A Kúria
Jogegységi Panasz Tanácsa

4/2023. Jogegységi határozat

(Jpe.III.60.053/2022/15. szám)

versenyjogi tárgyú ügyben a határidőn túli bírságolás jogkövetkezményeiről

A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a Kúria K.I. tanácsa előzetes döntéshozatali indítványa alapján „versenyjogi tárgyú ügyben a határidőn túli bírságolás jogkövetkezményei” tárgyában meghozta a következő

jogegységi határozatot:

Versenyjogi tárgyú ügyekben is kiszabható bírság az ügyintézési határidő túllépése esetén.
A bírság mértékének meghatározásakor az értékelés körébe kell vonni azt, hogy az ügyintézési határidő hatóság általi túllépése a jogsértő számára milyen jogsérelmet okozott, vagyis a tisztességes eljáráshoz való joga az adott ügy konkrét körülményeire figyelemmel sérült-e és az mennyiben indokolja a bírság mérséklését.
A határidőn túli szankcionálás jogszerűségének megítélésekor nincs jelentősége annak, hogy a hatóság felismerte-e a rá vonatkozó határidő túllépését.
A Kúria K.I. ítélkező tanácsa a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett Kf.II.37.959/2018/14. számú határozattól eltérhet.
A Kúria Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett Kf.II.37.959/2018/14. számú határozata a továbbiakban kötelező erejűként nem hivatkozható.
Indokolás

I.

[1] A Kúria K.I. ítélkező tanácsa (a továbbiakban: Indítványozó) a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdés b) pontja, valamint 33. § (1) bekezdés b) pontja alapján előzetes döntéshozatali indítványt terjesztett elő az előtte folyamatban lévő Kfv.I.37.171/2022. számú, versenyjogi tárgyú ügyben, mert jogkérdésben el kíván térni a Bírósági Határozatok Gyűjteményében (a továbbiakban: BHGY) közzétett határozattól.

[2] A kezdeményezésében hangsúlyozta, hogy a felülvizsgálati eljárás speciális, mivel ezidáig a Kúria tanácsai között a vizsgált kérdésben a versenyfelügyeleti közigazgatási határozatok jogszerűségének megítélése körében kialakult gyakorlat egységes, még nincsenek ellentétes döntések, ugyanakkor az elsőfokú bíróság már figyelembe vette, hogy az Alkotmánybíróság a 25/2020. (XII. 2.) AB határozatban (a továbbiakban: Adóbírság-határozat) továbbfejlesztette a határidőn túli bírságolás kérdéskörét és azt követte a versenyügyben hozott jogerős ítéletében.

[3] Az Indítványozó kérte, hogy a Jogegységi Panasz Tanács döntsön abban a kérdésben, hogy „az Alkotmánybíróság továbbfejlesztett határozata, az Adóbírság-határozat alkalmazható-e a versenyjogi ügyekben, azaz értékelés körébe vonható-e a versenyfelügyeleti bírság mértékének meghatározásakor, hogy az ügyintézési határidő túllépése a jogsértő számára milyen jogsérelmet okozott, ezáltal a tisztességes eljáráshoz való joga – az adott ügy konkrét körülményeire figyelemmel – sérült-e és az mennyiben indokolja a versenyfelügyeleti bírság mérséklését, vagy a Kúria eddigi gyakorlata továbbra is irányadó, ami által a büntetőjogias karakterű versenyfelügyeleti eljárásban a tisztességes hatósági eljárást sérti az ügyintézési határidő meghosszabbítása nélkül, az ügyintézési határidőn túli szankció alkalmazása, melyből következően versenyfelügyeleti bírság nem szabható ki.”.

II.

[4] A Kfv.I.37.171/2022. számú ügy tényállása szerint az alperes Gazdasági Versenyhivatal (a továbbiakban: GVH) 2016. április 11-én indult versenyfelügyeleti eljárásában MRI, CT és röntgen képalkotó diagnosztikai eszközöket gyártó, illetve forgalmazó vállalkozások közbeszerzési eljárások keretében megvalósított magatartását vizsgálta. 2019. december 19-én hozott érdemi határozatában megállapította, hogy az eljárás alá vont vállalkozások az egyes tenderek felosztása révén megvalósuló, versenykorlátozó célú jogsértést tanúsítottak, amely a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 11. § (2) bekezdés a) és d) pontjaiban foglalt tényállások (árkartell és piacfelosztás) megvalósításával a Tpvt. 11. § (1) bekezdése szerinti gazdasági versenykorlátozás tilalmába ütközik, valamint az Európai Unió működéséról szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 101. cikk (1) bekezdés a) és c) pontjaiban foglalt tényállások megvalósításával sérti az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésében foglaltakat. Az alperes hét vállalkozással – köztük az I-III. rendű felperesekkel – szemben versenyfelügyeleti bírságot szabott ki. Az alperes a versenyfelügyeleti eljárásban nem élt a határidő meghosszabbítására még fennálló törvényi lehetőségével, döntését így az ügyintézési határidő általa fel nem ismert túllépésével hozta meg.

[5] Az I-III. rendű felperesek az alperes határozatát külön-külön keresettel támadták. A Fővárosi Törvényszék egyesített perben 105.K.701.096/2020/104. számú jogerős ítéletében (a továbbiakban: Jogerős Ítélet) a felperesek kereseteit részben alaposnak ítélte és megállapította, hogy az alperes nem tartotta be a rá irányadó ügyintézési határidőt és a szakszerűtlen eljárásvezetésre visszavezethető határidő túllépése megvalósította az észszerű határidőn belüli ügyintézés sérelmét, ezért a versenyfelügyeleti bírság kiszabása körében az alperes határozatát megsemmisítette és az alperest új eljárásra kötelezte. Ítéletében eltért a Kúria Kf.II.37.959/2018/14. számú, a BHGY-ben közzétett, precedensképes ítéletétől, amely szerint az eljáró versenyhatóság bírságolási joga az ügyintézési határidő lejártával elenyészik. Az elsőfokú ítélet szerint az alperesnek ugyanis – a Kf.II.37.959/2018/14. számú ítélettel ellentétben – lehetősége van a megismételt eljárásban bírság kiszabására, illetve arra, hogy mérlegelje az észszerű határidőn belüli ügyintézés sérelmét. Indokolásában kifejtette, hogy az Adóbírság-határozat a jelen jogegységi eljárás alapját képező ügyben megfelelő eltéréssel alkalmazandó. Hangsúlyozta, hogy a Kf.II.37.959/2018/14. számú ítélet tényállása a jelen eljárás alapját képező ügyétől eltér, mivel jelen esetben az alperes a határidő túllépését nem ismerte fel.

[6] Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben az alperes és az I-III. rendű felperesek külön-külön felülvizsgálati kérelmeket terjesztettek elő, amelyekben az ügyintézési határidő túllépése és a bírság szankció alkalmazhatósága körében a jogerős ítéletben tett megállapításokat valamennyien támadták. A felperesek álláspontja szerint a jogerős ítélet az ügyintézési határidő túllépésének jogkövetkezménye tekintetében jogkérdésben eltér a Kf.II.37.959/2018/14. számú ítélettől, valamint hangsúlyozták, hogy az Adóbírság-határozat csak adóügyekre vonatkozik, versenyügyre nem irányadó.

III.

[7] Az Indítványozó megítélése szerint követni szükséges az Alkotmánybíróság Adóbírság-határozatban megfogalmazott értelmezését a versenyügyekben is. Ezzel összefüggésben hivatkozott az Alkotmánybíróság 3407/2022. (X. 21.) AB határozatára, amely értelmében az Alkotmánybíróság határozata, így a határozatban megjelenő követelmény is erga omnes hatályú, a bíróság nem hagyhatja figyelmen kívül és nem ronthatja le a bírói gyakorlatra történő hivatkozással sem.

[8] Érvelése szerint arra már a Kf.II.37.959/2018/14. számú ítélet rámutatott, hogy a versenyhatóság a versenyfelügyeleti eljárást nem kizárólag a szankcionálás érdekében folytatja, ezért ez – az adóügyhöz hasonlóan – eltérő jelleget ad az eljárásnak a Kf.II.37.959/2018/14. számú ítélet alapját képező egyik meghatározó döntésében, az Alkotmánybíróság 5/2017 (III. 10.) AB határozatában (a továbbiakban: Csatornabírság-határozat) foglaltakhoz képest. Különbség az is, hogy a Csatornabírság-határozat alapjául szolgáló ügyben anyagi jogi, míg a Kf.II.37.959/2018/14. számú ítéletnél eljárási (ügyintézési) határidő túllépése vezetett a bírságolási jog elenyészéséhez. Amennyiben a Kúria a versenyfelügyeleti eljárásra nézve is követi az Adóbírság-határozatban megfogalmazottakat, ezáltal az ügyintézési határidő túllépésére nem a bírság mellőzését, hanem – a tisztességes eljárás követelményének sérelme függvényében – a bírság mérséklését megalapozó körülményként tekint, akkor eltér a Kf.II.37.959/2018/14. számú ítélettől, ahol az eljárási határidő túllépése ahhoz vezetett, hogy az alperes nem szabhatott ki bírságot. Ilyen eltérésre pedig csak a Jogegységi Panasz Tanács előzetes döntéshozatala után van lehetőség.

[9] A fentiek alapján a Kúria kialakult gyakorlatára, az Alkotmánybíróság időközben hozott határozataira, valamint a Jogerős Ítéletnek az Alkotmánybíróság újabb gyakorlatára tekintettel a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérésére figyelemmel az Indítványozó indokoltnak tartotta a jogegység érdekében jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat meghozatalát abban a kérdésben, hogy versenyügyekben (1) az ügyintézési határidő túllépése bírságcsökkentő tényező, amelynek mértéke mérlegelés függvénye vagy (2) az ügyintézési határidő meg nem tartásának a bírságoláshoz való jog elenyészése a jogkövetkezménye.

IV.

[10] Az I. rendű felperes nyilatkozatában kifejtett álláspontja szerint jelen ügyben nem indokolt a Kf.II.37.959/2018/14. számú ítélettől való eltérés.

[11] Kiemelte, hogy az Adóbírság-határozat nem írja felül a Kf.II.37.959/2018/14. számú ítélet meghatározó elvi alapját képező Csatornabírság-határozatot. Bár az Adóbírság-határozat a versenyügyben hozott Kf.II.37.959/2018/14. számú ítélet utáni, de ennek a jelen ügy szempontjából azért nincs relevanciája, mert más típusú ügyben született, az kizárólag adóbírsággal kapcsolatos adóügyekre vonatkozik, a jelen esetben pedig egy versenyjogi tárgyú ügyről van szó.

[12] Hangsúlyozta, hogy az Adóbírság-határozat versenyügyekben nem rendelkezik kötőerővel.A Kúria, illetve a Jogegységi Panasz Tanácsa az Adóbírság-határozatban meghatározott alkotmányos követelményhez nincs kötve, az indítvány tárgyát képező jogkérdés eldöntése kizárólag saját mérlegelésétől függ.

[13] Megítélése szerint téves az az értelmezés, hogy a Csatornabírság-határozat alapját képező eljárás kizárólag a szankció alkalmazását célozta volna. Szankciót ott is csak akkor alkalmazhatott a hatóság, ha határértéket meghaladó vízszennyezést észlelt. A versenyhatóság is csak akkor szabhat ki bírságot, ha azt állapítja meg, hogy a vizsgált vállalkozás megsértette a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket. A lényeg önmagában a represszív szankcionálás általános lehetősége.

[14] Az I. és a II. rendű felperes is hangsúlyozta továbbá, hogy a határidő túllépésének hatósági felismerése nem releváns a határidőn túli szankcionálás jogszerűségének megítélésében. Noha a Kf.II.37.959/2018/14. számú ítélet indokolásának valóban részét képezi, hogy az alperes kifejezetten elismerte az ügyintézési határidő túllépését, ezt a Kúria nem tekintette lényeges tényállási elemnek. Az ügyintézési határidő túllépésének mértéke sem releváns tényállási elem, az ügyintézési határidő bármilyen mértékű túllépése a bírságolási jog elenyészésével jár.

[15] A II. rendű felperes álláspontja szerint a Kf.II.37.959/2018/14. számú ítéletben meghatározott kritériumrendszer megfelel a versenyügyekkel szemben támasztott alkotmányos követelményeknek. Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben az észszerű határidő az ügyintézési határidőnél csak rövidebb lehet. Annak szabályozása ugyanis az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésének törvényi leképeződése, a szankció kiszabásának végső időbeli korlátja. Az ügyintézési határidőn túl kiszabott szankció alaptörvény-ellenes, ezért bírság a lejártával nem szabható ki. Emellett a versenyfelügyeleti eljárásban az ügyintézési határidőbe bele nem számító, kifejezetten hosszú időtartamok különösen nagy számban és gyakorisággal fordulnak elő, ráadásul ezek jelentős részét a versenyhatóság eljárási cselekményeivel maga alakíthatja. Az ügyintézési határidőn belül, de az észszerű határidőn túl kiszabott szankció ugyancsak alaptörvény-ellenes. Egy korlátlan ideig tartó, de legalábbis a hatóság mérlegelésétől függő bírságolási jog teret engedne az önkényes hatósági jogalkalmazásnak, ami az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésén túl ellentétes az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében meghatározott jogállamiság elvének nélkülözhetetlen részét képező jogbiztonság követelményével is. Egy kevesebb mint három éve fennálló precedensképes határozattal, a Kf.II.37.959/2018/14. számú ítélettel szöges ellentétben álló jogegységi határozat e követelménynek nem felelne meg.

[16] Utalt arra is, hogy a jogirodalomban ismert olyan nézet is, amely szerint az ügyintézési határidő nemcsak bírságolási, hanem végső döntési korlát is, azaz az eljáró hatóság elmarasztaló döntést sem hozhat, ha az ügyintézési határidő lejárt.

[17] A II. rendű felperes nyilatkozatában hivatkozott az Adóbírság-határozatban kifejtett négymozzanatos tesztre, amely alapján megítélése szerint mutatis mutandis eldönthető az is, hogy az Adóbírság-határozat megállapításai alkalmazandók lehetnek-e versenyügyekben. Az Adóbírság-határozat szerint annak érdekében, hogy az észszerű határidőn belüli ügyintézéshez való jog állított sérelme elbírálhatóvá váljon, illetve eldönthető legyen, hogy az adóhatóság egy konkrét ügyben kiszabhat-e az ügyintézési határidőn túl is adóbírságot (1) az adott hatósági eljárás Alaptörvényre visszavezethető sajátosságainak, (2) az elmulasztott határidő jogi természetének és egyéb jellemzőinek, valamint (3) a kiszabott közigazgatási szankció karakterének elemzésére van szükség. A teszt további (4) mozzanataként az ezek vizsgálatából származó megállapításokat az egyedi ügy konkrét körülményeire kell vetíteni. A négymozzanatos teszt alapján megítélése szerint alappal vonható le az a következtetés, hogy az Adóbírság-határozat megállapításai kizárólag adóigazgatási eljárásban érvényesülhetnek, azok a jelen versenyügyre nem lehetnek irányadók.

