phdborosanita@gmail.com

A Kúria
Jogegységi Panasz Tanácsa

2/2023. Jogegységi határozat
(Jpe.IV.60.036/2022/11. szám)

a Földforgalmi törvényben rögzített „közvetlen megelőző” minősítés megítéléséről

A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a Kúria jogegységi feladatokért felelős elnökhelyettese által kezdeményezett jogegységi eljárásban, a 2023. február 20. napján megtartott ülésén, meghozta a következő

jogegységi határozatot:

A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 46. § (1) bekezdés a) pontjában és 47. § (1) bekezdésében foglalt, az előhaszonbérleti jogosultság alapját képező „közvetlen megelőző” minősítés megítélésénél a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett Kfv.III.37.328/2016/7. és Kfv.III.37.301/2017/4. számú határozatok nem hivatkozhatók kötelező erejű határozatként.

Indokolás

I.

[1] A Kúria jogegységi feladatokért felelős elnökhelyettese a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdés a) pontja, valamint 33. § (1) bekezdés a) pontja alapján előzetes döntéshozatali indítványt terjesztett elő a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Földforgalmi tv.) 46. § (1) bekezdés a) pontjában és 47. § (1) bekezdésében foglalt előhaszonbérleti jogosultság alapját képező „közvetlen megelőző” minősítés értelmezésével kapcsolatban.

[2] Az indítványát arra alapozta, hogy nem egységes a joggyakorlat a Földforgalmi tv. 45. § (1) bekezdése, a 46. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a 46. § (4) bekezdés szerinti „volt haszonbérlő” meghatározásához használt „közvetlen megelőző” kifejezés – amely a volt részesművelő és a volt feles bérlő meghatározására is kiterjed – értelmezésében. Az eltérés indoka az Alkotmánybíróság 3353/2021. (VII. 28.) AB határozatában (a továbbiakban: AB határozat) megállapított alkotmányos követelmény.

[3] Az indítványozó érvelése szerint az AB határozat ellenére sem mellőzhető a Kúria meghozott és a Bírósági Határozatok Gyűjteményében (a továbbiakban: BHGY) közzétett határozataiban foglalt jogértelmezés. A korábbi és az alkotmányos követelményt érvényre juttató megfelelő jogértelmezés közti ellentmondás feloldására ugyanakkor nem az Alkotmánybíróság, hanem kizárólag a Kúria jogosult. Ezt támasztják alá a Bszi. 32. § (1) bekezdés a) és b) pontjai, miszerint jogegységi eljárásnak van helye, ha az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében jogegységi határozat meghozatala, korábbi jogegységi határozat megváltoztatása vagy hatályon kívül helyezése szükséges, továbbá, ha a Kúria valamely ítélkező tanácsa jogkérdésben el kíván térni a Kúria közzétett határozatától.

[4] Az AB határozat meghozatalát megelőző kúriai gyakorlat az alábbi tényállás mellett értelmezte a „volt haszonbérlő” meghatározásához használt „közvetlen megelőző” fogalmat. A haszonbérbe vevő felperessel kötött haszonbérleti szerződés jóval azelőtt megszűnt, hogy vele az új haszonbérleti szerződésre vonatkozó ajánlatot közölték, valamint az elfogadó nyilatkozatát a Földforgalmi tv. 46. § (1) bekezdés a) pontjára hivatkozással megtette. A Kúria jogértelmezése szerint a felperest volt haszonbérlőként akkor illette meg az előhaszonbérleti jog, ha a haszonbérleti ajánlat közlésének napján, illetve az ajánlat közlésének napját megelőző napon haszonbérlőnek minősült, a haszonbérleti jogviszonya fennállt. Az ajánlat közlését „közvetlenül megelőző” 3 évben fennálló vagy fennállt haszonbérlet követelménye a szerződéses jogviszony és az ajánlat időpontjának megszakítatlanságára utalt. A Kúria álláspontja szerint a jogalkotó nem kívánt időbeli korlátozás nélkül előhaszonbérleti jogot biztosítani. Előfordulhat ugyanis, hogy a haszonbérleti szerződés lejárta után a tulajdonos használja a földet, majd később úgy dönt, hogy mégis haszonbérleti szerződést köt. Ez az időtartam azonban a földhasználat folyamatosságát megszakítja, amiért a felperes nem minősülhetett „volt haszonbérlőnek” (Kfv.III.37.328/2016/7., Kfv.III.37.301/2017/4.).

[5] Az Alkotmánybíróság a „volt haszonbérlő” meghatározásához használt „közvetlen megelőző” fogalmát a kúriai joggyakorlathoz képest eltérően értelmezte. Az AB határozat alapjául szolgáló ügy tényállása szerint a felperes haszonbérleti szerződése fennállt, amikor a haszonbérbeadók és egy haszonbérlő között létrejött új haszonbérleti szerződés tekintetében az elfogadó nyilatkozatát megtette. Az alperes azonban a szerződés jóváhagyását rajta kívül álló – ugyanakkor a szerződő felek számára felróható, tartalmi mulasztásra visszavezethető – okok miatt megtagadta. A haszonbérbeadók és a haszonbérlő ismét szerződést kötöttek, amelyre a felperes, mint korábbi haszonbérlő a törvényes határidőn belül elfogadó nyilatkozatot tett. Az alperes határozata szerint, a felperes az ismételten megkötött haszonbérleti szerződés vonatkozásában a Földforgalmi tv. 46. § (1) bekezdés a) pontjára alapított elfogadó nyilatkozatot nem tehetett. A felperes földhasználati jogosultsága megszűnt, ezért a felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a haszonbérleti ajánlat közlését közvetlenül megelőző legalább három éven keresztül folyamatosan haszonbérelte a földet.

[6] A felperes keresete folytán indult közigazgatási perben a másodfokú bíróság bírói kezdeményezéssel fordult az Alkotmánybírósághoz, amelyben kérte a Földforgalmi tv. 47. § (1) bekezdése „közvetlenül” szövegrész alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését. Érvelése szerint az ügyben fennálló tényállás mellett a vitatott jogszabályhely Kúria által kimunkált jogértelmezése szembekerül a volt haszonbérlő ranghelybeli elsőbbségével. A korábbi haszonbérlő ranghelybeli elsőbbsége csak akkor tud érvényesülni, ha az új haszonbérleti szerződés megkötésére olyan formában kerül sor, hogy a volt haszonbérlő legkésőbb az ajánlat közlése előtt egy nappal, illetve az elfogadó nyilatkozat megtételekor jogosult a földhasználatra. Az ilyen jogértelmezés nem teszi lehetővé az olyan okok, körülmények figyelembevételét, amelyek a volt haszonbérlő akaratán kívül, tőle függetlenül vezethettek a haszonbérleti jogviszony megszűnéséhez. Az ilyen körülmények kialakulását nemcsak a szerződő felek mulasztása, hanem visszaélésszerű magatartásuk is okozhatja.

[7] Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből eredő alkotmányos követelményt állapított meg, amelynek az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 46. § (3) bekezdése alapján, a Földforgalmi tv. 46. § (1) bekezdés a) pontja és 47. § (1) bekezdés alkalmazásának meg kell felelnie. A Földforgalmi tv. 47. § (1) bekezdése „közvetlenül” szövegrésze alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.

[8] Az Alkotmánybíróság szerint az a kategorikus értelmezés, amely szerint a volt haszonbérlőt kizárólag akkor illeti meg az előhaszonbérleti jog, ha a haszonbérbeadó még a szerződés időtartama alatt újabb szerződést köt, a nyelvtani értelmezés módszere alapján elfogadható, de bizonyos körülmények között nyilvánvaló ellentétbe kerül a jogintézmény céljával. A jogalkotó ugyanis a gazdálkodás folytatását kívánta biztosítani azáltal, hogy a földterület volt haszonbérlőjének első ranghelyen biztosította az előhaszonbérleti jogosultság gyakorlását. Az Alkotmánybíróság szerint a kúriai jogértelmezés lehetőséget ad arra, hogy a haszonbérbeadó kijátssza a „volt haszonbérlőt” megillető előhaszonbérleti jogosultságra vonatkozó szabályokat. Ha ugyanis a szerződés lejártával bármilyen rövid időre a tulajdonos maga használja a termőföldet, úgy megszakítja a „volt haszonbérlő” lehetséges használatának folytonosságát.

[9] A megállapított alkotmányos követelmény értelmében a volt haszonbérlőt a haszonbérleti jogviszonya jogszerű megszűnését követően is megilleti az előhaszonbérleti jog akkor, ha azt már a megelőző haszonbérleti jogviszonya idején is jogszerűen gyakorolta, de a joggyakorlása rajta kívül álló, neki fel nem róható okból nem vezetett eredményre. Ellentétes lenne ugyanis a jogi szabályozás céljának megfelelő, kiszámítható jogalkalmazás követelményével, ha a volt haszonbérlő rangsorbéli elsősége neki fel nem róható, tőle független körülmények kialakulása esetén elveszhetne, amely fel nem róható körülményt a haszonbérbeadó és harmadik személy mulasztása vagy akár visszaélésszerű magatartása is okozhatja. A Földforgalmi tv. kérdéses rendelkezésének az alkotmányos követelménynek megfelelő értelmezése alapján a haszonbérlő tehát rajta kívül álló okok, tőle független körülmények következtében nem veszítheti el volt haszonbérlői státuszát. Különösen nem vezethet ilyen eredményre szerződésének adminisztratív okból történő ideiglenes megszűnése, tekintet nélkül arra, hogy volt-e egyáltalán rajta kívül olyan személy, aki a köztes időszakban a földet haszonbérelte. Az alkotmányos követelmény megállapítása ugyanakkor nem érinti a vonatkozó törvényi rendelkezésekben előírt egyéb feltételek teljesítését.

[10] A Kúria „közvetlen megelőző” kifejezést értelmező gyakorlata az alkotmányos követelmény érvényre juttatása érdekében – jogegységi eljárás lefolytatása nélkül – megváltozott, és a földhasználat folyamatossága körében további szempontokat értékelt az alábbiak szerint.

[11] A Kúria a Kfv.III.38.193/2021/6. számú közzétett határozatában kifejtette, a Földforgalmi tv. 46. § (1) bekezdés a) pontját a törvény céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezve megállapítható, hogy a „volt haszonbérlői” minőség a „közvetlen megelőző” időbeli kapcsolat megszakadása esetén nem automatikusan áll fenn. Az alkotmányos követelménnyel összhangban vizsgálni kell, hogy a haszonbérlő joggyakorlása rajta kívül álló, neki fel nem róható, tőle független körülmények folytán szűnt-e meg. A korábbi haszonbérlő felperes joggyakorlása azért szakadt meg, mert a haszonbérbeadónak nem sikerült vele megegyeznie a haszonbérleti szerződés módosításában. Ilyen tényállás mellett pedig nem lehetett megállapítani, hogy a felperes joggyakorlása rajta kívül álló, neki fel nem róható okból nem vezetett eredményre.

[12] A Kfv.III.38.178/2021/8. számú közzé nem tett határozatában, a szerződés megszűnése vizsgálata körében a Kúria úgy foglalt állást, hogy összhangban az AB határozatban foglalt alkotmányos követelménnyel, a volt haszonbérlő fogalma nem kizárólag a nyelvtani értelmezésre alapítottan vizsgálandó. Nem vezet ezért a „volt haszonbérlői” minőség elvesztéséhez az, ha a földhasználat folyamatossága közvetlenül az új haszonbérleti ajánlat közlését megelőzően, a közlési folyamatra vonatkozó jogszabályi határidők alatt, a közlés teljesítése érdekében előírt ügyintézés eredményeként szűnt meg. Az ilyen adminisztratív körülménynek kizárólag a földhasználat időbelisége tekintetében van jelentősége, de a földhasználat folyamatosságát – figyelemmel az AB határozatra – tartalmilag nem érinti.

[13] A Kfv.III.38.178/2021/8. számú határozathoz hasonlóan a Kfv.I.38.181/2021/10. számú és a Kfv.VI.38.179/2021/8. számú közzétett határozataiban a Kúria megerősítette: akkor lehet megalapozott következtetést levonni a „volt haszonbérlői” minőség fennállása tárgyában, ha a bíróság vizsgálja a közzétételi idő, mint adminisztratív ok kihatását a földhasználat tartalmi folyamatosságára.

[14] A Kfv.VII.37.482/2022/2. számú – még közzé nem tett határozat – a fentiekhez képest sajátos megoldást képvisel. Ebben a Kúria kifejtette, hogy a „volt haszonbérlő” fogalmának a Kúria gyakorlatában megjelenő nyelvtani értelmezését az AB határozatban megállapított alkotmányos követelmény újabb, korábban a bíróságok által nem vizsgált szempontokkal árnyalta. A korábbi kúriai határozatokat továbbra is követhetőnek tartja azzal, hogy ha a volt haszonbérlő rajta kívül álló, neki fel nem róható okra hivatkozik az előhaszonbérleti joga fennállása körében, akkor ezt vizsgálni kell. A Földforgalmi tv. 46. § (1) bekezdés a) pontja és 47. § (1) bekezdése alkalmazásakor a nyelvtani értelmezés az AB határozatban megjelenő szempontokkal együtt vezet helyes következtetésre. A „közvetlenül megelőző” időbeli kapcsolat megszűnése esetén sem automatikusan áll fenn a volt haszonbérlő előhaszonbérleti joga, ehhez az alkotmányos követelményben foglalt szempontok értékelése szükséges.

[15] A fentiekre tekintettel az indítványozó abban a kérdésben kérte a Jogegységi Panasz Tanács állásfoglalását, hogy mely szempontok figyelembevételével kell a Földforgalmi tv. 47. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott feltételeket minősíteni, különös tekintettel „a haszonbérleti szerződés közlését közvetlenül megelőző legalább 3 éven keresztül” -re vonatkozó fordulatra.

[16] A jogegységi eljárás alatt az Alkotmánybíróság IV/1386/2022. számú, 2022. október 4. napján kelt határozatában a Kúria Kfv.III.38.193/2021/6. számú ítéletét és a Pécsi Törvényszék 6.K.700.804/2021/12. számú ítéletét, valamint a Baranya Megyei Kormányhivatal 596242-4/2020. számú határozatát megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság ebben a döntésében a korábbi AB határozatban rögzített alkotmányos követelmény érvényesülését vizsgálta az alapul fekvő, a korábbi tényállásoktól részben eltérő tényállási elemeket mutató előhaszonbérleti jog érvényesítésével összefüggő jogvitában. Az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy az eljárt bíróságok bár hivatkozták a korábban megállapított alkotmányos követelményt, azonban annak tartalmi alkalmazása az ügyben nem volt megfelelő, így a bírói ítéletek alaptörvény-ellenesek, mivel sértik az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz való jogot.

[17] A jogegységi eljárás alatt a jogalkotó kihirdette az egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2022. évi LXVII törvényt. (a továbbiakban: Módtv.) A Földforgalmi tv. 2023. január 1-jétől hatályos 47. § (1a) és (1b) bekezdései az alkotmányos követelményben foglaltakat törvényi szintre emelték és egyúttal meghatározták az előhaszonbérleti joggyakorlás korlátait is.

II.

[18] A Földforgalmi tv. 2020. június 30. napjáig hatályos rendelkezései:

46. § (1) Az erdőnek nem minősülő föld haszonbérbe adása esetén az alábbi sorrendben előhaszonbérleti jog illeti meg:

a) a volt haszonbérlő olyan földművest, illetve mezőgazdasági termelőszervezetet, aki helyben lakónak minősül, illetve amely helybeli illetőségűnek minősül, vagy akinek a lakóhelye, illetve akinek, vagy amelynek a mezőgazdasági üzemközpontja legalább 3 éve azon a településen van, amelynek közigazgatási határa a haszonbérlet tárgyát képező föld fekvése szerinti település közigazgatási határától közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton legfeljebb 20 km távolságra van,

47. § (1) A 45. § (1) bekezdés a) pontja, a 46. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a 46. § (4) bekezdés szerinti volt haszonbérlőnek az a természetes személy, illetve mezőgazdasági termelőszervezet minősül, aki, illetve amely a haszonbérleti ajánlat tárgyát képező földet a haszonbérleti ajánlat közlését közvetlenül megelőző legalább 3 éven keresztül haszonbérli vagy haszonbérelte, feltéve, hogy a haszonbérleti szerződés nem a felek egyoldalú felmondása vagy kölcsönös megállapodása miatt szűnt meg, illetve a föld kényszerhasznosításba adására sem került sor a haszonbérlet szerződés fennállásának időtartama alatt.

(2) A földön volt részesművelőt, illetve a volt feles bérlőt is a 45. § (1) bekezdés a) pontja, a 46. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a 46. § (4) bekezdése szerinti előhaszonbérleti jog illeti meg, ha az (1) bekezdésben meghatározott feltételek fennállnak. A volt részesművelő, illetve a volt feles bérlő esetében az (1) bekezdést azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a legalább 3 éven keresztül haszonbérelt föld alatt az olyan földet kell érteni, amelyet a részesművelő, illetve a feles bérlő legalább 3 éven keresztül a részesművelési, illetve a feles bérleti szerződés alapján használt.

[19] A Földforgalmi tv. 2020. július 1. napjától hatályos rendelkezései:

47. § (1) A 45. § (1) bekezdése, a 46. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a 46. § (4) bekezdés szerinti volt haszonbérlőnek az a természetes személy, illetve mezőgazdasági termelőszervezet minősül, aki, illetve amely a haszonbérleti szerződés tárgyát képező földet a haszonbérleti szerződés közlését közvetlenül megelőző legalább 3 éven keresztül haszonbérli vagy haszonbérelte, feltéve, hogy a haszonbérleti szerződés nem a felek egyoldalú felmondása vagy kölcsönös megállapodása miatt szűnt meg, illetve a föld kényszerhasznosításba adására sem került sor a haszonbérlet szerződés fennállásának időtartama alatt.

(2) A földön volt részesművelőt, illetve a volt feles bérlőt is a 45. § (1) bekezdése, a 46. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a 46. § (4) bekezdése szerinti előhaszonbérleti jog illeti meg, ha az (1) bekezdésben meghatározott feltételek fennállnak. A volt részesművelő, illetve a volt feles bérlő esetében az (1) bekezdést azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a legalább 3 éven keresztül haszonbérelt föld alatt az olyan földet kell érteni, amelyet a részesművelő, illetve a feles bérlő legalább 3 éven keresztül a részesművelési, illetve a feles bérleti szerződés alapján használt.

[20] A Földforgalmi tv. 2023. január 1. napjától az alábbi (1a) és (1b) bekezdésekkel egészül ki:

47. § (1a) Az (1) bekezdés alkalmazásában nem áll fenn a közvetlenül megelőző használat követelménye, ha a földhasználatot a haszonbérleti szerződés közlését megelőzően legalább egy gazdasági év időtartamban a föld tulajdonosa vagy haszonélvezője bejegyzett földhasználóként gyakorolta.
48. § (1b) A volt haszonbérlőt a haszonbérleti jogviszonya jogszerű megszűnését követően is megilleti az előhaszonbérleti jog akkor, ha azt már a megelőző haszonbérleti jogviszonya idején is jogszerűen gyakorolta, de a joggyakorlása rajta kívül álló, neki fel nem róható okból nem vezetett eredményre. Az előhaszonbérleti jog a volt haszonbérlőt ebben az esetben csak akkor illeti meg, ha az előhaszonbérleti jogát – amint a joggyakorlás akadálya megszűnik – haladéktalanul gyakorolja. IV.

[21] A Legfőbb Ügyész nyilatkozatában kifejtette, hogy mely szempontok figyelembevételével kell a haszonbérleti szerződés (ajánlat) közlését „közvetlenül megelőző” kitételt értékelni. Véleménye szerint az AB határozatban megállapított alkotmányos követelmény a korábbi kúriai gyakorlat továbbfejlesztése, ezért a „közvetlen megelőző” szókapcsolat időbeli értelmezésétől eltekinteni nem lehet. A volt haszonbérlő előhaszonbérleti jogával akkor élhet, ha a földhasználati joggyakorlása folyamatos, vagyis a szerződés (ajánlat) közlése napján, illetve azt közvetlenül megelőzően fennállt. A folyamatos joggyakorlás megszakadása az alkotmányos követelmény alkalmazása esetén sem eredményezi az előhaszonbérleti jogosultság automatikus fennmaradását, ennek eldöntéséhez további szempontok vizsgálata szükséges. Az AB határozat több ilyen szempontot kiemel, így például a rajta kívül álló (objektív) vagy fel nem róható körülményt, más személy mulasztását vagy visszaélésszerű magatartását, a szerződés adminisztratív okból történő ideiglenes megszűnését. Véleménye szerint az eljáró bíróságnak a fenti szempontok vizsgálata és a bizonyítás során kiemelt figyelmet kell fordítania arra, hogy a bekövetkező körülmények és okok kinek a mulasztására vagy visszaélésszerű magatartására vezethető vissza (így például a haszonbérbeadó vagy harmadik személy).

V.

[22] A Jogegységi Panasz Tanács az indítványozó által feltett kérdésekben az alábbiak szerint foglalt állást.

[23] A bírói kezdeményezés folytán eljáró Alkotmánybíróság a Földforgalmi tv. 46. § (1) bekezdés a) pontja és 47. § (1) bekezdése vonatkozásában alkotmányos követelményt állapított meg, a 47. § (1) bekezdés „közvetlenül” szövegrésze alaptörvény-ellenességének megállapítására, megsemmisítésére és alkalmazásának kizárására irányuló bírói indítványt elutasította.

[24] Az Abtv. 46. § (3) bekezdése szerint a megállapított alkotmányos követelménynek a bírósági eljárásában alkalmazandó jogszabály alkalmazásának meg kell felelnie. Az alkotmányos követelmény megállapítása a jogalkalmazó jogértelmezését segíti annak érdekében, hogy a bírói döntés megfeleljen az Alaptörvény egészéből fakadó követelményeknek. Amikor az Alkotmánybíróság a lehetséges jogértelmezések közül kiválasztja az Alaptörvénnyel összhangban állót, akkor mindig olyat választ, amely már eleve benne rejlett a normában. Az alkotmányos követelmény tehát nem egy új szabályt fogalmaz meg, hanem követlenül és az Alaptörvény valamely rendelkezésén alapuló, a normában eleve benne rejlő helyes értelmezést tartalmazza. {25/2017. (X. 17.) AB határozat, Indokolás [22], 16/2021. (V. 13.) AB határozat, Indokolás [37]}

[25] Az Abtv. 39. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság döntése, így az abban foglalt alkotmányos követelmény mindenkire nézve kötelező. Az Alaptörvény 28. cikke kimondja, hogy a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Következésképpen a bíróságok az alkotmányos követelményt nem hagyhatják figyelmen kívül, illetve azt nem ronthatják le a bírói gyakorlatra történő hivatkozással sem. Az alkotmányos követelményt figyelmen kívül hagyó bíró döntés túllép a jogszabályi rendelkezésre vonatkozó értelmezési tartomány alkotmányos keretein, amelyet ezért az Alkotmánybíróság rendszerint megsemmisít {16/2021. (V. 13.) AB határozat, Indokolás [35]-[36]}.

[26] Az alkotmányos követelmény megállapítása a Kúria számára jogegységi feladatot is jelenthet, ha a Kúria korábban közzétett gyakorlatát is érinti. Az alkotmányos követelmény tartalmát össze kell vetni a BHGY-ban közzétett kúriai gyakorlat meghatározó elemeivel, és amennyiben eltérés mutatkozik, úgy a Bszi.-ben rendelkezésre álló jogegységi eszközök alkalmazásával kell a joggyakorlat és az alkotmányos követelmény összhangját megteremteni. A jogegységi eszközök alkalmazása ugyanakkor nem jelentheti semmilyen módon az alkotmányos követelmény tartalmának megváltoztatását vagy módosítását, figyelemmel az Abtv. 39. § (1) bekezdésére. Az alkotmányos követelmények tartalma, az érintett anyagi és eljárásjogi háttér, valamint nem utolsó sorban a jogvita kérelmében megjelölt keretei és ezen belül is az előadott konkrét kérelmek határozzák meg az alkotmányos követelmény tartalmának egyedi ügyek szintjén való érvényesítését. Mindezzel együtt sem mellőzhető az alkotmányos követelmény jogegységet érintő következményeinek a bírói gyakorlatot érintő rendezése.

[27] Az AB határozatban megállapított alkotmányos követelmény a Földforgalmi tv. 47. § (1) bekezdése „közvetlenül megelőző” szövegrészét értelmező korábbi kúriai joggyakorlatot megváltoztatta, kiegészítette. Ugyanakkor az alkotmányos követelmény megállapítását megelőzően közzétett kúriai határozatok továbbra is kötelezőek, az eljáró bíróságok kizárólag az azokban foglalt szigorú nyelvtani értelmezésre alapítottan hozzák meg döntéseiket, azt az eljáró bíróságok kötelesek követni.

[28] A Bszi. 32. § (1) bekezdés b) pontja és a 33. § (1) bekezdés b) pontja rögzítik, hogy amennyiben a Kúria valamely ítélkező tanácsa jogkérdésben el kíván térni a Kúria közzétett határozatától, jogegységi eljárást kell lefolytatni. A Bszi. 41/B. § (2) bekezdése értelmében, jogegységi panasznak van helye, ha a Kúria ítélkező tanácsa jogkérdésben jogegységi eljárás kezdeményezése nélkül úgy tér el a Kúria közzétett határozatától, hogy az eltérésre az alsóbb fokú bíróságok határozatában nem került sor. A Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérés nem minden esetben eredményezi a jogegység sérelmét. A jogegység fogalmát ugyan az egyes eljárási törvények nem definiálják, de a Bszi. rendelkezéseiből levonható az a következtetés, hogy a jogegység hiányát a korábbi döntéstől jogkérdésben való indokolatlan eltérés okozza. A jogegység követelménye tehát sohasem absztrakt, hanem mindig konkrét ügyekhez, jogértelmezéshez köthető, az csak meghatározott és megjelölt bírói döntések tekintetében merülhet fel (Jpe.I.60.002/2021/7., Jpe.I.60.005/2021/5., Jpe.II.60.027/2021/8.).

[29] A Bszi. 32. § (1) bekezdés a) pontja szerint jogegységi eljárásnak van helye, ha az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében jogegységi határozat meghozatala, korábban meghozott jogegységi határozat megváltoztatása vagy hatályon kívül helyezése szükséges. A Bszi. 41/D. § (5) bekezdése értelmében, ha a jogegységi panasz folytán eljáró Jogegységi Panasz Tanács a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérést megállapítja, akkor jogegységi határozat hatályú határozatot hoz, így attól az alsóbb fokú bíróságok még a megfelelő jogi indokolás esetén sem térhetnek el. Az indítvány szerint a Kúria gyakorlata a „közvetlenül megelőző” kifejezés értelmezése tárgyában jogegységi eljárás kezdeményezése nélkül egyértelműen megváltozott. A változás megjelenik a Kfv.I.38.181/2021/10. számú közzétett ítéletben, amelyhez hasonló jogértelmezést követnek a Kúria Kfv.VI.38.179/2021/8., Kfv.III.38.178/2021/8. valamint a Kfv.III.38.183/2021/8. számú közzé nem tett nem határozatai, míg sajátos megoldást képvisel a Kfv.VII.37.482/2022/2. számú közzé nem tett határozata.

[30] A Bszi. 33. § (1) bekezdés a) pontja kifejezetten előírja, hogy a Kúria elnöke, elnökhelyettese vagy kollégiumvezetője indítványára a jogegységi eljárást le kell folytatni. Az Abtv. 46. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az Alaptörvény szabályozásából eredő, és az Alaptörvény rendelkezéseit érvényre juttató alkotmányos követelménynek a bírósági eljárásban alkalmazandó jogszabály alkalmazásának meg kell felelnie. Az AB határozat a hivatkozott kúriai határozatok tényállásainak összevetése nélkül, általában állapított meg alkotmányos követelményt. Ezért a Jogegységi Panaszt Tanács feladata az is, hogy az AB határozatnak a kúriai joggyakorlatra gyakorolt hatását értékelje és a következtetéseket az egyedi ügyekre vonatkoztatva levonja.

[31] A Jogegységi Panasz Tanácsnak az alkotmányos követelmény bírói gyakorlatot érintő hatásai körében az eddig közzétett gyakorlat alkalmazhatóságáról kellett állást foglalnia.

[32] A BHGY-ban közzéteendő határozatok körét a Bszi. 163. § (1) bekezdése határozza meg. A Kúria által 2012. január 1-je után hozott és a BHGY-ban közzétett határozatoktól való eltérésre hivatkozással fellebbezés, felülvizsgálati kérelem és jogegységi panasz benyújtására van lehetőség [Bszi. 41/B. § (1)-(2) bekezdés, a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (Kp.) 99. § (1) bekezdés, 115. § (1) bekezdés]. A Kfv.III.37.328/2016/7. és Kfv.III.37.301/2017/4. számú határozatokat a Kúria 2012. január 1-je utána hozta és tette közzé a BHGY-ban, ezért azok kötelező erejű határozatként hivatkozhatók a bírósági eljárásokban.

