A Közigazgatási Eljárási Jogi Közlemények aktuális lapszáma elérhető ITT
Category Archives: Közigazgatási Eljárásjogi Klasszikusok
A KEJE október 11-én a 65 éves magyar hatósági eljárási jogi kodifikáció alkalmából szervezett online szakmai konferenciát, amelyre közel ötvenen regisztráltak.
A konferencián Boros Anita elnök asszony köszöntötte először a résztvevőket és megköszönte az előadók közreműködését. Egyúttal pedig felhívta a figyelmet arra, hogy a konferencián elhangzott előadások összefoglalói megjelennek majd az Egyesület folyóiratának 2022. évi számában.
A rendezvény levezető elnöke Imre Miklós professzor úr volt, ami kiemelte, hogy a hatósági eljárási jog szabályozásának jelentősége abban rejlik, hogy Magyarországon jött létre először ilyen szintű és jellegű szabályozás.
Salgó László Péter közigazgatási államtitkár nyitotta meg a konferenciát, aki előadásában a hatósági eljárásjog kodifikációjának történetét vázolta fel a kiegyezés időszakától az Ákr. megalkotásáig, illetőleg hangsúlyozta, hogy az Igazságügyi Minisztérium nyitott az Ákr. folyamatos fejlesztésére, a jogalkotási javaslatokra, éppen ezért van különös jelentősége a Minisztérium és a KEJE közötti szakmai együttműködésnek is.
A konferenciát Darák Péter tanácselnök úr folytatta Jog- vagy perorvoslat című előadásával. Tanácselnök úr kitért a közigazgatási jogorvoslat történeti fejlődésére, a jogorvoslat funkcióira, a jog- és perorvoslat általános elveire, előadásában arra kereste a választ, hogy a van-e helye olyan bírói attitűdnek, amely szembe áll a tételes joggal. Prezentációja végén pedig példákat (AB határozatokat, Kúriai jogegységi határozatokat) említett a jogorvoslati rendszer új elemeinek vonatkozásában, az alkotmányjogi panasz, illetve a Kúria jogegységesítő tevékenysége kapcsán.
Vitál-Eigner Beáta bíró asszony a közigazgatási bíráskodás kodifikációjának történetét mutatta be, így különösen a Pp. XX. fejezetét, illetve a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvényt ismertette. Bíró asszony hangsúlyozta, hogy a bírói kontroll általános jogorvoslatként való megtartása az elsődleges szempont. Előadását Bibó István idézetével zárta: „A modern jogi állam nevét csak az olyan állam érdemli meg, mely a végrehajtó hatalom bármiféle jogsértő aktusával szemben lehetővé teszi a pártatlan fórumhoz való fordulást.”
Vértesy László docens úr a közigazgatási hatósági eljárás első törvényét, az Et.-t mutatta be előadásában. Kitért az Et. megalkotásának előzményeire (így például a Valló József és Szita Jenő féle törvénytervezetekre), továbbá az Et, az Áe., a Ket. és az Ákr. felépítésére. Ezt követően ismertette az Et.-ben szabályozott jogintézményeket (így például a hatály, a hatáskör és illetékesség, az alapeljárás, a határozat, a fellebbezési eljárás, a határozatok megtámadása, az óvás és egyéb sérelem orvoslás, a jogorvoslatok, a végrehajtási eljárás, az eljárási költség kérdéskörét, illetve a vegyes és hatályba léptető rendelkezéseket.).
Koi Gyula tudományos főmunkatárs a közigazgatási hatósági eljárás első nagy módosított kódexét, az Áe.-t mutatta be, annak történeti előzményeit, elsősorban jogtörténeti szempontból tért ki a fejlődés sarkalatos pontjaira jogtudósok állásfoglalásainak számbavételével.
Szilvásy György Péter tanársegéd úr a közigazgatási hatósági eljárás modern korát, a Ket.-et ismertette, így kitért annak megalkotásának előzményeire, a kodifikációs bizottságok munkásságának ismertetésére. Hangsúlyozta, hogy a Ket. számos módosításon ment keresztül, tizenhárom évig volt hatályban, ami alatt 53 időállapota volt a törvénynek. Prezentációjában felvázolta a Ket. legfontosabb módosításait, így például a két új eljárás, az újrafelvételi és a méltányossági eljárás bevezetését, vagy a hatósági szerződés jogintézményét. Előadását Boros Anita professzor asszony idézetével zárta: „Amíg a Ket. a túlszabályozottság csapdájába esett, addig az Ákr. az alulszabályozottság csapdájába esik.”