[18] A III. rendű felperes is kifejtette nyilatkozatában, hogy megítélése szerint a Kf.II.37.959/2018/14. számú ítéletben megfogalmazott követelmények továbbra is irányadóak, azok nem haladhatók meg az Adóbírság-határozatban foglaltakra tekintettel.

[19] Az I. rendű felpereshez hasonlóan hangsúlyozta, hogy az Adóbírság-határozat kifejezetten adójogi relevanciájú, amely nem alkalmazható versenyjogi tárgyú ügyekben.

[20] Álláspontja szerint az indítványban foglalt indokolás nem elégséges a Kf.II.37.959/2018/14. számú ítélettől történő eltéréshez. Az Adóbírság-határozat szerinti elvárás továbbá alkalmazhatatlan az alperes eljárására, mivel azt várná el a versenyfelügyeletért felelős hatóságtól, hogy automatikusan felismerje saját mulasztását, illetve azt értékelje és amennyiben úgy ítéli, hogy az ügyfélnek sérült az észszerű időben történő ügyintézéshez fűződő joga, akkor a jogsérelemmel arányos mértékben csökkentse a kiszabni tervezett bírságot. Ugyanakkor az alperes vagy nem képes minden esetben felismerni a határidő túllépést, vagy ha felismeri, akkor sem áll érdekében annak előterjesztése; illetve nem világos, hogy a jogsértés alapjogi vetületének értékelését egy versenyhatóság milyen faktorok alapján, hogyan tudná elvégezni.

[21] Kiemelte továbbá, hogy az alperes nyilatkozatában hivatkozott kúriai döntések nem relevánsak, mivel azok alapjául szolgáló versenyfelügyeleti eljárásokban a hatóság megtartotta az irányadó ügyintézési határidőket, ezek az ítéletek nem tettek a határidőn túli szankcionálás körében semmilyen releváns megállapítást. Indokolásaik sértik a Bszi.-t és a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvényt (Pp.), mivel a vonatkozó jogszabályi környezettől és a precedens értékű Kf.II.37.959/2018/14. számú ítélettől eltérően értékelik az ügyintézési határidő és az észszerű határidő viszonyát. Emellett az alapjukul szolgáló eljárások során nem versenykorlátozó magatartások tilalmát, hanem a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvényben (Fttv.) foglaltak megsértését vizsgálta a hatóság. Az Fttv. szerint megindított versenyfelügyeleti eljárásoknál pedig jelentősen rövidebbek az ügyintézési határidők.

[22] Az I. és II. rendű felpereshez hasonlóan hangsúlyozta továbbá, hogy a határidő túllépésének hatósági felismerése nem releváns a határidőn túli szankcionálás jogszerűségének megítélésében.

[23] Az alperes nyilatkozatában rögzítette, hogy egyetért az Indítványozó előzetes döntéshozatali indítványával, mivel a Kúria joggyakorlata a vonatkozó alkotmánybírósági joggyakorlat fejlődésére tekintettel is meghaladta a Kf.II.37.959/2018/14. számú ítéletben foglalt azon értelmezést, miszerint a bírságszankció jogellenessége önmagában pusztán a jogszabályban meghatározott határidő túllépése miatt megállapítható. Álláspontja alátámasztására több kúriai döntésre is hivatkozott [Kf.VI.39.085/2021/5. számú részítélet; Kf.IV.38.020/2019/9. számú ítélet; Kfv.IV.37.759/2021/9. számú ítélet; Kfv.V.38.235/2021/9. számú ítélet; Kfv.VI.37.026/2022/8.]. Kifejtette, hogy amennyiben bizonyítható, hogy az ügyintézési határidő túllépése az ügy érdemére is kihatott, akkor az alperes határozata hatályon kívül helyezésének van helye. Amennyiben az nem hatott ki az ügy érdemére, de megállapítható az észszerű időn belül történő ügyintézéshez való alkotmányos jog sérelme, a bírság összegének megállapítása során ezt enyhítő körülményként kell figyelembe venni, azaz a bírság mértékét a sérelemmel arányosan csökkenteni kell, ami azonban nem vezethet a jogkövetkezmények teljes anullálásához. Ez összhangban van az Emberi Jogok Európai Bíróságának és az Európai Unió Bíróságának gyakorlatával. A versenyügyekben kialakult joggyakorlat szerint az ügyintézési idő észszerűségét az egyes esetekre jellemző körülmények, és különösen az érintett személy szempontjából az ügy jelentősége, összetettsége, valamint a kérelmező és az illetékes hatóságok magatartása fényében kell értékelni. Az ügy összetettségének vizsgálata során nem hagyható figyelmen kívül a vonatkozó uniós gyakorlat, amely szerint az uniós versenyjog hatálya alá tartozó ügyek főszabály szerint összetett ténybeli és gazdasági elemzés elvégzését teszik szükségessé.

V.

[24] A legfőbb ügyész a Bszi. 37. § (2) bekezdése szerint tett nyilatkozatában kifejtette, hogy a Tpvt. jelen ügyben irányadó 63. § (1) bekezdése az ügyintézési határidő vonatkozásában csak azt határozza meg, hogy az ügyek észszerű időn belül történő befejezéséről hivatalból kell gondoskodni. A Tpvt. a határidő túllépéséhez jogkövetkezményt csak a kérelemre induló eljárásokban fűz. Csak az ágazati közigazgatási jogszabályban kifejezetten ekként meghatározott, anyagi jogi határidő az, amely gátolja a szankció alkalmazását. A határidő túllépés hatáskörgyakorlásra vonatkozó tilalmát magának a jogszabálynak kell tartalmazni, márpedig a Tpvt.-ben vagy az alapul fekvő ügyben még alkalmazandó, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvényben (a továbbiakban: Ket.) – ellentétben az adóigazgatási eljárással – ilyen nem volt.

[25] A Csatornabírság-határozatra támaszkodva hangsúlyozta, hogy különbséget kell tenni az anyagi jogi és az eljárási (ügyintézési) határidők között; csupán az anyagi jogi határidő túllépése esetén enyészik el a bírságkiszabási jog, az eljárási jellegű (ügyintézési) határidőknél nem.

[26] Az Adóbírság-határozat megállapításaira figyelemmel kiemelte, hogy jelentősége nem a határidő túllépésének, hanem annak van, hogy a szankcionálási határidő elmulasztása okoz-e, és ha igen, mekkora járulékos jogsérelmet. Az eljárási határidő elmulasztása nem jár együtt automatikusan a határozathozatali lehetőség elenyészésével, hanem azt követeli meg az eljáró szervtől, hogy a törvénysértés ellenére mérlegelje azt, hogy az észszerű határidőn belüli ügyintézéshez való jogot tiszteletben tartotta-e.

[27] A fentiek alapján úgy foglalt állást, hogy a versenyfelügyeleti bírság mértékének meghatározásakor is értékelni szükséges, hogy az ügyintézési határidő túllépése az eljárás alá vont tisztességes eljáráshoz való jogát sérti-e, és az mennyiben indokolja a versenyfelügyeleti bírság mérséklését.

VI.

[28] A Jogegységi Panasz Tanács határozatának meghozatalakor az alábbi döntésekben kifejtetteket is alapul vette.

[29] A Kúria mint fellebbviteli bíróság a 2019. december 4-én meghozott Kf.II.37.959/2018/14. számú ítéletében versenyügyben hozott közigazgatási határozat tárgyában született elsőfokú ítélet elleni fellebbezést bírált el. A tényállás szerint a GVH a határozatában elismerte az ügyintézési határidő túllépését, de annak a határidő eljárásjogi jellege folytán nem tulajdonított jelentőséget. A Tpvt. 63. § (2) bekezdés b) pontja szerinti és egy alkalommal meghosszabbított ügyintézési határidő – ismételt határidő hosszabbítás hiányában – lejárt, és ehhez képest öt hónappal később hozott az alperes GVH határozatot, amelyben több vállalkozással szemben versenyfelügyeleti bírságot szabott ki. A Kúria a Kf.II.37.959/2018/14. számú ítéletben arra a következtetésre jutott, hogy az eljárási határidő túllépésével a hatóság bírságolási joga elenyészik. A Kúria az ítélet elvi tartalmaként kiemelte: „A büntetőjogias karakterrel rendelkező versenyfelügyeleti eljárásban a tisztességes hatósági eljárást sérti az ügyintézési határidő meghosszabbítása nélkül, az ügyintézési határidőn túl szankció alkalmazása, versenyfelügyeleti bírság kiszabása.”. Döntése alapjául a Csatornabírság-határozat, a 17/2019. (V. 30.) AB határozat (a továbbiakban: Késedelmi pótlék-határozat), valamint a 30/2014 (IX. 30.) AB határozat szolgált.

[30] A Csatornabírság-határozatban az Alkotmánybíróság a határidőn túl kiszabott szankciók alkotmányossági szempontú felülvizsgálatával foglalkozott. A testület döntésében hangsúlyozta, hogy a hatósági eljárás méltányosságának, illetve tisztességességének alapvető feltétele, hogy a közigazgatási hatóságok a rájuk irányadó jogszabályi határidőket betartsák. Különösen erősen kell, hogy érvényesüljön ez a követelmény azokban az esetekben, amikor a közigazgatási hatóság az ügyféllel szemben szankciót állapít meg. A közigazgatási anyagi jogi szankciók jogszabályban történő meghatározása azt a célt szolgálja, hogy a közigazgatási eljárás ügyféli pozíciójában lévő azon jogalanyok, akikkel, illetve amelyekkel szemben a közigazgatási hatóság valamely, az adott ügyfél által elkövetett közigazgatási normasértés miatt hátrányos jogkövetkezményt állapít meg, ne álljanak hosszú, bizonytalan ideig – az anyagi jogi határidőkre vonatkozó, létező jogszabályi rendelkezések ellenére – a velük szemben alkalmazható szankció fenyegetésének félelme alatt {Indokolás [15]}. A tisztességes hatósági eljáráshoz való joghoz hozzátartozik annak biztosítása, hogy a közigazgatási hatóságok a rájuk vonatkozó határidőket betartsák, és a bíróságok e határidők be nem tartását ne az ügyfél terhére, hanem javára értékeljék. A jogalkotót illeti annak – jogpolitikai és praktikus szempontokat is figyelembe vevő – meghatározása, hogy egy adott közigazgatási határozat meghozatalára mennyi idő elegendő; ennek elbírálása nem alkotmányossági kérdés. Az viszont már alkotmányossági kérdés, hogy a jogalkalmazó szervek a jogalkotó által meghatározott kötelezettségeiket teljesítsék, és ne hozzanak meg olyan döntéseket, amelyekre a jogszabályok szövege szerint nincs lehetőségük. A tisztességes hatósági eljáráshoz való, Alaptörvényben biztosított jogból az következik, hogy a közigazgatási hatóságok számára a jogalkotó által meghatározott határozathozatali és szankcióalkalmazási határidő elmulasztásának ódiumát a mulasztó, jogszabályi kötelezettségüket határidőben nem teljesítő hatóságok, ne pedig az ügyfelek viseljék. Ezért ennek jövőbeni biztosítására az Alkotmánybíróság alkotmányos követelményt állapított meg {Indokolás [16]}. Az Alkotmánybíróság mindezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy az a bírói értelmezés, amely a szankcióalkalmazási határidő elmulasztásához – a tételes jogszabályi előírás szerinti határidő letelte után – nem fűzi azt a következményt, hogy az e határidőt túllépő hatóságok szankcióalkalmazási lehetősége elenyészik, az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésével ellentétes.

[31] A Kúria Kfv.I.35.760/2016/6. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz elutasításáról szóló Késedelmi pótlék-határozat alapját képező adóhatározatban adóhiánynak minősülő adókülönbözet megállapítására, adóbírság kiszabására és késedelmi pótlék felszámítására került sor, azonban az elsőfokú határozatot a jegyzőkönyv kézbesítését követő, az adózás rendjéről szóló 2003. évi CXII. törvény (a továbbiakban: régi Art.) 128. § (1) bekezdése szerinti 60 napos határidő túllépésével hozták meg.

[32] A felülvizsgálati eljárásban a Kúria hatályon kívül helyezte a felperes terhére kiszabott adóbírságot. A Késedelmi pótlék-határozatában a Csatornabírság-határozat megállapításaiból kiindulva az Alkotmánybíróság még tovább pontosította a hatóság általi határidőn túli határozathozatallal, valamint a szankcióalkalmazással kapcsolatos alkotmányossági követelményeket. Míg ugyanis a Csatornabírság-határozat a külön jogszabályban meghatározott, anyagi jogi – tehát jogvesztő – határidők hatóság általi be nem tartását értékelte alkotmányossági szempontból, addig a Késedelmi pótlék-határozat alapjául szolgáló ügyben az adóhatóság számára előírt határozathozatalra nyitva álló ügyintézési határidő túllépésénekvonta le alkotmányossági következményeit. Utóbbi esetben a határidő túllépése esetén nem jogvesztést, hanem a jogkövetkezmény megállapítása során a késedelem figyelembe vételét tartotta alkotmányos követelménynek.

[33] A Késedelmi pótlék-határozatban tehát a testület az adójogi eljárás sajátosságaira figyelemmel, az adójogi jogkövetkezmények elhatárolását követően arra a következtetésre jutott, hogy az adóhatóságnak az utólagos ellenőrzést határozattal kell lezárnia, a határozathozatalra az ügyintézési határidőt követően, az elévülési időn belül az utólagos ellenőrzés lezárása érdekében az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése sérelme nélkül sor kerülhet {Indokolás [75]-[76]}, a határozathozatal lehetősége az adó megállapításához való jog elévülésével enyészik el {Indokolás [86]}. A határozathozatal és a szankcionálás nem kapcsolódik funkcionálisan feltétlenül össze, azaz a hatósági eljárás nem kifejezetten a szankcionálás céljára irányul. Az ügyintézési határidőt követően meghozott határozat tartalmát vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy alkotmányos az a Csatornabírság-határozaton alapuló kúriai jogértelmezés, amely szerint a régi Art. 128. § (1) bekezdésében nevesített, az utólagos adómegállapításra nyitva álló 60 napos határidő esetén a határidő elteltét követően a hatóságnak nincs lehetősége szankciót alkalmazni, különben ezen határidők léte veszítené el az értelmét. Különösen irányadó ez a szabály, mivel a régi Art. pontos, naptári napban meghatározott végső határidőt állapít meg. Ebben az esetben a jogszabály erejénél fogva nincs lehetőség a határidő túllépésére.