[33] Az előzőek szerint az alkotmányos követelmény megállapítása a Kúria korábban közzétett gyakorlatát is érintette, annak módosítását eredményezte. Az Alkotmánybíróság döntését követően elsőként eljárt kúriai tanács hivatkozott az alkotmányos követelményből fakadó szempontokra és vizsgálta, hogy a korábbi haszonbérlő joggyakorlása rajta kívül álló, neki fel nem róható okból szűnt-e meg. A Kúria ezzel – jogegységi eljárás kezdeményezése nélkül –jogkérdésben eltért az alkotmányos követelményre nem reflektáló, közzétett Kfv.III.37.328/2016/7. és Kfv.III.37.301/2017/4. számú határozatoktól. Ugyanakkor, a Bszi. 32. § (1) bekezdés b) pontja alapján kezdeményezett jogegységi eljárásban az indokolt eltérés – figyelemmel a mindenkire kötelező alkotmányos követelményre – megállapítható lett volna, feloldva ezzel a korábbi határozatokhoz fűződő precedenshatást.

[34] A bírói kezdeményezés folytán eljárt Alkotmánybíróság az alkotmányos követelmény megállapításával nem oldotta fel a közzétett korábbi kúriai határozatokhoz kapcsolódó precedens-hatást, ilyen hatáskört az Alaptörvény, az Abtv. és a Bszi. nem telepít az Alkotmánybíróságra. Hatásköre arra korlátozódik, hogy a közzétett kúriai határozatokban foglalt egységes jogértelmezést mint a jogszabályi rendelkezés ténylegesen is érvényesülő tartalmát alkotmányossági szempontból vizsgálja, a támadott bírói döntés alaptörvény-ellenességét vagy alkotmányos követelményt állapítson meg {25/2013. (X. 4.) AB határozat, Indokolás [35], 34/2013. (XI. 22.) AB határozat, Indokolás [41]-[42]}.

[35] Az egymásnak ellentmondó határozatok közzététele a BHGY-ban bizonytalan helyzetet eredményezett a felek és az alsóbb fokú bíróságok számára, hiszen elvileg valamennyi közzétett kúriai határozatot követniük kellene, vagy azoktól csak a megfelelő indokok bemutatásával térhetnének el. Az alkotmányos követelményt alkalmazó kúriai jogértelmezés elfogadása szükségképpen a korábbi jogi állásponttól való eltérést eredményezi. A korábbi jogértelmezést követő bírói döntések pedig nemcsak a közzétett kúriai határozatokkal volnának ellentétesek, hanem felülírnák az alkotmányos követelményben foglaltakat is. A jogegységi eljárás ezért nem mellőzhető egyetlen esetben sem, amikor az Alkotmánybíróság által megállapított alkotmányos követelmény a korábbi egységes kúriai gyakorlaton változtat. Ugyanis ez az egyetlen olyan eljárás, amelyben a BHGY-ban közzétett kúriai határozatokhoz fűződő kötelező erő feloldható és a jogkérdésben indokolt eltérésről és a bíróságokra kötelező értelmezésről határozat hozható.

[36] Mivel az előzőek szerint az alkotmányos követelmény megállapítása a Kúria korábban közzétett gyakorlatát is érintette – annak módosulását eredményezve – így szükséges az érintett határozatok meghaladásának megjelölése, amelyet a BHGY-ben fel kell tüntetni.

[37] Az Alkotmánybíróság kijelölte a Földforgalmi tv. 47. § (1) és (2) bekezdéseiben a volt haszonbérlő meghatározásához használt „közvetlen megelőző” fogalom értelmezésének alkotmányos kereteit. A Kúria e feltételnek az alkotmányos követelménnyel összhangban történő értelmezésével egyetértett, az értelmezés szempontjait a jelen határozatában nem ismétli meg.

[38] A jogegységi eljárás alatt a jogalkotó 2023. január 1-jei hatállyal módosította a Földforgalmi tv. 47. §-át, kiegészítve az (1a) és (1b) bekezdésekkel. Ez a jogegységi eljárás szempontjából sajátos helyzetet eredményezett, mivel az indítvány nagyobb részére a jogszabály tételes szövege adott választ. A törvényi indokolás szerint, a jogszabály-módosítás az alkotmányos követelményekben foglaltakat törvényi erőre emelte, továbbá meghatározta a joggyakorlás korlátait is. Az (1b) bekezdés így akként rendelkezik, hogy az előhaszonbérleti jog a volt haszonbérlőt csak akkor illeti meg, ha az előhaszonbérleti jogát – amint a joggyakorlás akadálya megszűnik – haladéktalanul gyakorolja.

[39] Az alkotmányos követelmény tartalmi érvényre jutása az egyedi ügyekben eljáró bíróságok jogértelmezése alapján történik, annak nem feltétele, hogy a jogegységi határozat az alkotmányos követelményből fakadó egyes szempontokat külön is azonosítsa. Az indítvánnyal érintett jogszabályhelyek értelmezésére kötelező iránymutatást a jogegységi határozat egyébként sem adhatott, hiszen az időközben született jogszabály-módosítások a közvetlenül megelőző használat követelményére vonatkozó feltételeket törvényi szinten szabályozták. A Módtv. eltérő rendelkezése hiányában, 2023. január 1-jét – a hatálybalépés napját – követően indult ügyekben a hatóságok és bíróságok már a Földforgalmi tv. módosított 47. § (1a) és (1b) bekezdéseiben foglaltak szerint járnak el. A Jogegységi Panasz Tanács ugyanakkor a módosított jogszabályi rendelkezések egységes értelmezését elősegítő iránymutatást sem adhatott a jelen határozatában. Ennek oka, hogy a jogegység mindig a konkrét ügyekhez kapcsolódó fogalom és a Bszi. 32. § (1) bekezdése alapján lefolytatott jogegységi eljárás is az egyedi ügyekben meghozott határozatokat feltételez. Mindez nem zárja ki azt, hogy a Kúria a módosított jogszabályi rendelkezések vonatkozásában és a konkrét ügyek kapcsán jövőben felmerülő jogkérdésekben az egységes gyakorlatot kialakítsa (Jpe.IV.60.034/2022/5.).

[40] A Jogegységi Panasz Tanács az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása körében – figyelemmel elsősorban a jogszabályváltozásra – arra szorítkozott, hogy az alkotmányos követelmény megállapítása előtt hozott határozatok kötelező erejét feloldja. A Jogegységi Panasz Tanács megállapította továbbá, hogy a BHGY-t illetően is korrekcióra van szükség az indítvánnyal érintett gyakorlat körében. Ennek alapján arról rendelkezett, hogy a Kúria Kfv.III.37.328/2016/7. és Kfv.III.37.301/2017/4. számú határozatai a jövőben kötelező erejű határozatként nem hivatkozhatók.

VI.

[41] Az előbbiekre figyelemmel a Jogegységi Panasz Tanács az előzetes döntéshozatali indítvány és a Bszi. 32. § (1) bekezdés a) pontja alapján eljárva a rendelkező részben foglaltak szerint határozott a Bszi. 40. § (2) bekezdésének megfelelően.

[42] A Jogegységi Panasz Tanács a Bszi. 42. § (1) bekezdése alapján a jogegységi határozatot a Magyar Közlönyben, a BHGY-ben, a bíróságok központi internetes honlapján és a Kúria honlapján közzéteszi. A jogegységi határozat a bíróságokra a Magyar Közlönyben történő közzététel időpontjától kötelező.

Budapest, 2023. február 20.

Böszörményiné dr. Kovács Katalin s.k. a tanács elnöke,
Dr. Kalas Tibor s.k. előadó bíró,
Dr. Varga Zs. András s.k. bíró,
Dr. Patyi András s.k. bíró,
Dr. Farkas Katalin s.k. bíró,
Dr. Gyarmathy Judit s.k. bíró,
Böszörményiné dr. Kovács Katalin s.k. a tanács elnöke az aláírásban akadályozott Dr. Gimesi Ágnes Zsuzsanna bíró helyett,
Dr. Magyarfalvi Katalin s.k. bíró,
Dr. Márton Gizella s.k. bíró,
Molnár Ferencné dr. s.k. bíró,
Dr. Mudráné dr. Láng Erzsébet s.k. bíró,
Dr. Orosz Árpád s.k. bíró,
Dr. Puskás Péter s.k. bíró,
Salamonné dr. Piltz Judit s.k. bíró,
Dr. Simonné dr. Gombos Katalin s.k. bíró,
Dr. Somogyi Gábor s.k. bíró,
Dr. Suba Ildikó s.k. bíró,
Dr. Szabó Klára s.k. bíró,
Dr. Stark Marianna s.k. bíró,
Dr. Tóth Kincső s.k. bíró,
Dr. Vitál-Eigner Beáta s.k. bíró

Forrás: https://www.kuria-birosag.hu/hu/joghat/22023-jeh-jpeiv60036202211-szam

A Kúria
Jogegységi Panasz Tanácsa

6/2023. Jogegységi határozat
(Jpe.IV.60.052/2022/13. szám)

A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a Kúria K.V. tanácsának egyesített előzetes döntéshozatali indítványai alapján lefolytatott jogegységi eljárásban meghozta a következő

jogegységi határozatot:

1. Nem tagadható meg az adóalanynak az adószám törlését megelőző időszakra vonatkozó általános forgalmi adó levonáshoz való jogának gyakorlása, ha az adószámát az éves számviteli beszámolója letétbe helyezésének és elektronikus közzétételének elmulasztása miatt törölték, majd e mulasztás pótlását követően azt ismételten megállapították, feltéve, hogy teljesülnek az ezen adólevonáshoz való jog anyagi jogi követelményei, és ha ezen adóalany nem csalárd módon vagy visszaélésszerűen járt el a célból, hogy e jogban részesülhessen.
2. A Kúria K.V. számú ítélkező tanácsa a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett Kfv.35.184/2020/6., Kfv.35.186/2020/6. és Kfv.35.182/2020/6. számú határozataitól eltérhet.
3. A Kúria Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett Kfv.35.184/2020/6., Kfv.35.186/2020/6., Kfv.35.182/2020/6. számú és hasonló tartalmú határozatai a továbbiakban kötelező erejűként nem hivatkozhatók.

Indokolás

I.

[1] A Kúria előtt Kfv.V.35.361/2022. és Kfv.V.35.362/2022. számon folyamatban lévő közigazgatási perekben az eljáró tanács (a továbbiakban: Indítványozó tanács) a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdés b) pontja alapján előzetes döntéshozatali indítványt terjesztett elő a jogegység érdekében, mert jogkérdésben el kíván térni a Kúria – az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 2015. január 1. és 2017. december 31. között hatályos 137. § (3) bekezdésének azonos értelmezésén alapuló – Kfv.35.184/2020/6., Kfv.35.186/2020/6. és Kfv.35.182/2020/6. számú, a Bírósági Határozatok Gyűjteményében (a továbbiakban: BHGY) közzétett határozataitól.

[2] Az Indítványozó tanács az előtte folyamatban lévő eljárásokat a Bszi. 32. § (2) bekezdése szerint felfüggesztette a jogegységi eljárás befejezéséig.

II.

[3] Az Indítványozó tanács előtt folyamatban lévő felülvizsgálati eljárások tényállása szerint a felperes adószámát az adóhatóság 2015. április 8. napjával jogerősen törölte, miután felhívások és mulasztási bírságok kiszabását követően sem tett eleget a 2013. évre vonatkozó elektronikus beszámoló letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének. A felperes a mulasztását 2015. június 10. napján pótolta, ezért az adóhatóság az adószámát és közösségi adószámát e napi hatállyal ismételten megállapította.

[4] A felperes az adóhatósághoz 2016. december 22. napján benyújtott kérelmében elsődlegesen a 2014. július-2015. szeptember 30. időszakra a bevallásaiban szerepeltetett, de nem érvényesített, összesen 75.889.000 Ft, másodlagosan – amennyiben az adószám törlésének időszakára eső általános forgalmi adó (a továbbiakban: áfa) levonás nem érvényesíthető – 58.613.000 Ft, harmadlagosan pedig a 2014. december 31-ig terjedő időszakra vonatkozó 33.398.000 Ft levonható áfa jóváírását vagy visszafizetését kérte.

[5] Az elsőfokú adóhatóság a felperes kérelmét bevallási időszakonként külön-külön, összesen öt határozattal elutasította, a felperes fellebbezése folytán eljárt alperes az elsőfokú határozatokat helybenhagyta.

[6] A felperes az elutasító határozatokkal szemben közigazgatási pereket indított. Az elsőfokú bíróság jogerős ítéleteivel a kereseteket – lényegében azonos indokkal – elutasította. Érvelése szerint az adószám és közösségi adószám ismételt megállapításáról szóló döntést követően kívánt a felperes az adószáma törlését megelőző időszakra vonatkozóan adólevonási jogot érvényesíteni. Az adóhatóságnak ezért az adószám jogerős törlésének elrendelésekor, azaz a 2015. január 1. napjától hatályos speciális anyagi jogszabályt, az Áfa tv. 137. § (3) bekezdését kellett alkalmaznia, amely az adószám törlése mint jogkövetkezményt keletkeztető jogi tényre figyelemmel írja elő az adólevonási jog elenyészését. Hangsúlyozta, hogy nem az adólevonási jog keletkezése, hanem az adószám törlése időpontjának van jelentősége, így a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) 15. § (1) bekezdésének a) pontja értelmében – kifejezett átmeneti szabály hiányában – a 2015. január 1. napját követően jogerősen elrendelt adószámtörlés jogkövetkezményeit nem a 2014. december 31-ig hatályos szabályok szerint kell megállapítani. Kiemelte, hogy a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló, 2006. november 28-i 2006/112/EK tanácsi irányelv (a továbbiakban: Héa-irányelv) 167., 168., 176. és 177. cikkében rögzített szabályok nem zárják ki, a 250-252. cikkek pedig lehetővé teszik, hogy a tagállamok az adólevonási jog elenyészése vonatkozásában speciális szabályokat alkossanak, a bevallásra, a bevallás időszakaira, a határidőkre szabályokat állapítsanak meg. A felperes nem volt elzárva hiánytalan tartalmú, számszakilag helytálló, feldolgozásra alkalmas bevallás benyújtásával az adólevonási jog gyakorlásától, és nem volt megállapítható kettős adóbeszedés az adóhatóság részéről. Az adólevonás jogával az adóalanynak nem kötelező élni, az csak egy lehetőség számára.

[7] A felperes felülvizsgálati kérelmeiben a jogerős ítéletek hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte.

[8] A Kúria a 2014. július hónapra vonatkozóan a Kfv.35.184/2020/6. számú ítéletével, a 2014. augusztus tekintetében a Kfv.35.186/2020/6. ítéletével, míg a 2014. szeptember hónapra nézve a Kfv.35.182/2020/6. számú ítéletével az elsőfokú ítéleteket hatályában fenntartotta.

[9] A Kúria ezen, a BHGY-ben közzétett ítéleteiben – azonos indokolással – nem tartotta teljesíthetőnek a felperes levonható adó érvényesítésére előterjesztett kérelmét. A Héa-irányelv előírásaiból és az azon alapuló magyar jogi szabályozásból azt vonta le, hogy adólevonási jog főszabály szerint nem korlátozható, és e jog a teljesített ügyleteket terhelő előzetesen felszámított adó teljes összege tekintetében azonnal érvényesül. A levonási jogot elsődlegesen ugyanazon időszak alatt kell gyakorolni, mint amelynek során e jog keletkezett, azaz akkor, amikor az adófizetési kötelezettség keletkezett. Ezen általános elvi tételekből azonban még nem következik, hogy a felperes adólevonási joga az irányadó Áfa tv. 137. § (3) bekezdése folytán ne enyészett volna el. Önmagában az irányelvi és törvényi levonási jog szabályozásából automatikusan, bevallás benyújtása nélkül a levonási jog nem érvényesül, amint azt a Héa-irányelv 250. cikk (1) bekezdése is előírja. Ha pedig az adólevonási jog érvényesítése a bevallás benyújtásával nem történt meg az adószám törlését elrendelő határozat véglegessé válását megelőző időpontig, akkor utóbb, az említett tilalomra figyelemmel, már az adózó nem gyakorolhatja a levonási jogát. A felperes az adólevonási jogát bevallás benyújtásával gyakorolta ugyan, de miután a bevallása lényegi hibában szenvedett és azt a felperes többszöri felhívás ellenére sem javította, az feldolgozhatatlan volt. A bevallás kijavítására már csak az adószám törlését követően, annak ismételt visszaállítása után került sor, amikor viszont az adóhatóságnak már figyelembe kellett vennie az Áfa tv. 2015. január 1. napjától hatályos rendelkezését, az adólevonási jog elenyészésére vonatkozóan. A korábban benyújtott bevallás az adószám törlését követően nem önellenőrizhető, nem javítható, továbbá bevallással még le nem fedett időszakra bevallás már nem adható be abból a célból, hogy az elenyészett adólevonási jogot mégis gyakorolni lehessen. A jogvita elbírálása szempontjából nem mérvadó, hogy a felperes adószámát milyen súlyú adminisztrációs hiba miatt törölték, mert az Áfa tv. az adószám törléséhez, mint jogkövetkezményt keletkeztető jogi tényre figyelemmel zárja ki az adólevonási jog gyakorlását. Az ítéletek elvi tartalma szerint önmagában az irányelvi és a törvényi levonási jog szabályozásából automatikusan, bevallás benyújtása nélkül a levonási jog nem érvényesül.

[10] Az Alkotmánybíróság a 3069/2021. (II. 24.) AB határozatában (a továbbiakban: AB határozat) a felperesnek a Kúria Kfv.35.182/2020/6. számú, a Kfv.35.184/2020/6. számú és a Kfv.35.186/2020/6. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszát elutasította. Az Alkotmánybíróság a visszaható hatályú jogalkalmazás tilalma szempontjából értékelte a Kúria döntéseit és megállapította, hogy azok nem ellentétesek az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével, mert tiszteletben tartották a hátrányt okozó visszaható hatályú jogalkalmazás tilalmát és a bizalomvédelem elvét [AB határozat 58. pont].

III.

[11] Az Indítványozó tanács előtt folyamatban lévő felülvizsgálati eljárások alapját a felperesnek a 2014. október 1-31. közötti és a 2015. I. negyedéves bevallási időszakra vonatkozó kérelmei képezik. Az alperes a 2019. június 3. napján kelt 2234736851 számú határozatával, továbbá a 2019. június 3. napján kelt 2234736752 számú határozatával az elsőfokú elutasító határozatokat helybenhagyta. Indokolása szerint a felperes 2014. október hónapra feldolgozásra alkalmas áfa-bevallását, illetve 2015. I. negyedévre vonatkozó helyesbített áfa-bevallását az adószáma törlését, majd ismételt megállapítását követően nyújtotta be, az Áfa tv. 2015. január 1. napjától hatályos 137. § (3) bekezdése értelmében azonban a felperesnek elenyészett az adószám törlése előtti időszakra vonatkozó adólevonási joga.

[12] Az elsőfokú bíróság jogerős ítéleteivel a határozatokat támadó felperesi kereseteket – a többi bevallási időszakra vonatkozó ítéleteivel lényegében azonos indokkal – elutasította.

[13] A felperes felülvizsgálati kérelmeiben a jogerős ítéletek hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítéletek sértik a Héa-irányelv 167., 168., 176. és 177. cikkeit, az Áfa tv. 55. § (1) bekezdését, 56. §-át, 119. § (1) bekezdését és 137. §-át, illetve a Kfv.V.35.361/2022. számú ügy esetében a Jat. 15. § (1) és (2) bekezdéseit is, továbbá ellentétesek az Alaptörvény 28. cikkével, az adósemlegesség elvével. Hivatkozott az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) C-80/11. és C-142/11. számú Mahagében és Dávid ügyben hozott ítéletére. Előadta, hogy a Héa-irányelvben foglalt adólevonás korlátozására vonatkozó rendelkezések nem bővíthetők. Folyamatosan működő gazdasági társaság adólevonási jogának Áfa tv. 137. §-a alapján történő megtagadása egyrészt ellentétes a Héa-irányelv rendelkezéseivel, másrészt a visszaható hatályú jogalkalmazás tilalmába is ütközik, mivel az adólevonási joga a gazdasági esemény teljesítésének időpontjában keletkezett.

[14] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmeiben a jogerős ítéletek hatályában való fenntartását kérte.

[15] A Kfv.I.35.173/2020. számú felülvizsgálati eljárásban az Indítványozó tanács által az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 267. cikke szerint előterjesztett előzetes döntéshozatali kezdeményezés alapján az EUB a C-188/21. számú, Megatherm‑Csillaghegy végzésében (a továbbiakban: C-188/21. számú végzés) kimondta, hogy „A 2010. július 13-i 2010/45/EU tanácsi irányelvvel módosított, a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló, 2006. november 28-i 2006/112/EK tanácsi irányelv 63., 167. és 168., 178–180., 182. és 273. cikkét, valamint a hozzáadottérték-adó (a továbbiakban: héa) semlegességének elvét és az arányosság elvét úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti intézkedés, amelynek értelmében azon adóalanytól, akinek az adószámát az éves számviteli beszámolója letétbe helyezésének és elektronikus közzétételének elmulasztása miatt törölték, majd e mulasztás pótlását követően ismételten megállapították, még akkor is megvonják az e törlést megelőző időszakban előzetesen felszámított héa levonásához való jogot, ha teljesülnek az ezen adólevonáshoz való jog anyagi jogi követelményei, és ha ezen adóalany nem csalárd módon vagy visszaélésszerűen járt el a célból, hogy e jogban részesülhessen.”

IV.

[16] Az Indítványozó tanács szerint a Kúria Kfv.35.182/2020/6., Kfv.35.184/2020/6. és Kfv.35.186/2020/6. számú ítéleteiben megtestesülő közzétett gyakorlata nem tartható fenn, tekintettel arra, hogy az EUB kimondta, az adóhatóság és a Kúria által alkalmazott Áfa tv. 137. § (3) bekezdése ellentétes (volt) a közösségi (uniós) joggal.

[17] A Kúria közzétett határozataiban perdöntő jelentőséget tulajdonított annak, hogy a felperes az adólevonási jog keletkezésének időpontjára vonatkozóan benyújtott bevallásai hibásak voltak, és az adóhatóság értesítései ellenére azokat csak az adószám törlését (2015. április 8.) követően javította. Az Indítványozó tanács álláspontja szerint az adólevonási jog érvényesítése ugyan bevalláshoz kötött, azonban olyan bevallás benyújtására, amellyel a levonási jogot érvényesíti, az adózónak 5 éves elévülési időn belül van lehetősége. Az adólevonási jog elévülési időn belül történő érvényesíthetőségét korlátozza az Áfa tv. perbeli időszakban alkalmazandó 137. § (3) bekezdése.

[18] Az Indítványozó tanács utalt arra is, hogy az egyes adótörvények módosításáról szóló 2020. évi CXVIII. törvény módosította az Áfa tv. 137. §-át, így a 2020. november 27-től hatályos rendelkezések értelmében az adószámnak a törlését követő visszaállítása esetén az adólevonási jog elenyészése mint hátrányos jogkövetkezmény nem következik be. A folyamatban lévő felülvizsgálati eljárásokban ugyanakkor – ilyen tartalmú átmeneti rendelkezés hiányában – a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 85. § (2) bekezdése értelmében nincs törvényes lehetőség az Áfa tv. módosított 137. §-ának figyelembevételére, a perben alkalmazandó Áfa tv. 137. § (3) bekezdése pedig ellentétes az uniós joggal.

[19] Álláspontja szerint az AB határozat nem érinti az indítvány teljesíthetőségét, tekintettel arra, hogy a felülvizsgálati kérelem alapján a visszamenőleges hatályú jogalkalmazás hiányában, illetve hiánya ellenére is dönteni kell az Áfa tv. 137. § (3) bekezdésének felülvizsgálati eljárásokban való alkalmazhatóságáról.

VI.

[20] A legfőbb ügyész a Bszi. 37. § (2) bekezdése alapján tett nyilatkozatában – a Héa-irányelv, a C-188/21. számú végzés, valamint AB határozat elemzése alapján – leszögezte, hogy sem a közzétett kúriai döntések, sem az Alkotmánybíróság nem értékelte az Áfa tv. 137. § (3) bekezdésének második mondata Héa-irányelvnek való megfelelését, csak az azon alapuló jogalkalmazás visszaható hatályát vizsgálta. Ez utóbb hozott EUB döntés megállapítása szerint azonban maga a jogszabályhely nem egyeztethető össze a Héa-irányelvvel. Az Indítványozó tanács az EUB jogértelmezéséhez kötve van, ezért a felülvizsgálati eljárásokban ennek megfelelően, az Áfa. tv. 137. § (3) bekezdésének második mondata figyelmen kívül hagyásával kell döntést hoznia, amely szükségképpen eltér a felhívott, közzétett kúriai határozatoktól.

VII.

A felperes nyilatkozatában kifejtett álláspontja szerint indokolt az eltérés a Kúria BHGY-ben közzétett határozataitól, ellenkező esetben az Indítványozó tanácsnak olyan határozatot kellene hoznia, amely ellentétes a Héa-irányelvvel és a C-188/21. számú végzéssel is.

VIII.

[21] A Jogegységi Panasz Tanács a következőkre alapozta döntését.

[22] Az Áfa tv. 2015. január 1. és 2017. december 31. közötti időszakban hatályos 137. § (3) bekezdése így rendelkezett: „Abban az esetben, ha az állami adóhatóság – az Art. rendelkezései alapján – az adóalany adószámának felfüggesztését úgy szünteti meg, hogy egyúttal törli az adóalany adószámát, az adóalany adólevonási joga az adószám törlését elrendelő határozat jogerőre emelkedésének napjával elenyészik. Elenyészik az adóalany adólevonási joga az adószám törlését elrendelő határozat jogerőre emelkedésének napjával abban az esetben is, ha az adóhatóság az adóalany adószámát annak felfüggesztése nélkül törli.”

[23] Az Áfa tv. 2018. január 1-jétől hatályos 137. §‑a szerint: „Ha az állami adó‑ és vámhatóság az adóalany adószámát törli, az adóalany adólevonási joga az adószám törlését elrendelő határozat véglegessé válásának napjával elenyészik”.

[24] Az Áfa tv. 2020. november 27-től hatályos 137. § (2) bekezdése szerint „Nem áll be az (1) bekezdés szerinti joghatás, ha az adóalany kérelemére az adószámának törlését követően az állami adó- és vámhatóság az adószámot ismételten megállapítja.”

[25] A Héa-irányelv 63. cikke értelmében az adóztatandó tényállás akkor valósul meg és az adófizetési kötelezettség abban az időpontban keletkezik, amikor a termékértékesítés vagy a szolgáltatásnyújtás teljesítése megtörténik. A 167. cikk kimondja, hogy az adózónak az adólevonás joga abban az időpontban keletkezik, amikor a levonható adó megfizetési kötelezettsége keletkezik.

[26] A Héa-irányelv 178. cikke alapján az adóalanynak adólevonási joga gyakorlásához az alábbi feltételeket kell teljesítenie:
a) a 168. cikk a) pontjában említett, termékértékesítéshez vagy szolgáltatásnyújtáshoz kapcsolódó adólevonáshoz a XI. cím 3. fejezete 3–6. szakaszának megfelelően kiállított számlával kell rendelkeznie;
b) a 168. cikk b) pontjában említett, termékértékesítésnek vagy szolgáltatásnyújtásnak minősülő tevékenységhez kapcsolódó adólevonáshoz az egyes tagállamok által előírt alaki követelményeknek kell megfelelnie.

[27] A Héa-irányelv 179. cikke szerint az adó levonását az adóalany összesítve végzi, úgy, hogy az adott adómegállapítási időszakban fizetendő összes adó összegéből levonja azt a héa‑összeget, amelyre nézve ugyanazon időszak alatt keletkezett adólevonási joga, amelyet a 178. cikk értelmében gyakorol. A tagállamok azonban megkövetelhetik, hogy a 12. cikkben említett eseti ügyleteket lebonyolító adóalanyok adólevonási jogukat csak az értékesítés időpontjában gyakorolják.

[28] A Héa-irányelv 180. cikke értelmében: a tagállamok engedélyezhetik az adóalany számára, hogy – amennyiben ez nem történt meg – később éljen a 178. és 179. cikk szerinti adólevonási jogával. Az irányelv 182. cikke szerint a 180. cikk alkalmazására vonatkozó feltételeket és részletes szabályokat a tagállamok állapítják meg.