Fábián Adrián dékán úr előadásában az Ákr. szabályozási kérdéskörét ismertette a konferencia résztvevőkkel, kitért az általános jellegű kódex jelentőségére, a szabályozás tárgyára, a hatósági eljárásjogi kódex hibáira.
Nagy Sándor jegyző az elektronikus ügyintézés kodifikációs folyamatáról tartott előadást. Kitért az elektronikus ügyintézés fogalmi elemeire, így például a közigazgatási technológiákra (O-gov, E-gov, M-gov, T-gov), majd az ügyfél, a hatóság, a hatósági ügy definíciójának változásait vette górcső alá. Előadását az alábbi megállapítással zárta: „A közigazgatásban egy valami állandó, a változás.”
Csatlós Erzsébet adjunktus asszony egy európai eljárásjogi kódex létjogosultságát vizsgálta előadásában. Az ultramodern kor igényeit és kihívásait egy konkrét példán keresztül is bemutatta a közvetlen és a közvetett közigazgatás figyelembevételével.
A konferencia zárásaként Siket Judit adjunktus asszony a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások hatósági eljárásjogi kodifikációjáról számolt be. Beszámolójában a jogintézményt vizsgálta a gazdasági közigazgatás eszközrendszerében, számba vette az előzményeket, mérlegelte a kodifikáció melletti érveket és ellenérveket, illetve a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások szabályozási sajátosságait. A konferenciát Imre Miklós professzor úr zárta, megköszönte a jelenlévők részvételét és méltatta a konferencia jelentőségét, valamint a szervező Egyesület szakmai erőfeszítéseit.
Valló József
Közigazgatási (eljárás)jogász. Magyary Zoltán tanítványa, „a Magyary-iskola jogi irányzatának – a közigazgatási eljárásjog modern szakirodalmának kifejlesztése révén – a legkiválóbb képviselője” (Szaniszló József). Évtizedeken át a pénzügyi igazgatás területén, a Pénzügyminisztérium nemzetközi osztályán, illetve a Pénzintézeti Központban dolgozott. Az egyetlen Magyary-tanítvány, aki habilitált és egyetemi magántanári kinevezést kapott.
Francia tanulmányútja eredményeit monográfiában foglalta össze: „A service public eszméje a mai francia közigazgatási jogban” (1940). 1941-ben megjelent „A hatályos jogszabályok összegyűjtése c. munkája, amely a Magyar Közigazgatástudományi Intézet által végzett jogszabályrendezés eredményeit tartalmazta.
Közigazgatási eljárásjog területén maradandót alkotott, fő művei: Közigazgatási eljárás (1937) és Törvénytervezet az általános közigazgatási rendtartásról (1942), amely az Ákr. megalkotása során mintául szolgálta a jogalkotó számára.
A „Törvénytervezet az általános közigazgatási rendtartásról” annak eredménye, hogy Szitás Jenő, akkori minisztériumi osztályvezető 1939-ben kiadott tervezete nyomán Magyary Zoltán felkérte Vallót egy – arra tekintettel levő – „kompromisszumos” tervezet elkészítésére.
A törvénytervezet, amely néhol eltért a „Közigazgatási eljárás” c. művében kifejtettektől, részletes indokolást is tartalmazott. Szamel Lajos egyébként tudományos szempontból a „Közigazgatási eljárás” c. művét „számottevően nagyobb értékűnek” minősítette a törvénytervezetnél.
Valló (eljárásjogi) vizsgálódásai során arra a következtetésre jutott, hogy a közigazgatási eljárásjog szabályozása mindenképpen szükséges. A megalkotandó eljárási kódexet másodlagos jogforrásként képzelte a lex specialis derogat legi generali elve alapján. Kutatásai főként az alapeljárás jogintézményeire terjedtek ki, különösen fontosnak ítélte az ügyfél jogainak a védelmét és az eljárás gyors lefolytatásának követelményét.