[34] Az Alkotmánybíróság különösen arra tekintettel tartotta a Kúria támadott ítéletét alkotmányosnak, mert az vizsgálta, hogy az adóhatósági eljárást tisztességtelenné tette-e az adójogi szankció határozathozatali határidő elteltét követő kiszabása. Ezt a vizsgálatot a testület szerint a Kúria a tisztességes hatósági eljárás alapjogilag értékelhető sérelmének feltárásával helyesen végezte el, döntésével kapcsolatban alaptörvény-ellenesség nem volt megállapítható {Indokolás [104], [105], [109], [111]}.

[35] Az Alkotmánybíróság rögzítette, hogy az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése nem teremt konkrét, számszerűsített határidőt vagy határnapot a hatósági döntésekre nézve, továbbá a törvényi határidő nem azonosítható mechanikusan az alapjog szerinti észszerű határidővel. Az Alaptörvény elvi szinten szól az észszerű határidőn belüli ügyintézéshez való jogról, amely a fair hatósági eljárás Alaptörvényben nevesített részjogosítványa, nem abszolút jog. Eltérőnek értékelte azt a helyzetet, amikor a határozathozatal funkcionálisan a bírságkiszabásnak alárendelt, mivel az alkotmányos követelmény „csak” a határidőn túli szankcionálást tiltja, ezért a szankcionálás és a határozathozatal tilalmának megkülönböztetése lényeges distinkcióvá is válhat. Kiemelte, hogy a határidő elmulasztása nem a tisztességes hatósági eljáráshoz való jog egyik részjogosítványának a megsértéseként értékelendő, hanem a közigazgatási eljárás minőségét kell megítélni az Alaptörvény tükrében. A Csatornabírság-határozat alapjául szolgáló ügyhöz képest rámutatott, hogy a régi Art. előírja, hogy az utólagos ellenőrzést minden esetben határozattal kell lezárni, s nem törvényi határnapot, hanem 60 napos ügyintézési határidőt rögzít, amely egyszer meghosszabbítható. Az adott tényállás szerint nem került sor a határidő meghosszabbítására.

[36] A Késedelmi pótlék-határozatban az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy a tisztességes hatósági eljáráshoz való jog alapjogilag egységként értékelt és védett minőségének a megóvása nem önmagában azon múlik, hogy hány nap telt el az ügyintézési határidőt követően, hanem azon, hogy mekkora a határozathozatali határidő elmulasztásával okozott járulékos adózói jogsérelem mértéke, ami ügyenként azonosítható be. {Indokolás [106]} A közigazgatás törvényessége felett őrködő bíróság az eljárási szabályok – mint például a kereseti és felülvizsgálati kérelemhez kötöttség – keretei között köteles vizsgálni azt, hogy a határidőt követő időszakban bekövetkezett-e olyan változás az adózót érintő jogi és ténybeli körülményekben, amelyek miatt sérelmesebb számára az adójogi szankció határidőt követő megállapítása, mint a határidőn belüli lett volna. Így különösen azt szükséges vizsgálnia, hogy lehetetlenné vált-e vagy jelentősen elnehezült-e az adózó számára a nyilatkozattételhez és a védekezéshez való jog gyakorlása az adóhatóság működési körében bekövetkező okokra visszavezethető módon. {Indokolás [105]} Összességében tisztességtelenné teheti az adóhatósági eljárást az adójogi szankció határozathozatali határidő elteltét követő kiszabása, ha az más sérelmekkel együtt járva terhesebb helyzetbe hozza az adózót annál, mint amilyenben a határidőben született döntés esetében lett volna. {Indokolás [111]}

[37] Az Alkotmánybíróság a 30/2014. (IX.30.) AB határozatában kifejtette, hogy a GVH speciális funkcióval és feladatkörrel rendelkező hatóság, amely a törvényben szabályozott eszközökkel őrködik a versenyt biztosító piaci működés felett. Idézve – többek között – a 19/2009. (II. 25.) AB határozatot, rámutatott, hogy a versenyügyben megállapított jogellenes magatartáshoz fűződő jogkövetkezmény célja a hatékony fellépés, ennek következtében a kiszabott bírság részben preventív, részben represszív jellegű. Megállapította azt is, hogy a kartellügyekben lefolytatott hatósági eljárásokban kiszabott bírság a büntetőjogi elmarasztaláshoz sok tekintetben hasonló hátrányokkal járhat, de nem tekinthető szorosan véve vád elbírálásra irányuló eljárásnak. Ezért az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdéséből az államnak az a kötelezettsége fakad, hogy a versenyhatározatok bírósági felülvizsgálatát a XXVIII. cikknek megfelelő tisztességes eljárásban biztosítsa.

[38] A Kf.II.37.959/2018/14. számú ítélet az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) vonatkozó gyakorlatát is számba vette. Kifejtette, hogy az EJEB több eseti döntésében az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) 6. cikk (1) bekezdése szempontjából büntetőjoginak minősítette a versenyfelügyeleti eljárást. Ezt különösen a kiemelten nagy összegű bírságokra (a büntetés mértékére) és elrettenő (represszív) jellegére tekintettel fogalmazta meg. Az EJEB az A. Menarini Diagnostics S.R.L. kontra Olaszország ügyben {(43509/08), 2011. szeptember 27.} kartellezés miatt lefolytatott versenyfelügyeleti eljárásban kiszabott bírság kapcsán azt állapította meg, hogy a bírság egyrészt represszív jellegű volt, mert azzal az elkövetett jogsértést szankcionálták, másrészt pedig megelőző (preventív) is annak érdekében, hogy az érintett vállalkozást a további jogsértéstől visszatartsák. A bírságot – annak nagyságára tekintettel – az EJEB büntetésnek minősítette [(41) bekezdés].

[39] A Kf.II.37.959/2018/14. számú ítéletben a Kúria kimondta, hogy a vizsgált alkotmánybírósági határozatok együttes értelmezéséből megállapítható volt, hogy az Alkotmánybíróság a tisztességes hatósági eljáráshoz való joggal [az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésével] nem tartotta összeegyeztethetőnek, ha a hatóság a tisztességes hatósági eljárás alapjogilag értékelhető sérelmét okozva alkalmaz a határozathozatalra nyitva álló határidőn túl az ügyféllel szemben szankciót. Mivel a versenyfelügyeleti eljárás büntetőjogias eljárás, az eljárásban alkalmazott bírság az Alkotmánybíróság 30/2014. (IX. 30.) AB határozata és az EJEB esetjoga alapján döntően represszív jelleggel bír, azaz kétséget kizáróan büntetésnek minősül, ezért a Kúria az Alkotmánybíróság által felállított alkotmányos elvárásokra tekintettel annak alkalmazását az ügyintézési határidőn túl megállapított jogsértés esetén nem tartotta alkalmazhatónak. A konkrét ügyben az alperes a letelt ügyintézési határidőt követően meghozott határozatában nem szabhatott ki jogszerűen bírságot a felperesekkel szemben.

[40] Az Alkotmánybíróság a 3270/2018. (VII. 20.) AB végzésben megállapította, hogy a jelen jogegységi eljárással érintett ügyben is irányadó Tpvt. 63. §-ában rögzített határidő ügyintézési jellegű és nem anyagi jogi, ezért nem vonatkoztatható rá a Csatornabírság-határozatban meghatározott alkotmányos követelmény. A Kúria a Kf.II.37.959/2018/14. számú ítéletben leszögezte, hogy a 3270/2018. (VII. 20.) AB végzésben foglalt, az ügyintézési határidő eljárásjogi vagy anyagi jogi határidőnek való minősítése kérdésének nem tulajdonított jelentőséget a később meghozott, Késedelmi pótlék-határozatban foglaltakra és az ott kifejtett alkotmányossági követelményekre tekintettel.

[41] Az Adóbírság-határozat leszögezte, hogy a Csatornabírság-határozat adóügyekre vonatkozó határidőkre nem irányadó {Indokolás [35]}.

[42] Az Adóbírság-határozat szerint {Indokolás [32]-[33]} az észszerű határidőn belüli ügyintézéshez való jog „nem konkrét, számszerűsített határidőt vagy határnapot ír elő a hatósági eljárást befejező döntésekre nézve, de nem is a törvényi határidőket hívja fel, hanem magas absztrakciós szinten teremt jogot mindenkinek arra, hogy ügyeit a hatóságok észszerű határidőn belül intézzék el, fejezzék be. Tartalmát tehát nem az eljárási törvények alakítják, hanem belőle bonthatók ki a tisztességes hatósági eljárással szemben támasztott követelmények.”

[43] Az Adóbírság-határozat az adóeljárások vonatkozásában az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével és XXIV. cikk (1) bekezdésével összefüggésben állapította meg alkotmányos követelményként, hogy az adóhatóság az adóbírság kiszabásakor köteles hivatalból vizsgálni, hogy elsőfokú határozatát a törvényi határidőn túl, de még észszerűnek minősülő határidőn belül hozta-e meg. Ha azon kívül határozott, vagyis hivatalból folytatott vizsgálódása eredményeként azt állapítja meg, hogy a törvényi határidő megsértésén túl a határozata meghozatala észszerűtlenül hosszú időt vett igénybe, úgy az adóhatóság az adózónak okozott sérelemmel arányos mértékben mérsékelni köteles az adóbírság mértékét vagy akár mellőzheti is annak kiszabását, ha az adózó előadásai alapján arra a következtetésre jut, hogy az adózó jelentős sérelmet szenvedett el a határozathozatal elhúzódása miatt. A mérlegelés elvégzését szükséges megjeleníteni a döntés indokolásában {Indokolás [67]}.

[44] Az Adóbírság-határozat {Indokolás [37]} kifejti, hogy „[k]onkrétumok alapján mérlegelhető, hogy az adott eljárásban érvényesült-e az észszerű határidőn belüli ügyintézéshez való jog. Annak érdekében tehát, hogy az észszerű határidőn belüli ügyintézéshez való jog állított sérelme – a törvényi határidőn túl kiszabott adóbírság esetében – elbírálhatóvá váljon, az adott hatósági eljárás Alaptörvényre visszavezethető sajátosságainak, az elmulasztott határidő jogi természetének és egyéb jellemzőinek, valamint a kiszabott közigazgatási szankció karakterének elemzésére van szükség. Az ezek vizsgálatából származó megállapításokat az egyedi ügy konkrét körülményeire kell vetíteni a teszt utolsó mozzanataként.” (ún. négymozzanatos teszt.)

[45] Az észszerű határidőn belüli ügyintézéshez való jog azonban nem a törvényben rögzített (tehát anyagi jogi) határidőn belüli határozathozatalt oltalmazza. „Ez a részjogosítvány ugyanis nem a törvényi határidőket veszi alapul, hanem belőle következik a döntéshozatal időbeliségének alapjogi determináltsága. Azt a követelményt támasztja a hatósági ügyintézéssel szemben, hogy az adóbírságot tartalmazó adóhatósági döntés ne bármikor meglepetésként érhesse az adózót, hanem azt elvárható időn belül hozzák meg. A határozat időtartamával szembeni észszerűségi elvárás tehát azt célozza, hogy kiszámíthatóvá váljon az adózó számára a hatósági működés.”{ Indokolás [57]}

[46] Az elmulasztott határidő jogi természetével és egyéb jellemzőivel kapcsolatban az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy ügyintézési, azaz eljárási határidőről volt szó. Ennek elmulasztása nem jár együtt automatikusan a határozathozatali lehetőség elenyészésével. Az észszerű határidőn belüli ügyintézéshez való jog azonban ezt is keretek közé szorítja. {Indokolás [60]}

[47] Az Alkotmánybíróság gyakorlatában különbséget tesz az eljárási és az anyagi jogi természetű határidők elmulasztásának jogkövetkezményei között. A 9/2020. (V.28.) AB határozat szerint pl. a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 152. § (1) bekezdése értelmében a Közbeszerzési Döntőbizottság hivatalbóli eljárásának kezdeményezéséhez fűzött, a Kbt. 152. § (2) bekezdésében rögzített 60 napos szubjektív határidő anyagi jogi határidőnek minősül, amelynek elmulasztása azt eredményezi, hogy az érintett szerv eljáráskezdeményezési jogosultsága a határidő elteltét követően megszűnik. {Indokolás [42]}

[48] Az Alkotmánybíróság a versenyjogi tárgyú 3458/2020. (XII.14.) AB végzésében– hivatkozva a Csatornabírság-határozatra, a Késedelmipótlék-határozatra és az Adóbírság-határozatra – leszögezte, hogy az ügyintézési határidő hatóság általi túllépése a tisztességes hatósági eljáráshoz való joggal [Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdés], illetve annak részjogosítványával, az észszerű határidőn belüli ügyintézéshez való joggal áll kapcsolatban. Adóügyet érintően az Alkotmánybíróság korábban már megállapította, hogy az adóbírság kiszabása nem alaptörvény-ellenes pusztán az eljárási határidő megsértése miatt, mivel a törvény szerinti eljárási határidő nem azonosítható mechanikusan az alapjog szerinti észszerű határidővel.

[49] A Jogerős Ítélet hivatkozott a Kf.VI.39.085/2021/5. számúrészítéletre is, amelyben a Kúria az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott ítéletét a felperesekkel szemben kiszabott versenyfelügyeleti bírságra, illetve a perköltség és az illeték viselésére vonatkozó rendelkezések tekintetében hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot e körben új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak az alperes által az I., a II. és a III. rendű felperesekkel szemben alkalmazott bírság szankció jogszerűségét vitató felperesi érvek lényeges elemeit ismételten, teljes körűen meg kellett vizsgálnia, és e vizsgálatáról az ítéletének indokolásában számot kellett adnia. Ennek során a Kúria iránymutatásának megfelelően nem hagyhatta figyelmen kívül a felpereseknek a Kf.II.37.959/2018/14. számú ítéletben írtakra történt hivatkozását, szem előtt tartva az Alkotmánybíróság a 3458/2020. (XII.14.) AB végzésében és az abban hivatkozott Adóbírság-határozatban foglaltakat is. A Kf.VI.39.085/2021/5. számúrészítéletben a Kúria tehát irányadónak tekintette mind a Kf.II.37.959/2018/14. számú ítéletben, mind az Adóbírság-határozatban foglaltakat is, anélkül, hogy kifejtette volna ennek tartalmát. Nem részletezte, hogy a Kf.II.37.959/2018/14. számú ítélet és az Adóbírság-határozat mely okfejtései, elemei irányadóak, illetve ha ezek értelmezése során adódnának ellentmondások, azokat az elsőfokú bíróságnak hogyan kellene feloldania. Mindazonáltal a Kf.VI.39.085/2021/5. számúrészítélet egy versenyjogi tárgyú ügyben született és a Kúria az adójogi tárgyú Adóbírság-határozatot is olyként jelölte meg, amelyet az elsőfokú bíróságnak szem előtt kell tartania új határozata meghozatala során.