[29] A Héa-irányelv 250. cikkének (1) bekezdése alapján minden adóalanynak héa‑bevallást kell benyújtania, amely tartalmaz minden olyan adatot, amely a fizetendő adó, valamint az érvényesítendő adólevonás összegének megállapításához szükséges, beleértve – amennyiben ez az adóalap megállapításához szükséges – az adó és a levonások alapjául szolgáló ügyletek összértékét, továbbá az adómentes ügyletek értékét is.

[30] A Héa-irányelv 273. cikke szerint a tagállamok megállapíthatnak más kötelezettségeket is, amelyeket szükségesnek ítélnek a héa pontos behajtása és az adócsalás megakadályozása érdekében, arra a követelményre is figyelemmel, hogy az adóalanyok által teljesített belföldi és tagállamok közötti ügyleteket egyenlő bánásmódban kell részesíteni, és feltéve, hogy az ilyen kötelezettségek nem támasztanak a tagállamok közötti kereskedelemben a határátlépéssel összefüggő alaki követelményeket. E lehetőséget nem lehet a 3. fejezetben meghatározott kötelezettségeket meghaladó további számlázási kötelezettségek előírására felhasználni.

[31] A C-188/21. számú végzés [34] bekezdésében az EUB megállapította, hogy a Héa-irányelv 167. és azt követő cikkeiben foglalt adólevonási jog a héa mechanizmusának szerves részét képezi, és főszabály szerint nem korlátozható. E jog a teljesített ügyleteket terhelő előzetesen felszámított adó teljes összege tekintetében azonnal érvényesül. Az adólevonások rendszerének az a célja, hogy a vállalkozót teljes egészében mentesítse valamennyi gazdasági tevékenysége keretében fizetendő vagy megfizetett héa terhe alól, és a közös héa-rendszer valamennyi gazdasági tevékenység adóterhét illetően biztosítsa a semlegességet, függetlenül azok céljától és eredményétől, feltéve, hogy az említett tevékenységek főszabály szerint maguk is adókötelesek.

[32] A héa-levonási jognak ugyanakkor feltétele mind az anyagi, mind az alaki követelmények vagy feltételek tiszteletben tartása [35]. Az EUB azonban kiemelte, hivatkozva korábbi ítélkezési gyakorlatára (többek között a C-358/20. sz. Promexor Trade ítéletre), az adósemlegesség alapvető elve megköveteli, hogy az előzetesen felszámított héa levonása lehetséges legyen, ha az anyagi jogi követelmények teljesülnek, még ha egyes alaki követelményeknek nem is tesznek eleget az adóalanyok. Következésképpen, amennyiben az érintett adóhatóság rendelkezik az annak megállapításához szükséges adatokkal, hogy az anyagi jogi követelmények teljesültek-e, nem tagadhatja meg a levonáshoz való jog elismerését [38].

[33] Az EUB álláspontja szerint, amennyiben megállapítást nyer, hogy teljesülnek az adóalany adószámának törlését megelőző időszakban megfizetett héa levonásához való jogot megalapozó anyagi jogi követelmények, valamint, hogy nem csalárd módon vagy visszaélésszerűen hivatkoztak e jogra, ezen adóalany jogosult a héa-levonási jog azt követően való érvényesítésére, hogy a törlést eredményező alaki mulasztások pótlása következtében ez utóbbi adószáma ismételten megállapításra kerül [47].

[34] Az Áfa tv. 137. §‑ának (3) bekezdésével összefüggésben az EUB megállapította, hogy e rendelkezés alapján az adóalany adószámának a számviteli beszámoló letétbe helyezésére és elektronikus közzétételére vonatkozóan őt terhelő kötelezettség elmulasztása miatt való törlése már önmagában az e törlést megelőző időszakban előzetesen felszámított Héa levonásához való joga végleges megvonását eredményezi, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata. Így, amennyiben e mulasztás pótlását követően ezen adóalany adószáma ismételten megállapításra kerül, az adóalany már akkor sem jogosult e jog érvényesítésére, ha megállapítást nyer, hogy az annak igénybevételéhez előírt anyagi jogi feltételek teljesülnek, és hogy e jogot nem csalárd módon vagy visszaélésszerűen gyakorolták [48].

[35] Az EUB kiemelte, hogy bár a Héa-irányelv 273. cikkének megfelelően a tagállamok intézkedéseket, így például a héa-levonási jog gyakorlására vonatkozó alaki feltételek be nem tartása esetén alkalmazandó szankciókat fogadhatnak el az adó helyes megállapítása és az adókijátszás elkerülése érdekében, ezen intézkedések nem haladhatják meg az e célok eléréséhez szükséges mértéket, és nem veszélyeztethetik a héa semlegességét [51]. A héa-levonási jog teljes egészében való megtagadásában álló szankció aránytalannak tűnik, amennyiben sem adócsalás elkövetése, sem az állami költségvetés sérelme nem bizonyítható. Az, hogy az alaki követelmények megsértését a héa-levonási jog megtagadásával szankcionálják anélkül, hogy figyelembe vennék az anyagi jogi követelményeket, meghaladja az adó pontos beszedésének biztosításához szükséges mértéket [53].

[36] Mindezek alapján az EUB megállapította, hogy „A 2010. július 13-i 2010/45/EU tanácsi irányelvvel módosított, a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló, 2006. november 28-i 2006/112/EK tanácsi irányelv 63., 167. és 168., 178–180., 182. és 273. cikkét, valamint a héa semlegességének elvét és az arányosság elvét úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti intézkedés, amelynek értelmében azon adóalanytól, akinek az adószámát az éves számviteli beszámolója letétbe helyezésének és elektronikus közzétételének elmulasztása miatt törölték, majd e mulasztás pótlását követően ismételten megállapították, még akkor is megvonják az e törlést megelőző időszakban előzetesen felszámított Héa levonásához való jogot, ha teljesülnek az ezen adólevonáshoz való jog anyagi jogi követelményei, és ha ezen adóalany nem csalárd módon vagy visszaélésszerűen járt el a célból, hogy e jogban részesülhessen” [57].

IX.

[37] Az előzetes döntéshozatali eljárás biztosítja, hogy az uniós normának egyetlen egységes értelme legyen az egész Európai Unióban.

[38] Az EUB ítélkezési gyakorlata szerint az EUB EUMSZ 267. cikke alapján hozott döntése kötelező arra a tagállami bíróságra, amely előtt az ügy, amellyel kapcsolatban az EUB határozata született, folyamatban van (lásd többek között a 29/68. számú Milch-, Fett- und Eierkontor GmbH kontra Hauptzollamt Saarbrücken ügyben hozott ítélet 2. pontját), továbbá – az EUB ítélkezési gyakorlatából (283/81. számú CILFIT és C-561/19. számú Consorzio ügyekben hozott ítéletek) levezethetően – minden hasonló ügyben, ugyanazon jogkérdésben döntést hozó más tagállami bíróságokra is.

[39] Az EUB tehát nem a tagállami bíróság előtti ügyet dönti el, azonban indokolással ellátott határozata vagy végzése kötőerővel bír, a tagállami bíróság az előtte folyamatban lévő jogvita elbírálásakor köteles az EUB által adott értelmezést követni. Amint arra a Kúria a Kfv. 37.975/2016/7. számú döntésében is rámutatott, az előzetes döntéshozatali eljárásban az EUB által hozott döntésben adott iránymutatás a további eljárásra irányadó.

[40] Ezt erősíti az EUB eljárási szabályzata is, amely szerint a tagállami bíróságnak annak megítélésére van lehetősége, hogy az előzetes döntés kellő felvilágosítást nyújt-e az ügy eldöntése szempontjából releváns uniós jog értelmezéséhez, ha nem, akkor nem a döntésben kifejtettek mellőzésére, hanem újból az EUB-hoz fordulásra van jogosultsága [EUB 2012. szeptember 25-i, egységes szerkezetbe foglalt eljárási szabályzata 104. cikk (2) bekezdés].

[41] A BHGY-ben közzétett döntések azon alapulnak, a Héa-irányelv lehetőséget ad a tagállamoknak arra, hogy az áfa levonási jog gyakorlásával kapcsolatos egyes kötelezettségek megszegése esetére szankciókat alkalmazzanak, ezért nem ellentétes a Héa-irányelvvel az Áfa tv. 2015. január 1-jétől hatályos 137. § (3) bekezdése. Az EUB ítélkezési gyakorlata szerint azonban az adólevonási jog főszabály szerint nem korlátozható. Az adósemlegesség elve megköveteli, hogy az előzetesen felszámított héa (áfa) az anyagi jogi követelmények teljesülése esetén még akkor is levonható legyen, ha az adózó egyes alaki követelményeket nem is teljesít. Az adólevonási jog gyakorlását jogszerűen ezért csak akkor lehet megtagadni, ha az alaki követelmények megsértése miatt nem lehet egyértelműen bizonyítani az anyagi jogi követelményeknek való megfelelést sem. Az EUB megállapította, a levonási jog Áfa tv. 2015. január 1-jétől hatályos 137. § (3) bekezdése szerinti egészében való megtagadása aránytalan szankció akkor, amikor sem az adócsalás elkövetése, sem az állami költségvetés sérelme nem bizonyítható.

[42] A C-188/21. számú végzésből következően az Áfa tv. 2015. január 1. és 2017. december 31. között hatályos 137. § (3) bekezdése ellentétes az uniós joggal. A tagállami bíróságok ezért kötelesek eltekinteni a nemzeti jogszabályok uniós joggal ellentétes rendelkezéseinek alkalmazásától (106/77. sz. Simmenthal ügyben hozott ítélet).

[43] A Kúria BHGY-ben közzétett döntései jogszerűnek minősítették az adólevonási jog szankciós jellegű elenyészését tekintet nélkül arra, hogy a felperes adószámát milyen súlyú adminisztrációs hiba miatt törölték, mert az Áfa tv. az adószám törléséhez, mint jogkövetkezményt keletkeztető jogi tényre figyelemmel zárja ki az adólevonási jog gyakorlását.

[44] A Jogegységi Panasz Tanács megítélése szerint azonban az EUB döntésében foglalt értelmezéstől eltérő jogértelmezésre, illetve az Áfa tv. 2015. január 1-jétő hatályos 137. § (3) bekezdésének alkalmazására nincs lehetőség.

[45] Az Alkotmánybíróság a felperes alkotmányjogi panasza alapján járt el, melynek során a visszaható hatályú jogalkalmazás tilalma szempontjából és nem a Héa-irányelvnek való megfelelés szempontjából vizsgálta a Kúria közzétett döntéseit, illetve az Áfa tv. 137. § (3) bekezdését, ezért az AB határozat nem akadálya az EUB döntésben kifejtett jogértelmezés követésének.

[46] Mindezek alapján a Jogegységi Panasz Tanács megállapította, hogy az Áfa tv. 2015. január 1. és 2017. december 31. között hatályos 137. § (3) bekezdésén alapuló kúriai ítélkezési gyakorlat nem tartható fenn, azoktól jogkérdésben az Indítványozó tanács eltérhet.

[47] A Kúria EUB döntésében foglalt értelmezéstől eltérő tartalmú határozatai a továbbiakban nem hivatkozhatók kötelező erejűként.

IX.

[48] A Kúria a Bszi. 40. § (1) és (2) bekezdése alapján a bíróságok jogalkalmazása egységének biztosítása érdekében a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.

[49] A jogegységi határozatot a Bszi. 42. § (1) bekezdésének megfelelően a Magyar Közlönyben, a BHGY-ben, a bíróságok központi internetes honlapján és a Kúria honlapján közzé kell tenni.

[50] A jogegységi határozat a bíróságokra a Magyar Közlönyben történő közzététel időpontjától kötelező.

Budapest, 2023. június 12.

Dr. Varga Zs. András s.k. a tanács elnöke,
Dr. Vitál-Eigner Beáta s.k. előadó bíró,
Dr. Patyi András s.k. bíró,
Böszörményiné dr. Kovács Katalin s.k. bíró,
Dr. Farkas Katalin s.k. bíró,
Dr. Gyarmathy Judit s.k. bíró,
Dr. Kalas Tibor s.k. bíró,
Dr. Magyarfalvi Katalin s.k. bíró,
Molnár Ferencné dr. s.k. bíró,
Dr. Mudráné dr. Láng Erzsébet s.k. bíró,
Dr. Orosz Árpád s.k. bíró,
Dr. Puskás Péter s.k. bíró,
Dr. Varga Zs. András s.k. a tanács elnöke az aláírásban akadályozott Salamonné dr. Piltz Judit bíró helyett,
Dr. Simonné dr. Gombos Katalin s.k. bíró,
Dr. Somogyi Gábor s.k. bíró,
Dr. Suba Ildikó s.k. bíró,
Dr. Stark Marianna s.k. bíró,
Dr. Szabó Klára s.k. bíró,
Dr. Tóth Kincső s.k. bíró

Forrás: https://www.kuria-birosag.hu/hu/joghat/62023-jeh-jpeiv60052202213-szam

A Kúria
Jogegységi Panasz Tanácsa

7/2023. Jogegységi határozat

(Jpe.IV.60.024/2023/10. szám)

a felülvizsgálati kérelemnek a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében való befogadásáról

A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a Kúria K.VII. tanácsa előzetes döntéshozatali indítványa alapján „a felülvizsgálati kérelemnek a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében való befogadása” tárgyában meghozta a következő

jogegységi határozatot:

A közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjának első fordulata alapján, a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében a felülvizsgálati kérelem befogadására – általánosságban – akkor kerülhet sor, ha a jogerős ítélet olyan elvi jelentőségű jogkérdést vet fel, amellyel kapcsolatban a Kúria még nem foglalt állást, feltéve hogy a jogértelmezést igénylő elvi jelentőségű jogkérdésben a bírói gyakorlat nem egységes, vagy a joggyakorlattól eltérő bírói döntés megismétlődésének, ezáltal a jogegység megbomlásának a veszélye áll fenn.
A Kúria K.VII. ítélkező tanácsa a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett Kfv.37.162/2023/2. és Kfv.37.172/2023/2. számú határozatok indokolásainak [14] bekezdésében foglalt jogértelmezéstől eltérhet, azok a továbbiakban kötelező erejűként nem hivatkozhatók.
Indokolás

I.

[1] A Kúria K.VII. ítélkező tanácsa (a továbbiakban: Indítványozó) a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdés b) pontja, valamint 33. § (1) bekezdés b) pontja alapján előzetes döntéshozatali indítványt terjesztett elő az előtte folyamatban lévő Kfv.37.217/2023. számú ügyben, mert jogkérdésben el kíván térni a Bírósági Határozatok Gyűjteményében (a továbbiakban: BHGY) közzétett Kfv.37.162/2023/2. és Kfv.37.172/2023/2. számú határozatoktól.

[2] Az Indítványozó a Bszi. 32. § (2) bekezdésére alapítottan a jogegységi eljárás indítványozása mellett a jogegységi határozat meghozataláig az eljárását felfüggesztette.

[3] Az Indítványozó kérte, hogy a Jogegységi Panasz Tanács döntsön abban a kérdésben, hogy „a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpont első fordulata (a joggyakorlat egységének biztosítása) – általánosságban – mely esetekben indokolhatja a felülvizsgálati kérelem befogadását”.

II.

[4] A Kfv.37.217/2023. számú ügy tényállása szerint az alperes végzésével – az elsőfokú idegenrendészeti hatóság végzését helybenhagyva – a felperes tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmét érdemi vizsgálat nélkül elutasította.

[5] A felperes az alperes határozata ellen közigazgatási pert indított. A Fővárosi Törvényszék mint elsőfokú bíróság a 2023. január 31-én kelt 31.K.704.243/2022/10. számú jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította.

[6] Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amelyben elsődlegesen a jogerős ítélet megváltoztatásával a közigazgatási cselekmény megsemmisítését, és a közigazgatási szerv új eljárás lefolytatására kötelezését, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte. A felülvizsgálati kérelem befogadhatósága körében a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa), ab) és ad) alpontjaira hivatkozott. Az aa) alponthoz kapcsolódóan előadta, hogy azonos tényállás mellett, szó szerint egyező hatósági határozatok megtámadása iránt indított perekben az elsőfokú bíróság négy esetben a határozatokat megsemmisítette (31.K.703.901/2022., 29.K.704.329/2022., 48.K.704.532/2022., 7.K.704.550/2022.), míg négy esetben a kereseteket elutasította (31.K.704.243/2022., 13.K.704.335/2022., 13.K.704.450/2022., 31.K.704.529/2022.). A felperes édesapjának 29.K.704.329/2022. számon folyamatban volt ügye is az alperes pervesztességével zárult. A felperes álláspontja szerint alapvető eltérések mutatkoznak az egyes tanácsok jogértelmezésében a belföldi kérelmezés megítélése kapcsán a jelenlegi oroszországi helyzetre is tekintettel.

[7] Az Indítványozó a Kfv.37.217/2023. szám alatt folyamatban lévő felülvizsgálati eljárásban észlelte, hogy a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott nyolc ügy közül eddig két további ügyben érkezett felülvizsgálati kérelem a Kúriához: az egyik a felperes édesanyja 13.K.704.335/2022. számon folyamatban volt ügyében, a másik a 13.K.704.450/2022. számon folyamatban volt ügyben. A felpereseket a Kfv.37.217/2023. szám alatt folyamatban lévő felülvizsgálati eljárásban is eljáró jogi képviselő képviselte, aki a felülvizsgálati kérelmek befogadhatósága körében ezekben az ügyekben is hivatkozott a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjára azzal, hogy az elsőfokú bíróság gyakorlata nem egységes. A Kúria az előbbi ügyben a 2023. április 5-én kelt Kfv.37.162/2023/2., a másikban az ugyanaznap hozott Kfv.37.172/2023/2. számú végzésével a felperesek felülvizsgálati kérelmeinek befogadását megtagadta.

[8] A Kfv.37.162/2023/2. és a Kfv.37.172/2023/2. számú határozatok indokolásainak [14] bekezdésében kifejtett jogi álláspont szerint a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpont első fordulata (a joggyakorlat egységének biztosítása) – általánosságban – két esetben indokolhatja a felülvizsgálati kérelem befogadását: a támadott jogerős ítélet olyan elvi jogkérdést vet fel, amelyben a Kúria még nem foglalt állást (azaz vizsgálható alsóbb fokú joggyakorlat nem is szükséges), vagy a Kúria joggyakorlata nem egységes (vagyis az alsóbb fokú bíróságok joggyakorlatának egysége irreleváns).

III.

[9] Az Indítványozó megítélése szerint követni szükséges azt a korábbi, általa és a Kúria több más tanácsa által folytatott gyakorlatot, amely szerint a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja alapján, a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében a felülvizsgálati kérelem befogadására – általánosságban – akkor kerülhet sor, ha a jogerős ítélet olyan elvi jelentőségű jogkérdést vet fel, amellyel kapcsolatban a Kúria még nem foglalt állást, feltéve, hogy a jogértelmezést igénylő elvi jelentőségű jogkérdésben a bírói gyakorlat nem egységes, vagy a joggyakorlattól eltérő bírói döntés megismétlődésének, ezáltal a jogegység megbomlásának a veszélye áll fenn {Kfv.38.087/2021/2., indokolás [8]; Kfv.37.207/2023/2., indokolás [16]; Kfv.37.196/2023/2., indokolás [13]; Kfv.45.025/2023/2., indokolás [12]; Kfv.35.042/2023/3., indokolás [13]; Kfv.45.283/2022/5., indokolás [10]; Kfv.37.825/2022/2., indokolás [15]; Kfv.37.029/2023/4., indokolás [10]}.

[10] Érvelése szerint a felülvizsgálati kérelem Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpont első fordulata alapján történő befogadásához önmagában – hacsak a Kúria az ügy valamely speciális körülményére tekintettel nem látja indokoltnak – nem elegendő az, hogy a Kúria egy adott jogkérdésben még nem foglalt állást. Az is szükséges – tette hozzá –, hogy a fél olyan eltérő bírói döntéseket mutasson be, amelyek arra világítanának rá, hogy a bírói gyakorlat széttartó lenne, annak egysége – ellentétes jogértelmezés miatt – a támadott jogerős ítélet folytán sérült, vagy ennek veszélye fenyeget {Kfv.37.077/2023/2., indokolás [16]; Kfv.37.187/2023/2., indokolás [14]}.

[11] Álláspontja szerint a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében a felülvizsgálati kérelem akkor fogadható be, sőt, akkor be kell fogadni, ha az adott jogkérdésben eltérő és egyidejűleg élő bírósági határozatok léteznek. Kiemelte, hogy amíg az alsóbb fokú bíróságok döntöttek a felmerült jogkérdésben és döntéseik között nincs eltérés abban a tekintetben, hogy az egyes jogszabályokat miként kell értelmezni, illetve alkalmazni, addig a joggyakorlat egységének biztosítása nem kívánja meg feltétlenül a Kúria iránymutatását {Kfv.37.127/2023/2., indokolás [17], [21], Kfv.37.137/2023/2., indokolás [6], [9]}. Hozzátette: akkor azonban, ha az így kialakult gyakorlat jogszabálysértő vagy ellentétes az Alkotmánybíróság, az Európai Unió Bírósága kötelező értelmezésével, illetve az Emberi Jogok Európai Bíróságának figyelembe veendő gyakorlatával, a felülvizsgálati kérelem befogadása indokolt.

[12] Az Indítványozó több korábbi határozatában is rámutatott továbbá arra, hogy egyfelől a Kp. 118. § (1) a) pont aa) alpont első fordulatára, másfelől a b) pontra történő hivatkozás rendszerint kizárják egymást {Kfv.37.317/2022/2., indokolás [9]; Kfv.37.387/2022/2., indokolás [12]; Kfv.37.497/2022/2., indokolás [17]}. Okfejtése szerint ez abból a fentebb bemutatott alapvetésből következik, hogy a befogadás az a) pont aa) alpont első fordulata (a joggyakorlat egységének biztosítása) alapján csak abban az esetben indokolt, ha az adott jogkérdésben a Kúria közzétett ítélkezési gyakorlatában korábban még nem foglalt állást. Ha ugyanis már van az adott kérdésben kúriai gyakorlat, akkor csak a Kp. 118. § (1) bekezdés b) pontja (a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérés) alapján történő befogadás jöhet szóba.

[13] Az Indítványozó utalt arra, hogy a Kfv.37.162/2023/2. és a Kfv.37.172/2023/2. számú határozatokban a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpont első fordulata alapján történő befogadás általános indokai kapcsán kifejtett jogi állásponttal nem ért egyet, a korábbi határozataiban kifejtett jogi álláspontját fenntartja, különös tekintettel arra is, hogy meggyőződése szerint a Kúria csak ez utóbbi értelmezés elfogadása esetén tudja betölteni alkotmányos szerepét, biztosítani a bíróságok jogalkalmazásának egységét [Alaptörvény 25. cikk (2) bekezdés].

IV.

[14] Az alapul szolgáló eljárás felperese nyilatkozatában kifejtette, hogy osztja az Indítványozónak azt a meggyőződését, amely szerint a Kúria csak akkor tudja betölteni alkotmányos szerepét, biztosítani a bíróságok jogalkalmazásának egységét [Alaptörvény 25. cikk (2) bekezdés], amennyiben az alsóbb fokú bíróságok gyakorlatának eltéréseit is relevánsnak tekinti. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy nyolc, teljesen analóg ügyben született négy-négy ellenkező tartalmú ítélet, a joggyakorlat egysége tehát jelenleg nyilvánvalóan nem állapítható meg. Érvelése szerint ezt fokozza az a körülmény, hogy az alperes pernyertességével zárult négy ügyből kettőben a Kúria úgy döntött, hogy a felülvizsgálati kérelem nem befogadható, két másik ügyben pedig ezzel ellentétes álláspontra helyezkedett, ami miatt felperes édesanyja ügyében alapvetően eltérő eredménnyel zárult az eljárás, mint a felperes ügyében, ami miatt a felperes édesanyja nem jogosult ideiglenes tartózkodási igazolásra, a felperes pedig igen.

[15] Kiemelte, hogy a joggyakorlat egységének hiánya azt a fenntarthatatlan helyzetet eredményezte, hogy egy kiskorú gyermeknek és szüleinek teljesen eltérő státusza alakult ki tartózkodási jogosultság szempontjából. Ilyen körülmények között álláspontja szerint a közigazgatási hatósági határozatok bírósági felülvizsgálata ebben a körben hatékony, érdemi jogvédelemnek nem tekinthető, és ezt részben a joggyakorlat egységessének hiánya okozza.

[16] Hangsúlyozta továbbá, hogy a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja nem tartalmaz olyan szűkítő feltételt, amely alapján a Kúriának csak azt kellene vizsgálnia, hogy a Kúria saját joggyakorlata egységes-e. A Kúria Kfv.37.162/2023. és Kfv.37.172/2023. számú ügyekben ítélkező tanácsa tehát a jogszabályból le nem vezethető szűkítő feltételt alkalmaz a gyakorlata során, contra legem jogalkalmazást valósítva meg ezzel.

[17] Egyetértett az Indítványozónak azzal az észrevételével, miszerint a Kúria joggyakorlatával kapcsolatban előterjesztett felülvizsgálati kérelem befogadhatósága nem a Kp. 118. § (1) bekezdése a) pontjának aa) pontja, hanem a Kp. 118. § (1) bekezdésének b) pontja alapján ítélhető meg.

[18] Az alapul szolgáló eljárás alperese nyilatkozatában kifejtette, hogy osztja a Fővárosi Törvényszék 31.K.704.243/2022/10. számú ítéletében és a Kúria Kfv.37.740/2015/5. számú ítéletében foglaltakat. Egyebekben az alperes a jogegységi eljárás tárgyára, a felülvizsgálati kérelem befogadhatóságára vonatkozóan észrevételt nem terjesztett elő.

V.

[19] A legfőbb ügyész a Bszi. 37. § (2) bekezdése szerint tett nyilatkozatában kifejtette, hogy a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja első fordulatának értelmezésével kapcsolatban megállapítható, hogy a felülvizsgálati kérelemnek a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében történő befogadására – általánosságban – akkor kerülhet sor, ha a jogerős ítélet olyan elvi jelentőségű kérdést vet fel, amellyel kapcsolatban a Kúria még nem foglalt állást, másrészt e jogkérdésben a bírói gyakorlat nem egységes, vagy a joggyakorlattól eltérő bírói döntés megismétlődésének, ezáltal a jogegység megbomlásának a veszélye áll fenn.

[20] A fentiek alapján úgy foglalt állást, hogy a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjának első fordulatára alapított felülvizsgálati kérelem befogadhatóságához egyaránt teljesülni kell annak a feltételnek, hogy felvetett jogkérdésben a Kúria még nem foglalt állást és – ellentétben a Kfv.37.162/2023/2., illetve Kfv.37.172/2023/2. számú közzétett kúriai döntések indokolásában foglaltakkal – elengedhetetlen annak a releváns körülménynek a vizsgálata is, hogy a kérelemben felvetett elvi jelentőségű jogkérdésben eltérő vagy egységes az alsóbb fokú bíróságok gyakorlata.

VI.

[21] A Jogegységi Panasz Tanács mindenekelőtt rámutat, hogy az előzetes döntéshozatali indítvány alapján kizárólag az az eljárásjogi kérdés képezte a jogegységi eljárás tárgyát, hogy a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjának első fordulata alapján, a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében általánosságban mikor kerülhet sor a felülvizsgálati kérelem befogadására. A Jogegységi Panasz Tanács álláspontja az indítványban meghatározott elvi jogkérdéssel kapcsolatban a következő:

[22] A Kp. 118. § (1) bekezdése értelmében a Kúria a felülvizsgálati kérelmet akkor fogadja be, ha

a) az ügy érdemére kiható jogszabálysértés vizsgálata
aa) a joggyakorlat egységének vagy továbbfejlesztésének biztosítása,
ab) a felvetett jogkérdés különleges súlya, illetve társadalmi jelentősége,
ac) az Európai Unió Bírósága előzetes döntéshozatali eljárásának szükségessége,
ad) a kérelmező alapvető eljárási jogának valószínűsíthető sérelme, vagy az ügy érdemére kiható egyéb eljárási szabályszegés, illetve
b) a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérés

miatt indokolt.

[23] A Kp. 117. § (4) bekezdése szerint a felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni a kérelem befogadhatóságának okát, azonban annak fennállását bizonyítani és azt – a 118. § (1) bekezdés a) pont ad) alpontja szerinti ok kivételével – indokolni nem kell. A 118. § (1) bekezdés b) pontja szerinti ok esetében meg kell jelölni azt a közzétett kúriai határozatot és annak azt a részét, amelytől a felülvizsgálni kért határozat jogkérdésben eltér. A fél által megjelölt befogadhatósági okhoz a bíróság nincs kötve.