Felhasznált irodalom:
Szamel Lajos: A magyar közigazgatástudomány. MTA, Budapest 1970.
Szaniszló József: A Magyary-iskola és háború utáni sorsa. ELTE, Budapest 1993.
Koi Gyula: A közigazgatás-tudományi nézetek fejlődése. NKE, Budapest 2014.
Dr. habil. Fábián Adrián
Dr. Ivancsics Imre
A Pécsi Tudományegyetem egykori rektorhelyettese, az Állam- és Jogtudományi Kar volt dékánja, a Közigazgatási Jogi Tanszék vezetője 1938. április 14.-én született a Győr-Moson-Sopron Megyei Petőházán földműves családban. Középiskolába Sopronba, a Berzsenyi Dániel Gimnáziumba járt. Jogi tanulmányait 1956-ban kezdte meg. 1960-ban szerzett jogi diplomát a Pécsi Tudományegyetemen, és itt is kezdte meg pályafutását egyetemi tanársegédként. 1965-ben egyetemi adjunktusként, 1979-től pedig docensként dolgozott ugyanitt. 1999-től három évig vezette a Kart dékánként.
Közel hat évtizedet szentelt hivatásának. Több kutatási területe is volt a közigazgatáson belül, de leginkább a helyi önkormányzati igazgatás érdekelte, és kiemelten foglalkozott utolsó aktív éveiben az általános közigazgatási eljárással is. Oktatási tevékenységét mérhetetlen felkészültség, pontosság és alázat jellemezte. Mindenki számára az elsőként szembe tűnő szigora mellett végtelenül humánus, szeretettel és élettel teli személyiség volt. Dr. Kiss László alkotmánybíró, volt kollégája így fogalmazott: „Nincs senki azok közül, akik kapcsolatba kerültek vele, hogy ne tartanák talpig becsületes, korrekt embernek, beleértve ebbe azokat a valahai hallgatóit is, akik ezrével estek szigora áldozatául”.
Munkáját számos alkalommal ismerték el: Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1971); Kiváló Munkáért (1980); Pro Universitate (1980); Baranya Megyei Közgyűlés Tudományos és Felsőoktatási Díja (1993); Iskolateremtő mestertanár (1997); Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje (1998); Comitatus Nívódíj (1998); Magyar Közigazgatásért Díj (2001); Magyar Felsőoktatásért Díj (2007); Deák Ferenc-díj (2007).
Jugoszláviába és Angliában is volt hosszabb tanulmányúton.
Közéleti tevékenysége sokrétű volt. Elnöke volt a „Jövő Közigazgatásáért Alapítványnak”, társelnöke volt az Európai Jogakadémia Regionális és Önkormányzati Tanácsának, tagja volt a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályozását előkészítő Kodifikációs Bizottságnak, a Kormány által létrehozott Társadalmi Tudományos tanácsadó Testületnek, az Országos Választási Bizottságnak és a Közjogi Szemle szerkesztőségének.
Tudományos munkái, írásai meghaladják a kétszázat. Több munkája külföldön is megjelent. Szerzője és társszerzője volt több egyetemi tankönyvnek, jegyzetnek.
Hosszantartó betegség után 2018. március 15.-én halt meg életének 80. évében. Betegsége alatt is, élete utolsó pillanatáig dolgozott. Halálával a magyar közigazgatási jog egyik legjelentősebb egyéniségét veszítette el a közigazgatási szakma. 2018. április 14.-én, születésnapján kísértük el utolsó útjára.
dr. Laza Margit
Szamel Lajos
Egyetemi tanár, az állam- és jogtudományok doktora, a közigazgatás tudomány hazai és nemzetközileg is jegyzett tudósa.