[50] Az Indítványozó K.I. tanács előzetes döntéshozatali indítványát 2022. október 27-én terjesztette elő. Nem sokkal ezután a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a Jpe.I.60.019/2022. számú jogegységi panasz eljárásában az ügyek észszerű határidőn belül történő befejezéséhez kapcsolódó követelmények szempontjából áttekintette és összefoglalta saját gyakorlatát 2022. november 21-én kelt Jpe.I.60.019/2022/9. számú határozata [42]-[49] bekezdéseiben.

[51] Rögzítette, hogy „[a]z ügyintézési határidők hatóság általi megtartásának kötelezettsége egyrészt abból fakad, hogy a jogalkalmazó szervek a jogalkotó által meghatározott előírást betartsák (kötelesek a jogalkotó által meghatározott határidőn belül döntést hozni), másrészt abból, hogy ha a fél köteles az eljárási határidők pontos betartására – akár a jogvesztés terhe mellett – , akkor a féllel szemben álló hatóságtól is elvárható – akár a fegyveregyenlőség alapján is –, hogy a rá irányadó határidőn belül az eljárási cselekményeket foganatosítsa, illetve határidőn belül eldöntse az ügyet. Tehát a jogalkotó által meghatározott határozathozatali és szankcióalkalmazási határidő elmulasztásának hátrányát a mulasztó, jogszabályi kötelezettségüket határidőben nem teljesítő hatóságok, ne pedig az ügyfelek viseljék.” {[42] bekezdés}

[52] Leszögezte, hogy az ügyintézési határidők hatóság általi túllépésének vizsgálata azonban több tényező együttes figyelembevételét igényli, a jogkövetkezmény bíróság általi megítélése számos körülménytől függ: a közigazgatási szankció karakterétől, az adott hatósági eljárás sajátosságaitól, az elmulasztott határidő jogi természetétől és egyéb jellemzőitől. {[43] bekezdés}

[53] Felhívta a figyelmet arra is, hogy a versenyfelügyeleti eljárás büntetőjogi karakterrel rendelkezik, ezért ezen eljárásokban a határidők megtartásánál és a bírság-büntetés mint represszív szankció alkalmazásánál ezt figyelembe kell venni. {[44] bekezdés}

[54] Kiemelte, a bírságszankcióknál alapvető kérdés, hogy a hatóság anyagi jogi vagy eljárási határidőt lépett-e túl, a következők szerint. Anyagi jogi határidő túllépése esetén a bírságszankció kiszabásának lehetősége általában elenyészik (például a Csatornabírság-határozatban). A közigazgatási hatóság számára a szankcióalkalmazás lehetőségének elenyészése nem jogvesztés, hanem egy lehetőség megszűnése. Az eljárási határidők elmulasztása azonban nem jár együtt automatikusan a szankcionálási lehetőség elenyészésével, de az észszerű határidőn belüli ügyintézéshez való jog ezt is keretek közé szorítja. Az eljárási határidők meg nem tartása esetén elsősorban a bírságcsökkentés arányossága válik az értelmezés tárgyává [lásd pl. az Adóbírság-határozatot] azzal, hogy az ügy összes körülménye alapján előfordulhat olyan eset, amikor a határidő túllépése nem hat ki az ügy érdemére, a szankcionálás nem enyészik el, de nem is válik korlátozottá. Más a helyzet akkor, ha az eljárási határidő meg nem tartásán túl további eljárási szabályok megsértése is fönnáll. {[45]-[46] bekezdések}

[55] Kifejtette, jelentősége van továbbá annak, hogy keletkezett-e konkrét hátránya a félnek abból, ha a hatóság a határidőt túllépte. Állandónak mondható kúriai gyakorlat szerint az ügy érdemére kiható eljárási szabálysértés az ügyintézési határidő túllépése akkor, ha a határidő-túllépés következtében a közigazgatási szerv olyan új jogszabályt alkalmaz, amely az ügyfélre hátrányosabb (pl. Kfv.IV.35.068/2014/6.). Szintén kihat az ügy érdemére az az esetkör, amikor a hatóság határidőtúllépése miatt a fél bizonyítási lehetősége elnehezül (pl. dokumentumok már nem lelhetők fel, a tanú meghal stb.), vagy egyéb módon jelent hátrányt a fél számára. Tehát eljárási határidők esetén sem kizárt, hogy elenyészik a bírság kiszabásának lehetősége, ha a határidő túllépése miatt a fél eljárási pozíciója gyengül. {[47] bekezdés}

[56] Hangsúlyozta, mind az anyagi jogi, mind az eljárási határidők túllépése tekintetében értékelni kell azt a körülményt is, amikor a fél közrehatása miatt lépi túl a hatóság az eljárási határidőt, azaz ha a fél együttműködési kötelezettségének megszegése miatt nem tud hozni a hatóság megfelelő határidőben döntést. Az együttműködési kötelezettséget a hatóság is megszegheti, az ebből adódó ügyintézési határidő túllépés a másik oldalon szintén értékelendő, például ha a hatóság a jogszabályban foglalt lehetőségével élve meghosszabbítja az ügyintézési határidőt, de ennek tartama alatt megfelelő indok nélkül eljárási cselekményt nem végez, s ez vezet később a határidő túllépéséhez. {[48] bekezdés}

[57] Idézte az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdését, amelynek értelmében „[m]indenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és észszerű határidőn belül intézzék.” Az alkotmánybírósági értelmezés szerint az Alaptörvényben foglalt, a hatósági eljárások észszerű határidőn belüli befejezésének követelménye és a jogszabályokban foglalt ügyintézési határidők betartásának előírása nem teljesen fedi le egymást {pl. Adóbírság-határozat, Indokolás [37], vagy a 3458/2020. (XII. 14.) AB végzés, Indokolás [14]}. Ez azt jelenti, hogy pusztán az eljárási határidő megsértése miatt – mivel a törvény szerinti eljárási határidő nem azonosítható mechanikusan az alapjog szerinti észszerű határidővel – nem biztos, hogy sérül az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése, de kivételesen azt is jelentheti, hogy az ügyintézési határidők betartása mellett – a különböző határidő-hosszabbítások, vagy a határidőbe be nem számítandó indokolatlan eljárási cselekmények elrendelése miatt – az ügyek észszerű határidőn belül való befejezésének alkotmányos előírása sérül (versenyfelügyeleti eljárás tekintetében lásd a Kúria Kfv.IV.37.759/2021/9. számú ítéletét). {[49] bekezdés}

[58] Határozatának elvi tartalma szerint: „[h]a az eljáró hatóság az ügyintézési határidőt túllépi, az ezzel összefüggő jogkövetkezményeket az határozza meg, hogy a hatóság anyagi jogi vagy eljárási határidőt lépett-e túl. Anyagi jogi határidő túllépése esetén a bírságszankció kiszabásának lehetősége – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – elenyészik. Az eljárási határidők elmulasztása azonban nem jár együtt automatikusan a szankcionálási lehetőség elenyészésével, ilyenkor a határidő túllépésének mértékétől, annak tisztességes ügyintézésre gyakorolt hatásától függ, hogy a bírság szankció mellőzhető-e, a bírság összege mérsékelhető-e, avagy az nincs hatással a bírságra mint jogkövetkezmény alkalmazására.”

[59] A Jogegységi Panasz Tanács leszögezi, hogy az Indítványozó helytállóan hivatkozott az Alkotmánybíróság 3407/2022. (X. 21.) AB határozatára, amelynek értelmében az Alkotmánybíróság határozata, így a határozatban megjelenő követelmény is erga omnes kötelező erővel bír, a bíróság nem hagyhatja figyelmen kívül és nem ronthatja le a bírói gyakorlatra történő hivatkozással sem. {Indokolás [25]} Ezt az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 39. § (1) bekezdéséből következő követelményt a testület korábbi döntései is megfogalmazták. {16/2021. (V. 13.) AB határozat, Indokolás [35]; 29/2021. (IX. 10.) AB határozat, Indokolás [29]}

[60] A Jogegységi Panasz Tanács először abban a kérdésben foglalt állást, hogy alkalmazható-e az adójogi tárgyú Adóbírság-határozat versenyjogi tárgyú ügyekben is.

[61] A versenyfelügyeleti eljárás hivatalból induló eljárás [Tpvt. 67. § (1) bekezdés], amelyet a GVH-nak a Tpvt. 76. § (1) bekezdése értelmében határozattal kell lezárnia a versenyfelügyeleti eljárásban feltárt tények, adatok, bizonyítékok alapján akkor is, ha jogsértést állapít meg és akkor is, ha annak hiányát. Ezért az Alkotmánybíróság által vizsgált adójogi ellenőrzéshez hasonlóan a versenyhatóságnak határozatot kell hoznia az ügyintézési határidő túllépése esetén is. A határozathozatal ügyintézési határidőn túli lehetőségét az adóhatóságnak és a versenyhatóságnak társadalmi érdekek mentén szükséges biztosítani. A versenyfelügyeleti eljárás funkciója a piaci versenyt veszélyeztető magatartások azonosításához és szankcionálásához fűződő össztársadalmi érdek. Egy esetleges jogsértés megállapítása a piac szereplői számára is fontos információként szolgál, mivel segítheti a jogszerű piaci magatartás kialakításában. A versenyhatóság a versenyfelügyeleti eljárást nem csupán a szankcionálás érdekében hozza, ahogyan az adóigazgatási eljárásnak sem pusztán a bírságolás a célja, e tekintetben tehát egyezőséget mutat a versenyhatóság és az adóhatóság eljárása.

[62] Az Alkotmánybíróság a versenyjogi tárgyú 3458/2020. (XII. 14.) AB végzésében az ügyintézési határidő hatóság általi túllépése tisztességes hatósági eljáráshoz való joggal, illetve annak részjogosítványával, az észszerű határidőn belüli ügyintézéshez való joggal való kapcsolódásáról szóló érvelésébena Csatornabírság-határozatra, a Késedelmi pótlék-határozatra és az Adóbírság-határozatra hivatkozik, vagyis két adójogi tárgyú ügyre is. E versenyjogi tárgyú ügyben emeli ki, hogy adóügyet érintően az Alkotmánybíróság korábban azt állapította meg, hogy az adóbírság kiszabása nem alaptörvény-ellenes pusztán az eljárási határidő megsértése miatt.

[63] Az Alkotmánybíróság és a Kúria gyakorlatát – és hangsúlyosan a Jpe.I.60.019/2022/9. számú határozatot – figyelembe véve a fentiek alapján a Jogegységi Panasz Tanács megítélése szerint a versenyfelügyeleti és az adójogi eljárások különbözősége nem indokolja azt, hogy az adójogi tárgyú Adóbírság-határozatban a határidőn túli szankcionálás kérdésében lefektetett elvi jellegű megállapítások ne lennének érvényesek egy versenyjogi tárgyú ügyben is. Az Adóbírság-határozat négymozzanatos tesztje absztrakt szinten és nem jogág-specifikusan határozza meg azokat a szempontokat, amelyek mentén megítélhető az, hogy adott esetben kiszabható-e bírság a hatóságra irányadó határidő elmulasztása esetén. A négymozzanatos teszt egyik eleme sem csupán a versenyfelügyeleti vagy csupán az adójogi tárgyú ügyekre jellemző ismérv, ezek olyan átfogó paraméterei bármely jogág bármely konkrét ügyének, amelyek nem indokolják azt, hogy éppen versenyfelügyeleti eljárások kapcsán ne lennének alkalmazhatók. Összességében egyértelműen kimondható, hogy versenyjogi tárgyú ügyekben is kiszabható bírság az ügyintézési határidő túllépése esetén.

[64] Mindez nem jelenti azt, hogy a négymozzanatos tesztet alkalmazva konkrét versenyjogi tárgyú ügyben ne lehetne arra a következtetésre jutni, hogy olyan speciális, versenyjog-specifikus körülmények azonosíthatók, amelyek adott esetben indokolják a határidőn túl kiszabott bírság elenyészését. Az Alkotmánybíróság Adóbírság-határozatot megelőző döntései alapján is egyértelműen kirajzolódik, hogy meghatározó jelentősége van a közigazgatási bírság alkalmazhatósága tekintetében pl. annak, hogy anyagi jogi vagy eljárási (ügyintézési) határidőt sértett-e a hatóság. Fontos szempont lehet az adott eljárás hossza, a határidőbe be nem számítandó időtartamok száma, hossza és gyakorisága is. Az elemzés releváns eleme lehet az is, hogy az adott eljárás tartalmaz-e kontradiktórius elemeket, a hatósági ügyintézés mennyire volt szakszerű, megtette-e a szükséges erőfeszítéseket annak érdekében, hogy a rá irányadó ügyintézési határidőt betartsa; mi a szankció által védett jogi tárgy, van-e a szankciónak büntetőjogi karaktere, represszív vagy preventív jellegű-e, a bírságkiszabás folyamata mennyire összetett mérlegelés eredménye, vagy versenyügyek esetében az, hogy közbeszerzési eljárásból való kizáráshoz vezethet-e a bírság kiszabása, stb.

[65] A fentiek alapján a Jogegységi Panasz Tanács arra a következtetésre jutott, hogy az Adóbírság-határozat nem csak adóügyekben, hanem általánosan – így versenyjogi tárgyú ügyekben is – alkalmazható, azaz értékelés körébe vonható a bírság mértékének meghatározásakor, hogy az ügyintézési határidő túllépése a jogsértő számára milyen jogsérelmet okozott, ezáltal a tisztességes eljáráshoz való joga az adott ügy konkrét körülményeire figyelemmel sérült-e és az mennyiben indokolja a bírság mérséklését. Az értékelés során egy négymozzanatos tesztet kell alkalmazni, amely során (1) az adott hatósági eljárás Alaptörvényre visszavezethető sajátosságait, (2) az elmulasztott határidő jogi természetét [pl. anyagi jogi vagy eljárási jellegét] és egyéb jellemzőit, (3) a kiszabott közigazgatási szankció karakterét [pl. annak célja a prevenció és/vagy a represszió-e] szükséges elemezni, valamint (4) az ezek vizsgálatából származó megállapításokat az egyedi ügy konkrét körülményeire kell vetíteni. Az észszerű határidőben való ügyintézés versenyügyi eljárás esetén sem ítélhető meg pusztán a törvényi határidő betartásának vizsgálatával. A törvényi határidő a kiindulási alapot biztosítja a tisztességes hatósági eljárással szemben támasztott követelmények kibontásához, értékeléséhez, de több mozzanaton keresztül, az adott ügy konkrét körülményei alapján kell értékelni azt, hogy a határidő túllépése egyúttal a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét is okozta-e és ez mennyiben hat ki a bírság mértékére.