[24] A jogállamiság mint az Alaptörvény B) cikkének (1) bekezdésében deklarált alkotmányos alapelv magában foglalja a jogbiztonság követelményét, amelynek egyik fő sarokköve a jogegység, vagyis a jog egységes értelmezése és alkalmazása, az egységes ítélkezési gyakorlat. Amint arra az Alkotmánybíróság rámutatott: „Az egységes és kiszámítható bírói gyakorlat igénye a jogállamiság, a jogbiztonság és a jogegység követelményének hármasa mellett a törvény előtti egyenlőség alapelvéből is következik.” [13/2013. (VI. 17.) AB határozat] [25] A bíróságok jogalkalmazásának egyégét az Alaptörvény 25. cikkének (3) bekezdése értelmében a Kúria biztosítja, amelynek keretében a bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hoz. A jogegységesítésnek ugyanakkor az elsődleges, a jogegységi eljárást időben is megelőző eszköze a felülvizsgálati eljárás. A jogegységi panasz eljárás bevezetésével és az azzal egyidőben módosított felülvizsgálati eljárási szabályozással ugyanis a jogalkotó célja kifejezetten az volt, hogy az ugyanabban a jogkérdésben jelentkező eltérő jogértelmezés problémáit a konkrét ügyekkel összefüggésben, az érintett felek kérelmére, az ő részvételükkel zajló eljárásban, elsősorban a felülvizsgálati eljárásban tárja fel és oldja meg a Kúria. Ennek keretében az alsóbb fokú bíróságok által kialakított – adott esetben a Kúriáétól eltérő – jogértelmezését a Kúria az arra jogosult kérelmére induló felülvizsgálati eljárásban értékeli. (Jpe.IV.60.034/2022/5.)

[26] Mindennek a jogszabályi alapját a közigazgatási perek esetében a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjának első fordulata és a 118. § (1) bekezdés b) pontja jelenti, amely rendelkezések értelmében a felülvizsgálati kérelmet a Kúria akkor fogadja be, ha az ügy érdemére kiható jogszabálysértés vizsgálata a joggyakorlat egységének biztosítása [Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpont első fordulata], vagy a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérés miatt indokolt [Kp. 118. § (1) bekezdés b) pont].

[27] Ahogyan azt a Kp. indokolása is rögzíti, a széttartó, kiszámíthatatlan joggyakorlat sérti a jogbiztonságot és a peres felek tisztességes eljáráshoz való jogát. Ezért szükséges eljárásjogi eszközökkel biztosítani annak lehetőségét, hogy e feladatának a Kúria eleget tudjon tenni, és valóban következetes gyakorlatot alakíthasson ki. Biztosítani kell a peres feleknek annak lehetőségét, hogy ha a jogerős döntés jogkérdésben eltér a Kúria közzétett határozatától, azt a Kúria elé tudják vinni, ezért számukra az ilyen esetekre jogorvoslati lehetőséget kell biztosítani. A Kp. 118. § (1) bekezdés b) pontja tehát arra az esetre nyitja meg a felülvizsgálat lehetőségét, ha a Kúria valamely jogkérdésben a BHGY-ban közzétett határozatában már állást foglalt, és a felülvizsgálati kérelemmel támadott határozat ettől eltért.

[28] Az egységes ítélkezési gyakorlat biztosításának igénye ugyanakkor olyan elvi jelentőségű – vagyis az ügy érdemére kiható, a döntés alapjául szolgáló jogszabály értelmezésével összefüggő – jogkérdésben is felmerülhet, amelyben a Kúria korábban még nem foglalt állást. Önmagában viszont ez a körülmény – hacsak a Kúria az ügy valamely speciális körülményére tekintettel nem látja indokoltnak – nem elegendő a felülvizsgálati kérelem befogadásához, hiszen amíg az alsóbb fokú bíróságok a felmerült jogkérdésben döntenek és a döntéseik között nincs eltérés az egyes jogszabályok értelmezése és alkalmazása kapcsán, addig a joggyakorlat egységének biztosítása nem kívánja meg feltétlenül a Kúria iránymutatását. (Kfv.37.127/2023/2., Kfv.37.137/2023/2.)

[29] Amennyiben viszont valamely elvi jelentőségű jogkérdésben a bírói gyakorlat nem egységes, az alsóbb fokú bíróságok gyakorlata széttartó, vagy a joggyakorlattól eltérő bírói döntés megismétlődésének, ezáltal a jogegység megbomlásának a veszélye fennáll, a Kúriának mint a jogegység letéteményesének a felülvizsgálati eljárás keretei között van lehetősége alkotmányos kötelessége teljesítésére, az egységes és következetes joggyakorlat megteremtésére. Ennek biztosítására szolgál a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjának első fordulata, amely a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében teszi lehetővé a felülvizsgálati kérelem befogadását.

[30] A határozatok közötti, jogkérdésben való ellentmondás esetén tehát a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjának első fordulatára vagy a Kp. 118. § (1) bekezdés b) pontjára lehet hivatkozni a felülvizsgálati kérelemben: mindkét befogadási ok a jog egységét hivatott biztosítani. A felülvizsgálati kérelmek e két befogadási oka között az a különbség, hogy míg az utóbbi esetében a Kúria által közzétett határozattól áll fenn jogkérdésben való eltérés, addig az előbbi esetében az eltérés kettő vagy több, alsóbb fokú bíróságok által hozott határozat között fedezhető fel.

[31] Mindezekre tekintettel a Jogegységi Panasz Tanács arra a megállapításra jutott, hogy helyes és a Kúria alkotmányos szerepének betöltését megfelelően biztosítja az Indítványozó és több más tanács eddigi következetes gyakorlata, amely szerint a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében a felülvizsgálati kérelmet akkor kell befogadni, ha a jogerős ítélet olyan elvi jelentőségű jogkérdést vet fel, amellyel kapcsolatban a Kúria még nem foglalt állást, feltéve, hogy az adott jogkérdés mikénti megítélésében a bírói gyakorlat nem egységes, vagy a joggyakorlattól eltérő bírói döntés megismétlődésének, ezáltal a jogegység megbomlásának a veszélye áll fenn. A Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjának első fordulatára való hivatkozás esetén tehát konjunktív feltételként kell vizsgálni egyrészről azt, hogy az adott elvi jelentőségű jogkérdésben a Kúria BHGY-ban közzétett határozatában korábban már állást foglalt-e, másrészről pedig azt, hogy a felvetett jogkérdésben vannak-e olyan eltérő bírói döntések, amelyek arra világítanak rá, hogy a bírói gyakorlat széttartó lenne, annak egysége – ellentétes jogértelmezés miatt – a támadott jogerős ítélet folytán sérült vagy ennek veszélye áll fenn. (Kfv.45.283/2022/5., Kfv.45.292/2022/4., Kfv.37.077/2023/2., Kfv.37.187/2023/2.)

[32] A Jogegységi Panasz Tanács az indítványban megjelölt határozatok kapcsán rámutat arra, hogy azok a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpont első fordulatának értelmezését tekintve abban egyezően foglalnak állást, hogy a befogadás egyik feltétele, hogy a felvetett elvi jelentőségű jogkérdésben a Kúria még nem foglalt állást. Eltérés abban a tekintetben mutatkozott, hogy – amennyiben a Kúria az adott jogkérdésben még nem foglalt állást – további feltételként kell-e vizsgálni, hogy vannak-e az alsóbb fokú bíróságoknak az adott jogkérdésben eltérő határozatai.

[33] Az eltéréssel érintett határozatok esetén a Kúriának van kialakult gyakorlata a felvetett jogkérdésben, így a konkrét ügyekben a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjának első fordulatára alapított befogadásnak nem volt helye. Azonban a befogadást megtagadó végzések indokolásainak [14] bekezdése tartalmazza azt a megállapítást is, hogy „a felülvizsgálati kérelem joggyakorlat egységének biztosítása érdekében való befogadása körében a Kúriának azt kell vizsgálnia, hogy a támadott jogerős ítélet felvet-e olyan elvi jogkérdést, amelyben a Kúria még nem foglalt állást vagy a Kúria joggyakorlata egységes-e, nem pedig azt, hogy a támadott jogerős ítélet mennyiben van összhangban az elsőfokú bíróság más ítéleteivel”.

[34] Mivel a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpont első fordulata szerinti befogadás során vizsgálandó feltételek kapcsán a jogegységi határozat [28]-[31] bekezdésében kifejtettektől eltérő értelmezésre adhat alapot az érintett határozatok [14] bekezdésében foglalt az a megállapítás, amely szerint a befogadás során nem azt kell vizsgálni, hogy „a támadott jogerős ítélet mennyiben van összhangban az elsőfokú bíróság más ítéleteivel”, így az érintett határozatok [14] bekezdésében foglaltak nem tarthatók fenn.

[35] A Kúria ettől eltérő tartalmú határozatai a továbbiakban nem hivatkozhatók kötelező erejűként.

VII.

[36] A kifejtett indokokra figyelemmel a Kúria a Bszi. 24. § (1) bekezdés c) pontja, 25. §-a, valamint 40. § (1) és (2) bekezdése alapján a bíróságok jogalkalmazása egységének biztosítása [Magyarország Alaptörvénye 25. cikk (3) bekezdés] érdekében, a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.

[37] A jogegységi határozatot a Bszi. 42. § (1) bekezdése szerint a Magyar Közlönyben, a BHGY-ban, a bíróságok központi internetes honlapján és a Kúria honlapján közzé kell tenni. A jogegységi határozat a bíróságokra a Magyar Közlönyben történő közzététel időpontjától kötelező. Ettől az időponttól kezdve a Kúria Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett Kfv.37.162/2023/2. és Kfv.37.172/2023/2. számú határozatai indokolásainak [14] bekezdésében foglalt és bármely más hasonló jogértelmezés kötelező erejűként nem hivatkozható.

Budapest, 2023. június 26.

Dr. Patyi András s.k. a tanács elnöke,
Dr. Gyarmathy Judit s.k. előadó bíró,
Dr. Varga Zs. András s.k. bíró,
Böszörményiné dr. Kovács Katalin s.k. bíró,
Dr. Farkas Katalin s.k. bíró,
Dr. Kalas Tibor s.k. bíró,
Dr. Gimesi Ágnes Zsuzsanna s.k. bíró,
Dr. Magyarfalvi Katalin s.k. bíró,
Dr. Márton Gizella s.k. bíró,
Molnár Ferencné dr. s.k. bíró,
Dr. Mudráné dr. Láng Erzsébet s.k. bíró,
Dr. Puskás Péter s.k. bíró,
Salamonné dr. Piltz Judit s.k. bíró,
Dr. Patyi András s.k. a tanács elnöke az
aláírásban akadályozott Dr. Simonné dr. Gombos Katalin bíró helyett,
Dr. Somogyi Gábor s.k. bíró,
Dr. Suba Ildikó s.k. bíró,
Dr. Szabó Klára s.k. bíró,
Dr. Stark Marianna s.k. bíró,
Dr. Tóth Kincső s.k. bíró,
Dr. Vitál-Eigner Beáta s.k. bíró

Dr. Tóth Kincső bíró többségi határozattól eltérő álláspontja

[38] A Jpe.IV.60.024/2023. számú jogegységi ügyben elkészült és az előadó bíró által 2023. július 3. napjával véglegesített és ezen a napon 9 óra 17 perckor megküldött határozat (továbbiakban: Határozat) kapcsán a KÜSZ 32. § (3) bekezdésében foglalt határidőben az alábbi eltérő álláspontot képviselő véleményt fogalmazom meg.

I.

[39] A Határozat a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (továbbiakban: Kp.) 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjának első fordulatát értelmezi, azaz azt, hogy a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében – általánosságban – mikor kerülhet sor a felülvizsgálati kérelem befogadására.

[40] Kimondja a Határozat 1. pontja, hogy

„A közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjának első fordulata alapján, a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében a felülvizsgálati kérelem befogadására – általánosságban – akkor kerülhet sor, ha a jogerős ítélet olyan elvi jelentőségű jogkérdést vet fel, amellyel kapcsolatban a Kúria még nem foglalt állást, feltéve hogy a jogértelmezést igénylő elvi jelentőségű jogkérdésben a bírói gyakorlat nem egységes, vagy a joggyakorlattól eltérő bírói döntés megismétlődésének, ezáltal a jogegység megbomlásának a veszélye áll fenn.”

[41] A Határozat 1. pontjában írt elvi tétel két feltétel együttes teljesülését követeli meg a felülvizsgálati kérelem befogadásához:

• a Kúria még nem foglalt állást a jogkérdésben és
• a jogkérdésben nincs egységes gyakorlat/joggyakorlattól eltérő bírói döntés megismétlődésének áll fenn a veszélye

[42] Ez az elvi tétel önmagában helyes, amelynek kimondására egy olyan ügy kapcsán lenne indok, amely ezt az értelmezést nem követi.

[43] Általánosságban kijelenthető, hogy a vizsgált két felülvizsgálati kérelem megtagadásáról szóló határozat szempontjából az elvi tétel nem tartalmaz nóvumot, tekintve, hogy ezt a befogadási elvet maradéktalanul követi a Kfv.37.162/2023/2. és Kfv.37.172/2023/2. számú végzés.

[44] Mindez jól levezethető abból, hogy a két végzés indokolásának [13] bekezdése végig elemzi, bemutatja, hogy idegenrendészeti ügyekben (a méltányossági kérelem előterjesztésével kapcsolatosan) mi a Kúria kialakult és egységes gyakorlata. S erre utal vissza a [14] bekezdés is, amelyet nem lehet szövegkörnyezetből kiragadva értelmezni.

[45] Szövegkörnyezetéből kiragadott (bármely) mondat értelme minden esetben sérül és téves következtetések levonására adhat alapot.

[46] A [14] bekezdés első mondata is az elvi tételre utal, s mivel van egységes kúriai gyakorlat, ezért vonja le a második mondatban azt a következtetést az eljáró tanács, hogy az egyedi ügyekben hozott ítéleteknek nincs jelentősége a felülvizsgálati kérelem befogadása szempontjából. [Itt kell megjegyezni, hogy minden idegenrendészeti ügyben ítélkező közigazgatási bíró jól tudja, hogy – ahogy a jogegységi eljárásban előterjesztett észrevételemben is felvázoltam – a méltányossági kérelmezés során kiemelkedő jelentősége van a kérelmező által megjelölt egyedi körülményeknek, azaz a kérelem tartalmának, és ezekben az ügyekben nagyon egyedi döntések meghozatalára kerül sor. Emiatt teljesen jogszerűen és nem jogegységet megbontó módon alakulhat ki az elsőfokú bíróság előtti eljárásban az a helyzet, hogy látszólag ugyanolyan ügyekben („idegenrendészeti méltányossági ügyek”) eltérő döntéseket hoznak a bíróság tanácsai a kúriai útmutatások követése mellett. Az eltérő tartalmú ítéletek nem eltérő jogértelmezésből, hanem eltérő tényekből fakadnak. Ez a helyzet csupán azt mutatja, hogy minden kérelmezőnek sajátosak a személyes körülményei, eltérőek a hivatkozásai és az is, hogy azokból mit tud igazolni, valószínűsíteni. Eltérő tények eltérő ítéleti következtetésekre vezethetnek.]

II.

[47] Fentieken túlmenően a Határozat lényegi tartalmát érintően az alábbi megállapítások tehetők:

[48] A Határozat [8] bekezdése tévesen rögzíti a Kfv.37.162/2023/2. és Kfv.37.172/2023/2. sz. határozatok elvi tartalmát.

[49] Az indokolás [8] pontja azt rögzíti, mintha e végzések szerint a felülvizsgálati kérelem a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében akkor lenne befogadható, ha

a) a Kúria az adott jogkérdésben nincs gyakorlata, vagy
b) a Kúriának az adott jogkérdésben van gyakorlata, de az nem egységes (és ilyen esetben irreleváns az elsőfok bíróságok széttartó gyakorlata).

[50] Ezzel szemben a végzések azt mondják ki, hogy a joggyakorlat egységének biztosítása körében a befogadásnál azt kell vizsgálni, hogy „a támadott jogerős ítélet felvet-e olyan elvi jogkérdést, amelyben a Kúria még nem foglalt állást, vagy a Kúria joggyakorlata egységes-e, nem pedig azt, hogy a támadott jogerős ítélet mennyiben van összhangban az elsőfokú bíróság más ítéleteivel.” ([14] pont).

[51] A végzések tehát azt rögzítik, hogy a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében való befogadás csak akkor merülhet fel (és így a „feltéve” fordulat utáni konjunktív feltételek vizsgálatára is csak akkor van szükség), ha az adott jogkérdésben a Kúria még nem foglalt állást. A megtagadó végzések a Határozatban foglalt elvi tételt követik, az attól való eltérés nem áll fenn.

[52] A Határozat tényállásbeli tévedése abból ered, hogy az csak a végzések indokolása [14] pontját idézi kontextusból kiragadva, holott az indokolás [13] pontjában bemutatásra kerül, hogy a felmerült jogkérdésben – a Harmtv. 17/A. § (1) bekezdés a) pont szerinti kivételes méltánylást érdemlő körülmény fogalmának értelmezése – a Kúria már állást foglalt közzétett határozataiban és ez a kúriai gyakorlat teljesen egységes. A konkrét ügyben tehát az egységes kúriai joggyakorlatra figyelemmel a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti befogadási ok körében nem volt relevanciája az elsőfokú bíróság más ügyekben hozott, esetlegesen téves, vagy eltérő tényállás miatt eltérő jogi következtetést tartalmazó ítéleteinek. Az indokolás [14] pontjának utolsó mondata tehát a konkrét ügyre vonatkozik, így azt a [13] bekezdésben idézett egységes kúriai gyakorlattal együtt kell értelmezni, és nem általában és önmagában minősül elvi tételnek.

[53] Más ügyekben a Kúria más tanácsai – köztük az Indítványozó tanács is – úgy foglaltak állást, hogy a Harmtv. 17/A. § (1) bekezdés a) pontjának értelmezése mint elvi jelentőségű jogkérdés kapcsán a kúriai gyakorlat egységes (Kfv.37.017/2023/2.; Kfv.37.057/2023/2.; Kfv.37.596/2022/2.; Kfv.37.029/2023/4.; Kfv.37.008/2023/2.; Kfv.37.148/2023/2.).

[54] Az Indítványozó érveléséből implicite azonban az tűnik ki, hogy nem a Harmtv. 17/A. § (1) bekezdés a) pont értelmezését, hanem az Oroszországra vonatkozó országinformációk értékelésének mikéntjét tartja elvi jelentőségű jogkérdésnek. Erről azonban a megtagadó végzések egyáltalán nem szólnak, mivel ez nem volt és nem is lehetett a felülvizsgálati eljárás tárgya. Ezek ugyanis ténykérdések, és sem a Jogegységi Tanácsnak, sem a Kúriának nem feladata a tények megállapítása.

[55] Az elvi jelentőségű jogkérdés az volt, hogy a kivételes méltánylást érdemlő okként figyelembe vehető körülményeknek, tényeknek milyen általános vizsgálati elveknek, szempontoknak kell megfelelnie, ebben pedig kiterjedt és egységes kúriai gyakorlat állt rendelkezésre.

[56] A megtagadó végzésekből következik az is, hogy ha a Kúria gyakorlata a felmerülő jogkérdésben egységes, akkor – és így jelen esetben is – az alsóbb fokú bíróságok ettől eltérő (esetlegesen téves) határozatait a Kp. 118. § (1) bekezdés b) pontjára (és nem az aa) alpontra) hivatkozással lehet támadni, és az ilyen felülvizsgálati kérelmet ezen ok alapján kell befogadni. Ezen elv csak implicite tűnik ki a végzésekből, mivel a felperes a befogadás körében a b) pontra nem hivatkozott. Egyébként ezt az álláspontot maga az Indítványozó is osztja, amikor azzal érvel, hogy „a befogadás az a) pont aa) alpont első fordulata (…) alapján csak abban az esetben indokolt, ha az adott jogkérdésben a Kúria közzétett ítélkezési gyakorlatában korábban még nem foglalt állást. Ha ugyanis már van az adott kérdésben kúriai gyakorlat, akkor csak a Kp. 118. § (1) bekezdés b) pontja (…) alapján történő befogadás jöhet szóba.”

[57] [Megjegyzendő, hogy a Határozat rendelkező része azt eredményezi, hogy azon ügyek felperesei, akik felülvizsgálati kérelmeinek befogadását a K.II. tanács megtagadta, továbbra is eltérő helyzetben lesznek az Indítványozó előtti ügy felpereséhez képest, amennyiben az Indítványozó a tényeket felülmérlegelve eltérő álláspontra jut. Ilyen módon a Határozat továbbra sem biztosítja a jogegységet abban az értelemben, ahogy azt az Indítványozó igényli.] [58] A Határozat [32] bekezdése tévesen tartalmazza, hogy „eltérés abban a tekintetben mutatkozott, hogy – amennyiben a Kúria az adott jogkérdésben még nem foglalt állást – további feltételként kell-e vizsgálni, hogy vannak-e az alsóbb fokú bíróságoknak az adott jogkérdésben eltérő határozatai”. Ez a kérdés ugyanis a Kfv.37.162/2023/2. és Kfv.37.172/2023/2. számú végzésekben fel sem merülhetett, mivel az eljáró tanács azonosította a meglévő, egységes kúriai gyakorlatot. Ahogy fentebb bemutattam, a [14] bekezdésnek más volt a valós értelme. A meglévő kúriai gyakorlat azonosítását követően jutott arra az ítélkező tanács, a konkrét felülvizsgálati kérelemre válaszolva, hogy az egyedi ügyekben hozott (eltérő) ítéleteknek nincs jelentősége a felülvizsgálati kérelem befogadása körében, mert van egy egységes kúriai gyakorlat. Emiatt a Határozat [33] bekezdésének érvelése is téves, amely alapvetően a mondatokra szétbontott értelmezés következménye.

[59] A Határozat [35] bekezdése ellentétes a rendelkező rész 2. pontjában foglaltakkal, mert a rendelkező rész 2. pontja csak a [14] bekezdésektől való eltérést engedi és azok (azaz a két bekezdés) kötelező erejűként hivatkozását zárja ki.

[60] Összefoglalva:

Ebben az ügyben elsődlegesen az kifogásolható, hogy szövegkörnyezetéből kiragadva kerül értelmezésre a két kúriai végzés jogi érvelésének két mondata. Szövegkörnyezetéből kiragadott (bármely) mondat értelme minden esetben sérül és téves következtetések levonására adhat alapot.

[61] Érdemben az üggyel kapcsolatban állítható, hogy a Határozat rendelkező részének 1. pontja – elvi szinten – helyes, de a 2. pontja téves, mivel az ott hivatkozott megtagadó végzések az 1. pont szerinti elvi tartalommal nem ellentétesek, a mellőzni rendelt [14] bekezdések szövegkörnyezetükből történő kiszakítása a végzés teljes jogi érvelésének téves értelmezését eredményezik. A Határozat összességében azt a látszatot kelti, mintha a két kúriai döntés ellentétes lenne az elvi tétellel, ami pedig nem igaz.

[62] A támadott végzések tartalma a Határozat rendelkező részének 1. pontjával egyezően az, hogy a felmerült konkrét jogkérdésben a Kúriának van gyakorlata, amely ráadásul egységes, így a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjának első fordulata nem indokolja a befogadást. Mindebből következik, hogy nem áll fenn jogegységi helyzet, így a Bszi. 40. § (1) bekezdése szerint jogegységi határozat meghozatalát mellőző végzést kellett volna hozni.

[63] A Határozat [32], [33] bekezdése hibás érvelést tartalmaz, [35] bekezdése pedig ellentétes a rendelkező rész 2. pontjában a tanács tagjai által elfogadott állásponttal.

Budapest, 2023. július 6.

Dr. Tóth Kincső s.k.

bíró

Dr. Márton Gizella bíró többségi határozattól eltérő álláspontja

[64] Az előzetes döntéshozatali indítvánnyal érintett Kfv.37.162/2023/2. és Kfv.37.172/2023/2. végzések a [13] bekezdésekben bemutatták a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti befogadás vizsgálatához, hogy a Kúriának az adott ügyekben alkalmazandó, a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Harmtv.) 17/A. § (1) bekezdés a) pontja, és (2) bekezdése szerinti kivételes méltánylást érdemlő körülmény fogalmának értelmezése körében a kúriai gyakorlat egységes. A végzések [14] bekezdései azt tartalmazzák, hogy a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontra alapított befogadás körében a Kúriának azt kell vizsgálnia, hogy a „támadott jogerős ítélet felvet-e olyan elvi jogkérdést, amelyben a Kúria még nem foglalt állást, vagy a Kúria joggyakorlata egységes-e, nem pedig azt, hogy a támadott jogerős ítélet mennyiben van összhangban az elsőfokú bíróság más ítéleteivel. Erre figyelemmel a felperes által hivatkozott, az elsőfokú bíróság más tanácsai által más egyedi ügyekben hozott ítéleteknek a felükvizsgálati kérelem befogadása szempontjából jogi relevanciájuk nem volt.”

[65] A Jpe.IV.60.024/2023. ügyben véglegesített határozat 1. pontja úgy fogalmaz, hogy „A közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjának első fordulata alapján, a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében a felülvizsgálati kérelem befogadására – általánosságban – akkor kerülhet sor, ha a jogerős ítélet olyan elvi jelentőségű jogkérdést vet fel, amellyel kapcsolatban a Kúria még nem foglalt állást, feltéve, hogy a jogértelmezést igénylő elvi jelentőségű jogkérdésben a bírói gyakorlat nem egységes, vagy a joggyakorlattól eltérő bírói döntés megismétlődésének, ezáltal a jogegység megbomlásának a veszélye áll fenn.”

[66] A Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja konjunktív feltételeket fogalmaz meg, kíván meg a befogadáshoz. Ennek a befogadási oknak az alkalmazását tekintve álláspontom szerint nem volt jogegységi helyzet: e pont [az a) pont aa) alpont első fordulata] alkalmazásának az előfeltétele – azaz az, hogy a jogkérdésben Kúria még nem foglalt állást – az adott ügyekben nem állt fenn. Az érintett határozatok [13] bekezdései éppen azt mutatták be, hogy a kúriai gyakorlat egységes, azaz a Kúria az adott jogkérdésben már állást foglalt. Ha a konjunktív feltételek közül az előfeltétel nem áll fenn, már nem vizsgálandó az a további feltétel, hogy hogy a jogértelmezést igénylő elvi jelentőségű jogkérdésben a bírói gyakorlat nem egységes, vagy a joggyakorlattól eltérő bírói döntés megismétlődésének, ezáltal a jogegység megbomlásának a veszélye áll fenn. Ennek az értelmezésnek felel meg az a [14] bekezdésekben írt az a megállapítás, hogy „nem azt kell vizsgálni, hogy a támadott jogerős ítélet mennyiben van összhangban az elsőfokú bíróság más ítéleteivel”.

[67] A [14] bekezdésekben megfogalmazott jogértelmezés ezért nem tér el a Jpe.IV.60.024/2023. ügyben véglegesített határozat 1. pontjában megfogalmazott értelmezéstől, amelynek tartalmát a Jpe. határozat [8] bekezdése félreértve, tévesen idézi. E téves értelmezés folytán hozott döntést a Jogegységi Panasz Tanács olyan kérdésben, amelyben a döntéshozatal nem volt indokolt. Az érintett kúriai határozatok nem azt mondták ki, hogy a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja első fordulata esetében azt kellene vizsgálni, hogy a kúriai joggyakorlat nem egységes, hanem azt, hogy a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében azt kell vizsgálni, hogy a felvetett jogkérdésben állást foglalt-e már a Kúria (mert, ha még nem foglalt állást, akkor jöhet szóba a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja első fordulata és a további konjunktív feltétel vizsgálata), illetve azt, hogy a Kúria joggyakorlata egységes-e (azaz, ha van kúriai joggyakorlat, akkor már a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja első fordulatának alkalmazásához az előfeltétel hiányzik).

[68] A Kúria egységes joggyakorlatával szemben esetlegesen széttartó elsőfokú bírósági gyakorlat esetében a befogadásnak nem a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja szerint lehet helye, hanem esetlegesen a Kp. 118. § (1) bekezdés b) pontja alapján, ha kúriai határozatokkal való ellentétes döntés hozatala, mint feltétel fennáll.

[69] Dr. Tóth Kincső többségi határozattól eltérő álláspontjával egyetértek.

Budapest, 2023. július 8.

Dr. Márton Gizella s.k.
bíró

Forrás: https://www.kuria-birosag.hu/hu/joghat/72023-jeh-jpeiv60024202310-szam

A Kúria
Jogegységi Panasz Tanácsának

jogegységi hatályú határozata

Az ügy száma: Jpe.I.60.003/2022/9.