Iskoláit, beleértve a jogi egyetemet is Budapesten végezte. A háború előtt a modern közigazgatás apostolaként elhíresült Magyary Zoltán professzor előadásait is hallgatta a pesti egyetemen. Nem volt a híres Magyary-iskola tagja, de könnyen azonosult törekvéseikkel.Rövid vállalati jogászi tevékenység után 1948-tól Beér János professzor, a budapesti jogi egyetem államjogi tanszéke vezetőjének tanársegédjeként kezdte meg oktatói pályáját. A külügyi Akadémiám (később Külügyi Főiskola) alkotmányjogot, a Közgazdaságtudományi Egyetemen közigazgatási jogot adott elő. 1950 szeptemberében került másodállásban a pécsi egyetem jogi karára, 1952-ig a Belügyminisztérium Törvényelőkészítő Osztályán dolgozott. 1952-től a pécsi jogi kar alkotmányjogi tanszékének vezetője, 1956-tól az államigazgatási jogi tanszékvezetője nyugdíjba vonulásáig, 1987-ig. Ars poetica-ja – amelyet minden évfolyamnak elmondott –: „Tisztelt kollégák, jól jegyezzék meg, nincs kicsi és nagy törvénysértés. Csak törvénysértés van. A törvényesség ugyanis atmoszférikus jelenség vagy van, vagy nincs. Ezért a törvénysértéssel szemben nem szabad engedményt tenni.”
1954-ben védte meg az államigazgatási jogorvoslatokról szóló kandidátusi értekezését.
Az 1950-es évek elején látott hozzá az államigazgatás jogi intézményeinek szisztematikus feldolgozásához. Tanulmányai jelentek meg az államigazgatási jogviszonyokról, az államigazgatási aktusokról, az államigazgatási dolgozók fegyelmi és kártérítési felelősségéről. Első monográfiája 1957-ben jelent meg „Az államigazgatás törvényességének jogi biztosítékai” címmel, amely új fejezetet nyitotta hazai közigazgatás-tudományban. 1961-ben jelent meg Bihari Ottó professzorral közös munkájuk: „A tanácsokról”. Ezt követően 1963-ban egy évtizedes kutatómunka összegzése és eredményeként jelent meg újabb monográfiája: „Az államigazgatás vezetésének jogi alapproblémái”, majd további monográfiák követték: „Az államigazgatás-tudomány irányai a Német Szövetségi Köztársaságban” (1973), „A magyar közigazgatás-tudomány” (1977). 1969-ben jelent meg „A közélet tisztaságáról” című könyve. Az 1980-as években visszatért korábbi kutatási területéhez, az államigazgatási felelősségi rendszerhez. Több nagy tanulmánya jelent meg, amelyek közül kiemelkedik „Az államigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősség elméleti és gyakorlati kérdései” (1986) és „Az államigazgatás felelősségi rendszere” (1986.)
Az 1980-as évek második felében az alkotmányozás körébe tartozó problémák foglalkoztatták, amelynek egymás után jelentek meg nagyobb lélegzetű munkái a jogforrási rendszer alkotmányjogi szabályozásáról (1987), az állampolgári szabadságjogokról (1987), a bíráskodás állami szervezeti rendszeren belüli helyéről (1988), „A rendőrségi jog szabályozásának alapelvei” (1990), az állampolgársági jog reformjáról (1991) és a „Jogállamiság – szociális jogállamiság – rendészet” (1992).
A tudományos közéletnek élete végéig aktív résztvevője volt. Az 1963-ban Pécsett megrendezett és általa szervezet Nemzetközi Symposiumon tartott bevezető előadásában különböző kiindulópontokat választva arra következtetésre jutott, hogy „az államigazgatás-tudománynak túl kell lépnie az államigazgatási jogtudományon”. (A Symposium hatását jelzi, hogy a Nemzetközi Közigazgatástudományi Intézet folyóirata az 1994. évi 3. számában a tanácskozásról némi túlzással azt írta, hogy a „közigazgatástudomány reneszánszának kezdetét jelzi a szocialista országokban”.) Számos tudományos szervezetnek volt tagja, illetve tisztségviselője. Részt vett a tanácstörvények tervezeteinek kidolgozásában, a kisajátításról szóló törvény előkészítésben. Meghatározó szerepet vállalt az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvény elméleti megalapozásában, majd tagja volt a kodifikációs bizottságnak. Éveken keresztül vezetett tényfeltáró kutatásokat a településim és területi igazgatás körében.
Munkásságát több mint húsz könyv (nagyobb részük monográfia), több mint ötven jegyzet és tankönyv, száznál több tanulmány fémjelzi.