[66] A határidőn túli szankcionálás jogszerűségének megítélésekor nincs jelentősége annak, hogy a hatóság felismerte-e a rá vonatkozó határidő túllépését. Az ügyintézési határidő ugyanis egyértelműen mérhető, objektív ténykérdés, amelynek tükrében nem bírhat jelentőséggel az a szubjektív tudati elem, hogy a saját jogsértését a hatóság felismerte-e.

[67] A Kúria ettől eltérő tartalmú határozatai a továbbiakban nem hivatkozhatók kötelező erejűként.

VII.

[68] A kifejtett indokokra figyelemmel a Kúria a Bszi. 24. § (1) bekezdés c) pontja, 25. §-a, valamint 40. § (1) és (2) bekezdése alapján a bíróságok jogalkalmazása egységének biztosítása [Magyarország Alaptörvénye 25. cikk (3) bekezdés] érdekében, a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.

[69] A jogegységi határozatot a Bszi. 42. § (1) bekezdése szerint a Magyar Közlönyben, a BHGY-ben, a bíróságok központi internetes honlapján és a Kúria honlapján közzé kell tenni. A jogegységi határozat a bíróságokra a Magyar Közlönyben történő közzététel időpontjától kötelező. Ettől az időponttól kezdve a Kúria Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett Kf.II.37.959/2018/14. számú határozata és bármely más hasonló jogértelmezést tartalmazó határozat kötelező erejűként nem hivatkozható.

Budapest, 2023. május 8.

Dr. Patyi András s.k. a tanács elnöke,
Dr. Sperka Kálmán s.k. előadó bíró,
Dr. Varga Zs. András s.k. bíró,
Dr. Balogh Zsolt s.k. bíró,
Dr. Bartal Géza s.k. bíró,
Dr. Bartkó Levente s.k. bíró,
Dr. Darák Péter s.k. bíró,
Dr. Domonyai Alexa s.k. bíró,
Dr. Döme Attila s.k. bíró,
Dr. Farkas Attila s.k. bíró,
Dr. Hajdu Edit s.k. bíró,
Dr. Harangozó Attila s.k. bíró,
Dr. Kovács András s.k. bíró,
Dr. Kovács Zsuzsanna s.k. bíró,
Dr. Kurucz Krisztina s.k. bíró,
Nyírőné dr. Kiss Ildikó s.k. bíró,
Dr. Tánczos Rita s.k. bíró

Forrás: https://www.kuria-birosag.hu/hu/joghat/42023-jeh-jpeiii60053202215-szam

A Kúria
Jogegységi Panasz Tanácsának

jogegységi hatályú határozata

Az ügy száma: Jpe.I.60.003/2022/9.

A felperes: a felperes neve (a felperes címe)

A felperes képviselője: Áj Tibor ügyvédi Iroda (ügyintéző: Dr. Áj Tibor ügyvéd; a felperes jogi képviselőjének címe)

Az alperes: Technológiai és Ipari Miniszter (az alperes címe)

Az alperes képviselője: Dr. Veres Ildikó kamarai jogtanácsos

A per tárgya: közlekedési ügyben hozott határozat jogszerűségének vizsgálata

A jogegységi panaszt benyújtó fél: az alperes

A jogegységi panasszal támadott határozat száma: Kpkf.II.40.840/2021/2. számú végzés

Rendelkező rész

A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa megállapítja, hogy a Kpkf.II.40.840/2021/2. számú, jogegységi panasszal támadott végzés jogkérdésben eltér a Kpkf.VI.39.206/2021/2. számú – a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett – végzéstől, és az eltérés nem volt indokolt.

Az indokolatlan eltérés miatt a jogegységi panasszal támadott Kpkf.II.40.840/2021/2. számú végzést hatályon kívül helyezi, a Kúria másodfokú tanácsát új eljárásra és új határozat hozatalára utasítja.

A Kúriának a bíróságokra kötelező jogértelmezése szerint, ha a felperes a keresetlevelet nem megfelelő helyen nyújtotta be, és a keresetindítási határidőben a keresetlevél a vitatott cselekményt megvalósító közigazgatási szervhez, többfokú közigazgatási eljárásban hozott cselekmény esetén az elsőfokon eljárt közigazgatási szervhez nem érkezett meg, a keresetlevelet – elkésettség okán – a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény 48. § (1) bekezdés i) pontja alapján kell visszautasítani.

A jogegységi panasz elbírálásával összefüggésben felmerült költséget az állam viseli.

A Kúria elrendeli határozatának közzétételét a Magyar Közlönyben.

A határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye.

Indokolás

A jogegységi panasz alapjául szolgáló tényállás

[1] Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Közúti Közlekedési Főosztálya (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) a járművek össztömegére vonatkozó előírások megsértése miatt a 2020. október 26. napján kelt határozat száma számú határozatával a felperest 50.000 forint közigazgatási bírság megfizetésére kötelezte. A fellebbezés folytán eljárt alperes a 2021. április 12-én kelt másodfokú határozat száma számú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.

[2] A felperes jogi képviselője 2021. április 26. napján vette át a másodfokú határozatot, amelynek jogszerűségét vitatva elektronikus úton 2021. május 19-én keresetet terjesztett elő Budapest Főváros Kormányhivatalánál, e hatóság a keresetlevelet 2021. május 21-én továbbította az alperesnek.

Az elsőfokú végzés

[3] A Fővárosi Törvényszék (a továbbiakban: elsőfokú bíróság) a 19.K.704.074/2021/3. számú végzésével a keresetlevelet a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 48. § (1) bekezdés i) pontja alapján – elkésettség okán – visszautasította.

[4] Adminisztrációs okból történt téves kiadmányozásra hivatkozással később megküldte a felperesnek döntése részben eltérő tartalmú kiadmányát. E szintén 3. sorszámú végzés szerint a keresetlevél – nem megfelelő helyen történt benyújtása miatti – visszautasításának jogszabályi alapja, mert „az így nem a megfelelő módon előterjesztett”, a Kp. 48. § (1) bekezdés l) pontja.

A Kúria jogegységi panasszal támadott végzése

[5] A felperes fellebbezése alapján eljárt Kúria a Kpkf.II.40.840/2021/2. számú végzésével az elsőfokú bíróság 19.K.704.074/2021/3. számú végzését helybenhagyta.

[6] Indokolásában idézte a Kp. 39. §-ának a keresetlevél benyújtása helyét szabályozó (1) bekezdését, majd megállapította, hogy a felperes a keresetlevelét téves helyen – nem az elsőfokon eljárt közigazgatási szervnél – nyújtotta be, amelyet „úgy kell tekinteni, hogy azt az elektronikus kapcsolattartásra köteles fél nem a jogszabályban – azaz a Kp. 39. § (1) bekezdésében – meghatározott módon terjesztette elő”, az elsőfokú döntés ezért jogszerű.

A jogegységi panasz

[7] A Kpkf.II.40.840/2021/2. számú kúriai végzéssel szemben az alperes (a továbbiakban: panaszos) – tartalmában – a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 41/B. § (2) bekezdése alapján jogegységi panaszt terjesztett elő, a Bszi. 41/D. § (1) bekezdés c) pontja alkalmazásával a végzés hatályon kívül helyezését, a Kúria új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.

[8] Jogi álláspontja szerint e végzésben a Kúria indokolatlanul tért el a BH2021.5.152 számon megjelent, a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett, Kpkf.VI.39.206/2021/2. számú eseti döntéstől, az elsőfokú bíróság által első alkalommal megküldött és a keresetlevelet elkésettsége okán, a Kp. 48. § (1) bekezdés i) pontja alapján visszautasító végzés felel meg a bírósági joggyakorlatnak.

[9] Kifejtette – idézve az eseti döntésben foglaltakat –, hogy a felperes a keresetlevelét a jogszabályban meghatározott helyen nem terjesztette elő, ezért a benyújtás határidejének megtartottsága fel sem merülhet, nem is vizsgálható, és a keresetlevelet a Kp. 48. § (1) bekezdés i) pontja alapján kell visszautasítani. A határidőt csak akkor lehet értékelni, ha a felperes a keresetlevelet a jogszabályban meghatározott helyen nyújtja be. A Kúria végzésével ellentmondásossá teszi a Kp. 48. § (1) bekezdés i) és l) pontja eddigi alkalmazását, a már kialakult joggyakorlattól indokolatlanul tért el.

[10] Sérelmezte továbbá, hogy a kúriai végzés értelmezési bizonytalanságot is eredményezett, mert a rendelkező része alapján nem ismert, az eljárt bíróság a „hibás”, avagy a „helyes” kiadmányozású elsőfokú végzést hagyta helyben.

[11] A panaszos a Kúria további 16 (Kpkf.40.693/2021/2., Kpkf.40.735/2021/2., Kpkf.40.682/2021/2., Kpkf.40.722/2021/2., Kpkf.40.746/2021/3., Kpkf.40.811/221/2., Kpkf.40.830/2021/2., Kpkf.40.794/2021/2., Kpkf.40.611/2021/2., Kpkf.40.492/2021/2., Kpkf.40.576/2021/2., Kpkf.40.847/2021/3., Kpkf.40.910/2021/2., Kpkf.40.608/2021/2., Kpkf.40.728/2021/4., Kpkf.40.683/2021/3.) határozatát is megjelölte, amelyek előadása szerint az eseti döntéssel azonos állásponton alapulnak.

[12] A jogegységi panaszával egyidejűleg a panaszos a Bszi. 41/C. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó Kp. 50. § (2) bekezdés a) pontjára alapítottan azonnali jogvédelem iránti kérelmet is előterjesztett, amelyet a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a 4. sorszámú végzésével elutasított.

Az ellenérdekű fél nyilatkozata

[13] Az ellenérdekű fél a jogegységi panaszra észrevételt nem terjesztett elő.

A Jogegységi Panasz Tanács döntése és annak indokai

[14] A jogegységi panasz alapos.

[15] A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a Bszi. 41/B. § (2) bekezdése alapján vizsgálta, hogy a jogegységi panasszal támadott kúriai végzés jogkérdésben eltért-e a Kúria 2012. január 1. után meghozott, és a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett, a panaszban megjelölt határozataitól.

[16] A panaszos részletesen kifejtett álláspontja szerint a Kpkf.II.40.840/2021/2. számú kúriai végzés a Kpkf.VI.39.206/2021/2. számú eseti döntéstől tért el. Megjelölt még további 16 kúriai döntést, amelyek vonatkozásában az eltérést állította, de nem indokolta meg.

[17] A Kúria megállapította, hogy a panaszos által megjelölt valamennyi határozatot a Kúria 2012. január 1. napját követően hozta, azonban a döntések közül csak a Kpkf.VI.39.206/2021/2.,Kpkf.40.693/2021/2.,Kpkf.40.794/2021/2.,Kpkf.40.492/2021/2.,Kpkf.40.576/2021/2.,Kpkf.40.847/2021/2.,Kpkf.40.746/2021/3.,Kpkf.40.830/2021/2., Kpkf.40.910/2021/2. számú határozatok kerültek közzétételre a Bírósági Határozatok Gyűjteményében, ezért a panasz előterjesztésének a Bszi. 41/B. § (1) és (2) bekezdéseiben meghatározott feltételei e végzésekre teljesülnek.

[18] A Bszi. 41/C. § (3) bekezdés b) pontjában előírt követelmény alapján a határozat szám szerinti megjelölése mellett az is feladata a panasz benyújtójának (Jpe.I.60.029/2021/9. Indokolás [18] bekezdés, Jpe.II.60.019/2021/18. Indokolás [29] bekezdés), hogy az eltérést konkrétan meghatározza, bemutatva a panaszolt, illetve az összehasonlításul hivatkozott határozatok közötti ellentétet, és álláspontját megindokolja. A panaszos a jogegységi panasz indítványában kizárólag a Kpkf.VI.39.206/2021/2. számú végzésnél mutatta be az ügyazonosságot, és terjesztett elő érdemi indokolást a jogértelmezés eltérése vonatkozásában, ezért az általa állított eltérést a Kúria a Bszi. 41/B. § (2) bekezdése értelmében érdemben kizárólag a Kpkf.VI.39.206/2021/2. számú végzés esetén vizsgálhatta. Azonos döntést hozott e kérdésben a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a panaszos részéről benyújtott, jelen eljárás jogegységi panaszával a jogi indokolásában szövegazonos tartalmú, és összehasonlításként ugyanezen határozatokat tartalmazó, Jpe.I.60.007/2022. számon lajstromozott jogegységi panasz alapján indult eljárásban.

[19] A Kúriának az egységes jogértelmezés érdekében vizsgálnia kellett továbbá, hogy az ügyazonosság fennáll-e a már közzétett Kpkf.VI.39.206/2021/2. és a panasszal támadott Kpkf.II.40.840/2021/2. számú kúriai végzések között.

[20] A jogegység követelményét az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdése rögzíti, kimondva, hogy a Kúria biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét. A Kúria e feladatát az ítélkezése során akkor teljesíti, ha a közzétett kúriai döntéseiben elfogadott jogértelmezést, elvi megállapítást („ratio decidendi”-t) az azonos ügyekben követi.

[21] A jogegység fogalmát – ahogyan azt a Kúria a Jpe.I.60.002/2021/7., Jpe.I.60.005/2021/5. számú határozataiban kifejtette – az egyes eljárási törvények nem definiálják, a Bszi. jogegységi eljárásra és jogegységi panasz eljárásra vonatkozó rendelkezéseiből, annak egyes eseteire vonható le – negatív oldalról – következtetés, amelynek értelmében a jogegység hiányát a korábbi döntéstől jogkérdésben való indokolatlan eltérés okozza. A jogegység követelménye tehát sohasem absztrakt, hanem mindig konkrét ügyekhez, jogértelmezéshez köthető, az csak meghatározott és megjelölt bírói döntések tekintetében merülhet fel. Sem a Bszi., sem más jogszabályok nem rendelkeznek a jogegység alapvető feltételéről, a döntések jogi egybevethetőségéről. A jogegység elsősorban anyagi jogi kérdés, mivel azt kell biztosítani, hogy a bíróságok azonos ügyeket ugyanolyan tartalommal döntsenek el. A jogegység követelményén belül tehát az az elvárás, hogy ugyanazon ügyekben a jogértelmezés is azonos legyen. Ha nincs meg az ügyek közötti azonosság, mert eltérő hátterűek a bírói döntések, akkor sem jogilag, sem tágabb értelemben nem értelmezhető a jogegység.

[22] A Kúria e határozataiban már rámutatott, a jogegység követelménye feltételezi annak vizsgálatát, hogy mikor áll fenn az ügyek (bírói döntések) közötti azonosság. Az ügyazonosság több tényező által befolyásolt, összetett jogfogalom, amelyet mindig esetről esetre kell vizsgálni. Ha a döntések jogkérdésben való hasonlóságát vizsgálja a Kúria, szigorúan kell venni az összehasonlított bírói döntésekben az alkalmazott anyagi jogszabály egyezőségét (hatály, normatartalom) és a jogértelmezés szempontjából releváns tények azonosságát, továbbá közigazgatási perben – a kérelemhez kötöttség és a közigazgatási ügy tárgya által meghatározott vizsgálat miatt – a hatósági, a kereseti és a felülvizsgálati kérelem ténybeli és jogi azonosságot befolyásoló elemeit.