A felperes: a felperes neve (a felperes címe)

A felperes képviselője: Áj Tibor ügyvédi Iroda (ügyintéző: Dr. Áj Tibor ügyvéd; a felperes jogi képviselőjének címe)

Az alperes: Technológiai és Ipari Miniszter (az alperes címe)

Az alperes képviselője: Dr. Veres Ildikó kamarai jogtanácsos

A per tárgya: közlekedési ügyben hozott határozat jogszerűségének vizsgálata

A jogegységi panaszt benyújtó fél: az alperes

A jogegységi panasszal támadott határozat száma: Kpkf.II.40.840/2021/2. számú végzés

Rendelkező rész

A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa megállapítja, hogy a Kpkf.II.40.840/2021/2. számú, jogegységi panasszal támadott végzés jogkérdésben eltér a Kpkf.VI.39.206/2021/2. számú – a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett – végzéstől, és az eltérés nem volt indokolt.

Az indokolatlan eltérés miatt a jogegységi panasszal támadott Kpkf.II.40.840/2021/2. számú végzést hatályon kívül helyezi, a Kúria másodfokú tanácsát új eljárásra és új határozat hozatalára utasítja.

A Kúriának a bíróságokra kötelező jogértelmezése szerint, ha a felperes a keresetlevelet nem megfelelő helyen nyújtotta be, és a keresetindítási határidőben a keresetlevél a vitatott cselekményt megvalósító közigazgatási szervhez, többfokú közigazgatási eljárásban hozott cselekmény esetén az elsőfokon eljárt közigazgatási szervhez nem érkezett meg, a keresetlevelet – elkésettség okán – a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény 48. § (1) bekezdés i) pontja alapján kell visszautasítani.

A jogegységi panasz elbírálásával összefüggésben felmerült költséget az állam viseli.

A Kúria elrendeli határozatának közzétételét a Magyar Közlönyben.

A határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye.

Indokolás

A jogegységi panasz alapjául szolgáló tényállás

[1] Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Közúti Közlekedési Főosztálya (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) a járművek össztömegére vonatkozó előírások megsértése miatt a 2020. október 26. napján kelt határozat száma számú határozatával a felperest 50.000 forint közigazgatási bírság megfizetésére kötelezte. A fellebbezés folytán eljárt alperes a 2021. április 12-én kelt másodfokú határozat száma számú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.

[2] A felperes jogi képviselője 2021. április 26. napján vette át a másodfokú határozatot, amelynek jogszerűségét vitatva elektronikus úton 2021. május 19-én keresetet terjesztett elő Budapest Főváros Kormányhivatalánál, e hatóság a keresetlevelet 2021. május 21-én továbbította az alperesnek.

Az elsőfokú végzés

[3] A Fővárosi Törvényszék (a továbbiakban: elsőfokú bíróság) a 19.K.704.074/2021/3. számú végzésével a keresetlevelet a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 48. § (1) bekezdés i) pontja alapján – elkésettség okán – visszautasította.

[4] Adminisztrációs okból történt téves kiadmányozásra hivatkozással később megküldte a felperesnek döntése részben eltérő tartalmú kiadmányát. E szintén 3. sorszámú végzés szerint a keresetlevél – nem megfelelő helyen történt benyújtása miatti – visszautasításának jogszabályi alapja, mert „az így nem a megfelelő módon előterjesztett”, a Kp. 48. § (1) bekezdés l) pontja.

A Kúria jogegységi panasszal támadott végzése

[5] A felperes fellebbezése alapján eljárt Kúria a Kpkf.II.40.840/2021/2. számú végzésével az elsőfokú bíróság 19.K.704.074/2021/3. számú végzését helybenhagyta.

[6] Indokolásában idézte a Kp. 39. §-ának a keresetlevél benyújtása helyét szabályozó (1) bekezdését, majd megállapította, hogy a felperes a keresetlevelét téves helyen – nem az elsőfokon eljárt közigazgatási szervnél – nyújtotta be, amelyet „úgy kell tekinteni, hogy azt az elektronikus kapcsolattartásra köteles fél nem a jogszabályban – azaz a Kp. 39. § (1) bekezdésében – meghatározott módon terjesztette elő”, az elsőfokú döntés ezért jogszerű.

A jogegységi panasz

[7] A Kpkf.II.40.840/2021/2. számú kúriai végzéssel szemben az alperes (a továbbiakban: panaszos) – tartalmában – a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 41/B. § (2) bekezdése alapján jogegységi panaszt terjesztett elő, a Bszi. 41/D. § (1) bekezdés c) pontja alkalmazásával a végzés hatályon kívül helyezését, a Kúria új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.

[8] Jogi álláspontja szerint e végzésben a Kúria indokolatlanul tért el a BH2021.5.152 számon megjelent, a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett, Kpkf.VI.39.206/2021/2. számú eseti döntéstől, az elsőfokú bíróság által első alkalommal megküldött és a keresetlevelet elkésettsége okán, a Kp. 48. § (1) bekezdés i) pontja alapján visszautasító végzés felel meg a bírósági joggyakorlatnak.

[9] Kifejtette – idézve az eseti döntésben foglaltakat –, hogy a felperes a keresetlevelét a jogszabályban meghatározott helyen nem terjesztette elő, ezért a benyújtás határidejének megtartottsága fel sem merülhet, nem is vizsgálható, és a keresetlevelet a Kp. 48. § (1) bekezdés i) pontja alapján kell visszautasítani. A határidőt csak akkor lehet értékelni, ha a felperes a keresetlevelet a jogszabályban meghatározott helyen nyújtja be. A Kúria végzésével ellentmondásossá teszi a Kp. 48. § (1) bekezdés i) és l) pontja eddigi alkalmazását, a már kialakult joggyakorlattól indokolatlanul tért el.

[10] Sérelmezte továbbá, hogy a kúriai végzés értelmezési bizonytalanságot is eredményezett, mert a rendelkező része alapján nem ismert, az eljárt bíróság a „hibás”, avagy a „helyes” kiadmányozású elsőfokú végzést hagyta helyben.

[11] A panaszos a Kúria további 16 (Kpkf.40.693/2021/2., Kpkf.40.735/2021/2., Kpkf.40.682/2021/2., Kpkf.40.722/2021/2., Kpkf.40.746/2021/3., Kpkf.40.811/221/2., Kpkf.40.830/2021/2., Kpkf.40.794/2021/2., Kpkf.40.611/2021/2., Kpkf.40.492/2021/2., Kpkf.40.576/2021/2., Kpkf.40.847/2021/3., Kpkf.40.910/2021/2., Kpkf.40.608/2021/2., Kpkf.40.728/2021/4., Kpkf.40.683/2021/3.) határozatát is megjelölte, amelyek előadása szerint az eseti döntéssel azonos állásponton alapulnak.

[12] A jogegységi panaszával egyidejűleg a panaszos a Bszi. 41/C. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó Kp. 50. § (2) bekezdés a) pontjára alapítottan azonnali jogvédelem iránti kérelmet is előterjesztett, amelyet a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a 4. sorszámú végzésével elutasított.

Az ellenérdekű fél nyilatkozata

[13] Az ellenérdekű fél a jogegységi panaszra észrevételt nem terjesztett elő.

A Jogegységi Panasz Tanács döntése és annak indokai

[14] A jogegységi panasz alapos.

[15] A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a Bszi. 41/B. § (2) bekezdése alapján vizsgálta, hogy a jogegységi panasszal támadott kúriai végzés jogkérdésben eltért-e a Kúria 2012. január 1. után meghozott, és a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett, a panaszban megjelölt határozataitól.

[16] A panaszos részletesen kifejtett álláspontja szerint a Kpkf.II.40.840/2021/2. számú kúriai végzés a Kpkf.VI.39.206/2021/2. számú eseti döntéstől tért el. Megjelölt még további 16 kúriai döntést, amelyek vonatkozásában az eltérést állította, de nem indokolta meg.

[17] A Kúria megállapította, hogy a panaszos által megjelölt valamennyi határozatot a Kúria 2012. január 1. napját követően hozta, azonban a döntések közül csak a Kpkf.VI.39.206/2021/2.,Kpkf.40.693/2021/2.,Kpkf.40.794/2021/2.,Kpkf.40.492/2021/2.,Kpkf.40.576/2021/2.,Kpkf.40.847/2021/2.,Kpkf.40.746/2021/3.,Kpkf.40.830/2021/2., Kpkf.40.910/2021/2. számú határozatok kerültek közzétételre a Bírósági Határozatok Gyűjteményében, ezért a panasz előterjesztésének a Bszi. 41/B. § (1) és (2) bekezdéseiben meghatározott feltételei e végzésekre teljesülnek.

[18] A Bszi. 41/C. § (3) bekezdés b) pontjában előírt követelmény alapján a határozat szám szerinti megjelölése mellett az is feladata a panasz benyújtójának (Jpe.I.60.029/2021/9. Indokolás [18] bekezdés, Jpe.II.60.019/2021/18. Indokolás [29] bekezdés), hogy az eltérést konkrétan meghatározza, bemutatva a panaszolt, illetve az összehasonlításul hivatkozott határozatok közötti ellentétet, és álláspontját megindokolja. A panaszos a jogegységi panasz indítványában kizárólag a Kpkf.VI.39.206/2021/2. számú végzésnél mutatta be az ügyazonosságot, és terjesztett elő érdemi indokolást a jogértelmezés eltérése vonatkozásában, ezért az általa állított eltérést a Kúria a Bszi. 41/B. § (2) bekezdése értelmében érdemben kizárólag a Kpkf.VI.39.206/2021/2. számú végzés esetén vizsgálhatta. Azonos döntést hozott e kérdésben a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a panaszos részéről benyújtott, jelen eljárás jogegységi panaszával a jogi indokolásában szövegazonos tartalmú, és összehasonlításként ugyanezen határozatokat tartalmazó, Jpe.I.60.007/2022. számon lajstromozott jogegységi panasz alapján indult eljárásban.

[19] A Kúriának az egységes jogértelmezés érdekében vizsgálnia kellett továbbá, hogy az ügyazonosság fennáll-e a már közzétett Kpkf.VI.39.206/2021/2. és a panasszal támadott Kpkf.II.40.840/2021/2. számú kúriai végzések között.

[20] A jogegység követelményét az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdése rögzíti, kimondva, hogy a Kúria biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét. A Kúria e feladatát az ítélkezése során akkor teljesíti, ha a közzétett kúriai döntéseiben elfogadott jogértelmezést, elvi megállapítást („ratio decidendi”-t) az azonos ügyekben követi.

[21] A jogegység fogalmát – ahogyan azt a Kúria a Jpe.I.60.002/2021/7., Jpe.I.60.005/2021/5. számú határozataiban kifejtette – az egyes eljárási törvények nem definiálják, a Bszi. jogegységi eljárásra és jogegységi panasz eljárásra vonatkozó rendelkezéseiből, annak egyes eseteire vonható le – negatív oldalról – következtetés, amelynek értelmében a jogegység hiányát a korábbi döntéstől jogkérdésben való indokolatlan eltérés okozza. A jogegység követelménye tehát sohasem absztrakt, hanem mindig konkrét ügyekhez, jogértelmezéshez köthető, az csak meghatározott és megjelölt bírói döntések tekintetében merülhet fel. Sem a Bszi., sem más jogszabályok nem rendelkeznek a jogegység alapvető feltételéről, a döntések jogi egybevethetőségéről. A jogegység elsősorban anyagi jogi kérdés, mivel azt kell biztosítani, hogy a bíróságok azonos ügyeket ugyanolyan tartalommal döntsenek el. A jogegység követelményén belül tehát az az elvárás, hogy ugyanazon ügyekben a jogértelmezés is azonos legyen. Ha nincs meg az ügyek közötti azonosság, mert eltérő hátterűek a bírói döntések, akkor sem jogilag, sem tágabb értelemben nem értelmezhető a jogegység.

[22] A Kúria e határozataiban már rámutatott, a jogegység követelménye feltételezi annak vizsgálatát, hogy mikor áll fenn az ügyek (bírói döntések) közötti azonosság. Az ügyazonosság több tényező által befolyásolt, összetett jogfogalom, amelyet mindig esetről esetre kell vizsgálni. Ha a döntések jogkérdésben való hasonlóságát vizsgálja a Kúria, szigorúan kell venni az összehasonlított bírói döntésekben az alkalmazott anyagi jogszabály egyezőségét (hatály, normatartalom) és a jogértelmezés szempontjából releváns tények azonosságát, továbbá közigazgatási perben – a kérelemhez kötöttség és a közigazgatási ügy tárgya által meghatározott vizsgálat miatt – a hatósági, a kereseti és a felülvizsgálati kérelem ténybeli és jogi azonosságot befolyásoló elemeit.

[23] Rögzíteni szükséges továbbá a jogegységi panasz eljárások azon lényeges elvi tételét, hogy a Kúria a jogegységi panasz eljárásban az ítélkező tanács által megállapított tényeket és önmagában a jogértelmezés helytállóságát nem bírálhatja felül, mivel ez az eljárás nem jelent egy újabb teljes körű jogorvoslatot. A vizsgálat csak már közzétett és az ítélkező tanács által meghozott döntések jogkérdésben való eltérésére szorítkozik.

[24] Mindezek folytán a panaszos által a jogegységi panasszal támadott Kpkf.II.40.840/2021/2. számú végzés rendelkező része vonatkozásában állított „értelmezési bizonytalanság” a jogegységi panasz eljárásban érdemben nem értékelhető.

[25] A közigazgatási per jogszerű indításának lényeges szabályai közé tartozóan a Kp.-ban meghatározott a keresetlevél benyújtásának helye, ideje és módja. A benyújtás helye a Kp. 39. § (1) bekezdése szerint a vitatott cselekményt megvalósító közigazgatási szerv; többfokú közigazgatási eljárásban hozott cselekmény esetén a keresetlevelet az elsőfokon eljárt közigazgatási szervnél kell előterjeszteni. A releváns tények azonosságának vizsgálata körében a Kúria megállapította, a közzétett Kpkf.VI.39.206/2021/2. számú végzésben foglalt tényállás, illetve a jogegységi panasszal támadott Kpkf.II.40.840/2021/2. számú kúriai végzés tényállása szerint is többfokú közigazgatási eljárásban járt el a hatóság, így mindkét ügyben a keresetlevelet az elsőfokon eljárt közigazgatási szervnél kellett volna benyújtani, azonban ez egyik esetben sem valósult meg.

[26] A közzétett, illetve a panaszolt kúriai döntésekben rögzített azon tényállás alapján, hogy az elsőfokon eljárt közigazgatási szervnél egyik ügyben sem került a keresetlevél benyújtásra, továbbá mivel a Kp. e tényállásra, azaz a keresetlevélnek nem e törvényben meghatározott helyen történő előterjesztésére jogkövetkezményt nem szabályoz, az elsőfokú bíróságoknak vizsgálniuk kellett, hogy a keresetlevél a törvényes határidőn belül megérkezett-e mégis az elsőfokú hatósághoz (például, mert a közigazgatási szerv, ahová a felperes tévesen benyújtotta a keresetlevelet, továbbította azt az elsőfokú hatóságnak). A Kp. 39. § (1) bekezdése értelmében a keresetlevél benyújtásának az ideje a vitatott közigazgatási cselekmény közlésétől számított harminc nap. Az elsőfokú végzésekben megállapított tényállások szerint az elsőfokú hatósághoz a keresetlevél sem a közzétett, sem a panaszolt ügyben törvényes határidőn belül nem érkezett meg. Az elsőfokú bíróságoknak a továbbiakban a Kp. rendelkezése alapján alkalmazniuk kellett a keresetindítási határidő elmulasztásának jogkövetkezményeit.

[27] A Kp. 48. § (1) bekezdés i) pontja értelmében a bíróság a keresetlevelet visszautasítja, ha a felperes a keresetindítási határidőt elmulasztja, és igazolási kérelmet nem terjeszt elő, vagy azt a bíróság elutasítja. A közzétett végzésben az elsőfokú bíróság e törvényhely alkalmazásával utasította vissza a keresetlevelet. A Kp. 48. § (1) bekezdés l) pontja szerint a bíróság a keresetlevelet visszautasítja, ha az elektronikus ügyintézésre köteles felperes vagy a jogi képviselő nem elektronikus úton vagy elektronikus úton, de nem a jogszabályban meghatározott módon terjesztette elő. A panasszal támadott végzésben az elsőfokú bíróság e törvényhely szerint rendelkezett.

[28] A közzétett és a panasszal támadott végzések azonos tényállása alapján tehát az eljárt elsőfokú bíróságok eltérő jogszabályhelyre alapítottan rendelkeztek a jogkövetkezményekről.

[29] A közzétett Kpkf.VI.39.206/2021/2. számú végzésben a Kúria jogszerűnek minősítette az elsőfokú bíróság azon döntését, hogy mivel – a benyújtás helye alóli kivételek hiányában – a Kp. 39. § (1) bekezdése szerinti helyre keresetlevél benyújtása nem történt, és határidőben az elsőfokú hatósághoz előterjesztett keresetlevél az ügyben nincs, a téves helyre benyújtott, elkésettnek minősülő keresetlevelet a Kp. 48. § (1) bekezdés i) pontja alapján vissza kellett utasítani.

Indokolása szerint a jogalkotó a téves helyen történő előterjesztést nem nevesítette külön visszautasítási okként, ezt a körülményt a határidő megtartottságával összefüggésben kell vizsgálni. Amennyiben a jogi képviselővel eljáró felperes a keresetlevelét kizárólag nem a jogszabályban meghatározott helyen nyújtja be, úgy a benyújtás helye alóli kivételeket vizsgálni kell, és ha a kivételek nem állnak fenn, a határidőben való benyújtás nem merülhet fel, így a Kp. 48. § (1) bekezdés i) pont alkalmazandó.

A Kúria kifejtette a továbbiakban, hogy a téves helyre történő benyújtás és a téves módon történő benyújtás egymástól eltérő, két különböző eset, ennek megfelelően más-más jogkövetkezménnyel járnak. A Kp. 48. § (1) bekezdés l) pontjában foglalt, „nem a jogszabályban meghatározott módon” kitétel nem a téves helyre, hanem az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvényben (a továbbiakban: E-ügyintézési tv.) meghatározott módtól eltérően, a nem megfelelő elektronikus nyomtatványon történő, téves módon való benyújtást jelenti, értelmezése e törvény szerint lehetséges, míg a téves helyre történő előterjesztés a Kp. 48. (1) bekezdés i) pontja alkalmazásához vezet, ha – a kivételek hiányában – a Kp. 39. § (1) bekezdésétől eltérő helyre, határidőben a keresetlevél nem került előterjesztésre.

A téves helyre való benyújtás esetére a Kp. 48. § (1) bekezdés l) pontjának alkalmazása értelmetlenné és feleslegessé tenné, kiüresítené a Kp. 39. § (3) bekezdésében foglalt kivételt tartalmazó szabályt (amely szerint: „A keresetlevelet határidőben benyújtottnak kell tekinteni, ha azt a jogi képviselő nélkül eljáró felperes – határidőn belül – tévesen a bírósághoz vagy a közigazgatási szerv jogorvoslati szervéhez nyújtotta be.”), továbbá kiüresedne a Kp. 39. § (1) bekezdésének utolsó mondata is, mivel ebben az esetben a jogi képviselővel eljáró fél akár a határidőn túl is benyújthatná közvetlenül a bíróságnál a keresetlevelét, mert a Kp. 49. § (1) bekezdése alapján a keresetlevél benyújtása joghatásainak fennmaradását tartalmazó szabályok alkalmazhatósága miatt a keresetlevelet újból benyújthatja, mely e szabály kijátszásához vezetne.

[30] A panasszal támadott Kpkf.II.40.840/2021/2. számú végzésében a Kúria – a közzétett végzésben foglaltaktól eltérően – jogszerűnek minősítette az elsőfokú bíróság azon döntését, hogy mivel (a benyújtás helye alóli kivételek hiányában) a Kp. 39. § (1) bekezdése szerinti helyre keresetlevél benyújtása nem történt, és határidőben az elsőfokú hatósághoz előterjesztett keresetlevél az ügyben nincs, ezért a téves helyre benyújtott, elkésettnek minősülő keresetlevelet a Kp. 48. § (1) bekezdés l) pontja alapján kellett visszautasítani. Indokolása szerint az elsőfokú bíróság érdemben helyes döntést hozott, mert a felperes keresetlevelét nem a jogszabályban – azaz a Kp. 39. § (1) bekezdésében – meghatározott módon terjesztette elő.

A Kúria kiegészítette még az elsőfokú bíróság végzését azzal, hogy jelen ügyben a felperes a keresetlevelét nem vitatottan téves helyen terjesztette elő, de a közigazgatási szervnek, amelyhez tévesen került benyújtásra a keresetlevél, nincs törvényi kötelezettsége annak határidőn belüli továbbítására. Amennyiben ezen kötelezettség hiányában is határidőben kerül sor a téves helyre benyújtott keresetlevél továbbítására, és így a vitatott közigazgatási cselekményt megvalósító szervhez a Kp. 39. § (1) bekezdésében meghatározott határidőn belül megérkezik, azt elkésettnek nem lehet tekinteni.

[31] A Kúria megállapította, hogy a panasszal támadott Kpkf.II.40.840/2021/2. számú és a közzétett Kpkf.VI.39.206/2021/2. számú végzések tényállása azonos (a felperes a keresetlevelet téves helyen nyújtotta be, és a keresetindítási határidőben a keresetlevél az elsőfokú hatósághoz nem érkezett meg), ugyanakkor a panasszal támadott végzés jogkérdésben eltér a közzétett végzéstől, mert a téves helyen és a keresetindítási határidőt elmulasztva előterjesztett keresetlevelet a közzétett végzésben alkalmazott jogkövetkezmény: a keresetlevélnek – elkésettség okán – a Kp. 48. § (1) bekezdés i) pontja szerinti visszautasítása helyett a Kúria felülvizsgálati tanácsa a panasszal érintett végzésben a Kp.-nak a téves módon történő előterjesztésre irányadó 48. § (1) bekezdés l) pontjában foglalt jogkövetkezményt alkalmazta.

[32] A Kúria vizsgálta a jogkérdésben való eltérés indokoltságát. Elsődlegesen megállapította, hogy a panasszal támadott végzésben a Kúria az eltérést eredményező jogi álláspontját nem indokolta meg, csak rögzítette, hogy a keresetlevél benyújtásának helyét és idejét szabályozó Kp. 39. § (1) bekezdésének a megsértését „úgy kell tekinteni”, hogy a fél a keresetlevelet nem „a jogszabályban meghatározott módon terjesztette elő”.

[33] A továbbiakban a Kúria megvizsgálta a Kp. 39. § (1) bekezdés és a 48. § (1) bekezdés i) pont alkalmazásának joggyakorlatát és megállapította, hogy a Kúria irányadónak tekinti a közzétett Kpkf.VI.39.206/2021/2. számú döntésben foglaltakat, amelyeket végzéseiben is megerősített. A Kúria a Jpe.I.60.007/2022/6. számú döntésében már kifejtette, hogy „az elkésettség jogkövetkezménye a téves helyre való benyújtás esetén nem automatikusan alkalmazandó, hanem ez a feltétel – ahogy a BH2021.5.152. számú döntésben is kifejtésre került – összefügg a keresetindítási határidővel. Ha a téves helyen történő előterjesztést követően a keresetlevél továbbküldésére nem kerül sor vagy nem a Kp. 39. § (1) bekezdése szerinti szervhez történik meg a továbbítás, illetve a Kp. 39. § (1) bekezdése szerinti szervhez kerül továbbításra a keresetlevél, azonban az a keresetindítási határidőn túl érkezik meg, a visszautasításról szóló végzést a Kp. 48. § (1) bekezdés i) pontja alapján kell meghozni.”.

[34] A Kúria a közzétett és a panasszal érintett végzésekben foglalt tényállással megegyező tényállású ügyekben a közzétett végzés rendelkezésében és indokolásában foglaltakkal egyező jogi álláspont szerint, azonosan döntött. A Kpkf.39.104/2022/2. számú végzésében megállapította, a tisztességes eljáráshoz való jogból is fakadóan az, hogy a jogalkotó nem nevesíti a téves helyen történő előterjesztést külön a keresetlevél visszautasításának okaként, nem értékelhető az ügyfelek hátrányára. Ha a keresetlevél nem érkezik meg határidőben a Kp. 39. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási szervhez, úgy az a Kp. 48. § (1) bekezdés i) pontjában foglalt keresetlevél visszautasítási ok értelmében elkésett, azt vissza kell utasítani. A Kpkf.40.954/2021/2. számú végzés ugyanezt a megállapítást tartalmazza. A Kpkf.39.208/2021/2. számú döntés értelmében amennyiben a jogi képviselővel eljáró felperes a keresetlevelét kizárólag a nem a jogszabályban meghatározott helyen nyújtja be, a bíróságnak elsődlegesen a benyújtás helye alóli kivételeket kell vizsgálnia, és amennyiben a kivétel-szabály nem alkalmazható, úgy a Kp. 48. § (1) bekezdés i) pontja alapján kell a keresetlevelet visszautasítani, ebben az esetben a határidő megtartottsága fel sem merülhet. Azonos elvi álláspontot tartalmaznak többek között a Kpkf.40.943/2021/2., Kpkf.40.957/2021/4., Kpkf.40.967/2021/4., Kpkf.40.968/2021/4., Kpkf.40.977/2021/4., Kpkf.40.998/2021/2., Kpkf.40.994/2021/2., Kpkf.41.005/2021/2., Kpkf.41.008/2021/2., Kpkf.39.104/2022/2., Kpkf.40.954/2021/2. számú végzések.

[35] Mindezek folytán a Kúria megállapította, a panasszal támadott végzésből az eltérés indoka – annak hiányában – nem ismert, továbbá az azonos tényállású kúriai ügyekben folytatott jogértelmezés és jogalkalmazás megegyezik a közzétett végzésben foglaltakkal, és a két végzés jogi indokolásának eltérését megalapozó egyéb tény, körülmény, adat nincsen, amelyekből következően a panasszal támadott Kpkf.II.40.840/2021/2. számú végzés a Kpkf.VI.39.206/2021/2. számú végzéstől indokolatlanul tért el. A Kpkf.II.40.840/2021/2. számú kúriai végzés és a hasonló jogértelmezést tartalmazó határozatok a továbbiakban kötelező döntésként nem hivatkozhatók.

[36] A Kúria a Bszi. 41/D. § (1) bekezdés c) pontja alapján a jogkérdésben való indokolatlan eltérés megállapítása mellett döntött a bíróságokra kötelező értelmezésről, a panasszal támadott határozatot hatályon kívül helyezte, az eljáró tanácsot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.

[37] A Kúria a panaszos (a korábbi per alperese) megnevezését a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló 2022. évi II. törvény 1. § k) pontjára, valamint a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 160. § 11. pontjára, továbbá 194. § (1) bekezdés a) pontjára figyelemmel módosította, tekintettel arra, hogy a Technológiai és Ipari Minisztérium az Innovációs és Technológiai Minisztérium átnevezésével működik tovább.

Elvi tartalom

[38] Ha a felperes a keresetlevelet nem megfelelő helyen nyújtotta be, és a keresetindítási határidőben a keresetlevél a vitatott cselekményt megvalósító közigazgatási szervhez, többfokú közigazgatási eljárásban hozott cselekmény esetén az elsőfokon eljárt közigazgatási szervhez nem érkezett meg, a keresetlevelet – elkésettség okán – a Kp. 48. § (1) bekezdés i) pontja alapján kell visszautasítani.

Záró rész

[39] A Bszi. 41/D. § (4) bekezdése értelmében, ha a Jogegységi Panasz Tanács megállapítja a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérést, a panasz elbírálásával összefüggésben felmerült költséget az állam viseli, ezért a Kúria – a panaszos igazolt teljes személyes illetékmentessége folytán le nem rótt – illeték megfizetéséről nem rendelkezett.

[40] A panaszos a jogegységi panasz eljárással összefüggésben költségei megtérítését nem kérte, az ellenérdekű félnek a panasz eljárással költségei nem merültek fel, így a Jogegységi Panasz Tanácsnak költségekről rendelkeznie nem kellett.

[41] A Bszi. 41/D. § (5) bekezdése alapján a Kúriának a közzétett határozatától jogkérdésben való eltérést és a bíróságokra kötelező értelmezést megállapító határozata jogegységi határozat hatályú, azt a Magyar Közlönyben közzé kell tenni.

[42] A határozat ellen sem a Bszi., sem más jogszabály nem biztosít jogorvoslatot.

Budapest, 2022. szeptember 26.