1994-ben megkapta a Magyar Tudományos Akadémia „Eötvös József Koszorú” kitüntetését.
dr. Gyergyák Ferenc
Magyary Zoltán
Magyary Zoltán a két világháború közötti korszak magyar polgári közigazgatás-tudományának legnagyobb hatású képviselője Tatán született, 1888-ban. A fővárosi piarista gimnáziumban folytatott középiskolai tanulmányok után a Budapesti Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán szerzett diplomát.
Tudományos munkásságához kitűnő alapot szolgáltattak a közigazgatás felső szintjén szerzett több évtizedes szakmai tapasztalatok. 1910 és 30 között a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumtisztviselőjeként a tárca számos ügykörében szerzett szakmai jártasságot. 1925-től a Tudománypolitikai Ügyosztály vezetőjeként feladatkörében foglalkozik a magyar és külföldi tudományos kapcsolatokkal, a hazai tudományos társulások ügyeivel, közgyűjteményekkel. 1927-től feladatköre tovább bővül a tudománypolitika és a felsőoktatás ügyeivel, e szerepkörében végzett tevékenységét jól illusztrálja, hogy elismerten fontos szerepet játszik a modern magyar tudománypolitika megalapozásában. Elnökhelyettese lesz az Országos Gyakorlati Közigazgatási Vizsgabizottságnak.
1918-tól meghívott előadó a Budapesti Tudományegyetemen (1921-től Pázmány Péter Tudományegyetem). Közigazgatási és pénzügyi jogot oktat, 1927-ben magántanári habilitációt szerez. 1930-tól tanszékvezető egyetemi tanár. Az egyetem szervezetére támaszkodva 1931-ben létrehozza a Magyar Közigazgatástudományi Intézetet, melynek igazgatója lesz. Az 1937-38. tanévben dékán. Intézete adja ki 1938-1944 között a Közigazgatástudománycímű szakmai folyóiratot. A róla elnevezett szellemi műhely, a Magyary-iskolajelentősen hozzájárul a közigazgatás-tudomány fejlődéséhez, e körben külön kiemelendőek a közigazgatási eljárásjog kodifikációjának elméleti megalapozásával összefüggésben megjelent publikációk és a Valló József által közzétett törvénytervezet.
1931-ben gróf Bethlen István miniszterelnök a magyar közigazgatás racionalizálásának kormánybiztosává nevezte ki. Erről a tisztségéről egy év után lemond, mert úgy érzékeli, hogy nagyralátó, komplex reformtervei megvalósításához nem szerezhető meg a szükséges politikai támogatás. 1936-38-ban munkatársaival és tanítványaival a tatai járás szervezetének és működésének tudományos vizsgálatát végzi, megállapításai gyakorlati megvalósítása érdekében népfőiskolát szervez a tatai járásban, megalapozandó a lakosság érdekeit hatékonyan szolgáló tatai településfejlesztési modell és mintajárás létrehozását.
Tudományos teljesítménye nemzetközileg is széleskörű elismerésnek örvend, több külföldi tanulmányúton vett részt (Németország, Olaszország, Amerikai Egyesült Államok, Szovjet-Ororszország), tapasztalatait felhasználta saját magyar közigazgatási modelljének kialakításához. Angol, francia, német és orosz nyelven publikál, az 1923-, 1933-as és az 1936-os Nemzetközi Közigazgatás-tudományi Kongresszusokaktív résztvevője, melyeken előadást, illetve főreferátumot tart. Ez utóbbi elismeréséül a kongresszus a brüsszeli Institut Intrnational des Sciences Administrativesalelnökévé választotta.
Tudományos nézeteire a klasszikus(pl. porosz) közigazgatás-tudományi iskolákmellett különösen Max Weberművei, valamint az amerikai szervezéstudomány, Frederick Taylorés a scientific managementgyakoroltak meghatározó befolyást. A közigazgatást egységes, komplex rendszernek tekintette, mellyel szemben a legfontosabb követelményként a hatékonyságot és az eredményességet állította. Tudományos megállapításai jórészt ma is érvényesek, és jó alapot szolgáltatnak a közigazgatás-korszerűsítési törekvéseknek (Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program).