[23] Rögzíteni szükséges továbbá a jogegységi panasz eljárások azon lényeges elvi tételét, hogy a Kúria a jogegységi panasz eljárásban az ítélkező tanács által megállapított tényeket és önmagában a jogértelmezés helytállóságát nem bírálhatja felül, mivel ez az eljárás nem jelent egy újabb teljes körű jogorvoslatot. A vizsgálat csak már közzétett és az ítélkező tanács által meghozott döntések jogkérdésben való eltérésére szorítkozik.

[24] Mindezek folytán a panaszos által a jogegységi panasszal támadott Kpkf.II.40.840/2021/2. számú végzés rendelkező része vonatkozásában állított „értelmezési bizonytalanság” a jogegységi panasz eljárásban érdemben nem értékelhető.

[25] A közigazgatási per jogszerű indításának lényeges szabályai közé tartozóan a Kp.-ban meghatározott a keresetlevél benyújtásának helye, ideje és módja. A benyújtás helye a Kp. 39. § (1) bekezdése szerint a vitatott cselekményt megvalósító közigazgatási szerv; többfokú közigazgatási eljárásban hozott cselekmény esetén a keresetlevelet az elsőfokon eljárt közigazgatási szervnél kell előterjeszteni. A releváns tények azonosságának vizsgálata körében a Kúria megállapította, a közzétett Kpkf.VI.39.206/2021/2. számú végzésben foglalt tényállás, illetve a jogegységi panasszal támadott Kpkf.II.40.840/2021/2. számú kúriai végzés tényállása szerint is többfokú közigazgatási eljárásban járt el a hatóság, így mindkét ügyben a keresetlevelet az elsőfokon eljárt közigazgatási szervnél kellett volna benyújtani, azonban ez egyik esetben sem valósult meg.

[26] A közzétett, illetve a panaszolt kúriai döntésekben rögzített azon tényállás alapján, hogy az elsőfokon eljárt közigazgatási szervnél egyik ügyben sem került a keresetlevél benyújtásra, továbbá mivel a Kp. e tényállásra, azaz a keresetlevélnek nem e törvényben meghatározott helyen történő előterjesztésére jogkövetkezményt nem szabályoz, az elsőfokú bíróságoknak vizsgálniuk kellett, hogy a keresetlevél a törvényes határidőn belül megérkezett-e mégis az elsőfokú hatósághoz (például, mert a közigazgatási szerv, ahová a felperes tévesen benyújtotta a keresetlevelet, továbbította azt az elsőfokú hatóságnak). A Kp. 39. § (1) bekezdése értelmében a keresetlevél benyújtásának az ideje a vitatott közigazgatási cselekmény közlésétől számított harminc nap. Az elsőfokú végzésekben megállapított tényállások szerint az elsőfokú hatósághoz a keresetlevél sem a közzétett, sem a panaszolt ügyben törvényes határidőn belül nem érkezett meg. Az elsőfokú bíróságoknak a továbbiakban a Kp. rendelkezése alapján alkalmazniuk kellett a keresetindítási határidő elmulasztásának jogkövetkezményeit.

[27] A Kp. 48. § (1) bekezdés i) pontja értelmében a bíróság a keresetlevelet visszautasítja, ha a felperes a keresetindítási határidőt elmulasztja, és igazolási kérelmet nem terjeszt elő, vagy azt a bíróság elutasítja. A közzétett végzésben az elsőfokú bíróság e törvényhely alkalmazásával utasította vissza a keresetlevelet. A Kp. 48. § (1) bekezdés l) pontja szerint a bíróság a keresetlevelet visszautasítja, ha az elektronikus ügyintézésre köteles felperes vagy a jogi képviselő nem elektronikus úton vagy elektronikus úton, de nem a jogszabályban meghatározott módon terjesztette elő. A panasszal támadott végzésben az elsőfokú bíróság e törvényhely szerint rendelkezett.

[28] A közzétett és a panasszal támadott végzések azonos tényállása alapján tehát az eljárt elsőfokú bíróságok eltérő jogszabályhelyre alapítottan rendelkeztek a jogkövetkezményekről.

[29] A közzétett Kpkf.VI.39.206/2021/2. számú végzésben a Kúria jogszerűnek minősítette az elsőfokú bíróság azon döntését, hogy mivel – a benyújtás helye alóli kivételek hiányában – a Kp. 39. § (1) bekezdése szerinti helyre keresetlevél benyújtása nem történt, és határidőben az elsőfokú hatósághoz előterjesztett keresetlevél az ügyben nincs, a téves helyre benyújtott, elkésettnek minősülő keresetlevelet a Kp. 48. § (1) bekezdés i) pontja alapján vissza kellett utasítani.

Indokolása szerint a jogalkotó a téves helyen történő előterjesztést nem nevesítette külön visszautasítási okként, ezt a körülményt a határidő megtartottságával összefüggésben kell vizsgálni. Amennyiben a jogi képviselővel eljáró felperes a keresetlevelét kizárólag nem a jogszabályban meghatározott helyen nyújtja be, úgy a benyújtás helye alóli kivételeket vizsgálni kell, és ha a kivételek nem állnak fenn, a határidőben való benyújtás nem merülhet fel, így a Kp. 48. § (1) bekezdés i) pont alkalmazandó.

A Kúria kifejtette a továbbiakban, hogy a téves helyre történő benyújtás és a téves módon történő benyújtás egymástól eltérő, két különböző eset, ennek megfelelően más-más jogkövetkezménnyel járnak. A Kp. 48. § (1) bekezdés l) pontjában foglalt, „nem a jogszabályban meghatározott módon” kitétel nem a téves helyre, hanem az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvényben (a továbbiakban: E-ügyintézési tv.) meghatározott módtól eltérően, a nem megfelelő elektronikus nyomtatványon történő, téves módon való benyújtást jelenti, értelmezése e törvény szerint lehetséges, míg a téves helyre történő előterjesztés a Kp. 48. (1) bekezdés i) pontja alkalmazásához vezet, ha – a kivételek hiányában – a Kp. 39. § (1) bekezdésétől eltérő helyre, határidőben a keresetlevél nem került előterjesztésre.

A téves helyre való benyújtás esetére a Kp. 48. § (1) bekezdés l) pontjának alkalmazása értelmetlenné és feleslegessé tenné, kiüresítené a Kp. 39. § (3) bekezdésében foglalt kivételt tartalmazó szabályt (amely szerint: „A keresetlevelet határidőben benyújtottnak kell tekinteni, ha azt a jogi képviselő nélkül eljáró felperes – határidőn belül – tévesen a bírósághoz vagy a közigazgatási szerv jogorvoslati szervéhez nyújtotta be.”), továbbá kiüresedne a Kp. 39. § (1) bekezdésének utolsó mondata is, mivel ebben az esetben a jogi képviselővel eljáró fél akár a határidőn túl is benyújthatná közvetlenül a bíróságnál a keresetlevelét, mert a Kp. 49. § (1) bekezdése alapján a keresetlevél benyújtása joghatásainak fennmaradását tartalmazó szabályok alkalmazhatósága miatt a keresetlevelet újból benyújthatja, mely e szabály kijátszásához vezetne.

[30] A panasszal támadott Kpkf.II.40.840/2021/2. számú végzésében a Kúria – a közzétett végzésben foglaltaktól eltérően – jogszerűnek minősítette az elsőfokú bíróság azon döntését, hogy mivel (a benyújtás helye alóli kivételek hiányában) a Kp. 39. § (1) bekezdése szerinti helyre keresetlevél benyújtása nem történt, és határidőben az elsőfokú hatósághoz előterjesztett keresetlevél az ügyben nincs, ezért a téves helyre benyújtott, elkésettnek minősülő keresetlevelet a Kp. 48. § (1) bekezdés l) pontja alapján kellett visszautasítani. Indokolása szerint az elsőfokú bíróság érdemben helyes döntést hozott, mert a felperes keresetlevelét nem a jogszabályban – azaz a Kp. 39. § (1) bekezdésében – meghatározott módon terjesztette elő.

A Kúria kiegészítette még az elsőfokú bíróság végzését azzal, hogy jelen ügyben a felperes a keresetlevelét nem vitatottan téves helyen terjesztette elő, de a közigazgatási szervnek, amelyhez tévesen került benyújtásra a keresetlevél, nincs törvényi kötelezettsége annak határidőn belüli továbbítására. Amennyiben ezen kötelezettség hiányában is határidőben kerül sor a téves helyre benyújtott keresetlevél továbbítására, és így a vitatott közigazgatási cselekményt megvalósító szervhez a Kp. 39. § (1) bekezdésében meghatározott határidőn belül megérkezik, azt elkésettnek nem lehet tekinteni.

[31] A Kúria megállapította, hogy a panasszal támadott Kpkf.II.40.840/2021/2. számú és a közzétett Kpkf.VI.39.206/2021/2. számú végzések tényállása azonos (a felperes a keresetlevelet téves helyen nyújtotta be, és a keresetindítási határidőben a keresetlevél az elsőfokú hatósághoz nem érkezett meg), ugyanakkor a panasszal támadott végzés jogkérdésben eltér a közzétett végzéstől, mert a téves helyen és a keresetindítási határidőt elmulasztva előterjesztett keresetlevelet a közzétett végzésben alkalmazott jogkövetkezmény: a keresetlevélnek – elkésettség okán – a Kp. 48. § (1) bekezdés i) pontja szerinti visszautasítása helyett a Kúria felülvizsgálati tanácsa a panasszal érintett végzésben a Kp.-nak a téves módon történő előterjesztésre irányadó 48. § (1) bekezdés l) pontjában foglalt jogkövetkezményt alkalmazta.

[32] A Kúria vizsgálta a jogkérdésben való eltérés indokoltságát. Elsődlegesen megállapította, hogy a panasszal támadott végzésben a Kúria az eltérést eredményező jogi álláspontját nem indokolta meg, csak rögzítette, hogy a keresetlevél benyújtásának helyét és idejét szabályozó Kp. 39. § (1) bekezdésének a megsértését „úgy kell tekinteni”, hogy a fél a keresetlevelet nem „a jogszabályban meghatározott módon terjesztette elő”.

[33] A továbbiakban a Kúria megvizsgálta a Kp. 39. § (1) bekezdés és a 48. § (1) bekezdés i) pont alkalmazásának joggyakorlatát és megállapította, hogy a Kúria irányadónak tekinti a közzétett Kpkf.VI.39.206/2021/2. számú döntésben foglaltakat, amelyeket végzéseiben is megerősített. A Kúria a Jpe.I.60.007/2022/6. számú döntésében már kifejtette, hogy „az elkésettség jogkövetkezménye a téves helyre való benyújtás esetén nem automatikusan alkalmazandó, hanem ez a feltétel – ahogy a BH2021.5.152. számú döntésben is kifejtésre került – összefügg a keresetindítási határidővel. Ha a téves helyen történő előterjesztést követően a keresetlevél továbbküldésére nem kerül sor vagy nem a Kp. 39. § (1) bekezdése szerinti szervhez történik meg a továbbítás, illetve a Kp. 39. § (1) bekezdése szerinti szervhez kerül továbbításra a keresetlevél, azonban az a keresetindítási határidőn túl érkezik meg, a visszautasításról szóló végzést a Kp. 48. § (1) bekezdés i) pontja alapján kell meghozni.”.

[34] A Kúria a közzétett és a panasszal érintett végzésekben foglalt tényállással megegyező tényállású ügyekben a közzétett végzés rendelkezésében és indokolásában foglaltakkal egyező jogi álláspont szerint, azonosan döntött. A Kpkf.39.104/2022/2. számú végzésében megállapította, a tisztességes eljáráshoz való jogból is fakadóan az, hogy a jogalkotó nem nevesíti a téves helyen történő előterjesztést külön a keresetlevél visszautasításának okaként, nem értékelhető az ügyfelek hátrányára. Ha a keresetlevél nem érkezik meg határidőben a Kp. 39. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási szervhez, úgy az a Kp. 48. § (1) bekezdés i) pontjában foglalt keresetlevél visszautasítási ok értelmében elkésett, azt vissza kell utasítani. A Kpkf.40.954/2021/2. számú végzés ugyanezt a megállapítást tartalmazza. A Kpkf.39.208/2021/2. számú döntés értelmében amennyiben a jogi képviselővel eljáró felperes a keresetlevelét kizárólag a nem a jogszabályban meghatározott helyen nyújtja be, a bíróságnak elsődlegesen a benyújtás helye alóli kivételeket kell vizsgálnia, és amennyiben a kivétel-szabály nem alkalmazható, úgy a Kp. 48. § (1) bekezdés i) pontja alapján kell a keresetlevelet visszautasítani, ebben az esetben a határidő megtartottsága fel sem merülhet. Azonos elvi álláspontot tartalmaznak többek között a Kpkf.40.943/2021/2., Kpkf.40.957/2021/4., Kpkf.40.967/2021/4., Kpkf.40.968/2021/4., Kpkf.40.977/2021/4., Kpkf.40.998/2021/2., Kpkf.40.994/2021/2., Kpkf.41.005/2021/2., Kpkf.41.008/2021/2., Kpkf.39.104/2022/2., Kpkf.40.954/2021/2. számú végzések.

[35] Mindezek folytán a Kúria megállapította, a panasszal támadott végzésből az eltérés indoka – annak hiányában – nem ismert, továbbá az azonos tényállású kúriai ügyekben folytatott jogértelmezés és jogalkalmazás megegyezik a közzétett végzésben foglaltakkal, és a két végzés jogi indokolásának eltérését megalapozó egyéb tény, körülmény, adat nincsen, amelyekből következően a panasszal támadott Kpkf.II.40.840/2021/2. számú végzés a Kpkf.VI.39.206/2021/2. számú végzéstől indokolatlanul tért el. A Kpkf.II.40.840/2021/2. számú kúriai végzés és a hasonló jogértelmezést tartalmazó határozatok a továbbiakban kötelező döntésként nem hivatkozhatók.

[36] A Kúria a Bszi. 41/D. § (1) bekezdés c) pontja alapján a jogkérdésben való indokolatlan eltérés megállapítása mellett döntött a bíróságokra kötelező értelmezésről, a panasszal támadott határozatot hatályon kívül helyezte, az eljáró tanácsot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.

[37] A Kúria a panaszos (a korábbi per alperese) megnevezését a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló 2022. évi II. törvény 1. § k) pontjára, valamint a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 160. § 11. pontjára, továbbá 194. § (1) bekezdés a) pontjára figyelemmel módosította, tekintettel arra, hogy a Technológiai és Ipari Minisztérium az Innovációs és Technológiai Minisztérium átnevezésével működik tovább.