Dr. Varga Zs. András s.k. a tanács elnöke,
Dr. Kurucz Krisztina s.k. előadó bíró,
Dr. Patyi András s.k. bíró,
Dr. Balogh Zsolt s.k. bíró,
Dr. Bartal Géza s.k. bíró,
Dr. Domonyai Alexa s.k. bíró,
Dr. Döme Attila s.k. bíró,
Dr. Dzsula Marianna s.k. bíró,
Dr. Farkas Attila s.k. bíró,
Dr. Hajdu Edit s.k. bíró,
Dr. Hajnal Péter s.k. bíró,
Dr. Harangozó Attila s.k. bíró,
Dr. Harter Mária s.k. bíró,
Dr. Kovács Zsuzsanna s.k. bíró,
Nyírőné dr. Kiss Ildikó s.k. bíró,
Dr. Sperka Kálmán s.k. bíró,
Dr. Tánczos Rita s.k. bíró

Forrás: https://www.kuria-birosag.hu/hu/jogegysegi-panasz/jpei6000320229-szamu-hatarozat

KÚRIA

3/2020.KJE

A Kúria Közigazgatási Jogegységi Tanácsa a Kúria elnöke által kezdeményezett, a termőföld kisajátítása esetén a haszonbérlőnek járó kártalanítás kérdéséről szóló jogegységi eljárásban meghozta a következő

jogegységi határozatot:

Termőföld kisajátítása esetén a kisajátítási eljárásban a haszonbérlőnek kártalanítás közvetlenül nem állapítható meg.

Indokolás

I.

A Kúria elnöke a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdés a) pontja, illetve 33. § (1) bekezdés a) pontja alapján az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében jogegységi indítványt terjesztett elő a termőföld kisajátítása esetén a haszonbérlőnek járó kártalanítás kérdésében.

Az indítványozó álláspontja szerint a Kúria gyakorlata nem egységes abban a tekintetben, hogy a kisajátítási kártalanítás az érintett ingatlan haszonbérlőjét közvetlenül megilleti-e.

Az indítvány szerint a Kfv.VI. tanács egységes ítélkezési gyakorlatot folytatott (Kfv.VI.37.387/2016/9., Kfv.VI.37.720/2018/6. számú ítéletek) a tekintetben, hogy a kisajátítási kártalanítás szempontjából az ingatlanon fennálló jog jogosultja alatt az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogosultat kell érteni, és az ingatlan tulajdonosával kötött haszonbérleti megállapodás alapján a haszonbérlőt kártalanítás közvetlenül nem illeti meg. A Kfv.IV. tanács szerint (Kfv.IV.37.721/2018/6. számú ítélet) ugyanakkor a termőföldekre vonatkozó haszonbérlet, amelyet a földhasználati nyilvántartásba bejegyeztek, a dologi jogokkal egy tekintet alá eső, az ingatlanon fennálló olyan jognak minősül, amelynek megszűnése esetén a haszonbérlőnek is közvetlenül kártalanítás jár.

Az indítványozó szerint abban nem mutatkozik eltérés az eljáró tanácsok ítéletei között, hogy az ingatlant érintő haszonbérlet esetén a haszonbérlőt a kisajátítás következtében keletkezett kárai miatt „kompenzáció” illeti meg, az ítélkezési gyakorlat a vonatkozásban mutat eltérést, hogy a kisajátítási kártalanítás a haszonbérlőt közvetlenül, vagy a haszonbérlettel érintett ingatlan tulajdonosán keresztül, vele szemben érvényesíthető, a szerződéses viszonyból adódó elszámolás körébe tartozó jogosultságként illeti-e meg.

A Kfv.VI. tanács szerint az ingatlanon fennálló jogok alatt az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogokat kell érteni, és a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény (a továbbiakban: Kstv.) szóhasználata alapján a tulajdonjog elvonásán kívül az ingatlanon fennálló jog megszűnéséért jár kártalanítás. Mivel az ingatlan tulajdoni lapja nem tartalmazza a haszonbérletet, ezért a Kstv. fogalomrendszerében az nem minősül az ingatlanon fennálló jognak.

A Kfv.IV. tanács álláspontja alapján azonban az ingatlanon fennálló jog jogosultja nem azonos az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogosulttal. A vonatkozó jogszabályhelyek összevetése és értelmezése alapján a tanács arra a következtetésre jutott, hogy a termőföldre vonatkozó haszonbérlet, amelyet a földhasználati nyilvántartásba bejegyeztek, a dologi jogokkal egy tekintet alá eső, az ingatlanon fennálló olyan jognak minősül, amelynek megszűnése esetén kártalanítás jár.

A Kfv.IV. és a Kfv.VI. tanács a Kstv. indokolása alapján is eltérő következtetésre jutott. A Kfv.IV. tanács álláspontja szerint a törvényi indokolás egyértelműen azt a jogalkotói szándékot juttatja kifejezésre – sőt „expressis verbis” ki is mondja –, hogy a haszonbérleti jog megszűnése esetén kártalanítás jár, a Kfv.VI. tanács szerint azonban a Kstv. 9-21. §-ához fűzött, az indokolásnak a jogkérdés szempontjából releváns bekezdése arra az esetre vonatkozik, amikor a tulajdonos kártalanítására csereingatlannal kerül sor.

Mindkét eljáró tanács a jogértelmezése során figyelemmel volt a 15/2014. (V.13.) AB határozatra, amelyből a Kfv.IV. tanács azt hangsúlyozta, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlatában a tulajdonhoz való alkotmányos alapjog kiterjed nemcsak a polgári jogi értelemben vett tulajdonosok, hanem a vagyoni értékű jogok jogosultjainak védelmére is, míg a Kfv.VI. tanács azt emelte ki, hogy a haszonbérlő nem tulajdoni várományos, nem viseli egyedül a kárveszélyt, ezért jogi helyzete nem azonosítható a pénzügyi lízingbe vevővel.

Mindkét tanács a jogértelmezése során – bár eltérő következtetéssel –, de értékelte azt a tényt is, hogy a haszonbérlet az ingatlan-nyilvántartásban nem, de a földhasználati nyilvántartásban szerepel. A Kfv.IV. tanács arra a következtetésre jutott, hogy a haszonbérlet ugyan az ingatlan-nyilvántartásban nem szerepel, de a Kstv. nem tartalmazza azt a kitételt, hogy a jogosultságok csak akkor relevánsak a kártalanítás szempontjából, ha azokat az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték. A Kfv.VI. tanács álláspontja szerint a földhasználati nyilvántartás az ingatlan-nyilvántartás adataira épülő, de attól elkülönülő közhiteles hatósági nyilvántartás, ez azonban a Kstv. 9. § (1) bekezdése szempontjából jelentőséggel nem bír még akkor sem, ha azt is az ingatlanügyi hatóság vezeti.

Mindezek alapján az indítványozó kérte, hogy a jogegységi tanács foglaljon állást abban a kérdésben, hogy a termőföldre vonatkozó haszonbérlet az ingatlanon fennálló olyan jognak minősül-e, amelynek az ingatlan kisajátítása miatti megszűnése esetén a haszonbérlőnek a kisajátítási eljárásban közvetlenül megállapítandó kártalanítás jár.

II.

A Legfőbb Ügyész a jogegységi indítványra tett nyilatkozatában kifejtette, hogy a haszonbérlet a használati kötelmek egyik fajtája, amely relatív szerkezetű jogviszony. A kötelem megszűnése pedig csak elszámolási kötelezettséggel jár.

Hangsúlyozta azt is, hogy a haszonbérleti szerződés mindig kötelmi jogviszonyt eredményez, a jogviszony dologi hatályú ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére nincs lehetőség. Kiemelte, hogy a földhasználati nyilvántartás deklaratív hatályú, az pedig, hogy a termőföldre vonatkozó jogszabályok a haszonbérleti szerződéseken alapuló használat földhasználati nyilvántartásba vételének kötelezettségét írják elő, a kötelmi jogviszonyt nem teszi dologi hatályúvá.

A Legfőbb Ügyész rögzítette, hogy a Kstv. 8. § (3)-(10) bekezdései a tehermentes szerzés érdekében az egyes jogok, illetve jogviszonyok jogi sorsát rendezi, amely független a Kstv. 9. § (1) bekezdése alapján kártalanításra jogosultak körétől, azzal nem hozható összefüggésbe, mert ez utóbbi rendelkezés a kötelmi jogi jogátszállást biztosítja. Ingatlanon fennálló jognak kizárólag a korlátolt dologi jogok tekinthetők, mert a kötelmek nem eredményeznek abszolút szerkezetű jogviszonyt. Az ingatlanon csak a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben (a továbbiakban: Ptk.) nevesített használati jogok állnak fenn. A Kstv. 9. § (1) bekezdéséből tehát önmagában is az következik, hogy a haszonbérlőt közvetlenül nem illeti meg kártalanítás, hanem ez irányú igényét a vizsgált körben kizárólag a haszonbérbeadóval szemben érvényesítheti.

Kisajátítás esetén, ha ez csereingatlan hiánya miatt a haszonbérleti szerződés megszűnéséhez vezet, a haszonbérlőtől a tulajdonoshoz kerül vissza a használat és a hasznok szedésének joga. A kötelem megszűnése azonban sem a tulajdonosnál, sem pedig a haszonbérlőnél nem okoz vagyoni előnyt vagy hátrányt, mivel egyidejűleg szűnik meg a mindkét felet terhelő kötelezettség.

Összességében arra a következtetésre jutott, hogy a termőföldön fennálló haszonbérlet, amelyet a földhasználati nyilvántartásba bejegyeztek, a dologi jogokkal nem esik egy tekintet alá, és nem minősül az ingatlanon fennálló olyan jognak, amelynek megszűnése esetén a haszonbérlőnek kártalanítás jár. A haszonbérlő a kisajátítással keletkezett kárát a polgári jog általános szabályai szerint a tulajdonossal szemben érvényesítheti.

III.

A jogegységi tanács az indítványozó által feltett kérdésben az alábbiak szerint foglalt állást.

A Kstv. 9. § (1) bekezdése szerint a kisajátított ingatlan tulajdonosát a tulajdonjoga elvonásáért, az ingatlanon fennálló jog jogosultját pedig a joga megszűnéséért – a zálogjog és a végrehajtási jog jogosultja kivételével – teljes, azonnali és feltétlen kártalanítás illeti meg. A Kstv. 9. § (2) bekezdése alapján pedig a megszűnt jogokért járó kártalanítást az ingatlan tulajdonjoga elvonásáért járó kártalanításnál figyelembe kell venni.

A Kstv. 9-21. §-ához fűzött törvényi indokolás szerint: „A megszűnt idegen dologbeli jogokért és alkotmányos tulajdonvédelemben részesítendő más jogokért (ellenérték fejében szerzett vagyonkezelői jog, bérleti jog) pénzbeli kártalanítás jár. A megszűnt egyéb jogok (jelzálogjog, végrehajtási jog), valamint törölt tények miatt kártalanítás nem jár. Amennyiben a tulajdonos kártalanítására csereingatlannal kerül sor, a jogok, illetve terhek a csereingatlanra szállnak át, bizonyos – a törvény által két „kivételi körbe” sorolt – jog kivételével. A kisajátított ingatlanhoz, mint „szolgáló telekhez” kötött jogok (telki szolgalom, közérdekű használati jog, vezetékjog, szolgalom, illetve egyéb tulajdoni korlátozás), illetve a bérleti jog nem száll át a csereingatlanra, ha e jogok fennmaradása a közérdekű cél megvalósítását nem akadályozza. További rendelkezés szerint a bérleti, haszonbérleti, haszonélvezeti jogot és a használat jogát csak a jogosult kérésére kell a csereingatlanra átvinni. Amennyiben e jogok megszűnnek – a törvény szabályai szerint – kártalanítás jár.”

A Kstv. 9. § (1) bekezdése szerint a kisajátított ingatlan tulajdonosán kívül kártalanítás az ingatlanon fennálló jog jogosultját illeti meg, ezért a jogegységi tanácsnak mindenekelőtt abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy az ingatlanon fennálló jog jogosultjának mely alanyi kör tekinthető.

A jogegységi tanács elsőként a kisajátítás szempontjából tekintette át a haszonbérlő jogi helyzetét.

A polgári jogi értelemben vett tulajdonost fő szabályként megilleti a birtoklás, a használat és hasznosítás, valamint a rendelkezés joga. A tulajdonjog egyes részjogosítványainak viszonylagos önállósága van, ezek a tulajdonjogból kiszakíthatók, átengedhetők. A törvény által elismert, a mindenkori tulajdonossal szemben fennálló, önállósult részjogosítványokat az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: Inytv.) 16. §-a tartalmazza.

Az önállósult részjogosítványok egyik csoportját a használati jogok képezik. A használati jogok a birtoklás és a használat vagy hasznosítás jogát biztosítják más jogosult számára, amelyet a tulajdonos tűrni köteles.

A korlátolt dologi jogok sajátossága, hogy a dolog egy időben a tulajdonos mellett más személy érdekeit is szolgálja. A jogosultság dologi hatályú és abszolút szerkezetű, amely nemcsak a tulajdonossal, hanem bármely más harmadik személlyel szemben is védelmet jelent. A korlátolt dologi jogok zártkörűek, kizárólag a törvényben meghatározott és szabályozott dologi jogok alapíthatóak és – a bejegyzési elv alapján – jegyezhetőek be az ingatlan-nyilvántartásba. A dologi jogok zártkörűségének elvéből pedig az következik, hogy dologi jog csak az lehet, amit a jogi szabályozás ilyenként elismer és nevesít. Elismerés hiányában a taxációban nem szereplő egyéb jog csak kötelmi jogi jogviszonyban értelmezhető.

Abban az esetben, ha a kisajátított ingatlan tulajdonosát nem illeti meg korlátlanul a tulajdonjog – mert azon törvény által elismert, a mindenkori tulajdonossal szemben teherként fennálló, a tulajdonos változása esetén is fennmaradó jog van –, akkor a teljes kártalanítás alapelve úgy valósul meg, hogy azt a jogosítványaiban részben korlátozott tulajdonos és a tulajdonjogot korlátozó, az ingatlanon fennálló jog jogosultja együttesen kapja meg.

A haszonbérlő részére közvetlenül megállapítható kisajátítási kártalanítás kérdése a haszonbérlet jellege alapján dönthető el.

A Ptk. 6:349. § (1) bekezdése szerint haszonbérleti szerződés alapján a haszonbérlő hasznot hajtó dolog időleges használatára vagy hasznot hajtó jog gyakorlására és hasznainak szedésére jogosult, és köteles ennek fejében haszonbért fizetni. A jogviszony relatív szerkezetű, a szerződés csak a haszonbérbeadó és a haszonbérbe vevő közötti jogviszonyra terjed ki. A mező- és erdőgazdasági földekre vonatkozóan a haszonbérleti szerződésekre a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Fftv.) és e törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény (a továbbiakban: Fétv.) tartalmaz további szabályokat. A Fétv. 62. §-a alapján a kötelem bármilyen okból történő megszűnése esetére a haszonbérbeadó és a haszonbérlő egymás közti elszámolási kötelezettségét írja elő. A tulajdonos a kötelem megszűnésével nem önállósult tulajdonosi részjogosítványt szerez vissza. A haszonbérleti szerződés mindig kötelmi jogviszonyt eredményez, a jogviszony dologi hatályú ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére nincs lehetőség. Bár a földhasználati nyilvántartás a Fétv. 93. és 94. § (1) bekezdése alapján szintén közhiteles nyilvántartás, az abba való bejegyzések, eltérően az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésétől, csak deklaratív hatályúak, ezért a Kstv. 9. § (1) bekezdése szempontjából relevanciával nem bírnak.

A Kstv. 8. § (2) bekezdése szerint a kisajátítási határozatban rendelkezni kell az ingatlanra vonatkozóan más személyt megillető jogokról és az ingatlanra feljegyzett tényekről. Ezen alanyi kör azonban nem azonosítható a Kstv. 9. § (1) bekezdésben foglalt, szűkebb körben meghatározott, kizárólag „az ingatlanon fennálló jog” jogosulti körével. A Kstv. 9. § (1) bekezdése szerinti, ingatlanon fennálló jognak kizárólag az abszolút szerkezetű, korlátolt dologi jogok tekinthetők, az ingatlanon csak a Ptk.-ban nevesített dologi jogok állhatnak fenn. A haszonbérlet nem ingatlanon fennálló jog, hanem kizárólag a haszonbérlő és a tulajdonos között értelmezhető relatív jogviszony, amelyből az következik, hogy a haszonbérlőt az ingatlan kisajátítása esetén kompenzáció kizárólag az ingatlan tulajdonosával szemben illeti meg.

Ezt a megközelítést támasztja alá a Kstv. 8. §-ához, illetve 9-21. §-ához fűzött indokolása is, amely kimondja, hogy kártalanítás a dologi jogok, valamint az Alkotmánybíróság és az emberi jogi egyezmények alapján a tulajdonvédelemben [illetve 9-21. §-ához fűzött indokolás szerint alkotmányos tulajdonvédelemben] részesülő kötelmi jogok jogosultját illetik meg.

A jogegységi tanács figyelemmel a 15/2014. (V. 13.) AB határozatra is hangsúlyozza, hogy a haszonbérleti szerződés az ingatlan vonatkozásában tulajdoni várományt nem keletkeztet, ezért az alkotmányos tulajdonvédelem köre a haszonbérlőt megillető kompenzációra nem terjeszthető ki, e vonatkozásban párhuzam nem vonható.

A Kstv. 23. § (1) bekezdés d) pontja alapján a kisajátítási eljárásban a haszonbérlő ugyan ex lege ügyfélnek minősül, mindez azonban nem eredményezi, hogy a Kstv. 9. § (1) bekezdése szerint kártalanításra jogosult személy lenne. Az ügyféli minőség a jogviszony relatív szerkezete miatt nem alapozza meg a közvetlen kártalanítás lehetőségét.

A jogegységi tanács rögzíti, hogy az ingatlan kisajátítása miatt kárt nem csak a tulajdonos és az ingatlanon fennálló jog jogosultja szenvedhet el, kára lehet a haszonbérlőnek is. Az ő kára azonban a kisajátításhoz áttételesen, a tulajdonoson keresztül kapcsolódik. A haszonbérlő a tulajdonossal kötelmi jellegű jogviszonyban áll, s személyében nem a törvény által is elismert önállósult tulajdonosi részjogosítvány jogosultja.

Mindezek alapján a jogegységi tanács arra a következtetésre jutott, hogy a haszonbérlőt az ingatlan kisajátítása esetén, a kisajátítási eljárásban a jogviszony kötelmi jellege, relatív szerkezete miatt közvetlen kártalanítás nem illeti meg, az őt ért kár esetén a kötelmi jog szabályai szerint a tulajdonossal való elszámolásnak van helye.

IV.

A jogegységi tanács az Alaptörvény 25. cikk (2) bekezdése és a Bszi. 40. § (1) bekezdése alapján az egységes bírósági jogalkalmazás biztosítása érdekében a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.

A jogegységi tanács a jogegységi határozatot a Bszi. 42. § (1) bekezdése szerint közzéteszi a Magyar Közlönyben, a Bírósági Határozatok Gyűjteményében, a bíróságok központi honlapján és a Kúria honlapján.

Budapest, 2020. szeptember 7.

dr. Kalas Tibor s.k.
a jogegységi tanács elnöke

dr. Márton Gizella s.k.
előadó bíró

dr. Sperka Kálmán s.k.
bíró

dr. Hajnal Péter s.k.
bíró

dr. Balogh Zsolt s.k.
bíró

Huszárné dr. Oláh Éva s.k.
bíró

dr. Kurucz Krisztina s.k.
bíró

Forrás: https://www.kuria-birosag.hu/hu/joghat/32020-szamu-kje-hatarozat

KÚRIA

2/2020.KJE

A Kúria Közigazgatási Jogegységi Tanácsa a Kúria Közigazgatási Kollégiumának Kollégiumvezetője által indítványozott jogegységi eljárásban a Budapesten, 2020. szeptember 3. napján megtartott ülésen meghozta az alábbi

jogegységi határozatot:

Az országos illetékességgel eljáró közigazgatási szerv közigazgatási tevékenységének felülvizsgálata során a közigazgatási bíróság illetékességét (egyéb különös vagy kizárólagos illetékesség hiányában) a felperes lakóhelye, tartózkodási helye, székhelye alapítja meg.

Indokolás

I.

A Kúria Közigazgatási Kollégiumának Kollégiumvezetője 2020. június 20. napján a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdés a) pontja és a 33. § (1) bekezdés a) pontja alapján jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat meghozatalát indítványozta a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 13. § (1) bekezdése szerinti, 2020. április 1. napjától hatályos illetékességi szabályok alkalmazásának értelmezésére, országos illetékességű közigazgatási szerv eljárása esetén.

A jogegységi indítvány szerint a Kúria Kpkf.VI.39.105/2020/3., Kpkf.VI.39.148/2020/3., Kpkf.VI.39.167/2020/3., Kpkf.VI.39.168/2020/3., Kpkf.VI.39.169/2020/3. és Kpkf.VI.39.138/2020/2. számú végzéseiben kifejtett álláspontjai nem egységesek a tekintetben, hogy a másodfokon eljáró, országos illetékességű közigazgatási szerv döntésének felülvizsgálatakor a közigazgatási bíróság illetékességét a Kp. 13. § (1) bekezdés c) pontja alapján a felperes lakóhelye, tartózkodási helye, székhelye, avagy a Kp. 13. § (1) bekezdés e) pontja szerint az elsőfokú közigazgatási cselekmény megvalósulásának helye alapozza-e meg. Kifejtette, hogy a végzések egységesek a körben, hogy a Kp. 13. § (1) bekezdés c) pontja szerinti illetékességi szabály a többfokú eljárásokban is alkalmazható, továbbá, hogy az illetékességet az alperes és nem az elsőfokú szerv vonatkozásában kell vizsgálni, mert a jogvita tárgya a másodfokú szerv közigazgatási tevékenysége. Abban a kérdésben azonban, hogy amennyiben a másodfokon eljáró közigazgatási szerv országos illetékességű, akkor az megfeleltethető-e a Kp. 13. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott, több mint egy megyére kiterjedő illetékességgel eljáró közigazgatási szervnek, és ez alapján a közigazgatási bíróság illetékességét a Kp. 13. § (1) bekezdés c) vagy e) pontjai alapján kell-e megállapítani,a végzésekellentétes következtetésre jutottak. Kiemelte, hogy az eljárt fellebbezési tanácsok a meghozott végzésekben többfokú közigazgatási eljárás esetén sem tartották a Kp. 13. § (1) bekezdés e) pontja szerinti illetékességi okot kizárólagosnak, az eljárás többfokú jellege tehát önmagában nem zárja ki a Kp. 13. § (1) bekezdés c) pontja szerinti illetékességi szabály alkalmazását. Az eljárt tanácsok abban a kérdésben foglaltak eltérően állást, hogy az országos illetékességű közigazgatási szerv tevékenységének felülvizsgálata esetén alkalmazható-e a Kp. 13. § (1) bekezdés c) pontja szerinti illetékességi szabály. Az egyik álláspont szerint a másodfokon országos illetékességgel eljáró közigazgatási szerv közigazgatási tevékenységének bírósági felülvizsgálatakor a bíróság illetékességét a Kp. 13. § (1) bekezdésének c) pontja alapozza meg, mert az országos illetékességű közigazgatási szerv a több mint egy megyére kiterjedő illetékességű közigazgatási szervek közé sorolandó, mivel illetékessége több megyére terjed ki, amelyre figyelemmel a bíróság illetékességét a felperes lakóhelye, tartózkodási helye, illetőleg székhelye alapozza meg. A másik álláspont szerint azonban a több mint egy megyére kiterjedő illetékességgel eljáró közigazgatási szerv fogalmába az országos illetékességgel eljáró szerv nem értendő bele. E körben a Kpkf.VI.39.138/2020/2. számú végzés utalt a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 1. § (2) bekezdésére, a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény IV. fejezetére, továbbá a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvényre, és ennek alapján arra, hogy a központi igazgatás helyi-területi szerveiként a központi közigazgatási szerveknek dekoncentrált szervei működnek, amelyek különös hatáskörrel, területi (vagy helyi) szinten működnek. Ezen szervek lehetnek megyei szinten vagy regionális, illetve helyi szinten működő szervezetek is. A dekoncentrált szervek illetékességi területe lehet egy megyére vagy több megyére kiterjedő is. Az illetékesség kétféle: országos vagy területi illetékesség, az országos szinten megállapított illetékességet nem lehet megyére vagy több megyére kiterjedő illetékességként értelmezni, a kétféle illetékesség két külön fogalom, kétféle területi kiterjedésű illetékességet jelent. Az eljáró tanács álláspontja szerint a megyére, több megyére kiterjedő illetékesség csak a dekoncentrált szervekre értelmezhető, így a több mint egy megyére kiterjedő illetékességgel eljáró közigazgatási szerv alatt nem lehet az országos illetékességű szerveket érteni. A bíróság illetékességét ennek megfelelően az országos illetékességű közigazgatási szerv esetében a Kp. 13. § (1) bekezdés e) pontja szerinti általános illetékesség, vagyis a per tárgyává tett közigazgatási cselekmény, többfokú eljárásban megvalósított cselekmény esetén az elsőfokú közigazgatási cselekmény megvalósulásának helye alapozza meg.

II.

A legfőbb ügyész a jogegységi indítványra tett nyilatkozatában utalt a Kp. 4. § (7) bekezdés 1. pontjára, amely kizárólag a közigazgatási szerv fogalmát határozza meg, nem tartalmaz azonban arra vonatkozóan értelmező rendelkezést, hogy mely közigazgatási szervek minősülnek a Kp. alkalmazásában több mint egy megyére kiterjedő illetékességgel eljáró közigazgatási szervnek. Kifejtette, hogy az illetékesség alapvetően kétféle lehet: az ország egész területére vagy annak csak meghatározott területi egységére kiterjedő. Idézte az Alaptörvény 28. cikkét és a Kp. 13. §-ának 2020. április 1. napjától hatályos szövegéhez fűzött jogalkotói indokolást. Arra az álláspontra helyezkedett, hogy a több mint egy megyére kiterjedő illetékességű közigazgatási szerv fogalma – ezzel ellentétes, a fogalom tartalmát korlátozó kifejezett törvényi rendelkezés hiányában –, magában foglalja az országos illetékességgel eljáró közigazgatási szervet is, hiszen utóbbi illetékessége szükségszerűen egynél több megyére terjed ki, a törvényi szabályozás pedig kizárólag ezt a feltételt szabja meg a szóban forgó fogalom hatálya alá tartozás tekintetében. Ha tehát a jogalkotó az említett halmazt szűkíteni kívánta volna annak érdekében, hogy eltérő szabályok érvényesüljenek az országos illetékességű közigazgatási szervekre, akkor ezeket a közigazgatási szerveket kivette volna a Kp. 13. § (1) bekezdés c) pont szerinti illetékességi szabályok hatálya alól. Rámutatott arra, hogy a nyelvtani értelmezés is ugyanerre az eredményre vezet, mert a normaszöveg megfogalmazása a több mint egy megyére kiterjedő illetékességű közigazgatási szerv definícióját gyűjtőfogalomként használja, és ezen belül nem nevesíti külön az országos illetékességgel eljáró közigazgatási szervet. Kiemelte, hogy e fogalom-meghatározás az országos illetékességű szervet éppen úgy felöleli, mint az egy megye határait meghaladó, de az ország teljes területét nem lefedő (például regionális) illetékességű közigazgatási szervet. Érvelése szerint a jogi kategorizálás szempontjából ugyan különbség tehető az országos és a területi illetékesség között, azonban a Kp. 13. § (1) bekezdés c) pontja szerinti, a több mint egy megyére kiterjedő illetékességgel eljáró közigazgatási szerv fogalmába az országos illetékességű közigazgatási szerv is beleértendő, ezért a másodfokon eljáró országos illetékességű közigazgatási szerv döntésének bírósági felülvizsgálatakor – a Kp. 13. (1) bekezdés c) pontjára figyelemmel – a felperes lakóhelye, tartózkodási helye, székhelye alapozza meg a bíróság illetékességét. Emellett akként foglalt állást, hogy a Kp. 13. § (1) bekezdés e) pontja szerinti illetékességi ok fennállása esetén mindig az elsőfokú közigazgatási cselekmény megvalósulásának helye szerinti bíróság jár el a közigazgatási perben, akkor is, ha a támadott közigazgatási döntés másodfokon vált véglegessé és emiatt a másodfokon eljáró közigazgatási szerv az alperes.

III.

A Kp. illetékességi szabályait tartalmazó 13. §-ának rendelkezéseit a 2020. április 1. napjával hatályba lépett, az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szóló 2019. évi CXXVII. törvény 206. §-a állapította meg. A módosítás indoka a szervezetrendszer megváltozása, a közigazgatási eljárások egyfokúvá tétele volt. A módosító rendelkezéshez fűzött jogalkotói indokolás értelmében: „az illetékességi okok rendszerében továbbra is az általános illetékességi ok a tevékenység megvalósulásának helye. […] Az általános illetékességi okot megelőzi több különös illetékességi ok, hiszen szükséges bizonyos esetkörökre az egyenletes ügyeloszlás érdekében eltérő szabályokat alkotni. Így, ha más bíróság kizárólagos illetékessége megállapítva nincs, a perre az a bíróság illetékes, amelynek illetékességi területén ingatlanhoz kapcsolódó jog vagy kötelezettség, illetve ingatlanra vonatkozó jogviszony esetében az ingatlan fekszik, tevékenység bejelentése vagy engedélyezése esetében a tevékenység gyakorolásának helye, vagy tervezett helye található, az előbbi két esetkör kivételével a több mint egy megyére kiterjedő illetékességgel eljáró közigazgatási szerv közigazgatási tevékenysége esetében a felperes lakóhelye, tartózkodási helye, székhelye található. Mulasztás esetén különös illetékességi ok a mulasztó közigazgatási szerv székhelye. E különös illetékességi okok hiányában az illetékességet a per tárgyává tett közigazgatási cselekmény – többfokú eljárásban megvalósított cselekmény esetén az elsőfokú közigazgatási cselekmény – megvalósulásának a helye alapítja meg.”