Példátlan tudományos és szakmai karrierje drámai módon fejeződött be 1945. márciusában, amikor a Tata melletti Héreg-pusztán az átvonuló szovjet csapatok atrocitásainak következtében feleségével, dr. Techert Margit filozófussal önkezükkel vetettek véget életüknek.
Főbb művei:
A magyar tudománypolitika alapvetése. Bp. 1927.
A magyar közigazgatás racionalizálása: A m. kir. Miniszterelnök Úr elé terjesztett javaslat. Bp. 1930.
A magyar tudományos nagyüzem megszervezése. Pécs. 1931.
A magyar közigazgatás tükre. Bp. 1932.
Amerikai államélet. A közigazgatás útja az Északamerikai Egyesült Államokban. Bp. 1934.
A közigazgatás legfőbb vezetése szervezési szempontból. Bp. 1936
A közigazgatás és az emberek. Ténymegállapító tanulmány a Tati Járás közigazgatásáról.(Kiss Istvánnal közösen) Bp. 1939.
Magyar közigazgatás. Bp. 1942.
dr. Józsa Fábián
Boér Elek id.
Boér Elek 1872. november 26-án látta meg a napvilágot Maroscsapón. Felesége Gyárfás Róza. 1898-ban közös gyermekük született, ifj. Boér Elek, aki édesapjához hasonlóan jogtudósként ismert.
1893 és 1897 között végezte jogi tanulmányait a kolozsvári, a bécsi és a berlini tudományegyetemeken. 1898-ban vette át doktori oklevelét a Kolozsvári egyetemen, majd még ebben az évben Kolozsváron ügyvédi vizsgát tett. 1898 és 1900 között Erzsébetvárosban ügyvédként tevékenykedett. 1900 és 1908 között pedig Kis-Küküllő vármegye szolgabírója, főszolgabírója és tb. főjegyzőjeként dolgozott.
1906-ban magántanári képesítést szerzett közigazgatási jogból és ezt követően 1908-ig a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem magántanáraként tevékenykedett, majd 1910-ben egyetemi tanár lett a kolozsvári egyetemen. Itt 1921-1922 között a Közigazgatási és Pénzügyi Jogi Tanszék vezetője, az 1918-1919-es években pedig a Jog- és Államtudományi Kar dékánja lett. Kutatási területe elsősorban a törvényhatósági önkormányzatok és a közigazgatósági bíróságok szervezeti és működési kérdéseire, illetve hatáskörének kiterjesztésére terjedt ki.
A tudományos munka mellett a gyakorlati jogi munkát is magas fokon művelte, először a szegedi (1921–1922), majd a Budapesti Közigazgatási Bíróság bírája (1926–1940), tanácselnöke (1940– 1943), végül másodelnöke (1943–1944) volt.
A Washingtonban felállított hármas vegyes döntőbíróságnál Magyarország képviselője volt 1926–1931 között. Mindezek mellett országgyűlési képviselő, a Felsőház tagja 1943–1944 között.
Fiával együtt 1951-ben kitelepítették őket Újfehértóra, nem bírta sokáig a megpróbáltatásokat és 1952-ben tragikus körülmények között elhunyt.
Főbb művei:
A porosz község-, kör-, tartomány- és a közéjük ékelt közigazgatási kerületek szervezete. Tanulmány a kormányzati politika köréből. (Kolozsvár, 1898)
A közigazgatási bíráskodás céljáról, tárgyköréről és szervezetéről. Tanulmány a közigazgatási jog köréből. 1–2. rész. (Budapest, 1903; 2. kiadás Közigazgatási bíráskodás címmel Budapest, 1907)
Magyar közigazgatási jog. Általános rész. (Budapest, 1908)
Törvényhatósági önkormányzatunk és közigazgatási bíróságunk hatáskörének kiterjesztése. (Magyar jogászegyleti értekezések. 282. Budapest, 1908)
A törvényhatósági alkalmazottak elleni fegyelmi eljárás két lényeges hibájáról. (Jogállam, 1910)
A közigazgatási intézkedések jogereje. (Bp., 1910)
Beszéde az erdélyi református Kálvin Szövetség közgyűlésén. (Kolozsvár, 1912)
Magyar közigazgatási és pénzügyi jog. 1. köt. Általános rész. (Budapest, 1912)
Die Verwaltungsgerichtsbarkeit im Königreich Ungarn. (Verwaltungsarchiv, 1914)
dr. Váczi Péter PhD.