Elvi tartalom

[38] Ha a felperes a keresetlevelet nem megfelelő helyen nyújtotta be, és a keresetindítási határidőben a keresetlevél a vitatott cselekményt megvalósító közigazgatási szervhez, többfokú közigazgatási eljárásban hozott cselekmény esetén az elsőfokon eljárt közigazgatási szervhez nem érkezett meg, a keresetlevelet – elkésettség okán – a Kp. 48. § (1) bekezdés i) pontja alapján kell visszautasítani.

Záró rész

[39] A Bszi. 41/D. § (4) bekezdése értelmében, ha a Jogegységi Panasz Tanács megállapítja a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérést, a panasz elbírálásával összefüggésben felmerült költséget az állam viseli, ezért a Kúria – a panaszos igazolt teljes személyes illetékmentessége folytán le nem rótt – illeték megfizetéséről nem rendelkezett.

[40] A panaszos a jogegységi panasz eljárással összefüggésben költségei megtérítését nem kérte, az ellenérdekű félnek a panasz eljárással költségei nem merültek fel, így a Jogegységi Panasz Tanácsnak költségekről rendelkeznie nem kellett.

[41] A Bszi. 41/D. § (5) bekezdése alapján a Kúriának a közzétett határozatától jogkérdésben való eltérést és a bíróságokra kötelező értelmezést megállapító határozata jogegységi határozat hatályú, azt a Magyar Közlönyben közzé kell tenni.

[42] A határozat ellen sem a Bszi., sem más jogszabály nem biztosít jogorvoslatot.

Budapest, 2022. szeptember 26.

Dr. Varga Zs. András s.k. a tanács elnöke,
Dr. Kurucz Krisztina s.k. előadó bíró,
Dr. Patyi András s.k. bíró,
Dr. Balogh Zsolt s.k. bíró,
Dr. Bartal Géza s.k. bíró,
Dr. Domonyai Alexa s.k. bíró,
Dr. Döme Attila s.k. bíró,
Dr. Dzsula Marianna s.k. bíró,
Dr. Farkas Attila s.k. bíró,
Dr. Hajdu Edit s.k. bíró,
Dr. Hajnal Péter s.k. bíró,
Dr. Harangozó Attila s.k. bíró,
Dr. Harter Mária s.k. bíró,
Dr. Kovács Zsuzsanna s.k. bíró,
Nyírőné dr. Kiss Ildikó s.k. bíró,
Dr. Sperka Kálmán s.k. bíró,
Dr. Tánczos Rita s.k. bíró

Forrás: https://www.kuria-birosag.hu/hu/jogegysegi-panasz/jpei6000320229-szamu-hatarozat

A Közigazgatási Eljárási Jogi Közlemények aktuális lapszáma elérhető ITT

Valló József

Közigazgatási (eljárás)jogász. Magyary Zoltán tanítványa, „a Magyary-iskola jogi irányzatának – a közigazgatási eljárásjog modern szakirodalmának kifejlesztése révén – a legkiválóbb képviselője” (Szaniszló József). Évtizedeken át a pénzügyi igazgatás területén, a Pénzügyminisztérium nemzetközi osztályán, illetve a Pénzintézeti Központban dolgozott. Az egyetlen Magyary-tanítvány, aki habilitált és egyetemi magántanári kinevezést kapott.

Francia tanulmányútja eredményeit monográfiában foglalta össze: „A service public eszméje a mai francia közigazgatási jogban” (1940). 1941-ben megjelent „A hatályos jogszabályok összegyűjtése c. munkája, amely a Magyar Közigazgatástudományi Intézet által végzett jogszabályrendezés eredményeit tartalmazta.

Közigazgatási eljárásjog területén maradandót alkotott, fő művei: Közigazgatási eljárás (1937) és Törvénytervezet az általános közigazgatási rendtartásról (1942), amely az Ákr. megalkotása során mintául szolgálta a jogalkotó számára.

A „Törvénytervezet az általános közigazgatási rendtartásról” annak eredménye, hogy Szitás Jenő, akkori minisztériumi osztályvezető 1939-ben kiadott tervezete nyomán Magyary Zoltán felkérte Vallót egy – arra tekintettel levő – „kompromisszumos” tervezet elkészítésére.

A törvénytervezet, amely néhol eltért a „Közigazgatási eljárás” c. művében kifejtettektől, részletes indokolást is tartalmazott. Szamel Lajos egyébként tudományos szempontból a „Közigazgatási eljárás” c. művét „számottevően nagyobb értékűnek” minősítette a törvénytervezetnél.

Valló (eljárásjogi) vizsgálódásai során arra a következtetésre jutott, hogy a közigazgatási eljárásjog szabályozása mindenképpen szükséges. A megalkotandó eljárási kódexet másodlagos jogforrásként képzelte a lex specialis derogat legi generali elve alapján. Kutatásai főként az alapeljárás jogintézményeire terjedtek ki, különösen fontosnak ítélte az ügyfél jogainak a védelmét és az eljárás gyors lefolytatásának követelményét.

Felhasznált irodalom:

Szamel Lajos: A magyar közigazgatástudomány. MTA, Budapest 1970.

Szaniszló József: A Magyary-iskola és háború utáni sorsa. ELTE, Budapest 1993.

Koi Gyula: A közigazgatás-tudományi nézetek fejlődése. NKE, Budapest 2014.

Dr. habil. Fábián Adrián

 

Dr. Ivancsics Imre

A Pécsi Tudományegyetem egykori rektorhelyettese, az Állam- és Jogtudományi Kar volt dékánja, a Közigazgatási Jogi Tanszék vezetője 1938. április 14.-én született a Győr-Moson-Sopron Megyei Petőházán földműves családban. Középiskolába Sopronba, a Berzsenyi Dániel Gimnáziumba járt. Jogi tanulmányait 1956-ban kezdte meg. 1960-ban szerzett jogi diplomát a Pécsi Tudományegyetemen, és itt is kezdte meg pályafutását egyetemi tanársegédként. 1965-ben egyetemi adjunktusként, 1979-től pedig docensként dolgozott ugyanitt.  1999-től három évig vezette a Kart dékánként.

Közel hat évtizedet szentelt hivatásának. Több kutatási területe is volt a közigazgatáson belül, de leginkább a helyi önkormányzati igazgatás érdekelte, és kiemelten foglalkozott utolsó aktív éveiben az általános közigazgatási eljárással is. Oktatási tevékenységét mérhetetlen felkészültség, pontosság és alázat jellemezte. Mindenki számára az elsőként szembe tűnő szigora mellett végtelenül humánus, szeretettel és élettel teli személyiség volt. Dr.  Kiss László alkotmánybíró, volt kollégája így fogalmazott: „Nincs senki azok közül, akik kapcsolatba kerültek vele, hogy ne tartanák talpig becsületes, korrekt embernek, beleértve ebbe azokat a valahai hallgatóit is, akik ezrével estek szigora áldozatául”.

Munkáját számos alkalommal ismerték el: Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1971); Kiváló Munkáért (1980); Pro Universitate (1980); Baranya Megyei Közgyűlés Tudományos és Felsőoktatási Díja (1993); Iskolateremtő mestertanár (1997); Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje (1998); Comitatus Nívódíj (1998); Magyar Közigazgatásért Díj (2001); Magyar Felsőoktatásért Díj (2007); Deák Ferenc-díj (2007).

Jugoszláviába és Angliában is volt hosszabb tanulmányúton.

Közéleti tevékenysége sokrétű volt. Elnöke volt a „Jövő Közigazgatásáért Alapítványnak”, társelnöke volt az Európai Jogakadémia Regionális és Önkormányzati Tanácsának, tagja volt a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályozását előkészítő Kodifikációs Bizottságnak, a Kormány által létrehozott Társadalmi Tudományos tanácsadó Testületnek, az Országos Választási Bizottságnak és a Közjogi Szemle szerkesztőségének.

Tudományos munkái, írásai meghaladják a kétszázat. Több munkája külföldön is megjelent. Szerzője és társszerzője volt több egyetemi tankönyvnek, jegyzetnek.

Hosszantartó betegség után 2018. március 15.-én halt meg életének 80. évében. Betegsége alatt is, élete utolsó pillanatáig dolgozott. Halálával a magyar közigazgatási jog egyik legjelentősebb egyéniségét veszítette el a közigazgatási szakma. 2018. április 14.-én, születésnapján kísértük el utolsó útjára.

dr. Laza Margit

 

Szamel Lajos

Egyetemi tanár, az állam- és jogtudományok doktora, a közigazgatás tudomány hazai és nemzetközileg is jegyzett tudósa.

Iskoláit, beleértve a jogi egyetemet is Budapesten végezte. A háború előtt a modern közigazgatás apostolaként elhíresült Magyary Zoltán professzor előadásait is hallgatta a pesti egyetemen. Nem volt a híres Magyary-iskola tagja, de könnyen azonosult törekvéseikkel.Rövid vállalati jogászi tevékenység után 1948-tól Beér János professzor, a budapesti jogi egyetem államjogi tanszéke vezetőjének tanársegédjeként kezdte meg oktatói pályáját. A külügyi Akadémiám (később Külügyi Főiskola) alkotmányjogot, a Közgazdaságtudományi Egyetemen közigazgatási jogot adott elő. 1950 szeptemberében került másodállásban a pécsi egyetem jogi karára, 1952-ig a Belügyminisztérium Törvényelőkészítő Osztályán dolgozott. 1952-től a pécsi jogi kar alkotmányjogi tanszékének vezetője, 1956-tól az államigazgatási jogi tanszékvezetője nyugdíjba vonulásáig, 1987-ig. Ars poetica-ja – amelyet minden évfolyamnak elmondott –: „Tisztelt kollégák, jól jegyezzék meg, nincs kicsi és nagy törvénysértés. Csak törvénysértés van. A törvényesség ugyanis atmoszférikus jelenség vagy van, vagy nincs. Ezért a törvénysértéssel szemben nem szabad engedményt tenni.”

1954-ben védte meg az államigazgatási jogorvoslatokról szóló kandidátusi értekezését.

Az 1950-es évek elején látott hozzá az államigazgatás jogi intézményeinek szisztematikus feldolgozásához. Tanulmányai jelentek meg az államigazgatási jogviszonyokról, az államigazgatási aktusokról, az államigazgatási dolgozók fegyelmi és kártérítési felelősségéről. Első monográfiája 1957-ben jelent meg „Az államigazgatás törvényességének jogi biztosítékai” címmel, amely új fejezetet nyitotta hazai közigazgatás-tudományban. 1961-ben jelent meg Bihari Ottó professzorral közös munkájuk: „A tanácsokról”. Ezt követően 1963-ban egy évtizedes kutatómunka összegzése és eredményeként jelent meg újabb monográfiája: „Az államigazgatás vezetésének jogi alapproblémái”, majd további monográfiák követték: „Az államigazgatás-tudomány irányai a Német Szövetségi Köztársaságban” (1973), „A magyar közigazgatás-tudomány” (1977). 1969-ben jelent meg „A közélet tisztaságáról” című könyve. Az 1980-as években visszatért korábbi kutatási területéhez, az államigazgatási felelősségi rendszerhez. Több nagy tanulmánya jelent meg, amelyek közül kiemelkedik „Az államigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősség elméleti és gyakorlati kérdései” (1986) és „Az államigazgatás felelősségi rendszere” (1986.)

Az 1980-as évek második felében az alkotmányozás körébe tartozó problémák foglalkoztatták, amelynek egymás után jelentek meg nagyobb lélegzetű munkái a jogforrási rendszer alkotmányjogi szabályozásáról (1987), az állampolgári szabadságjogokról (1987), a bíráskodás állami szervezeti rendszeren belüli helyéről (1988), „A rendőrségi jog szabályozásának alapelvei” (1990), az állampolgársági jog reformjáról (1991) és a „Jogállamiság – szociális jogállamiság – rendészet” (1992).

A tudományos közéletnek élete végéig aktív résztvevője volt. Az 1963-ban Pécsett megrendezett és általa szervezet Nemzetközi Symposiumon tartott bevezető előadásában különböző kiindulópontokat választva arra következtetésre jutott, hogy „az államigazgatás-tudománynak túl kell lépnie az államigazgatási jogtudományon”. (A Symposium hatását jelzi, hogy a Nemzetközi Közigazgatástudományi Intézet folyóirata az 1994. évi 3. számában a tanácskozásról némi túlzással azt írta, hogy a „közigazgatástudomány reneszánszának kezdetét jelzi a szocialista országokban”.) Számos tudományos szervezetnek volt tagja, illetve tisztségviselője. Részt vett a tanácstörvények tervezeteinek kidolgozásában, a kisajátításról szóló törvény előkészítésben. Meghatározó szerepet vállalt az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvény elméleti megalapozásában, majd tagja volt a kodifikációs bizottságnak. Éveken keresztül vezetett tényfeltáró kutatásokat a településim és területi igazgatás körében.

Munkásságát több mint húsz könyv (nagyobb részük monográfia), több mint ötven jegyzet és tankönyv, száznál több tanulmány fémjelzi.

1994-ben megkapta a Magyar Tudományos Akadémia „Eötvös József Koszorú” kitüntetését.

dr. Gyergyák Ferenc

Magyary Zoltán

Magyary Zoltán a két világháború közötti korszak magyar polgári közigazgatás-tudományának legnagyobb hatású képviselője Tatán született, 1888-ban. A fővárosi piarista gimnáziumban folytatott középiskolai tanulmányok után a Budapesti Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán szerzett diplomát.

Tudományos munkásságához kitűnő alapot szolgáltattak a közigazgatás felső szintjén szerzett több évtizedes szakmai tapasztalatok. 1910 és 30 között a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumtisztviselőjeként a tárca számos ügykörében szerzett szakmai jártasságot. 1925-től a Tudománypolitikai Ügyosztály vezetőjeként feladatkörében foglalkozik a magyar és külföldi tudományos kapcsolatokkal, a hazai tudományos társulások ügyeivel, közgyűjteményekkel. 1927-től feladatköre tovább bővül a tudománypolitika és a felsőoktatás ügyeivel, e szerepkörében végzett tevékenységét jól illusztrálja, hogy elismerten fontos szerepet játszik a modern magyar tudománypolitika megalapozásában. Elnökhelyettese lesz az Országos Gyakorlati Közigazgatási Vizsgabizottságnak.