A Kúria Kpkf.VI.39.105/2020/3., Kpkf.VI.39.148/2020/3., Kpkf.VI.39.167/2020/3., Kpkf.VI.39.168/2020/3., Kpkf.VI.39.169/2020/3., Kpkf.VI.39.138/2020/2. számú végzéseiben kifejtett álláspontjai egységesek a tekintetben, hogy a Kp. 13. § (1) bekezdés c) pontja szerinti illetékességi szabály a többfokú eljárásokra is alkalmazható, ahogyan abban sem mutatkozik eltérés a végzések között, hogy az illetékességi okot az alperes és nem az elsőfokú közigazgatási szerv vonatkozásában kell vizsgálni.

A jogegységi indítvány a körben látta szükségesnek az ítélkezési gyakorlat egységesítését, hogy a másodfokon eljáró, országos illetékességű közigazgatási szerv döntésének felülvizsgálatakor a közigazgatási bíróság illetékességét a Kp. 13. § (1) bekezdés c) pontja alapján a felperes lakóhelye, tartózkodási helye, székhelye, vagy a Kp. 13. § (1) bekezdés e) pontja szerint az elsőfokú közigazgatási cselekmény megvalósulásának helye alapján kell-e megállapítani. A jogegységi eljárás keretében eldöntendő kérdést tehát az képezte, hogy a másodfokon eljáró, országos illetékességű közigazgatási szerv tevékenységének felülvizsgálatakor alkalmazható-e a Kp. 13. § (1) bekezdés c) pontja szerinti különös illetékességi szabály, ezen belül, hogy az országos illetékességű közigazgatási szerv több mint egy megyére kiterjedő illetékességgel eljáró közigazgatási szervnek minősül-e a Kp. 13. § (1) bekezdésének c) pontjában.

A Kp. illetékességi szabályairól rendelkező 13. § (1) bekezdése akként épül fel, hogy az e) pont határozza meg az általános illetékességi okot, az ezen pont szerinti illetékességi ok alkalmazására csak a Kp. 13. § (1) bekezdés a)-d) pontjai szerinti különös illetékességi okok hiányában kerül sor. A Kp. 13. § (1) bekezdés c) pontja szerinti különös illetékességi ok az a) és a b) pontok hiányában alkalmazandó, és aszerint a perre az a bíróság illetékes, amelynek illetékességi területén a több mint egy megyére kiterjedő illetékességgel eljáró közigazgatási szerv közigazgatási tevékenysége esetében a felperes lakóhelye, tartózkodási helye, székhelye található.

A Kp. 4. § (7) bekezdés 1. pontja határozza meg a közigazgatási szerv fogalmát, azonban sem ezen rendelkezés, sem a Kp. egyéb rendelkezése nem határozza meg, hogy mit kell érteni a több mint egy megyére kiterjedő illetékességgel eljáró közigazgatási szerv fogalmán, így, hogy abba az országos illetékességgel eljáró közigazgatási szerv beleértendő-e.

Az Alaptörvény F) cikk (2) bekezdése szerint Magyarország területe fővárosra, megyékre, városokra és községekre tagozódik. A fővárosban és a városokban kerületek alakíthatók.

A Kp. 13. § (1) bekezdés c) pontja szerinti illetékességi oknál a jogalkotó a „több mint egy megyére kiterjedő” kifejezést használja, amiből az következik, hogy a jogalkotó ezen illetékességi ok esetében az Alaptörvény F) cikk (2) bekezdése szerinti területi egységekből (főváros, megyék, városok, községek, kerületek) a megyékhez igazította az illetékességet. A Kp. 13. § (1) bekezdés c) pontja szerinti szövegezésből („több mint egy megyére kiterjedő”) az a következtetés vonható le, hogy a jogalkotó illetékességi szempontból az egy megyére kiterjedő és a több, mint egy megyére kiterjedő illetékességgel eljáró közigazgatási szerveket különböztette meg. Egyéb, illetékesség szempontjából figyelembe vehető és veendő területi egységet a Kp. 13. § (1) bekezdés c) pontja nem tartalmaz.

Az országos illetékességgel eljáró közigazgatási szerv illetékességi területe az összes megyére és a fővárosra terjed ki, az országos illetékességű közigazgatási szerv illetékességi területe tehát több mint egy megyét foglal magában. A több mint egy megyére kiterjedő illetékességgel eljáró közigazgatási szerv, mint nagyobb halmaz magában foglalja az országos illetékességgel eljáró közigazgatási szervet is, figyelemmel arra is, hogy a Kp. ezzel ellentétes rendelkezést nem tartalmaz. A Kp. nem tartalmaz ugyanis olyan rendelkezést, amely szerint a több mint egy megyére kiterjedő illetékességgel eljáró közigazgatási szerv alatt az országos illetékességű közigazgatási szervet nem kell érteni, erre figyelemmel az összes megyét (és a fővárost) felölelő illetékesség a több mint egy megye illetékességi körébe esik. Erre tekintettel minden olyan közigazgatási tevékenység, amelyet olyan közigazgatási szerv foganatosított, amelynek illetékességi területe nem egy, hanem több megyére terjed ki, beleértve az országos illetékességgel eljáró közigazgatási szervet is, illetékesség szempontjából a Kp. 13. § (1) bekezdés c) pontja alá tartozik. Így az országos illetékességű, másodfokon eljáró közigazgatási szerv közigazgatási tevékenységének felülvizsgálata során az a bíróság rendelkezik illetékességgel (egyéb különös vagy kizárólagos illetékesség hiányában), ahol a felperes lakóhelye, tartózkodási helye, székhelye található.

A Kúria Kpkf.VI.39.138/2020/2. számú végzésében hivatkozott, a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény szintén nem használja a több mint egy megyére kiterjedő illetékességgel eljáró közigazgatási szerv fogalmát. Ezen jogszabály központi és területi jelleg szerint különíti el a kormányzati igazgatási szerveket (lásd 2. §), amely felosztás a kormányzati igazgatásban betöltött szerep, irányítás-felügyelet, feladatellátás szerinti tagozódást jelenti, nem pedig az a szerinti felosztást, hogy az ország mely területén látja el az adott közigazgatási szerv a közigazgatási feladatait. Ugyanez a megállapítás tehető a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvénnyel kapcsolatban. Megjegyzendő, hogy az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény sem használja a több mint egy megyére kiterjedő illetékesség fogalmát, mindamellett, hogy illetékességi szabályai nagy fokú hasonlóságot mutatnak a Kp. illetékességi szabályaival.

Sem jogszabályi rendelkezés, sem zárt logikai érvelés nem támasztja tehát alá, hogy a több mint egy megyére kiterjedő illetékességgel rendelkező közigazgatási szervek fogalma esetén – a Kp. utaló rendelkezésének hiányában – a központi és területi jelleghez igazodó, kormányzati igazgatási szabályozás legyen figyelembe veendő, arra is figyelemmel, hogy az illetékességi szabályok meghatározásakor a jogalkotó akarata nem lehet más, mint hogy egyszerűen és világosan értelmezhető szabályokat állapítson meg, elősegítve ezzel is az egységes jogalkalmazást. Mindez pedig a nyelvtani értelmezés szerinti jogalkalmazást erősíti.

A Kp. 13. §-ában foglalt illetékességi szabályokat módosító, az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szóló 2019. évi CXXVII. törvény 206. §-ához fűzött, fent idézett jogalkotói indokolás a módosítás okaként az egyenletes ügyelosztásra is kitért, rámutatva, hogy „az általános illetékességi okot megelőzi több különös illetékességi ok, hiszen szükséges bizonyos esetkörökre az egyenletes ügyeloszlás érdekében eltérő szabályokat alkotni”. A több mint egy megyére kiterjedő és az országos illetékességgel eljáró közigazgatási szerv fogalmának illetékességi szempontú vizsgálata során nem lehet különbséget tenni az egyfokú és a többfokú közigazgatási eljárásokat követő esetleges közigazgatási perekben alkalmazandó illetékességi szabályok között, a Kp. 13. §-ában található illetékességi szabályokat ugyanis egységesen kell értelmezni. Amennyiben az egyfokú közigazgatási eljárásban országos illetékességgel eljáró közigazgatási szervet úgy tekintjük, mint amelynek az illetékessége több mint egy megyére terjed ki, a közigazgatási bíróság illetékességét (egyéb különös vagy kizárólagos illetékesség hiányában) a Kp. 13. § (1) bekezdés c) pontja fogja megalapítani. Amennyiben azonban az egyfokú eljárásban országos illetékességgel eljáró közigazgatási szervet nem tekintjük úgy, mint amelynek illetékessége több mint egy megyére terjed ki, a közigazgatási perben az illetékességet (egyéb különös vagy kizárólagos illetékesség hiányában) a Kp. 13. § (1) bekezdés e) pontja fogja megalapítani. Tekintettel arra, hogy az országos illetékességgel eljáró közigazgatási szervek döntő többségének székhelye Budapesten található, mindez azt eredményezné, hogy a Kp. 13. § (3) és (4) bekezdései alapján amúgy is több kizárólagos illetékességgel rendelkező Fővárosi Törvényszék ügyterhe a többi közigazgatási kollégiummal rendelkező törvényszék ügyterhéhez képest aránytalanul megnövekedne, ami egyértelműen ellentétes az egyenletes ügyterhet megvalósítani kívánó jogalkotói céllal. Márpedig az Alaptörvény 28. cikkének első fordulata értelmében a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. A jogszabályok céljának megállapítása során elsősorban a jogszabály preambulumát, illetve a jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló javaslat indokolását kell figyelembe venni.

IV.

A fentiekre figyelemmel a Kúria Jogegységi Tanácsa a jogegységi indítvány alapján eljárva a Bszi. 40. § (1) és (2) bekezdései alapján a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.

A jogegységi tanács a határozatát a Bszi. 42. § (1) bekezdésére figyelemmel a Magyar Közlönyben, a központi honlapon és a Kúria honlapján közzéteszi.

Budapest, 2020. szeptember 3.

dr. Darák Péter s.k.
a jogegységi tanács elnöke

dr. Bögös Fruzsina s.k.
előadó bíró

dr. Fekete Ildikó s.k.
bíró

dr. Márton Gizella s.k.
bíró

dr. Mudráné dr. Láng Erzsébet
bíró

dr. Patyi András s.k.
bíró

dr. Sperka Kálmán s.k.
bíró

Forrás: https://www.kuria-birosag.hu/hu/joghat/22020-szamu-kje-hatarozat

KÚRIA

4/2020. KJE jogegységi határozat

A Kúria Közigazgatási Jogegységi Tanácsa a Kúria Közigazgatási Kollégiumának vezetője által indítványozott, az építményadó tárgyának meghatározásakor alkalmazandó jogszabályi rendelkezésekről szóló jogegységi eljárásban meghozta a következő

j o g e g y s é g i h a t á r o z a t o t:

1. Az építményadó tárgyát a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Helyi adó tv.) alapján kell meghatározni, arra más jogszabály rendelkezései abban az esetben alkalmazandók, ha azt a Helyi adó tv. elrendeli.
2. Az épület, épületrész akkor tárgya az építményadónak, ha teljesülnek a Helyi adó tv. 11. § (1) bekezdésében és 14. § (1) bekezdésében foglalt feltételek. Az épületrész nem az önálló ingatlanként történő ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel válik az építményadó tárgyává.
3. Az épületrész önálló épületté alakítását követően az adó alapját annak ismeretében kell meghatározni, hogy megszűnt-e a kiegészítő helyiség jelleg.

Indokolás

I.

A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdés a) pontja és 33. § (1) bekezdés a) pontja alapján, az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében a Kúria Közigazgatási Kollégiumának kollégiumvezetője jogegységi eljárás lefolytatását indítványozta az építményadó tárgyának meghatározásánál releváns jogszabályi rendelkezések meghatározása, továbbá a tekintetben, hogy az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel utóbb önállóvá vált ingatlan helyi adókötelezettsége mi alapján keletkezik.

Az indítvány szerint a Kúria gyakorlata nem egységes a fenti kérdésekben, ebből adódóan hasonló tényállás és azonos jogkérdés mellett az eljáró kúriai ítélkező tanácsok eltérően foglaltak állást arról, hogy az ingatlannyilvántartásban „egyéb helyiség” megnevezéssel nyilvántartott ingatlanok a helyi adók vonatkozásában adótárgynak minősülnek-e. Az eljáró tanácsok döntései közti ellentét kiindulópontja az építmény és az épület fogalmainak eltérő értelmezése, illetve annak meghatározása, hogy más jogágba tartozó fogalom meghatározást figyelembe lehet-e venni a fogalmak értelmezésekor.

Az adótárgy meghatározása céljából alkalmazandó jogszabályi rendelkezések körét illetően az egyik álláspont szerint az építményadó tárgya a Helyi adó tv. szerinti lakás vagy nem lakás (funkciót betöltő) célját szolgáló épület. Tehát az építészetileg és a szó hétköznapi értelmében is használatos építmények közül – a Helyi adó tv. 11. § (1) bekezdése alapján – csak azok minősülnek adótárgynak, amelyek a Helyi adó tv. szerinti lakás vagy nem lakás funkciót töltik be, a törvény szóhasználatával élve ezek közül valamelyik „célt szolgálják”.

Ezen álláspont szerint, ha az adójogi jogszabályok valamely fogalom meghatározásáról nem rendelkeznek, akkor a más jogágba tartozó fogalommeghatározást figyelembe kell venni. Ugyan az álláspontot tükröző ítélet expressis verbis nem tartalmaz az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) és az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK) rendelkezéseire való utalást az építmény, épület, helyiség fogalmakat illetően, ugyanakkor burkoltan elismeri azok alkalmazhatóságát. Az álláspont szerint az építésügyi fogalommeghatározások mellőzésének abban az esetben van helye építményadó-ügyben, amennyiben az adójogi jogszabályok meghatározzák az adott fogalom tartalmát. Amennyiben azonban azt az adójogi rendelkezések nem rendezik, a más jogágba tartozó fogalommeghatározás nem maradhat figyelmen kívül. Ezt az álláspontot tükrözi a Kfv.I.35.395/2019/13. számú ítélet.

A másik álláspont szerint az adózási jogviszonyokban az adott adókötelezettséget előíró jogszabályban meghatározott fogalmak az irányadók. Más jogszabályban definiált fogalmak csak abban az esetben vehetők figyelembe, amennyiben erre az adónemet szabályozó jogszabály rendelkezést nem tartalmaz, és más jogszabály alkalmazására e jogszabály lehetőséget biztosít. A Helyi adó tv. 52. § 5. pontjában foglalt, Étv.-re történő utalás kizárólag az építmény fogalmának használatában nyilvánul meg. A Helyi adó tv. az épület értelmező rendelkezései körében az épület definícióját saját meghatározása mellett nem veszi át az Étv.-ből, így tartalommal való megtöltésekor sem lép ki a Helyi adó tv. rendszeréből. Ezen érvelés annak tulajdonított elvi jelentőséget, hogy az építményadó tárgya tekintetében alapvetően a Helyi adó tv. 52. § 5. pontja szerinti épület fogalom rendelkezései az irányadók, és abban az esetben van lehetőség más jogszabályban – az Étv. – foglaltak figyelembevételére, amennyiben erre a Helyi adó tv. kifejezetten lehetőséget biztosít.

Az álláspont szerint továbbá az ingatlant az adótárgynak minősüléshez nem kell besorolni a lakás vagy nem lakás céljára szolgáló épületek körébe. A Helyi adó tv. rendelkezéseiből ez a következtetés ugyanis nem vonható le, ezt csak akkor kell vizsgálni, ha az adóalany vitatja, hogy az épület lakás vagy nem lakáscélú ingatlan. A Helyi adó tv. szabályozási logikájából az következik, hogy e két kategóriába a Helyi adó tv. szabályozási tárgya alá tartozó mindenfajta építmény besorolható.

Ez az okfejtés jelenik meg a Kfv.I.35.252/2020/5. számú, a Kfv.I.35.234/2020/5. számú és a Kfv.I.35.256/2020/5. számú végzésekben.

Az indítványozó kifejtette, hogy az eljáró tanácsok abban is eltérő következtetésre jutottak, hogy az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel utóbb önállóvá vált ingatlanok mi alapján válhatnak építményadó-kötelessé, az adókötelezettség keletkezésére a Helyi adó tv. 14. §-ának rendelkezéseit hogyan kell alkalmazni.

Az egyik tanács a Helyi adó tv. 14. §-ában foglalt rendelkezések közül az ingatlan fizikai állapotában bekövetkezett változásnak és az új engedélyek hiányának tulajdonított jelentőséget. A tárgyi ingatlan (padlás) az ingatlan-nyilvántartásban utóbb önálló ingatlanként került bejegyzésre. Ebből adódóan, mivel a Helyi adó tv. fogalomrendszerén belül korábban adóterhet nem viselő építészeti egység (padlás) önálló ingatlan lett, adójogi helyzetét a Helyi adó tv. 14. § (2) bekezdése alapján kell megítélni. A társasházi padlástér fizikai állapotában az önálló ingatlankénti bejegyzést követően változás nem következett be, használatbavételi-, fennmaradási engedélyezés, tényleges használatbavétel, építészeti munka hatósági tudomásulvétele sem történt, ezért a beépítetlen, közművekkel, padlózattal, födémmel nem rendelkező egykori padlástér nem vált adóköteles vagyontárggyá. Az álláspont a Kfv.I.35.395/2019/13. számú ítéletben jelenik meg.

A másik ítélkező tanács végzéseiben – arra tekintettel, hogy az épület már rendelkezik használatbavételi engedéllyel – az új használatbavételi engedély irrelevanciájára hivatkozott és azt írta elő az új határozat meghozatalához kiindulópontnak, hogy a társasház, amelynek korábban a perben érintett ingatlan (padlás) a kiegészítő helyiségét képezte, már rendelkezett használatbavételi engedéllyel, ezért az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként való feltüntetését követően – adókötelezettség keletkezésénél – ismételten nem volt szüksége használatba vételi engedélyre. Ugyanezen résztanács a Kfv.I.35.234/2020/5. számú és a Kfv.I.35.256/2020/5. számú végzéseiben utalva a Kfv.V.35.274/2014/9. számú ítélet indoklására hangsúlyozta, hogy az az építmény, amely egyszer már engedélyt kapott, az engedély jogerőre emelkedését követő év első napjától építményadó kötelessé válik, függetlenül attól, hogy funkcióját később megváltoztatják-e vagy sem, illetve később kap-e további építési, használatbavételi-, vagy fennmaradási engedélyt.

Mindezek alapján az indítványozó kezdeményezte, hogy a jogegységi tanács az alábbi kérdésekben foglaljon állást:

1. Az építményadó tárgyát mely jogszabályi rendelkezések alapján kell meghatározni?
2. Az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel utóbb önállóvá vált ingatlan milyen feltételek teljesülése esetén válik építményadó-kötelessé?

II.

A jogegységi indítvány érdemében a legfőbb ügyész a 2020. október 19. napján kelt P.KvFK. 8135/2020. számú nyilatkozatában kifejtette, hogy az építményadó tárgyát a Helyi adó tv. rendelkezései alapján kell meghatározni, illetve az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel utóbb önállóvá vált ingatlan akkor válik építményadó-kötelessé, ha arra nézve teljesülnek az építményadó tárgyát meghatározó, Helyi adó tv. 11. § (l) bekezdésében foglalt rendelkezések.

A felmerült jogalkalmazási kérdések megválaszolásánál a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 4. §-át figyelembe véve abból kell kiindulni, hogy ha egy tárgykört törvény szabályoz, az alapvető jogintézményeket és a szabályozási cél megvalósulásával összefüggő lényeges garanciákat a tárgykört szabályozó törvény tartalmazza. Az építményadóra vonatkozó alapvető szabályokat a Helyi adó tv. állapítja meg. Az 52. § megállapítja azoknak a fogalmaknak a tartalmát, amelyek a Helyi adó tv. alkalmazásában jelentőséggel bírnak. Az építményadó Helyi adó tv. 11. § (1) bekezdésében meghatározott tárgyát a Helyi adó tv. 52. § 5. és 6. pontjában foglalt értelmező rendelkezések alapulvételével kell megállapítani. A lakás és a nem lakás célú épület Helyi adó tv. 52. § 8. és 11. pontja által meghatározott fogalmaiból következik, hogy az építményadó kötelezettség minden épületnek és épületrésznek minősülő építményre kiterjed. A lakás, illetve a nem lakás funkció vizsgálata nem eredményezi az adótárgyak körének szűkülését, mivel az épületek és épületrészek vagy az egyik, vagy a másik funkció alá sorolhatók be.

Tekintettel arra, hogy az adó tárgya az „épület” és az e fogalomhoz kapcsolódóan meghatározott épületrész, a Helyi adó tv. 11. § (1) bekezdésének alkalmazása során nincs szükség arra, hogy az adóhatóság a 11. § (3) bekezdésében, vagy az 52. § 6. pontjában említett „helyiség” fogalmat más jogág rendelkezései alapján értelmezze. Az OTÉK 1. számú melléklete 48. pontjában, vagy a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 91/A. § 7. és 11-12. pontjában foglalt „helyiség” fogalmak az említett jogszabályok alkalmazási körében irányadók, vagy akkor, ha más jogszabály az alkalmazásukat kifejezetten előírja. A Helyi adó tv. ilyen előírást nem tartalmaz.

Az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel utóbb önállóvá vált ingatlanok adókötelezettségének keletkezésével összefüggésben kifejtette, hogy a Helyi adó tv. 14. § (1) bekezdése az új építmény létesítéséhez kötődve állapítja meg az adókötelezettség keletkezésének időpontját. Az adómegállapítás jogalapját azonban a Helyi adó tv. 11. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek szerint kell vizsgálni. Az építményt, mint adótárgyat terhelő adókötelezettség a Helyi adó tv. 14. § (3) bekezdése értelmében az építmény megszűnéséig (a megszűnés évének utolsó napjáig) fennáll, ezért a létesítés és a megszűnés közötti időben bekövetkezett adókötelezettséget érintő változást — az épületen belül új ingatlan kialakítását — a Helyi adó tv. 14. § (2) bekezdése alapján kell értékelni.

A Helyi adó tv. 42/C. § (1) bekezdésével összhangban álló, az önkormányzati adóhatóságok által rendszeresíthető bevallási, bejelentési nyomtatványok tartalmáról szóló 35/2008. (XII. 31.) PM rendelet 1. mellékletéből egyértelműen kitűnik, hogy az adózónak az építményadóra vonatkozó adatbejelentési kötelezettséget helyrajzi számonként külön-külön kell teljesíteni, így az építményadó kötelezettséget is helyrajzi számonként önállóan kell vizsgálni. Amennyiben a már fennálló építményben ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel új önálló ingatlan keletkezik, az építményadó kötelezettség szempontjából annak van jelentősége, hogy az önállóvá vált ingatlan tekintetében fennállnak-e az adótárgy Helyi adó tv. 11. § (1) bekezdésében foglalt ismérvei. A Helyi adó tv. 14. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezéseknek akkor lehet jelentősége, ha az ingatlan-nyilvántartási bejegyzést követően az új ingatlant terhelő építményadó kötelezettség nem keletkezik, de egy későbbi időpontban olyan változás következik be, amely adókötelezettséget eredményez.

III.

A Bszi. 33. § (1) bekezdés a) pontja szerint jogegységi eljárást kell lefolytatni, ha azt a Kúria kollégiumvezetője indítványozza, ezért a Bszi. 38. §-a alapján a Kúria Jogegységi Tanácsa ülést tartott.

IV.

A jogegységi tanács az indítványozó által feltett kérdésekben az alábbiak szerint foglalt állást.

1. Az építményadó tárgyának meghatározásánál releváns jogszabályi rendelkezések meghatározása.

Annak a kérdésnek az eldöntésénél, hogy az ingatlannyilvántartásban „egyéb helyiség” megnevezéssel nyilvántartott ingatlanok a helyi adók vonatkozásában adótárgynak minősülnek-e, vagyis az építményadó tárgyának meghatározásánál, a releváns jogszabályi rendelkezések azonosítása alapvető jelentőségű.

Az Alkotmánybíróság 2/2016. (II. 8.) AB határozata 51. pontjában megállapította, hogy „…a nullum crimen sine lege elvét figyelembe véve, a jogbiztonság követelményének érvényre juttatása…” szükséges. Eszerint vizsgálandó, hogy az adójog mint közjogi szabályrendszer esetében mennyiben korlátozódik az adótényállási elemek (adótárgy) meghatározása pénzügyi szabályra, illetve mennyiben elfogadható a pénzügyi szabály (illetékjogi előírás) keretszabályként, amelynek lényeges tartalmát más jogterület (építésügy) rendelkezései határozhatják meg.

A releváns jogszabályi rendelkezés alkalmazhatóságára irányadó a Magyarország Gazdasági Stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 29. § (1) bekezdése, amely fizetési kötelezettség előírását kizárólag törvényi vagy – annak felhatalmazása alapján – önkormányzati rendeleti formában teszi lehetővé.

Az Alkotmánybíróság a 14/B/2001. AB határozatában kimondta, hogy az Alkotmány nem határozza meg a közteher fogalmát, nem rendelkezik arról, hogy az állam milyen jogcímen vethet ki adót, csak azt a követelményt állítja, hogy azok feleljenek meg az alanyi kötelezettek jövedelmi és vagyoni viszonyainak. Ezért a törvényalkotó az Alkotmány felhatalmazása és említett követelménye alapján a Helyi adó tv.-ben állapíthatta meg a helyi adók fajtáit, a helyi adók tárgyait és alanyait. Erre tekintettel tehát a Helyi adó tv. az Alkotmány 70/I. §-a alapján lehetővé tehette a vagyoni viszonyokhoz igazodóan vagyoni típusú adók bevezetését és az adó tárgyaként megjelölhette az ingatlantulajdont és az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogot.

A Helyi adó tv. 2. §-a szerint az önkormányzat adómegállapítási joga az e törvényben meghatározott adóalanyokra és adótárgyakra terjed ki.

A Helyi adó tv. 6. § e) pontja értelmében az önkormányzat adómegállapítási joga arra terjed ki, hogy e törvény és az adózás rendjéről szóló törvény, valamint az adóigazgatási rendtartásról szóló törvény keretei között az adózás részletes szabályait meghatározza.

A Helyi adó tv. második részének elején „Az egyes adókra vonatkozó különös rendelkezések” cím alatt rögzíti a jogalkotó, hogy „Az egyes adók az általános rendelkezések (első rész) figyelembevételével és a II-VII. fejezet rendelkezései szerint vezethetők be”.

A Helyi adó tv. második részéhez fűzött indokolása szerint „Az általános rendelkezések kötelező (normatív) jellegével szemben az egyes adókra vonatkozó különös szabályokat az önkormányzati képviselőtestület – a törvény által behatárolt körben – a helyi sajátosságok figyelembevételével alkalmazhatja, illetőleg érvényesítheti a saját rendeletében meghatározott feltételekkel.”

A Helyi adó tv. 43. § (1) bekezdése szerint az adóval és az önkormányzat költségvetése javára más jogszabályban megállapított minden adóval kapcsolatos eljárásban az e törvényben és az adózás rendjéről szóló törvényben foglaltakat – a (2)-(4) bekezdésben meghatározott eltérésekkel – kell alkalmazni. A (2) bekezdés értelmében az önkormányzat az adóelőleg- és az adófizetés esedékességére vonatkozóan az adózás rendjéről szóló törvényben foglaltaktól, továbbá a 41. §-ban szabályozottaktól eltérően rendelkezhet, ha ezzel az adóalany számára válik kedvezőbbé kötelezettségének teljesítése.

A Helyi adó tv. 43. §-ához fűzött jogalkotói indokolás leszögezi, hogy „A Javaslat e rendelkezései a helyi adók bevezetésével kapcsolatban – eljárási szempontból részben deklaratív tartalmú, részben az önkormányzatnak további szabályozási – felhatalmazást adó szabályokat állapítanak meg. Rögzíti a Javaslat, hogy a helyi adót, továbbá az önkormányzat költségvetése javára más jogszabályban megállapított minden adót érintő eljárásban az adózás egységes rendjéről szóló külön törvényben megállapított szabályok az irányadók. (…)

(…) a rendszer működőképessé tétele érdekében – az előre nem szabályozható esetekre is felkészülve – szükséges a helyi adókról, illetőleg az adózás rendjéről szóló külön törvénytől eltérő szabályok megalkotásának lehetővé tétele. Ezt a kört a törvény garanciális okokból is taxatíve rögzíti.”