Kilényi Géza
Kilényi Géza 1936. május 11-én, Gyulán született. 1954-ben érettségizett, majd felvételt nyert az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karára, ahol 1958-ban szerezte meg egyetemi jogi végzettségét. Ezt követően két évig segédügyész volt, majd a Legfőbb Ügyészség ügyészévé vált. Az 1960-as évek óta rendkívüli fontosságú kodifikációs munkákban vett részt -a kisebb megszakításokat leszámítva -folyamatosan. 1968-ban az állam- és jogtudományok kandidátusává avatták. 1973-ban az ügyészi pályáját elhagyva, elkötelezte magát a közjog átfogó területének tudományos művelése és aktív alakítása iránt. Így a pályakezdés időszaka és az ügyészségi évei után, 1973-1985 között először az Államigazgatási Szervezési Intézet tudományos igazgató-helyettesi pozícióját töltötte be, majd 1981-től az Intézet vezetőjévé nevezték ki. 1968-ban az állam- és jogtudományok kandidátusává avatták. Tudományos munkásságának eredményeképpen az 1978. évben a Magyar Tudományos Akadémia doktori címét elnyerve az MTA doktorává vált. MTA-s pályafutása itt nem ért véget, hiszen emellett 1986-ban kinevezték a Magyar Tudományos Akadémia Államtudományi Kutatások Programirodájának igazgatójává. Ebben a pozícióban többek között az új alkotmány megalapozását szolgáló kutatások irányítását is végezte. 1984-ben az Alkotmányjogi Tanács tagja lett, 1988-ban pedig Kulcsár Kálmánakkori igazságügy-miniszter helyettesévé nevezték ki. Neve összefonódott a magyarországi Alkotmánybíróság megszületésével, így 1989-ben az első Alkotmánybíróság tagja lett, tisztségét kilencéves mandátumának lejártáig, 1998-ig viselte. 2000-ben egészségügyi miniszteri biztossá nevezték ki, a posztot 2001-ig töltötte be. 2003–2004 között a Köztársasági Etikai Tanács tagja volt. Mindezek mellett széleskörű szakmai közéleti tevékenységet is ellátott az Országos Környezet- és Természetvédelmi Tanácsnak, a Magyar Jogász Egylet Tudományos Bizottságának tagjaként, továbbá a Közigazgatási Kodifikációs Bizottság elnökeként.
Kilényi Géza egyetemi tanárként is maradandót tudott alkotni, hiszen az 1995-ben megalakult Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán tanszékvezető volt, majd 2000-2006 között intézetvezető egyetemi tanárként tevékenykedett. 2006-ban professor emeritusszá avatták. 2008-tól az MTA Közigazgatás-tudományi Bizottságának elnökségét töltötte be.
A kétezres évek elején az eljárási kodifikációt előkészítő Kodifikációs Bizottság elnökeként tevékenykedett, azonban végül nem az általa kidolgozott, az 1957-es, illetve az azt módosító 1981-es alapokon nyugvó eljárásjogi kódex került elfogadásra. Haláláig a közigazgatási eljárási jogi tárgyú viták, konferenciák, doktori eljárások állandó résztvevője volt. Olyan ismert és elismert közigazgatási és alkotmányjogi szakértők szakmai mentora volt, mint Koltay András, Trócsányi László, Boros Anita vagy Hajas Barnabás.
Kutatási területei közé tartozott a közigazgatási eljárásjog és az alkotmányjog. Tudományos munkásságát 1999-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje csillaggal, 2009-ben az MTA Akadémiai Díjával, 2014-ben pedig Deák Ferenc-díjjal ismerték el.
Állásfoglalásai, szaktudományos írásai, de alkotmánybíróként írt különvéleményei is megkerülhetetlen tekintéllyé teszik a magyar jogtudomány számára.
Hivatalos tudományos fokozata alapján az állam- és jogtudományok doktora volt, a magyar nyelven kívül még a francia, illetve az orosz nyelvet beszélte anyanyelvi szinten.
A magyar jogtudomány és közélet kimagasló egyénisége 2016. december 14-én, életének 80. évében Budapesten hunyt el.