1918-tól meghívott előadó a Budapesti Tudományegyetemen (1921-től Pázmány Péter Tudományegyetem). Közigazgatási és pénzügyi jogot oktat, 1927-ben magántanári habilitációt szerez. 1930-tól tanszékvezető egyetemi tanár. Az egyetem szervezetére támaszkodva 1931-ben létrehozza a Magyar Közigazgatástudományi Intézetet, melynek igazgatója lesz. Az 1937-38. tanévben dékán. Intézete adja ki 1938-1944 között a Közigazgatástudománycímű szakmai folyóiratot. A róla elnevezett szellemi műhely, a Magyary-iskolajelentősen hozzájárul a közigazgatás-tudomány fejlődéséhez, e körben külön kiemelendőek a közigazgatási eljárásjog kodifikációjának elméleti megalapozásával összefüggésben megjelent publikációk és a Valló József által közzétett törvénytervezet.

1931-ben gróf Bethlen István miniszterelnök a magyar közigazgatás racionalizálásának kormánybiztosává nevezte ki. Erről a tisztségéről egy év után lemond, mert úgy érzékeli, hogy nagyralátó, komplex reformtervei megvalósításához nem szerezhető meg a szükséges politikai támogatás. 1936-38-ban munkatársaival és tanítványaival a tatai járás szervezetének és működésének tudományos vizsgálatát végzi, megállapításai gyakorlati megvalósítása érdekében népfőiskolát szervez a tatai járásban, megalapozandó a lakosság érdekeit hatékonyan szolgáló tatai településfejlesztési modell és mintajárás létrehozását.

Tudományos teljesítménye nemzetközileg is széleskörű elismerésnek örvend, több külföldi tanulmányúton vett részt (Németország, Olaszország, Amerikai Egyesült Államok, Szovjet-Ororszország), tapasztalatait felhasználta saját magyar közigazgatási modelljének kialakításához. Angol, francia, német és orosz nyelven publikál, az 1923-, 1933-as és az 1936-os Nemzetközi Közigazgatás-tudományi Kongresszusokaktív résztvevője, melyeken előadást, illetve főreferátumot tart. Ez utóbbi elismeréséül a kongresszus a brüsszeli Institut Intrnational des Sciences Administrativesalelnökévé választotta.

Tudományos nézeteire a klasszikus(pl. porosz) közigazgatás-tudományi iskolákmellett különösen Max Weberművei, valamint az amerikai szervezéstudomány, Frederick Taylorés a scientific managementgyakoroltak meghatározó befolyást. A közigazgatást egységes, komplex rendszernek tekintette, mellyel szemben a legfontosabb követelményként a hatékonyságot és az eredményességet állította. Tudományos megállapításai jórészt ma is érvényesek, és jó alapot szolgáltatnak a közigazgatás-korszerűsítési törekvéseknek (Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program).

Példátlan tudományos és szakmai karrierje drámai módon fejeződött be 1945. márciusában, amikor a Tata melletti Héreg-pusztán az átvonuló szovjet csapatok atrocitásainak következtében feleségével, dr. Techert Margit filozófussal önkezükkel vetettek véget életüknek.

 

 Főbb művei:

A magyar tudománypolitika alapvetése. Bp. 1927.

A magyar közigazgatás racionalizálása: A m. kir. Miniszterelnök Úr elé terjesztett javaslat. Bp. 1930.

A magyar tudományos nagyüzem megszervezése. Pécs. 1931.

A magyar közigazgatás tükre. Bp. 1932.

Amerikai államélet. A közigazgatás útja az Északamerikai Egyesült Államokban. Bp. 1934.

A közigazgatás legfőbb vezetése szervezési szempontból. Bp. 1936

A közigazgatás és az emberek. Ténymegállapító tanulmány a Tati Járás közigazgatásáról.(Kiss Istvánnal közösen) Bp. 1939.

Magyar közigazgatás. Bp. 1942.

 

dr. Józsa Fábián

 

Boér Elek id.

Boér Elek 1872. november 26-án látta meg a napvilágot Maroscsapón. Felesége Gyárfás Róza. 1898-ban közös gyermekük született, ifj. Boér Elek, aki édesapjához hasonlóan jogtudósként ismert.

1893 és 1897 között végezte jogi tanulmányait a kolozsvári, a bécsi és a berlini tudományegyetemeken. 1898-ban vette át doktori oklevelét a Kolozsvári egyetemen, majd még ebben az évben Kolozsváron ügyvédi vizsgát tett. 1898 és 1900 között Erzsébetvárosban ügyvédként tevékenykedett. 1900 és 1908 között pedig Kis-Küküllő vármegye szolgabírója, főszolgabírója és tb. főjegyzőjeként dolgozott.

1906-ban magántanári képesítést szerzett közigazgatási jogból és ezt követően 1908-ig a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem magántanáraként tevékenykedett, majd 1910-ben egyetemi tanár lett a kolozsvári egyetemen. Itt 1921-1922 között a Közigazgatási és Pénzügyi Jogi Tanszék vezetője, az 1918-1919-es években pedig a Jog- és Államtudományi Kar dékánja lett. Kutatási területe elsősorban a törvényhatósági önkormányzatok és a közigazgatósági bíróságok szervezeti és működési kérdéseire, illetve hatáskörének kiterjesztésére terjedt ki.

A tudományos munka mellett a gyakorlati jogi munkát is magas fokon művelte, először a szegedi (1921–1922), majd a Budapesti Közigazgatási Bíróság bírája (1926–1940), tanácselnöke (1940– 1943), végül másodelnöke (1943–1944) volt.

A Washingtonban felállított hármas vegyes döntőbíróságnál Magyarország képviselője volt 1926–1931 között. Mindezek mellett országgyűlési képviselő, a Felsőház tagja 1943–1944 között.

Fiával együtt 1951-ben kitelepítették őket Újfehértóra, nem bírta sokáig a megpróbáltatásokat és 1952-ben tragikus körülmények között elhunyt.

 

Főbb művei:

A porosz község-, kör-, tartomány- és a közéjük ékelt közigazgatási kerületek szervezete. Tanulmány a kormányzati politika köréből. (Kolozsvár, 1898)

A közigazgatási bíráskodás céljáról, tárgyköréről és szervezetéről. Tanulmány a közigazgatási jog köréből. 1–2. rész. (Budapest, 1903; 2. kiadás Közigazgatási bíráskodás címmel Budapest, 1907)

Magyar közigazgatási jog. Általános rész. (Budapest, 1908)

Törvényhatósági önkormányzatunk és közigazgatási bíróságunk hatáskörének kiterjesztése. (Magyar jogászegyleti értekezések. 282. Budapest, 1908)

A törvényhatósági alkalmazottak elleni fegyelmi eljárás két lényeges hibájáról. (Jogállam, 1910)

A közigazgatási intézkedések jogereje. (Bp., 1910)

Beszéde az erdélyi református Kálvin Szövetség közgyűlésén. (Kolozsvár, 1912)

Magyar közigazgatási és pénzügyi jog. 1. köt. Általános rész. (Budapest, 1912)

Die Verwaltungsgerichtsbarkeit im Königreich Ungarn. (Verwaltungsarchiv, 1914)

 

dr. Váczi Péter PhD.

 

Kilényi Géza

Kilényi Géza 1936. május 11-én, Gyulán született. 1954-ben érettségizett, majd felvételt nyert az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karára, ahol 1958-ban szerezte meg egyetemi jogi végzettségét. Ezt követően két évig segédügyész volt, majd a Legfőbb Ügyészség ügyészévé vált. Az 1960-as évek óta rendkívüli fontosságú kodifikációs munkákban vett részt -a kisebb megszakításokat leszámítva -folyamatosan. 1968-ban az állam- és jogtudományok kandidátusává avatták. 1973-ban az ügyészi pályáját elhagyva, elkötelezte magát a közjog átfogó területének tudományos művelése és aktív alakítása iránt. Így a pályakezdés időszaka és az ügyészségi évei után, 1973-1985 között először az Államigazgatási Szervezési Intézet tudományos igazgató-helyettesi pozícióját töltötte be, majd 1981-től az Intézet vezetőjévé nevezték ki. 1968-ban az állam- és jogtudományok kandidátusává avatták. Tudományos munkásságának eredményeképpen az 1978. évben a Magyar Tudományos Akadémia doktori címét elnyerve az MTA doktorává vált. MTA-s pályafutása itt nem ért véget, hiszen emellett 1986-ban kinevezték a Magyar Tudományos Akadémia Államtudományi Kutatások Programirodájának igazgatójává. Ebben a pozícióban többek között az új alkotmány megalapozását szolgáló kutatások irányítását is végezte. 1984-ben az Alkotmányjogi Tanács tagja lett, 1988-ban pedig Kulcsár Kálmánakkori igazságügy-miniszter helyettesévé nevezték ki. Neve összefonódott a magyarországi Alkotmánybíróság megszületésével, így 1989-ben az első Alkotmánybíróság tagja lett, tisztségét kilencéves mandátumának lejártáig, 1998-ig viselte. 2000-ben egészségügyi miniszteri biztossá nevezték ki, a posztot 2001-ig töltötte be. 2003–2004 között a Köztársasági Etikai Tanács tagja volt. Mindezek mellett széleskörű szakmai közéleti tevékenységet is ellátott az Országos Környezet- és Természetvédelmi Tanácsnak, a Magyar Jogász Egylet Tudományos Bizottságának tagjaként, továbbá a Közigazgatási Kodifikációs Bizottság elnökeként.

Kilényi Géza egyetemi tanárként is maradandót tudott alkotni, hiszen az 1995-ben megalakult Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán tanszékvezető volt, majd 2000-2006 között intézetvezető egyetemi tanárként tevékenykedett. 2006-ban professor emeritusszá avatták. 2008-tól az MTA Közigazgatás-tudományi Bizottságának elnökségét töltötte be.

A kétezres évek elején az eljárási kodifikációt előkészítő Kodifikációs Bizottság elnökeként tevékenykedett, azonban végül nem az általa kidolgozott, az 1957-es, illetve az azt módosító 1981-es alapokon nyugvó eljárásjogi kódex került elfogadásra. Haláláig a közigazgatási eljárási jogi tárgyú viták, konferenciák, doktori eljárások állandó résztvevője volt. Olyan ismert és elismert közigazgatási és alkotmányjogi szakértők szakmai mentora volt, mint Koltay András, Trócsányi László, Boros Anita vagy Hajas Barnabás.

Kutatási területei közé tartozott a közigazgatási eljárásjog és az alkotmányjog. Tudományos munkásságát 1999-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje csillaggal, 2009-ben az MTA Akadémiai Díjával, 2014-ben pedig Deák Ferenc-díjjal ismerték el.

Állásfoglalásai, szaktudományos írásai, de alkotmánybíróként írt különvéleményei is megkerülhetetlen tekintéllyé teszik a magyar jogtudomány számára.

Hivatalos tudományos fokozata alapján az állam- és jogtudományok doktora volt, a magyar nyelven kívül még a francia, illetve az orosz nyelvet beszélte anyanyelvi szinten.

A magyar jogtudomány és közélet kimagasló egyénisége 2016. december 14-én, életének 80. évében Budapesten hunyt el.

Kilényi Géza közel húsz önálló monográfia szerzője, ezek közül fő művei közé tartoznak az 1964-ben megjelent „Az ügyész jogköre az államigazgatási eljárásban”, az 1970-ben kiadott „Az államigazgatási eljárás alapelvei”, „Az eredményesség, a gyorsaság, az egyszerűség elve”, továbbá az 1979-es „A környezetvédelmi jog elméleti alapjai” címmel megjelent monográfiái.

A közigazgatási eljárásjog kiemelkedő alakja az első közigazgatási eljárási törvény hatályba lépésétől kezdve támogatta írásaival a közigazgatási eljárási jogot alkalmazók munkáját. Számos kommentárt írt társszerzőként és önállóan is:

Dudás Ferenc – Kilényi Géza – Madarász Gabriella – Petrik Ferenc – Tamás András – Zsuffa István: Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény módosításáról és egységes szövegéről alkotott 1981. évi I. törvény alkalmazásához. (könyvformátumú kommentár.) A kézirat lezárva 1995. július 31. HVG-ORAC Lap – és Könyvkiadó Kft., Budapest, 1995. 355 p.

Fonyó Gyula – Kilényi Géza – Vida István – Zsuffa István: Az eljárási törvényről. Kézikönyv az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény.Táncsics Kiadó, Budapest, 1981. 183.

Kilényi Géza – Vida István – Zsuffa István: Az államigazgatási eljárási törvény magyarázata.Szerkesztette Fonyó Gyula. Lezárva: 1968. június 1. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1968. 556 p. Ismertetés: Állam és Igazgatás, 1987. évi 9. szám, 845-857.

Kilényi Géza (szerk. és lekt.): A közigazgatási eljárási törvény kommentárja.Írták: Bende-Szabó Gábor – Farkas Imre – Harsányi Zsolt – Ivanics Imre – Kilényi Géza – Puss Lajos – Szittner Károly. (Könyv formátumú kommentár. 1. és 2., átdolgozott kiadás.) KJK-KERSZÜV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2005. 519 p.

Kilényi Géza (szerk.): A közigazgatási eljárási törvény végrehajtási kormányrendeletei és magyarázatuk. Kiegészítés a közigazgatási eljárási törvény kommentárjához.Írták: Bende-Szabó Gábor – Kilényi Géza – Szittner Károly. KJK-KERSZÜV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2005. 72 p.

Kilényi Géza: A közigazgatási eljárásjog átfogó tudományos elemzése. Magyar Közigazgatás, 2000. évi 3. szám, 129-156.

Kilényi Géza: A közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény szabályozási koncepciója. Magyar Közigazgatás, 2002. évi 1. szám, 1-24.

Petrik Ferenc (szerk.): A közigazgatási eljárás szabályai – Kommentár a gyakorlat számára. Írták: Darák Péter – Dudás Ferenc – Kilényi Géza – Kovács László – Kozma György – Lomnici Zoltán – Madarász Gabriella – Patyi András – Petrik Ferenc – Tamás András. (Cserélhető lapos formátumú kommentár. 1. és 2., átdolgozott kiadás.) HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2005.

Mindemellett további ötven könyvet, könyvrészletet szerzett társszerzőkkel. Kiemelendő az eddig nem említett szerkesztői, kiadói, lektori munkái közül a rendszerváltás körüli időből a „State and Law” című francia nyelvű könyvsorozat főszerkesztőjeként végzett tevékenysége, illetve az „Alkotmányjogi Füzetek” című magyar nyelvű sorozat főszerkesztői munkássága.

Kilényi Géza rendszeres szerzője volt az Állam és Igazgatás, a Belügyi Szemle, a Jog és Társadalom, a Jogtudományi Közlöny, a Magyar Jog, a Magyar Közigazgatás, a Magyar Tudomány, a Társadalmi Szemle, a Valóság és a Világosság című folyóiratoknak, amelyekben több mint 100 cikket publikált.

2018-ban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a tudós emlékének tiszteletére létrehozta a Kilényi Géza Egyetemi Kutatóműhelyet, melynek első kutatása az állami eljárások racionalizálásának alapkérdései címet viseli.