Az adózási jogviszonyokban az adott adókötelezettséget előíró jogszabályban meghatározott fogalmak az irányadók. A helyi adók esetében a sajátos szabályozás abban mutatkozik meg, hogy a Helyi adó tv. általános rendelkezései kötelező (normatív) jellegűek, ezzel szemben az egyes adókra vonatkozó különös szabályokat az önkormányzati képviselőtestület a helyi sajátosságok figyelembevételével alkothatja meg, de a törvény által taxatív módon behatárolt körben. A helyi adóra vonatkozó jogi szabályozás tehát sajátos, alapvetően a Helyi adó tv. rendelkezéseire épül, de a Helyi adó tv. utalása alapján az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) és az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Air.) rendelkezésein is alapul, a helyi szempontokat érvényesítő taxatív körben meghatározott önkormányzati rendeletek szabályaival kiegészülve.

A Helyi adó tv. 11. § (1) bekezdése meghatározza az adókötelezettség tárgyát akként, hogy adóköteles az önkormányzat illetékességi területén lévő építmények közül a lakás és a nem lakás céljára szolgáló épület, épületrész (a továbbiakban együtt: építmény). A 11. § (3) bekezdése szerint az adókötelezettség az építmény valamennyi helyiségére kiterjed, annak rendeltetésétől, illetőleg hasznosításától függetlenül.

A Helyi adó tv. 52. §-a szerint e törvény alkalmazásában:

5. épület: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény szerinti olyan építmény vagy annak azon része, amely a környező külső tértől szerkezeti elemekkel részben vagy egészben mesterségesen kialakított, elválasztott teret alkot és ezzel az állandó vagy időszakos tartózkodás, illetve használat feltételeit biztosítja, ideértve az olyan önálló létesítményt is, amely részben vagy teljes belmagasságával a környező csatlakozó terepszint alatt van;

Az épületrész a Helyi adó tv. 52. § 6. pontja szerint az épület önálló rendeltetésű, a szabadból vagy az épület közös közlekedőjéből nyíló önálló bejárattal ellátott helyisége vagy helyiség-csoportja, amely a 8., a 20., a 45. és 47. pontokban foglaltak szerint azzal felel meg lakásnak, üdülőnek, kereskedelmi egységnek, egyéb nem lakás céljára szolgáló épületnek, hogy az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként nem szerepel.

Az épület tehát a Helyi adó tv. 52. § 5. pontja, az épületrész a Helyi adó tv. 52.§ 6. pontja alapján lesz a 11.§ (1) bekezdése szerint építmény. A Helyi adó tv. az épület fogalmánál utal az Étv-re.

A Helyi adó tv. tehát önálló rendszerben szabályoz, 2. §-ában kifejezetten kimondja, hogy az e törvényben meghatározott adótárgyakra terjed ki a törvény hatálya. A Helyi adó tv. további – fentebb idézett – rendelkezései szintén arra vezetnek, hogy a helyi adók kapcsán a Helyi adó tv. rendelkezései kötelezően alkalmazandók, a Helyi adó tv. mellett más jogszabály alkalmazására csak a Helyi adó tv. kifejezett rendelkezése esetében van mód. Ilyen általános érvénnyel történő utalást a Helyi adó tv. kizárólag az Art. és az Air. kapcsán mond ki, illetve egyéb kérdésekben pedig a Helyi adó tv. az egyes speciális szabályai között rögzít utaló rendelkezéseket. Jelesül a Helyi adó tv. 52. § 5. pontjában az épület fogalmánál kifejezetten utal a Helyi adó tv. az Étv. építmény fogalmára, következésképpen az Étv. 2. § 8. pontjában meghatározott építmény fogalma az adótárgy megítélése szempontjából relevanciával bír, ugyanakkor ezen túlmenően az Étv., az OTÉK illetve bármely más jogszabály további rendelkezései a Helyi adó tv. kifejezett utalása hiányában nem vehetők figyelembe.

Mindezért, tekintettel arra, hogy az adó tárgya az „épület” és az e fogalomhoz kapcsolódóan meghatározott „épületrész”, a Helyi adó tv. 11. § (1) bekezdésének alkalmazása során nincs szükség, illetve Helyi adó tv.-beli felhatalmazás hiányában lehetőség sem arra, hogy a 11. § (3) bekezdésében, vagy az 52. § 6. pontjában említett „helyiség” fogalmat más jogág rendelkezései alapján lehessen értelmezni. A Helyi adó tv. ugyanis egyértelműen és aggálymentesen rendelkezik arról, hogy az adótárgy tekintetében kizárólag a Helyi adó tv. rendelkezései az irányadók, következésképpen más jogszabály rendelkezése csak a Helyi adó tv. kifejezett utalása alapján vehető figyelembe.

2. Az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel utóbb önállóvá vált ingatlan milyen feltételek teljesülése esetén válik építményadó-kötelessé?

Amennyiben a már fennálló építményben ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel új önálló ingatlan keletkezik, akkor az építményadó kötelezettség szempontjából annak van jelentősége, hogy az önállóvá vált építmény tekintetében fennállnak-e az adótárgy Helyi adó tv. 11. § (l) bekezdésében foglalt ismérvei. Az építményadó tárgyának való minősülés körében ugyanis nem bír relevanciával az épület „lakás” vagy „nem lakás céljára szolgáló” minősége. Főszabály szerint minden, a Helyi adó tv. 11. § (1) bekezdésében említett „építmény” adóköteles, függetlenül attól, hogy azt az adóhatóságnak külön valamely kategóriába be kellene sorolnia.

A Helyi adó tv. 14. § (1) bekezdése szerint az adókötelezettség a használatbavételi, illetőleg a fennmaradási engedély jogerőre emelkedését vagy véglegessé válását vagy a használatbavétel tudomásulvételét vagy az egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvány kiadását követő év első napján keletkezik. Az engedély nélkül épült vagy anélkül használatba vett építmény esetén az adókötelezettség a tényleges használatbavételt követő év első napján keletkezik. A 14. § (2) bekezdése alapján pedig az adókötelezettséget érintő változást (így különösen a hasznos alapterület módosulását, az építmény átminősítését) a következő év első napjától kell figyelembe venni.

A Helyi adó tv. 14. § (1) bekezdése határozza meg tehát az adókötelezettség keletkezésének időpontját. Az adókötelezettség a hatósági döntés (határozat) keltéhez kötődik.

Az adómegállapítás jogalapját a Helyi adó tv. 11. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek szerint kell vizsgálni és az építmény tárgya az építményadónak, amennyiben megfelel a Helyi adó tv. 52. § 5. pontja szerinti definíció további elemeinek – a környező külső tértől szerkezeti elemekkel részben vagy egészben mesterségesen kialakított, elválasztott teret alkot és az állandó vagy időszakos tartózkodás, illetve használat feltételei biztosítottak – is. Az építmény a Helyi adó tv. 14. § (1) bekezdése szerinti időponttól adótárgy, tehát az engedélyező hatósági döntés (határozat) keltétől (az adókötelezettség keletkezése).

Az épületrész e feltételek teljesülése esetén és nem az önálló ingatlanként történő ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel válik az építményadó tárgyává. Ha pedig egy építmény már rendelkezett használatbavételi engedéllyel, majd annak valamely része utóbb önállóvá vált, az önállóvá váló épületnek vagy épületrésznek az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként való feltüntetését követően – az adókötelezettség keletkezésénél – ismételten már nincs szüksége használatbavételi engedélyre, ez a körülmény az adókötelezettség fennállását nem befolyásolja. Tehát az az építmény, amely egyszer már engedélyt kapott, az engedély jogerőre emelkedését követő év első napjától építményadó kötelessé válik, függetlenül attól, hogy funkcióját később megváltoztatják-e vagy sem, illetve később kap-e további építési, használatbavételi-, vagy fennmaradási engedélyt.

3. Ha megvalósulnak a Helyi adó tv. 11. § (1) bekezdésében foglalt feltételek (a Helyi adó tv. 14. § (1) bekezdése szerinti időponttól) és a jelen jogegységi eljárással érintett döntések tényállásában szereplő épületrészek (padlások, tetőterek, melyek az ingatlannyilvántartásban „egyéb helyiség” megnevezéssel vannak nyilvántartva) tárgyai az építményadónak, akkor további kérdésként merül fel a gyakorlatban, hogy azok után milyen feltételek bekövetkezése esetén (tehát mikortól) terheli az adóalanyokat adófizetési kötelezettség.

A Helyi adó tv. 15. §-a szerint az adó alapja az önkormányzat döntésétől függően:

a) az építmény m2-ben számított hasznos alapterülete, vagy

b) az építmény korrigált forgalmi értéke.

52. § E törvény alkalmazásában:
53. hasznos alapterület: a teljes alapterületnek olyan része, ahol a belmagasság – a padlószint (járófelület) és az afelett levő épületszerkezet (födém, tetőszerkezet) vagy álmennyezet közti távolság – legalább 1,90 m. A teljes alapterületbe a lakáshoz, üdülőhöz tartozó kiegészítő helyiségek, melléképületek, melléképületrészek kivételével valamennyi helyiség összegzett alapterülete, valamint a többszintes lakrészek belső lépcsőjének egy szinten számított vízszintes vetülete is beletartozik. Az építményhez tartozó fedett és három oldalról zárt külső tartózkodók (lodzsa, fedett és oldalt zárt erkélyek), és a fedett terasz, tornác alapterületének 50%-a tartozik a teljes alapterületbe. A lakások esetében a pinceszinten (a csatlakozó terepszint alatt) kialakított helyiségek alapterületének 70%-át kell a teljes alapterületbe számítani;
54. kiegészítő helyiség: a lakáshoz, üdülőhöz tartozó, jellegénél és kialakításánál fogva csak tárolásra alkalmas padlás, pince, ide nem értve a gépjárműtárolót;

Mindaddig, amíg az építményadó tárgyának minősülő épületrész – pl. egy padlás – jellegénél és kialakításánál fogva csak tárolásra alkalmas, adótárgynak minősül ugyan, azonban adóterhet nem visel. Ha azonban az a kialakítás következtében – jellegénél fogva – már nem csak tárolásra alkalmas, vagyis a kiegészítő helyiség jellegét elveszíti, úgy az építmény azon túlmenően, hogy az építményadó tárgyát képezi, adóterhet is visel. E tények feltárása az adott épületrész vonatkozásában az önkormányzati adóhatóság tényállástisztázási kötelezettsége körébe tartozik.

V.

A Kúria Jogegységi Tanácsa a jogegységi indítvány alapján eljárva a Bszi. 32. § (1) bekezdés a) pontjára tekintettel a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.

A jogegységi tanács a Bszi. 42. § (1) bekezdését alkalmazva a határozatát a Magyar Közlönyben, a Bírósági Határozatok Gyűjteményében, a központi honlapon és a Kúria honlapján közzéteszi.

A jogegységi tanács a kifejtett indokok folytán az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdése, a Bszi. 24. § (1) bekezdés c) pontja, 25. §-a, valamint 40. § (1)-(2) bekezdése alapján a bíróságok jogalkalmazása egységének biztosítása érdekében a rendelkező részben foglaltak szerint határozott és a határozatát a Bszi. 42. § (1) bekezdése szerint a Magyar Közlönyben, a bíróságok központi internetes honlapján és a Kúria honlapján közzéteszi.

Budapest, 2020. november 5.

Dr. Darák Péter s.k.
a jogegységi tanács elnöke

Dr. Demjén Péter s.k.
előadó bíró

Dr. Heinemann Csilla s.k.
bíró

Huszárné dr. Oláh Éva s.k.
bíró

Dr. Kurucz Krisztina s.k.
tanácselnök

Dr. Sperka Kálmán s.k.
tanácselnök

Dr. Stefancsik Márta s.k.
bíró

Forrás: https://www.kuria-birosag.hu/hu/joghat/42020-szamu-kje-hatarozat

KÚRIA

1/2020.KJE

A Kúria Kfv.II.37.894/2014/13. számú határozatától való eltérés megengedéséről

A Kúria Közigazgatási Jogegységi Tanácsa a Kúria K.II. tanácsa által indítványozott jogegységi eljárásban Budapesten, 2020. július 6-án megtartott ülésen meghozta a következő

jogegységi határozatot:

A Jogegységi Tanács megállapítja, hogy a Kúria ítélkező tanácsa a Kúria Kfv.II.37.894/2014/13. számú határozatától eltérhet.

Indokolás

I.

2020. március 20. napján a Kúria K.II. tanácsa a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdése b/pontja alapján jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat meghozatalát indítványozta a 2015.évi K. 27. számú közigazgatási elvi határozattól való eltérés érdekében.
      A jogegységi indítvány szerint a Kúria a Kfv.II.37.894/2014/13. számú ítéletében, amely BH.2015/7/K.27. szám alatt elvi határozatként is közzétételre került (a továbbiakban: határozat) azt mondta ki, hogy az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról szóló 2004/38/EK Európai Parlamenti és Tanácsi irányelv (a továbbiakban: Irányelv) 37. cikke folytán a hazai szabályozás alapján a közjegyző – mint hatóság – által a felek nyilatkozata szerint nyilvántartott élettársi kapcsolat a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény (a továbbiakban: Szmtv.) 2. § b) pont bj) alpontja szerinti hatóság előtt regisztrált élettársi kapcsolattal azonos. Rögzítette továbbá, hogy az Szmtv. hatályának elismerése nem zárja ki, hogy a hatóság az élettársi kapcsolat valós tartalmát érdemben vizsgálja. E döntés meghozatalakor az eljárt tanács arra jutott, hogy az Szmtv. családtag fogalma által megkívánt azon feltétel, hogy családtag a magyar állampolgár azon élettársa, aki a magyar hatóság előtt regisztrált élettársi kapcsolatot létesít, teljesül azzal, ha az ilyen élettársi kapcsolatot az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásában (a továbbiakban: Nyilvántartás) regisztrálják, függetlenül attól, hogy ez a regisztráció elkülönül a bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi XXIX. törvény (a továbbiakban: Bét.) hatálya alá tartozó élettársi kapcsolattól. Ezt a jogértelmezést erősítette meg a Kúria a Kfv.II.37.607/2015/5. számú ítéletében.
      A Kfv.II.37.117/2019. számú ügyben ismét felmerült a kérdés, hogy a Nyilvántartásba bejegyzett élettársi kapcsolatban élő felperesnek kell-e többletfeltételeket (lásd Szmtv. 8. § (1) bekezdés a) pont) igazolnia ahhoz, hogy családtagként történő tartózkodását az idegenrendészeti hatóság elfogadja vagy elegendő a Nyilvántartásba való regisztráció és az egy évnél rövidebb együttélés ahhoz, hogy családtagnak minősüljön. Az elsőfokú bíróság a kúriai gyakorlatot követve hozta meg hatályon kívül helyező döntését, amely ellen az alperesi hatóság nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Ebben arra hivatkozott, hogy a kúriai döntések meghozatalát követően (2016. és 2017. évben is) módosult a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény végrehajtásáról szóló 113/2007. (V.24.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 27. § (3) bekezdése, amely egyértelműen az Szmtv. 8. § (1) bekezdés a) pontjához tartozóan szabályozza mint benyújtandó igazolást a Nyilvántartásba vételről szóló közjegyzői határozatot. Az alperes álláspontja szerint e módosítás azt a jogalkotói szándékot tükrözi – szemben az Szmtv. 2. § b) pont bj) alpontjával és a közjegyzői nemperes eljárás szabályaival –, hogy a Nyilvántartásban regisztrált kapcsolatban magyar állampolgárral élő személy nem családtag, őt csak többletfeltétel teljesülése mellett, a hatóság mérlegelésétől függően lehet ilyenként elismerni.
      Ez a végrehajtási szabályváltozás az Irányelv 37. cikkével azonos jogértelmezés felé való elmozdulást teszi/teheti indokolttá, amely azonban önmagában és jogegységi eljárás nélkül nem elegendő a határozattól eltérő döntés meghozatalára. Ugyanis a jogszabályi hierarchiára tekintettel mellőzni lehetne a Vhr. szabályát, ha az lenne megállapítható, hogy az a törvényi szintű szabályozással ellentétes. Ennek ellenére és az Alaptörvény 28. cikke alapján mégis az a következtetés vonható le, hogy a jogalkotó a Vhr. szabállyal egyértelműsíteni törekedett ezt a kérdést, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni, még akkor sem, ha ezt az Szmtv. 2. § b) pont bj) alpont módosításával egyszerűen megtehette volna.

II.

A jogegységi indítvány érdemében a Legfőbb Ügyész a 2020. április 29-én kelt P.KvFK.3092/2020. számú nyilatkozatában kifejtette, hogy a magyar szabályozás nem ismer olyan élettársi kapcsolatot, amely az Irányelv 2. cikk 2. pont b) alpontja szerinti családtagi minőséget megalapozná, mert ugyan az azonos neműek anyakönyvvezető által bejegyzett élettársi kapcsolatához több jogot fűz, mint az akár egyező, akár különnemű felek közjegyző által Nyilvántartásba vett élettársi kapcsolatához, de a felsoroltak egyikét sem tekinti egyenértékűnek a házasság jogintézményével. Ennek oka, hogy az Alaptörvény L. cikk (1) bekezdése szerint a családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony, kiemelt alaptörvényi védelmet ezért csak a házasság élvez. Az Irányelv 37. cikke azonban lehetővé teszi, hogy a tagállami szabályozás az érintettekre nézve az Irányelvben foglaltaknál kedvezőbb szabályokat állapítson meg. Ezzel a felhatalmazással élve társít az Szmtv. 2. § b) pont bj) alpontja a magyar vagy az Európai Unió más tagállamainak hatósága által regisztrált – házassággal nem egyenértékű – élettársi kapcsolathoz is családtagi státuszt.
Az Szmtv. nem az Alaptörvény szerinti család fogalmát „használja”, hanem értelmező rendelkezései között az Irányelvhez igazodóan „saját” családtag fogalmat vezet be. Ezt egyértelműen kifejezésre juttatja az Szmtv. 2. §-ának felvezető része, amely szerint a törvényi definíció csak az Szmtv. alkalmazása során irányadó.
Miután az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény több rendelkezése alátámasztja, hogy a közjegyző eljárása hatósági szintű eljárás, a bíróság eljárásával azonos hatályú, továbbá a 36/E. § (2) bekezdése szerint a felek Nyilvántartásba vett nyilatkozata igazolja az élettársi kapcsolatot, a szóban forgó Nyilvántartásba bejegyzett élettársi kapcsolat is kielégíti az Szmtv. 2. § b) pont bj) alpontban meghatározott törvényi követelményeket, és erre tekintettel családtagi státuszt eredményez, akár csak a Bét. szerinti bejegyzett élettársi kapcsolat.
Az előzőek szerinti jogértelmezésnek nem mond ellent az sem, hogy a Vhr. 27. § (3) bekezdése kizárólag az Szmtv. 8. § (1) bekezdés a) pontjához kötötten nevesíti a Nyilvántartásba történő bejegyzésről szóló határozatot, mint kötelezően igénybe veendő bizonyítási eszközt. E jogszabályhely ugyanis csak azt az esetkört rendezi, amikor az Szmtv. 2. § b) pont bj) alpontjában foglaltakon túl is valamely személy családtagnak minősíthető a tartózkodás szempontjából. Ezen túlmenően, ha az élettársi kapcsolat családtagi státuszt keletkeztető jogviszony, mint ahogy erről az Szmtv. 2. § b) pont bj) alpontja rendelkezik, az erről vezetett közhiteles nyilvántartás hatóság általi figyelembevétele külön előírás nélkül is magától értetődő.
Az Alaptörvényben rögzített jogszabályi hierarchia nem teszi lehetővé, hogy a Vhr., mint alacsonyabb szintű jogszabály „lerontsa” az Szmtv., mint magasabb szintű jogszabály rendelkezését. Ha tehát az Szmtv. a közjegyző által vezetett Nyilvántartásba bejegyzett élettársi kapcsolathoz családtagi minőséget kapcsol, akkor a Vhr.-t nem lehet úgy értelmezni, hogy az említett törvényi előírás érvényesülését a Vhr. bármilyen módon korlátozza.
Az előzőek szerinti jogértelmezés nem zárja ki, hogy a hatóság – a tényállás-tisztázási kötelezettségének eleget téve, megelőzendő az esetleges visszaéléseket – a Nyilatkozatban szereplő élettársi kapcsolat valós tartalmát érdemben vizsgálja.
Összességében a határozat – akár csak a Kfv.II.37.607/2015/5. számú határozat – az Szmtv. és a Vhr. 2018. december 31-ig hatályos előírásaival és a jogalkotói célkitűzéssel összhangban álló, helytálló jogértelmezést fogalmazott meg. Az attól való eltérés – vagyis annak kimondása, hogy a közjegyző által vezetett Nyilvántartásban szereplő élettársi kapcsolat az Szmtv. 2. § b) pont bj) alpontja szerinti családtagi minősítést nem keletkeztet – meghaladja a jogértelmezés kereteit.
A Legfőbb Ügyész megjegyezte, hogy az indítványban felvetett jogértelmezési kérdés a 2018. december 31-ét követően indult ügyekben nem merül fel, mert az Szmtv. 2. § b) pont, bj) alpontja 2019. január 1-jétől hatálytalan.

III.

Miután a Kúria ítélkező tanácsa a határozattól el kívánt térni, a Bszi. 32. § (1) bekezdés b) pontja szerinti okból jogegységi határozat meghozatala indokolt.
A Kúria ezért a jogegységi indítvány elbírálása végett a Bszi. 38. §-a szerinti ülést tartott, amelyen a Legfőbb Ügyész képviselője az írásbeli nyilatkozatában foglaltakat fenntartotta.

IV.

A kezdeményezett jogegységi eljárásban a Kúria Közigazgatási Jogegységi Tanácsa az alábbi álláspontra helyezkedett.
A Jogegységi Tanács elsődlegesen hangsúlyozza, a jogegységi indítvány 2020. március 20-án került lajstromozásra, ezért a Bszi. ebben az időpontban hatályos rendelkezései irányadók az eljárás során.
A Bszi. 2020. április 1. napjától hatályba lépő, az elvi bírósági határozat jogintézményét is érintő változásait a jogegységi tanács kizárólag a jogszabályi fogalom-használat körében alkalmazta.

A Bszi. 32. § (1) bekezdése b/ pontja szerinti jogegységi eljárás tárgya sajátos, a jogegységi eljárások fő típusától eltér. A Bszi. ezen rendelkezése szerinti indítvány esetében a jogegységi tanácsnak a korábbi határozattól való eltérés lehetőségét és a határozat kötőerejének kérdését kell elsődlegesen vizsgálat tárgyává tenni. A jogegységi döntés ebben az esetben az eltérés lehetőségére , indokoltságára vonatkozik, ugyanakkor az eltéréssel érintett ügyben az alapul vett jog értelmezését a közigazgatási per eldöntésére nézve az indítványozó tanácsnak kell elvégeznie.

A határozat meghozatalának alapjául szolgáló releváns jogszabályhelyek a következők:
Az Szmtv. 2. § b) pont bj) alpontja értelmében e törvény alkalmazásában családtag: a magyar állampolgár harmadik országbeli állampolgár élettársa, amennyiben magyar hatóság vagy az Európai Unió más tagállamának hatósága előtt regisztrált élettársi kapcsolatot létesített.
Az Szmtv. 8. § (1) bekezdése szerint az eljáró hatóság engedélyezheti annak a személynek a családtagként történő tartózkodását, aki a) a magyar állampolgár eltartottja, vagy vele legalább egy éve egy háztartásban él, illetve akiről súlyos egészségügyi okból a magyar állampolgár személyesen gondoskodik, b) – abban az országban, ahonnan érkeznek – a 6. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeket teljesítő EGT-állampolgár eltartottja volt, vagy vele egy háztartásban élt, illetve akiről súlyos egészségügyi okból az EGT-állampolgár személyesen gondoskodik. A 8. § (2) bekezdése alapján az (1) bekezdésben foglalt személy tartózkodási joga megszűnik, ha az életközösség már nem áll fenn. A 8. § (3) bekezdése rögzíti, az (1) bekezdésben meghatározott személy jogszerű tartózkodása alatt a családtag jogállásával rendelkezik, azzal a kivétellel, hogy tartózkodási jogát e jogcímen nem tartja meg a) a magyar állampolgár halála vagy állampolgárságának megszűnése esetén, b) az EGT-állampolgár halála, tartózkodási jogának megszűnése esetén, ha az EGT-állampolgár a tartózkodási jogának gyakorlásával felhagyott.
A Vhr. 27. § (1) bekezdése kimondja, aki a Tv. 8. § (1) bekezdése alapján kéri a tartózkodás engedélyezését, a) okirattal köteles igazolni, hogy tartási vagy életjáradéki szerződés, illetve külön törvényben meghatározott tartási kötelezettség vagy a 25. § (1) bekezdése szerinti eltartási nyilatkozat alapján magyar állampolgár eltartottja, illetőleg jogszabály vagy szerződés alapján az EGT-állampolgár a tartására köteles; b) a kezelőorvos által kiállított igazolással köteles igazolni, hogy súlyos egészségügyi okból az EGT-állampolgár, illetőleg a magyar állampolgár személyes ápolására szorul; c) arra hivatkozva, hogy – abban az országban ahonnan érkeznek – az EGT-állampolgárral egy háztartásban élt, köteles ezt okirattal – különösen az erről kiállított hatósági bizonyítvánnyal – vagy egyéb hitelt érdemlő módon igazolni. A 27. § (2) bekezdése értelmében a regionális igazgatóság a személyi adat- és lakcímnyilvántartásból adatot igényel arra vonatkozóan, hogy a kérelmezőnek legalább egy éve a magyar állampolgár lakóhelyével vagy a tartózkodási helyével azonos-e a lakóhelye vagy a tartózkodási helye.
A határozat meghozatalát követően, 2016. július 1-jén lépett hatályba a Kfv.II.37.117/2019. számú perben alkalmazandó Vhr. 27. § (3) bekezdése, amelynek az ügyben irányadó szövege kimondja, az eljáró hatóság az (1) és (2) bekezdésekben foglaltakon túl a Tv. 8. § (1) bekezdés a) pontja alapján előterjesztett tartózkodási kártya kiadására irányuló kérelem elbírálása során értékeli az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába történő bejegyzésről szóló határozatot is.

2016. július 1-jétől változott az Szmtv. 2. § b) pont bj) alpontjának szövege is, amely szerint e törvény alkalmazásában családtag: a magyar állampolgár élettársa, amennyiben a magyar hatóság vagy az Európai Unió más tagállamának hatósága előtt regisztrált élettársi kapcsolatot létesített. A jogszabályhely változása a jogegységi indítvány elbírálása körében irreleváns. Az Szmtv. 8. § (1)-(3) bekezdései az elvi határozat meghozatalához képest változatlanok maradtak.
      A Kúria Jogegységi Tanácsa rámutat, hogy a határozat alapjául szolgáló jogszabályi környezet 2016. július 1-jét követően a Vhr. 27. § (3) bekezdésének beiktatásával megváltozott, amelyre tekintettel a Kfv.II.37.894/2014. számú ügy és a Kfv.II.37.117/2019. számú ügy jogi helyzete eltér egymástól. Az alapul vett, alkalmazandó közigazgatási anyagi jogszabály lényeges változása a Kúria ítélkező tanácsa számára lehetőséget teremt a korábban közzétett határozattól való eltérésre, a jogszabály módosulása a közzétett kúriai határozat kötőerejét megszünteti.
      A megváltozott alkalmazandó jogra figyelemmel a Kúria Kfv.II.37.894/2014/13. számú határozatától való eltérés lehetősége fennáll, amelyre tekintettel a Jogegységi Tanács arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Kúria ítélkező tanácsa a korábban közzétett határozattól eltérhet.

V.

A Kúria jogegységi tanácsa a jogegységi indítvány alapján eljárva a Bszi. 32. § (1) bekezdés b) pontja szerinti okból a rendelkező részben foglaltaknak megfelelően határozott.
A jogegységi tanács a Bszi. 42. § (1) bekezdését alkalmazva határozatát a Magyar Közlönyben, a központi honlapon és a Kúria honlapján közzéteszi.

Budapest, 2020. július 6.

Dr. Kalas Tibor s.k.
a jogegységi tanács elnöke

Dr. Sugár Tamás s.k.
előadó bíró

Dr. Bögös Fruzsina s.k.
bíró

Dr. Kiss Árpád Lajos s.k.
bíró

Dr. Balogh Zsolt s.k.
bíró

Forrás: https://www.kuria-birosag.hu/hu/joghat/12020-szamu-kje-hatarozat