Kilényi Géza közel húsz önálló monográfia szerzője, ezek közül fő művei közé tartoznak az 1964-ben megjelent „Az ügyész jogköre az államigazgatási eljárásban”, az 1970-ben kiadott „Az államigazgatási eljárás alapelvei”, „Az eredményesség, a gyorsaság, az egyszerűség elve”, továbbá az 1979-es „A környezetvédelmi jog elméleti alapjai” címmel megjelent monográfiái.
A közigazgatási eljárásjog kiemelkedő alakja az első közigazgatási eljárási törvény hatályba lépésétől kezdve támogatta írásaival a közigazgatási eljárási jogot alkalmazók munkáját. Számos kommentárt írt társszerzőként és önállóan is:
Dudás Ferenc – Kilényi Géza – Madarász Gabriella – Petrik Ferenc – Tamás András – Zsuffa István: Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény módosításáról és egységes szövegéről alkotott 1981. évi I. törvény alkalmazásához. (könyvformátumú kommentár.) A kézirat lezárva 1995. július 31. HVG-ORAC Lap – és Könyvkiadó Kft., Budapest, 1995. 355 p.
Fonyó Gyula – Kilényi Géza – Vida István – Zsuffa István: Az eljárási törvényről. Kézikönyv az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény.Táncsics Kiadó, Budapest, 1981. 183.
Kilényi Géza – Vida István – Zsuffa István: Az államigazgatási eljárási törvény magyarázata.Szerkesztette Fonyó Gyula. Lezárva: 1968. június 1. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1968. 556 p. Ismertetés: Állam és Igazgatás, 1987. évi 9. szám, 845-857.
Kilényi Géza (szerk. és lekt.): A közigazgatási eljárási törvény kommentárja.Írták: Bende-Szabó Gábor – Farkas Imre – Harsányi Zsolt – Ivanics Imre – Kilényi Géza – Puss Lajos – Szittner Károly. (Könyv formátumú kommentár. 1. és 2., átdolgozott kiadás.) KJK-KERSZÜV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2005. 519 p.
Kilényi Géza (szerk.): A közigazgatási eljárási törvény végrehajtási kormányrendeletei és magyarázatuk. Kiegészítés a közigazgatási eljárási törvény kommentárjához.Írták: Bende-Szabó Gábor – Kilényi Géza – Szittner Károly. KJK-KERSZÜV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2005. 72 p.
Kilényi Géza: A közigazgatási eljárásjog átfogó tudományos elemzése. Magyar Közigazgatás, 2000. évi 3. szám, 129-156.
Kilényi Géza: A közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény szabályozási koncepciója. Magyar Közigazgatás, 2002. évi 1. szám, 1-24.
Petrik Ferenc (szerk.): A közigazgatási eljárás szabályai – Kommentár a gyakorlat számára. Írták: Darák Péter – Dudás Ferenc – Kilényi Géza – Kovács László – Kozma György – Lomnici Zoltán – Madarász Gabriella – Patyi András – Petrik Ferenc – Tamás András. (Cserélhető lapos formátumú kommentár. 1. és 2., átdolgozott kiadás.) HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2005.
Mindemellett további ötven könyvet, könyvrészletet szerzett társszerzőkkel. Kiemelendő az eddig nem említett szerkesztői, kiadói, lektori munkái közül a rendszerváltás körüli időből a „State and Law” című francia nyelvű könyvsorozat főszerkesztőjeként végzett tevékenysége, illetve az „Alkotmányjogi Füzetek” című magyar nyelvű sorozat főszerkesztői munkássága.
Kilényi Géza rendszeres szerzője volt az Állam és Igazgatás, a Belügyi Szemle, a Jog és Társadalom, a Jogtudományi Közlöny, a Magyar Jog, a Magyar Közigazgatás, a Magyar Tudomány, a Társadalmi Szemle, a Valóság és a Világosság című folyóiratoknak, amelyekben több mint 100 cikket publikált.
2018-ban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a tudós emlékének tiszteletére létrehozta a Kilényi Géza Egyetemi Kutatóműhelyet, melynek első kutatása az állami eljárások racionalizálásának alapkérdései címet viseli.